Vas Népe, 1971. április (16. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-08 / 83. szám

A JVEB T128 málftte után: Hamincnévet visszavontak, hatva­n-hármat megszüntettek Másodállások, mellékfoglalkozások Vas megyében A MÁSODÁLLÁS és mel­lékfoglalkozás az a tevékenység, amikor valaki a főfoglalkozása mellett külön munkát is vállal, és végez, megfelelő díjazás ellenében. E fogalmak főleg az utóbbi 15 évben kerültek be szótá­runkba, amikor még a kü­lönböző szervek, intézmé­nyek, ipari­ és mezőgazdasá­gi üzemek, kisz-ek nem ren­delkeztek kellő számú és képzettségű szakemberrel, a termelést viszont magasabb szintre akarták növelni. Eh­hez más vállalatnál főállás­ban lévő és szakképzett mér­nököket, tervezőket, jogászo­kat, állatorvosokat, techniku­sokat, specialistákat stb. — kértek fel munkára, másod­állásra honorárium ellené­ben. Az utóbbi időben — főleg a gazdaságirányítás új rend­szerének bevezetése óta — üzletszerzők, anyagbeszerzők, piackutatók stb. címen is vi­szonylag sok megbízást ad­tak másodállás, mellékfoglal­kozás betöltésére. Az általá­nos tapasztalatok szerint a kellő szakképzettségű és a másodállást is becsületesen elvégzők hasznára voltak és vannak is a foglalkoztatók­nak. Munkájuk, tanácsaik révén határozottan javult egy-egy munkaterület szín­vonala, szakszerűbbé vált a termelés, gyümölcsöző kap­csolatok alakultak ki a ter­mékek hazai és külföldi pia­con történő elhelyezésében. Vas megyében is több szá­zan vállaltak , s jelenleg is töltenek be — ilyen munka­kört. A munkatársak köré­ben alkotott vélemény meg­oszlik róluk. Amikor a pos­tás hozza a honoráriumot, szerencséseknek tartják, ne­vezik őket. „Neki könnyen telik autóra, telekre vagy az öltözködésre,, hiszen másod­állása van!” —--.'.jegyzik" meg. Amikor még késő este­ is világosságot látnak az ab­lakában, vasárnap délelőtt is dolgozni látják tervezőasz­tal fölé hajolva, vagy éppen a hegesztőpisztolyt szorítva, akkor mohónak, észérnek tartják és más jelzővel ille­tik. Kétségtelen, kicsit az irigy­ség is mondatja ezt, mert a másodállásra általában a legtehetségesebbeket kérik fel, akik hatványozottan is „visszahozhatják” havi hono­ráriumukat. Akiket aztán nem ér ez a „szerencse” vagy közben nem szereztek kellő jártasságot, képzettséget a szakmában, azok ágálnak is a másodállásos munkatár­suk ellen. Az is igaz: az elmúlt más­fél évtizedben elég sokan okot szolgáltattak a kritiká­ra, mert nem nagyon „szag­gatták” magukat a másik munkahelyen, másik fizeté­sükért. Sőt keresték a mód­ját: hol lehetne egy újabb „mellékeshez” jutni — ugyan­csak munka nélkül. Ezt a „lehetőséget” is elég sokan „kifogták”, s az érdemtelen, éveken át felvett pénzből va­lóban olyan javakat szerez­tek, ami feszültséget, nem kívánatos légkört alakított ki a munkatársak körében, s a becsületesen dolgozó má­­sodállásúakat is előnytelen színben tüntette fel. Erre is - mint­­sok más szabály­talanságra -- időben felfi­gyelt a Megyei Népi Ellen­őrzési Bizottság, és 1958 óta legutóbb immár hatodszor vizsgálta meg a másodállású és mellékfoglalkozású mun­kaviszonyok törvényességét. A MUNKA TÖRVÉNY­KÖNYVE és más rendelke­zések meghatározzák a má­sodállás és mellékfoglalkozás létesítésének feltételeit, s a munkaügyi rendelkezések az állományon kívüli dolgozók foglalkoztatását külön sza­bályokhoz kötik. Ilyen elő­írás a többi között, hogy a főfoglalkozású munkálta­tója engedélyezze a másod­állás vállalását. A felek kö­zött szabályos szerződést kell kötni az elvégzendő felada­tok pontos meghatározására, a letöltendő munkaidőre és a javadalmazásra egyaránt. (Másodállást általában és elsősorban főosztályvezetők, osztály- és csoportvezetők esetenként igazgatók, vala­mint a szabadabb, mozgá­sukban kevésbé korlátozható, s így nehezen ellenőrizhető ügyintézők vállalnak. Mel­lékfoglalkozás iránt inkább az alacsonyabb beosztású al­kalmazotti és szakmunkás körökben érdeklődnek.) A sok kedvező tapasztalat mellett a vizsgálat számos megengedhetetlen hibát is ta­lált, amik ugyan nem merí­tették ki a bűncselekmény tényét, de engedélyek, meg­bízások­ visszavonását von­ták maguk után. A vizsgált 34 szervnél 200 dolgozónak volt másodállása és mellék­­foglalkozása, de a 200-ból 50 nem kért, vagy nem ka­pott ehhez engedélyt az első számú munkáltatójától, így dolgoztak másodállásban a Vas megyei Cipő és Bőrdísz­mű Vállalatnál, a Víz- és Csatornamű Vállalatnál, a KPM Közúti Igazgatóságá­nál és még számos cégnél. A népi ellenőrzés kiderí­tette: néhány esetben a fel­ügyeleti szervek dolgozói a hozzájuk tartozó vállalatnál vagy szervnél állnak ilyen alkalmazásban — holott ezt jogszabály is tiltja. Magától értetődő, hogy ilyen viszony­ban a felügyeleti szerv nem veszi észre, sőt takargatja az alsóbb szerv hibáit, hiszen k­i­ várj annál kötelezve a rendszeres havi díjazással. GYAKRAN NEM ÁLLA­PÍTHATÓ MEG, hogy a fennálló munkaviszony má­sodállás vagy mellékfoglal­kozás-e, mert az alkalmazó szervek vezetői nem tesznek különbséget az egyik és a másik foglalkoztatási forma között. Ez azt eredményez­te, hogy olyan munkát is másodállásban töltenek be, amit az érvényes jogszabály szerint csak mellékfoglalko­zásnak lehet tekinteni. En­nek fordítottjára is volt pél­da, amikor mellékfoglalko­zásra kötöttek szerződést olyan munkavégzés esetén, amit csak hivatalos munka­időben, másodállásban le­het elvégezni. Ilyen példá­ul a piackutatás, az anyag­­beszerzés, értékesítés stb. A népi ellenőrzés hozzá­értését és sokoldalúságát más tény is fémjelzi. Két vasi termelőszövetkezet a szom­bathelyi Vasas Ktsz mérleg­javító brigádját foglalkoztat­ta mellékállásban. Kénysze­rült rá, mert a Ktsz a szűk kapacitásra való hivatkozás­sal nem vállalta el a tsz-ek megrendelését, ugyanakkor a brigádoknak engedélyt adott a munka mellékfoglalkozás­ban való elvégzésére, így a brigádtagok közel háromszo­rosát ker­eshették, mintha ren­des munkaidőben dolgoztak volna. Ennél is­­ kirívóbb eset az egyik szombathelyi termelő­­szövetkezetnél fordult elő, amikor két vasipari szak­munkásnak — mellékfoglal­kozás címén — egy év alatt és fejenként 30 ezer forintot fizettek ki. Ebben az eset­ben a munkások a maximá­lisan engedélyezett havi 300 órás munkaidőt is túllépték, ami az egészségük rovására mehet. Gyakori, hogy a munkaszerződés megkötése előtt nem mérlegelik kellően az alkalmazás indokoltságát, gazdaságosságát. Azt sem mérik fel, hogy a fizetendő díjak arányban vannak-e az elvárható munkateljesít­ménnyel, illetve eredmény­nyel. Néhány helyen visszaélé­sekre adott okot a szakértői tevékenység is, mert mint kiderült, az ilyen címen lé­tesített jogviszonyok az ese­­­­tek többségében a másodál­lásra, mellékfoglalkozásra vo­natkozó előírásokat kerülték meg. Több helyen jelentős összeget fizettek ki olyan „munkáért” aminek táisadal­­■ mi haszna nem mutatható ki vagy vitatható. A hibák, kisebb nagyobb szabálytalanságok egész so­rát említhetnénk, amik vé­­gülis 37 engedély visszavo­nását, illetve 63 megszünteté­sét vonták maguk után. A felbontott munkaviszony ré­vén évente közel 450 ezer fo­rint munkadíj-csökkenés vár­ható. ÖSSZEGEZVE: nem a má­sodállások ellen van kifogás. De a szabályok be nem tar­tása további kellemetlen helyzetet, bonyodalmat okoz­hat. A NEB — mint már többször is — újból és jó­­szándékúan felhívta a fi­gyelmet: az alkalmazó cégek munkaügyi osztályvezetői, vagy ezzel a feladattal meg­bízott dolgozói többet törőd­jenek munkaviszony létesíté­sekor a Munka Törvénykönyv­­e rendelkezéseinek betartá­sával. Mert kevés kivétel­től eltekintve ebből erednek a szabálytalanságok, ame­lyek egyelőre — és szeren­csére — nem vontak maguk után bűnvádi eljárást. Udvardi Gyula 1971. április 8. Csütörtök VAS NÉPE Kötetlen beszélgetés közös gondokról Képviselő­jelölt és pedagógusok találkozása Rövidebb időtartamúra tervezték, de mintegy három és fél órán át tartott tegnap Celldömölkön a járási tanács tanácskozó termében az a beszélgetés, amelyet dr. Gosz­­tonyi János művelődésügyi miniszterhelyettes, országgyű­lési képviselőjelölt folytatott pedagógusokkal, művelődési dolgozókkal. Hogy volt miről beszélgetni, azt talán az bizonyítja legjobban, hogy a három és fél óra elteltével sem akart vége szakadni a találkozónak. A találkozó, az eszmecsere alaphangját az adta meg, amit a celldömölki születésű képviselőjelölt kért a beszél­getés indításaképpen a jelenlévőktől: ne tekintsék prog­ramadásnak az alkalmat, mert ezúttal formaságok nélkül, kötetlenül szeretne beszélgetni a jelenlevő pedagógusok­kal és művelődési dolgozókkal közös gondokról. Így az­tán a beszélgetésnek sajátos oda-vissza jellege alakult ki: a képviselőjelölt is sok kérdésben véleményt nyilvánít­hatott és beszélgető partnerei is elmondhatták vélemé­nyüket országos és helyi dolgokról egyaránt. Nagy helyesléssel fogadták a jelenlévők a mi­niszterhelyettes képviselője­lölt azon mondatát, hogy az elkövetkező időben országo­san nagyobb figyelmet aka­runk fordítani a közoktatás­ra. Az egyetértés és annak elismerése mellett azonban, hogy közoktatásunk az el­múlt években is sokat fejlő­dött, a beszélgetés részvevői azt is hangsúlyozták: egész további fejlődésünk meg is követeli közoktatásunk to­vábbfejlesztését. Mint kol­légának (a miniszterhelyettes maga is pedagógus) őszintén szóltak szép hivatásuk nehéz­ségeiről, sőt a művelődés­­ügy és a közoktatás irányí­tásában itt-ott fellelhető kö­vetkezetlenségekről is. Álta­lános egyetértést váltott ki a képviselőjelöltnek az a be­jelentése, hogy a pártkong­resszus állásfoglalása alapján pártunk Központi Bizottsá­ga még ebben az évben na­pirendre tűzi a közoktatás helyzetét. Ugyancsak jó ér­zéssel fogadták a jelenlévők azt a bejelentést is, hogy a közeli jövőben sor kerül a pedagógusok jobb anyagi megbecsülésére.­­ Nem könnyű a krónikás dolga, amikor összegezni akarja, mi mindenről esett szó ezen a beszélgetésen. Hangsúlyozva, hogy az esz­mecsere során bármilyen kérdésről szó eshet, a beszél­getés témájaként maga a miniszterhelyettes is megfo­galmazott néhány kérdést. Hadd jegyezzünk ide párat közülük: Milyen irányban kellene tovább fejleszteni közoktatá­sunkat? Mit kellene tenni azért, hogy a pedagógus­pá­lya presztízse növekedjék, hogy a tantestületek szerepe a közéletben is magasabbra emelkedjék? Mit lehetne tenni a pedagógusok nagy­arányú cserélődése ellen, a testületek stabilizálásáért? Hogyan lehetne csökkente­ni a képesítés nélküli peda­gógusok számát? Bizonyára nem vé­­ letlen, hogy a legtöbb ész­revétel éppen az itt utolsó­nak említett kérdéssel kap­csolatosan hangzott el. Töb­ben a pedagógusok felelős­ségét hangoztatták a fizikai dolgozók tehetséges gyere­keivel való kiemelt törődés­ben. Tima László, Takács József és Lórántffy János új kollégiumok építésének, a diákotthoni férőhelyek gyarapításának, Hegyi Dá­niel és mások az ösztöndíj­­rendszer fejlesztésének szük­ségességét hangsúlyozták, Bognár Gyula a szakkörök szerepét húzta alá, Dörnyei István pedig azt tette szóvá a témával kapcsolatosan, hogy sok tehetséges munkás- és parasztgyereket a szülők részéről jelentkező, a minél előbbi kereseti lehetőségre való törekvés foszt meg a továbbtanulástól — még olyan esetekben is, amikor pedig a szülők anyagi hely­zete nem indokolja az ilyen törekvést. Tima László és Oszkó Zol­tán — a pártkongresszusi állásfoglalásokkal teljesen egybehangzóan — bírálta a művelődésügyi irányító szer­veket, és nagyobb követke­­zetességet követelt a műve­lődésügy és a közoktatás te­rületén jelentkező nem szo­cialista jelenségekkel, hely­telen nézetekkel és gyakor­lattal szemben. Nagy figyelemmel hallgat­ták a beszélgetés részvevői Bognár Sándor vönöcki is­kolaigazgató szavait. Ő — aki immár 34 éve tanít és lakik egy helyben — azt fej­tegette: igen fontos, hogy a pedagógus tartósan egy he­lyen tanítson, az adott tele­pülésen helyben lakjon és megfelelően részt vegyen az illető település közéletében. Felvetésére válaszolva a mi­niszterhelyettes meg is je­gyezte : a minisztériumnak is, a tanácsoknak is minden lehetséges módon elő kell segíteniök, hogy ez minél több pedagógus esetében így legyen. Ugyancsak egyetér­­ tően reagált dr. Gosztonyi János a jánosházi művelő­dési otthon igazgatójának, Köves Andrásnak azon meg­jegyzésére is, hogy a helyi tanácsok néha még nem iga­zi gazdái a művelődési ott­honoknak, általában a mű­velődésügynek. E kérdésben esetenként szemléletváltozás­ra van szükség. Külön témaként szerepelt a beszélgetés során a peda­gógusok magatartása, ön­képzése, a jövendő nemze­dék neveléséért való felelős­sége. S mi mindenről esett még szó e valóban kötetlen be­szélgetés során! A kisgim­­náziumok sorsáról, a képesí­tés nélküli pedagógusok helyzetéről, a zeneiskolák hovatartozása rendezésének szükségességéről, a közmű­velődés korszerűbbé tételé­vel kapcsolatos egyes kérdé­sekről, az úttörőmozgalmi munkáról, az oszályfőnöki munka nagyobb megbecsü­lésének szükségességéről, óvodai problémákról -é­­s ki tudná felsorolni is, mennyi mindenről. Egy bizonyos: e be­szélgetés végén nem hang­zott frázisként az a megál­lapítás, hogy az együtt el­töltött három és fél óra hasznos volt. L. K. b játszóterek, sportpályák kellenének Hogyan segít az úttörőknek az „idősebb testvér46? B­izonyára egyetértenek olvasóink, ha alakuló, újuló mai életünk egyik sa­játosságára hívjuk fel a fi­gyelmet — mégpedig arra, hogy az impozáns új lakó­telepek, a városok remek utcái, a pánkok és szórako­zóhelyek s a szépülő közsé­gek birodalmában valahogy kevés játszótér, sportpálya, vagy a megyei úttörőelnök­ség szavával élve kevés sportjátszótér épült a gyere­keknek manapság. Az úttö­­rőszövetség megyei elnökét ismerők azt is nagyon jól tudják, hogy ikeresve sem le­hetne még egy olyan sze­mélyt találni, aki ennyire együtt érezne a gyermekszív minden vágyával, aki eny­­nyire tudná, hogy a játék a pajtás és úttörő korosztá­lyú kicsiknek magát az életet jelenti. Anélkül, hogy szemé­lyes érdemeit túlbecsülnénk — sőt egyszerűen csak a té­nyek előadására korlátozván mondanivalónkat — egy do­kumentumról kell szólnunk. A komplex terv célja az, hogy megszűnjön a hiányos­ság, minél több létesítmény szülessék a gyerekek örömé­re szerte a megyében. A me­gyei úttörőelnökség munka­társai kidolgozták a „sport­­játszótér-programot” Nagy ajándék lesz ez a gyerekek­nek. Alkalmat e tervhez a jubileumi év adott, az, hogy az úttörőmozgalom ez évben ünnepli huszonöt éves fenn­állását, a közelebbi, vasi vi­szonyítás­ szerint pedig jú­nius 18-án lesz tíz éves az úttörőszövetség zászlaja. A jubileumi év jelmondata ez: „Tettekkel köszöntjük az úttörőmozgalom születésének huszonötödik évfordulóját!”. Mi lenne hát a tett? Mindenekelőtt a kiszesék — vagy ahogyan az úttörők körében mondják — „az idő­seb testvér” segítsége a fontos. Az úttörőcsapatok munkájának elsőrendű támo­gatói lesznek szervezőmun­kájukkal is, a akkor is, ami­kor a szerszámok nyelét kell megragadniok. Széleskörű társadalmi segítség teheti gyümölcsözővé a tervet. A csapatvezetőségek alapítóle­velet készítenek, s ezen alá­írásukkal erősítik meg ígére­tüket azok, akik a nagyszerű munkában közreműködnek. Elsősorban a tanácsokat ke­resik meg, de mindenki mást is, aki nem zárkózik el a szép gondolat elől. A megyei ú­törőparl­amen­ten alakítják meg majd a Játszóterek Szö­vetségét. Ennek tagjai az út­törőcsapatok legéletrevalóbb, legügyesebb pajtásai közül kerülnek ikis. T­­ény, hogy az ötlet nem az eredeti vasi gondolat, ám a kezdeti stádiumban már­ nagyon lelkesítő pon­tosság, a kidolgozottság jó eredménnyel kecsegtet. A megyei úttörő elnökség azt szeretné, ha a községek nagy­­részében, az iskolák udva­rán, s mindenütt, ahol erre mód­ lehetőség adódik — van üres telek — a gyerekek vi­dám játékának lehetőségei teremnének meg. Röplabda­­pályát, tuskóhegyet, falovat, célbadobót hintát, alagutat, mászófát, gombaházat, várat, ugráló­ játékot, s ki tudná mind fölsorolni, mit ígér a terv, ha megvalósul. Mindez az ifjúsági moz­galom és az úttörő pajtások egyre biztatóbb kapcsolatá­nak kétségkívül látványos része. A napokban megtartott megyebizottsági ülésen, ame­lyen a párt, a megyei úttö­­rőellnökség és a tömegszer­vezetek képviselői is megje­lentek, igen so­kat lehetett hallani arról, hogy a KISZ- nek az utánpótlás, a mai út­törőik nevelése terén szép és megtisztelő feladata van. Ezek a mai úttörők lesznek egy idő múlva az ifjúsági mozgalom lendítői — ami­korra kiszes korba érnek — s ezért különösen fontos, hogy már kezdettől valóban testvérnek érezzék a korban előbük járó fiatalokat. Egy megnevezés ezt szépen fejezte­­sei. Testvéri szerző­dés. Nem ismeretlen foga­lom. Nagy helyesléssel ta­lálkozott egyik hozzászóló véleménye, aki a kapcsolat tartalmának javítását igényel­te. Az idén már díszes for­mában elkészült testvéri szerr­ződés tervezet meghatározta az úttörőket a KISZ-tagság­­ra felkészítő politikai neve­­lőmun­ka fő területeit. Ezt a szerződést a megyei úttörő­parlament köti a KISZ me­gyei bizottságával. Többek között a sportjátszótér-terv sikeres megvalósításának fel­tételeiről is szól a szerző­dés — közös társadalmi munkanapokon segíti majd a KISZ az építőmunkát. Érdekes egyébként, hogy a testvéri szerződések száma az üzemek és más munka­helyek, valamint az úttörő­csapatok között ebben az év­ben csökkent. Azért csök­kent, mert igényesebbek a szerződések, a formalitást háttérbe szorították a szer­ződő felek. Valóságos tevé­kenységet jelölnek a megál­lapodások, E E­bből a nagyon kívána­­tos megélénkülésből a pajtások többsége talán elein­te csak azt veszi majd ész­re hogy több játékalkalom fogadja ha kilép az otthon falai közül. Hogy a nyár fo­lyamán elkészülő játszótere­ken ne a huliganizmus, s rosszab­bodás kapjon lábra ehhez a felnőtt társad­alom­­határozott segítségét már most kérjük. Úgy hisszük hogy a KISZ és az Úttörő­­szövetség közös iránymuta­tása járni érdemes utat je­lez. (konczek)

Next