Vas Népe, 1971. május (16. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-16 / 114. szám

Beszámoló Ausztriából A Brezsnyev-beszéd visszhangja Nép­sza­vaz­ás Bulgáriá­ban «BinawEr,Kht.,iufl . «MVH»­­ Sokrétű program a Békevilágtanács közgyűlésén Sokrétű programmal foly­tatódott szombaton a BVT közgyűlésen résztvevőik ta­nácskozása. Délelőtt az azo­nos területeken, érdeklődési körökben dolgozó személyek csoport-találkozóira került sor. Szakszervezeti funk­cionáriusok, az ifjúság kép­viselői, a nemzeti nőmoz­galmak küldöttei, vallási csoportok és szervezetek képviseletében érkezett vendégek, parlamenti kép­viselők, jogászok, a me­zőgazdaságban dolgozók ad­tak egymásnak találkozót és vitatták meg a békemozga­lomban betölthető sajátos feladataikat az írók, tudó­sok, művészek is. Eszmecsere parlamenti képviselők között Az Élelmezési­pari Dolgo­zók Szakszervezetének Gor­kij fasori székházában tar­tották szakmai találkozóju­kat a Béke-világtanács köz­gyűlésén résztvevő parla­menti képviselők A házi­gazda tisztét a magyar or­szággyűlés tagjai töltötték be. Dr. Pesta László, a magyar országgyűlés szo­ciális és egészségügyi bi­zottságának elnöke üdvözlő szavaiban hangsúlyozta: büszke arra, hogy akkor is tagja volt a legfelső ma­gyar államhatalmi testület­nek amikor az megalkotta a béke védelméről szóló tör­vényt. A béke védelme — mondotta — a témája ennek a találkozónak is. Jack Askins (Nagy-Britan­nia) arról tájékoztatta a tanácskozás résztvevőit, hogy a brit parlamenti tagok fel­hívást fogalmaztak, amely­ben a szennyes vietnami háború azonnali megszünte­tését követelik. Jó szol­gálat lenne, ha a BVT- konferencián delegált par­lamenti képviselők a felhí­vás másolatát elvinnék ha­zájukba, s társaik aláírásá­val kiegészítve juttatnák el az Egyesült Államok kong­resszusának. Az indítványt a jelenlevők egyetértéssel fo­gadták, s felvetődött az a gondolat is, hogy a tiltakozó aláírásokkal ellátott íveket nemzetközi parlamenti kül­döttség vigye el az USA-ba. Egyházi szemé­t­ségek össze­­vetele A közgyűlésen résztvevő külföldi egyházi személyisé­gek találkozóján ott volt a magyarországi egyházak több vezetője is: dr. Ijjas József kalocsai érsek, dr. Ber­esz­té­szy Miklós c. prépost, az Országos Béketanács ka­tolikus bizottságának fő­titkára, az országgyűlés al­elnök­e, Mag Béla c. apát, az Opus Pacia Intéző Bizott­ságának ügyvezető igazgató­ja, az ENSZ-társaságok világszövetségének képvise­lője, dr. Káldy Zoltán evan­gélikus püspök, a Béke­világtanács tagja, Palotay Sándo­­r magyarországi szabad egyházak tanácsá­nak elnöke, Seifert Géza, a magyar izraeliták országos képviseletének elnöke. A különböző felekezetek­hez tartozó egyházi vezetők egyetértettek abban, hogy a béke melletti hitvallás és a béke szervezett szolgálata semmilyen vonatkozás­ban nem áll ellentétben az egy­házak törekvéseivel, ennek az egyetértésnek az alapján különféle ajánlásokat dol­goztak ki a Béke-világitanács közgyűlése számára. Ilyen javaslat volt például az, hogy a Béke-világtanács rendezze meg a különböző országok egyházi vezetői­nek, illetve az egyházi béke­mozgalmak képviselőinek nemzetközi találkozóját, amely előkészítője lehetne az összes egyházakra kiter­jedő békemozgalom ki­alakításának. A megbeszélés végső állás­­foglalása: a hit és az em­berszeretet azonos program­ja,­­közös kincse minden egyháznak, s egyben legszen­tebb motívuma a béke aka­rásának. AZ MSZMP VAS MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A VAS MEGYEI TANÁCS LAPJA XVI. évfolyam, 114. szám Ara: 1.— forint 1971. május 16- Vasárnap Megkezdődött a Sonderklasse párok versenye. László Attila és Szatucsek Klára a parketten. (Fotó Várdai) Edward Gierek és Piotr Jaroszewicz Budapestre érkezett A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak és a Magyar Népköztár­saság kormányának meghívá­sára szombaton baráti láto­gatásra Budapestre érkezett Edward Gierek, a Lengyel Szombaton délelőtt a Ma­gyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságának székházában megkezdődtek a magyar és a lengyel párt­os kormán­yvezetők megbe­szélései, amelyeken lengyel Egyesült Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára és Piotr Jaroszewicz, a LEMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Lengyel Népköz­­társaság Minisztertanácsának elnöke, részről Edward Gierek, a Lengyel Egyesült Munkás­párt Központi Bizottságának első titkára. Piotr Jaro­szewicz, a Politikai Bizott­ság tagja, a Lengyel Nép­­köztársaság Minisztertaná­csának elnöke, magyar rész­ről Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első titkára, Fock Jenő, a Po­litikai Bizottság tagja, a Magyar Népköztársaság Mi­nisztertanácsának elnökei Komócsin Zoltán, a Poli­tikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára és Gyeney András, a KB külügyi osztályának vezetője vett részt. Délben a Magyar Szocia­lista Munkáspárt Központi Bizottsága és a Magyar Népköztársaság kormánya ebédet adott a lengyel ven­dégek tiszteletére. A baráti hangulatú ebéden Edward Gierek és Kádár János mondott pohárköszöntőt. Megk­ezdődtek a magyar és a lengyel párt- és kormányvezetők megbeszélései A lennei vendégeket Kádár János, az MSZMP KB első titkára és Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke üdvözli a Ferihegyi repülőtéren. (A Vas Népe képtávíróján érkezett) A Magyar Rádió Szombathelyen A kívánságok ézonnál teljesülnek A Tiszán innen, Dunán túl járóakkordja Az egész országot megmoz­gató, Tiszán innen, Dunán túl című népszerű rádiós-ve­télkedő tv-által is közvetített döntőjében három megye, köztük Vas megye mérkőzött egymással. A Magyar Rá­dió kedves ötlete, hogy fel­kereste, illetve felkeresi a három „győztest”, s egyik leghallgatottabb műsorában az ő kívánságaik szerint szerkeszti meg 2-től 6-ig a programot. Kecskeméten és Békéscsabán már jár­tak a riporterek, most Vas következik! Május 17-én, hétfőn tehát rólunk lesz szó 2-től 6-ig a Magyar Rádió kívánságmű­sorában. A közvetítés szín­helye a Bartók Béla Zeneis­kola előadóterme lesz, ahová a megyei tanács művelődés­­ügyi osztálya elsősorban azo­kat hívta meg, akik a vetél­kedősorozatban megyénket a döntőbe juttatták. De nem­csak az ő kívánságuk szerint alakul a műsor: két URH-s kocsi járja Szombathelyt, s így bárki bekapcsolódhat a kellemes, most már izgalom­mentes játékba. A riporterek közül Kovalik Károlyt, Erdei Klárát­ és a már „szombathelyinek szá­mító”, az előző vetélkedők állandó vasi riporterét Rap­­csányi Lászlót köszönthetjük Szombathelyen. A műsorban Szombathelyről „lépnek fel” a rádió hullámhosszán Berek Katalin, Balázsovits Lajos, Keleti László és Harkányi Endre, valamint a szombat­­helyi Madrigál Kórus. Mint ismeretes a tv-döntőben el­maradt a kétperces jelenet bemutatása — ezt is pótolja most a rádió, amikor lehető­séget ad a helyi alkotócso­portnak ennek előadására. Kí­vánságunk, ízlésünk szerint választhatunk a helyszínen a magyar és a külföldi könnyű­zene, a komoly muzsika leg­jobb számaiból, illetve ma­gyar nótát, népdalt is lehet majd „rendelni”. A prózai részekben megszólalnak a bajnokságot nyert táncospá­rok is. Figyeljük tehát hétfőn a Magyar Rádió kettőtől hatig kívánságműsorát! Rólunk szól, nekünk szól, a mi kí­vánságunk, kedvünk szerint! Figyeljük a városban kószáló két URH-kocsit — az éter hullámhosszán úgyis helyzet­­jelentést adnak magukról — s kapcsolódjunk be vala­mennyien a játékba! —1­lye — Muskle az európai csapatok csökkentéséről — Tájékoztató az új lakbérekről _ Segélye­zik a lengyel ötösikreket — Ki tudja, hol áll meg? Fellebbezés halál ellen — Gyorshír

Next