Vas Népe, 1971. október (16. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-01 / 231. szám

II Szovjetunió és az USA egyezményt kötött a nukleáris veszély csökkentésére Egy nap a külpolitikában Gromiko szovjet és Rogers amerikai külügyminisz­ter két egyezményt írt alá Washingtonban, az egyik a szovjet—amerikai „forró drót” tökéletesítését, a másik a tévedésből előforduló nukleáris veszély csökkentését cé­lozza. Mindkét megállapodás a stratégiai fegyverzet csök­kentéséről folytatott úgynevezett SALT tárgyalások ered­ményeként jött létre. Podgornir szovjet államfő a VDK fővárosába utazott magas rangú szovjet delegáció élén. Hanoiból több délkelet­ázsiai országba is ellátogat. Az Angliában keltett kém­hisztéria ellenére sem csökken fele az európai biztonsági értekezlet összehívásának esélyei — jelentik nyugati hírügynökségek több állam­férfi nyilatkozatára hivatkoz­va. Csou En-laj japán kül­döttséget fogadott, s mint be­avatott körök tudni vélik, a japán—kínai diplomáciai kapcsolatok újrafelvétele is szóba kerül a megbeszélése­ken. 2 Résztetek a Nixon—Gromiko találkozóról Nixon és Gromiko­­másfél órán át folytatott megbeszé­léseket tanácsadók társaságá­ban, majd ezután az ameri­kai elnök és a szovjet kül­ügyminiszter félórás négy­­szemközti beszélgetésre vo­nult vissza, amelyen tolmá­csok sem voltak jelen. Az összesen kétórás eszme­csere folyamán áttekintették az Egyesült Államok és a Szovjetunió kapcsolatainak alakulását és a fontos nem­zetközi kérdéseket. Nixon elnök elégedettségé­nek adott kifejezést azzal kapcsolatban, hogy a szovjet külügyminiszterrel való ta­valyi találkozója óta négyha­talmi megállapodás jött lét­re Berlin státusáról és hang­súlyozta, hogy­ a tárgyalások sikeres, befejezésére számít. Ziegler megjegyezte, hogy Nixon és Gromiko négyszem­közti beszélgetéséről semmit sem hoznak nyilvánosságra. Kérdésre válaszolva a szóvi­vő kijelentette, hogy Koszi­­gin szovjet miniszterelnök­nek az Egyesült Államokba teendő esetleges látogatása „nincs megvitatás alatt”. Arra a kérdésre, hogy Nixon elnök készül-e látogatást ten­ni a Szovjetunióban, Ziegler azt válaszolta, hogy „nincs tudomása erről”. „Nem”-mel válaszolt arra a kérdésre, hogy Kína szerepelt-e a meg­beszéléseken. Mint a párizsi sajtó közli, az angol hatóságok — szítva a kémhisztéria légkörét — indítványozták, hogy hívják össze a NATO-országok vala­mennyi titkos­szolgálata kép­viselőinek tanácskozását. Ezt a javaslatot , amely kap­csolatban van a Londonban működő szovjet intézmények munkatársai ellen emelt ko­holt „vádakkal” a francia lapok úgy értékelik, mint ar­ra irányuló kísérletet, hogy bevonjanak más európai or­szágokat is a Heath-kormány által kitervelt provokációba. Jurij Komyilov, a TASZSZ hírmagyarázója ezzel kapcso­latban a következőket írja: A párizsi jelentés azt ta­núsítja, hogy Angliában megkezdődik a szovjetelle­­nes színjáték új felvonása, amelynek kezdetét az angol külügyminisztérium emlék­irata jelezte. Mint a Rudé Právo című csehszlovák lap írja, az angol hatóságok ál­tal indított szovjetellenes kampányra, méreteit tekint­ve „még nem volt precedens a diplomácia történetében és a legnagyobb ilyenfajta pro­vokáció az utóbbi évtizedek­­ben.” Az NSZK kormánya to­vábbra is tartja magát ahhoz az európai biztonsági érte­kezlet előkészítésével kapcso­latos megállapodáshoz, amely Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára és Willy Brandt nyugatnémet kancellár meg­beszélésén született — jelen­tette ki csütörtökön Konrad Ahlers, bonni kormányszóvi­vő. Mint rámutatott, a megál­lapodáson nem változtat a „londoni ügy” vagyis a brit kormány által szított szov­­jetellenes kampány ténye sem. Maurice Schumann francia külügyminiszter az ENSZ mellé akkreditált tudósítók szerdai ebédjén kijelentette, hogy az európai biztonsági értekezlet összehívásának kérdésében Franciaország és a szocialista országok állás­pontja teljesen azonos. Hoz­záfűzte, hogy bulgáriai és magyarországi látogatása után erősödött az a meggyő­ződése, hogy a legközelebbi jövőben feltétlenül össze kell hívni az európai biztonság kérdésével foglalkozó érte­kezletet. Kém­hisztéria Angliában Gromiko szovjet külügyminisztert a Fehér Házban fogadta Nixon elnök, ahol két órás eszmecserét folytattak világpolitikai kérdésekről. Képünkön: Gromiko és oi as eszmecs­e Nixon elnök. (Telefoto — AP—MTI—RS) Szovjet-amerikai egyezményt írtak alá Washingtonban Andrej Gromiko szovjet és William Rogers amerikai külügyminiszter csütörtökön washingtoni idő szerint dél­előtt 11 órakor az amerikai külügyminisztérium tanács­termében ünnepélyes külső­ségek között aláírta a SALT- megbeszélések első „mellék­­termékeként” létrejött két e­redményt, amelyből az el­ső részletes intézkedéseket tartalmaz a tévedés folytán keletkező nukleáris balese­tekből származó háborús ve­szély csökkentésére, a má­sodik pedig a Moszkvát Wa­shingtonnal jelenleg össze­kötő „forró drót” távközlési műholdrendszer útján történő korszerűsítését irányozza elő. A diplomáciai megfigye­lőkkel és a nemzetközi sajtó képviselőivel zsúfolásig meg­telt teremben Rogers kül­ügyminiszter rövid­ megnyi­tó beszédében elismerését fe­jezte ki a SALT-megbeszélé­­seken résztvevő szovjet, il­letve amerikai delegációnak az eredményes munkáért. Az aláírási ünnepséget követően Rogers külügymi­niszter méltatta elsőként a­­most létrejött megállapodá­sok jelentőségét. Megállapí­totta, hogy nem­ sikerült még eljutni a világkatasztrófával fenyegető konfliktusok leg­mélyebb gyökereihez, de ezek az egyezmények „a nukleáris korszak új paran­csoló szükségszerűségét tük­rözik.” Az amerikai külügyminisz­ter reményét fejezte ki, hogy e két ország küldöttsége, amikor novemberben Bécs­­ben, folytatja munkáját, hogy megegyezést érjen el a rakétaelhárító védelmi rend­szerek és a támadó rakéta­­fegyverrendszerek korlátozá­sára „jelentős haladást érnek el ebben a nagyobb célkitű­zésben is”. Válaszbeszédében Gromiko szovjet külügyminiszter meg­elégedését fejezte ki, hogy a Szovjetunió nevében alá­írhatta ezt a két egyezményt, amely — mint hangsúlyozta — „az első kézzelfogható eredménye az 1969.­­ végén megkezdett tárgyalásoknak”. Az aláírást követően Gro­miko és Rogers külügymi­niszter a washingtoni szovjet nagykövetségen munkaebé­den folytatta a múlt pénte­ken megkezdett megbeszé­lés-sorozatát. Podgornij Hanoiba utazott Nyikolaj Podgornij, az SZKP KB Politikai Bizottsá­gának tagja, a Szovjetunió legfelső Tanácsa Elnökségé­nek elnöke szovjet párt- és kormányküldöttség élén csü­törtökön Moszkvából Hanoi­ba utazott. A küldöttség látogatást tesz Delhiben, az indiai és Rangoonban, a burmai fő­városban iS. Október 10 én urnák elé járul Ausztria lakossága, most már napról napra erősödik a választási agitáció. Dr. Bruno Kre­isky (jobboldali) kancellár, a szociáldemokrata párt vezető­je, nyilvános vitát folytatott a televízióban dr. Karl Schle­­inzer­rel, az ellenzéki Néppárt egyik vezetőjével. (Telefoto — AP—MTI—RS) Hsroiiito Antwerpenben és Brüsszelben Hirohito császár szerdán találkozott Baudouin belga királlyal és feleségével, majd koszorút helyezett el az ismeretlen katona sírján. Hirohito császárt és feleségét Baudouin király és Fabiola királyné szerdán este a ki­rályi palotában díszvacsorán látta vendégül. A japán uralkodó a tervek szerint csütörtökön délelőtt megtekintette Antwerpen ki­kötőjét, majd ellátogatott a híres antwerpeni állatkertbe, az esti órákban pedig vona­ton visszatért Brüsszelbe. Merénylet Belfastban Belfastban szerdán késő éjjel minden eddiginél sú­lyosabb bombamerénylet történt egy kocsmában, a protestáns és a katolikus ne­gyed határának közelében. A labdarúgó-szurkolóktól zsúfolt kocsmát a mintegy 25 kiló robbanóanyag félig rombadöntötte. Két ember a helyszínen meghalt és leg­alább húszat különböző se­besülésekkel szállítottak kórházba. VAS NÉPE Táviratok a Kínai Népköztársaság nemzeti ünnepe alkalmából Csou En Paj elvtársnak, a Kínai Népköztársaság Államtanácsa Elnökének, Peking A Magyar Népköztársaság forradalmi munkás paraszt kormánya, a magyar nép és a magam nevében üdvözletem és jókívánságaimat küldöm Önnek, a Kínai Népköztársa­ság Államtanácsának és a kínai népnek, a Kínai Népköz­társaság kikiáltásának 22. évfordulója alkalmából. Meggyőződésem, hogy a két ország kapcsolatainak a proletár nemzetköziség elvei alapján történő fejlesz­tése elősegítheti a szocializmus, a béke és a haladás ügyét. FOCK JENŐ, a Magyar Népköztársaság forradalmi munkás-paraszt kormányának elnöke Budapest, 1971. szeptember 30. Az évforduló alkalmával Népköztársaság megbízott Péter János külügyminiszter külügyminiszterét Csi Peng­­táviratban üdvözölte a Kínai fejt. (MTI) ★ A kínai forradalom évfordulóján 1949. október 1-én a Kínai Népköztársaság kikiáltása je­lezte, hogy a világ legnépe­sebb országa felszabadult, kiszakadt az imperializmus befolyási övezetéből. A for­radalom győzelme megnyi­totta az utat a hatalmas or­szág társadalmi átalakulá­sához. A forradalom győzel­me utáni első évtizedben olyan jelentős fejlődés tör­tént Kínában, amelyre fel­figyelt a világ. Siker­siker után született a felszabadult nép munkája és a szocialis­ta országok — elsősorban a Szovjetunió segítsége nyo­mán. Az internacionalista szellemben történő szovjet segítség lehetővé tette, hogy felépüljön több mint száz ipari vállalat a népi Kíná­ban. A Kínai Népköztársaság megszületéséhez vezető har­cok, majd a győzelem, a nemzetközi osztályharc egyik legfontosabb sikerét is jelentette az imperializmus és a vele szövetkezett kínai reakció fölött. A kínai nép­hadsereg mindig maga mö­gött tudhatta a szocialista népek közösségének, elsősor­ban a Szovjetuniónak erköl­csi és anyagi támogatását. A világ szocialista erőinek összefogásával szemben a reakciós, imperialista erők képtelenek voltak ellenállni. A kínai forradalom győzel­me viszont újabb lendületet adott a világ haladó, antiim­­perialista, antikolonialista és szocialista erői harcának. Nem a kínai nép, hanem egyes kínai vezetők voltak azok, akik erről megfeled­keztek. A megromlott kap­csolatok legválságosabb sza­kaszában is mindig remél­tük, hogy a sötét felhők csak ideiglenesen árnyékolhatják be népeink kapcsolatait. A Szovjetunió, a szocialista or­szágok mindent megtettek azért, hogy helyreálljon a szocialista közösség, a nem­zetközi kommunista mozga­lom egysége. Bár az eddigi fáradozások még nem hozták meg a kí­vánt eredményt, mégis el­mondhatjuk, hogy az erőfe­szítések nem maradtak ered­mény nélkül. Egy idő óta valamit normalizálódott Kí­na és a szocialista országok, köztük hazánk, államközi kapcsolata. Kereskedelmi delegációk keresik fel egy­mást, és sikeresen megkez­dődött az elsorvasztott gaz­dasági szálak újjáélesztése is. A kapcsolatok javításában elért eredmények örvendete­sek, de egyáltalán nem ki­elégítőek. Sok még a tenni­való Kína és a szocialista országok kapcsolatainak tel­jes normalizálásáig, vala­mennyi szocialista ország összefogásáig, amely elen­gedhetetlen az antiimperi­­alista harc eredményesebb folytatásához. Különösen fontos lenne az összefogás az amerikai agresszió meg­fékezésére Indokínában. Eh­hez szükség van valameny­­nyi szocialista ország, vala­mennyi kommunista és mun­kásmozgalomhoz tartozó és békeszerető erő akcióegysé­gének kialakítására. A kínai nép forradalmá­nak győzelmére emlékeztető internacionalista ünnepen azt a reményünket fejezzük ki, hogy a nemzetközi kommu­nista mozgalom egysége, minden megpróbáltatás elle­nére, helyreáll és a szocializ­must építő népek közös ügye győzedelmeskedik. (RS) Japén küldöttség Cseu En-lajnál Csou En-laj kínai minisz­terelnök szerdán este fogad­ta a Fuzsijama Aicsiro volt japán külügyminiszter veze­tésével szeptember 16. óta Kí­nában tartózkodó 19 tagú japán küldöttséget A japán vendégek a kínai—japán kapcsolatok helyreállításáért küzdő japán liga képvisele­tében érkeztek az országba. A pekingi rádió mindössze annyit közölt a találkozóról, hogy a vendéglátók „baráti beszélgetést” folytattak a küldöttséggel, a Kyodo ja­pán hírügynökség jelentésé­ből viszont kitűnik, hogy a két ország közti diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének lehetőségeiről volt szó. Lezuhant egy kínai repülőgép A TASZSZ hírügynökség csütörtökön a mongol táv­irati irodára, a Moncame-ra hivatkozva jelentette, hogy a Kínai Népköztársaság egy lökhajtásos repülőgépe szep­tember 13-ára virradó éjjel megsértette a Mongol Nép­köztársaság államhatárát. A gép ezt követően a mongó­­liai Hentej Ajmak térségé­ben ismeretlen okból lezu­hant és felrobbant. A ron­csok között kilenc félig el­szenesedett holttestet és lő­fegyvereket találtak. Az ok­mányokból és berendezések­ből megállapították, hogy katonai repülőgép volt. A mongol hatóságok en­gedélyezték az Ulan-Bator-i kínai nagykövetség munka­társainak, hogy megtekintsék a szerencsétlenség színhelyét A Mongol Népköztársaság tiltakozását jelentette be és hivatalos magyarázatot kért a kínai féltől. 1971. október 1. Péntek

Next