Vas Népe, 1972. január (17. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-01 / 1. szám

U Thant: Optim­sta vagyok, bízom az ember­ség jövőjében „Optimista vagyok, bízom az Egyesült Nemzetek Szer­vezete és az emberiség jövő­jében” — mondotta újság­íróknak U Thant, a világ­­szervezet leköszönő főtitkára, aki tíz esztendeig állt az ENSZ élén és most az óév­vel együtt búcsúzik hivatalá­ból. Az elmúlt néhány év ese­ményeiről és tanulságairól szólva a burtmai diplomata megállapította, hogy örven­detes mértékben érvényesült az egyetemesség elve, bár től és más intézményektől, egyes fejlődő országok még sajnálatos módon nem tag­jai az ENSZ-nek. Hangoz­tatta azt a meggyőződését, hogy a két német állam a jövő évben a világszervezet tagja lesz. Reményt keltő az európai légkör javulása, ugyanakkor aggodalomra ad okot az ázsiai helyzet — mondotta U Thant. Szilveszteri zsákmány az országúton A francia posta egyik pénzszállító kocsiját, amely a Gonnaux-i országúton, Ni­­mes közelében haladt, gép­­pisztolyos banditák feltar­tóztatták és kirabolták. A pénteki rablás során szerzett zsákmányt kezdet­ben 200 ezer frankra becsül­ték, időközben azonban ki­derült, hogy a rablók több, mint 1 millió frankkal sze­lettek­­. . A világpolitikával is úgy van, mint a gyarló emberi gyakorlattal: az új esztendővel nem lehet új életet is kez­deni. A múlt batyuját tovább kell vinni. A csoda módra végbemenő, hirtelen változások helyett a megérett törté­nelmi szükségletek érvényesülésében, a szívós, céltudatos és többnyire csak araszolva, sőt visszaesésekkel tarkított előrejutásban lehet bízni. 1971 egyébként nem búcsúzik rosszul. Ha a pluszokat, mínuszokat összevetjük, mintha­ mintha egy árnyalattal enyhültetik, biztatóbb volna a nemzetközi horizont, mint amikor 1970-ről 1971-re ugrott át az óra mutatója. Igaz, több esemény és folyamat bonyolultabbá teszi a világot, s ezeket — bizonytalansági tényezőikkel együtt — az új évbe is átvisszük, de hát inkább legyen bonyodalmasabb, mint élesebb a helyzet... Az 1971-es külpolitikai „batyuban” kétségtelenül az SZKP XXIV. kongresszusán kialakított globális nemzetközi program a legmaradandóbb érték. Ebből nőtt ki az a pá­ratlan intenzitású külpolitikai akciósorozat — a polgári sajtó „diplomáciai pergőtűzről” ír, — amely a világ mindenki térségében alapvetően meghatározta e politika szövetsége­seinek — mindenekelőtt a szocialista országoknak, — el nem kötelezett támogatóinak és ellenfeleinek lépéseit. Kü­lön is megemlítendő leglátványosabb siker a nyugat-ber­lini rendezés, amely az egész európai fejlődésre áldásos ha­tással volt. A másik — már nagyon ellentmondásos, az antiimpe- rialista egységfrontot bontó tendenciái­ miatt túlnyomóan kifejezetten káros — fontos jelenség a Kínai Népköztársa­ság külpolitikai aktivizálódása volt. Ez hozta meg az év legvaskosabb világpolitikai meglepetését: az amerikai— kínai eszmecserét és Nixon pekingi meghívását, valamint a Kínai Népköztársaságnak az ENSZ-ben való megjelenését is. Ez utóbbi, mint a szocialista országok több mint két évtizedes harcának gyümölcse és történelmi igazságtevés, még akkor is korszakos jelentőségű, ha a kínai vezetők az MNSZ fórumát e pillanatban olykor, egyenesen Washing­tonnal való összjátékban, a szovjetellenes rágalmazások eszközeként használják fel. Az egész éven végig húzódott a dollár és a tőkés világ valutarendszerének mélyreható válsága. Ez, valamint az amerikai vereségek Indokínában tovább mélyítették a re­pedéseket az amerikai szövetségi rendszeren, önállóbb, a békés egymás mellett élés lehetőségeit kihasználó politiká­ra bátorították a nyugati partnereiket, kedvezőbb viszonyo­kat teremtettek az antiimperialista erők előrenyomulásá­hoz. S ezek, mint állandóan ható tényezők még akkor is meghatározóak, ha Nixon „személyi­ diplomáciájával” min­denekelőtt kínai vonatkozásban, kétségtelenül sikereket is könyvelhetett el S végül a világ egyik fontos térségének, az indiai szub­­kontinensnek jövője, de a három nagyhatalom — a Szov­jetunió, Kína és az Egyesült Államok — egymáshoz való viszonya, valamint a szövetségi rendszerek erőviszonyainak alakulása szempontjából is az év nagy eseménye volt az indiai-pakisztáni fegyveres konfliktus. Az Indiai sikeres akció, amely lehetővé tette a bengál nép nemzeti, demokra­tikus választásokon is kinyilvánított jogainak érvényesíté­sét, a hazájukból elűzött milliók visszatértét és életüknek új alapokon való felépítését — egyben az igazságos rende­zésért síkra szálló szovjet külpolitikának is eredménye­­s kudarca az önző, csupán nagyhatalmi meggondolásoktól vezetett amerikai, valamint, ha más érdekekből is vezérelt, de vele mégis egybecsendülő kínai politikának. Az itt említett események folytatásával találkozunk majd az új évben is. Amit sajnos — minden bizonnyal — együtt kell élnünk 1972-ben is a már hosszú évek óta az emberiséget olyannyira nyugtalanító két nagy válsággal: a vietnamival, pontosabban az indokínaival és a közel­­keletivel is. Vietnamban és Indokínában a helyzetet az határozza meg 1972-ben is, hogy Nixon láthatóan továbbra sem akar­ja levonni az eddigi kudarcok következményeit, sőt abban reménykedik, hogy látványos politikai és diplomáciai lé­pésekkel — mint például a pekingi úttal, — valamint kü­lönböző manipulációkkal végül is a vietnamiak feje fe­lett olyan megegyezéshez juthat, amely megmenti és így­­ vagy úgy Indokínában tartja az amerikai pozíciókat. Mint­hogy azonban a hős vietnami nép az ilyenfajta megoldást soha nem fogadná el, s álláspontját feltétel nélkül támogat­ja a Szovjetunió és a szocialista országok, a harc tovább folyik katonai, politikai és diplomáciai fronton egyaránt. Hasonlóan kevés optimizmusra jogosít 1972-ben is a közel-keleti helyzet Itt is mindenekelőtt az Egyesült Álla­mokon múlna a politikai rendezés lehetősége, hiszen Izra­el csak azért tagadhatja meg a Biztonsági Tanács határo­zatát, mert Washington katonailag, politikailag és dip­­lomáciailag támogatja. S bár Egyiptom újra és újra keresi a politikai kibontakozás útját, ez a helyzet — különösen az arab országokban ebből fakadó belső feszültségek miatt is — azzal fenyeget, hogy újra megszólalnak a fegyverek. 1972-ben várhatóan Európa lesz a legmozgalmasabb külpolitikai színtér. A menetrend nagyjából ez lehet: az év első felében a szovjet—NSZK és a lengyel—NSZK szer­ződések ratifikálása a bonni parlamentben. Ezzel párhuza­mosan kerülhet sor a nyugat-berlini egyezmények szente­sítésére a nagyhatalmak által. S közben természetesen az e szellem által diktált, az európai országok együttmű­ködését szolgáló két és többoldalú tárgyalások, akciók is tovább folynak, hihetőleg az eddiginél is nagyobb inten­zitással. • Mindez így együtt az európai biztonsági értekezlet felé mutat, azt viszi előre. Valószínűleg e tárgyban is sor kerül nagyköveti, külügyminiszterhelyettesi vagy talán még magasabb fokon is előkészítő tanácskozásokra Helsinkiben. Hogy 1972. magának a konferenciának az éve lesz-e? A Szovjetunió és a szocialista országok ezt szeretnék. Az Egyesült Államok 1973-ról beszél, így 1972. mindenképpen a konferenciáért folyó szívós harc éve lesz. S e küzde­lemben a diplomáciai eszközökön kívül az európai közvéle­mény támogatására is számítunk. Mindenesetre rendkívül fontos,­­ nem utolsó sorban az amerikai politikai hege­mónia elleni lázadás jeleként,­­ hogy nő azoknak a pol­gári kormányoknak a száma, amelyek a mielőbbi megtar­tást sürgetik. Ennek az akaratnak Franciaország, Norvégia, Dánia a legutóbbi NATO tanácskozáson Washingtonnal szemben is nyíltan hangot adott. , 1972 egyik legfigyelemreméltóbb és legkülönösebb je­lenete lesz, amikor Nixon márciusban Pekingben egy asz­talhoz ül a kínai vezetőkkel. Elvileg a békés egymás mel­lett élés politikájába ugyanúgy beletartozik a kínai— amerikai találkozó, mint a szovjet—amerikai párbeszéd. Csak az nem természetes, hogy miközben a kínaiak az amerikaiakkal ilyen magas szinten és tüntetően tárgyal­nak, ugyanakkor a Szovjetunióval szemben ezzel tökélete­sen ellentétes politikát folytatnak. 1972 egyébként is Nixon nagy korteskedésének éve lesz. Nixon mindent alárendelt újraválasztása érdekeinek. E pillanatban ez nagyon valószínű, egyebek között, mert nincs posszibilis ellenjelöltje. Hogy ez milyen hatással lesz az Egyesült Államok külpolitikájára, azt majd az 1973-as előrejelzésben elemezhetjük, de kevéssé feltételezhető tö­rekvéseiben alapvető változás. A szovjet—amerikai érintkezésben is fontos események várhatók a jövő évben. Mindenekelőtt Nixon májusra ter­vezett moszkvai útja. Ebből a szempontból is, de főleg a világ biztonsága miatt rendkívül fontosak a tovább folyó szovjet—amerikai megbeszélések a védő és támadó straté­giai fegyverrendszerek korlátozásáról. Ilyen életbevágó témák teszik a szovjet—amerikai esz­mecseréket az 1972-es év fontos és bizonyos reményekre jogosító eseményeivé. Ilyen elképzelésekkel, reményekkel lépünk az új esz­tendőbe. Ami a magyar külpolitikát illeti: erőnkhöz, lehe­tőségeinkhez képest mi is cselekvő részt vállalunk a Szov­jetunió és többi szövetségesünk összehangolt külpolitikai és diplomáciai kezdeményezéseiből. Így leszünk segítői annak a szocialista akciósorozatnak, amely 1971-ben sok sikert hozott a világpolitikában és amelyet 1972-ben még céltudatosabban folytatni akarunk. Nemes János Gyakorlat a Sinai-félsziget le­szakadásáról Egyiptom pénteken éjjel bejelentette, hogy fegyveres­é­rői egyhetes hadgyakorlatot fejeztek be az összes fegy­vernem részvételével. Az éles lőszerrel lebonyolított gya­korlat — mint a MEN­A hír­­ügynökség leírásából kitű­nik — a Sinai-félsziget fel­szabadításának modellje is lehetett. „A hadgyakorlatot a meg­szállt területek felszabadítá­sából adódó feladatoknak megfelelően állították össze. A gyakorlatban részt vevő alakulatok vízi akadályokat küzdöttek le, sor került a harckocsizó egységek és a légierő együttes bevetésére; csaták folytak a tüzérség kü­lönböző nemeinek felhaszná­lásával; ejtőernyős és had­táp­ műveletekre került sor” — írta a MENA hozzátéve, hogy „a légierő súlyos csa­pásokat mért olyan célpon­tokra, amelyek az ellenséges terület belsejében fekvő cél­pontokhoz hasonlók”. Míg a támadások folytak, a népi védelmi erők az Egyiptom belsejében levő létfontosságú létesítményeket fedezték. A műszaki alakulatok „fontos megbízatást teljesítettek, amihez a haditengerészet nyújtotta a tüzérségi támo­gatást". Szadek tábornok, hadügy­miniszter a hadgyakorlat befejeztével „teljes sikerről” számolhatott be. Teljes volt az összhang a fegyveres erők és a népi védelmi erők kö­zött” — mondotta. Izraeli gépek berepültek Jordánia légiterébe Amman­ közlés szerint Jor­dánia légiterét pénteken reg­gel két izraeli repülőgép-kö­telék sértette meg. A hang­­sebességnél gyorsabb gépek a Jordán völgyében fekvő Ghor és Szalt városok fölött repültek el — a jelek szerint zavartalanul, mivel — így hangzik a jordániai hadügy­minisztérium nyilatkozata — „a rossz látási viszonyok és a nagy repülési magasság mi­att a honi légierőnek nem volt esélye arra, hogy az el­lenséget föltartóztassa”. Amman­ szemtanúk szerint a gépek a főváros külső ke­rületei fölött is elhaladtak, de a robbanásokat, amelyek igen jól hallhatók voltak, nem a jordániai légvédelem tüze, hamem a hanghatár át­lépése idézte elő. Az amerikai bombázások több száz embert öltek meg Az Egyesült Államok viet­nami bűntetteit vizsgáló bi­zottság pénteken sajtóérte­kezletet rendezett a Hanoiban akkreditált vietnami és kül­földi újságírók részére. Az egybegyűlteknek bizonyítéko­kat adtak át a Vietnami­ De­mokratikus Köztársaság la­kott területei ellen végrehaj­tott amerikai bűntettekről. A fényképfelvételek szétrom­bolt vietnami lakóházakat, iskolákat, kórházaikat és az áldozatok dühtől vagy fájda­lomtól eltorzult arcát mutat­ják. Az újságírók előtt lefor­gatták a Thanh Hoa tarto­mányt ért bombatámadás után készített filmet. A bizottság által nyilvá­nosságra hozott közlemény hangoztatja, hogy a thaiföl­di támaszpontokról és a ton­­kini öbölben cirkáló anyaha­­jókról felszállt repülőgépek december 26-tól naponta tá­madták Thanh Hoa, Nghe An és Guang Binh tartomány lakott területeit Az ameri­kai légierő naponta 300-nál is több bevetést hajtott végre, a gyújtó-, golyós-, és repeszbombák óriási mennyi­ségét szórta le. A bombázá­sok következtében több száz ember életét vesztette, több ezren megsebesültek, az ál­latállomány megtizedelődött és sok lakóház rombadőlt. Pénteken éjszaka, helyi idő szerint egy órakor (kö­zépeurópai idő csütörtök 18 óra) életbe lépett a DNFF által kihirdetett háromnapos újévi tűzszünet. A saigoni katonai parancsnokság szó­vivője kijelentette, hogy a reggeli órákig nem érkezett jelentés akciókról. VAS NÉPE T­est­véri táviratváltás újév alkalmából A Vas Népe szerkesztősége táviratban küldte újévi jókívánságait a Vas megyével és a szerkesztőséggel test­véri kapcsolatban álló szovjet, bolgár, jugoszláv, NDK megyék, illetve tartományok vezető testületeinek és test­vérlapjainak. Lapunk szerkesztőségéhez, lapunk olvasói­hoz újévi jókívánságát juttatta el Boncso Mityev, a Razgrad megyei (bulgáriai) pártbizottság első titkára, Viktor Petrovics Nyikonov, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának tagja, a Mari Autonóm Szocialista Szovjet Köztársaság területi bizottságának el­ső titkára, Nyikolaj Fjodorovics Rubakov, a Mari Rádió és Televízió bizottságának elnöke, a Szovjet—Magyar Baráti Társaság Mari Köztársasági területi elnöke, és Ajk­o Zupancic, a Szlovén Kommunisták Szövetsége mu­ravidéki területi titkára. ★ Út esztendő alkalmából a Vas Népe táviratiban kö­szöntötte a testvérlapok szerkesztőségeit és olvadóit, s üdvözlő táviratot kapott a Mariszkaja Pravda, a Mari Kommuna (Szovjetunió), a Ludogori Pravda (Bulgária), a Freie Erde (NDK), a Vestrak és a Népújság (Szlovénia), valamint a Pryboj (Csehszlovákia) című testvérlapoktól és a Mari Rádió és a Televízió szerkesztőségétől. Tizenhárom éve győzött a kubai forradalom A forradalmi hadsereg 1959. január nyolcadikén vo­nult be a kubai fővárosba, Havannába. A szigetország népe mégis évről évre január 1-ét üli meg a győztes for­radalom ünnepeként. 1959-ben Kuba kivívta szabadságát, győzelemre vit­te forradalmát. Az azóta eltelt esztendők viszont bebizo­­nyították, hogy a fegyveres harc vége — csak a kezdet volt A térképre tekintve azonnal szembetűnik, milyen nehéz körülmények között indulhatott meg a Karib-ten­ger szigetországán a szocializmus építése. Egy francia újságíró hasonlatával élve, valósággal a „sárkány torká­ban” kezdődött a küzdelem az új világért. A „sárkány”, Amerika közelléte nem maradt puszta fenyegetés. Az események krónikája bizonyítja: hányszor és hányféle módon próbálta az Egyesült Államok megváltoztatni Kuba társadalmi rendjét, hányszor próbált szembeszegül­ni a haladó folyamattal. Gazdasági embargó (1960), a diplomáciai kapcsolatok megszakítása (1961. január 3.), fegyveres intervenció (1961. április 17—19.), az Amerikai Államok Szervezetéből való kizárás, (1962. február), és az atomháború veszélyét felidéző hadihajó blokád (1962. október 22.—november 20.) követte egymást. Hatástala­nul. A gazdasági és a fegyveres blokádot követő amerikai politikai elszigetelési kísérletek kimondott célja: meg­akadályozni, hogy a forradalom lángja átcsapjon Ame­rika­­hátsó udvarára”, La­tin-Amerikára, hogy a kubai példa más országokra is hasson. Latin-Amerika politi­kai felnőtté válásával párhuzamosan azonban ezek a törekvések is csődre vannak ítélve. Ezt mutatja Chile — más típusú — fejlődésének, Peru demokratikus átala­kulásának példája és a népfront-mozgalom erősödése a kontinens számos országában. Fidel Castro legutóbbi chilei útja a latinamerikai földrész új típusú együttmű­ködésének nyitánya lehet 1972. január 1. Szombat

Next