Vas Népe, 1972. január (17. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-01 / 1. szám
U Thant: Optimsta vagyok, bízom az emberség jövőjében „Optimista vagyok, bízom az Egyesült Nemzetek Szervezete és az emberiség jövőjében” — mondotta újságíróknak U Thant, a világszervezet leköszönő főtitkára, aki tíz esztendeig állt az ENSZ élén és most az óévvel együtt búcsúzik hivatalából. Az elmúlt néhány év eseményeiről és tanulságairól szólva a burtmai diplomata megállapította, hogy örvendetes mértékben érvényesült az egyetemesség elve, bár től és más intézményektől, egyes fejlődő országok még sajnálatos módon nem tagjai az ENSZ-nek. Hangoztatta azt a meggyőződését, hogy a két német állam a jövő évben a világszervezet tagja lesz. Reményt keltő az európai légkör javulása, ugyanakkor aggodalomra ad okot az ázsiai helyzet — mondotta U Thant. Szilveszteri zsákmány az országúton A francia posta egyik pénzszállító kocsiját, amely a Gonnaux-i országúton, Nimes közelében haladt, géppisztolyos banditák feltartóztatták és kirabolták. A pénteki rablás során szerzett zsákmányt kezdetben 200 ezer frankra becsülték, időközben azonban kiderült, hogy a rablók több, mint 1 millió frankkal szelettek. . A világpolitikával is úgy van, mint a gyarló emberi gyakorlattal: az új esztendővel nem lehet új életet is kezdeni. A múlt batyuját tovább kell vinni. A csoda módra végbemenő, hirtelen változások helyett a megérett történelmi szükségletek érvényesülésében, a szívós, céltudatos és többnyire csak araszolva, sőt visszaesésekkel tarkított előrejutásban lehet bízni. 1971 egyébként nem búcsúzik rosszul. Ha a pluszokat, mínuszokat összevetjük, mintha mintha egy árnyalattal enyhültetik, biztatóbb volna a nemzetközi horizont, mint amikor 1970-ről 1971-re ugrott át az óra mutatója. Igaz, több esemény és folyamat bonyolultabbá teszi a világot, s ezeket — bizonytalansági tényezőikkel együtt — az új évbe is átvisszük, de hát inkább legyen bonyodalmasabb, mint élesebb a helyzet... Az 1971-es külpolitikai „batyuban” kétségtelenül az SZKP XXIV. kongresszusán kialakított globális nemzetközi program a legmaradandóbb érték. Ebből nőtt ki az a páratlan intenzitású külpolitikai akciósorozat — a polgári sajtó „diplomáciai pergőtűzről” ír, — amely a világ mindenki térségében alapvetően meghatározta e politika szövetségeseinek — mindenekelőtt a szocialista országoknak, — el nem kötelezett támogatóinak és ellenfeleinek lépéseit. Külön is megemlítendő leglátványosabb siker a nyugat-berlini rendezés, amely az egész európai fejlődésre áldásos hatással volt. A másik — már nagyon ellentmondásos, az antiimpe- rialista egységfrontot bontó tendenciái miatt túlnyomóan kifejezetten káros — fontos jelenség a Kínai Népköztársaság külpolitikai aktivizálódása volt. Ez hozta meg az év legvaskosabb világpolitikai meglepetését: az amerikai— kínai eszmecserét és Nixon pekingi meghívását, valamint a Kínai Népköztársaságnak az ENSZ-ben való megjelenését is. Ez utóbbi, mint a szocialista országok több mint két évtizedes harcának gyümölcse és történelmi igazságtevés, még akkor is korszakos jelentőségű, ha a kínai vezetők az MNSZ fórumát e pillanatban olykor, egyenesen Washingtonnal való összjátékban, a szovjetellenes rágalmazások eszközeként használják fel. Az egész éven végig húzódott a dollár és a tőkés világ valutarendszerének mélyreható válsága. Ez, valamint az amerikai vereségek Indokínában tovább mélyítették a repedéseket az amerikai szövetségi rendszeren, önállóbb, a békés egymás mellett élés lehetőségeit kihasználó politikára bátorították a nyugati partnereiket, kedvezőbb viszonyokat teremtettek az antiimperialista erők előrenyomulásához. S ezek, mint állandóan ható tényezők még akkor is meghatározóak, ha Nixon „személyi diplomáciájával” mindenekelőtt kínai vonatkozásban, kétségtelenül sikereket is könyvelhetett el S végül a világ egyik fontos térségének, az indiai szubkontinensnek jövője, de a három nagyhatalom — a Szovjetunió, Kína és az Egyesült Államok — egymáshoz való viszonya, valamint a szövetségi rendszerek erőviszonyainak alakulása szempontjából is az év nagy eseménye volt az indiai-pakisztáni fegyveres konfliktus. Az Indiai sikeres akció, amely lehetővé tette a bengál nép nemzeti, demokratikus választásokon is kinyilvánított jogainak érvényesítését, a hazájukból elűzött milliók visszatértét és életüknek új alapokon való felépítését — egyben az igazságos rendezésért síkra szálló szovjet külpolitikának is eredményes kudarca az önző, csupán nagyhatalmi meggondolásoktól vezetett amerikai, valamint, ha más érdekekből is vezérelt, de vele mégis egybecsendülő kínai politikának. Az itt említett események folytatásával találkozunk majd az új évben is. Amit sajnos — minden bizonnyal — együtt kell élnünk 1972-ben is a már hosszú évek óta az emberiséget olyannyira nyugtalanító két nagy válsággal: a vietnamival, pontosabban az indokínaival és a közelkeletivel is. Vietnamban és Indokínában a helyzetet az határozza meg 1972-ben is, hogy Nixon láthatóan továbbra sem akarja levonni az eddigi kudarcok következményeit, sőt abban reménykedik, hogy látványos politikai és diplomáciai lépésekkel — mint például a pekingi úttal, — valamint különböző manipulációkkal végül is a vietnamiak feje felett olyan megegyezéshez juthat, amely megmenti és így vagy úgy Indokínában tartja az amerikai pozíciókat. Minthogy azonban a hős vietnami nép az ilyenfajta megoldást soha nem fogadná el, s álláspontját feltétel nélkül támogatja a Szovjetunió és a szocialista országok, a harc tovább folyik katonai, politikai és diplomáciai fronton egyaránt. Hasonlóan kevés optimizmusra jogosít 1972-ben is a közel-keleti helyzet Itt is mindenekelőtt az Egyesült Államokon múlna a politikai rendezés lehetősége, hiszen Izrael csak azért tagadhatja meg a Biztonsági Tanács határozatát, mert Washington katonailag, politikailag és diplomáciailag támogatja. S bár Egyiptom újra és újra keresi a politikai kibontakozás útját, ez a helyzet — különösen az arab országokban ebből fakadó belső feszültségek miatt is — azzal fenyeget, hogy újra megszólalnak a fegyverek. 1972-ben várhatóan Európa lesz a legmozgalmasabb külpolitikai színtér. A menetrend nagyjából ez lehet: az év első felében a szovjet—NSZK és a lengyel—NSZK szerződések ratifikálása a bonni parlamentben. Ezzel párhuzamosan kerülhet sor a nyugat-berlini egyezmények szentesítésére a nagyhatalmak által. S közben természetesen az e szellem által diktált, az európai országok együttműködését szolgáló két és többoldalú tárgyalások, akciók is tovább folynak, hihetőleg az eddiginél is nagyobb intenzitással. • Mindez így együtt az európai biztonsági értekezlet felé mutat, azt viszi előre. Valószínűleg e tárgyban is sor kerül nagyköveti, külügyminiszterhelyettesi vagy talán még magasabb fokon is előkészítő tanácskozásokra Helsinkiben. Hogy 1972. magának a konferenciának az éve lesz-e? A Szovjetunió és a szocialista országok ezt szeretnék. Az Egyesült Államok 1973-ról beszél, így 1972. mindenképpen a konferenciáért folyó szívós harc éve lesz. S e küzdelemben a diplomáciai eszközökön kívül az európai közvélemény támogatására is számítunk. Mindenesetre rendkívül fontos, nem utolsó sorban az amerikai politikai hegemónia elleni lázadás jeleként, hogy nő azoknak a polgári kormányoknak a száma, amelyek a mielőbbi megtartást sürgetik. Ennek az akaratnak Franciaország, Norvégia, Dánia a legutóbbi NATO tanácskozáson Washingtonnal szemben is nyíltan hangot adott. , 1972 egyik legfigyelemreméltóbb és legkülönösebb jelenete lesz, amikor Nixon márciusban Pekingben egy asztalhoz ül a kínai vezetőkkel. Elvileg a békés egymás mellett élés politikájába ugyanúgy beletartozik a kínai— amerikai találkozó, mint a szovjet—amerikai párbeszéd. Csak az nem természetes, hogy miközben a kínaiak az amerikaiakkal ilyen magas szinten és tüntetően tárgyalnak, ugyanakkor a Szovjetunióval szemben ezzel tökéletesen ellentétes politikát folytatnak. 1972 egyébként is Nixon nagy korteskedésének éve lesz. Nixon mindent alárendelt újraválasztása érdekeinek. E pillanatban ez nagyon valószínű, egyebek között, mert nincs posszibilis ellenjelöltje. Hogy ez milyen hatással lesz az Egyesült Államok külpolitikájára, azt majd az 1973-as előrejelzésben elemezhetjük, de kevéssé feltételezhető törekvéseiben alapvető változás. A szovjet—amerikai érintkezésben is fontos események várhatók a jövő évben. Mindenekelőtt Nixon májusra tervezett moszkvai útja. Ebből a szempontból is, de főleg a világ biztonsága miatt rendkívül fontosak a tovább folyó szovjet—amerikai megbeszélések a védő és támadó stratégiai fegyverrendszerek korlátozásáról. Ilyen életbevágó témák teszik a szovjet—amerikai eszmecseréket az 1972-es év fontos és bizonyos reményekre jogosító eseményeivé. Ilyen elképzelésekkel, reményekkel lépünk az új esztendőbe. Ami a magyar külpolitikát illeti: erőnkhöz, lehetőségeinkhez képest mi is cselekvő részt vállalunk a Szovjetunió és többi szövetségesünk összehangolt külpolitikai és diplomáciai kezdeményezéseiből. Így leszünk segítői annak a szocialista akciósorozatnak, amely 1971-ben sok sikert hozott a világpolitikában és amelyet 1972-ben még céltudatosabban folytatni akarunk. Nemes János Gyakorlat a Sinai-félsziget leszakadásáról Egyiptom pénteken éjjel bejelentette, hogy fegyveresérői egyhetes hadgyakorlatot fejeztek be az összes fegyvernem részvételével. Az éles lőszerrel lebonyolított gyakorlat — mint a MENA hírügynökség leírásából kitűnik — a Sinai-félsziget felszabadításának modellje is lehetett. „A hadgyakorlatot a megszállt területek felszabadításából adódó feladatoknak megfelelően állították össze. A gyakorlatban részt vevő alakulatok vízi akadályokat küzdöttek le, sor került a harckocsizó egységek és a légierő együttes bevetésére; csaták folytak a tüzérség különböző nemeinek felhasználásával; ejtőernyős és hadtáp műveletekre került sor” — írta a MENA hozzátéve, hogy „a légierő súlyos csapásokat mért olyan célpontokra, amelyek az ellenséges terület belsejében fekvő célpontokhoz hasonlók”. Míg a támadások folytak, a népi védelmi erők az Egyiptom belsejében levő létfontosságú létesítményeket fedezték. A műszaki alakulatok „fontos megbízatást teljesítettek, amihez a haditengerészet nyújtotta a tüzérségi támogatást". Szadek tábornok, hadügyminiszter a hadgyakorlat befejeztével „teljes sikerről” számolhatott be. Teljes volt az összhang a fegyveres erők és a népi védelmi erők között” — mondotta. Izraeli gépek berepültek Jordánia légiterébe Amman közlés szerint Jordánia légiterét pénteken reggel két izraeli repülőgép-kötelék sértette meg. A hangsebességnél gyorsabb gépek a Jordán völgyében fekvő Ghor és Szalt városok fölött repültek el — a jelek szerint zavartalanul, mivel — így hangzik a jordániai hadügyminisztérium nyilatkozata — „a rossz látási viszonyok és a nagy repülési magasság miatt a honi légierőnek nem volt esélye arra, hogy az ellenséget föltartóztassa”. Amman szemtanúk szerint a gépek a főváros külső kerületei fölött is elhaladtak, de a robbanásokat, amelyek igen jól hallhatók voltak, nem a jordániai légvédelem tüze, hamem a hanghatár átlépése idézte elő. Az amerikai bombázások több száz embert öltek meg Az Egyesült Államok vietnami bűntetteit vizsgáló bizottság pénteken sajtóértekezletet rendezett a Hanoiban akkreditált vietnami és külföldi újságírók részére. Az egybegyűlteknek bizonyítékokat adtak át a Vietnami Demokratikus Köztársaság lakott területei ellen végrehajtott amerikai bűntettekről. A fényképfelvételek szétrombolt vietnami lakóházakat, iskolákat, kórházaikat és az áldozatok dühtől vagy fájdalomtól eltorzult arcát mutatják. Az újságírók előtt leforgatták a Thanh Hoa tartományt ért bombatámadás után készített filmet. A bizottság által nyilvánosságra hozott közlemény hangoztatja, hogy a thaiföldi támaszpontokról és a tonkini öbölben cirkáló anyahajókról felszállt repülőgépek december 26-tól naponta támadták Thanh Hoa, Nghe An és Guang Binh tartomány lakott területeit Az amerikai légierő naponta 300-nál is több bevetést hajtott végre, a gyújtó-, golyós-, és repeszbombák óriási mennyiségét szórta le. A bombázások következtében több száz ember életét vesztette, több ezren megsebesültek, az állatállomány megtizedelődött és sok lakóház rombadőlt. Pénteken éjszaka, helyi idő szerint egy órakor (középeurópai idő csütörtök 18 óra) életbe lépett a DNFF által kihirdetett háromnapos újévi tűzszünet. A saigoni katonai parancsnokság szóvivője kijelentette, hogy a reggeli órákig nem érkezett jelentés akciókról. VAS NÉPE Testvéri táviratváltás újév alkalmából A Vas Népe szerkesztősége táviratban küldte újévi jókívánságait a Vas megyével és a szerkesztőséggel testvéri kapcsolatban álló szovjet, bolgár, jugoszláv, NDK megyék, illetve tartományok vezető testületeinek és testvérlapjainak. Lapunk szerkesztőségéhez, lapunk olvasóihoz újévi jókívánságát juttatta el Boncso Mityev, a Razgrad megyei (bulgáriai) pártbizottság első titkára, Viktor Petrovics Nyikonov, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának tagja, a Mari Autonóm Szocialista Szovjet Köztársaság területi bizottságának első titkára, Nyikolaj Fjodorovics Rubakov, a Mari Rádió és Televízió bizottságának elnöke, a Szovjet—Magyar Baráti Társaság Mari Köztársasági területi elnöke, és Ajko Zupancic, a Szlovén Kommunisták Szövetsége muravidéki területi titkára. ★ Út esztendő alkalmából a Vas Népe táviratiban köszöntötte a testvérlapok szerkesztőségeit és olvadóit, s üdvözlő táviratot kapott a Mariszkaja Pravda, a Mari Kommuna (Szovjetunió), a Ludogori Pravda (Bulgária), a Freie Erde (NDK), a Vestrak és a Népújság (Szlovénia), valamint a Pryboj (Csehszlovákia) című testvérlapoktól és a Mari Rádió és a Televízió szerkesztőségétől. Tizenhárom éve győzött a kubai forradalom A forradalmi hadsereg 1959. január nyolcadikén vonult be a kubai fővárosba, Havannába. A szigetország népe mégis évről évre január 1-ét üli meg a győztes forradalom ünnepeként. 1959-ben Kuba kivívta szabadságát, győzelemre vitte forradalmát. Az azóta eltelt esztendők viszont bebizonyították, hogy a fegyveres harc vége — csak a kezdet volt A térképre tekintve azonnal szembetűnik, milyen nehéz körülmények között indulhatott meg a Karib-tenger szigetországán a szocializmus építése. Egy francia újságíró hasonlatával élve, valósággal a „sárkány torkában” kezdődött a küzdelem az új világért. A „sárkány”, Amerika közelléte nem maradt puszta fenyegetés. Az események krónikája bizonyítja: hányszor és hányféle módon próbálta az Egyesült Államok megváltoztatni Kuba társadalmi rendjét, hányszor próbált szembeszegülni a haladó folyamattal. Gazdasági embargó (1960), a diplomáciai kapcsolatok megszakítása (1961. január 3.), fegyveres intervenció (1961. április 17—19.), az Amerikai Államok Szervezetéből való kizárás, (1962. február), és az atomháború veszélyét felidéző hadihajó blokád (1962. október 22.—november 20.) követte egymást. Hatástalanul. A gazdasági és a fegyveres blokádot követő amerikai politikai elszigetelési kísérletek kimondott célja: megakadályozni, hogy a forradalom lángja átcsapjon Amerikahátsó udvarára”, Latin-Amerikára, hogy a kubai példa más országokra is hasson. Latin-Amerika politikai felnőtté válásával párhuzamosan azonban ezek a törekvések is csődre vannak ítélve. Ezt mutatja Chile — más típusú — fejlődésének, Peru demokratikus átalakulásának példája és a népfront-mozgalom erősödése a kontinens számos országában. Fidel Castro legutóbbi chilei útja a latinamerikai földrész új típusú együttműködésének nyitánya lehet 1972. január 1. Szombat