Vas Népe, 1972. július (17. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-04 / 155. szám
^ Han proletárjai, egyesüljetek AZ MSZMP VAS MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A VAS MEGYEI TANÁCS LAPJA XVII. évfolyam, 155. szám Ara 80 fillér 1912. július 4. Kedd „Országaink közeledését szolgálja..." Megkezdte munkáját Kőszegen a Nemzetközi Kultúrtörténeti Simpozion Rangos külföldi és hazai ■meghívottak, szakemberek, érdeklődők és újságírók jelenlétében került sor hétfőn délben a kőszegi Várpresszóban arra a sajtótájékoztatóra, amely a Nemzetközi Kultúrtörténeti Szimpozion nyitányát is jelentette egyúttal. Mint ismeretes, a tanácskozás témája valóban nemzetközi: „A pannon térség városainak és mezővárosainak fejlődése és jelentősége a XVI-XIX. században”. Ausztria keleti tartományait és a baráti Jugoszlávia szomszédos területeit csakúgy érintik a szimpozion keretében felmerülő problémák, mint Nyugat-Magyarország megyéit: Győr-Sopront, Veszprémet, Zalát és természetesen Vas megyét, mely szíves szeretettel adott otthont ennek a fontos összejövetelnek. A tájékoztatót dr. Szabó István, a megyei tanács VB- titkára tartotta. Utalt a tudományos tanácskozás-sorozat előzményeire, nagy politikai jelentőségére, majd ezekkel a szavakkal fejezte be mondanivalóját: „Az előkészítő munka és a közös szándékok ismeretében úgy hiszem, jogos az a feltételezés, hogy ez a szimpozion további lépést jelent a határmenti területek kulturális együttműködésében, a jószomszédi kapcsolatok, a népek közötti barátság elmélyítésében. ..” A vendéglátó várossal való rövid ismerkedés után a Jurisich vár lovagtermében gyűltek össze a vendégek délután 5 órakor az ünnepélyes megnyitóra. Dr. Csiszár Károly városi tanácselnök üdvözlő szavai után sorra köszöntötték a sziimpoziont a külföldi vendégek. Prof. Josip Lukatela a Horvát Szocialista Szövetségi Köztársaság üdvözletét hozta, hangsúlyozva: a horvát szakemberek első ízben vesznek részt ezen a tanácskozáson, de szilárd meggyőződésük, hogy a kőszegi rendezvénysorozat országaink közeledését fogja szolgálni. Tomár Bizaj a Szlovén Szocialista Szövetségi Köztársaság Országgyűlése Végrehajtó Bizottságának köszöntését tolmácsolta, kifejezve reményét arra vonatkozóan is, hogy ez a rendezvény majd megmutatja: lényegében mennyire közel állunk egymáshoz. Theodor Kery, a burgenlandi Tartományi Kormány elnöke többek között az alábbiakat mondta: „A népek érettségének az a legfőbb bizonyítéka, ha ki tudják gyomlálni a múlt mérgét, és szabad utat tudnak nyitni egymás felé a jövőbe!” • Az ünnepi, mégis rendkívül lényegre törő beszédek sorát dr. Gonda György megyei tanácselnök szavai zárták. Gonda elvtárs minden résztvevő nemzet képviselőit külön üdvözölte, s hangsúlyozta azt a kívánságát, hogy a szimpozion programja nemcsak a múlt búvárainak, hanem a jövő tervezőinek a számára is nyújtson érdekességet, tanulságot. „Szomszédok vagyunk, sok közös történelmi örökséggel — hangoztatta — s ha jelenünkről, netán jövőnkről vallott elképzeléseink különböznek is, jól megérthetjük egymást a béke, a barátság, a jószomszédság jegyében. ..” A megnyitó ünnepség után a résztvevők megtekintették a „Magyar témák — osztrák mesterek” című grafikai kiállítást a vármúzeumban, majd Kőszeg város tanácselnökének fogadásain vettek részt Ma délelőtt dr. Ruzsás Lajos kandidátus (Pécs) tart előadást a pannon térség XVI-XIX. századi gazdasági és társadalmi életéről, majd dr. Horváth Ferenc beszél Kőszeg fejlődéséről. Délután autóbuszra ülnek a tanácskozás résztvevői, hogy Sopronba utazzanak, s a „Hűség városának” nevezetességeivel ismerkedjenek meg. (kulcsár) A külföldi résztvevők egy csoportja a megnyitó ünnepségen. Fotó: Jákfalvi Burgenlandi kormányküldöttség Vas megyében Theodor Kery-nek, a burgenlandi Tartományi Kormány elnökének vezetésével tegnap küldöttség érkezett két napos Vas megyei látogatásra. Tagjai a kormányfő mellett: Franz Soronics tartományi kormányfő helyettes, dr Gerald Mader tartományi kormánytag és dr. Reinhold Gschwandtner, a tartományi hivatal igazgatója. A vendégeiket dr. Szabó István, a megyei tanács vb titkára fogadta a kőszegi határállomáson, s kísérte a megyeszékhelyre, ahol dr. Gonda György fogadta őket. A vezetők között lezajlott, hivatalos megbeszélésen résztvett Gyurácz János, Szombathely város tanácselnöke és Machó István, a Hazafias Népfront megyei titkára is. A tanácskozás után városnézés következett, amelynek keretében a vendégek megtekintették a felszabadulási emlékművet, ismerkedtek az outinord lakásépítési technológiával, ellátogattak a megyei könyvtárba, majd szálláshelyükön, az új Claudius szállóban megebédeltek. Déli után a LATEX Vállalati szombathelyi üzemét keressék fel, majd a Tervezőbről hába mentek, s onnan indultak Kőszegre, a Nemzetközi Kultúrtörténeti Szimpoziium megnyitására, felhasználva az alkalmat arra is, hogy megismerkedjenek megyénk nek ezzel a patinás nagymúltú kisvárosával. M programjukban a Smidt múzeum megtekintése számos üzemlátogatás és egy bürsi kirándulás szerepel. Fock Jenő megérkezett Mongóliába A Mongol Népköztársaságba utazó Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke és felesége hétfőn a kora reggeli órákban Irkutszkból tovább folytatta útját Ulan Bátorba. Vele volt Erdembileg mongol külügyminiszterhelyettes, aki a magyar vendégek elé utazott Irkutszkba. Az irkutszki repülőtéren Fock Jenőt és kíséretét Jurij Kravcsenko, az irkutszki területi pártbizottság titkára búcsúztatta. Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a minisztertanács elnöke és felesége hétfőn hivatalos és baráti látogatásra megérkezett a mongol fővárosba. A magyar vendéget és kíséretét Ulan Bator repülőterén Jumzsagij Cedenbal, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának első titkára, a mongol Minisztertanács elnöke, valamint a mongol párt és kormány több más vezetője fogadta. Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke, aki hivatalos és baráti látogatásra érkezett a Mongol népköztársaságba, hétfőn látogatást tett Jumzsagij Cedenbabnál, a Mongol Népi Forradalmi Párt KB első titkáránál, a Mongol Népköztársaság Minisztertanácsa elnökénél, s beszélgetést folytatott vele. A beszélgetésen részt vett Luvszan, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, a Mongol Népköztársaság Nagy Népi Hurálja elnökségének első elnökhelyettese, valamint több más mongol párt- és állami vezető. Fock Jenő hétfőn koszorút helyezett el a Szuhe Bátor és Csojbalszam, a Mongol Népi Forradalmi Párt és a Mongol Népi Állam két megalapítójának síremlékén. A koszorúzási aktuson jelen volt Luvszan, a Mongol Népi Forradalmi Párt KB Politikai Bizottságának tagja, a Mongol Népköztársaság Nagy Népi Hurálja elnökségének elnökhelyettese. Fock Jenőné hétfőn látogatást tett az Ulan Bator-i képzőművészeti múzeumban. A Minisztertanács elnökének feleségét a múzeumba elkísérte A. I. Filatova-Cedenbal és Luvszanvandan, a Mongol Népköztársaság művelődésügyi miniszterének első helyettese. Megyénkben az ICOMOS résztvevői Tegnap délután megyénk* be érkezett az ICOMOS — az UNESCO nemzetközi mű* emlékvédelmi szervezete —• harmadik kongresszusának 176 tagú csoportja, C. Harrach Erzsébetnek, s dr. Rozmán Andrásnak, az Országos Műemléki Felügyelőség munkatársainak kalauzolásával. A vendégeket délután dr. Gonda György, a megyei tanács elnöke köszöntötte Bozsokon. Vázolta azt a törekvést, amellyel a Vas megye Tanácsa a műemlékek megóvásán munkálkodik. A vendégek tegnap megnézték a velemi gesztenyést, a cáfol pincesort és Kőszeggel ismerkedtek, az éjszakát pedig Szombathelyen töltötték. Ma Csempeszkopácsra, Jakra és Magyarszecsődre látogatnak. Kiváló gyógyszerész, Érdemes orvos, az Egészségügy Kiváló Dolgozója Megyénkből hárman kaptak kitüntetést Bensőséges ünnepség volt szombaton a budapesti Semmelweis-teremben. Semmelweis Ignác születésének évfordulója alkalmából Kiváló, illetve Érdemes címmel tüntettek ki több orvost és gyógyszerészt, valamint kiosztották az Egészségügy Kiváló Dolgozója jelvényeket. Megyénkből Horváth Vidorné, a kőszegi 6/23. számú gyógyszertár beosztott gyógyszerésze kapta a Kiváló gyógyszerész címet, az Érdemes orvos címmel dr. Rege Magdát, a megyei Gyermek-ideggondozó Intézet vezető főorvosát tüntették ki, az Egészségügy Kiváló Dolgozója jelvényt pedig Tóth Margit ápolónőnek adták, aki a Markusovszky kórház csecsemő- és gyermekosztályán dolgozik. Rakétatámadás — Folytatódik a lövöldözés Ulster kan — Az étlap két oldala — Expresser- Lottósorsolás — A kis gépkocsik nyerték a nagy díjakat — Mi épül a sárvári járásban?