Vas Népe, 1972. október (17. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-01 / 232. szám

­ Indokínai hadműveletek B—52-es amerikai repülő erődök pénteken déltől szom­­bat reggel 6 óráig a VDK sűrű k k­itikott területeit hat bevetésben, Dél-Vietnam fel­szabadított körzeteit pedig tizenegy hullámban bombáz­ták. A VDK légelhárítása két amerikai sugárhajtású táma­dórepülőgépet lelőtt. A kambodzsai hadijelenté­­sek szerint a Khmer hazafi­ak és a Lon Nol-rezsim ala­kulatai között az elmúlt hé­ten a leghevesebb fegyveres összecsapások a Phnom Penh fővárost a déli országrésszel összekötő főútvonal mentén folyta­k. A hazafiak több pon­ton elvágták a stratégiai fontosságú főútvonalat és el­lenőrzésük alatt tartják hosz­­szabb szakaszait. Daoszbam Vamg Pao tábor­nok és a CIA amerikai hír­szerző központ által kikép­zett alakulatai állítólag arra készülőd­nek, hogy „vissza­foglalják” a népi erők által csaknem egy évvel ezelőtt felszabadított Kőedény-síksá­got Az AFP tudósításából ki­tűnik, hogy a királyi kor­mány néhány nap óta jelen­tős alakulatokat — a többi között három thaiföldi zász­lóaljat — vezényelt e térség­be, elsősorban a Vientiane fővárostól 130 kilométerrel északkeletre lévő Long Cheng környékére. Emlékezetes, hogy a királyi kormány ala­kulatai az év folyamán a né­pi erő le­nyomására fejveszt­ve menekültek el a stratégiai fontosságú Long Cheng-ből. Most ellenakcióra készülőd­nek. De mint a francia hír­ügynökség írja a Laoszban szép számmal működő ame­rikai katonai tanácsadók nem túl derűlátóak az ellen­akció sikerét illetően. 2 . Abdul Razak (jobbról) malaysiai miniszter­nek a szovjet kormány meghívására Varsóból Beningrádba érkezett. A repülőtéren Alekszandr Szizov (balról) a városi tanács elnöke fogadta. (Vas Népe telefotó) Niiikolaj Podgornij, a Kremlben aláírja a legfelsőbb Tanács Elnökségének rendeletét, amelyben ratifi­kálta a Szovjetunió és az Egyesült Államok szerződését a rakétaelhárító rakétarendszerek korlátozásáról.­­ (Vas Népe telefono) Légicsata Hanoi fölött EGYNAP Szombaton délelőtt (helyi idő szerint) fél 11-kor több amerikai légi kötelék támadta a VDK fővárosát. Bombáz­ták és rakétákkal lőtték a város keleti és déli kerületeit, valamint a fővároshoz tartozó járások lakott helységeit. A támadó repülőgépekkel a VDK légierejének MiG tí­pusú gépei felvették a harcot. A légicsata, közvetlenül a város központja felett több mint fél órán át tartott. A két Jemen n­ataniszélya Az Arab-félsziget délnyu­gati részén ismét kiéleződött a két Jemen határviszálya, amiben most már nemcsak szárazföldi csapatok, hanem harci repülőgépek is részt­­vesznek. A két főváros egy­mást vádolja agresszióval. Az Arab Liga megbízta Mahmud Riad főtitkárt a közvetítéssel. Pénteken délben az észak­jemeni hadsereg által meg­támadott zsoldosok elfoglal­tak négy dél-jemeni ha­tár­falut. A támadók nehéztü­zérséget és tankokat is beve­tettek. A falvakban számos házat felgyújtottak, a lakosokat pe­dig elűzték. A dél-jemeni had­sereg egységei e forrás sze­rint megőrizték nyugalmu­kat és nem akarták tovább feszíteni a húrt, hogy lehe­tővé tegyék az Arab Liga közvetítését. Lőfegyverei­ zaja Belfastban Lőfegyverek zajától voltak hangosak az észak-írországi főváros, Belfast utcái szom­batra virradó éjszaka. A brit katonák és az IRA fegyvere­sei közötti összecsapásnak összesen öt halálos áldozata és több sebesültje van. Na­gyon súlyos robbanás tör­tént a város központjában lévő egyik bárban, amelyet katolikusok látogatnak. A pokolgépet feltehetően pro­testáns szélsőségesek helyez­ték el az épületben. A me­rénylet következtében 15 sé­rültet szállítottak súlyos ál­lapotban kórházba. HETI VILÁGHÍRADÓ HÉTFŐ: Tanaka japán miniszterelnök Pekingbe érkezett. A norvégek népszavazáson a Közös Piachoz való csat­lakozás ellen foglaltak állást. KEDD: Gromiko szovjet külügyminiszter felszólalt az ENSZ közgyűlésén. A két német állam képviselői újból ta­lálkoztak Berlinben. SZERDA: Véget ért Párizsban Henry Kissinger és Le Duc Tho újabb bizalmas megbeszélése. Péter János kül­ügyminiszter New York-ba utazott. CSÜTÖRTÖK: Nasszer halálának második évfordulóján ülést tartott az Arab Szocialista Unió. Megállapodás a pa­lesztin felszabadító szervezet és a libanoni kormány között. PÉNTEK: Japán és a kínai népköztársaság között diplomá­ciai kapcsolat jött létre. SZOMBAT: Haig tárgyalása Saigonban Thieu elnökkel. Nixon aláírásával törvényerőre emelkedett a szovjet—ameri­kai megállapodás a rakétaelhárító rendszerek korláto­zásáról, így­ látta a hetét hírmagyarázónk, Pálfy József. A hét eseménye mindenkép­pen Tanaka ó japán miniszterel­nök ,kínai útja és a két nagy ázsiai ország közötti megállapo­dás volt. Most Ázsiában két igen aktív és igen ambiciózus politika kö­zött jött létre átmenetinek tűnő közeledés. Kína és Japán közt pillanatnyilag az egyetértésre való törekvés mutatkozik meg inkább, konkrét problémáik megoldását későbbre halasztot­ták. A két nagy ország az utol­só száz év alatt inkább volt egy­más ellensége, mint barátja, így aztán a mostani kapcsolatfelvé­tel mindenképpen fordulatot jelent. A fordulatnak van egy bizo­nyos Amerikaellenes éle. Hiszen most éppen az a diplomáciai és katonai építmény rázkódik meg alapjaiban, amely a hideghábo­rús korszak hírhedt amerikai külügyminiszterének, néhai John Foster Duller-nak műve volt. Példák kellenek? Az 1960- ban megkötött amerikai—japán védelmi szerződés, amely az 1951-es San Franciscoi első szerződésben nyugszik, tulajdon­képpen „Kína fékentartását” célozta ezenkívül bázisok biz­tosítását az USA számára Ja­pánban Innen kiindulva tud­ta volna Amerika „ázsiai csend­őr” szerepét eljátszoni az egész Távol-Keleten 1951 ben az USA teljes katonai segítséget ígért a Tajvanon rekedt Csang Kaj-sek-nek. Az ígéret ma már vajmi keveset ér, ha az Egye­sült Államok­ e célra nem veheti igénybe Japán támaszpontjait. A vesztes mindenekelőtt Taj­van. Egyes nyugati vélemények szerint a kínai—japán megálla­podás megadta a kegyelemdö­fést Csang Kaj-sek­nek. Japán már gazdasági téren is elfordul Tajvantól, diplomáciai kapcsola­tait pedig már meg is szüntette. (Japán a 77. állam volt, amely diplomáciai kapcsolatot létesí­tett most a Kínai Népköztársa­sággal.) A héten tették közzé Bonn­ban, hogy Scheel nyugatnémet külügyminiszter október 10-én kezdődő pekingi hivatalos tár­gyalásai során kimondják a Kínai Népköztársaság és az NSZK kapcsolatának felvételét. A Kínával kapcsolatos diplo­máciai lépések sem szoríthatták háttérbe a vietnami problémát. Kissinger, Nixon elnök nemzet­­biztonsági főtanácsadója a hé­ten újra bizalmas megbeszélést folytatott Párizsban Le Duc Tho­­val, a VDK küldöttségének kü­lönleges tanácsadójával. Ez al­kalommal már kétnapos tárgya­lásra került sor. Ebből a tény­ből egyes megfigyelők olyan következtetést vontak le, hogy talán előrehaladás történt, de aztán a csütörtöki négyes ülésen Porter amerikai nagykövet ismét negatív magatartást tanúsított. Thieu pedig Saigonban meg­sokszorozta harcias kijelentéseit. A közel-keleti problémakörben ismét történtek új fordulatok: Szadat egyiptomi elnök azt java­solta a palesztin felszabadító szervezetnek, hogy alakítsanak emigráns kormányt a kairói székhellyel. A palesztinok tar­tózkodással fogadták az egyip­tomi ajánlatot. Kairó és Khartum között vá­ratlanul megromlott a viszony. Ez annyival inkább meglepő, mert emlékezetes, hogy a tavalyi szudáni események alakulására rányomta bélyegét az egyipto­mi csapatok és a kairói kor­mány támogatása. Nimeri tábor­nok jobbára Szadat elnök (és a líbiai Kadhafi ezredes) állásfog­lalásának nyomán tudta meg­őrizni hatalmát az országban. Azóta azonban Nimeri kormá­nya a jelek szerint nyugattal orientálódott. A Szudántól délre levő Ugandában történtek kész­tették Nimerit színvallásra: nem engedte, hogy az ugandai kormánynak katonai segítséget vivő líbiai repülőgépek átrepül­jék országát. A tripoli és a kairói rosszalást aztán Nimen­ azzal viszonozta, hogy visszahívta az Egyiptomban, a Szuezi-csatorna partján állomásozó szudáni egy­ségek egy részét. Kiutasították Khartumból az ottani egyetem egyiptomi rektorát, mire Kairó­ban utasították a khartumi egyetemen működő TOO egyip­tomi tanárt, térjenek haza. Kádár János beszéde (Folytatás az 1. oldalról) — A szocialista tervgaz­­dá­kodás valamikor e.méle. volt. a gyakorlatban először a­­Szovjetunióban vehették be. pml.ks e.n a Szovjet­unió első ötéves terveinek nemzetközi fogadtatására. A szocialista tervga­zdálkodás bevezető­e és m­­egvalósí­tsa osztály harc. és a Szovjet­unió első ötéves tervét en­nek megfelelően, a maguk módján kétf­edéssel fogadták az imperialist k. A.o­.a vi­szem a világ megtanult egy új foga­mat. új szót. a szocial­sta tervgazdálkodás esanéje és ereje • az égés . nemzetközi közvélemény előtt győzött.­­ A szocialista tervgaz­dálkodás döntő sikerét bizo­nyítja hazánk 25 éves ta­pasztalata is, mutatott rá Kádár János és kiem­el­te, hogy a tervga­dálkodás se­­gített eltüntetni a hábo­rs pusztítások nyomait döntő szerepet játszott a szocialista tár­sada­lm ga­dasági alap­jainak lerakásb­an megszí- fárdításában és szerves al­kotóé­rme a s­­oc­­ista tár­­sad­alom teljes felépítéséért folyó munkának. — Hazánkban a munkás­­hatalom, a néphatalom a szocialista tervgazdálkodás eredményeként erősödöd. Lenin a Nagy Októberi Szocialista Forradalom kez­deti szakaszában hangsú­lyozta, hogy a népgazda­ági terv a párt második prog­ramja. A terv mélyen érinti a párt polit­ikáját az őrs­ég politik­ai és társadalmi fej­lődését. Az eszmét a széles milliók gondolkozásukban úgy mérik ahogyan az a gyakorlatban megvalósul. Kádár János elismeréssel beszélt a tervezés tudomá­nyos megalapozottságának, módszereinek, technikájá­nak fejlődéséről, és hangsú­lyozta, hogy a gazdaságirá­nyítás reformja hozzájárult a tervszerűség, a szocialista tervgazdálkodás erősödésé­hez. Felhívta a figyelmet ar­ra, hogy nagyfontosságú a számítástechnika, de az nem pótolja a marxista módon gondolkozó, kommunista meggyőződésű, a szocialista rendszerrel és célokkal ro­konszenvező alkotó embereik szellemi munkáját. — A tudomány és a szo­cializmus —, hogy hasonlat­tal éljek — egy test, egy lé­lek, nem lehet egymástól elválasztani. Ha valahol, ak­kor itt érvényes az, hogy az elméletet és gyakorlatot ál­landóan fejleszteni kell. Ez elengedhetetlen nemcsak az ötéves tervek készítése ide­jén, hanem a tervezés min­den fázisában. A Tervhivatal előtt álló feladatokra és a magasabb színvonalú tervezésre utalva kiemelte, hogy az Országos Tervhivatal legyen a Köz­ponti Bizottság, a kormány és egész­ népünk számára is olyan mérőműszer, amely népgazdasági összefüggések­ben ellenőrzi, hogyan való­sulnak meg a tervek. A kö­zeljövőben a parlament elé kerülő terv­törvényről szól­va Kádár János elmondta, hogy tapasztalatunk szerint az Országos­­ Tervhivatal ha­táskörét növelni kell, álla­mi munkánk korszerűsítésé­­vel összhangban ez lehetsé­ges és szükségszerű. Kádár János emlékeztetett arra, hogy a Központi Bi­zottság foglalkozik a kong­resszusi határozatok végre­hajtásának tapasztalataival. — Ha most pillanatfelvé­telt készítünk fő tevékeny­ségünkről, annak irányáról, nyugodtan megállapíthatjuk, hogy az országban a hata­lom szilárd, érvényesül a „ párt vezetése, a szocialista népgazdaság alapjai erősek, a szocialista termelési viszo­nyok megbízhatóan működ­nek, az emberekben meg­van a munkakészség, a bi­zakodás, s ha az anyagi esz­közök nem is elegendőek, a legszükségesebbekkel ren­delkezünk. Most már reális alapja van annak, hogy ar­ról beszélhessünk: hogyan tud Magyarország még előbbre lépni a közepesen fejlett országok sorábó. Kádár János elismerően beszélt a gazdasági eredmé­nyekről, a beruházási intéz­kedések kedvező hatásáról. Rámutatott, hogy a szociai­lista mezőgazdaság ma már érezteti erejét. Az állami gazdaságok dolgozói, a ter­melőszövetkezeti paraszt­­ok a kedvezőtlen időjárási nehézségeket is leküzdötték, bíztató eredmények ígérkez­nek. Szólt arról, hogy világ­méretekben mindinkább a szocializmus javára alakul­nak az erőviszonyok. Ez kedvező körülményeket te­­remt a tervgazdálkodás tör­ténelmi tapasztalatainak to­vábbi hasznosításához, cél­jaink eléréséhez, népünk boldogulásához. — A belső és külső felté­telek tehát jók. Nyugodtan dolgozhatunk és kell is dol­goznunk. Népünk szocialista jövője biztosítva van, — jelentette ki­­ Kádár János, akinek beszédét nagy taps­sal fogadták az ünnepség résztvevőn WAN­­Fi’b 1973- október 1. Vasárnap

Next