Vas Népe, 1972. december (17. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-01 / 283. szám

Nny­­iszom a b­irohplapben 1972-ben 192 ezer tonna propán­butángázt használtunk el A propán-bután gázt egy­részt földgázból állítják elő, másrészt a kőolajfinomítás­­nál nyert másodlagos termék. Előállítása tehát szorosan összefügg a feldolgozott kő­olaj mennyiségével és minő­ségével. Ezekből következik, hogy a megtermelt pébégáz mennyiségét nem lehet az időszakos igényekhez igazíta­ni. Az igények ingadozását csa­k úgy lehet kiegyenlíteni, hogy csúcsidőre a kisebb igé­nyű időszakban tárolni kell a felesleget. Illetve importál­ni kell a csúcsidőszakban, amennyiben erre lehetőség nyílik. A pébégáz felhasználása rendkívül rohamos emelke­dést mutat, ami érthető is, ha figyelembe vesszük, hogy végeredményben minden te­lepülésre, minden lakóházba eljuthat általa a könnyen ke­zelhető, korszerű és olcsó háztartási energia. A pébé­­gázt gyakorlatilag egyáltalán nem használták Magyarorszá­gon a háborút megelőző idő­ben (csak a zalai olajüzemek néhány száz munkása jutha­tott hozzá), elterjedése a fel­szabadulást követő időszak­ban indult meg, a harmadik ötéves terv időszakában pe­dig rohamos méreteket öl­tött. Néhány adat erről: 1940- ben a használók száma 500, 1950-ben 21 000, 1972-ben 1. 400 000 (év végére várható szám). A rohamos növekedést a Dunai Kőolajipari Vállalat és a hajdúszoboszlói földgáz­üzem termelése tette lehető­vé, valamint az utóbbi idő­ben belépő algyői gázüzem. Szőnyben is termelnek pébé­­gázt. 1968-tól importálni is kényszerülünk, a hazai szük­ségletek kielégítése érdeké­ben. Köztudott, hogy még így is nagyobbak az igények a jelenleg kielégíthetőknél. 1­965-ben 35 000 tonna pé­­bégázt állítottak elő a hazai üzemek. 1970-ben 127 000 ton­nát, mégis 41 000 tonnás im­portra volt szükség. 1972-ben a hazai propán­bután termelés várhatóan 148 000 tonnát tesz majd ki, s ehhez még 44 000 tonnát importálunk (elsősorban a Szovjetunióból), így az össz­­mennyiség az idén eléri a 192 000 tompát. Ennek az igen tekintélyes mennyiségnek csaknem a tel­jes egésze lakossági igénye­ket elégít ki. 87 százaléka közvetlenül a háztartásokba jut, további 5 százaléka ném, hogy a városi gáz minő-Aésé­­nek egyenletessé tétele érde­kében a csővezetékben szol­­gáltatott gázhoz keverik. A to­­vábbi 5 százalék egy részét a bölcsődéik nenközjotthoniAk és a vendéglátóipar használ­ja fel. A gond-o k. aimeVek a ttó­­ellétécka.T) e­z elmúlt két- ”-- -om pf-rf-o-nSA'-vo.n <rrntár(\arr) í o7 <M-t tVo-7TI ek an­ nsk a Vöv?tVawnánvoi b/-i „v 3 Tikbárf*-. iránt az k*v4-»V't Ő­­dés és igény a várakozásnál sokkalta gyorsabban nőtt. A fogyasztók száma - és a fel­használt pébégáz mennyisé­ge — már 1968-ban elérte azt a szintet, amelyet a tervek 1970-re irányoztak elő. Je­lenleg is két esztendős az „előrefutás”. A hiányt importtal lehet megszüntetni. A tárolótérben mutatkozó hiányok változat­lanok. A töltőüzemek kapa­citása is szűkös volt. A töl­tőüzemek gépeit nyugati im­portból szerezzük be, megvá­sárlásuk nem megy máról holnapra. A töltőüzemek már évekkel ezelőtt áttértek a két majd a három műszakos termelésre ami az ilyen „ve­szélyes üzem”-nél hosszabb távon semmiképpen sem en­gedhető meg. Nemrég üzem­be lépett a pinchelyi új töl­tőállomás, ezzel a töl­tőüze­mek száma hétre emelkedett. Ezekben naponta 65 000 da­rab 11 kilogrammos palackot lehet megtölteni. Az év végi csúcsfelhasználás heteiben a töltőüzemek szünet nélküli üzemmel napi 75 000 palack töltésére is képesek. Az év végi csúcsigények zavartalan kielégítésérep a töltőüzemek 350—400 000 palackot tölte­nek meg előre. Az elosztóhálózat is fejlő­dött az elmúlt esztendőben s várhatóan nem lesz fenn­akadás a palackok kiszállítá­sában. Ha csak az időjárás (havazás, hófúvás) közbe nem szól... 25 000 MTZ traktor és 5000 kombájn a Szovjetunióból Az Agrotröszt vezérigazgatójának nylatkozata­ ­ A mezőgazdasági gépeket, berendezéseket forgalmazó és importáló Agrotröszt vezetői tárgyalásokat folytattak szov­jet partner­vállalataik kép­viselőivel. A szovjet gépek­nek a magyar mezőgazdaság­ban betöltött szerepéről, a várható fejlődésről dr. Kopá­csi Ernő, az Agrotröszt vezér­­igazgatója nyilatkozott az MTI munkatársának: " A hazai mezőgazdasági nagyüzemek gépesítése ma nagyrészt a szovjet mezőgép­­iparon­ alapul. A nagyüzemi gazdaságokban működő me­zőgazdasági gépek 60 száza­léka szovjet gyártmányú. A gépek száma azonban önma­gában nem fejezi ki jelen­tőségüket a magyar mező­­gazdaság termelési színvona­lának fejlesztésében. Tudni kell, hogy a szovjet trakto­rokkal, kombájnokkal sajátí­tották el szakmájukat a ma­gyar gépkezelők tízezrei. A Szovjetunió baráti segítség­­nyújtására jellemző, hogy a hazai mezőgazdaság már hosszú évek óta rendszere­sen hozzájut a modern gé­pekhez, holott a mezőgazda­ság teljes gépesítése még a Szovjetunióban sem fejező­dött be. ■— A hazai mezőgazdasági termelőeszköz-piacon kétség­kívül a szovjet típusok a leg­­keresettebbek. Ezt néhány adat is bizonyítja: a magyar mezőgazdaság traktorállomá­nya az év elején mintegy 68 000 volt, s ebből kereken 40 000 szovjet gépet tartottak számon. A rendelkezésre álló csaknem 13 000 gabonakom­bájn 90 százaléka a kitűnően bevált SZK—4 típushoz tar­tozik. A szovjet gépeknek tulajdonítható egyebek kö­zött, hogy a gabonaaratást 90, a kukoricabetakarítást pedig 50 százalékos arányban gé­pesítették a termelők. A rizs­termés nagy részét pedig az SZKD—5 mintájú rizskom­bájnokkal takarítjá­­ be. Az állattenyésztés fejlesztésének egyik alapvető tényezője szintén a Szovjetunióból im­portált gépi technika, amire különösen a tejgazdaságok­ban van nagy szükség. A további együttműködés­ről a vezérigazgató elmon­dotta: a negyedik ötéves terv gépbeszerzési előirányzatai is túlnyomórészt a szovjet gép­szállításokra épültek. A ma­gyar erőgép-szükséglet kielé­gítésére a tervidőszakban több mint 25 000 MTZ-típu­­sú traktor és 5000 nagy telje­sítményű kombájn beszerzé­sét irányozták elő. Ezenkívül a legfontosabb mezőgazdasá­gi termelési folyamatok — a nagyüzemi takarmányter­mesztés, a betakarítás, a szá­rítás és a tárolás — gépesí­tésénél is számítunk a szov­jet ipar korszerű termékeire. A legközelebbi kilátások­ról elmondotta, hogy a szov­jet gépgyártók tervbe vették a magyar mezőgazdaságiban igen elterjedt MTZ-traktorok teljesítményének fokozását; várhatóan a következő évek­ben a hazai mezőgazdászok is megismerkedhetnek a 80 lóerős motorral felszerelt MTZ-80 erőgéppel. A ha­zánkban már ismert 200 ló­erős traktorok mellett meg­jelennek majd a legújabb 150 lóerős erőgépek. A jól bevált SZK-4-es gabonakom­bájn nagy teljesítményű, to­vábbfejlesztett változatait szintén a következő évek­ben várhatják a termelők. vas népe e I­­­­ - 2 A Borsodi Vegyi Kombinátban (Kazincbarcika) 1963 óta folyik PVC gyártás. 1971-ben új PVC üzemet adtak át, amellyel most már a termelés évi 30 000 tonná­ra emelkedett. Képünk­ a gyár műszertermét mutatja. (MTI fotó: Kóbor Pál felvétele — KS) A kiegyenlített érzékenység A Fundazoltől­­­­a Futi­­onig A nagyüzemi gazdálkodás, az intenzív fajták egyre újabb növényvédőszerek lét­rehozását sürgetik. A nagy­hozamú növényféleségek már jóval érzékenyebbek, mint a kevesebbet termő elődje­ik, s a vegyészek feladata, hogy ezt a kártevőkkel sze­m­berni érzékenységet kiegyen­lítsék, egyensúlyban tartsák. A „sokat tudó” növényvé­­dőszerek előállítása azonban már túlnő a jelenlegi nö­vényvédőszer ipar kutatási lehetőségein. Ezeknek a spe­ciális feladatoknak kielégíté­sére már a szintézisben na­gyobb gyakorlatú gyógyszer­­ipar képes csak. Szerte a vi­lágon új jelenség, hogy a nagyhírű­­ gyógyszergyárak egymás után megkezdték a növényvédőszerek kutatását és gyártását is. Nyomdokai­kon halad a Chinoin, amely a biológiailag aktív vegyüle­­tek szintézisében már világ­hírnévre tett szert, s ezek a tapasztalatok most a hazai növényvédőszer ipar fejlesz­tését is szolgálják, pusztítják és hanem egyba meg is gyógyítják a növényt elősegítők regen­erálódását Az első hazai gyógyító nö­vényvédőszer a Fundazo, amely felszívódik a növény szárába, gyökerébe, levelei­be és a gombafertőzést meg­szüntetve felfrissíti a kóroko­zótól elgyötört növényt Az összetett hatású gombaölt kiválóan vizsgázott s meg­mentette a Szeged környék paprikások termését Ezen­­ vidéken ugyanis olyan gom­bakártevő pusztított, ame­lyekre már csak ez a gyógyí­tó növényvédőszer volt alkal­mazható. Az első siker nagyszabású kutatás követte amelynek terméke a Futifon Ez a gombaölő anyag , kárttevők egy másik csoport­ját pusztítja, s egyben az el­fáradt, elgyötört növényt­­ regenerálja. A növényt regeneráló szerek A gyógyító növényvédő­szerek a kutatások legfőbb törekvései. Olyan vegyülete­­ket keresnek, amelyek nem­csak a gombákat, vírusokat Vitrin a kapussinben — előadás a munkapad mellett to­„És mégis lehet...44 Üzemet kerestem — manu­faktúrát találtam Szombat­helyen, a Thököly utca 33. számú házban. A védőrács­nak használt vashálót kikezd­te az idő, az egyetlen kis „mindenes iroda” akkora, hogy a vendégmarasztaló szé­ket maga alól húzza ki a dol­gozó s a tulajdonképpeni üzem pedig egyetlen hatal­mas neonnal világított terem­ből áll... Itt néha egy órá­ra leállnak két műszak kö­zött a serény villanyvarrógé­pek, s a főszabász asztala mellé pedagógus, orvos, köz­gazdász, jogász lép, hogy elő­adást tartson. Ismeretterjesztő előadást, két műszak között. Az első szavaknál még tétova mozdulat rebben egy­­egy befejezetlen munkada­rab felé, s az utolsó szavak elhangzása előtt már bekap­csolják a piros „varászsze­­met”, amely lendületbe hoz­za a gépeket a második mű­szakban. Az első műszak asszonyai és leányai pedig fogják a táskájukat, s indul ki-ki bevásárolni... a vo­nathoz vagy a buszra... a gyerekért az óvodába... a családi „második” műszak­ba. A Centrum Áruházak „le­ányvállalata” a szombathelyi textilfeldolgozó üzem. Itt készülnek azok a cikkek a most férfinadrágokat varrnak — amelyeket így reklámoz az áruház „Csak nálunk kap­ható!” A tanulókkal és a nyugdíjasokkal együtt 151 a dolgozók létszáma — a tan­műhely néhány lépéssel odébb van — tényleges ter­melőmunkát nyolvannyolcan végeznek három brigádban, két műszakban. A két fel­nőtt brigád elnyerte a szo­cialista és a kiváló címet, az ifjúsági brigád most törek­szik erre. A kopott, elavult, lebontásra méltán megérett épületből „ha az építőipar is úgy akarta” a jövő év májusába költöznek az új te­lephelyre, a Savaria útra. A tanműhelyt is ezért tartják fenn: ne legyen üres majd az új otthon, amelyben majd jut bőven hely minőmre, s a munkadarabok is változa­tosabbak lesznek... De addig is, ilyen körül­mények között is mai mun­­kásemberhez méltó módon kell élni és dolgozni ebben az üzemben. Hat évvel ez­előtt azt mondták: itt sem­mit sem lehet csinálni! Hol? Mikor? Aztán az üzem kom­munistái, KISZ-fiataljai és a szakszervezeti bizalmi, Ná­­nási Tiborné, „Ili néni” meg­mutatták, hogy lehet — de csak együtt. Tavaly elnyerték a KPVDSZ vándorzászlaját a tömegsport mozgalomban. Edzés nélkül nyerték a röp­labda, a kézilabda s az asz­talitenisz versenyeket. A szép selyem vándorzászló a kis mindenes irodában van — s azt rebesgetik, hogy az idén is itt marad — az ok­levelek fele itt, fele a ser­legekkel együtt szinte sza­bad ég alatt, a kapuszínben. Itt volt a letéti könyvtár is, amelyet ideiglenesen most átadtak, de az új helyre ki­bővítve várnak. Negyven ál­landó hallgatója van a nyolc előadásb­ól álló politikai, a szocializmus időszerű, kérdé­seivel foglalkozó sorozat­nak, évente öt ismeretterjesz­tő előadást, ezenkívül vö­röskeresztes, orvosi előadást s egyéb, aktuális foglalkozást tartanak. Tavaly még ház vetélkedőt is rendeztek, a könyvbizományos évente 11 ezer forint értékű könyvet ad el, s már megrendeztél a karácsony előtti könyvvá­sárt: nyolcezer forint érték­ben vándorol a fenyőfa áld a szép könyv. Egy fiatalasz­szony a gyermekének szám ifjúsági könyv mellé Passuth László szép kiállítású köny­vét csomagolta éppen ottjár­­ta­mkor... S a fiatalok? Most rende­zik meg a tanműhelyben a télapóestet, s a vállalat dol­gozóinak 27 tíz éven aluli kis­gyermeke örül majd a kis műsornak. Mert csak így lehet ezt csinálni, együtt. A kis üzem harminc szá­zaléka törzsgárdatag, a fia­talok már emelt szintű okta­tásban vesznek részt — aki akar, továbbtanulhat. Csak­hogy érdemes-e? A betaní­tott munkás itt annyit keres­het, mint a szakmunkás — az üzem zöme asszonyokból és leányokból áll. A gondok, a ..kérdőjelek” mellett mégis először azokat a szép, emberformáló ese­ményeket jegyeztem fel, amelyek elsősorban jellem­zőek erre a kis kollektívá­ra. Annál is inkább, mert bár már ..filmezték” is őket — még soha semmiféle nyil­­vánosságot nem kapott lel­kes akarásuk. Szakály Éva Érésszabályozók A gyógyító növényvédő szerek családjába tartóznál az érzésszabályozó anyagot is. Ezek hatására egyszeri érlelik be termésüket a pap­rikafélék, a paradicsom, az uborka, így lehetőség nyílik azok gépi betakarítására. ■ 1972. december 1. Péntek

Next