Vas Népe, 1972. december (17. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-07 / 288. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! AZ MSZMP VAS MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A VAS MEGYEI TANÁCS LAPJA XVII. évfolyam, 388. szám Ara 80 fillér 1973. december 7. Csütörtök Milyen a tsz-ek munkavédelmi helyzete? II megyei tanács vb-k­léséről Két fő napirendi pontban a szervezési és jogi osztály munkáját, s a termelőszövet­kezetek munkavédelmi hely­­zetét tárgyalta meg tegnapi ülésén a megyei tanács vég­rehajtó bizottsága, dr. Gonda György tanácselnök vezeté­­­­sével. A szervezési és jogi osz­tály munkájáról egybehang­zóan, elismerő vélemény ala­kult ki, de a még eredmé­nyesebb munka érdekében a jövőben, főleg az ellenőrzés­ben — például különböző ha­tározatok végrehajtásának ellenőrzésében — több követ­kezetességgel és szorgalom­mal járjon el az osztály. Ugyancsak további fontos feladatának jelölte meg az információk szervezését, to­vábbítását, beleértve a ta­­nácstagság tájékoztatását is. A termelőszövetkezetek munkavédelmi helyzetével kapcsolatban sokoldalú ér­tékelést végzett a végrehajtó bizottság. A téma megyei szintű tárgyalására, elemzé­sére pénteken kerül sor Vé­­pen, a Mezőgazdasági Szak­munkásképző Intézetben. Az írásos jelentésből, a szám­adatokból, illetve a vitából azt állapíthatta meg a vb, hogy 1938 óta 1 m­ál­kor is té­mája volt a munkavédelmi helyzet — előnyös változás ment végbe a munkavéde­lem terén. Ez főleg annak tudható be, hogy realizálód­tak a vb ezzel kapcsolatos törekvései mind a balesetvé­delmi oktatásban, mind a vo­natkozó többi tennivalóban. A végrehajtó bizottság a javuló munka összegezése­kor amellett foglalt állást, hogy minden módot, lehető­séget meg kell találni a bal­esetek csökkentésére, még akkor is, ha a műszaki tech­nikai színvonal fejlődése to­vábbi veszélyeket rejt magá­ban. Ajánlotta, hogy a szö­vetkezetek termelési verse­nyeinek elbírálásakor kellő­en essék latba a munkavé­delem értékelése is. Határozatban mondta ki a vb — egyben köszönetét is kifejezve — hogy a munkát dicséretesen­­ segítette a Szakszervezetek Megyei Ta­nácsa, amennyiben érvényt szerzett a rendeleteknek s jól együttműködött a megyei tanács érdekeltjeivel is. — K­ — a mezőgazdasági termelés ez évi eredményeiről és jövő évi terveiről Szerdán a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztéri­umban a megyei tanácsok el­nökhelyettesei és a mezőgaz­dasági és élelmezésügyi osz­tályok vezetői tanácskoztak az idei eredményekről és a jövő évi tervekről. Dr. Di­­mény Imre, mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter meg­nyitó szavaiban leszögezte, hogy a mezőgazdaság összes­ségében sikeres esztendőt zárt, eleget tett a párt és a kormány által megszabott feladatoknak és megteremtet­te az 1973-as esztendő terme­­­lésének és fejlesztésének alapjait . Ezután Kazareczki Kálmán miniszterhelyettes vázolta az 1972-es­ esztendő eredménye­it, és részletesen ismertette a jövő évi terveket. A mezőgazdasági termelés idén 4,5 százalékkal emelkedett, az élelmiszeripar termelése pedig 8 százalékkal több, mint az elmúlt évben. Fi­gyelemre méltó, hogy ezt a többletet az élelmiszeripar változatlan, a mezőgazdaság pedig csökkenő létszámmal állította elő, így teljes egé­szében a termelékenység nö­vekedéséből származik. 1973-ban a tervek a mező­­gazdasági termelésiben 2, az élelmiszeriparban pedig 8 százalékos növekedést írnak elő. Ez a tervszám összhang­ban van a fogyasztás vár­ható növekedésével, amelyet 5 százalékra becsülnek, s elegendő ahhoz is, hogy a mezőgazdaság exportját 4—5 százalékkal növelje. A termelőszövetkezeti ta­gok jövedelme 1972-ben 7 százalékkal emelkedett, és a 73-as esztendőben is ha­sonló mértékű növekedésre számítanak. Kazareczki Kálmán részle­tesen elemezte azokat a ten­nivalóikat, amelyekkel a ter­melés növekedését segíthetik elő. Beszélt a szakosítás fon­tosságáról is, s ezzel kapcso­latosan megjegyezte, hogy a szakosodást nem a mezőgaz­dasági üzem nagysága, ha­nem termelőeszközeinek, technológiainak színvonala határozza meg. Az országos tanácskozáson Kazareczki Kálmán beszámo­lóját vita követte, amelyben a megyék képviselői elmond­ták észrevételeiket és beszá­moltak új kezdeményezéseik­ről is. ■ A kisipar fejlődésér­! A kommunista pedagógusok hivatása ■ Teljes forduló az EB­­-ben Tét kórházi ágy és bölcsödei hely ülést tartott az országgyűlés szociális és egészségügyi bizottsága Dr. Pesta László elnökleté­vel szerdán a Parlament Go­belin termében ülést tartott az országgyűlés szociális­ és egészségügyi bizottsága. A tanácskozáson — amelyen részt vett dr. Baresztóczy Miklós, az országgyűlés alel­­nöke, dr. Tóth Béla egész­ségügyi miniszterhelyettes és dr. Medve László, az MSZMP Központi Bizottságának al­osztály-vezetője — a képvi­selők megvitatták az Egész­ségügyi Minisztérium, vala­mint a SZOT társadalombiz­tosítási, illetve üdülési és szanatóriumi főigazgatóságá­nak jövő évi költségvetés­tervezetét. Az egészségügyi tárca pénz­ügyi prognózisáról Cserba László, a minisztérium fő­osztályvezetője tá­jékoztatta a bizottság tagjait. Az 1973. évi költsé­gvetés egészségügyi­ és szociális célokra — nem számítva az üdülési kiadá­sokat — 9,5 százalékos nö­vekedést tervez. Az egészség­­ügyi­ és szociális intézmény­­hálózat bővítésére, illetve az új, a tudományos fejlődés eredményeit a gyakorlatba átültető módszerek alkalma­zására az idei esztendőt meg­haladó mértékű előirányzat­tal gazdálkodhatnak. A fek­vőbeteg-ellátó hálózat vár­hatóan 850 gyógyintézeti ágy­gyal gyarapszik. A költség­vetés a korábbiaknál jóval nagyobb számú művese-ke­zelésre biztosít fedezetet, s ugyancsak számottevően nö­vekedhet a szívsebészeti mű­tétek száma is. Folytatódik a gyógyító-megelőző ellátáshoz tartozó országos intézetháló­zat kiépítése: az 1973-as program szerint az Országos Laboratóriumi, illetve az Or­szágos Urológiai Intézetet szervezik meg. A tanácsok tervei szerint a járóbeteg-ellátás napi szak­­orvosi óraszáma jövőre 1180-nal emelkedik, ezt új rendelők megnyitása teszi le­hetővé. Az általános orvosi körzetek és a gyermekorvosi körzetek száma körülbelül 110-zel nő, az üzemorvosi órák száma napi 330-cal emelkedik. Az állandó te­rületi bölcsőd­ékben várható­an 2100-zal több gyermek el­helyezésére nyílik lehe­tőség, sajnos, azonban az üzemi bölcsődék alig bővülnek. Az anya-, csecsemő- és gyermek­védelem fejlesztése érdeké­ben javítják a koraszülöttek és újszülöttek gondozásának feltételeit, s költségvetés fe­dezetet biztosít klinikai nő­védelmi tanácsadó létesítésé­re is. A makói közúti híd — a Maroson — elhagyta régi pillérjeit és ideiglenesen cö­löpökre költözött. A Hídépítő Vállalat szakemberei öt sínpályát szereltek fel, ame­lyen nagyteljesítményű csigasorokkal vontatják át a 400 tonnás acélszerkezetet. A régi pilléreken korszerűbb közúti híd készül, a tervek szerint 1974 közepére. Ad­dig is a Makón át Romániába vezető 43-as számú út forgalmát az ideiglenes cö­löpökre helyezett régi híd bonyolítja le. (MTI fotó : Kozák Albert felv. — KS) 1973-ban a tanácsok 42 művelődési otthont és könyvtárat építenek A­ művelődésügyi ágazat jövő évi költségvetésének tervezetét vitatta meg szer­dán a Parlamentben az or­szággyűlés kulturális bizott­sága. Dr. Polinszky Károly mű­velődésügyi miniszterhelyet­tes bevezető szavaiban em­lékeztetett a Központi­­ Bi­­zottságnak az állami oktatás fejlesztéseiről és feladatairól hozott határozatára, továbbá a KB­­novemberi ülésének állás­foglalására. A tanácsok jövőre mint­egy 42 művelődési otthon és könyvtár­ építésével számol­nak. Ebből három művelődé­si központ, 16 művelődési ház, 23 pedig klub-könyvtár lesz. A közművelődés terüle­tén egyébként jövőre indo­koltnak látszi a művelődési otthonok, mindenekelőtt a munkáslakta körzetekben működő művelődési házak támogatásának fokozása. Sándor József elnökletével szerdán a Parlamentben ülést tartott az országgyűlés men­telmi és összeférhetetlenségi bizottsága, s megvitatta az országgyűlés legközelebbi ülésszakával kapcsolatos te­­endőket. A tanácskozáso® Madaras­ Attila pénzügymi­niszter-helyettes tájékoztatta a bizottság tagjait az 1973- as állami költségvetés alakí­­lásáról. A vitában felszólalt Varga Zsigmond, Fegyveres István, Lendvai József, dr. Fekszi István és Kollák József or­szággyűlési képviselő. Tízéves a magyar űrkutatás Az űrkutatási kormánybizottság elnökének nyilatkozata A tudományos-technikai forradalom egyik élenjáró, a fejlődést diktáló tudomány­ága az űrkutatás. Hazánk­ban, az ország adottságainak figyelembe vételével, éppen tíz évvel ezelőtt indult meg a kutatómunka, s nagyobb lendületet 1966-ban a magyar űrkutatási kormánybizottság megalakulása után­ kapott. A bizottság részt vesz a Szov­jetunióval és más szocialista országokkal együttműködés­­­ben a világűr békés célú fel­­használása érdekében kifej­tett tevékenységben. Dr. Já­vor Ervin, a magyar űrkuta­tási kormánybizottság elnöke az eddig elért eredményeikről és a feladatokról nyilatkozott Kruppa Gézának, az MTI munkatársának. — Az űrkutatásban együtt­működésünk a baráti orszá­gokkal — mint ismeretes — a kozmikus fizika, a meteo­rológia, az orvosbiológia és a hírközlés területén bonta­kozott ki. A kormánybizott­ság feladata, hogy a sikeres nemzetközi együttműködés érdekében a kutatási munká­latokat irányítsa, koordinál­ja és összefogja.­­ A nemzetközi együtt­működés keretében erőinkhez mérten részt veszünk többek között a tudományos célú műholdakba kerülő műszerek építésében. Elismerést szerez­tek a m­agyar mérnökök ál­tal kifejlesztett és elkészített mi­erometeorit csapdák, ame­lyekkel a Vertikál 1. és Ver­­tikál 2­. elnevezésű mestersé­ges bolygókat felszerelték. Ez a műszer a világűr szi­lárd kőzeteinek megállapítá­sához és vizsgálatához gyűjt anyagot. A tudósaink iránti megbecsülést, munkájuk el­ismerését mutatja, hogy a Luna 16 automatikus űrra­kéta hozta holdikőzetből a szocialista országok intézmé­nyei közül csak a Központi Fizikai Kutató Intézet kapott mintát elemzés céljaira a szovjet szervektől. Pompidou a Szovjetunióba látogat — Mi van a lisztben? — Művelődési otthonok és KISZ- szervezetek — Birkózó egyveleg — Tolvajiskola Teheránban — Milliós ékszerrablás

Next