Vas Népe, 1973. március (18. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-23 / 69. szám

Világ proletár­jai, egyesüljetek? AZ MSZMP VAS MEGYE) BIZOTTSÁGA ÉS A VAS MEGYEI TAN­ÁCS­­LAPJA XVIII. évfolyam, 69. szám. Ara 80 fillér 1973. március 23. Péntek Tanácskozik az országgyűlés Csütörtökön a Parlamentben folytatta munkáját az országgyűlés tavaszi ülésszaka. Legfelsőbb államhatalmi testületünk tanácskozásán részt vesz Losonczi Pál, a Nép­­köztársaság Elnöki Tanácsának elnöke; Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára; Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke; Aczél György, Apró Antal, Fehér Lajos, Gáspár Sándor, Kállai Gyula, Németh Károly és Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, továbbá a Központi Bizottság titkárai és a kormány tagjai. A diplomáciai páholyokban helyet foglalt a Bu­dapesten akkredikált külképviseletek számos vezetője. Az ülést Apró Antal, az országgyűlés elnöke nyitotta meg. Az országgyűlés folytatta a Minisztertanács beszá­molója feletti vitát, elsőként NÉMETH KÁROLY, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, ifi­ budapesti párt­­bizottság első titkára emelkedett szólásra. Németh Károly felszólalása A budapesti pártbizottság első titkára bevezetőben ki­emelte:­­ a Központi Bizott­ság novemberi ülésén meg­vizsgálta, hogy a kongresz­­szus irányvonala — amely meghatározó társadalmunk életében, tevékenységében és fejlődésében — hogyan valósult meg. Az állásfogla­lást megismerték és megvi­tatták az egész országban. Népünk nagy többsége egyet­ért a határozattal, kész azok végrehajtására. — Nagyra kell értékelnünk a kormány beszámolójában felsorolt, társadalmunk fej­lődését jellemző tényeket. Az eredmények és a gondok egybevetése arról tanúsko­dik, hogy a szocializmus épí­tése az elmúlt két évben is töretlenül előrehaladt Terv­szerűen gyarapodott, fejlet­tebb lett az ország, javultak az életkörülmények, gazda­godott szocialista kultúránk és szellemi életünk. A szónok ezután a népi hatalom politikai alapjának a munkás—paraszt szövetség erősödéséről szólt: — Parasztságunk jó szövet­ségese munkásosztályunknak; magatartásával, termelési eredményeivel egyaránt bi­zonyítja, hogy fenntartás nél­kül híve a szocializmusnak s — ereje és tapasztalatai alap­ján — vállalja az­ ország gondjaiból a reá jutó felada­tok megoldását . Értelmiségünk tudásban és létszámban is évről évre gyarapodik. Élete, munkája, alkotásai azt bizonyítják, hogy az értelmiség szocializ­must építő népünk része, tu­dományos, műszaki, művé­szeti tevékenysége arról ta­núskodik, hogy cselekvő egyetértéssel támogatja tár­sadalmunk haladását. " Németh Károly a minisz­terelnöki expozét elemezte ezután: " Minden erőnkkel támo­gatjuk a kormánynak azt a törekvését, hogy magasabb színvonalon, tudományos cé­ddali és összehangol­tabban kell tervezni, hogy a kitű­zött célok terv szerinti meg­valósításában és ellenőrzésé­ben nagyobb határozottság­ra van szükség. Ezt követeli népgazdaságunk arányos fejlődése, a szocialista integ­rációban való részvételünk, fejlődésünk meggyorsítása. — A szocialista tervgazdál­kodás erősítése, lehetőségei­nek jobb kihasználása fon­tos kormányzati — de nem­csak kormányzati — fel­adat. A helyi vezetésre is nagy felelősség hárul, hogy összehangoltabb, tervsze­rűbb legyen a munka, s ez bürokratikus, a kezdeménye­zést fékező jelenségektől is óvja a gazdasági életünket . A párt és a kormány — közvéleményünkkel együtt — számon tartja a jogos igényeket. Ezek kielé­gítése azonban lehetőségeink­től, közös munkánk eredmé­nyességétől függ. — Pártunk és kormányunk társadalmi érdekből cselek­szik, amikor azzal is védi az életszínvonalat, hogy szi­­­­gorúan ügyel a vásárlóerő és az árualap egyensúlyára, a­ forint stabilitására. A budapesti pártbizottság­­ első titkára foglalkozott az áprilisban sorra kerülő álta­lános tanácstagi választások­kal, majd befejezésül többek között ezeket mondotta: " Miniszterelnökünk beszá­molója tapasztalatainkkal egyezően arról tanúskodik, hogy a Központi Bizottság ta­valy novemberi ülése óta már sok minden történt a kongresszus határozatai­nak jobb végrehajtásáért A további tennivalókra a kor­mánynak van jól megalapo­zott intézkedési terve, s mindenütt kialakították a határozatból adódó helyi fel­adatokat Nagyon fontos, hogy ne törjön meg ez a lendület, és a feltárt hibákat is kijavítva, a nehézségeket leküzdve, közös akarattal el­érjük a kitűzött célokat Németh Károly után Szvo­ridov Istvánná (Szabolcs- Szatmár m., 7. vk.) ÁFÉSZ, igazgató-elnök, Cservenka Ferencné (Pest m. 4. vk.), a megyei pártbizottság első tit­kára, Halász Gyula (Hajdú 1. választókerület) a Magyar Gördülőcsapágy Művek mű­vezetője, Balogh László (Bé­kés m. 14. vk.), a Körösvidé­ki Téeszek Területi Szövetsé­gének elnöke szólalt fel Ez­után szünet következett. Szünet után Varga Gábor­­né elnökletével folytatta munkáját az országgyűlés. (Folytatás a 3. oldalon) Dr. Horgos Gyula kohó- és gépipari miniszter felszólalása a parlament csütörtö­ki ülésén. (Vas Népe képtávíró) Ismét Ludvik Svoboda Csehszlovákia elnöke Fack Jenő válaszbeszéde Ébressz Több mint 300 közérdekű javaslat a jelölő gyűléseken • Hogyan lehetne meggyorsítani a lakásépítkezést? A A szombathelyi városi tanács vb i­léséről Tegnap Gyurácz János el­nökletével ülést tartott a szombathelyi, városi tanács végrehajtó bizottsága. Több fontos bejelentés után Nyers Béla műszaki osztályvezető jelentése alapján megtár­gyalták a magánerőből tör­ténő lakásépítés helyzetét. A negyedik ötéves, terv idején a megyeszékhelyen összesen 5300 lakás épül. Ennek fele tanácsi beruházású, s másik fele pedig OTP-társasház, szövetkezeti lakás, egyéni szervezésű társasház és csa­ládi ház. Ez utóbbi négy építési for­ma gondjait, problémáit ele­mezték a végrehajtó bizott­ság tagjai. Az ötéves terv első két évében felépült 446 OTP-társaslakás, 246 egyé­ni szervezési társasházban le­vő lakás és 224 családi ház. A tavaly alakult lakásépítő szövetkezetek tagjai az idén költöznek be lakásaikba. Több mint kétszázan jutnak az idén ilyen építési formá­ban lakáshoz. A végrehajtó bizottság tag­jai megállapították, hogy számos probléma nehezíti, lassítja a lakásépítkezést Ezeket nem elemzi elég pon­tosan az előterjesztett jelen­tés. Ilyen a még be nem épí­tett magántelkek sürgős be­építésének szükségessége, a lakótelepi beruházások nem kellő előkészítése, a különbö­ző lakásépítési formák kö­zötti jobb összhang hiánya. Ezért a vb felkérte a váro­si tanács elnökét, hogy ismé­telten vizsgálja meg a lakás­építés meggyorsításának le­hetőségeit — különös tekin­tettel a Minisztertanács 3/1973 I. 26. számú rendeleté­re, amely további kedvezmé­nyeket nyújt a munkáslakás­építkezéshez — és terjesszen javaslatokat a megyei lakás­­építési operatív bizottság elé. Ezután a végrehajtó bizott­ság Csonka Imre igazgató je­lentése alapján megtárgyalta a szombathelyi kisegítő (gyógypedagógiai) iskola munkáját. Kifejezte elisme­rését a nevelők odaadó mun­kájáért és kilátásba helyez­te, hogy a meglevő tornater­mi és műhelyi problémákat hamarosan megoldják, a tok­naterem helyettesítésére pél­dául bitumenes pályát ép£tr­nek az udvaron. A tegnapi ülésen dr. Bo­rcs Antal vb-titkár a tanács tagi jelölőgyűlések eddigi ta­­pasztalatait összegezte. Be­­számolójában elmondta, hogy a gyűléseken kétszer­­annyi választó vett részt, mint a két ével ezelőtti ta­­nácsválasztások idején. Az aktivitásra jellemző, hogy eddig több mint 300 közér­­dekű javaslat hangzott el Ezek többségükben az utak, járdák és parkok rendbe hozására irányulnak. A ja­­vaslatokat feldolgozzák, meg-­ vizsgálják és a megvalósíth­a­­tokat beépítik a tanács tess­­ébe. Végül a végrehajtó bizott­ság jóváhagyta a Városgaz­dálkodási Üzem és az Ingat­­lankezelő Vállalat nyereség-­ felosztási tervét, valamint te­­lek kisajátítási és eladási ügyekben döntött. F­­fc. Befejezték a tavaszi vetést Tegnap ■— a megyében elsőként és örömmel — jelentették, a büki termelőszö­vetkezetből, hogy befejezték a tavaszi ve­tési munkákat. Mintegy 15 hektáron kitű­nő magágyba került a mák, húsz hektáron a borsó, húsz hektáron a zab és 186 hektáron a tavaszi árpa. Elvetettek 15 hektáron még zabos bükkönyt, 18 hektáron zöld takar­mányborsó és egynyári szálastakarmányt is.. Ez utóbbit — a zöld futószalag tervnek megfelelően — a következő hetekben foly­­tatják. A folyamatos munkák között szerepel az őszi kalászosok hengerlése és a málnás vegyszeres gyomirtása. Elkezdték a cukor­ répának való talaj előkészítését, fertőtleníe­dését és a cellulóz nyárfások pótlását. Mind­­ezeken túl igen örülnek a tartósnak ígér­ke­­ző jó időnek. A számítástechnika a fiatalok tudománya Ankét Szombathelyen Mákok, fiatal műszakiak, akik majd valamiképpen kapcsolatba kerülhetnek a számítóközponttal és ifjú szakemberek, akik 1972. nya­ra óta tanulják a szá­mí­tó­gépek nyelvét, kezelését, ta­lálkoztak tegnap Szombathe­lyen a megyei könyvtárba. A számítástechnikai ankétra a KISZ megyei és Szombathely városi bizottsága valamint a SZÜV (Számítástechnikai és Ügyvitelszervező Vállalat), KISZ alapszervezete hívta meg a résztvevőket Az ifjúsági szövetség 1972- ben védnökséget vállalt a kormány számítástechnikai központi fejlesztési program­ja fölött vállalta, hogy moz­gósítja a fiatalokat a prog­ram megvalósítására. A tegnapi ankét célja ugyanez volt A 130 hallgató­nak Lukácsi József, a SZÜV igazgatóhelyettese beszélt a számítógépek történetéről, el­terjedéséről régi és várható generációiról, (típusairól). Is­mertette Magyarországon hol van, s 1976-ig hol lesz számí­tóközpont Botka Sándor, a KISZ KB ifjúmunkás osztályának mun­­katársa a védnökség lényegét ismertette, kitért arra, hogy a számítástechnika a fiatalok tudománya,­­a különböző központokban dolgozók átlag életkora 25—30 év). A KISZ KB országos szá­mítástechnikai vetélkedő in­dítását tervez. Az ankét filmbemutatóval ért véget —treiber— Közvetítési kísérletek Irak és Kuwait között Halálra gázolták a lovak Szánt az eke az ispánki határban — Rendőrlázadás Argentínában - Új kőolajfeldolgozó — Hírek — (/

Next