Vas Népe, 1977. március (22. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-31 / 76. szám

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem­ tagozataira és tanfolyamaira____________________ A Magyar Szocialista­ Mun­káspárt Vas megyei Bizott­ságának Oktatási Igazgatósá­ga az 1977/78. tanévre felvé­teli pályázatot hirdet a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem következő tagozata­ira: I. HÁROMÉVES Általános tagozat Középszintű politikai kép­zést nyújt a marxizmus mindhárom ágából, elsősor­ban a párt-, a tömegszerve­zeti, a gazdasági, az állami, a tanácsi területen dolgozó funkcionáriusok, aktivisták és propagandisták részére. A hallgatók az első érvben filozófiát, a másodikban po­litikai gazdaságtant, a har­madikban magyar és nem­zetközi munkásmozgalom történetet tanulnak. A tanul­mányi idő 3 év. T­nulmá­­nyaik befejezése után vég­bizonyítványt kapnak. A jelentkezés feltétele: a marxizmus-leninizmus esti középiskola, illetve 5 hóna­pos pártiskolai, vagy közép­iskolai, illetve ennél maga­sabb iskolai végzettség. A hároméves általános tagozat Szombathelyen és a szombathelyi járásban, Cell­­dömölkön, Sárváron és a sárvári járásban, Körmen­den, valamint Kőszegen mű­ködik. II. SZAKOSÍTÓ tagozat Felső szintű politikai és el­méleti továbbképzést nyújt a párt-, a tömegszervezeti, az állami, a tanácsi, a gazdasá­gi, a kulturális területek ve­zető beosztású dolgozói, ak­tivistái és propagandistái részére.­­ Jelentkezni lehet: filozófia, politikai gazdaságtan, magyar munkásmozgalom története, nemzetközi munkásmozga­lom története szakosítóra. A jelentkezés feltétele: marxizmus-leninizmus esti egyetem általános tagozata, illetve 1 éves pártiskolai, vagy egyetemi, főiskolai vég­zettség. A szakosító tagozat tanul­mányi ideje 2 év. A hallga­tók tanulmányaikat szigor­lattal zárják, és végbizonyít­ványt kapnak. A szakosító tagozat hallgatói államvizs­gát tehetnek a marxizmus mindhárom ágából és a 17/1963. VII. hó 2. Korm. sz. rendelet értelmében főiskolai érvényű oklevelet szerezhet­nek. E­bben az esetben a ta­nulmányi idő 4 év. Szakosí­tók csak Szombathelyen mű­ködnek. III. KIHELYEZETT TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAMOK Politikai, illetve módszer­tani továbbképzést nyújta­nak a párt-, a tömegszerve­zeti, az állami, a tanácsi és a gazdasági vezető munka­körben dolgozók, propagan­disták részére. Jelentkezni lehet: egy éves propagandista módszertani és két éves vezetői tovább­képző tanfolyamra. A jelentkezés feltétele: marxizmus-leninizmus esti egyetem, illetve annál maga­sabb politikai, vagy egyete­mi, főiskolai végzettség. A továbbképző tanfolya­mok a városi és a járási pártbizottságok mellett mű­ködnek Szombathelyen, Kör­menden, Sárváron, Celldö­­mölkön és Kőszegen. IV. MEGYEI SPECIÁLIS TANFOLYAMOK Speciális továbbképzést nyújtanak a párt-, a tömeg­szervezeti, az állami, a ta­nácsi, a gazdasági, a műve­lődési és egyéb területeken vezető munkakörben dolgo­zók, tisztségviselők, aktivis­ták részére. Jelentkezni lehet: a szo­cialista kultúra és közműve­lődés kérdései 2 éves, vala­mint a pártirányítás és párt­­elmélet kérdései 1 éves tan­folyamra. A jelentkezés feltétele: marxizmus-leninizmus esti egyetem, illetve annál ma­gasabb politikai, vagy egye­temi, főiskolai végzettség. E speciális tanfolyamok csak Szombathelyen működ­nek. ★ Általános tudnivalók: A jelentkezés további fel­tétele: a) a pártszervezet, a munkahelyi vezető javaslata; b) sikeres felvételi vizsga; c) a hallgató a tanulmányi idő alatt más oktatásban nem vehet részt. Pártonkívüliek is kérhetik felvételüket. A tanév szep­tember 1-től június 30-ig tart. Valamennyi tagozaton hetenként egyszer kötelező előadás, vagy osztályfoglal­­­kozás van. A felvételi vizsgák a 3 éves tagozaton és szakosító tago­zaton 1977. május 20—30. kö­zött lesznek. A továbbképző tanfolyamokra jelentkezők felvételi vizsga alól mente­sülnek. A felvételi vizsga időpontjáról és helyéről a jelentkezőket írás­ban értesít­jük. A jelentkezéshez szükséges kérdőív és a részletesebb fel­világosítást nyújtó tájékozta­tó (felvételi vizsgák kérdé­sei) a városi és a járási pártbizottságokon szerezhető be. A kitöltött jelentkezési lapokat a munkahely szerint illetékes városi, illetve járá­si pártbizottságra április 26-ig kell eljuttatni. MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT VAS MEGYEI BIZOTTSÁG OKTATÁSI IGAZGATÓSÁG Az amatőr mozgalom új virágzását indította el a népművészet felfedezése. Faragók, hímzők, fazekasok találták meg helyüket a né­pi hagyományok követője­ként. Citera és köcsögduda annyi talán sohasem volt az országban, mint napjaink­ban. A népdal és tánctanu­lás táncházakban, Röpülj páva körökben, klubokban és iskolákban hódít tömege­ket. Mióta a folklór az élte­tője a műkedvelő csoportok­nak — irodalommal, dallal, zenével, tánccal foglalkozók­nak — a mesterkéltség, az igazi előadóművészet gyenge utánzása eltűnt a szemlék­ről. Kedvelik a fiatalok a néphagyományt és felké­szült, lelkes csapat állt ké­szen, hogy a táncolás, dalo­lás igényét kielégítse. A szombathelyi általános iskolák, középiskolák és a főiskola diákjainak bemuta­tója is bizonyította, hogy re­neszánszát éli a néptánc, a népdaléneklés. Szombaton este a Művelődési és Sport­házban néptáncbemutató volt, a szombathelyi ifjúsá­gi művészeti napok rendez­vénye. Kétórás szép műsort adtak a tanulók. Él a néptánc az iskolák­ban. Pedagógusok és az Un­­garescu táncosai alsó tago­zatos gyerekekből is szer­veztek csoportokat. Jól is­mert dalokat, kedvelt köz­játékokat tanítottak meg új­szerű, színpadi elrendezés­ben.. A lépések, ugrások kö­zött számos variáció már a művészi néptáncot idézte. A Fürst általános iskola Vas megyei népi játékokkal sze­repelt. Kovács Gyuláné több gyerekjáték színpadi form­á­­jára tanította meg a népes csoportot, amely éppen olyan fáradhatatlanul énekelt, mind táncolt. A Petőfi iskola ki­csinyekből alakult csoportja is táncos játékkal kezdte,. A Danikánét tanulta meg Tóth Györgyné egyik csoportja, a nagyobbakkal néptánc fel­dolgozást, a Kalocsai keszkje­­nőst tudta bemutatni. Foko­­zatosan ismerkednek a tánc­cal a Népfront utcai gyerty­kék is. A kicsinyeket a Ci­­cellére tanította meg­­ Máté Ernőné, a nagyobbakat a Kalocsai tércelőre. A Dózsa úti általános iskola tanuló­inak nagy részét színpadon láthattuk szombaton. Elő­ször a kisfiúk mutatták be Kisszék táncát. Aztán az Egyszer egy királyfi szín­padra hívott ■ nekkart cite­razenekart és népes tánc­kart. Kedvesen, oldottan ját­szották a gyerekek a hozzá­juk közelálló darabot. Ber­­kecz Józsefnét, Börzsönyiné Kocsis Györgyit és Mészá­ros Lászlót a zenés mesejá­ték megtanítóit is dicsérte a nézők vastapsa. A Zrínyi iskola két csoportja már túl­jutott a közjátékokon. Ko­vács Miklósné vezetésével Párnatáncot és Sári leány­táncot mutattak be a kislá­nyok. Gyakorlott, gyorsmoz­gású, az alakzatok tartására is ügyelni tudó csoportokat alkottak. Az Antal utcai is­kola lánycsoportja is ha­sonló szintet ért el. Keszei Ferencné Somogyi leánytán­cot tanított meg csoportjá­nak. A középiskolák közül a Hevesi Szakközépiskolában működik évek óta csoport. Huszárverbunkot mutatott be két fiú. A nagy sikert azonban a lányok aratták. Ajaki leánytáncuk érett, szép produkció volt. Boros Mag­dolna foglalkozik a közép­­iskolásokkal. A Tanárképző Főiskola új­nak számító együttese nagy, nehéz tánckompozíciót tanul Horváth János vezetésével. A Lakodalmas még nem eléggé érett, a Székelyver­­bunk és forgató lendülete­sebb volt. Mindkét táncnál kritikusabb a néző, hiszen e feldolgozásokat az Unga­­resca nagyszerű előadásá­ban ismertük meg. Ha már az Ungarescát említjük, szereplőként is szólnunk kell az együttes­ről. A „nagy” együttes An­tal László koreográfiájára Somogyi táncokat járt, az utánpótlás Hittaller Gyula betanításában karikázót mu­tatott be, a nagyoknak járó sikerrel. Jelen volt az Un­­garesca másképp is a szom­bati szemlén: a bemutatkozó csoportok több mint felét ungarescás táncosok tanít­ják. Pesovár Ernő példáját folytatva újabb táncosokat nevelnek. (Budai) A közjátéktól ■ a néptáncig Nagy sikert aratott a Sisak Éva által vezetett Hámán Kató utcai Általános Iskola Orff együttese. Fotó: Tóth Imre 1977. március 31. Csütörtök Hagyományos, méreteiben is lenyűgöző, s hangulatában mindig megújuló és egyedül­álló a Daloló Ifjúság Napja, amelyet Szombathelyen a város felszabadulásának napján, március 29-én ren­deznek meg minden évben Az idén tizenharmadszor kö­szöntötte ez alkalomból a megyeszékhely általános is­koláinak közel 1200 kis da­losát, az őket felkészítő ta­nárokat, s az érdeklődőket kedden délután a Művelő­dési és Sportházban Milkó István, a városi tanács vb művelődésügyi osztályának vezetője. Nemcsak a felsza­badulást, a tavaszt köszön­tötte ezúttal estébe nyúló dalos műsorral Szombathely daloló ifjúsága, hanem egy­­egy Kodály-mű betanulásá­val és megszólaltatásával emlékezett a nagy magyar­­zeneszerző és zenepedagógus, Kodály Zoltán halálának ti­zedik évfordulójára is. Sőt, a kórusok többsége minősí­tését is kérte ez alkalommal. Fehér-piros virágos rétnek hatott a Művelődési és Sportház hatalmas terme: egyenruhás úttörők fegyel­mezett serege adta ezt a ké­pet. A fanfárok hangja után forgószínpadszerűen, a Mű­velődési és Sportház Simon Géza vezette fúvószenekará­nak muzsikájára vonultak fel a kórusok. A közös da­lolás után Káldi János: Ko­dály Zoltán című versét Karponai Boglár mondta el, majd megkezdődött a dalos seregszemle, a kedves han­gulatos versengés. Hogy mennyi munka, hány és hány próba rejlett minden szám mögött? Hogy meny­nyit fejlődött egy-egy isko­la kórusa évek, vagy éppen tavaly óta? Azt maguk a kórusok éppúgy mérhették, mint a zsűri, amelynek el­nöki tisztét az idén Erdei Péter, a Kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai In­tézet igazgatója látta el. Minden kórus énekelt ere­jéhez választva Kodály-mű­vet, népdalt, úttörő dalt, s választottak bátran a klasz­­szikusok könnyebb kórus­műveiből is. Meglepetés volt, s a muzsikát szerető és mű­velő kis közönség vastapssal jutalmazta a Hámán Kató utcai Általános Iskola Orff együttesének műsorát. Sisak Éva főiskolai hallgató veze­tésével népdalfeldolgozást és névadójuktól egy művet szólaltattak meg hangszeren és dalban, kedvesen, hangu­latosan. Felemelő és megha­tó mozzanata volt a műsor­nak az a filmvetítés, amely néhány percre Kodály Zol­tánt hozta közénk — a mes­ter 11 évvel ezelőtti szom­bathelyi látogatását a Sava­­ria Filmstúdió örökítette meg, ezt láthattuk. A dalostalálkozó tanulsá­gait a zsűri elnöke foglalta össze, további sok sikert kí­vánva a daloló ifjúságnak és az őket oktató pedagógu­soknak. Ezután átadták a vándorserlegeket. A legszebb úttörődalért serleget a Fürst Sándor Általános Iskola An­tal István vezette énekkara Kovács Barna: Dal Zánká­­ról című előadásáért kapta. A serleget Somogyi Aranka a szombathelyi városi úttö­rőtitkár adta át. A népdal­feldolgozásért járó serleget Vágvölgyiné Szanati Anna a szombathelyi városi pártbi­zottság nevében a Hámán Kató utcai általános iskola Tóth Kálmánné által beta­nított, és Németh Györgyi által vezényelt kórusának Kodály Zoltán: Három gö­­möri népdal című előadásá­ért adta át. A Szombathelyi Városi Tanács V. B. Műve­lődésügyi Osztályának nevé­ben Milkó István, a Gyakor­ló Általános Iskola Németh Endréné által vezényelt énekkarának az összteljesít­ményért járó serleget adta át. A minősítést kérő kórusok között bronzfokozatot senki sem kapott, viszont öt ezüst és öt arany minősítés talált gazdára. Ezüst minősítést kapott a Kámoni Általános Iskola énekkara (vezényli: Feiner Ágota), a Petőfi Sán­dor utcai Általános Iskola énekkara (vezényeli: dr. Fo­dor Henrikné), a Zrínyi Ilo­na utcai Általános Iskola énekkara (vezényli: dr. Sza­bó Csabáné), az Úttörő ut­cai Általános Iskola énekka­ra (vezényli: Söptei László­­né) és a Fürst Sándor utcai Általános Iskola énekkara (vezényli: Antal István). Arany minősítést kapott az Oladi Általános Iskola ének­kara (vezényli: Endrődy Éva), a Dózsa György Álta­­lános Iskola énekkara (ve­zényli : Börzsönyiné, Kocsis Györgyi), a Tolbuhin úti Ál­talános Iskola énekkara (ve­zényli: Joó Eténé) és a Gya­korló Általános Iskola ének­kara (vezényli: Németh End­réné). Nagyon szépen szólt, de tagozatos iskola lévén ebben a mezőnyben nem minősít­hető a Hámán Kató utcai általános iskola ének-zene tagozatos Kodály Zoltán kó­rusa, amely Hadikné, Érdy Éva vezényletével egy Pa­lestrina számot és Kodály Zoltán: Pünkösdölőjét adta elő. Négy kórus kérte a Ma­gyar Rádió Éneklő Ifjúság című műsorában a szerep­lését, mind a négynek sza­bad utat adott a zsűri. Áp­ril­i­. 5-én Zalaegerszegen a három város kórustalálkozó­ján a Hámán Kató utcai is­kola Kodály Zoltán kórusán kívül, keddi szereplése alap­ján a Tolbuhin úti Általános Iskola vesz részt. A Gyakor­ló Általános Iskola ének­kara pedig Sopron felszaba­dulási ünnepségén énekel. A szép ünnepséget Kodály Zoltán közösen elénekelt Bé­kedala zárta. Szakály Éva A Gyakorló Általános Iskola énekkarát Németh End­réné vezényli, serleget kaptak összteljesítményükért. A Fürst iskolások vasi népi játékokat játszottak. Fotó: T. I. vas népe 5

Next