Vas Népe, 1977. december (22. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-01 / 282. szám

17 millió társadalmi munkában Bár év végéig még sok idő van, a körmendi tanácsi járási hivatal értékelte az első háromnegyedév társadalmi munkáját. A járás lakói az éves tervet máris 111 százalékra teljesítve, több mint 17 millió forint értékű társadalmi mun­kát fejtettek ki. A körmendi járásban az egy lakosra jutó társadalmi munka értéke mintegy 339 forint. A társadalmi munkánál több mint három és fél millió forint értékű helyi anyagot használtak fel. A 60. évforduló tiszteletére kezdeményezett versenyben élen jártak: Körmend, Szentgotthárd nagyköz­ségi tanácsok, Szarvaskend, Pankasz, Csákánydoroszló, Ger­­sekarát községi tanácsok, (szekeres) 1977. DECEMBER 1. CSÜTÖRTÖK ÓRA 80 FILLÉR XXII. ÉVFOLYAM 282. SZÁM VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A­z MSZMP Vas megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja is Ülést tart az MSZMP Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságá­nak ülését december 1-re összehívták. A Politikai Bizottság a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 60. évfordulójának megünnepléséről szóló beszámoló, az 1977. évi népgazdasági terv teljesítéséről szóló jelentés, illetve az 1978. évi terv és állami költségvetés irányelveire vonatkozó előterjesztés megvitatását javasolja a Központi Bi­zottságnak. Varsói Szerződés Ülésezik a honvédelmi miniszteri bizottság A Varsói Szerződés tagál­lamai honvédelmi miniszteri bizottságának tagjai — Bu­dapesten zajló ülésük prog­ramjának részeként — szer­dán megtekintették a Dunán felépített uszályhidat, a pol­gári és katonai szakemberek együttes munkájának ered­ményét. A bemutatón részt vett Borbándi János, a Mi­nisztertanács elnökhelyette­se, Rácz Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának osz­tályvezetője, valamint Pallai Árpád közlekedés- és posta­ügyi miniszter. San Joséban a magyar pártküldöttség A Magyar Szocialista Mun­káspárt küldöttsége Bisztku Bélának, a Politikai Bizott­­ság tagjának, a Központi Bi­zottság titkárának vezetésé­vel befejezte látogatását Ve­nezuelában. A magyar pártküldöttség caracasi tartózkodása alatt megbeszéléseket folytatott Jesus Fariával, a Venezue­lai Kommunista Párt főtit­kárával és a párt más veze­tőivel. A megbeszélésekről közleményt adnak ki. A magyar pártküldöttség szerdán a Costa Rica-i Népi Élcsapat Párt meghívására San Joséba utazott. Magyar—szovjet gazdasági tárgyalások Szekér Gyula nyilatkozata Szerdán hazaérkezett Moszkvából a magyar kül­döttség, amely a magyar­­szovjet gazdasági és műsza­ki-tudományos együttműkö­dési kormányközi bizottság XX. ülésszakán vett részt. A delegációt Szekér Gyula, a Minisztertanács elnökhelyet­tese, az együttműködési bi­zottság magyar tagozatának elnöke vezette. Hazaérkezése után Szekér Gyula nyilatkozott az MTI munkatársának. A miniiszterelnök-helyet­tes emlékeztetett arra, hogy Kádár János és Leonyid Brezsnyev ez évi krími talál­kozójukon nagy figyelmet fordítottak a két ország kö­zötti szakosítás és kooperá­ció elmélyítésének további lehetőségeire. Ezt szem előtt tartva tűzte napirendre a bi­zottság a szakosítás és koo­peráció hosszútélvű fejleszté­si programjának előkészíté­sét. Ez a KGST célprogra­mok kétoldalú megvalósítá­sát hivatott elősegíteni, még­pedig nemcsak egy ötéves tervidőszakra, hanem azon túlmenően is. A két ország egyes ágazatai közötti szako­sítás és kooperáció hosszútá­vú fejlesztési programjának előkészítése szervesen kap­csolódik a következő öt­éves időszakra szóló terv­­koordináció munkálataihoz. Az öt évnél­ hosszabb időszakot felölelő része azok-­­­ra a területekre terjed ki, amelyek mindkét ország szá­mára a legfontosabbak és egyben hosszú távra is meg­felelő konkrétsággal áttekint­hetők. A két ország közötti forgalomnak már ma is kö­(Folytatás a 2. oldalon) ENSZ Tanácskozás a szovjet javaslatokról Az ENSZ-közgyűlés poli­tikai­­ bizottságában folytató­dott a vita a Szovjetuniónak a béke megszilárdítását cél­zó új javaslatairól , a nem­zetközi enyhülés elmélyítésé­re és megszilárdítására, a nukleáris háború veszélyé­nek elhárítására irányuló kezdeményezésről, valamint arról, hogy a világ országai szerződésben kötelezzék ma­gukat az erőszak alkalmazá­sáról történő lemondásra, s az ENSZ által a nemzetközi biztonság megszilárdításáról már elfogadott nyilatkozat megvalósítására. A szovjet javaslatok az ENSZ-en belül széleskörű tá­mogatást élveznek. A kínai delegátusnak — aki az ENSZ szószékét rágal­mazó szovjetellenes kiroha­nások színterévé próbálta változtatni — választ adott Csehszlovákia képviselője, aki rámutatott, hogy a szo­cialista közösség országai el­utasítanak minden olyan kí­sérletet, amely alá akarja ás­ni a világ békéjének megszi­lárdítását és a nukleáris fegyverkezési hajsza megfé­kezését szolgáló enyhülési fo­lyamatot. Pályaválasztás előtt álló fiatalok részére ren­deztek kiállítást a 405. Szakmunkásképző Inté­zet olvasótermében. A bemutató célja: az intézet szakkörei által készített termékeken keresztül megismertetni a diáko­kat az itt folyó munká­val. A kiállítás decem­ber 15-ig várja a láto­gatókat. Fotó: Horváth László. Tonnák helyett dekák :H. ■■■■ ,ik. ■■■■ ■■■■ MM ■■■■ !■■■ ’■»' MN­ '■*' Az én színházam aisa aumm na« ■■a* . ■■** na* 'a*' ■■■■ *Áruvizsgálat Szombathelyen: hátsó hidat M­egyénk gépiparának helyzetéről tanácskoztak Munkaprogram egyeztető és értékelő megbeszélésen találkoztak tegnap Szombat­helyen Vas megye, valamint a Kohó és Gépipari Minisz­térium vezető képviselői. Dr. Bors Zoltán a megyei tanács általános elnökhelyet­tese adott tájékoztatót a tár­ca irányítása alá tartozó Vas megyei vállalatok munkájá­ról, eredményeiről, s gond­jaikról is. Elmondta példá­ul: a gépipar fejlesztése, részarányának növelése me­gyénkben évek óta a gazda­ságfejlesztés egyik kulcskér­dése. Ipari termelésünk 22 százalékát produkálják itt a megyében a KGM irányítot­ta vállalatok s ezen iparág­ban dolgozik az ipari foglal­koztatottak egynegyede, ti­zenegyezer ember. Egy év­ben általában hárommilliárd forint értéket állítanak elő. A gépipar megerősítésére koncentrálja erőit a megye is, ehhez az iparághoz kap­csolódnak a legfontosabb át­szervezések is. Új szervezeti keretek között dolgozik több gyárunk, s igen fontos látni: e változások mögött máris számos kézzelfogható ered­mény áll. Megyénk ipara — a tavalyinál valamivel ke­vesebb emberrel — tíz-tizen­egy százalékkal teljesíti túl várhatóan a tervét. A gép­ipar átszervezett vállalatai kialakulásuk kezdeti szaka­szában is produkálják már ezt az eredményt. Ez meg­nyugtató dolog. A Magyar Vagon- és Gépgyár vasi üzemeiben az idén tíz-tizen­­két százalékos béremelést kaptak a dolgozók, többet a megye iparának átlagánál.­ Itt különösen elvárják, hogy (Folytatás a 3. oldalon) Brezsnyev—Khaddam találkozó Jelentések a közel-keleti fejleményekről A Szovjetunió a nemzet­közi szolidaritás lenini elvé­től vezettetve szilárdan a szabadság és a haladás erői mellett áll az arab keleten abban a harcban, amelyet az imperializmus próbálkozásai ellen vívnak az izraeli ag­­resszó következményeinek felszámolásáért — jelentette ki Leonyid Brezsnyev Khad­­dam szíriai külügyminiszter­rel szerdán lezajlott találko­zóján. Az SZKP KB főtit­kára, a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa elnökségének elnöke Andrej Gromikoval, az SZKP Politikai Bizottsá­gának tagjával, a Szovjet­unió külügyminiszterével együtt fogadta a Szovjetunió­ban baráti látogatáson tar­tózkodó Abdel Halim Khad­­dam Szíriai miniszterelnök­helyettest és külügyminisz­tert, az Arab Újjászületés szocialista pártja vezetőségé­nek tagját. Khaddam átnyújtotta Leo­nyid Brezsnyevnek Hafez Asszad Szíriai elnöknek, a párt főtitkárának személyes üzenetét. A barátság és a teljes egyetértés légkörében le­folyt megbeszélésen a fe­lek megállapították, hogy nézeteik teljesen azonosak a (Folytatás a 2. oldalon) Nemsokéra költözhetnek Hamarosan elkészül Celldömölk központjában az új szolgáltatóház, melyben szö­vetkezeti irodák, a KIOSZ és 31 összkomfortos, célcsoportos tanácsi lakás kap he­lyet. A szolgáltatóházban női, férfifodrászat, kozmetika, méretes szabóság, órajaví­tó, cipő­javító működik majd. Kialakítanak egy lakáskarbantartó megrendelő iro­dát is. A 31 lakásba e hónapban költözhetnek a lakók, a szolgáltató létesítmé­nyeit jövő év első negyedében adják át rendeltetésének. — tai. fotó: — jákfalvi — Gierek ma a Vatikánba látogat A hivatalos látogatáson Olaszországban tartózkodó Edward Gierek kedden este Lengyelország római nagy­követségén találkozott Enrico Berlinguerrel, az OKP főtit­kárával. Edward Gierek szerdán Milánóba és Torin­óba tett utazást. Torinóban találko­zott Giovanni Angellivel, a Fiat-művek elnökével. A ta­lálkozón a felek hangsúlyoz­ták a Fiat és a Pol-Mot len­gyel vállalat múlt héten megkötö­tt újabb szerződésé­nek jelentőségét. (Ez 1980- tól kibővíti a két vállalat együttműködését.) Edward Gierek, a késő es­ti órákban utazott vissza Ró­mába. Csütörtökön látoga­tást tesz a Vatikánban VI. Pál pápánál.

Next