Vas Népe, 1978. március (23. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-15 / 63. szám
1978. MÁRCIUS 15. SZERDA XXIII. ÉVFOLYAM 63. SZÁM Ala 80 FILLÉR Kék és piros nyakkendők Fél évvel ezelőtt még dobogó szívvel álltak életük első tanévnyitóján, hallgatták a tanító néni biztató szavait. Most pedig már „kipróbált” iskolásokként egy másik nagy ünnep részesei lettek a kis elsősök. A kék nyakkendő felkötésével beléptek a kisdobosok táborába. Mostantól kezdve nemcsak az iskolai rend köti őket, hanem az örömmel vállalt újabb közösségi kapcsolat is segíti eligazodásukat, szerez sokörömöt, új barátokat számukra. A negyedikeseknek már könnyebben megy a nyakkendő megkötése, négy évig hordták a kéket, melyet most pirosra váltanak át. ők úttörők lesznek. Az ünnep számukra is legalább olyan emlékezetes marad, mint szüleik, testvéreik, avatószüleik számára. A szombathelyi Hámán Kató általános iskola 130 kisdobosát és 120 úttörőjét tegnap avatták a Művelődési és Sportházban. Velük együtt a megyében, s országszerte sok ezer gyermeknek, családnak jelentenek ünnepet ezek a napok. (fotó: T. I). VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEKII . Az MSZMP Vas megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja ssjp Ifjúság, tavasz, forradalmak Várom tavaszra, három történelmi sorsfordulóra tekint vissza ifjúságunk — immár évek óta hagyományos keretek között — ezekben a hetekben: az 1848/49-es forradalomra és szabadságharcra, a Tanácsköztársaság 1919- es dicső-viharos napjaira és a szabadító, felszabadító 1945-ös tavaszra. A forradalmi ifjúsági napok látványos és vonzó rendezvényei adják ennek a sokszínű, egész ifjúságunkat összefogó rokonszenves mozgalomnak a keretét. Ezt a keretet az eleven időszerűség jegyében folyton változó, megújuló tartalommal tölti meg ifjúságunk, s ezzel a „három tavasz” lényegéhez, a forradalmi megújuláshoz való hűségéről tanúskodik. A változatlan és maradandó ebben a tavaszi nagy megmozdulásban nagy nemzeti sorsfordulóink megbecsülése, tisztelgés 1848. március 15., 1919. március 21. és 1945. április 4. hősei és eszméi előtt. Változó és folyvást gazdagodó az ünneplés jellege és módja. Mindegyik ünnepünkön annak sajátos vonását hangsúlyozzuk, tehát a polgári forradalom és szabadságharc nemzeti jellegét, majd a Tanácsköztársaság nemzetközi jelentőségét, április 4-én pedig legnagyobb nemzeti ünnepünk történelmi fontosságát, jövőbe mutató hatását és erejét. Az idén új vonás és új jelenség annak az országos méretű eszmecserének a forradalmi ifjúsági napok áramkörébe való bekapcsolása, amely a „Hogyan élünk — hogyan éljünk?” kérdés körül gyűrűzik. S az sem véletlen, hogy fiataljaink cselekvő módon, az Edzett Ifjúságért mozgalom révén adnak választ a feltett kérdésre, ahogy azt a zászló rövid, tömör jelmondata is hirdeti: Éljünk egészségesen! Ifjúságiunk tehát újra bizonyítja és bizonyíthatja, hogy a közösségi élet felmerült kérdéseihez tud és akar is cselekvő módon „hozzászólni”, s ezzel a szerteágazó kérdéscsomó kibogozásához a maga módján és egyik területen hozzájárulni. Ezzel a cselekvő válasszal is a nagy elődök és példaképek nyomdokain halad — jelezve, hogy azoktól éppen a válaszra és tettre való készség nagyszerű vonásaiból vett és vesz át legtöbbet. B. L. Ülést tart az MSZMP Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának ülését március 15-re összehívták. A Politikai Bizottság az időszerű nemzetközi kérdésekről szóló tájékoztató, valamint a mezőgazdaság és az élelmiszeripar helyzetére, továbbfejlesztésének feladataira vonatkozó előterjesztés megvitatását javasolja a Központi Bizottságnak. Brezsnyev beszéde Szovjet katonai vezetők kitüntetése Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke kedden a Kremlben magas kitüntetéseket adott át szovjet katonai vezetőknek. Közülük Moszkalenko marsallnak, a Szovjetunió honvédelmi minisztere helyettesének a Zzenin-rendet és másodszor az Arany Csillagot. Jepisev hadiseregtábornoknak, a szovjet hadsereg és haditengerészeti flotta politikai főcsoportfőnökének a Szovjetunió Hőse kitüntető címet nyújtotta át Leonyid Brezsnyev. Pavlovszkij hadseregt,homokot, a szovjet szárazföldi hadsereg főparancsnokát, Kutahov légi főmarsalt, a légierők főparancsnokát, Gorskov flottatengernagyot, a haditengerészeti flotta főparancsnokát, Batyickij marsallt és Kulikov marsallt, a Varsói Szervrződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparancsnokát Lenin-renddel tüntették ki. Lenin-rendet kapott a Nagy Honvédő Háború csatáinak veteránja, Csujkov marsall is. Szergej Szokolov, a honvédelmi miniszter első helyettese marsallá történt kinevezése kapcsán megkapta a marsall csillagot. A kitüntetések átadásakor mondott beszédében Leonyid Brezsnyev emlékeztetett rá, hogy a közelmúltban emlékeztek meg a dicső szovjet fegyveres erők megalakulásának 60. évfordulójáról. A személyi állomány politikai ismereteinek és harckészültségének magas szintje, a legkorszerűbb fegyverzet és a nagy tapasztalatokkal rendelkező katonai vezetők irányítása a szovjet nép biztonsága megbízható támaszává, a népek békéje szilárd tényezőjévé avatja a szovjet fegyveres erőket — mutatott rá Leonyid Brezsnyev majd így folytatta: „A haza tudja és nagyra értékeli azoknak a tevékenységét akik kivették részüket a soha el nem halványuló győzelmekből, azok munkáját, akik hozzájárulnak az ország védelmi képességének megszilárdításához. Éppen ezért törvényszerű, hogy a szovjet hadsereg megalakulásának 60. évfordulója alkalmából a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége az SZKP KB javaslatára kitüntetéseket adományozott az ország katonai vezetőinek. Tisztelettel adózunk a háborúban aratott győzelmeik, hadvezéri bölcsességük, a csatákban tanúsított bátorságuk és hősiességük előtt és elismerésünket fejezzük ki, a Szovjetunió megbízható védelmének mai biztosításában szerzett érdemeikért”. Kirakatban a kirakat :iüi: :::::: ?Hsf? Gyermekrajzok a képtárról Ha van kedv , nincs salak. A Napirenden a belkereskedelmi törvénytervezet Tanácskozott a képviselőcsoport Az országgyűlés március 23-i ülésére készülve kedden Szombathelyen a népfrontszékházban Rujsz Lászlóné elnökletével ülést tartott a megyei képviselőcsoport. A parlament tavaszi ülésszakán napirendre kerül a Legfelsőbb Bíróság elnökének a beszámolója, a belkereskedelmi törvénytervezet és a külügyminiszter beszámolója a Magyar Népköztársaság külpolitikájáról. A képviselőcsoport tanácskozásán a legtöbb szó a belkereskedelmi törvénytervezetről esett. A képviselők elmondták, hogy a kereskedelmi ellátásban a megyében is tapasztalhatók a mennyiség, a minőség és a szállítás gondjai. Egyes helyeken a raktárak és az üzletek is zsúfoltak, így szükséges a kereskedelmi hálózat további fejlesztése. Országosan naponta négymillió vásárlás fordul elő. Ez azt jelenti, hogy naponta négymillió kapcsolat van a lakosság és a kereskedelem között Nem mindegy, hogy milyen ez a kapcsolat. Szóba került az is, hogy rugalmasabb lehetne a viszony — a lakosság jobb ellátása érdekében — az ipar és a kereskedelem között is. A törvénytervezetet előzőleg országosan 28 helyen — ezen belül Vas megyében két helyen — vitatták meg a kereskedelmi szakemberekkel, szakszervezeti és népfront aktivistákkal és a lakosság képviselőivel. A vasi észrevételeket figyelembe is vették a törvénytervezet végleges előterjesztésénél. A továbbiakban értékelték a vasi képviselőcsoportnak a választások óta, és különösen a múlt évben végzett munkáját. A választások óta a megye hét új képviselője szólalt fel a parlementben. Tavaly, továbbá az idén év elején pedig beszámolókat, fogadóórákat tartottak megyeszerte és részt vettek a most folyó falugyűléseken. Végül elfogadták a megyei képviselőcsoport idei munkatervét. Eszerint a csoport kollektív látogatást tesz majd Celldömölök nagyközségben és a Rába Vagon- és Gépgyár új szombathelyi üzemében. Idén is tartanak beszámolókat, fogadóórákn, részt vesznek a képviselők közgyűléseken, üzemi munkahelyi tanácskozásokon és más tömegszervezeti fórumokon. F. L. A szombathelyi Isis szentély mellett, a képtár kiválasztott helyén tegnap délután dolgoztak először diákok. A Kanizsai Dorottya Gimnázium önkéntesei láttak a földmunkához Csermenyi Vajk régész irányításával. Mintha négyzetháló borítaná a földet, úgy jelzik a zsinegek a kutatóárkok vonalait. Elsőként ugyanis a régészeté a szó: e tudománytól várnak véleményt az építészek, a tervezők. Arra kiváncsiak, mit rejt a föld, van-e menthető, feltárható római kori érték az Iseum környékén. Az előzetes elképzelés szerint oszlopokon álló modern épület lehetőséget ad az antik értékek helyszínen való bemutatására. A régészt a kutatásban a szombathelyi középiskolások segítik. Valamennyi iskola jelentkezett társadalmi munkára. Egy-egy hetet vállaltak a diákok. Ezen a héten a kanizsaisok mozgatják a földet, lapátolnak, talicskáznak. b. r. fotó: T. I. Visszatérésre készülődnek az orrveteránok egy részének automatikus működésre történő átállításai, mivel az űrállomás az űrhajósok távollétében is „dolgozik” majd, számos automatikus megfigyelési adatot továbbít a ■Földre. Ugyancsak befejezéshez közeledik a rakodás is. Bár a vizsgálati anyag jórészét a Szojuz—28. űrhajó nemzetközi személyzete viszszahozta a Földre, Kozahyenkónak és Grecskának is ■bőven volt még rakodni valója. Az űrállomást a visszatérés előtt pontosan kell orientálni, szükség esetén kisebb mértékben módosítani is kell pályáját, hogy a Szojuz—27. űrhajó, amelyen a két űrveterán visszatér a Földre, a ballisztikusok által kiszámított pályán induljon el a Föld felé vezető útjára. Természetesen a Szojuz saját hajtóműve segítségével is módosítani lehet szükség esetén apályát. A legfontosabb előkészületek közé tartozik a két űrhajós számára, saját fizikai felkészítésük. A tartós űrutazás körülményei között ■ugyanis szervezetük természetesen elszokott a földii élet normális viszonyaitól s ez elsősorban a szív- és véredényrendszer szempontjából okozhat problémákat. Akét űrhajós több mint háromhónapos útja során éppenezért állt állandó alapos orvosi ellenőrzés alatt, ezért végzett speciális gyakorlatokat és ezért viselte azt a különleges vákum-öltönyit, a ,Bible” elnevezésű ruhát, amely szervezetüket a súlytalanság állapotában is „emlékeztette” a földi viszonyokra. Annak megfelelően szabályozta a vérkeringést. Az utolsó előkészületeket Végzik a visszatéréshez a Szaljut—6. világrekorder űrutasai. Gyakorlatilag befejezték már a berendezések