Vas Népe, 1979. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-01 / 178. szám

Nyilatkozat a helsinki záróokmány aláírásának évfordulója alkalmából A politikai enyhülés jelentős állomásának, a törté­nelmi jelentőségű helsinki záróokmány 1975. augusztus 1-i aláírásának negyedik évfordulóján az Európai Biz­tonság és Együttműködés Magyar Nemzeti Bizottságának elnöksége és az Országos Béketanács elnökségi nyilatko­zatot­­tett közzé. Nagyra értékeljük a heb­­sinikii záróokmány aláírása óta Imieigillett utat, amely iga­zolja a békés egymás mellett éllés és az enyhülés poliiti­ká­­jának történelmi­­helyességét — hangsúlyozza a s nyil­atko­­zat. A Szovjetunió és a szo­cialista országok következe­tes elvi­ politikájának kö­szönhető,­­hogy — a hideghá­borús reakciós erők aktivi­zálódása ellen­ére —­­Európá­ban ma egészségesebb a po­litiikai légikör, mint korábban bármikor, s a kontiinens­ün­­lk­­or lezárult a feszül­tségek­kel terhes korszak. A­­további előrehaladásihoz azonban szükséges, hogy az aláíró or­szágok még következeteseb­ben, és teljesebben valósít­­sék meg­ a Helsinkiben elfo­gadott záróokmány vala­mennyi­ elvét és ajánlá­sait, s már az előkészítő munka során — az együttműködési lehetőségeinek újabb terüle­teit munkálják ki az össz­európai értekezleten, rés­ztve­­vő penszálgiaik képvisel­őinek jöv­ő­ évii madrddii, találklkozó­­jára.­­ Az európai biztonság , és együttműködés Magyar Nemzeti Bizottsága és az Or­szágos Béketanács fontos fel­adatának tekinti­, hogy­­ a­­közvélemény tájékoztatásá­val és mozgósításával tevé­keny részt vállaljon az eny­hülés megszilárdításáért, a katonai enyhülés­­kibontakoz­­tatásáért, a leszerelésért fo­lyó küzdelemből.­­ A Varsói Szerződés Poli­tikai Tanácskozó Testületé tavaly novemberben­­Moszk­vá­ban , s a­­külügyminiszteri bizottság ez év májusában Budapestért közzétett javas­latai konstruktív módon ta­­nulna­k hozzá e céljaik­­megva­lósításához. A ka­tomiai, szem­­­benálllá­s, a leszerelés, vala­mint földrészünk békéjének és­­biztonságának megszilár­dítása "útján:­­kiemelkedő fontosságú lépés lehetn­e a záróokmányt aláíró államok politikai tanácskozásának mielőbbi összehívása. Az európai­ bizt­onság és együttműködés Magyar Nem­zeti Bizottságának elnöksége és az Országos Béketanács elnökség­e úgy véli, hogy a fegyverkezési verseny meg­állítása napjainkban az eny­hülés folyamata megszilárdí­tásának és továbbfejlesztésé­nek egyik kulcskérdése. Ez­en az úton nagyjelentőségű ál­lomás a­­Szovjetun­ió és az Amerikai Egyesült Államok közötti SALT—II. megálla­podás,­­amelyet — a világ­­békeszerető­­erőivel együtt —­­hazáink népe és őrsőimmel üd­vözöl. A vil­á­gközvélemény előtt most az a feladat áll, hogy megakadályozza a szer­ződés módosítására irányuló kísérleteiket, s elhárítsa­­ az új fegyverrendszerek kidol­gozására és­­ren­dszer beál­lí­tá­sára irányuló törekvéseiket. Meggyőződésünk­, hogy az európai biztonság és együtt­működés Nemzetközi Bi­zottsága­ által ez év ősz­ére a leszerelésért, a biztonságért összehívott európai fórum újabb lendületet ad az eny­hülésért, a leszerelésért, a népek biztonságáért világ­szerte folyó küzdelemnek — fejeződik be az Európai Biz­tonság és­­ együttműködés Magyar Nemzeti Bizottsága elnökségének és az Országos Béketanács elnökség­ének nyilatkozata.. Befejeződött a nemzetközi szeminárium A gyermekek körében végzett mozgalmi munka új módszereivel, hasznos for­máival ismerkedtek meg többek között az európai gyermektalálkozó kedden zá­rult háromnapos nemzetközi szemináriumának résztvevői, akik a gyerm­ekt­al­ál­ko­zón 34 országnak 44 haladó és demokratikus gyermekszer­vezetét képviselik. Általános vélemény alakult ki arról, hogy hazatérve kontinen­sünk és más földrészek kül­döttei is kamatoztatják majd itt sejerzett ismereteiket, hogy m­ég eredményesebben munkálkodhassanak a gyer­mekeknek a békére, a barát­ságira, a szolidaritásra neve­lés­ében. A hétfői záróülést követően több delegáció ve­zetője sajtókonferencián tá­­j­ékoztatta az újságírókat a tanácskozás eredményeiről. Az európai gyermektalál­­­kozón résztvevő delegációk, a gyermek- és ifjúsági szer­vezetek képviselői a három­napos nemzetközi szeminá­riumon záródokumentumot fogadtak el, amelyet eljut­tatnak az ENSZ nemzetközi gyermekév bizottságához és ■az UNICEF-hez is. A záródokumentum hang­súlyozza: a nemzetközi gyer­mekév előkészületei, eddigi és várható eseményei megfe­lelő keretet biztosítanak a földkerekség­­különböző ré­sz­ein élő gyermekek helyze­tének elemzéséhez, és a húsz évvel ezelőtt elfogadott gyer­meki jogok deklarációja vi­lágméretű érvényesítéséért folytatott harc szélesebb alapokra helyezéséhez. A gyermekek, a felnövek­vő nemzedék jelene és jö­vője elválaszthatatlanul kap­csolódik korunk alapvető társadalmi és politikai prob­lémáinak megoldásához, amelyek közül a béke és a leszerelés elsőrendű fontos­ságú — hangsúlyozza a köz­lemény. A résztvevők megál­lapították, hogy a jelenlegi körülmények között nincs és nem is lehet más éss­zerű, alternatíva, mint a béke és az enyhülés. A résztvevők üdvözölték a hadászati tá­­madófegyverek korlátozásá­ról, a Szovjetunói és az Egyesült Államok között lét­rejött szerződés, a SALT I II.­­aláírását. A világ minden gyermeké­nek boldog gyermekkora ne­vében, méltó és békés jövő­jük nevében meg kell­ fékez­ni és meg­­kell állítani a fegyverkezési versenyt, és tartós békét kell­ teremteni mindenütt a világon — hangsúlyozza a záróközle­mény. — E­ feladat nemes volta és fontossága annál is inkább nyilvánvaló, mivel a háborúk, a fegyveres kon­fliktusok, az agressziók és az erőszak első áldozatai min­dig a gyermekek. Az újabb pusztítások Vietnam mártír földjén, az új­abb özvegyek és árvák, a lerombolt bölcső­dék, iskolák, kórháziak, az elragadott életek Olyanoktól, akik csak most kezdtek élni — a­ kínai vezetés vietnami nép elleni agressziójának következményei; a palesztin, libanoni, dél-afrikai gyer­mekek tragikus sorsa mind megannyi bizonyíték erre — hangsúlyozta a dokumentum. adattárolók az olimpiára KGST-kooperációban francia licensz alapján mágnes tárolókat, valamint adat­állo­másokat gyártanak a MOM számítástechnikai üzemében. A moszkvai olimpia számítógépközpontjában negyven itt gyártott memóriaegység fogja rögzíteni, il­letve tárolni a versenyek adatait. A képen: Hennel Attila R 10-es számítgép se­gítségével szalaglyukasztót és olvasót tesztel. Még civilben vannak a határőrséghez bevonult fiatalok, akiket tegnap ünnepélyesen fo­gadtak Körmenden, a lak­tanyában. Az ünnepélyes fogadtatást a Hazafias Népfront megyei bizott­sága és a megyei hadki­egészítési és Területvé­delmi Parancsnokság rendezte. Képes tudósítás a 7—3. oldalon. Fotó: Horváth L. XXIV. ÉVFOLYAM 178. SZÁM , 1979. AUGUSZTUS 1. SZERDA­I ÁRA 1,20 FORINT úméLí' : m* *m mm m­ mm nt Saját erőből Ultimvll IvR -Napja­inik egyik központi témája a takarékosság. A termelő egységeket és az egyéni fogyasztókat erre ösz­tönzik is, de­­takarékoskodás­ra késztet számos külső kö­rülmény, hogy csak az ener­giaválságot említsük. Aki óvatosan, bánik az áramma­l, a gázzal, s csak annyi anya­got használ fel, amennyire feltétlenül szüksége van, ön­magának és a népgazdaság­nak is hasznot hajít. A­­ta­­karékosságnak közvetettebb f­ormá­i is léteznek, amelyek­ről talán kevesebb szó esik. Például a beruházások, épít­kezések saját erőből történő kivitelezése. Tapasz­ta­latok szerint ilyen esetekben az átadási határidőkkel nincs baj. Kevesebb millióból fel­építhető az­­adott üzemrész, istálló, raktár, s­t­b., mintha valamelyik építőipari válla­latot bízták volna meg a munkákkal­ (egy „idegen” ki­vi­telező vállalatnak csak a felvonulása­ százezrekbe ke­rül. Érthető tehát, hogy egyre több gazdaságunk építkezik önerőből, s csak a legszükségesebb — általában speciális szakipari — mun­kákat adja ki másnak. Így van ez a Sárvári Állami Gazdaságban is.­­Évekkel ez­előtt a gazdaság ötven tagú építőbrigádot szervezett. Szinte valamennyi­ szakmát­­képviselnek. Első nagy fel­adataik a szitamajori te­lep korszerűsítéssé volt. A tíz­­hektáros területen, a brigád tárolókait, csarnokokat sze­relt össze, nagy értékű mun­kákat végeztek. Méghozzá jó minőségben. Ami ugyancsak lényeges, határidő előtt ad­ták át az épületeket. A gaz­daság elképzelései alapján 197­2-­ban­­láttak hozzá az ag­­rárkomipl­ex rendszerű sertés­telep megvalósításához. ■ A kőművesmunkát, a vázszere­­lést, a tetőfedést is a brigád vállalta, az automatizálásit és az elektromos szerelést más­ra bízták. Most­­tovább kor­szerűsítik telepüket: már a helyszínre szállították a fi­altató ketrecelemeiket, s ezeket rövidesen beépítik. Az építőbrigádra természetesen nem csak nagy munkákat­­bíznak. Feladataik a gazdaság összes létesítményének ap­­róbb-nagyobb javítása, kar­bantartása is. Hogy forintban­­mit hoz a konyhára ez a­­brigád ? A­­gazdaság egyik vezetője erre tömören azt felelte: Sokat. Ami­­alatt milliók értendők. a kor Békemozgalmi küldöttség az NSZK-ból Az OBT meghívására, Ing­rid Kurz elnökségi tag veze­tésével Budapestre érkezett az NSZK-beli Békeunió kül­döttsége. Véleménycserét folytat az OBT és az Euró­pai Biztonság és Együttmű­ködés Magyar Nemzeti Bi­zottsága képviselőivel a két ország béke­mozgalmainak helyzetéről, az európai biz­tonság és együttműködés, va­lamint a leszerelés időszerű kérdéseiről. A küldő­­séget a Ferihegyi repülőtéren dr. Szilágyi Béla, az OBT alel­­nöke fogadta. Száz éve alakilt itt a Vaskereszt jogelődje Jelentős évfordulóra emlé­kezik augusztusban a Ma­gyar Vöröskereszt: száz éve alakult meg a Magyar Or­szágos Segélyező Nőegylet, a Vöröskereszt jogelődje. A centenárium alkalmából Debreceniben ünnepi ülést tartanak, Dobogókőn pedig kétnapos nemzetközi tanács­kozáson tekintik át a Vörös­­keresztnek az önkéntes ápo­­­lónőképzésiben­ betöltött sze­repét. A Magyar Országos Segé­lyező Nőegylet elsőként kez­deményezte hazánkban a vi­lági ápolónőképzést, s ebből a célból egy tanintézet­­léte­sítését javasolta. Ezt karolta fel az 1881-ben megalakult Vöröskereszt, amely­be a nő­­egylet is­­beolvadt. Magyar­­országon 1918-ig világi ápo­lónőiket csak a Vöröskereszt képezett ki, a felszabadulás után­­pedig az önkéntes ápo­­lónőképzés feladatát vállalta­­magára. Ennek ma is siker­rel megfelel a Vöröskereszt. Korom Mihály az MSZMP Központi Bizott­ságának titkára kedden fo­gadta Salem Szaleh-t, a Je­meni­ Szocialista Párt Poli­tikai Bizottságának póttagját, a KB titkárait, aki­ pihenés céljából tartózkodik hazánk­ban. A szívélyes, elvtársi légikörű megbeszélésen jelen volt B­enczekovits Lajos, ha­zánk aden­i nagykövete.

Next