Vas Népe, 1980. február (25. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-01 / 26. szám

Klub-nevadó Bensőséges ünnepre került sor Szombathelyen a Határ­őrség egyik KISZ-alapszer­­vezetének rendezésében. Az ünnepségen az Entzbruder Dezső Egészségügyi Szakkö­zépiskola KISZ-alapszerveze­­tének részvételével, mély tisztelettel emlékeztek meg Egervári László határőr al­hadnagy hősi halottról, aki egyben a KISZ-szervezet if­júsági klubjának a névadója is. A névadóra meghívták Egervári László öccsét, aki­vel az Emlékfal megkoszo­rúzása után riportot készí­tettek a fiatalok. Az ifjú­sági klub avatását megelőz­te a KISZ-klub elkészítése és felújítása. E munkához sok segítséget kaptak a fia­talok, így az ifjúsági klubot saját ízlésüknek megfelelően maguk készítették el. Sok munkaórát, ügyességet, gaz­dag képzelőerőt fejez ki a fiatalok munkája. Fáradsá­got nem ismerve, a katonai feladatok mellett mindenki igyekezett szaktudásának és tehetségének legjavát nyúj­tani, hogy klubjának a le­hető legszebb és legjobb le­gyen. Elismerően nyilatkoztak minderről az elöljárók, a társ KISZ-szervezet képvi­selői és nem utolsó sorban Egervári György, a névadó öccse is. Köszönetet mon­dott, hogy részt vehetett azon a megható ünnepségen, amelyen egy ifjúsági klubot neveztek el bátyjáról, aki életét áldozta szocialista ha­zánk védelmében. Külön megköszönte azt a megtisz­teltetést, hogy irodalmi mű­sorban emlékeztek meg test­vére életének főbb állomá­sairól, azt hogy a határőrök nem feledkeznek meg határ­őr hőseikről, őket példaké­püknek tekintik. Reméljük, a KISZ-szerve­­zet és a polgári társ KISZ- szervezetek közötti jó kap­csolat ezután még erősebb lesz, több közös megemlé­kezés, kulturális program jellemzi majd együttműkö­désüket. Németh Ferenc százados­Fotó: Takács Géza határőr Az ünnepi műsorból. például: a munkafeladat szabad választása, tervezés, befejezettség stb. Erről ta­núskodik a dolgozók egyik leggyakoribb kommentárja a hobbijukról: ez valami olyas­mi, amit „szeretek”, amiben „szabadnak, érzem magamat” — szabadinak mindenekelőtt annak megválasztásában, hogy mit fogok csinálni, hol és mikor. Ez a magyarázata annak, hogy mindenekelőtt az Egyesült Államokban, vagyis a világ legiparosodottabb országában találjuk a legki­terjedtebb hobbi tevékenysé­get, de párhuzamos jelensé­geket találunk más, techni­kailag fejlett társadalmak­ban, például Angliában, Franciaországban vagy a szocialista országok többsé­gében. A „csináld magad” mozgalom méreteiről sokat mond az Egyesült Államok­ból származó kimutatás, amely szerint a legkülönbö­zőbb társadalmi réteghez tartozó számtalan barkácso­ló, évenként több mint 6 milliárd dollárért vásárol festéket, cementet, furnérle­mezt, fűrészt, gyalut, fúrót és más, ügyes „nélkülözhe­­hetetlenekként” eladott esz­közöket. A kutatások nem­zetközi tapasztalatai meg­egyeznek abban, hogy a hob­bi valószínűleg jobban kife­jezi a személyiség egészét, mint maga a munka, mert az emberek túlnyomó több­sége szükségből dolgozik, míg a hobbi mögött válasz­tás van. Az ismétlődő felada­tok elkerülhetetlenek, de a hobbi, amelyben az ember megtalálja kielégülését, képes némiképpen kompenzálni egy túlságosan mechanizált élet hatásait. Az emberek munkán kívü­li magatartásukban, tevé­kenységük megválasztásában eltérnek egymástól az élet­kor, képzettségi szint, társa­dalmi foglalkozás, családi környezet, kulturáltság és értékminták szerint. Meg kell jegyezni ezzel kapcsolat­ban, hogy a megnövekedett szabad idő távolról sem ösz­tönöz mindenkit arra, hogy teljesebb tevékenységet ke­ressen. Szép számmal akad­nak olyanok, akiknél bom­­lasztóan that munkán kívüli életükre, agresszív megnyilat­kozásokra ösztönöz, amelyek­ben a személyiség brutális módon igyekszik kifejezni önmagát. Nemzetközi mére­tekben terjed az alkoholfo­gyasztás, az izgatószerek használata, a bűnözés stb. Amikor tehát arra keressük a választ, hogy mit jelent a hobbi a ma embere számára, nem szabad a fen­ti összefüggésről sem megfe­ledkezni. Ebből érthető meg igazán a szociológusok és pszichológusok többségének az a felfogása, hogy a gyak­ran és indokolatlanul szidott hobbi korunk egyik egyértel­műen hasznosnak mondható terméke, mivel az önmegva­lósítást szolgálja. Mint dr. Buda Béla pszichológus fő­orvos mondja: a hobbi tré­ningben tartja az embert és — mint a munka általában — nemesít, többre tesz ké­pessé. Emellett a legtöbb hobbi — ha látszólag magá­nyos is — valójában társas tevékenység, hiszen csak ak­kor van értelme, ha társak is akadnak hozzá, ha a szen­vedély másokkal megosztha­tó valamilyen kommunikáció útján. Éppen ezért a hobbi az emberi kapcsolatok kris­tályosodási pontja is; akinek hobbija van és abban el tud merülni, az igazán sohasem magányos, mint a nélküle élő em­ber. A hazai viszonyok tapasz­talatai is azt bizonyítják, hogy az iparosodás, az urba­nizáció növekedése nyomán egyre több ember foglalko­zik szabad idejében valami­lyen hobbi-tevékenységgel. Talán legszembetűnőbb a kertészkedők számának nö­vekedése, elsősorban az üze­mi munkások és az értelmi­ségiek körében. Ez a tenden­cia várhatóan tovább erősö­dik, ami teljesen érthető, hi­szen a városi lét minden ké­nyelmével és komfortjával együtt oly sokat vesz el a természetből, hogy az embe­rekben él és növekszik a vágy a szabad természet után. Nálunk ez még heve­sebben nyilvánul meg, mint a fokozatosabban urbanizá­­lódott országokban, hiszen a mi városainkban elsődlege­sen az űrben számoló tárgyi fel­tételei vannak jelen. Amikor valaki a hobbi­kertjét műveli és abban él, olyan környezetbe kerül vissza, amely megőrzi és fenntartja a természet elemi sajátosságait, de egyúttal ki­fejeződik benne az ember személyes igénye is a termé­szet formálására, befolyáso­lására. A kutatók megfigyelték, hogy az ember életének má­sodik felében fordul nagyobb érdeklődéssel a természet fe­lé. Ebben a korosztály­ban megnövekszik a kertészkedők aránya, ekkorra az emberek többsége belefárad a városi „nyüzsgésbe”, hajszába. Las­san olyan értékeket kezd preferálni, amelyre addig nem sokat figyelt, például egészségének védelme, így nő meg a saját környezeté­nek értéke, így válik a ter­mészet, a hobbi-kert kissé a menekülés, az önvédelem fontos színterévé. Végiggondolva a hobbi-tevékenységek szo­ciológiai, pszichológiai, köz­­gazdasági összefüggéseit, meggyőződhetünk arról, hogy bennünk nem valami egoista elfajulást, közösséggel szem­beni magatartást kell felté­telezni, hanem nagyon is egészséges emberi törekvése­ket. Ebből az is következik, hogy a hobbi-tevékenységek­hez szükséges eszközöket nem luxus­cikkeknek kelle­ne tekinteni, hanem nélkü­lözhetetlen fogyasztási cik­keknek, és ennek kifejezésre kellene jutnia a választék­ban és a mérsékeltebb árak­ban is. M. L. 1980. február 1. Péntek Energia a mezőgazdaságban A következő években lehe­tőség lesz arra, hogy a me­zőgazdaság energiafogyasz­tásának növekedési ütemét jelentősen, akár felére­­csök­kentsék — ezt állapította meg a MÉM átfogó elemzése, amely az energiagazdálkodá­si tennivalókkal foglalkozik. Bár a mezőgazdaság nem tartozik az energiát egyolda­lúan csakis felhasználó ága­zatok közé, hiszen a nap­energia és a fotoszintézis jó­voltából végül is megnégysze­reződik a terményekben fel­halmozódott energiatartalom, mégis, az energiahordozók­kal való körültekintő gaz­dálkodás hozzásegítheti az üzemeket jövedelmük foko­zásához. Annál is inkább, mivel a termelési költségek­ben az olaj, a földgáz, a vil­lamosenergia, mind nagyobb részt követel, a takarmány­­szárításban például 50, az üvegházi termelésben pedig 70 százalékot. A mezőgazdaság energia­­fogyasztása tíz év alatt — összefüggésben a korszerű gépek, technológiák alkalma­zásával, valamint a növekvő hozamokkal — megkétszere­ződött. Az összes energiahor­dozót olajra átszámítva — azaz az olajegyenértéket ala­pul véve — 1,7—1,8 millió tonna volt a tavalyi felhasz­nálás, amelynek növekedési üteme azonban — a korábbi intézkedések nyomán — máris fékeződött. Az 1970— 74 közötti tíz százalékos évi fogyasztás­i bővülés az elmúlt időszakban 6 százalékra mér­séklődött, s azzal számolnak, hogy ez a tendencia tartós marad. Biztatóak a kilátások az olaj földgázzal való helyet­tesítésére. Az ország gázve­zetékhálózata már kialakult, s a számítások szerint amennyiben egy-egy mező­­gazdasági üzem 4—5 kilomé­ternél nem hosszabb veze­tékkel csatlakozik ehhez, úgy olcsóbb energiaforráshoz jut. A geotermikus energia fel­­használásában a magyar me­zőgazdaság a nemzetközi él­vonalban van. Jelenleg mint­egy 100 hektáron fóliasátra­kat üzemeltetnek, további 60 hektáron pedig üvegházakat fűtenek termálvízzel. A lehe­tőségeknek határt szab, hogy a víz hő­tartalma viszonylag alacsony, ennélfogva szállí­tása nem kifizetődő, csakis helyhez kötve hasznosítható. Noha a víz végső soron in­gyen van, egy-egy kút fúrá­si költsége 8—10 millió fo­rint, így a termálvizes gaz­dálkodás szintén alapos mű­szaki előkészítést igényel. A következő években józan számítások alapján megkét­szerezik a geotermikus ener­gia felhasználását. A mezőgazdaság energia­felhasználásának mintegy 40 százalékát kitevő hajtóanya­gok mennyisége mérsékelhe­tő azzal, hogy motordiagnosz­tikai állomásokat és jól fel­szerelt szervizhálózatot ala­kítanak ki, és gondoskodnak a traktorok, erőgépek gazda­ságos kihasználásáról. To­vábbi lehetőség a géppark motorteljesítményének nö­velése, ezzel ugyanis arányo­san csökkenthető a tüzelő­anyag-fogyasztás. Belíjezített az első félév Csütörtökön befejeződött az első félév az általános és a középfokú iskolákban, s a következő napokban viszi haza az 1 millió 127 ezer kis­iskolás és a 200 ezer közép­­iskolás diák félévi értesítő­jét. A nevelők nem minden diákot osztályoztak. Az is­kola immár harmadik éve fejlesztési szakasznak tekin­ti az első és a második osz­tályt, s az erről szóló rendel­kezések értelmében nem osz­tályozzák érdemjeggyel a kisdiákok teljesítményét. Az elsősök szüleit az elkövetke­ző napokban szóbeli, illetve írásbeli szöveges értékelésben tájékoztatják gyermekük eredményeiről, a második osztályosok félévi értékelése pedig „jól megfelel”, „meg­felelt” és esetleg „mulasztás miatt nem minősíthető” be­jegyzésből áll. A sokéves gyakorlat szerint nem kaptak osztályzatot az általános is­kola V. osztályosai, és nem osztályoztak a pedagógusok azokból a tárgyakból sem, amelyekkel az idei tanévben ismerkedtek először a diá­kok. Csak a tanulók hiányoznak... Egy tanévben kétszer indítják a tanfolyamokat a dolgozók általános is­kolájában. Akik befejez­tek egy osztályt, folytat­hatják a soron követke­zőt, a nyolcadikosok pe­dig sikeres vizsga után abbahagyják a tanulást. Januárban Szombathe­lyen is már újra lehetett volna jelentkezni a 160 órás tanfolyamokra. Je­lentkezni lehetett volna, de egyetlen felnőtt sem találta szükségesnek, hogy bekopogjon a Petőfi utcai iskolába, s beirat­kozzon a tanfolyamra. Új tanulók nélkül, csak a felsőbb osztályba lépett régebbieket oktathatják a második kurzus alatt. Pe­dig hely, idő, tanár min­den együtt volna, de mit ér, ha nincs kiért, ha nincs miért. Miközben tudni lehet azt is, hogy csak a megyeszékhely vállalatainál körülbelül ötezer ember még mindig nem rendelkezik általá­nos iskolai végzettséggel. S az ötezer ember között nem kevés a huszonéves, aki előbb röstellt tanul­ni, a harmincas, aki nem ért rá iskolával, tanulás­sal bajlódni, mert csak dolgozni akart és semmi mást. Amíg az egyéni érdek nem ösztökéli iskolába járásra a dolgozókat, ad­dig nem mennek el. Mert ha autót vesznek, rögtön megkeresik és meg is ta­lálják az iskolát, jogosít­ványt ugyanis csak nyolc általános iskolai végzett­séggel lehet szerezni. Talán az is jelez vala­mit,­­ hogy a vállalatok képzési tervében a nyolc általánost el nem végzet­tek valahol a lista legal­ján bújnak meg. Ezekkel a számokkal már csínján kell bánni, s legbiztosabb, ha kevesen szerepelnek azok között, akiket be akarnak­­ iskolázni... Az­tán a kevésből még keve­sebb lesz, s akik valójá­ban el is jutnak, be is tudják fejezni a nyolc ál­talánost, azok még keve­sebben maradnak. 1980 januárjában egyet­len felnőtt sem jelentke­zett Szombathelyen a dolgozók általános iskolá­jába. — tria — ■■hbu. Veszélyes rakományok Baj van a teherautók rakományának rögzítésé­vel, még jobban: az áru elrendezésével. Ezt álla­pította meg egy széleskö­rű ellenőrzés ország­ja­inkon. Tucatjával talál­tak olyan járművet, ame­lyek platóján az egymás­ra szórt ládákat, fűrész­árut, bútorokat, göngyö­leget lazán fogta össze a kötél. Vagy még az sem. Még veszélyesebb, mikor a rakodók „elfelejtik” felrakni a magasítókat, például rönkszállításnál. Arról nem is beszélve, hogy a kinyúló rakomány végéről számos esetben elmarad a szabvány elő­írta színes ruhadarab... Ezek után nem megle­pő, hogy a fuvarozó ko­csikról esett már le kony­habútor, deszkaköteg, folyamatosan hullott az úttestre sóder, homok, műtrágya. De — mint egyik napilapunk írta — a kellő biztosítás hiányá­ban zuhant már le a pla­tóról vágómarha is. Saj­nos, a vasi utakon is nyomát találjuk a hanya­gul kezelt rakománynak. Lécdarabok, téglák, dobo­zok nehezítik a közleke­dést, nem ritkán veszély­­helyzetet idézve elő. S ami az igazán veszélyes: ha a meglóduló rako­mány a teherautó mögöt­ti járműre zuhan... Saj­nos, erre is akadt példa. Jómagam pár hete csa­k szerencsével úsztam meg egy balesetet. A Kör­mend felé vezető főúton, valamivel fák előtt, szemből egy ZIL teher­autó közeledett, nagy se­bességgel. Púposra rakták f­urnér le­me­zekke­l, fűrész­áruval. Körülbelül húsz méterrel találkozásunk előtt a hanyagul rögzített szállítmány egy része meg­bomlott, majd leesett. Szerencsére nem az út­ra — az árokba. Még na­gyobb szerencse, hogy az „áldást” osztogató jármű mögött senki sem ha­ladt. .. Különösen az nem fért a fejembe: a vezető­nek látnia kellett a le­hulló árut, de nem állt meg, változatlan sebes­séggel továbbhaladt. Nem tudom, hogyan érte el célját. Csak sejtem... Ezek után érthető, hogy a személygépkocsik veze­tői ötszörösen is betart­ják a követési távolságot az IFÁK, ZIL-ek, Sko­dák, Rábák mögött. Félelemből. Kozma STHG MAI.­AS (Lakatos Ferenc karikatúrája)

Next