Vas Népe, 1980. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-01 / 101. szám
kísfclo cím meg jobb Mast b B BIUlllmfDiB ttl KUV6ICS4C Az építőipari vállalat kitüntetése Egy nappal a nemzetközi munkásosztály nagy ünnepe előtt ismét kiváló vállalatot avattak Szombathelyen. A múlt évi eredményes és sikeres gazdálkodásával — más vállalatokkal együtt — a Vas megyei Állami Építőipari Vállalat is ilyen elismerésben részesült. A VASÉP évek óta teljesíti a megye építési igényeit, sőt szűkebb hazánk határain kívül, Budapesten és Pakson is jelentős értékű munkát végez. A kiváló vállalati cím odaítélése azonban néhány évet késett, mert a versenyben mindig akadtak jobbak. Legutóbb 1974-ben kapott ilyen magas elismerést a vállalat. A tegnap délután a megyei Művelődési és Ifjúsági Központban tartott ünnepségen Bokor Tibor, a vállalat szakszervezetének titkára köszöntötte az egybegyűlteket, a vállalat mintegy két és félezres kollektívájának képviselőjét és a vendégeket, köztük Horváth Miklóst, a megyei pártbizottság első titkárát, Horváth Lajost, a városi pártbizottság első titkárát, Nagy Lajost, a Szakszervezetek megyei Tanácsának vezető titkárát és Bársony Jánost, az ÉVM főosztályvezetőjét. Köszöntötte továbbá a partnervállalatok, mindazon intézmények és vállalatok képviselőjét, amelyek együttműködnek a VASÉP-pel. Már az elnöki megnyitó is utalt arra az eredményes gazdálkodásra és építő tevékenységre, amely a vállalatra évek óta jellemző, s külön kitért a tavalyi sikeres teljesítményekre, amelyek alapján elnyerték a kiváló címet — részletesebben azonban a VASÉP igazgatója, Avar Tibor szólt a szép, de soha könnyűnek nem mondható építőmunkáról. Kezük nyomán új gyárak, iskolák, bölcsődék, óvodák, éttermek és nem utolsó sorban egészséges lakások ezrei jelzik az „eredményt”, amely mögött a köznapokon kívül ott vannak az önként feláldozott szombatok és vasárnapok is. Utalt arra, hogy a töretlen, egyenletes fejlődés elsősorban a vállalat dolgozóinak köszönhető, annak, hogy mindig számíthattak a szocialista brigádokra, a mérnökökre, a technikusokra, az építőmunkások szívére és dolgos kezére. A tavalyi eredmények legfőbb rugója és mozgatója a pártkongresszus és a felszabadulás tiszteletére megújult munkaverseny volt. A vállalások középpontjába a jobb minőségű munka, a fegyelem erősítése, az anyaggal és az energiával való takarékosság került. Ehhez a munkaversenyhez a vállalat valamennyi gazdasági egysége csatlakozott, az üzemek közötti munkaverseny a dolgozók 95 százalékát mozgósította. Külön szólt a fiatalok helytállásáról, amely azért érdemel említést, mert a harminc éven aluliak száma csaknem a dolgozók fele. A szerény, de minden lényeges dolgot érintő ünnepi beszámoló nem feledkezett meg a partnervállalatokról, az alvállalkozókról sem, s az eredmények mellett szólt a gondokról, valamint a jövő feladatairól is. Ezt követően Bársony János főosztályvezető az ÉVM nevében gratulált a szép sikerhez. Mint mondotta, a kitüntetés értékét növeli, hogy tavaly a korábbiakhoz képest nehezebb körülmények között zajlott már a gazdálkodás. A 26 építővállalat versenyében a VASÉP előkelő helyet ért el. Köszönetet mondott a megye pártos állami vezető szerveinek a támogatásért, hangsúlyozva, hogy ezt a jövőben sem nélkülözheti a vállalat. A kiváló címet reprezentáló oklevelet azzal nyújtotta át az igazgatónak, hogy az elismerés buzdítsa, ösztönözze őket újabb és újabb munkasikerekre. Az ünnepségen a kitüntetett vállalat képviselőit és rajtuk keresztül a vállalat valamennyi dolgozóját köszöntötte az Építők Szakszervezetének jelen levő képviselője, Somogyi Gyula is, majd őt követően Horváth Miklós, a megyei pártbizottság első titkára gratulált az állami építőipar dolgozóinak. A siker az önöké, örüljenek neki, mi is osztozunk ebben az örömben — mondotta egyebek közt a megye egész lakossága, a kis óvodások és iskolások, az üzemek munkásai, az intézmények dolgozói nevében mondott köszönetet az építőknek a helytállásért. Velük együtt a megye valamennyi dolgozójának megköszönte azt az odaadó munkát és tevékenységet, amelyet szűkebb pátriánk javára kifejtenek. További sikerekre, helytállásra buzdította a VASÉP dolgozóit, s kívánta, jövőre is legyen okuk az ünneplésre. Az ÉVM főosztályvezetője, valamint a vállalat igazgatója több dolgozónak kitüntetést, illetve jutalmat adott át. (pósfai) Az ünneplő építőmunkások. A vállalati ünnepség elnöksége. anyáinknak nem volt annyi ideje az állami gazdaságban, hogy különleges segélyekre számíthattunk volna, hát csak álltunk ott a konyhában anyával, és a kiskertből éltünk, meg a tyúkokból s a bort is eladtuk, a bérelt szőlő borát, amit apám és a barátai meghagytak. Ma sem értem, hogyan értük meg a májust, az első hónapot, amikor anyám fizetést kapott a bölcsődében, ahova szociális szempontból fölvették. Konyhalánynak vették föl, aztán ötven éves korában beiratkozott a szakácsnőbe, hetente kétszer járt be tanulni a városba és büszke volt, amikor ötösre vizsgázott. Fiatalokkal ült a padban, ott volt már vele leendő szakácsnő utódja — mai „konyhalánya’’ — is, de mégis anyám kapta a több ötöst, mert amikor csak tudtam, magam is magyaráztam neki, hogyan kell tizedestörtet tizedestörttel osztani, meg hogy Görgey milyen kényszerhelyzetben volt, amikor letette a fegyvert Világosnál... I Ez már régen történt, tisztelt Főorvos Elvtárs(Nő), “ anyám azóta már újabb tizenöt évet ledolgozott és számolgatja: ha még egy évig marad, akkor megkaphatja a jubileumi jutalmát s a nyugdíja is lesz annyi, mint a fizetése volt ezekkel a progresszív — így mondja, progreszszív — évi hét százalékos ráadásokkal. Úgy van, azt hiszem igaza van anyámnak, lehet annyi a nyugdíja, mint a fizetése volt, azaz mint amennyi ma a fizetése, mert már kilenc éve túljutott a nyugdíjkorhatáron, kilencszer hét százalék az hatvanhárom ugye, fél fizetés, plusz még ami a „rendes évekért jár” ... hát szépen megélhetne. Ott van a kert a rogyadozó ház körül, ha ott akar maradni, mehetne segíteni mosogatni a bölcsődébe, ha éppen nagyon unatkozik, elmehetne végre Hajdúszoboszlóra, hányszor hívta már a szakszervezet, de nem, nem. Dolgozni, csak azt. S jönni sem akar, csak karácsonykor. Főorvos Elvtárs(Nő): — nem tudok mit adni az anyámnak. Itt a szép három és félszobás lakásom, berendeztünk neki is egyet, ha jön. Érzem, ő ebbe soha nem költözik be, csak alkalmankint, mint most télen is két hónapra, hogy elütötte az a kerékpáros gyerek ott a ház előtt a gyalogjárón, ahogy a lehullott levelet hordta ki az utcára. Azóta épp a jobb kezén ment tönkre két ujja, nem tudja ezeket behajtani. Kínnal szeleteli a kenyeret is, az a legnehezebb neki. De azért főz a srácoknak, meg a kijáró tisztviselőknek. Naponta negyven embernek. A Nusi segít neki. Mindig mondja, hogy a Nusi, aki vele járt szakácsiskolába, sokat segít. Főorvos Elvtárs(Nő) — olvastam a lapokban, hogy most ismét sokan kaptak kitüntetést a jó munkáért. A mi eldugott falunkban még soha senkit ki nem tüntettek, ha csak ide nem veszem a téesz-elnököt, meg a tanácselnököt. Bár ők sem annyira az ottani munkáért kaphattak — gondolom — mert az egyik négy éve van a faluban, a másik meg csak épp megmelegedett. Önnek, mint a megye egészségügye vezetőjének lehet, módjában áll a mi fejkendős anyáinkra, szakács anyáinkra, a Nappal kelő anyáinkra figyelni. Lehetnek fontosabb dolgai — gondolom — lehetnek fontosabb dolgaink. Talán érti, miért s mennyire röstellkedve írom e sorokat. Talán — ha anyjára gondol — mégis föloldozhat engem holmi erkölcstelenség vádja alól. Azt is megmondom, hogy anyám — mert könnyű a szíve — nagyon sírna „akkor”... Aztán a jelvényét bedugná a fekete fejkendői közé. De kilopnám onnét és ide tenném az én szekrényembe. Hogy naponta láthassam, hogy minden nap a kezembe vehessem. Anyám keze helyett. Az övé helyett. — Megírtad azt a levelet, barátom? — Meg. Megírtam. — És?!... — Levelet kaptam, anyám írta. „Édes fiam, most meg hivatnak a városba, állítólag ünnepség lesz. Mondták, valami bronzot adnak.” Válaszoltam, mindjárt válaszoltam: „Drága Anyám, az nekem arany. Arany!... Az árkot ne ásd ki a ház előtt, megyek, ahogy tudok .. Tarabó Zoltán 1980. május 1. Csütörtök Nemcsak a fiataloké A megyei művelődési házakat, otthonokat országszerte ezen a hosszú néven tartják nyilván: megyei művelődési és ifjúsági központ. Rövidítve: MMIK-nak írjuk, mondjuk is egyre inkább, mert érezzük, hogy nem szerencsés a névadás. A kettősség és a hosszadalmasság annak emlékét őrzi, hogy hét-nyolc évvel ezelőtt még voltak külön ifjúsági házak, amelyeket a KISZ helyi szervezetei tartottak fenn és voltak művelődési házak, amelyek a tanácsok felügyelete alatt álltak. Mindkét intézményt az összevonás előtt is, azóta is főleg a fiatalok töltik meg. Természetes is, hiszen a tizenévesek keresik legjobban az otthonon kívüli szórakozást. De az érettebb korosztályok, a nyugdíjasok közül vajon hányan indulnak az MMIK felé Szombathelyen, ahol új házat avattunk márciusban? Az új művelődési központ birtokba vevői között a nyitás utáni hetekben rengeteg fiatalt láttunk. Igen sok gyereket. Csoportokban hozták a napköziseket a pedagógusok, a népművelők pedig körülvezették őket a házban. Jöttek maguktól, kisebb-nagyobb csapatban a kamaszok. És hozták a maguk igényeit, természetesen discót akartak minden mennyiségben. A programok többsége ezért a diákok, a fiatal felnőttek érdeklődését szolgálja: country klub, jazz klub, táncház, discó. Hiányoztak a látogatók, ismerkedők közül a felnőttek. Pedig a népművelők tudják, hirdetik, ez a ház nemcsak a kamaszoké. Biztos, hogy nehezíti a felnőttek becsalogatását, hogy jön a nyár, a szakköri és a klubélet szünideje. Már nem érdemes varró, szőnyegszövő tanfolyamot, fotó szakkört, nyugdíjas klubot hirdetni. Majd ősztől. Ezért az a helyzet, hogy a május eleji programok közül például csak a politikai klub, a zongorahangverseny és a kiállítás számít az érettebb korosztályok érdeklődésére is. Pedig a klubszobák, a szakköri helyiségek a gépekkel készen vannak. Van hely a nyugdíjasoknak, az újságot böngészőknek. Biztatni így nehéz. Több, felnőtteknek szóló rendezvénnyel lehet tartalmat adni a vágynak: ismerjék meg minél többen az új művelődési központot, mert az nemcsak a fiataloké. b. r. Milyen okból? Az elkövetkező napokat minden édesanya várakozással átszőtt örömmel tölti. Ilyenkor a gyermekekben az eddigieknél is jobban lobog a szeretet, és hála lángja a sokat vállaló, gyermekét szeretettel, gondoskodással felnevelő ÉDESANYA iránt. Ebbe a mindent felülmúló örömbe sajnos nem kevés üröm is vegyül. Néhány szülőt meghökkentett az a — csaknem ritka „megoldás” — ami a Margaréta úti óvodába járó gyermeke nevelői által fogadta. Ugyanis, meghökkenve szerzett tudomást arról, hogy az anyák napi ünnepséget majd június 4-én tartják. Ekkor lesz ugyanis az óvodai évzáró. El tudom képzelni, mit érzett az a szülő, aki ezt hallotta, mivel otthon a gyermeke játék közben énekelte az édesanyjának szóló éneket, és szavalta nagy buzgalommal a pajtásokkal közösen tanult verseket, mondókákat. Nem tudom megérteni, mi késztette a nevelőket arra, hogy így egyeztessenek, de annak, akinek ezzel örömet akartak szerezni, csak csalódást okoztak. Ha pedig más okból gondolták ezt a megoldást, úgy illő lett volna közölni a szülőkkel — nem pedig csak néhánynyal — a problémát, és hiszem, hogy közösen eredményt értek volna el. Hosszú évek óta a világon mindenütt május első vasárnapja az anyák napja. Megítélésem szerint nem lenne helyes e napot megosztani azzal az ünneppel, ami mindennél fontosabb a kicsik és nagyok számára. Vagy talán ennek elkerülése érdekében helyezzük egy hónappal későbbre? (!) Májusi szellő (Lakatos Ferenc karikatúrája)