Vas Népe, 1980. november (25. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-01 / 257. szám

PFSZ - mozgósítás Jasszen Arafatnak, a Pa­lesztinai Felszabadítási Szer­vezet Végrehajtó Bizottsága elnökének vezetésével csü­törtök este Bejrútban ülést tartott a palesztin ellenállá­si mozgalom legfelsőbb kato­nai tanácsa, s megvitatta az állandósult izraeli támadá­sok nyomán kialakult dél-li­banoni helyzetet, valamint az új libanoni kormány meg­alakulásával összefüggő bel­politikai fejleményeket. A katonai tanács ülését követően — ugyancsak Ara­fat elnökletével — a PFSZ mozgósítási bizottsága tanács­kozott a nyár folyamán el­rendelt általános mozgósí­tás végrehajtásáról. A tervek szerint a 18 éven felüli pa­lesztin fiatalok számára kö­telezővé teszik a katonai szolgálatot. Ily módon 40 ezer fős palesztin hadsereget tud­nának szembeállítani egy­részt a Dél-Libanoniban tá­madó izraeli hadsereggel, másrészt a palesztin­ balolda­li szövetséges erők meg­semmisítésére törekvő liba­noni jobboldali milíciákkal. 2 EXPRESSZ + Losonczi Pál, az El­nöki Tanács elnöke or­szága nemzeti ünnepe al­kalmából táviratban üd­vözölte Sadli Bendzse­­did-et, az Algériai De­mokratikus és Népi Köz­társaság elnökét. Lázár György, a Miniszterta­nács elnöke Mohamed Benahmed Abdelghani miniszterelnöknek, Paja Frigyes külügyminiszter Mohamed Seddik Ben­­jahja, külügyminiszter­nek küldött üdvözlő táv­iratot. ★ A thaiföldi kormány­­gazdaságpolitikája elleni tiltakozás különös mód­jaként tüntetők pénteken a kereskedelmi minisz­tériumnál a lakosság hiedelme szerint szeren­csétlenséget hozó gyík­­fajta három hatalmas példányát engedték sza­badon. Kommentár Jobbra át Jamaicában Egy haladó, imperialistaellenes rendszerrel keve­sebb az amerikai földrészen. A Jamaicában megtartott választásokon győzött a konzervatív ellenzék, s Mi­chael Manley népi nemzeti pártja ellenzékbe szorult. Már-már polgárháborús körülmények jellemezték a választást megelőző heteket, hónapokat. A rendkívül sűrűn lakott, de mindössze 11,5 ezer négyzetkilométe­res közép-amerikai országban egymást követték a gyilkos merényletek. A jobboldali terroristák valóság­gal pánikhangulatot keltettek, s attól sem riadtak visz­­sza, hogy megkíséreljék a miniszterelnököt és a honvé­delmi minisztert eltenni láb alól — szerencsére tervük meghiúsult. Nem először vagyunk tanúi a megfélemlí­tés jól bevált módszereinek egy-egy latin-amerikai ál­lamiban, ha bizonyos körök politikai változás kicsika­rását tűzik ki célul. Guatemalában, Haitiban, Salvador­ban — persze korántsem teljes a lista — hasonló esz­közökhöz folyamodott mindig az amerikabarát vezető réteg. Jamaicában most rendszerváltás, „jobbra át!” kö­vetkezik be, miután a nyugatbarát, mindenekelőtt az USA-val szoros kapcsolatokat ápoló Jamaicai Mun­káspárt többséget kapott a törvényhozásban. Nyilván­való, hogy hamarosan felszámolják a Manley-kormány vívmányait, a külföldi tőke államosítását, az állami szektor előtérbe állítását, a dolgozók szociális körül­ményeinek szüntelen javítását célzó intézkedések alig­ha maradnak érvényben. Ahhoz sem fér kétség, hogy a munkáspárt­ vezére, Edward Seaga jelentős támoga­tásra talál majd az Egyesült Államok vezetőinél, az amerikai monopóliumok berkeiben is. Manley kormánya tiszteletreméltó módon a szo­cialista irányzat mellett kötelezte el magát. Kuba szom­szédságában, ez úgy látszik, túlontúl nagy veszélyeket rejthetett magában mindazok számára, akik a „zöld kontinens” forradalmi harcát minden eszközzel meg akarják gátolni. Ragadós lehet a nicaraguai példa! — vélik Washingtonban, s nem alaptalanul: a haladó po­litika széles körű és kedvező visszhangra talált Latin- Amerika sok országában. Jamaica példája azt illuszt­rálja, hogy az USA közelségében­ milyen nehéz meg­őrizni egy nép boldogulásának önálló, nem a wa­shingtoni forgatókönyvekhez igazodó arculatát. Gyapay Dénes Abadon veszélyben Hadiflotta az Indiai-óceánon •Nyugati hírügynökségek péntek délelőtt sok olyan je­lentést adtak, amelyek alap­ján feltételezik, hogy az Irán­ban egy éve fogva tartott amerikai túszok november 4., vagyis az amerikai elnök­­választás előtt visszanyerik szabadságukat. Az­ iszlám diákok szóvivő­je pénteken úgy nyilatko­zott, hogy az amerikai tú­szok november 4-én már szavazhatnak az elnökválasz­táson , de nem szólt a sza­­badonbocsátás feltételeiről. Az amerikai túszok napo­kon belüli kiszabadulásával kapcsolatban az utóbbi na­pokban elterjedt­ hírekkel el­lentétes bejelentést tett pénteken Svájc teheráni nagykövetségének szóvivő­je. Elmondotta, hogy az irá­ni­­külügyiminisztérium egy héttel ezelőtt állítólag enge­délyezte, hogy az országban tartózkodó amerikaiak, bele­értve a fogvatartott nagykö­vetségi alkalmazottakat is, a svájci nagykövetség köz­vetítésével szavazhatnak ar­ról, ki legyen a jövőben az Egyesült Államok elnöke. A szóvivő most arról beszélt, hogy mivel mindezideig nem érkeztek meg a szavazócédu­­lák Washingtonból, kétséges­sé vált a túszok szavazási le­hetősége. Csütörtökön éjszaka Ba­­niszadr államfő elnökletével ülést tartott az iráni legfel­ső nemzetvédelmi tanács. — jelentette pénteken reeggel a teheráni rádió. Szajed Ali Khamenei Hodzsatoleszlam, a testület titkára közölte, hogy a tanácskozáson Aba­dan védelmének, valamint az iraki tüzérség szakadat­lan támadásának kitett kör­zet hadtáp- és élelmiszerel­látásának szentelték a legna­gyobb figyelmet. Amint a rádióközlemény beszámolt róla, a legfelső nemzetvé­delmi tanács ülésén elha­tározták, hogy egyesített pa­rancsnokság alá helyezik a harcokban résztvevő összes iráni erőket, így a hadsere­get a forradalmi gárdistákat és a csendőrséget. Kihorramshahr bevétele után az iraki támadások Abadanra koncentrálódnak. A teheráni rádió beszámolt arról, hogy csütörtök éjsza­ka és pénteken hajnalban megszakítás nélkül ágyúzták az olajvárost. November 4- én országszerte tömeges tün­tetéseket rendeznek Iránban, megemlékezve az amerikai túszok fogságba ejtésének és Khomeini 1963-as száműze­tésének évfordulóiról. Az Egyesült Államok min­den eddigit felülmúló hadi­tengerészeti erőt állomásoz­­tat az Indiai-óceán térségé­ben. A Ranger nevű repü­lőgép-anyahajó — fedélzetén mintegy 80 harcirepülőgép­pel — és kísérőhajói csatla­koztak az Indiai-óceánon cirkáló hadihajókhoz — jelen­tette be csütörtökön a Penta­gon. Ezzel 37-re emelkedett a Perzsa-öböl közelében ké­szenlétben álló amerikai flottaegységek száma. A Ranger a Midway nevű repülőgépanyahajó felvál­tására érkezett, ám ez utób­bi csak majdnem egy hét múlva, vagyis az amerikai el­nökválasztások után tér visz­­sza távol-keleti támaszpont­jára. Az Eisenhower nevű atommeghajtású repülőgép­­anyahajó viszont továbbra is ott marad. A Pentagon je­lezte továbbá, hogy 1800 fő­nyi tengerészgyalogos erőt vezényeltek az Ománi-öböl­­be is. Miközben tüntető mó­don növeli a térségben állo­másozó haderőket, a Penta­gon­­továbbra is fegyverszál­lításokat ígér Iránnak. Az amerikai hadügyminisztéri­um szóvivője csütörtökön azt hangoztatta, hogy a pót­­alkatrészek eljuttatásához a szállítóeszközök „rendkívül gyorsan” mozgásba hozha­tók, amint megállapodás jön létre a túszok szabadonbo­­csátásáról. Költemény a Bangladesi KP küldöttségének látogatásáról Az MSZMP Központi Bi­zottságának meghívására október 27. és 31. között lá­togatást tett hazánkban a Bangladesi Kommunista Párt küldöttsége, amelyet Matiur Rahman, a Központi Bizott­ság titkára vezetett. A dele­gáció tagja volt Osman Ghani, a KB tagja, a daccai városi pártbizottság titkára. Gyenes András, a Központi Bizottság titkára és a KB külügyi­ osztályának képvi­selői megbeszélést folytat­tak a vendégekkel. A bangladesi küldöttség tájékoztatást adott arról a küzdelemről, amelyet a BKP a bangladesi nép életkörül­ményeinek javításáért, de­mokratikus jogaiért, az or­szág fialadó erőinek összefo­gásáért, a törvénytelenül be­börtönzött Mohamad Farhad főtitkár kiszabadításáért folytat. Az MSZMP képviselői megerősítették a magyar kommunisták internaciona­lista szolidaritását a bangla­desi kommunistákkal. Köl­csönösen kifejezték készsé­güket, hogy a marxizmus,a leninizmus és a proletár in­ternacionalizmus elvei alap­ján tovább fejlesztik az MSZMP és a BKP kapcsola­tait. 4 vas NÉPE Interkozmosz tanácskozás . Pénteken a jegyzőkönyv aláírásával befejeződött az Interkozmosz programban résztvevő országok nemzeti koordinációs szervei elnö­keinek Balatonkenesén meg­rendezett 13. értekezlete. A négynapos tanácskozáson ösz­­szefoglalták az 1979—1980- ban végrehajtott kozmikus közös kísérletek és kutatások eredményeit. Megállapítot­ták, hogy e két évben min­den területen továbbfejlőd­tek a közös kísérletek. A vég­rehajtott kísérletek olyan értékes tudományos adato­kat szolgáltattak, amelyek az együttműködő országok tudományos kutatásában és népgazdaságának különböző területein hasznosíthatók. Az értekezlet megállapította, hogy sikeresen folytatódott a szocialista országok űrhajó­sainak soron következő re­püléseit előkészítő , kísérleti program, elfogadta a közös kísérletek és kutatások 1981 —85. évre szóló terveit. Két párt a Földközi-tenger békéjéért A Görög Kommunista Párt és a Ciprusi Dolgozó Nép Haladó Pártja (AKEL) fel­szólítja a két ország népét, hogy fokozza harcát az eny­hülésért és a békéért, a lesze­relésért, a SALT—II. szerző­dés mielőbbi törvénybe ikta­tásáért. A görög KP és az AKEL október 28—30. között Nico­siában megtartott találkozó­járól kiadott közös közle­mény szerint a Harilaosz Flo­­rakisz és Ezekiasz Papajoan­­nu vezette küldöttségek meg­vitatták a görögországi hely­zetet és a ciprusi kérdést, továbbá áttekintették a nem­zetközi helyzet és a nemzet­közi kommunista mozgalom időszerű problémáit. A két párt képviselői nyo­matékosan leszögezték, hogy Görögország visszatérése a NATO integrált katonai szer­vezetébe, árt Görögország nemzeti függetlenségének és szuverenitásának, s nega­tív következményekkel jár Ciprusra nézve is. A görög KP és az AKEL — hangoztatja a közlemény — síkraszáll a Görögország és Ciprus területén levő idegen katonai támaszpontok fel­számolásáért, valamint azért, hogy Görögország lépjen ki a NATO-­ból, s az imperializ­mus ne használja fel a két ország területét a Közel-Ke­­leten és a Perzsa-öböl térsé­gében folytatott mesterkedé­seihez. A két párt felhívással for­dul a Földközi-tenger keleti medencéje, a Közép- és a Közel-Kelet, valamint a Per­zsa-öböl valamennyi haladó antiimperialista erejéhez, hogy fokozza szolidaritását és tegyen öszehangolt lépéseket az imperializmus agresszív terveinek meghiúsítására. Varsói tárgyalások Pénteken Varsóban, a kor­mány épületében megkez­dődtek Pinkowski miniszter­­elnök és a „Szolidaritás” szakszervezeti szövetség kép­viselőinek megbeszélései. A találkozót a „Szolidari­tás” kezdeményezte. A kor­mányfő igenlő választ adott, majd meghívására az új szakszervezet vezetői a fő­városba érkeztek. A megbeszéléseken, ame­lyek az esti órákban még folytak, az új szakszerveze­tekkel kötött megállapodások végrehajtásáról — a többi között a „Szolidaritás” ré­gebbi és újabb keletű fenn­tartásairól — volt szó. Képek - események A nyugatbarát ellenzék győzött a jamaicai választásokon. A belpolitikai feszültség miatt páncélosok őrködtek a sziget­ország fővárosának utcáin. Újabb sztrájkok a brit gépkocsiiparban. A Leyland-gyár munkásai szabadtéri gyűlésükön utasították vissza a válla­lat „végleges” béremelési javaslatát. Szenátor-botrány Korrupció, vesztegetés, jog­talan előnyszerzés, illegális pénzek elfogadása miatt emelt vádat egy New York-i szövetségi esküdtszék Harri­­son Williams amerikai sze­nátor ellen. Hírügynökségi jelentések szerint a New Jer­sey állambeli demokratapár­ti szenátor az utolsó kong­resszusi tag, akit a szövetségi nyomozó hivatal (FBI) az „Abscom-botrány” keretében vád alá helyez. Az FBI két évvel ezelőtt indította be akcióját a kong­resszus tagjai feddhetetlen­ségének vizsgálatára. Ügynö­kei gazdag arab olaj­mágná­soknak adták ki magukat — innen az akció neve: Ahscam, angol ,rövidítésben arab trükk — és különböző előnyökért nagy pénzeket kínáltak fel az amerikai honatyáknak, va­lamint egyéb befolyásos sze­mélyiségeknek. Az Egyesült Államok képviselőházának hat tagja és 1­3 másik sze­mély engedett is a csábítás­nak: két képviselőházi tagot már elítéltek, négy képviselőt vád alá helyeztek. Évtizedek óta azonban most először fordul elő, hogy a tekintélyes 100 tagú szená­tus egyik tagját vádolják korrupcióval. M­IJP' II M Mti TM ■Cet otthon Mi leszel, ha felnősz? — erre a kérdésre nagyon sok gyerek vágja rá gondolkodás nélkül: vasutas. A gyermek­szemnek óriásinak tűnő moz­donyok, kocsik, az egyenru­ha mindig is foglalkoztatta a gyermeki fantáziát. „Ha meg­növök, vasutas leszek!” — ez a mondat sohasem hang­zott el Kálmán Mihályné szá­jából. Kislány korában min­den más akart lenni, éppen vasu­ts nem. Később sem ez volt az életcélja. Most jegy­vizsgáló a szombathelyi ál­lomásfőnökségen, s életét sem tudná már elképzelni a vas­út nélkül. Szövőnő volt. Kiváló dol­gozóként, munkamódszerát­adóként jött el a szombathe­lyi gyáriból. Tízéves kislány­nyal és hétéves fiúval ma- Mindenki felszállt, indulhatunk! 1980. november 1. Szombat

Next