Vas Népe, 1981. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-01 / 1. szám
Ma ismét új évre ébredtünk. Tegnap, 1980 Szilveszterén még a múlt év napjait, eredményeit és gondjait, örömeit és bánatait idéztük. Az emlékezés színes óráit alapvetően derű és bizakodás jellemezte. Okkal, hisz folytatódott az értelmes, alkotó emberi élet, béke és nyugalom volt hazáinkban s — ha tettünk érte eleget — a kisebb közösségekben és a családban is. A Himnusz nemzeti tragédiákat idéző gondolatsorából a „Hozz reá víg esztendőt” ma már reális óhajtása meghatározóan csengett ki, hittel kívántunk egymásnak boldog, eredményes 1981-et. Ma, az év első napján már elsősorban előre nézünk. Visszatekinteni annyira érdemes, amennyire a múlt tanulsága a jövő útját teszi biztonságosabbá. Most az átlagosnál is több okunk van röviden időzni a bejárt útszakasz tapasztalatainál. 1980. december 31-ével nemcsak egy évet, hanem egy évtizedet és V. ötéves tervünk éveit is magunk mögött hagytuk. Egy ilyen időszak átfogó értékeléséhez, ma még nincs történelmi távlatunk, a közeli jövő, sőt az évezred hátralévő időszaka számára mégis vannak olyan tanulságok, amelyeket haszonnal kamatoztathatunk. As hetvenes évek a magyar társadalom fejlődésében jelentős eredményeket hoztak. Csak szűkebb hazánkról, Vas megyéről szólva: új ipari üzemek épültek, dinamikusan nőtt a termelés, nagy mértékben átalakult szerkezete. Felzárkóztunk az iparilag fejlettebb megyék sorába. Izmosodtak mezőgazdasági üzemeink. Megyénk becsülettel kivette részét abból a munkából, amelyet a mezőgazdasági dolgozók végeztek az ország népének immár hosszú évek óta jó színvonalú és biztonságos élelmiszer-ellátásáért. Tovább szépültek falvaink, városaink és újak is születtek. Tíz év alatt 23 ezer lakást építettünk! Felszereltebbek az otthonok, s bennük a család — ha nem is mindenütt olyan mértékben, mint körülményei alapján tehetné — tartalmasabb, emberibb, harmonikusabb életet él. Hosszan sorolhatnám, amit elértünk. Kitölthetném e cikk hasábjait minden szépítés nélkül, anyagi, szellemi és erkölcsi gazdagodásunk cáfolhatatlan tényeivel. Igaz lenne minden sorom és mégsem a teljes valóságot adná. Mert van még feladatunk elég. Olyan is, amit eddig nem oldhattunk meg, és olyan is, amit elmulasztottunk megoldani. Vannak feszítő szociális gondok a hazában is, megyénkben is. Ifjúságunk egy része elé a fészekrakás állít nehezen leküzdhető akadályokat, nyugdíjasaink nem kis hányada — bár létbiztonságban — csak pedáns beosztással tud megélni; az ország jövőjéért a legtöbbet áldozó nagycsaládosok jogos igényeit sem tudjuk még szándékainknak megfelelően kielégíteni. Fontos tehát, hogy mindannak, amit elértünk, elsősorban abban lássuk jelentőségét, hogy optimizmust és erőt ad a még hátra lévő feladatok elvégzéséhez. A hetvenes évek eredményeinek értékelése lehetetlen azoknak a belső és külső tényezőknek a számbavétele nélkül, amelyek között dolgoztunk. Az atléta teljesítményéről szóló jegyzőkönyvben is rögzítik, hogy hátszéllel futott, vagy szél ellenében. Ugyanannak az eredménynek más az értéke, ha a feltételek különbözőek. Az elmúlt évtizedben jelentős változások zajlottak le a világban és hazánkban egyaránt. Építő munkánk olyan szakaszához érkeztünk, amikor a népünk még jobb színvonalú ellátásához szükséges javak termelésének növekedése már csak a munka termelékenységének és hatékonyságának erőteljes javításával biztosítható. Az élet természetes rendje, hogy a fejlődés minden új lépcsőfoka egyidejűleg új gondok, akadályok színtere is. Nagy vívmányunk a teljes foglalkoztatottság. Az újonnan munkába lépők viszont alig pótolják a megérdemelt pihenésre nyugdíjba vonulókat. Ha tehát jobban és sokoldalúbban akarjuk kielégíteni népünk szükségleteit, takarékosan kell gazdálkodnunk a munkaerővel (a munkahellyel), hogy az ott hasznosuljon, ahol legjobban szolgálja a dolgozó embert. Mint ismeretes, hazánk számára jelentős változás következett be a szocialista építés külső feltételeiben is. E világgazdasági változások bonyolult folyamatában megnőtt azoknak az áruknak az ára, amelyeket mi vásárolunk és viszonylagosan csökkent azoké, amelyeket a világpiacon kínálni tudunk. Hogyan lehet ilyen körülmények között tovább fejlődni? Le kell-e mondanunk céljainkról, népünk gazdagabb életről szőtt álmai teljesítéséről? A föld méhének kincseit nem gyarapíthatjuk; hogy ezekből egy ország mennyivel rendelkezik, az megváltoztathatatlan adottsága. A mi legnagyobb tartalékunk népünk tehetsége és szorgalma, s az egyre mélyebb gyökereket eresztő meggyőződés, hogy önmagunkért dolgozunk, s további gyarapodásunk kizárólag attól függ, mennyi és milyen anyagi javat és szellemi értéket hozunk létre. A szocializmus képes előjogokra való tekintet nélkül, az érdemek és az igazságosság alapján szétosztani mindazt, amit korábban szorgalmas kezek összegyűjtöttek, de nem többet! Soha nem ígért csodálatos kenyérszaporítást, csak a tisztességgel végzett munka eredményeinek becsületes elosztását. A mi lehetőségünk tehát, hogy a világgazdaság „kihívásával" mind nagyobb szorgalmat és tehetséget állítsunk szembe. Mert ebből van nálunk is elég, ez korlátlanul gyarapítható, s — állapítsuk meg kellő önkritikával — tartalékoltunk is belőle jócskán! Megyénk V. ötéves tervi és múlt évi tapasztalatai is jól példázzák, hogy képesek vagyunk legyűrni az elénk tornyosuló akadályokat. Alig több, mint öt esztendő alatt jelentősen átalakult iparunk. A Vas megyei ipari dolgozók a tervidőszakban 50 százalékkal növelték a termelés értékét, miközben előnyösen megváltozott a termelés szerkezete, korszerűsödtek a gyártmányok, nőtt exportképességük és javult minőségük. Erőteljesen fejlődött a gépipar. Megújult hagyományos könnyűiparunk. Az erdővel gazdagon borított vasi földön adottságaihoz méltó színvonalra emelkedett a fafeldolgozás. Állattenyésztő múltunkhoz híven növeltük a hús- és tejtermelést. Egységnyi földterületen a mi megyénkben annyi állati terméket állítunk elő, mint a világ legjobbjai. Eközben megtanultuk a korszerű növénytermesztés mesterségét is. Még az őrség erdőségi talajain is — ahol valamikor csak a hajdina és a kerékrépa díszlett — ma a búza és a kukorica ad jó termést. A szorgos munka nyomán — miközben nálunk fejlettebb országok recesszióval, inflációval, növekvő munkanélküliséggel küzdenek — sokoldalúan javítottuk az életkörülményeket. Az ipari havi keresetek mintegy ezer forinttal nőttek öt év alatt. Kiegyenlítettebbé vált az ipari és mezőgazdasági foglalkoztatottak jövedelmi színvonala. Tizenegyezer lakást, új, kórházi, művelődési, szociális létesítményeket építettünk. S miközben gyarapodtunk — az új világgazdasági követelmények felismerésével párhuzamosan — az utóbbi két éviben sikeresen elkezdtük a munkát nemzetközi fizetési mérlegünk javításáért. Tehát — ahogy ez jobbat akaró emberek társadalmához méltó — nem gondok nélkül, de töretlenül fejlődve éltük meg 1980 Szilveszterét. A megterített asztalról jó lelkiismerettel vehettük el a magunk részét: mi raktunk rá mindent, mi díszítettük szorgalommal, jó szándékkal. Nem hivalkodtunk azzal, ami nincs, de amink volt,, azt jó család módjára osztottuk szét. Az idén különös okunk van mindezt becsülni. Foszló kalácsunk nem árulkodik róla, de tudjuk: rendkívüli körülmények között dolgoztak meg érte a földmunkásai. Egész népünk tisztelete övezi őket — túlzás nélkül hősiesnek nevezhető — munkájukért. Új esztendő, új ötéves terv, új évtized áll előttünk. Új tervek, célok és remények. Amire alapozhatunk, az nem kevés, sem eredményben, sem tapasztalatban. Törekvéseinknek szilárd kereteket, reális irányt szabott pártunk XII. kongresszusa. E tanácskozás — a szocialista demokrácia talaján — összegezte és hasznosította társadalmunk minden osztályának, rétegének és tagjának jobbító gondolatait és szándékait. Őszintén szólt a megtett útról s a bejárandóról. Mondanivalójával mindenki megismerkedett, aki tudatosan összeköti sorsát a szocializmus építésével, aki hazája gyarapodása által akar boldogulni. A Vas megyei kommunisták is összegezték öt év tapasztalatait, és kijelölték azokat a feladatokat, amelyeket népünk szolgálatában, vele együtt s az ő javára kell megoldanunk. Terveinkben számolunk a rajtunk kívül álló körülményekkel, lehetőségeinkkel és a dolgozó ember szükségleteivel, törekvéseivel egyaránt. Tudjuk, nem végezhető el minden, amit a meggyőződés és a jó szándék diktál, de azt is, hogy vívmányaink megőrzéséért, gyarapításáért dolgozni reális cél, rangos feladat és alapvető kötelesség. Tudjuk, a minőségében is még jobb életszínvonalnak még jobbmunka az előfeltétele. VI. ötéves tervünk irányelveit januárban tárgyalja a megyei pártbizottság. Folyik a tervmunka a vállalatoknál, a szövetkezetekben és a tanácsoknál. Mindenütt számba vesszük az eszközöket, tartalékainkat, lehetőségeinket, és szembe állítjuk ezeket a szükségletekkel, az igényekkel. Sorba rendezünk mindent: új lakások, iskolák, gyermekintézmények kellenek. Halaszthatatlan feladat például a megyei kórház rekonstrukciójának folytatása, többek között egy korszerű szülészet és gyermekosztály felépítése. Bővíteni kell a szociális otthoni helyek számát. Az új építkezéseken túl nagyobb figyelmet érdemel a meglevő nemzeti vagyon felújítása, megőrzése, korszerűsítése. Tengernyi feladat, jó lecke mindez egy olyan társadalom tagjainak, akik számolnak azzal, hogy csak a létrehozott új lehet új elosztás tárgya. S ha nemcsak új, de jobb lehetőségekbirtokába is akarunk jutni, úgy nemcsak újat, de jobbat is kell alkotnunk. VI. ötéves tervünkben is jelölik majd számok a feladatokat: ennyi és ennyi lakás, óvodai hely, stb. Számokkal kifejezett termelési célokat is tűzünk magunk elé: ennyi és ennyi négyzetméter, tonna... Mindezek fontos mértékei a teendőknek. Nem fejezik ki azonban a célok és a társadalmi érdekek teljességét, sőt lényegét sem. Valódi, a ma igényeinek megfelelő és a jövő értékítéletét is kiálló eredmények csak akkor születhetnek, ha mindaz, amit az új éviben, a VI. ötéves terv éveiben, a jövő évtizedben alkotunk, minőségileg meghaladja a múlt legjobb teljesítményeit is. Legyen különb minden négyzetméter lakóterület, ha otthont teremteni a szó teljes értelmében nem is tudhat (erre csak a benne élő emberben rejlő értékek képesek), adjon hozzá korszerű tárgyi kereteket. Gyermekintézményeinket, iskoláinkat se csak férőhelyekben gyarapítsuk. A tervező álmodja meg azt a környezetet, amelyiben szabadon bontakozik ki a XXI. századi szellemiség csírája. A kivitelező a magvalósítás színvonalával adjon mértéket a jövő nemzedékének. S aki ezekben az új létesítményekben neveli az apróságokat, ifjúságunkat, emberi, szellemi gazdagságával, nemzedéket formáló felelősségével teljesítse szép hivatása parancsát. Építünk új gyógyintézeteket is. A statisztika majd megőrzi a számokat: a VI. ötéves terv éveiben ennyivel és ennyivel gyarapodott a kórházi ágyak száma. Legyenek az eddigieknél különbek e „gyógyintézeti férőhelyek”. Minőségükkel adjanak humánus környezeti hátteret az áhított felépüléshez, segítsék kibontakozni a gyógyító ember embert gyógyító szakmai és erkölcsi kvalitásait. Korszerűsítjük munkahelyek jelentős részét, újakat is teremtünk. E munkahelyeknek, a kicserélt gépeknek és eszközöknek is jobbaknak kell lenniük, hogy rajtuk dolgozva az ember többet és különbet alkosson. S jobbat gyártani sem elég! A termelő üzem és a fogyasztó között kereskedelem közvetíti a javakat. Nem közömbös, hogy milyeneket, de az sem, hogy hogyan. A mi boltjainkban az vásárolhat, aki megdolgozott érte. Hogy mit és milyen minőségűt, az rajta is múlik, s hogy hogyan, az dolgozó társán, akit ő munkájával szolgál, tehát elvárhatja, hogy amaz is szolgálja, a szó nemes értelmében ,kiszolgálja". S mivel itt nem üres szójáték, ismételjük meg — ez szocialista életünk nagy és szép igazsága —, csak úgy élhetünk jobban, ha jobban szolgáljuk egymást azáltal, hogy elvégezzük a rajtunk múlót, s ezen a szilárd erkölcsi bázison elvárjuk másoktól is ugyanezt. Ehhez azonban nemcsak tárgyi környezetünket kell tovább fejlesztenünk. Miközben szerszámot készítünk, téglát téglára rakunk, vetünk és aratunk, intézzük dolgozó társaink ügyeit, szervezünk, vezetünk, nemcsak dolgok és emberek között hozunk létre kapcsolatokat, hanem elsősorban ember és ember között: társadalmat építünk, formálunk , politizálunk. Munkahelyeinken a dolgozó a tulajdonos. Ez a nép hatalmából ered. Hogy a tulajdonosok kollektívája hol hogyan gazdálkodik, az az adott körülmények között saját teljesítőképességének függvénye. Sokszor mondjuk, fejlődésünk döntő feltétele az emberekben rejlő képességek lehető legteljesebb kibontakoztatása. Ehhez olyan politikai klíma kell, ahol mindenki szólhat, akinek jobbító gondolata van és igazságát, érveit, másokkal szemben támasztott követelményeit saját tisztessége, teljesítménye és példája teszi hitelessé. Magasabb színvonalra, a fejlett szocializmushoz méltó minőségre van tehát szükség a politikai munkában is. Ennek mércéje nem a gyűlések és a résztvevők száma, hanem a kollektívák és demokratikus fórumaik munkájának valós értelme, haszna, eredménye. Sokat tanultunk ebből a leckéből az elmúlt évek során, de korántsem eleget. Van népünknek hatalma,kezében és az általa választottakéban minden döntés joga. Az elmúlt év politikai eseményei (a pártkongresszusi előkészületek, a szakszervezeti- és népfront választások és sok más rendezvény) is bizonyítják, hogy megyénk lakói mind nagyobb felelősséggel gondolkodnak közös dolgainkról, s cselekvésre is készek önmaguk s társaik javára. De tisztesség és elvszerű nyitottság fogad-e minden kritikát? Szól-e mindenki, akinek okos mondanivalója van, s ott hangzanak-e el mind az észrevételek, ahol azokat hasznosítani lehet? Mindnyájan azt mondjuk-e, amit igaznak gondolunk, s nem azt, amit vélekedésünk szerint mások hallani akarnak? Nem annak ismételgetése a fő feladatunk, amit már elértünk szocialista demokráciánk építésében, hanem ami még hátra van. A szocializmus mindenkié, aki tetteivel is magáénak vallja, s nem lehetünk elégedettek, ha csak egy is akad közülünk, akit bármi gátol az értelmes cselekvésben, tehetsége kibontakoztatásában. Ehhez kell a még jobb minőség — a politikában is. A történelem — a szocialista országok közösségének tagjaként — lehetőséget adott számunkra, hogy a haladó világ élvonalában vegyünk részt az emberiség legnagyobb és legértelmesebb kísérletében, egy minden eddiginél igazságosabb elvekre épülő társadalom felépítéséiben. Elveink alapjait a társadalmi gondolkodás legnagyobb egyéniségeitől kaptuk örökül. A megvalósítás a mi nagyszerű, de nem könnyű feladatunk. A szocializmust nemcsak a hazában, a megyében, de a munkahelyeken és a családban is fel kell építeni. S nemcsak az anyagi javak termelésében és tisztességes — tehát érdemek szerinti — elosztásában. Szocializmust kell építenünk a szabadidő tartalmában, a kultúra értékeinek elsajátításában, életünk minden területén. Az előttünk álló feladatok súlya nagyobb, mint munkánk várható jutalma? Európában a II. világháború utáni 35. év is békével zárult. Mögöttünk népünk történelme legdinamikusabb fejlődésének évtizedei. Előttünk az értelmes, alkotó emberi élet új lehetőségei. További békéséveink és évtizedeink a szocialista közösség erejére, politikánk és szándékaink tisztaságára épülnek. Széchenyi István írta 150 éve, Hitel című kiváló munkájáén: „Tőlünk függ minden, csak akarjunk. S nem lelki, testi s országbeli javaink dicsérete emelheti fel hazánkat, hanem hátramaradásaink s hibáink nagylelkű elismerése és orvoslása. Annyi jó szemes van bennünk hogy a jónak mértéke könnyen levonja annak kisded súlyát, ami még hátra van ... Hogy az országban ami hátra van, előre menjen, s ne talán félre, ahhoz legény kell a gátra s ember a szó legvelősb értelmében.” E rég leírt sorok igazsága mai is. Követelményeit vállalni érdemesebb, mint valaha. Jó munkát mindnyájunknak, Kedves Olvasók , hogy boldog új évünk legyen! Új év, új évtized küszöbén Írta: Takács László, a megyei pártbizottság titkára ! Most befejeződött ötéves tervünk iparfejlesztésének jelképe, a Rába Szombathelyi Futóműgyára. 1981. január 1. Csütörtök 3