Vas Népe, 1981. március (26. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-18 / 65. szám
Autósport Indul az idény A tavasz első napjai megdobogtatják a benzinillatot kedvelők szívét, a hét végén kezdődik ugyanis a ralli- és a túraversenyek évada. Négy szombathelyi páros mutatkozik be a hét végén a rallisok között: a Mecsek Kupa az országos bajnokság első fordulója is. Jövőre már minden bizonnyal lesz Szombathelyen is autós szakosztály, ezt az évet még a FŐTAXI színeiben versenyzik végig a szombathelyiek. A Budai—Takács, Billik— Udvardi és a Regős—Vincze párosok az 1600 köbcentis kategóriában, a Magyar—Blazovits kettős pedig az 1300-as gépek között próbál érvényesülni. Nem lesz könnyű dolguk! A Pécs környékén rendezendő verseny távja 188 kilométer, de ebben tíz, összesen 80 kilométer hosszú gyorsasági szakasz van. A négy szombathelyi páros három pesti kocsival alkotja a taxisok rallicsapatát. Már hétfőn elutaztak Pécsre, a program edzőtáborozás a színhelyen. Aztán — amennyiben a kocsik még mozgásképesek lesznek — szombaton nekivágnak életük első versenyének az új kategóriában. Vasárnap a túraversenyzők is összeszűkült szemmel nézik a rajtzászlót az indítóbíró kezében. A Borostyánkő Kupa távja 158 kilométer, Vas és Zala megyében harminc helységet érint a mezőny, s „ízesítőnek” három szlalom és két ügyességi pálya várja a mintegy 60—70 gépkocsit. Itt Balikó és navigátora a szombathelyi „taxis”. Balikó egyébként idén a túrák mellett az országos szlalombajnokságban is indul. — kremier 6 ATLÉTIKA A Haladás évi versenysorozatának ötödik fordulójában 12 egyéni csúcs született. Tánczi kalapácsvetésben 65,56 métert dobott, az ifjúságiaknál 6 kilós kalapáccsal Németh Cs. 51,82-őt. A serdülő A kategóriás Táncsics 5 kilós kalapáccsal 40,58-at, diszkoszvetésben. Németh L. 49 44-et dobott. A súlylökő Ambrus eredménye 15,40 méter, a lányoknál Horváth V. 15,48-at dobott. A női diszkoszvetést Szabó K. nyerte 43 méterrel. A közelmúltban közöltük az atlétikai válogatott keretekért. A névsorból kimaradt a kalapácsvető Németh NI. Róbert, aki ugyancsak tagja a kalapácsvető ifjúsági keretnek. SPORTBEMUTATÓ A Vasakarat SC csütörtökön ,március 19-én, 17.30-kor Kőszegen a Bersek J. Általános Iskola termében sportbemutatót tart. A klub vezetői és sportolói várják az érdeklődőket. ÚSZÁS Dunaújvárosban áprilisban Aranyüst elnevezésű úszóversenyt rendeznek. Amegyei testnevelési és sporthivatalok erre a viadalra egy-egy családi váltót neveznek.Egyik kategóriában a családi váltó összéletkora (szülő és gyermek) nem lehet több 65 évnél A másik kategóriában az összéletkor (szülők és két gyermek) nem haladhatja meg a 75 évet. A váltók tagjai nem lehetnek igazolt úszók, vízilabdázók öttusázók vagy könnyűbúvárok. Az úszásnemet a váltók saját maguk választják meg. A dunaújvárosi versenyre Vas megye válogatóját március 21-én szombaton 11 órakor tartják a Gyakorló iskolatanmedencéjében. Nevezni a helyszínen lehet. VÍVÁS A nemzetközi Pannónia Kupán Pécsen ott voltak a Haladás férfi tőrözői is. A legjobb eredményt Komnatits József érte el, aki a döntőibe jutásért vívott aszszóban Rózsaváritól (Újpest), a tavalyi magyar bajnoktól kapott ki. Körmendre látogattak a Haladás utánpótlás korú vívói. A csapatversenyen a szombathelyiek női tőrben, a hazaiak férfi tőrben győztek. Sopronban III. osztályú kardversenyen Tóth L. (Haladás) kilencedik lett. Veretlenül végzett az első helyen a Felszabadulási emlékversenyen a magyar kötöttfogású birkózó válogatott. A képen jobbról balra: Müller Ferdinánd edző, Rácz Lajos, Sipos Árpád, Tóth István, Péter István, Kocsis Ferenc, Torna Mihály, Növényi Norbert, Gáspár Tamás, Rovnyai János. A fényképen nem látható a 48 kilós Seres Ferenc. (Czika László felvétele) Ökölvívás az úttörői olimpián Sikerrel járt a Magyar Ökölvívó Szövetség régi igyekezete: a sportágat felvették a jövő évi úttörő olimpia műsorára. — Nagy öröm, hogy ebből a régi tervünkből, vágyunkból valóság lett — mondotta Gyenesei István, a MÖSZ elnökség tagja, az utánpótlás bizottság vezetője. — Tudjuk hogy a fiatalok köreiben nagy népszerűségnek örvendenek a küzdő sportágak, s ezen belül is az ökölvívás. Sajnos, korábbam sokifjú kedvét szegte, hogy sok más sportággal ellentétben 14 éves kora előtt nem volt lehetősége sikerélmények szerzésére. Mint jól tudott, az ökölvívóknak ezenkívül felkészültségi minimum vizsgát is kellett tenni. Ez megmarad, de már 13 éves korban versenyezhetnek, az úttörő olimpián. A most született döntés jelentősége óriási a mi sportágunkban. Eddig évente mintegy 250—300új fiú kapcsolódott be az ökölvívásba, de nehéz volt őket megtartani a megfelelő versenyek hiánya miatt. — Milyen lesz az úttörők versenyzési formája? — Természetesen nagyon odafigyelünk — mondotta Gyenesei István. — Alaposan tanulmányoztuk a Szovjetunió, az NDK és Anglia idevonatkozó tapasztalatait, s így alkottukmeg a mi viszonyainknak megfelelő szabályokat A lényeg, hogy az ■úttörő ökölvívók 15 súlycsoportban küzdenek, 28— 67 kiló között mozognak a súlycsoportok. Három menetben küzdhetnek egymással, egy menet másfél perces. Az első megrendítő ütés után befejezettnek nyilvánítják a mérkőzést, három egymást követő napon nem léphetnek szorítóba s egy éviben tíz a maximális mérkőzésszám. — Mikor kezdődnek az úttörők ökölvívó versenyei? — Az egészmérkőzésrendszer az iskola* •/. igazodik, így az 1981—82-es tanévben indítjuk. 1982-ben, a téli szünet idején tervezzük a megyei lépcsőket, s Budapesten a két csoport küzdelmét. Március derekán, amikor 3 nap szünet lesz az iskolában a négy területi verseny zajlik le, a tavaszi szünetben pedig a négy terület győztesei küzdenek meg az országos bajnoki címért. Spartacus-Styl—Körmendi Dózsa MTE 1:0 (0:0). — 1000 néző, Körmend. Jv: Molnár F. — Gólövő: Maráczi. — Spartacus- Styl: Kiss — Kecskés, Fries, Molnár, Kovács T. — Kovács L, Szalai, Németh — Nagy, Maráczi, Görög. Edző: Horváth József. — KDMTE: Fata — Kovács J., Kissi, Bognár, Pintér — Földes, Horváth A., Sándor — Horváth G., Bolla, Gaál. Edző: Marton Ferenc. Sportszerű küzdelemben megérdemelten nyert a Spartacus-Styl. — Jó, az egész csapat illetve Kovács, Földes. Sárvári Kinizsi—Répcelaki Bányász 3:0 (1:0). — Sárvár, 1000 néző, jv: Molnár L. — Góllövő: Giczinger (3). — Sárgalap: Takács (Kinizsi), Varga (Répcelak). — S. Kinizsi: Szarka — Takács, Brecska, Tóth, Wágner — Horváth Gy., Süle, Máthé — Horváth L., Varga, Giczinger. Edző: Haraszti István. — Répcelak: Németh N. — Fehér, Németh I., Csorba J., Szénhegyi — Horváth L., Gáspár, Varga — Németh T. (Csorba P.), Oláh, Horváth E. (Potzmann). Edző: Szántai István. A kiegyenlített első félidő után a másodikban a vendégek meddő fölénybe kerültek, de a hazaiak ellentámadásai sokkal veszélyesebbek voltak. — Jó: A jól játszó hazaiaktól Giczinger és Wágner egészen kiemelkedő játékot nyújtott. Sárvári Vasas—Uraiújfalui MEDOSz 1:0 (0:0). — Uraiújfalu. 400 néző, jv: Esztergályos. — Góllövő: Gulyás. — S. vasas: Kántor — Németh, Zsoldos, Molnár, Gazda — Papp, Bogáts, Horváth — Schimmer (Gulyás), Rosta, Liszta. Edző: Baksay Gábor. — Uraiújfalu. Gáncs — Pungor, Süle, Varga. Jóna — Bíró. Nagy, Startes — Antal, Sáli, Takács. Edző: Dala Tibor. Jó iramú, kemény mérkőzésen győzött a vendégcsapat. Jó, közvetlen a védelem, Bogáts illetve Biró. Nagy. LATEX Kőszegi SE—Celldömölki Vasutas MSE 2:0 (2:0). — Celldömölk. 250 néző, jv: Iliás. — Góllövő: Draskovics, Szilas. — Sárgalap: Molnár (Celldömölk), Földesi, Szűcs (Kőszeg). — Kőszeg: Dervár — Földesi, Vámos, Rákos, Raposa — Szűcs, Kozmár, Draskovics — Szilas, Horváth (Tóth), Devecseri (Pozsonyi). Edző: Jenkei Ede. — CVMSE: Kőszegi — Szombatit, Bindics I., Bella, Bindics II. — Pálffy, Bella (Kozma, Major), Németh — Péter, Geiger,, Molnár. Edző: Zajcsek Tibor. Szerencsés gólokkal nyert a Kőszeg. Jó: Rákos, Szűcs, Horváth illetve Bindics I., Bindics II., Pálffy. Szentgotthárdi Munkás SE—Rábatótfalu 1:1 (1:1). — Rábafüzes, 1000 néző, jv: Márkus. — Góllövő: Magyarics illetve Korpics. — Kiállítva: Csicsal (Szentgotthárdi. — Sárgalap: Gombás (Szentgotthárdi, Doncsecz G. (Rábatótfalu). — SzMSE— Tóka — Vajda, Báger, Háklár, Balázs — Kiss, Németh, Gombás (Laczó) — Magyarics, Csicsai, Merkli. Edző: Mikos László. — Rábatótfalu: Kiss — Doncsecz G., Merkli, Bokán, Doncsecz J. — Bonti, Sömenek J., Bartakovics — Tarr, Korpics, Derovecz (Ujj). Mb. edző: Mesics József. Gáspár István, volt rábatótfalui labdarúgó emlékének adózva egy perces gyászszünettel kezdődött a találkozó. A két szomszédvár találkozója nagy küzdelmet hozott, de a jó játékkal adósak maradtak a csapatok. Jó: Vajda, Háklár, Balázs, Magyarics illetve Merkli, Doncsecz I. Sömenek J., Perkics. Kemenesaljai TSz—LATEX Pamut 3:0 (3:0) — Szombathely 200 néző, jv: Németh. — Góllövő: Cseke, Szabó, Kovács. — Kemenesalja: Horváth — Károly, Marsai (Tinka), Szalai, Tőke — Szántó, Cseke, Szabó (Gyűrűs) — Németh, Kovács, Fenyő. Edző: Udvardi Mihály. — Pamut: Péter — Liszta, Szakály, Zsidai, Nagy — Huszár (Meizner), Kiss J— Kiss F. — , Pápai, Simon, Lakner. Edző: Szakály József. A jobban és többet támadó vendégek megérdemelten nyertek. Jó: Szántó, Cseke, Kovács, Károly. Honvéd Lőrincz 1. SE—Horvátzsidány TSE 2:0 (1:0). — Horvátzsidány. ISO néző, jv: Szöllősi. — Góllövő: Kiss Zs., Borsi. — Kiállítva: Stefanich. Sárgalap: Krizmanich (Horvátzsidány), Andorka (Lőrincz). — Lőrincz, Andorka — Horváth, Radnai, Králik (Varga), Vörös — Kiss F, Kiss Zs., Kovács. — Mórócz, Koltai (Puha), Borsi. Edző: Rozgonyi János. — Horvátzsidány: Németh — Pántos, Domnánovich J., Stefanich, Gadácsi — Krizmanich, Gőcze, Kutics (Domnánovich I.) — Hári (Bendik), Ravadits, Csáklyás. Edző: Tóth Sándor. A helyzeteit jobban kihasználó honvédek megérdemelten győztek. Jó: Andorka (a mezőny legjobbja) illetve Domnánovich J., Gőcze. Ravadits. Büki KSK—Kőrismenti SE 3:1 (0:1). — Bük. 350 néző, jv: Karáth. — Góllövő: Farkas II., Kisfaludy (ll-esből), Nagy illetve Fehér (ll-esből). — Kiállítva: Fehér (Kőrismenti). — Sárgalap: Puklér (Kőrismenti). — Bük: Esztner — Farkas I. (Horváth T.), Németh. Fekete. Kisfaludy — Folyi (Nagy), Farkas II., Bendicz — Pócza, Horváth E., Pereznyák II. Edző: Lengyel Antal. — Kőrismenti: Mersich — Tuczat, szabó, Johann. Puklér — Horváth L., Németh I., Fehér — Németh L., Enzsöl* Nagy. Edző: Pados Károly. Két ellentétes félidő, a másodikban jobb volt a Bük. Jó: Fekete. Farkas II., Nagy illetve Mersich, Johann, Horváth L. Simasági TSz—Egyházasrádóci SE 1:0 (1:0). — Simaság, 300 néző, jv: Kovács. — Góllövő: Németh E. (öngól). Sárgalap: Galavics J. (Simaság). — Simaság: Varga G., — Varga L. Bősze, Kárpáti, Nagy, Galavics J., Pálffi J. (Winkler), Czeglédi — Németh B„ Galavics F., Kovács I. (Pálfi I.). Edző: Kolozsár Elek. — BSE: Samu — Szappanos, Németh B„ Tuboly, Szakács — Antal, Plack, Pólyák, Károlyi — Nagy (Zelles), Németh I. Mb. edző: Németh Gábor. A lelkes hazaiak megérdemelten nyertek. Jó: Bősze, Kárpáti, Czeglédi, Winkler. Hét közben játszották: Rábatótfalu—Pamut 1:0 (1:0). — Szombathely. 150 néző, jv: Szabó III. — Góllövő: Tarr. — Sárgalap: Korpics (R.tótfalu). — R.tótfalu: Kiss — Doncsecz G., Merli, Skapper, Bokán — Bonti, Bartakovics, Sömenek J. — Tarr, Korpics, Oreovecz (Uij). Mb. edző: Mesics József. — Pamut, Péter — Zsidai, Szakály, Huszár, Nagy — Simon, Kiss J., Kiss L. — Pácai, Meizner (Liszta), Lakner. Edző: Szakály József. Megérdemelten nyert a vendégcsapat. Jó, az egész csapat illetve Szakály, Huszár. A bajnokság állása A megyei ifjúsági bajnokság eredményei: Simaság—Egyházasrádóc: 0:5, Bük—Kőrösmenti 1:10, Celldömölk—Kőszeg 2:1, Sárvári Kinizsi—Répcelak 6:0, Szentgotthárd—Rábatótfalu 1:1, Uraiújfalu—Sárvári Vasas 0:0, Pamut— Kemenesalja 2:1, Horvátzsidány —Haladás III. 0:3, Körmend— Spartacus-Styl 2:0, Pamut—Rábatótfalu 0:0. A Sárvári Kinizsi vezet 37 ponttal, második a Haladás III. (94-9), harmadik a Körmend (87-12) 35—35 ponttal, negyedik a Pamut 27 ponttal. Megyei II. osztály, szombathelyi csoport: Szentpéterfa— Szhelyi Építők 0:6, Sorkifalud— Vép 2:4, Pannónia TSz—Narda 2:2, Rum—Csepreg 2:4, Söpte— Vasvár 1:0, Meszlen—Vassurány ,1:1, Szhelyi Postás—Nemeskolta 1 :0. a Nárai—Püspökmolnári mérkőzés a pálya használhatatlansága miatt elmaradt. — pothári A megyei labdarúgó-bajnokság tavaszi harmadik fordulója néhány nem várt eredményt hozott. Győzött a Spartacus-Styl Körmenden, vereséget szenvedett a Répcelak Sárváron, Uralújfaluban is nyert a Sárvári Vasas, háromgólos vereséget szenvedett hazai pályán a Pamut. Első győzelmét aratta a Simaság ebben a bajnokságban, igaz, hogy ebben az „érdem” az egyházasrádóci Némethé, aki pompás gólt lőtt saját kapujába. A fegyelem terén nem érdemel dicséretet a mezőny. Tizenhat sárgalap és 6 kiállítás volt a 9 felnőtt és 9 ifjúsági találkozón. Az otthon játszók közül öt csapat vesztett és mind az öt ügy, hogy nem lőtt egyetlen gólt sem! 1. Sport-Styl 20 16 1 3 67-23 33 2. Répcelak 20 14 4 2 69-13 32 3. Körmend 20 13 3 4 45-15 29 4. S. Vasas 20 13 2 5 50-23 28 5. Kőszeg 20 12 3 4 52-29 27 6. S. Kinizsi 20 10 4 6 40-18 24 T. uralújf. 20 8 7 5 32-17 23 8. Sztgotth* 20 8 7 5 34-29 21 9. Bük 20 8 5 7 33-39 21 10. H. Lőrincz 20 5 7 8 30-31 17 H. Celldőmölk 20 6 5 9 25-28 17 12. E.rádóc 20 7 2 11 14-38 16 13. R.tótfalu 20 4 7 9 28-42 15 14. K.alja 20 4 5 11 25-45 13 15. H.zsidány 20 4 4 12 20-47 12 16. K.menti 20 4 4 12 15-46 12 17. Pamut 20 2 5 13 15-46 9 18. Simaság 20 1 7 12 17-82 9 * = 2 büntetőpont levonva. Sxani bath wf y f||f Születés: Németh Tamás József és Gasztonyi Judit fia: András, Varga Ernő és Horváth Márta Sarolta leánya: Zsófia, László Csaba és Takács Judit fia: Gergely, Horváth Fülöp és Kovács Krisztina fia: Árpád, Pálos Kornél László és Berta Zsuzsanna Mária leánya: Ildikó, Pukler Károly és Erdélyi Mária fia: Károly, Farkas István és Solymosi Terézia fia: Norbert, Balogh József és Dávid Irén leánya: Gyöngyi Katalin, Rákos Tibor és Tokaji Eszter Ildikó fia: Zsolt, Fábián János és Németh Irén leánya: Mónika, Németh Tamás és Tamás Ildikó Kornélia fia: Szabolcs. Fröhlich Endre és Vörös, Ibolya fia: Krisztián, Vízi Károly László és Horváth Zsuzsanna leánya: Krisztina. Tömő György és Janzsó Margit fia: Tamás Gergely. Takács Gyula István és Szimedii Katalin Éva fia: Tamás, Pokmetz József György és Benkő Márta fia: Tamás, Boros Gábor és Liszt Erzsébet fia: Gábor, Varga Győző és Lempeg Julianna leánya: Bernadett, Hetyei Tibor és Nagy Matild fia: Balázs, Bartos Dénes és Farkas Etelka Erzsébet leánya: Eszter, Miháczi Sándor és Bölcsvölgyi Borbála fia: Szilveszter Norbert, Nyitrai István és Foki Éva Teréz fia: István, Győrvári Ede és Stekovics Zsuzsanna Hana fia: Gábor Pál, Kósa Lajos és Csizmazia Éva leánya: Tímea Edit, Vilics József és Horváth Zsuzsanna fia: Zoltán, Molnár János és Puskás Ildikó fia: Balázs, Krutzler Sándor Adolf és Kőrös Ildikó leánya: Eszter, Fincza Péter és Bedőcs Margit leánya: Margit, Tulok András Lajos és Ciurkiewicz Éva leánya: Lívia, dr. Dobos Jenő és Tamás Katalin leánya: Ildikó, Jónás Árpád és Berki Ibolya fia: Péter, Gőzsy Péter és Dologh Ildikó leánya: Klára Jutta, Horváth Gyula és Kámán Anna leánya: Zsuzsanna, Dejcsics József és Kun Mária fia: Róbert, Gotthárd József és Gotthárd Mária fia: András, Tóth Sándor és Zsizsik Erzsébet Valéria fia: Zoltán Sándor, Kenesei László és Nemes Zsuzsanna Ilona leánya: Zsuzsanna Zsanett, Pap Lajos és Márffy Erika fia: Balázs, Nagy József és Dankovics Katalin fia: András József, Bakonyi Róbert és Horváth Zsuzsanna leánya: Krisztina, Fodor Antal és Mocsár Ibolya leánya: Erika. Reményi István és Molnár Mária leánya: Viola. Perlaki Antal Alajos és Enger Gertrúd leánya: Andrea, Horváth Ferenc Károly és Szekér Mária leánya: Kinga. Szentesi Ferenc és Holecz Edit fia: Krisztián, Kelben László és Kapui Éva leánya: Krisztina, Koller József és Dávid Katalin leánya: Katalin Mónika. Házasság: Dudás János és Bősze Julianna, Varga László és Belső Rita Laura, Farkas József és Seper Ibolya. Szajkó Tibor és Lukács Éva, Csontos Ernő és Lankovits Éva, Nagy Róbert és Kelemen Katalin Ilona, Kovács Győző és Zsigovics Katalin, Sághy László és Horváth Edit. Halálozás: Kuzmiczky Mihályné sz. Hamar Erzsébet, László Károly, Tóth Józsefné sz. Kocsis Mária, Velladics Károlyné sz. Schaffer Katalin, Horváth István, Háns Attila, Herczeg János, Németh László, Kovács Ferencné sz. Horváth Rozália, Dala János, Kardos Ferencné sz. Berkes Mária, Németh Lajos, Móricz Imre, Koroknái István, Pungor Józsefné sz. Faller Franciska, Kisfaludy Istvánné sz. Németh Anna, Francsics Jenői, Lajos Józsefné sz. Molnár Rozáliái, Kollmann Ferencné sz. Griesler Annái, Hrutka Pál, Nagy Elemérné sz. Tamási Emília, Horváth László, Szakály Ferenc, Kocsis Imre, Kocsi Jánosné sz. Molnár Mária, Polacsek Józsefné sz. Farkas Julianna. Bff09)ECM§ ... • Születés: Dömötör Gyula és Hírt Terézia Anna fia: Balázs, Tornai Zoltán és Harangozó Erika Mária fia: Zoltán, Drescher László és Novalovits Ágnes leánya: Nikoletta, Baldauf Gyula és Magosi Julianna leánya: Helga, Dudás József és Nagy Bernadett fia: Gábor József, Tengelics Gyula és Kovács Mária leánya: Orsolya. Házasság: Horváth Sándor és Sipos Katalin. Pálmai Árpád és Szántó Teréz, Fillinger Lajos és Németh Gyöngyvér. Halálozás: Varga István, Mármut* . Születés: Csonka László és Horváth Karolina fia: Zoltán, Horváth Lajos és Szabó Csilla leánya: Zsanett, Bencsik Gábor és Németh Mária fia: Gábor, Bakos József és Molnár Margit fia: Tamás, Kovács Gyula és Marton Piroska fia: Gábor, Novák Ödön és Kovácsz Hajnalka leánya: Júlia Hajnalka, Kiss László és Nagy Cecília fia: László, Botfa Sándor és Szabó Ilona leánya: Edina Hana, Tóth László és Németh Ida fia: László, Odor Lajos és Moór Erzsébet leánya: Mónika, Csillag Sándor és Jánosa Éva fia: Péter, leánya: Eszter (ikrek), Csorba János és Auer Mária fia: Rolland János, Závor Ferenc és Doroszi Erzsébet fia: Szabolcs Baldauf Zoltán és Pasics Gyöngyi leánya: Mónika, Varga Gábor és Busi Etelka leánya: Tímea, Morgós Kálmán és Pallósi Mária leánya: Violetta, Zsigonics László és Nagy Anna fia: Arnold, Patyi Imre és Bíró Jolán leánya: Ildikó, Horváth Antal és Bejczy Mária fia: Attila, Balázs György és Szabó Emerencia fia: Péter, Komondi László és Janzsó Gyöngyi leánya: Beatrix, Horváth József és Gecse Erzsébet fia: József, Regős József és Varga Éva leánya: Éva. Horváth László és Fenyvesi Mária fia: Gábor, Müller József és Marsai Julianna fia: Zoltán. Horváth Géza és Szárnyas Gabriella leánya: Anett, Sáli László és Szabó Johanna leánya: Mária Zita, Horváth György és Baráth Petronella leánya: Viktória Margit, Nyúl László és Sebestyén Erzsébet leánya: Bernadett Molnár János és Rozmán Emilia leánya: Gyöngyi. Halálozás: Major Zoltánná sz. Kessler Antónia, Németh Józsefné sz. Szabó Mária. Varga Ferenc. Bozi János. Horváth Péterné sz. Gerecs Magdolna. Molnár Józsefi. Süle János. Németh Lajos. Tamás Imréné sz. Antal Mária. Horváth Sándorné sz. Pásti Ilona. Pécz József.. Toldi József. Simon Ernő. Horváth Sándorné sz. Schrang Anna. Kámán Józsefné sz. Galambos Terézia. 1981. március 18. Szerda