Vas Népe, 1981. június (26. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-02 / 127. szám

EXPRESSZ ■ Irt­ Kádár János, a Ma­gyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságá­nak első titkára, Loson­­­czi Pál, az Elnöki Tanács Elnöke, Lázár Gyögy, a Minisztertanács elnöke és Apró Antal, az ország­­gyűlés elnöke fogadta dr. Simon Pált, hazánknak a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság­ba akkreditált rendkívüli és meghatalmazott nagy­követét, aki elutazott ál­lomáshelyére. de Hétfőn hivatalos bará­ti látogatásra Bukarest­be érkezett Józef Czyrek lengyel külügyminiszter, s a nap folyamán meg­kezdte tárgyalásait román vendéglátójával, Stefan Andrei külügyminiszter­rel. Eszmecseréjükön át­tekintik a két ország közötti kapcsolatok állá­sát és tárgyalnak a nem­zetközi helyzet időszerű kérdéseiről.' ... .TV-' Bangladesi helyzetkép Visszafoglalták Chittagongot A bangladesi kormányhoz hű erők hétfőn, helyi idő szerint reggel 6.00 órakor harc nélkül visszafoglalták Chittagongot, a lázadó ka­tonák által megszállt kikö­tővárost — jelentette a dac­­cai rádió. A kormány kezén levő rá­dió szerint a lázadók közül sokan eleget tettek a vezérka­ri főnök felszólításainak, és él­ve a felkínált amnesztiával, megadták magukat, a többiek elmenekültek.. A chittagomngi rádió, amely Iszamibat óta Manzur Ahmed és a vezetése alatt álló felke­lők programját sugározta, visszatért rendes­ adásaihoz. A kormány az elnök meg­gyilkolása miatt országos gyászt rendelt el hétfőre, a parlament erre a napra kitű­zött ülését pedig keddre ha­lasztotta. Röviddel a daccai rádió Chittagong visszafoglalásáról szóló bejelentése után helyre­állt a távközlési kapcsolat Banglades és a külvilág kö­zött. Az elnök halála miatt az alkotmány értelmében 180 napon belül elnökválasztást kell tartani. Addig Abdusz Szattar, az eddigi alelnök gyakorolja az államfői tiszt­séget. Ziaur Rahmannak, a szom­baton meggyilkolt bangladesi államfőnek holttestét megta­lálták, 40 kilométerre Chit­tagong városától, egy kollé­gium épületében — közölték hivatalos forrásból a PTI in­diai hírügynökség tudósítójá­val Daccában. A kormány különrepülőgé­­pet indított útnak, amely Daccába szállítja majd az államfő holttestét, hogy a személyének és tisztségének kijáró hivatalos­­temetési szer­tartásiban részesítsék. A chittagongi lázadásnak Ziaur Rashmanoin kívül az ál­lamfő nyolc közeli munka­társa is áldozatul esett. Chittagong közelében letar­tóztatták Ahmed Manzur tá­bornokot, a háromnapos fel­kelés vezetőjét, a várost kö­rülvevő erdőben. . . Az AFP francia hírügynök­ség jelentése szerint egyelő­re bizony­talan Ahmed Man­zur tábornoknak, a bangla­desi lázadás vezetőjének a sorsa. A daccai hatóságok ugyanis nem voltak hajlan­dók sem megerősíteni, sem pedig cáfolni a tábornok le­tartóztatásának hírét. ★ Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban fe­jezte ki részvétét Abdusz Szattarnak, a Bangladesi Né­pi Köztársaság ügyvezető el­nökének Ziaur Rahman el­nök tragikus elhunyta alkal­mából. Ma megkezdődnek a kelet—nyugati tárgyalások Újabb szovjet kezdeményezés A Szovjetunió kész arra, hogy egyetlen új rakétafegy­vert se telepítsen, mihelyt megkezdődnek a kelet—nyu­gati tárgyalások az eurostra­­tégiai fegyverekről — jelen­tette ki a Frankfurter Rundsehaunak adott interjú­jában Vagyim Zaglagyin, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságá­nak tagja. A szovjet politikus, aki a Németh Kommunista Párt hannoveri kongresszusán részt vett szovjet küldöttség tagjaként tartózkodik az NSZK-ban, pozitívnak minő­sítette a szovjet—nyugatné­met kapcsolatokat. Mind gazdasági, mind humanitári­us, mind kulturális téren a viszony kedvezően alakul. Csupán egyetlen tényező válhat akadállyá ezen az úton: az új amerikai raké­ták — mondotta. Zaglagyin emlékeztetett ar­ra, hogy a Szovjetunió 1971 óta számos alkalommal ja­vasolt tárgyalásokat erről a kérdésről. A több mint egy évtizedes folyamat kezdetén a szovjet fél még egyetlen SS—20-as rakétával sem rendelkezett, az amerikaiak pedig csak ötödannyi atom­fegyverhordozó birtokában voltak, mint most. A kölcsö­nös megállapodás akkor könnyebb lett volna, mint jelenleg — hangoztatta. Zaglagyin rámutatott: nyugati katonai szakértők is elismerik, hogy mindkét fél jelenleg körülbelül ezer-ezer hordozórakétával rendelke­zik, vagyis paritás áll fenn. Ez a helyzet gyökeresen megváltozik, amennyiben 572 új amerikai rakétát állítanak fel Nyugat-Európában. „Vagyis az első csapást né­met földről mérnék ránk. Egy ellencsapás szükségsze­rűen a Szövetségi Köztársa­ság ellen irányulna. Az amerikaiak viszont távol akarják tartani maguktól a veszélyt... Az új, fölényre törekvő amerikai stratégia megfelelő szovjet választ követel. Nem kellene azon­ban előbb mégis arról be­szélnünk, hogy az európai államok egyáltalán hajlan­dók-e egy ilyen stratégia eszközéül szegődni? A kelet- és nyugat-európai országok nem fenyegetik egymást. A sokszor emlegetett szovjet veszély nem létezik, ezt ve­zető bonni politikusok is tudják, és időnként ki is mondják. Minden atombom­ba, amelyet valahol Európá­ban telepítenek, valamennyi európai számára veszélyt je­lent. Ezért fontos a mi szá­munkra is a Német Szövet­ségi Köztársaság biztonsága. Az önök biztonsága és a miénk egy és ugyanaz a dolog” — mondotta interjú­jában Vagyim Zaglagyin. S­­tálában , Svédországban Jugoszláviaellenes tüntetések A Tanjug jugoszláv hír­ügynökség jelentése szerint a hét végén Svájcban, illetve Svédországiban Jugoszlávia­­ellenes megmozdulások vol­tak. Gerziben szombaton szél­sőséges albán elemek vonul­tak az utcákra, bántalmaz­ták az arra járó jugoszlávo­kat, a gyermekeket és a nő­ket sem kímélve. Az erősza­koskodó csoportok rádió adó­vevő készülékeken keresztül tartották egymással a kap­csolatot, egyeztették össze akcióikat. A genfi rendőrség — jelenti a Tanjug — csak a végszükségben avatkozott be. A svá­jci Thunham jugoszláv­­ellenes szélsőséges elemek be­törtek az ottani jugoszláv klubba, és — mint a Tanjug írja — eddig még nem érke­zett hír arról, hogy a garáz­­dá­lkodók közül bárkit is le­tartóztattak volna. Egy másik jelentésben köz­li a Tanjug, hogy Stockholm­ban az újonnan létrehozott horvát—albán bizottság szer­vezéseiben rendeztek tüntetést a Svédországiban élő jugo­­szlávellenes emigránsok. A Svédországban élő jugoszláv állampolgárok közül több szá­­zan, értesülve az ellenséges tüntetésről, körülvették a stockholmi jugoszláviai nagy­­követséget, s megakadályoz­ták a szélsőséges elemeket a beszédek megtartásában. Csu­pán vezetőjük, Biankó Szalai tudta elmondani beszédét. Pártértekezletek Lengyelországban Az elmúlt hétvégével újabb szakasz kezdődött a LEMP kilencedik, rendkívüli kongresszusának előkészítésében: munkához láttak a vajdasági beszámolási-választási pártér­tekezletek. Ezeken összegezik az eddig beérkezett javaslato­kat, megválasztják a vajdasági pártbizottságok vezető szer­veinek új tagjait és a kongresszusi küldötteket. Szombaton és vasárnap három vajdaságban: Olsztynban, Szczecinben és Wloclawekben került sor ilyen értekezletekre. Stanislaw Kania, a LEMP KB első titkára a Varsó kö­zelében lévő Ursus gépgyár pártszervezetének a hét végén megtartott beszámoló-választási értekezletén emlékeztetett arra, hogy a pártban a tavaly nyári konfliktusok óta foly­nak a szenvedélyes viták a válságból kivezető út megtalá­lására. Kania felidézte, hogy a tavaly nyári nagy sztrájk­­konfliktusok megoldásának politikai módja jelentette a meg­újuláshoz vezető első lépést. A július közepére kitűzött kilencedik kongresszus előtt nem kisebb feladat áll, mint az, hogy „olyan vezetést válasz­­szon, amely képes lesz továbbvinni a pártot a válságból ki­vezető úton”. Ez különösen szükséges olyan időszakban, ami­kor az országban nagy feszültségek és érzelmek halmozód­tak fel, s amikor nagyon könnyen keletkezik olyan helyzet, amely fölött már mindenki elveszti az ellenőrzést. Kania kijelentette: tovább tart az éles politikai válság. „Sok minden veszélyezteti a szocialista megújulás irányvona­lát, és számos kétely merült fel azzal kapcsolatban, hogy a helyzet végül is nem válik-e ellenőrizhetetlenné”. A LEMP KB első titkára a párt egységének fontosságát és az össze­fogás szükségességét hangoztatta. Wyszynski temetése Varsóban vasárnap az or­szág minden részéből össze­­sereglett sokezer fős tömeg jelenlétében vettek végső búcsút Stefan Wyszynski bí­borostól, Lengyelország prí­másától, aki 32 éven át állt a lengyel katolikus egyház élén. A többórás gyászszertar­táson II. János Pál pápa sze­mélyes megbízottaként részt vett Agostino Casaroli bíbo­ros, vatikáni államtitkár, va­lamint számos külföldi egy­házi és állami küldöttség. A magyar római katolikus egy­házat dr. Lékai László bíbo­ros, esztergomi érsek képvi­selte. A lengyel állami de­legációt Henryk Jablonski államfő vezette. Wyszynski bíborost a var­sói Szent János székesegyház kriptájában helyezték örök nyugalomra. Mladenov Moszkvában A szovjet kormány meg­hívására baráti látogatásra, hétfőn Moszkvába érkezett­ Petr Mladenov, a Bolgár Kommunista Párt KB Poli­tikai Bizottságának tagja, a Bolgár Népköztársaság kül­ügyminisztere. A vendéget a Vnukovói repülőtéren­ And­rej Grosztiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tag­ja, a Szovjetunió külügymi­nisztere üdvözölte. Mladenov a Szovjetunió és Bulgária kétoldalú kapcsolatairól, időszerű nemzetközi kérdé­sekről tárgyal szovjet kollé­gájával. Brüsszel Merénylet Naim Khader, a Paleszti­nai Felszabadítási Szervezet brüsszeli összekötő irodájá­nak vezetője hétfőn délelőtt éppen munkahelye felé tar­tott Brüsszel diplomáciai ne­gyedében lévő lakásából, amikor egy férfi közvetlen közelből egy nagy­­aliberű pisztolyból öt lövést adott le rá. A palesztin vezető azon­nal meghalt. A gyilkosnak sikerült kereket oldania. HARMINCÖT ÉVVEL EZ­ELŐTT, 1946. június má­sodikévi bontott zászlót a magyar úttörőmozgalom. Amikor a Gyermekbará­tok Országos Egyesüle­te keretében megalakultak az első úttörősejtek, bizonyá­ra nem is gondoltak arra, hogy a születendő új, demok­ratikus Magyarország egyik legaktívabb, legszebb re­ménységre jogosító tömeg­mozgalmát indítják útjára. Többféle indíték vezette őket: jótékonyság, gyermek­­védelem, meg aztán a bölcs előrelátás is — annak felis­merése, hogy a szabadsággal való élni tudásra a néphata­­lom gyakorlására, a közéleti demokratizmusra már egé­szen kis korban, kell és lehet felkészíteni a leendő állam­­polgáro­ka­t. Az elmúlt évtizedek azokat igazolták, akik az úttörőmoz­galomban felismerték a szo­cialista nevelés egyik alapté­nyezőjét. Hazájához hű, szor­galmas, edzett ifjúság neve­lődik az úttörőmozgalomban, amely fogékony az újra, szor­galmasan készül jövendő fel­adataira, tanul, képezi magát, természetesnek tartja, hogy egykor neki kell átvenni a stafétabotot az idősebbektől. A FELSZABADULÁS óta felnövekvő úttörőnemzedé­­kek sorra meg is állták helyü­ket. Gondoljuk csak el, aki 1946-­ban tízéves volt, tehát először öltötte magára az ak­kor még fehér és kék színű úttörő nyakkendőjét, ma már negyvenöt éves, társadalmunk derékhadához tartozik. Vagy­is munkás, orvos, iskolaigaz­gató, művész, tsz-elmök, gyár­­igazgató. Százezrek kezdik meg minden évben a kisdo­bos életet, és ugyanennyien lépnek az idősebb testvérszer­­vez­et, a KISZ tagjai közé. Ez a hatalmas, társadalmi mére­tű rotáció a társadalmi meg­újulás, a fejlődés folyamatos biztosítéka volt eddig is és­­lesz ezután is. Az úttörőmozgalom nem­csak őrzőre haladó, forradal­mi hagyományainknak, ha­nem új hagyományok teremtője is. Pirosbetűs ünnepként tartjuk szá­mon a Csillebérci Úttörő Köz­társaság­ 1948-ban, a szabad­ságharc századik évfordulóján történt megalapítását, az űrt- Akik elsők lettek a papírgyűjtésben. A gyakorló általános iskola ötödikesei.­s Lubomir Strougal MEGKEZDŐDTEK A MAGYAR–CSEHSZLOVÁK HIVATALOS TÁRGYALÁSOK Lázár Györgynek, a Magyar Népköztársaság Miniszterta­nácsa elnökének meghívására hétfőn baráti látogatásra Ma­gyarországra érkezett Lubomir Strougal, a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság szövetségi kormányának elnöke. Lubomir Strougal kíséretében Budapestre érkezett Rudolf Rohlicek, a Minisztertanács elnökhelyettese, Alois Hloch kül­kereskedelmi miniszterhelyettes, Dusán Spádil külügyminisz­ter-helyettes és Karol Ujházy, az Állami Tervbizottság elnök­­helyettese. A csehszlovák, magyar és vörös zászlókkal díszített Fe­rihegyi repülőtéren a vendégek fogadására megjelent Lázár György, Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese, Bajnok Zsolt államtitkár, a Miniszter­tanács Tájékoztatási Hi­vatalának elnöke, Kovács Gyula, az Országos Tervhivatal el­nökhelyetese, Roska István külügyminiszter-helyettes, Varga József, a Minisztertanács titkárságának vezetője és Vas János külkereskedelmi miniszterhelyettes. Jelen volt a fogadáson Václav Moravec Csehszlovákia budapesti és Kovács Béla ha­zánk prá­gai nagykövete is. Délelőtt a Parlamentben a kormány tanácstermében meg­kezdődtek a magyar—csehsz­lovák tárgyalások. (Képünkön a delegációk.) A magyar tárgyalócsoport vezetője Lázár György, tagjai: Marjai József, Kovács Gyula, Roska István­, Vas János és Ko­vács Béla. . A csehszlovák tárgyaló csoportot Lubomir Strougal veze­ti, tagjai: Rudolf Rohlicek, Alois Hloch, Dusán Spácil, Karol Ujházy és Václav Moravec. A szívélyes, baráti légkörű tárgyaláson a két miniszter­elnök áttekintette az országaink közötti kapcsolatok alakulá­sát, a gazdasági kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeit, s meghatározták a további együttműködés fő területeit, tenni­valóit. Kölcsönösen tájékoztatták egymást Magyarország és Csehszlovákia szocialista építőmunkájának eredményeiről, s eszmecserét folytattak a kölcsönös érdeklődésre számot tartó időszerű nemzetközi kérdésekről is. Délután Lázár György és Luibomir Strougal négyszemközti megbeszélést folytatott. Este az Országház Vadásztermében a Minisztertanács el­nöke vacsorát adott vendége tiszteletére. Szovjetunióba látogat Willy Brandt Willy Brandt, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke június 30. és július 2. között. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, szov­jet államfő meghívására lá­togatást­­tesz Moszkvában. Mint Wolfgang Clement, az SPD­­■"vivője hétfőn el­mondotta, a látogatás célja az, hogy átfogó eszmecserét folytassanak a nemzetközi helyzetről, elsősorban az eu­rópai biztonság kérdéséről. További téma lesz a fejlett ipari és a fejlődő országok kapcsolatainak állása is. 1981. június 2. Kedd

Next