Vas Népe, 1982. július (27. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-01 / 152. szám
Nyári táborok a mozgássérült, krónikus beteg gyermekeknek Táboroznak a mozgássérült és a krónikus beteg gyermekek is — immár országszerte. Az idén első ízben 18 megyében több mint 1600 ilyen gyermek vesz részt e nyári táborokban. Ezek gyógyfürdő-, üdülőtelepeken, a Balaton partján, s az ország más szép vidékein a SZOT és a vállalatok üdülőiben, utazási vállalatok kempingjeiben, úttörőtáborokban kapnak helyet. Júliusban például Borsod megyében a füzérradványi táborban a krónikus beteg és mozgássérült, a jósvafői barlangkúrán asztmás gyerekek vesznek részt. A Békés megyei fogyatékos gyerekek Szabadkígyóson, a Zala megyeiek Vonyarcvashegyen táboroznak. Néhány táborban már júniusban fogadták a gyerekeket. A SZOT balatonmáriafürdői gyermeküdülőjében Győr-Sopron megyei ifjak pihentek, játszottak, szórakoztak tábortűznél, discoban. A karcagberekfürdői táborban a Szolnok megyei gyerekek a gyógyvízben lubickoltak, s kirándultak, horgásztak. A Magyar Vöröskereszt Vas megyei szervezete négy évvel ezelőtt kezdeményezte a táborozási formát, s azóta több vöröskeresztes és más társadalmi szervezet, a társadalom különféle rétegeinek képviselői támogatták. Üzemek, vállalatok szocialista brigádjainak társadalmi munkája, a Vöröskereszt alapszervezetei, magánszemélyek anyagi hozzájárulása révén vált lehetővé, hogy krónikus beteg és mozgássérült, testi, szellemi fogyatékos gyermekek is részesülhessenek a táborozás örömeiben. Gyermekorvosok, gyógypedagógusok, védőnők, ápolónők, óvónők, népművelők és népművészek vállalták, hogy foglalkoznak a táborozókkal. Számosan önzetlenül, a nyári pihenőjüket, szabadságukat feláldozva gondoskodnak a beteg, a sérült gyermekek pihenéséről, szórakozásáról, és folyamatos gyógykezeléséről. A tábori programok a gyermekek egészségi állapotának megfelelőek, s ugyanolyan színesek, szórakoztatóak, mint az egészséges gyerekeké. kagylót, mellettük kőszegi fiatalok ropják kitartóan a csárdást. S a többiek, vagy kétezer népviseletbe öltözött énekes, táncos, ostort durrogtató, harmonikás, rózsákkal díszített hintókon parádézó. .. Ljubljana, a népek esküvője. Európában is párját ritkító látványosság ez. Valamit az előzményekről. Tizenöt évvel ezelőtt a szlovén fővárosban két fiatal pár, egy helybéli, valamint egy svéd házasságot kötött. A negyedmilliós város lakói közül sokan elkísérték őket a lakomára, tiszteletükre valóságos fesztivált rendeztek. A helyi turistaszövetséget igazán nem lehet rugalmatlansággal vádolni: rá egy évre már fél Európából idecsődítették a házasulandókat — persze, alapos válogatás után —, s nagyszabású folklórprogramot állítottak össze. A város utcáin felvonulókat tömegek köszöntik minden évben. A költségek természetesen nagyok. De ha azt vesszük, hogy átlagban öthat ország tévései, filmesei örökítik meg az eseményt, tucatnyi újságíró ír a fesztiválról, s szép számmal futnak be a valutát hozó csoportok, terjesztik a város hírét — közben az országét is —, akkor koránt sincs szó kidobott pénzről. De térjünk vissza a lagzira, amiben a vasiak is érdekeltek. Nagyon szép népviseleti ruhában éppen most jön le a városháza lépcsőjén a szombathelyi pár, Horváth Andrea és Taschner Sándor. Még meleg a tanári diplomájuk. Ütemes tapsot kapnak, meg éljenzést az átrándult magyaroktól, s a kőszegi táncosoktól. Nyomukban a budapesti páros: Göntér Ágnes és dr. Trásy Gábor. A Stúdió ’82 stábja elemében van, az operatőr elszántan nyomakodik a mieink után a tömegben. Egészen a hintóig. Csörren az ostor, megindul a lakodalmi menet. Át az óvároson, a sörözőkkel, éttermekkel zsúfolt részen. Néhány petárda is durran, a ljubljanaiak nem sajnálják a tenyerüket. Vagy három kilométer után feltűnik a cél, az atlétikai világversenyeknek gyakorta helyet adó Tivoli sportcsarnok. Itt jön a java. A párokat díszes asztalhoz ültetik, megtelnek a lelátók. A terembe hatvantagú fúvószenekar masíroz be, főtt sonkákat gurítanak kis kocsikon. Jönnek a szakácsok, valóságos bemutatót tartanak szeletelésből és tálalásból. A termet lezáró hatalmas drapérián szerény felirat: UNION. Egy sörkombinát hirdeti magát. De nem akármilyen: javarészt ez a cég fedezi a híres parádé költségeit. S a szervezők udvariasan, de nagyon határozottan gondoskodnak arról, hogy az esküvői párosok, no meg az újságírók megnézzék a gyárat. Mert e nemes aktus, a népek esküvője, kiváló reklámfogás. Jugoszláviának nagy szüksége van a turistadollárokra, minél többre. Persze nem csak Jugoszláviának__ (Folytatjuk) Kozma Gábor A párokat a városháza előtti téren bölcsővel ajándékozták meg. 1982. július 1. Csütörtök Hat hét Magyarországon Vépet — minden tréfát félretéve — joggal tartják az utóbbi időben a „világ közepének”. A mezőgazdasági szakmunkásképző és munkás továbbképző intézet ugyanis széles körű nemzetközi kapcsolatok ápolásával valóságos kis szigetté vált. Európai, ázsiai, afrikai diákok, felnőtt vezetők százai váltogatják egymást, több hetes kurzusokon ismerkednek hazánkkal, a magyar nyelvvel, tanulmányutak, tanfolyamok fontos bázisa lett nép. Főként a fejlődő országokból érkeznek sokan. Irakból, Laoszból, Tanzániából, Bulgáriából és Csehszlovákiából sokan fordultak meg az intézet falai közt, és tértek vissza ismeretekkel gazdagodva. Az Elnöki Tanács elnökének egy nemrégi látogatásakor határozták el Tanzániában, hogy a faluvezetők egy-egy csoportja mellett a magas beosztású vezetők is részt vesznek tanulmányutakon, így került sor annak a két magas rangú állami vezetőnek Vépre küldésével, akikkel a minap találkoztam Szombathelyen. Erinco Sanga, a tanzániai miniszterelnöki hivatal főosztályvezetője és Boniface Ngasa Kallabi intézeti igazgató hat hétre érkezett hazánkba. Ebből öt hetet Vépen töltenek, a szakiskola gondosan előkészített programokkal áll rendelkezésükre. — Milyen céllal érkeztek Magyarországra ? — Mindenekelőtt a magyar gazdasági életet szeretnénk jobban megismerni. Az ipar mellett talán nagyobb súlylyal a mezőgazdaság érdekel bennünket. A szövetkezeti mozgalom általában is sok-sok tapasztalattal szolgál, de mi ezen belül is nagy szorgalommal tanulmányoztuk az áfészek munkáját. A megyéjükben eltöltött öt hét alatt kiváncsiak voltunk az államigazgatás megszervezésére, az egészségügyi ágazat munkájára, nem utolsósorban a kulturális élet szervezésére, formáira. Sok helyen jártunk, igen gazdag ismeretanyaggal térünk vissza. Jártak a Styl Ruházati Vállalatnál, a Nyugat-magyarországi Fagazdasági Kombinátban. Megtekintették a megyei kórházat, az ifjúsági központot. Egy napot töltöttek a megyei tanács vezetőinél, majd a MESZÖV-ben tájékozódtak. A cipőgyárban találkoztak Rujsz Lászlóné képviselővel, a hétvégeken kulturális programokon vettek részt. Közben megismerték Nyugat-Dunántúl nevezetességeit, elutaztak Keszthelyre, Veszprémbe, Zalaegerszegre. Természetesen, megyénk városaiban is jártak. — Nagyon jól éreztük magunkat. A mi hazánk tízszer nagyobb az önökénél. Vannak olyan helyek, amelyek éghajlati viszonyai szinte teljesen megegyeznek az ittenivel. A föld tehát gyakorlatilag mindent megteremhet, amit itt. De jól tudjuk, hogy a lényeg nem ebben van. Az önök mezőgazdasági kultúrája igen magas, nagyon sokat lehet és kell tanulnunk a termelőszövetkezeteiktől. Elsősorban a szervezés, a mezőgazdaság technikai ellátottsága fogott meg bennünket. Petőmihályfán a háztáji gazdálkodást is jobban nagyító alá helyezték. Takács István tsz-tag látta őket vendégül, s mutatta be kisgazdaságát. De sokat tanultak Ferenczi Károlytól is, akinek a kisálattenyésztő munkája igen érdekes. Ez azért is keltette fel jobban az érdeklődésüket, mivel kapcsolódik az áfész munkájához is. Már ami a felvásárlást, illetve az értékesítést illeti. A mi egyik legnagyobb problémánk otthon az egészségügyi ellátás megszervezése. Mondanunk sem kell, hogy az itt látottak mit jelentenek számunkra. Nagy területeken, szétszórtan élnek nálunk az emberek. Egy orvosra sok ember jut. A hatvanas években még főleg arra helyeztük a fő hangsúlyt, hogy felvilágosító munkát folytassunk a lakosság körében. Most már egyre több orvosunk van, az egészségügyi ellátás megszervezése azonban még hátra van. — Jártak-e másutt is? — Igen. Mindketten Angliában tanultunk. De tapasztalatcserén részt vettünk Bulgáriában és Jugoszláviában is. Most Magyarországon vagyunk. — Milyen a benyomásuk a magyarokról? — Igen kedves emberek, rengeteg barátra leltünk. A vépieknek igazán csak köszönetet mondhatunk, figyelmességük határtalan, mindent megkaptunk tőlük, amit a tanulmányút során kértünk. Úgy érezzük, hogy feladatukat maximálisan teljesítették. A két tanzániai vendég hétfőn utazik el Vépről. Egy hetet még a fővárosban töltenek, majd indulnak haza. Erineo Sangát két, Boniface Ngasa Kallabit négy gyermeke várja. És hát a család. De legalább ennyire, a nagyobb család is, Tanzánia népe, amelynek felemelkedéséért sokat akarnak tenni. Sok sikert kívánunk hozzá. Pósfai János Fotó: Czika László A srácok megmutatták Szó szerinti értelemben látható gondja a lakótömbben élőknek a lépcsőházak, előterek, kapualjak piszkos gondozatlansága. Nem mintha maguk az ott lakók teljesen vétlenek lennének ez ügyben (legalábbis egy részük), mégis jogosak azok a bírálatok, amelyek a házmesterek tevékenységével kapcsolatosak. Az IKV-k, városgazdálkodási vállalatok valóságos begyűjtő helyeik ezeknek a panaszoknak. Az ő dolguk valamiképpen orvosolni ezeket. Időnként segítenek csak mások. ★ A sebtiben összehívott lakógyűlésen egymás után hangzottak el az észrevételek. „Ez így tovább nem mehet__Felháborító ez a piszok mindenütt, sürgősen intézkedni kell” és a többi. Az ott lakó tucatnyi felnőtt ember zsörtölődésének véletlen-készakarva tanúja volt egy csapat 8—10 éves lurkó, az érdekeltek gyermekei, őket ugyan nem hívták, de megneszelték a dolgot és az ajtó mögött jelen voltak. Eleget hallottak ahhoz, hogy gyorsan megtartsák a maguk kis haditanácsát. — Te vödröt hozol, te felmosóruhát, ő meg söprűt, partvist, súrolókefét__ Szétfutottak, hogy aztán kellőképpen felszerelkezve fogjanak hozzá a megbeszélt művelethez. Nem tellett el három „társadalmi munkaóra”, s a földszinttől a tetőtérig ragyogott minden. Az akarás, hogy mi, srácok majd megmutatjuk, meghozta a gyümölcsét. És hogy a jól végzett munka jutalma se maradjon el, összedobták, ami a nadrágzseb mélyén lapult, és meglepték egymást egy-egy nyalókával. Ez a rendhagyó nagytakarítás Kőszegen történt a minap az Árpád téri új épülettömbben, az ABC- áruház mellett és felett. Hogy milyen volt a nemrég hazavitt bizonyítványuk, azt nem tudom. De szünidei példamutatásuk mindenesetre jelest érdemel.(lakatos) m , így is lehet Az ellenőrzési igazgatóság revizorai a közelmúlt napokban pénzügyi és gazdasági ellenőrzést tartottak a nemesbődi téeszben. A helyszíni vizsgálatok során megtekintették az állattartó telepeket, megnézték a pillangósok betakarításának munkafolyamatait is. Megállapíthatták, hogy a helybeliek példamutató szervezéssel, a takarékosság szem előtt tartásával végezték tennivalóikat. A rendre vágott takarmányt kellő száradás után a téesz-tagok boglyázták, majd markológép segítségével pótkocsikról került a vöröshere a kazalozó brigádhoz. Az energiatakarékos szárításnak hagyományos módszere ez. S mivel a boglyázás is kellő gondossággal, hozzáértéssel, azaz levélpergés nélkül történt, a takarmány minőségét is sikerült megőrizniük. Mindez a 1ob tejben és húsban térül majd meg. A reviziók azt is jó érzéssel állapíthatták meg, hogy a boglyák helyén sem maradt el takarmány, mert annak minden szálát felszedték. Így kell ezt tenni még akkor is, amikor olyan termésmennyiséget takarítanak be, amilyen ebben a téeszben talán még soha nem volt. A termelőszövetkezet jó példát mutatott arra, hogy a szervezettségnek, a fegyelmezett munkának mennyire értelme van. A revizorok megítélése szerint azonban a jó terméseredményt nemcsak a kedvező időjárás, hanem a szakmai hozzáértés, az átlagon felüli szervezettség, a javuló vezetői ellenőrzés és természetesen a tagság szorgalma is eredményezte. Hát így is lehet takarmányt termelni, betakarítani. Vagy inkább azt mondhatjuk: így kell! Idegenforgalmi tárgyalás (Lakatos Ferenc karikatúrája) VAS NÉPE 3