Vas Népe, 1982. október (27. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-01 / 230. szám
ig, a családiház-építés esetében pedig azok 60 százalékáig terjedhet. Azoknak, akik az átlagosnál nagyobb vagy költségesebb, igényesebb lakást építenek, többletköltségeik egy részének fedezetéül nagyobb kamatterhű, rövidebb lejárat idejű kölcsön is adható. Az építési hitelek összegének felső határát a Minisztertanács évente határozza meg a hitelpolitikai irányelvekben. A jövőben a dolgozók szélesebb köre részesíthető munkáltatói támogatásban. Az állami költségvetésből nyújtott támogatás megszűnik, s a munkáltatók (vállalatok, szövetkezetek, intézmények) maguk dönthetik el, hogy dolgozóik közül kiket és milyen mértékben támogatnak. A lakásépítésre és lakásvásárlásra adható — vissza nem térítendő — támogatások és a kölcsönök forrásai a vállalati gazdálkodás eredményességével összhangban alakulnak. — A tanácsi értékesítésű (szövetkezeti) lakásjuttatási forma fokozatosan csökken. Az állami támogatás 1985 végéig megszűnik. A lakóházfenntartás állami támogatásának csökkentése érdekében a lakbérek 1983. július 1-től átlagosan 130 százalékkal emelkednek. Annak érdekében, hogy a bérlők kiadásai ne növekedjenek ugrásszerűen, az állami lakások bérlői — 1988-ig fokozatosan csökkenő mértékben — állami hozzájárulást kapnak. E hozzájárulás összege 1983-ban a lakbértöbblet 70 százaléka lesz. A lakbérnövekedés ellensúlyozására az arra legjobban rászoruló nagycsaládosok és nyugdíjasok szociális támogatást kapnak. A lakbérek emelésének mértéke a lakások használati értéke szerint eltérő: a komfort nélküli lakások havi bére négyzetméterenként 2,40 Ft-ról 4,50 Ft-ra, a félkomfortos lakásokéé 3,60 Ft-ról 7,50 Ft-ra, a komfortos lakásoké 5,40 Ft-ról 12,00 Ft-ra, az összkomfortos lakásoké pedig 6,0 Ft-ról 15,0 Ft-ra változik. A tanácsok legfeljebb az új lakbér 50 százalékáig mérsékelhetik azoknak a lakásoknak a bérét, amelyeknek az épületen belüli elhelyezkedése, a műszaki állapota vagy a környezete kedvezőtlen. Az állami tulajdonú szükséglakások lakbére nem emelkedik. A jelenleginél nagyobb mértékben lesz mód arra, hogy a lakbéreket — a lakásnak a településen belüli fekvésétől (zöldövezet, városközpont) függően — az új lakbér — 25 százalékáig növeljék. Azokban az egykor lakásos épületekben, ahol kizárólag a bérlőké a kerthasználat joga, a növelés felső határa további 20 százalék lehet. A lakbért az ingatlankezelő szervezetek állapítják meg, s 1983 március végéig írásban közült a bérlőkkel, a bérlőknek az új lakbérekkel kapcsolatos észrevételeit és az esetleges vitás kérdéseket a tanácsok bírálják el 1983 márciusától június végéig. A lakbérek rendezése kiterjed az állampolgárok tulajdonában levő, de bérbe adott lakásokra is. Az úgynevezett kötött bérű lakások lakbérét a bérbeadó az állami lakásokéval azonos mértékben állapíthatja meg. — A három és többgyermekes családok egységesen havi 150 Ft szociális támogatást kapnak. Ezt azok is megkapják, akik 1983 után válnak nagycsaládossá. — A nyugdíjas bérlők közül azoknak jár szociális támogatás, akiknek — eltartottaikat figyelembe véve — egy személyre jutó havi nyugdíja nem haladja meg az 5000 Ft-ot. A támogatás az 1983. évi lakbértöbblet mértékéig, de legföljebb havi 150Ft-ig terjedhet. A lakásbéremelés után nyugdíjassá váló bérlőknek a tanács vagy a nyugdíjintézet — igénylés alapján — kivételes szociális támogatást adhat. — A nagycsaládos bérlők a családi pótlékkal, a nyugdíjasok pedig a nyugdíjjal együtt kapják meg a szociális támogatást. — Azok a bérlők, akik jogos lakásigényüket nagymértékben (két vagy több szobával) meghaladó nagyságú lakásban laknak,sem állami hozzájárulást, sem szociális támogatást nem kapnak. 1983 júliusától az új és a felújított lakásokban a berendezési tárgyak javításának és kicserélésének költsége a bérlőket terheli. A jövőben a bérlők közvetlenül résztvállalhatnak lakóházuk fenntartásában, s ezzel a céllal ,bérlőközösséget alakíthatnak. Ugyanakkor az ingatlankezelő szervezetek szolgáltatásainak színvonalát emelni kell. E szervezetek elsősorban házkezelői szolgáltatásokat (karbantartást és üzemeltetést) végeznek majd, továbbá műszakilag és gazdaságilag előkészítik, lebonyolítják a lakóházfelújításokat. A lakásgazdálkodási elvek alkalmazásában bővül a helyi tanácsok önállósága. A jövőben a tanácsok komplex módon határozzák meg a lakásszükségletek kielégítésének legésszerűbb módját, vagyis azt, hogy meglevő forrásaikból mennyit használjanak fel állami lakásépítésre, a magántulajdonú lakások területelőkészítésére, illetőleg felújításra, korszerűsítésre, az infrastruktúra (víz-, villany-, úthálózat stb.) fejlesztésére. A lakásigénylések nyilvántartásának pontosítása céljából a tanácsok 1983-ban elrendelik az igénylések megújítását. A tanácsrendeletekben az igénymegújítást, illetőleg új igénylés beadását igénylési díj letétbe helyezéséhez köthetik. A letét elsősorban előtakarékosságul szolgál, amit beszámítanak a kiutalt lakás használatba vételi díjába, illetőleg értékesítési árába. A lakásigénylés visszavonásakor a tanácsok a letétbe helyezett összeget kamataival együtt visszafizetik. Ahol a tanácsok igénylési letét elhelyezését rendelik el, annak mértékét a lakásigénylő család jövedelmi, vagyoni és szociális helyzetétől, továbbá az igényelt lakás jellegétől és nagyságától függően szabják meg, s tanácsi bérlakásoknál a lakás-használatbavételi díj mintegy 10 százaléka lehet. A lakáshoz való jutásnak 1983. január 1-től érvényes részletes feltételeit s a lakásra várók előtakarékosságának formáit és mértékét a tanácsok — a helyi adottságoknak megfelelően — helyi lakásrendeletekben szabályozzák. ★ A kormány- és miniszteri rendeletek a Magyar Közlönyben jelennek meg október első felében, a helyi tanácsrendeleteket novemberben hirdetik ki. dárjósaik sírjak elnevezésű ábrázolás őrzi. Ezen egy álarcos férfiú haragos kutyájával támlád ellenfelére, aiknek fejét zisák védi, s aki kezében egy jókora husángot marikál. E freskó azoonban még arról mesél, hogy nem kellett feltétlenül kivégezni az ellenfelet; elég volt, ha, cs£ik kisebb sebekkel járó leckéztetésre került sor... A klasszikus római koriban viszont már gyilkolósdivá mérgesedett az etruszk hagyomány. Ammat is indikálta, miért a mind nagyobbá váltó világhír odailom fegyverforgatóinak harci kedvét a békésebb időszakokban, is ébrein kellett tartanni — ehhez pedig mit sem volt alkalmasabb, mint a gladiátorok mérkőzése. A hivatásos Viadorokat — mármint a gladiátorok seregét — az i. e. III. századból külön intézményekben készítették fel a díjaikkal és juttallmiakkal meghálált vérontásra. Tanítómesterük a tianista volt, aki rendre külön oikitatta az ultóat, akik a vlívásiban, a hilóvietésiben, avagy a tőrszúzádban akartak naggyá lenni. Az a gladiátor, aki élete első harcába bocsátkozott, s abban, felül maradt, egy kicsiny elefántcsont táblácskát (tessera gladiiátori) kapott. Olykor vívótőrrel (rudas) isjutalmazták azt, aki bátrabbnak bizonyult. Noha — mint jeleztük — ez az egész népszórlalkoztató, indulat-felszabadító véres játék a tömegek időtöltését szolgálta, azért arra is akadt példa, hogy sorsuk küllátástalanságát felismerve fölre lázadtak a hálóvetők, a tőrmarkolók. A leghíresebb lázadó Spartacus, a ratezolgarezér volt, aki egy capuai kaszárnyából tört ki, s akit olyan vihart kavart, hogy a két éven át tartó ellenségeskedésnek nem kevesebb, mint 70 000 áldozata lett. A jeles histórikus, Vitruvius műveilben olvashatjuk, hogy Róteálban előbb a hites Fórumon rendezték meg a gladiátorok viadalát. A publikum ott egy fából összerótt arénafélében fogllalllhatott helyet. Később azonban — nyilván Pompeji,, i. e. 80—75 között földből és bőrből épült amfiteátrumának példájára — az örök városiban is nekiláttak egy hasonló intézmény megépítésének. Több ilyen aréna épült. A leghíresebb mind köztül a föntebb említett Colosseum, amely i. e. 72-ben készült el Mégpedig teljes egészében kőből, s úgy, hogy pilléreivel, boltozatos folyosóival máig a világ egyik legjeltegzetesebb építménye. A monstrum sok ezernyi kockáját Tabuhból kocsákoztatták a helyszínre — egy külön e célra kiépített úton. Sajnos a Colosseum sem tudott ellenszegülni az idő — pontosabban, az időjárás — pusztításának, és ma már csak az eredeti építmény egyharmada áll. Emeleti részeit lévén életveszélyesek, zárva tartják, s így csak az alsóbb traktusokból lehet látni az antik világ legnagyobb cirkuszának küzdőterét, ahol ki tudja, hány és hány száz gladiátor vesztette életét. Vagy úgy, hogy embertársa ütötte, szúrta agyon, vagy a kiéheztetett vadállatok marták szét a nézősereg üdvrivalgásának közepette__ A. L A római Colosseum. 1982. október 1. Péntek MSZMP-küldöttség Lengyelországban A Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására szeptember 27—30. között Lengyelországban tartózkodott az MSZMP pártmunkás küldöttsége, élén Ballai Lászlóval, a KB gazdaságpolitikai osztályának vezetőjével. A delegáció megbeszéléseket folytatott Stanislaw Gembalával, a LEMP KB gazdaságpolitikai osztályának vezetőjével, valamint a gazdasági élet vezető tisztségviselőivel — köztük Wladyslaw Baka-val, akormány elnökségének tagjával, a gazdasági építőmunka időszerű kérdéseiről és a magyar—lengyel kapcsolatok fejlesztéséről. Manfred Gorywoda, a LEMP Központi Bizottságának titkára fogadta a magyar pártmunkás küldöttséget. * A delegáció varsói és lodzi programja során találkozott Marian Wozniakkal, a LEMP varsói bizottságának első titkárával és Tadeusz Czechowicz csal, a LEMP lodzi bizottságának első titkárával. Felmentések, kinevezések A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa dr.oós Gábor mezőgazdasági és élelmezésügyi államtitkárt saját kérésére, nyugállományba vonulására tekintettel — érdemeinek elismerése mellett — e tisztségéből felmentette. Az Elnöki Tanács dr. Soós Gábornak több évtizedes eredményes munkássága és közéleti tevékenysége elismeréseként, nyugdíjba vonulása alkalmából a Munka Vörös Zászló Érdemrendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést a Parlamentben dr. Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke adta át. A Minisztertanács dr. Villányi Miklós pénzügyminiszterhelyettest e tisztsége alól felmentette, egyidejűleg az Elnöki Tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi államtitkárrá kinevezte A Minisztertanács dr. Vendégh Ferenc mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettest e főmunkaköréből — érdemei elismerése mellett — felmentette. Egyidejűleg a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter a Tejipari Vállalatok Trösztjének vezérigazgatójává nevezte ki. Állami ellenőrzés és üzemi demokrácia Az állami ellenőrzésre vonatkozó jogi szabályozás egyik alapelve, hogy szocialista társadalmunkban az ellenőrzési munkában is érvényre kell juttatni a demokratizmust. Kormányrendelet írja elő, hogy a gazdálkodó szerveknél megtartott ellenőrzés főbb megállapításait, az eredményeket és hiányosságokat, valamint a megállapítások alapján tett és teendő intézkedéseket az ellenőrzött szerv vezetőinek az üzemi demokrácia ügyrendben, alapszabályban meghatározott fórumain ismertetni kell. Azt is előírja a jogszabály, hogy az üzemi demokrácia azon fórumára, ahol a vállalati ellenőrzésről a dolgozókat tájékoztatja a vezetés, meg kell hívni az ellenőrző szerv képviselőjét. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az ellenőrzésnek ezek a demokratizálást célzó vonásai még nem érvényesülnek kellőképpen. Egyes gazdasági vezetők nem fordítanak elég gondot ara, hogy a dolgozók (illetve szövetkezet esetében a tagság) megfelelő tájékoztatást kapjanak arról, hogy az ellenőrzésre illetékes hatóság miként minősítette a gazdálkodó szerv működését. Szerényen elhallgatják, ha az ellenőrzés hibákat talált, és emiatt a hatóságok kénytelenek voltak a vállalatot vagy szövetkezetet megbírságolni. Ezért aztán sokszor el is felejtik az ellenőrzést végző hatóságokat értesíteni azokról az értekezletekről, ahol a dolgozók előtt egyebek között ilyen kérdésekről is számot kellene adni. A dolgozók többsége rendet akar, elítél minden szervezetlenséget, lélektelen, hanyag munkavégzést, mert tudja, hogy egyéni boldogulása a kollektíva eredményessége útján érhető el. Helytelenül teszi, aki „szerénykedik”, amikor el kellene mondani a dolgozók előtt, hogy náluk bizony az állami ellenőrzés egyet s mást nem talált rendben. A vizsgálatok után az ellenőrző szervek mindig tájékoztatják a társadalmi szervek illetékeseit is. Jó lenne, ha legalább emlékeztetnék beszámolási kötelezettségükre a feledékenységben szenvedőket. E gál A hír örömmel töltött el: a gotthárdi áfész felvásárolja és osztrák piacon értékesíti az ízletes rókagombát. Végre! Valakinek eszébe jutott, hogy beruházás nélkül is lehet pénzhez — esetünkben keményvalutához — jutni, csak ismerni kell a piac kívánalmait. Mint azt mi is hírül adtuk, az ügylet „beütött”, több száz mázsa gomba talált vevőre. A rókagomba után mostanság a koromfekete trombitagomba a sláger az Őrség tájékán — szárítás után ezt is átveszik a lelkes „vadászoktól”. Amilyen örvendetes, hogy hasznát látjuk az ingyen megtermő gombának, legalább annyira elszomorító: a szórványkertekben gazdagon termő gyümölcsösök leszüretelésére alig-alig akad jelentkező. Kárba vész tengernyi szilva, meg alma, talán csak a diónak van némi respektje. Visszatérő gond ez. A szórványkerteknek (különösen az őrségben találunk sok ilyet) sok esetben nincs gazdájuk, vagy ha igen, megfáradt, idős emberek. Ők már nem tudnak fára mászni, a gyerekeik meg röstellnek „azért a pár forintért”. Mert való igaz, nem buzdítanak szüretelésre az alacsony felvásárlási árak. Nem egy gazda ingyen „árulja” a termést, csak legyen, aki leszedje. Tényleg nem éri meg nekünk a falusi kiskertek termésénekhasznosítása? Fordítva: megéri, hogy több száz tonna gyümölcs elrothad? A piaci árakra figyelve nem így tűnik. A (gomba)-réven nyert haszon szinte tökéletesen elúszik a (gyümölcs)-vámon ... Keserű egál, kozma Műszaki könyvnapok (Lakatos Ferenc karikatúrája)