Vas Népe, 1982. november (27. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-02 / 257. szám

Mezőgazdasági gépszerelők iskoláját avatták Jánosházán Úlj létesítménnyel, m­ajdne­m tízmillió forintos költ­séggel­ épült mezőg­azd­aság­i sz­alki i­koláv­al gyarapodott Já­­nosháza. Pénteken a­ Vtaltóünnepséget­ tartottak a léte­s­í­tmény hirsanáciatiblaadása alkalmából a nagyközségiben, ahol ezen­ túl a Vépa Strajkimu­nkás és Munkást­ovábbikiépítő Intézet ki­helyezett osz­tály­ában mezög­azd­aság­i gépszerelőiket képez­nek. A­z ünne­pség­en, rész­t vettti a Mezőg­azd­asági és Élel­­mezésü­g­yi Minisztérium képviseletében dr. Pozsglad Ottónné és dr. Bordia István. A nagyközség párt- és tanácsa, tsz ve­zetőim kívüli­ a vépsi intézet képviselői is meg­tiszttelték az intészimény használatbavételére egy ideigyiűillt diákokat és helybélieket. A miegyei tanács nevében Szele Ferenc, a megyei tanács elnökhelyettese mondott beszédet. Hangsú­­lyoz­ta, hogy az új létesítmény megkönny­ííti és helyben te­szi lehetővé a mezőgazdaságii gépszerelő szakmunkástanu­lóik gyakorlati oktatását és szociális ellátását. Módot nyújt egyben a helyi mezőgazdasági termelőszövetséezet felnőtt dolgozóinak továbbképzésére és közművelődési cél­ok tá­mogatására is. — Kedvező tapasztalatokról szólhatok. — mondotta Szele Ferenc — a megye területén hasonló céllal létesí­­tett és már­ működő répcelakó és egy­háziasrádóci tanműhe­lyek gyakorlati oktató-nevelő munkájáról is. Kérte a jánosházá tsz, továbbá a vépi intézzet vezetőit, h­ogy a szer­ződ­ésülésbe­n ínttak alapján jló együtt­működéss­­el gondoskodjanak az új létesítményben színi vonal­as oktató­nevelő mu­nkáról­. A cm­egyei tanács elnökhelyettese végül, elismerését fe­jezte ki a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi, valamint a Mű­­v­elődési Miniszitériu­mn­ak azért, hogy a központi szak­munkásképzési alapból jelentős összegű pénzt juttttat­tak a jánosházi iskola-­beruházás meg­valósításához. Köszönet il­leti a tsz vezetőségéit, munkásk­onlelktívéját a beruházás sa­ját kivitelezésű munkájáért, az Iskolabútort­ és Sportszer­gyár női szocialista brigádját és a nagyközség KISZ-szer­­veze­tét kiváló társadalmi m­unkájáért. Seele Ferenc kiülöm elismerését fejezte k­i a vépi sz­akmarukásképző vezetőinek, hogy kiépítették­ a megyében a mezőg­azdasági szakmun­­kások gyakorlati képzésének hálózatát. Képünkön: az új gépészképző szakiskola, amely Fehér Imre (AIGRQBÉR) tervei alapján készült. (K. L.) (Fotó: K. Z.) 1982. november 2. Kedd Emlékszik még az olva­só Naszreddin hodzsa tréfás történeteire? Egyik alkalom­mal a csalafinta hodzsa megígérte Dzsafatnak, a gonosz, rút és nyomorék uzsorásnak, hogy varázslat­tal épkézláb férfit formál belőle. A csengő aranyak­ban leszámolt orvosi hála­pénz mellett egyetlen kikö­tése volt csupán: sem a hordóban kucorgó, pokróc­cal letakart uzsorás, sem a köréje csődített rokonság nem gondolhat szertartás közben a majomra, mert ezzel mindent tönkretenné­nek. Mielőtt munkához lá­tott volna, még egyszer le­festette a résztvevők előtt — igen szemléletesen — a majmot, amelyre a világért sem szabad gondolniuk. Né­mi hókuszpókusz után kije­lentette, hogy semmit sem tehet, mert megszegték tilal­mát; a résztvevők valóban be is vallották bűnbánóan, hogy egész idő alatt min­denki a majomra gondolt... És emlékszik-e még az olvasó az ötvenes évekre, amikor némelyek azt hitték, hogy akkori, csípőficamos kultúrpolitikánk akár terme­lési erővé is válhat, ha nem gondolunk többé a könnyű műfajra, s még emlékeze­tünkből is kigyomláljuk az eszmei mondanivalót nem hordozó, erkölcsi és politikai tanulságnak híjával levő műveket. A szórakoztató­ipar kis- és nagymesterei (még a Molnár Ferencek is) átadattak a közmegvetésnek, az olyan szerzők pedig, mint teszem azt Vaszary Gábor, egyértelműen osztályellen­ségnek, a világimperializmus szekértolójának minősültek. Mindez akkor jutott eszembe, amikor Szombathe­lyen a Művelődési és Sport­házban két egymást követő előadáson mintegy két és fél ezer néző tapsolt Vaszary Gábor zenés bohózatának, a Bubus-nak, melyet a buda­pesti Vidám Színpad ven­dégjátékának a jóvoltából láthatott mindkét bérletben a közönség. Hadd hangsúlyoz­zam: a bérletes közönség, amelyet nem csupán az ön­feledt kacagás igénye hoz be a nézőtérre, hanem rend­szeresen megnézi és megtap­solja a klasszikus drámákat is, és amelynek joga van a könnyű, vidám kikapcsoló­dáshoz, oktalan korlátok és szájbarágós tanulságok nél­kül is. Könnyű kikapcsolódást említettem az imént, s va­lóban habkönnyű darabról van szó, nem műalkotásról, hanem iparosmunkáról, ab­ban a műfajban viszont ki­válóról. A darabot elemez­nünk felesleges, annál ke­vésbé, mert jellegzetes fél­reértés-szituációk sorozata, melyből „féltékenységi drá­mát” csak a szereplők ko­holnak az egymást követő csattanók, majd az elkerül­hetetlen „slusszpoén” ked­véért. Kezdettől fogva sejt­jük, látjuk, hogy a nyomok­ végül is a rigorózus mamá­hoz, a félelmetes anyóshoz­­vezetnek; ennyi elégtételt igazán megkívánhat magá­nak az „ártatlanul meghur­colt”, bár nem épp tiszta lel­kiismeretű, nagypolgári férj, akinek (és barátainak) a fe­jéről igencsak csöpögni kezd az olvadozó vaj, mihelyt rá­süt a nap. Amiről elsőként szólnunk­­kell, az a vendégrendező Pethes György munkája, egyetlen percre sem engedte lankadni figyelmünket, s ahol a szerző már nem tud­ta újabb pendítésre feszíteni a cselekmény húrját, ott a rendezés csavart még egyet a szituáción, a mozgáson, a felemás helyzeten. Ragyogó partnerének bizo­nyult ebben a törekvésében a Gáspárt alakító Bodrogi Gyula érdemes művész, a maga ravaszkodó és ügyefo­­gyott, kakaskodó és papucs­férj szerepfelfogásával, helyzetteremtő leleményével, s azzal a megbecsülendő képességével, hogy vala­mennyi partnerét sodorni tudja magával anélkül, hogy a tyúkszemükre lépne siet­ség közben. A feleség szere­pében Géczy Dorottya nem bontakozhatott ki igazán; ezt a figurát meglehetősen elnagyolta a szerző, inkább csak valamiféle két lábon járó „casus belli”-nek szán­ta, jó ürügynek arra, hogy sok félreértés adódjék kö­rülötte. Annál inkább sziporkázott a mama, azaz az anyós igen hálás szerepében Schubert Éva, a finom humortól a cirkuszi nevettetésig min­dent felhasznált (de mindig az adott helyzetnek megfe­lelően), hogy kihozza a jel­lem és a szituáció minden komikumát. Ő volt az, aki tán Bodroginál is inkább „vitte a darabot” a megér­demelt vastaps felé. Horváth Gyula, mint Kon­dorka tanár úr, remek kari­katúrát rajzolt a fontoskodó, szemellenzős, inkább mumus mint nevelő tanártípusról. Reméljük, hogy csak az veszi magára az „inget”, akinek testére szabták, s nem lesz belőle sértődés pe­dagógus körökben. A tőle megszokott színvonalon tré­fálkozott Olga szerepében Csala Zsuzsa, jó volt Zana József Pál­ja, s derűs per­ceket szerzett a nézőknek Klárika szerepében Rátonyi Hajnal is. A közönség vé­gül alig akarta leengedni a színpadról a társulatot. Aikit pedig netán mégis megbotránkoztatott volna a szombati bemutató, s esetleg ép ízlésünket, politikai tar­tásunkat félti a Bubus-féle­­ daraboktól, az gondoljon csak elmélyülten Naszreddin hodzsa majmára! Kulcsár János­Fotó: Kaczmarski A nyomok a mamához vezetnek A kisasszony, mint ál-anyuka és a tanár úr (Bús Kata és Horváth Gyula). „A hosszú élet titka a hosszú házasság (Bodrogi Gyula és Zana József). Ketten az ármány ellen (Bodrogi Gyula és Csata Zsuzsa). Balladamondók Az Arany János halálának 100. évfordulójára meghir­detett országos középiskolás balladamondó verseny két­napos döntője vasárnap be­befejeződött Nagykőrösön. A megyei vetélkedőkről to­vábbjutott 107 gimnáziumi, szakközépiskolai és szak­munkástanuló közül vasár­nap még huszonhatan mér­hették össze tudásukat két kategóriában az elsőségért és a díjakért, amelyeket vé­gül az alábbiak nyerték el: A gimnázium és szakkö­zépiskolás diákok közül: 1. Bitz Angéla (Landler Jenő Gimnázium, Budapest), 2. Kerekes Éva (Táncsics Mi­hály Gimnázium, Kaposvár), 3. Vincze Kinga (Fazekas Mihály Gimnázium, Buda­pest). Tízéves kapcsolat hullámhosszán: Szombathelyi főiskolások Magdeburgban Fennállásának 10. évfordulóját tudomá­nyos ülésszakokkal és kulturális műsorok­kal ünnepelte az NDK-beli Magdeburgi Pedagógiai Főiskola, amely éppen egy év­tizede tart fenn szoros baráti munkakap­csolatot a Szombathelyi Tanárképző Főis­kolával. Az együttműködés érinti a művé­szeti együttesek cseréjét, a közös kutató­munkát, publikációt, s a nyári csereüdülést is. A magdeburgi főiskola jubileumi ünnep­ségére delegációk utaztak a Szovjetunióból, Csehszlovákiából, Vietnámból és Magyar­­országról. Hazánkat természetesen a Szom­bathelyi Tanárképző Főiskola képviselte. A tudományos ülésszakon részt vettek az orosz-, a testnevelés-, a történelem- és a marxizmus-leninizmus tanszék tanárai, s első ízben vendégszerepeit, s adott nagysi­kerű hangversenyt a Horváth Rezső által vezetett főiskolai női kórus. A művészeti együttes 42 taggal és öt szó­listával lépett közönség elé október 21-én Magdeburgban, a Telemann koncertterem­ben, telt ház előtt. Az ötszáz fős termet — a mi Bartók Termünkhöz hasonlóan — egy régi templomból alakították át. A magyar kórus Csáricsné Tót Kornélia zongorakísé­retével az idei debreceni kórusverseny leg­sikeresebb darabjait adta elő A barokk trió Telemann szonátát mutatott be. Éne­kelt a kórus magyar, olasz, latin és német nyelven. A testvér főiskola lehetővé tette, hogy a magyar főiskolások megismerkedjenek Magdeburggal és a környékkel. Kirándultak a dalosok a Harz-hegység egyik hangula­tos kisvárosába, Wemigerodéba is. A kó­rus elsőéves hallgatóinak — mivel az itt­honi gólyabálról lemaradtak pót gólyabált rendeztek a száguldó Pannónia Expresszen. A Szombathelyi Tanárképző Főiskola kó­rusai az elmúlt tíz évben már négyszer szerepeltek sikerrel Magdeburgban. Onnét minden második évben cserekórus érkezett Szombathelyre. A legutóbbi, jubileumi ven­dégszereplés tovább erősítette azt a baráti kapcsolatot, amely a két főiskolát egy év­tizede összefűzi. (szakály)

Next