Vas Népe, 1982. november (27. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-02 / 257. szám
Mezőgazdasági gépszerelők iskoláját avatták Jánosházán Úlj létesítménnyel, majdnem tízmillió forintos költséggel épült mezőgazdasági szalki ikolával gyarapodott Jánosháza. Pénteken a Vtaltóünnepséget tartottak a létesítmény hirsanáciatiblaadása alkalmából a nagyközségiben, ahol ezen túl a Vépa Strajkimunkás és Munkástovábbikiépítő Intézet kihelyezett osztályában mezögazdasági gépszerelőiket képeznek. Az ünnepségen, részt vettti a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium képviseletében dr. Pozsglad Ottónné és dr. Bordia István. A nagyközség párt- és tanácsa, tsz vezetőim kívüli a vépsi intézet képviselői is megtiszttelték az intészimény használatbavételére egy ideigyiűillt diákokat és helybélieket. A miegyei tanács nevében Szele Ferenc, a megyei tanács elnökhelyettese mondott beszédet. Hangsúlyozta, hogy az új létesítmény megkönnyííti és helyben teszi lehetővé a mezőgazdaságii gépszerelő szakmunkástanulóik gyakorlati oktatását és szociális ellátását. Módot nyújt egyben a helyi mezőgazdasági termelőszövetséezet felnőtt dolgozóinak továbbképzésére és közművelődési célok támogatására is. — Kedvező tapasztalatokról szólhatok. — mondotta Szele Ferenc — a megye területén hasonló céllal létesített és már működő répcelakó és egyháziasrádóci tanműhelyek gyakorlati oktató-nevelő munkájáról is. Kérte a jánosházá tsz, továbbá a vépi intézzet vezetőit, hogy a szerződésülésben ínttak alapján jló együttműködéssel gondoskodjanak az új létesítményben színi vonalas oktatónevelő munkáról. A cmegyei tanács elnökhelyettese végül, elismerését fejezte ki a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi, valamint a Művelődési Miniszitériumnak azért, hogy a központi szakmunkásképzési alapból jelentős összegű pénzt juttttattak a jánosházi iskola-beruházás megvalósításához. Köszönet illeti a tsz vezetőségéit, munkáskonlelktívéját a beruházás saját kivitelezésű munkájáért, az Iskolabútort és Sportszergyár női szocialista brigádját és a nagyközség KISZ-szervezetét kiváló társadalmi munkájáért. Seele Ferenc kiülöm elismerését fejezte ki a vépi szakmarukásképző vezetőinek, hogy kiépítették a megyében a mezőgazdasági szakmunkások gyakorlati képzésének hálózatát. Képünkön: az új gépészképző szakiskola, amely Fehér Imre (AIGRQBÉR) tervei alapján készült. (K. L.) (Fotó: K. Z.) 1982. november 2. Kedd Emlékszik még az olvasó Naszreddin hodzsa tréfás történeteire? Egyik alkalommal a csalafinta hodzsa megígérte Dzsafatnak, a gonosz, rút és nyomorék uzsorásnak, hogy varázslattal épkézláb férfit formál belőle. A csengő aranyakban leszámolt orvosi hálapénz mellett egyetlen kikötése volt csupán: sem a hordóban kucorgó, pokróccal letakart uzsorás, sem a köréje csődített rokonság nem gondolhat szertartás közben a majomra, mert ezzel mindent tönkretennének. Mielőtt munkához látott volna, még egyszer lefestette a résztvevők előtt — igen szemléletesen — a majmot, amelyre a világért sem szabad gondolniuk. Némi hókuszpókusz után kijelentette, hogy semmit sem tehet, mert megszegték tilalmát; a résztvevők valóban be is vallották bűnbánóan, hogy egész idő alatt mindenki a majomra gondolt... És emlékszik-e még az olvasó az ötvenes évekre, amikor némelyek azt hitték, hogy akkori, csípőficamos kultúrpolitikánk akár termelési erővé is válhat, ha nem gondolunk többé a könnyű műfajra, s még emlékezetünkből is kigyomláljuk az eszmei mondanivalót nem hordozó, erkölcsi és politikai tanulságnak híjával levő műveket. A szórakoztatóipar kis- és nagymesterei (még a Molnár Ferencek is) átadattak a közmegvetésnek, az olyan szerzők pedig, mint teszem azt Vaszary Gábor, egyértelműen osztályellenségnek, a világimperializmus szekértolójának minősültek. Mindez akkor jutott eszembe, amikor Szombathelyen a Művelődési és Sportházban két egymást követő előadáson mintegy két és fél ezer néző tapsolt Vaszary Gábor zenés bohózatának, a Bubus-nak, melyet a budapesti Vidám Színpad vendégjátékának a jóvoltából láthatott mindkét bérletben a közönség. Hadd hangsúlyozzam: a bérletes közönség, amelyet nem csupán az önfeledt kacagás igénye hoz be a nézőtérre, hanem rendszeresen megnézi és megtapsolja a klasszikus drámákat is, és amelynek joga van a könnyű, vidám kikapcsolódáshoz, oktalan korlátok és szájbarágós tanulságok nélkül is. Könnyű kikapcsolódást említettem az imént, s valóban habkönnyű darabról van szó, nem műalkotásról, hanem iparosmunkáról, abban a műfajban viszont kiválóról. A darabot elemeznünk felesleges, annál kevésbé, mert jellegzetes félreértés-szituációk sorozata, melyből „féltékenységi drámát” csak a szereplők koholnak az egymást követő csattanók, majd az elkerülhetetlen „slusszpoén” kedvéért. Kezdettől fogva sejtjük, látjuk, hogy a nyomok végül is a rigorózus mamához, a félelmetes anyóshozvezetnek; ennyi elégtételt igazán megkívánhat magának az „ártatlanul meghurcolt”, bár nem épp tiszta lelkiismeretű, nagypolgári férj, akinek (és barátainak) a fejéről igencsak csöpögni kezd az olvadozó vaj, mihelyt rásüt a nap. Amiről elsőként szólnunkkell, az a vendégrendező Pethes György munkája, egyetlen percre sem engedte lankadni figyelmünket, s ahol a szerző már nem tudta újabb pendítésre feszíteni a cselekmény húrját, ott a rendezés csavart még egyet a szituáción, a mozgáson, a felemás helyzeten. Ragyogó partnerének bizonyult ebben a törekvésében a Gáspárt alakító Bodrogi Gyula érdemes művész, a maga ravaszkodó és ügyefogyott, kakaskodó és papucsférj szerepfelfogásával, helyzetteremtő leleményével, s azzal a megbecsülendő képességével, hogy valamennyi partnerét sodorni tudja magával anélkül, hogy a tyúkszemükre lépne sietség közben. A feleség szerepében Géczy Dorottya nem bontakozhatott ki igazán; ezt a figurát meglehetősen elnagyolta a szerző, inkább csak valamiféle két lábon járó „casus belli”-nek szánta, jó ürügynek arra, hogy sok félreértés adódjék körülötte. Annál inkább sziporkázott a mama, azaz az anyós igen hálás szerepében Schubert Éva, a finom humortól a cirkuszi nevettetésig mindent felhasznált (de mindig az adott helyzetnek megfelelően), hogy kihozza a jellem és a szituáció minden komikumát. Ő volt az, aki tán Bodroginál is inkább „vitte a darabot” a megérdemelt vastaps felé. Horváth Gyula, mint Kondorka tanár úr, remek karikatúrát rajzolt a fontoskodó, szemellenzős, inkább mumus mint nevelő tanártípusról. Reméljük, hogy csak az veszi magára az „inget”, akinek testére szabták, s nem lesz belőle sértődés pedagógus körökben. A tőle megszokott színvonalon tréfálkozott Olga szerepében Csala Zsuzsa, jó volt Zana József Pálja, s derűs perceket szerzett a nézőknek Klárika szerepében Rátonyi Hajnal is. A közönség végül alig akarta leengedni a színpadról a társulatot. Aikit pedig netán mégis megbotránkoztatott volna a szombati bemutató, s esetleg ép ízlésünket, politikai tartásunkat félti a Bubus-féle daraboktól, az gondoljon csak elmélyülten Naszreddin hodzsa majmára! Kulcsár JánosFotó: Kaczmarski A nyomok a mamához vezetnek A kisasszony, mint ál-anyuka és a tanár úr (Bús Kata és Horváth Gyula). „A hosszú élet titka a hosszú házasság (Bodrogi Gyula és Zana József). Ketten az ármány ellen (Bodrogi Gyula és Csata Zsuzsa). Balladamondók Az Arany János halálának 100. évfordulójára meghirdetett országos középiskolás balladamondó verseny kétnapos döntője vasárnap bebefejeződött Nagykőrösön. A megyei vetélkedőkről továbbjutott 107 gimnáziumi, szakközépiskolai és szakmunkástanuló közül vasárnap még huszonhatan mérhették össze tudásukat két kategóriában az elsőségért és a díjakért, amelyeket végül az alábbiak nyerték el: A gimnázium és szakközépiskolás diákok közül: 1. Bitz Angéla (Landler Jenő Gimnázium, Budapest), 2. Kerekes Éva (Táncsics Mihály Gimnázium, Kaposvár), 3. Vincze Kinga (Fazekas Mihály Gimnázium, Budapest). Tízéves kapcsolat hullámhosszán: Szombathelyi főiskolások Magdeburgban Fennállásának 10. évfordulóját tudományos ülésszakokkal és kulturális műsorokkal ünnepelte az NDK-beli Magdeburgi Pedagógiai Főiskola, amely éppen egy évtizede tart fenn szoros baráti munkakapcsolatot a Szombathelyi Tanárképző Főiskolával. Az együttműködés érinti a művészeti együttesek cseréjét, a közös kutatómunkát, publikációt, s a nyári csereüdülést is. A magdeburgi főiskola jubileumi ünnepségére delegációk utaztak a Szovjetunióból, Csehszlovákiából, Vietnámból és Magyarországról. Hazánkat természetesen a Szombathelyi Tanárképző Főiskola képviselte. A tudományos ülésszakon részt vettek az orosz-, a testnevelés-, a történelem- és a marxizmus-leninizmus tanszék tanárai, s első ízben vendégszerepeit, s adott nagysikerű hangversenyt a Horváth Rezső által vezetett főiskolai női kórus. A művészeti együttes 42 taggal és öt szólistával lépett közönség elé október 21-én Magdeburgban, a Telemann koncertteremben, telt ház előtt. Az ötszáz fős termet — a mi Bartók Termünkhöz hasonlóan — egy régi templomból alakították át. A magyar kórus Csáricsné Tót Kornélia zongorakíséretével az idei debreceni kórusverseny legsikeresebb darabjait adta elő A barokk trió Telemann szonátát mutatott be. Énekelt a kórus magyar, olasz, latin és német nyelven. A testvér főiskola lehetővé tette, hogy a magyar főiskolások megismerkedjenek Magdeburggal és a környékkel. Kirándultak a dalosok a Harz-hegység egyik hangulatos kisvárosába, Wemigerodéba is. A kórus elsőéves hallgatóinak — mivel az itthoni gólyabálról lemaradtak pót gólyabált rendeztek a száguldó Pannónia Expresszen. A Szombathelyi Tanárképző Főiskola kórusai az elmúlt tíz évben már négyszer szerepeltek sikerrel Magdeburgban. Onnét minden második évben cserekórus érkezett Szombathelyre. A legutóbbi, jubileumi vendégszereplés tovább erősítette azt a baráti kapcsolatot, amely a két főiskolát egy évtizede összefűzi. (szakály)