Vas Népe, 1982. december (27. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-01 / 282. szám
A magyar koronát 1867- ben egy pesti ékszerész cinnel megforrasztotta. Amikor tavaly nemzetközi tanácskozáson vizsgálták és vitatták a koronázási ereklyék állapotát, több szakértő azt állította, hogy a cin és az arany huzamosan nem fér össze. Bár a korona nincs veszélyeztetett helyzetben, elhatározták, hogy nemzetközi hírű ötvös restaurátorok csoportjával fogják megvizsgáltatni. A koronázási palást állapota sürgősebb tennivalót indokol. A selymet korábban varrogatták, öltögették, ezer év alatt az anyaga elpiszkolódott, felületén bomlik a szenny, ez károsítja anyagát. Fény hatására felgyorsul ez a folyamat. Most ezért nem látható a palást, a helyén őrzik, tokjába zártan eltakarják a látogatók elől. A koronázási ereklyékkel kapcsolatos valamennyi döntés előkészítéséért egy bizottság felelős. E bizottság elnöke Fülep Ferenc, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, aki a közelmúltban Angliában járt, s a koronázási ereklyék restaurálásához szakértők kapcsolatát kereste. Hazaérkezése után a Magyar Távirati Iroda munkatársának elmondta, hogy a British Museumban tartott előadása után megállapodott a múzeum főrestaurátorával, aki a nemesfémek szakértője. A nagytekintélyű szakember jövőre Budapestre jön, és más ötvösrestaurátorokkal együtt véleményt mond a koronáról. Bár kíváncsian várják a megállapításaikat, Fülep Ferenc mostani véleménye szerint szükségtelen a korona restaurálása. A cin és az arany összeférhetetlenségére egyelőre semmilyen bizonyíték nincs, a kémikusok azt mondják, a veszély elsősorban hő hatására következne be, ettől viszont óvják a becses értéket. A palástot a világhírű svájci Abegg alapítvány két szakértője a közelmúltban megvizsgálta. Az elkerülhetetlen restaurálás előkészítéseként hamarosan magyar szakértő utazik külföldi tanulmányaira. Hazaérkezése után, valószínűleg jövő év végére egy kollektíva megkezdi a palást restaurálását. Ez évekig tartó munka lesz, melynek során műanyag, műszál nem alkalmazható. Amint azt máig is hallani: „megindult a paprikázás”. Annyira „megindult”, hogy egyre-másra hamisítani is kezdték a terméket, mégpedig oly mértékben, hogy a múlt század végén már törvénykezni kellett minősége védelméről. Csonka Ferenc vegyészmérnök vezetésével laboratóriumot is létrehoztak, amely intézmény aztán szigorúan minősített, büntetett, óvott. Lehet, hogy éppen a sok rossz termék szétrajzása miatt, lehet, hogy más, paprikatermesztő országok piacszerzésének következtében, de mindenesetre tény, hogy a századfordulóra a szegedi paprika hírén-nevén csorba esett. Csak az 1930-as években vált ismét kelendővé. De akkor ugyancsak Tonelli Sándor, az egyik szakértő így minősítette ekkoriban: „ .. .a magyar fűszerpaprika kiváló minőségét a máshol termesztett paprika sehol el nem éri. A magyar fűszerpaprikának nincs párja... Az igen kellemes zamat, íz, az enyhe csípősség, a szinte egyedülálló színezőképesség, az ártalmatlanság, a vitamintartalom minden dicséret helyett beszél. A sok tűz és élet a nap melegétől származik, a fény és a szín talán a szivárványból ered....” Noha költőien szépek ezek a sorok, mégis igazat mondanak. A statisztikák egyre növekvő termelési kedvről tanúskodnak: a negyvenes években a szegedi paprikások földjeiről került ki az országos termelésnek több mint a fele, mégpedig mintegy hétezer gazdaságból. Ez az immár több évszázados „paprikázás” természetesen ma is virágzik. A termelőszövetkezetekben és a háztáji gazdaságokban egyaránt. Az előbbiek időközben ügyes gépeket szereztek be — segítségükkel a fáradságos palántázást az úgynevezett helyre vetés váltotta fel —, s a különféle érésszabályozókkal pedig még a szedés idejét is meg lehet határozni, amikor a lehető legősibb módszerrel, kézzel tépkedik le a barnapiros termést. A Szeged környéki „paprikázás” históriáját egyébként ma már nyilvános közgyűjtemény mutatja be Mihálytelken, ott, ahol változatlanul a „vörös aranyiból él a lakosság. A paprikamúzeum stílusosan egy hajdani paprikamalomban — a volt Lábdy-féle intézményben — kapott helyet, és tárgyak, képek egész sorával idézi fel az emberi szorgalmatosságnak ezt a jellegzetesen szegedi fajtáját. á, La Hogy kiszáradjanak, koszorúkba kell fűzni, és úgy a napra tenni a megpirosodott csöveket. 1982. december 1. Szerda Termelőszövetkezetek a faluért A mezőgazdasági termelőszövetkezetek, amelyek a falvak, települések meghatározó gazdasági bázisaivá váltak, egyre inkább a „kerítésükön kívül” is tevékenykednek. Részt vállalnak a községek lakóhelyi, kulturális és kommunális gondjainak megoldásából, mégpedig önzetlenül, társadalmi munkával, anyagi támogatással, tervezéssel és gyakorlati segítséggel. Szinte nincs az országban olyan község, ahol a közös gazdaság valamilyen formában ne venne részt a környék arculatának formálásában. Erről szól az MTI munkatársainak összeállítása. Baranya több településén az a gyakorlat alakult ki, hogy amennyit a helyi tanács az asztalra tesz, ugyanannyival járul hozzá a téesz egy-egy községfejlesztési cél megvalósításához, pénzzel, anyaggal vagy munkával, esetleg mind a hárommal. Az együttgondolkodást könnyíti, hogy — faluról lévén szó — a tanácstagok többsége szövetkezeti tag, tehát a tanácsülésen és a közgyűlésen egyaránt szót emelhetnek a községi feladatok érdekében. A sombereki termelőszövetkezet körülbelül 10 millió forint értékű támogatást nyújtott a 8 tantermes általános iskola, a 150 személyes óvoda, a sportöltöző és az összekötőút építéséhez. A munkákat a szövetkezet építő brigádja végezte el, gyakorlatilag önköltségi áron. Lippon a téesz sokoldalú támogatásával olyan oktatási, művelődési és sportkomplexum jött létre, amelyet nevelési központtá szerveztek és így az egész lakosságot szolgálja, a fiatalokat és a felnőtteket egyaránt. A baranyai közös gazdaságok részt vállalnak a lakosság közvetlen ellátásában is, két helyen például üzemanyagtöltő állomást építettek. Vas megyében az aprófalvas településszerkezet miatt egy-egy téesz gyakran 56 falu lakosságát tömöríti, ezért körültekintő községfejlesztési tevékenységet folytatnak. A megye régi problémája az ivóvíz hiánya. A hatodik ötéves terv során 41 község jut valamilyen formában egészséges ivóvízhez, közülük 12-ben a helyi téesz vesz részt a beruházásban. A közös gazdaságok mintegy 40 millió forintot szánnak erre a célra. Kenyéri községben 200 adagos konyha épült, ahol a gyermekeket is kiszolgálják, a beruházási költségek felét — mintegy egymillió forintot — a helyi Egyetértés Tsz viselte. Az ostffyaszszonyfai Petőfi Tsz felújította a falu kultúrotthonát, a rumi Vörös Csillag Tsz társadalmi munkával most fejezi be az iskola bővítését. Egyházashetyen a Berzsenyi Tsz építő brigádja lakossági szolgáltatást nyújt kőműves- és szerelő munkában. A chernelháza-damonyai Répcevölgye Tsz évek óta gazdája, fenntartója az öt falu kulturális életét meghatározó modern kultúrháznak. A Gyöngyös-rábamenti Tsz kezdeményezése egyedülálló a megyében: a gazdaság a téeszbe tömörült hét község fiataljainak heti egy délutánra állandó jelleggel kibérelte a sárvári sportcsarnokot. A vasi téeszek a falvak sportolási lehetőségét is bővítik. Bőgősén az egymillió forintos költséggel épített tekecsarnok minden második téglája a téesz ajándéka. Csehimindszenten elkészült az aszfaltos kézi- és kosárlabda pálya, ám építői nem csomagoltak össze, hanem rögtön megkezdték — ugyancsak a helyi téesz megbízásából — a község tekecsarnokának alapozását. Pest megyében különösen a hagyományosan mezőgazdasági járásokban nyújtanak komoly segítséget a helyi feladatok megvalósításában a mezőgazdasági nagyüzemek. A dabasi járásban például a jelenlegi tervidőszakban mintegy 400 millió forintot fordítanak fejlesztésre, az üzemek dolgozói — a járás arculatának megfelelően mindenekelőtt a mezőgazdasági nagyüzemek kollektívái — ezt az összeget további százmillió forinttal toldották meg. A Szabadság Tsz a honvédelmi nevelés segítésére MHSZ-lőteret épített. Ugyanez a gazdaság óvodát, bölcsődét és játszóteret adott a gyerekeknek. A dabasi Fehér Akác Tsz óvodát létesített, a Bugyi Tessedik Termelőszövetkezet támogatásával pedig nemrég készült el a falu korszerű tornacsarnoka. Fejér megyében különösen azok a gazdaságok vállalnak magukra sok feladatot, amelyek több község határában gazdálkodnak. A besnyői Sallai Imre Tsz, amelynek területe három falu határában van, évek óta rendszeresen egymillió forintnál nagyobb összegű társadalmi munkával segíti a téeszgazdák lakóhelyének fejlesztését, szépítését. Szocialista brigádtagok elvállalták, hogy rendszeresen tatarozzák, javítják a községi gyermekintézményeket, óvodákat, iskolákat. Ugyancsak három falu határában gazdálkodik a lajoskomáromi Győzelem Tsz, építő brigádjai a község szinte minden középületén rajta hagyták kezük nyomát. A közelmúltban végeztek a lajoskomáromi ifjúsági klub felújításával. Az enyingi Vörös Hajnal Tsz 400 méter hosszú árok kiásásával segítette az ivóvízhálózat bővítését, és nemrégen befejezték az úthálózat karbantartását is. A falu ellátásának segítésére hatósági hússzéket építettek. A csákvári Tolbuhin Termelőszövetkezet egymillió forinttal támogatja az általános iskola beruházását, a falusi ellátás javítására üzemanyagtöltő-állomást létesítettek. Hozzájárultak a községi sportkombinát munkálataihoz is. Komárom megyében a gyermelyi Petőfi Tsz üzemi konyhájában 300—400 adag ebédet készítenek, ez a létesítmény része annak a faluközpontnak, amelyet a közös gazdaság teremtett. A konyhán főzött étel harmadát házhoz szállítják a falu idősebb lakóinak. Az ebéd „körforgalmat” a téesz autóbusza bonyolítja le. A konyha nyersanyagait a háztáji termelők adják, a közös gazdaság külön járatú gépkocsija veszi át tőlük a zöldséget, gyümölcsöt, stb. A gyermelyi tsz saját anyagaival, eszközeivel segítette a házasságkötő teremmel ellátott tanácsháza, az orvosi rendelő, a szolgálati lakás építését. Emellett még a szolgáltatóház építésénél is tevékenykedett a közös gazdaság építő, brigádja, amely jövőre gyógyszertár és szolgálati lakás építésére vállalkozott. Egy eltűnt üzlet nyomában Szülővárosomban, Kőszegen cukrászda nyílik rövidesen az utolsó faszobrász mester egykori üzletében. Tíz évvel ezelőtt még szép, faragott keretek után érdeklődtek, díszes, sok ágú csillárokat vásároltak itt előszeretettel, különösképpen az erre járó idegenek. Mert ahonnét jöttek, ott már akkor sem volt kínálat az efféléből. Évtizedek óta észrevétlen tünedeznek el ezek a boltok, halnak ki az ilyen és hasonló mesterségek országszerte. Tulajdonképpen örülnöm kellene, hogy végre hasznos funkciót kap, az immár hosszú idő óta gazdátlan, lehúzott redőnyű üzlet. Annál is inkább, hiszen cukrászdából is híján van a város, ezen a forgalmas ponton pedig különös keletje lesz, tudom előre. Egy kicsit mégis visszasírom azt a régit. Akkoriban jómagam pontosan tizedannyi áron vettem e boltban szobám azóta is meglévő, féltve vigyázott ékességét, mint amennyiért nemrég kínáltak hasonlót. Persze magánszemély kínálta, mert ahogy mondtam, mostanában készült párjára lenni szinte lehetetlenség. Elmennek a mesterek, égbe szöknek az árak... Ennek a kis üzletnek a műhelyében készítették talán az utolsó csillárok egyikét az országban. Fájlalom az üzletet, meg vele azt, hogy lassan a feledés fátyla borul néhány szakmára. Már az olyan szakembert is szinte lámpással kell keresni, aki megesztergályoz, mondjuk, egy könyvállványhoz szánt falábat. Nincs, s egyre inkább nem lesz ezután, pedig a régi, szép, igényes munkák iránt éppen manapság mutatkozik eddig soha nem tapasztalt érdeklődés. Ebben a városban most kedves színfoltként újonnan készült ötvös cégérek kerülnek a kisebb-nagyobb boltok bejáratai fölé. Hangulatos a látvány, jó volt az ötlet. Talán egyszer egy hajdani, s azóta eltűnt bolt, szakma is feltámad újra ebben a vállalkozó kedvű világban. Én mindenesetre titkon szurkolok érte. (lakatos) .ik. .dk. .db, .dkkkkb,.iiiisk. '«■■■■»”'bikini' 'mm- -mm- Számtanlecke a csomagolókartonon Olvasom az ecet szállítására szolgáló kartonon, hogy abban 20 db 1/1-es flakon található. Derék dolog: figyelmeztetik a kereskedelmi dolgozókat, el ne felejtsék: egy eggyel osztva pontosan egy. Mégsem vagyok elégedett ezzel a bőbeszédű felirattal. Indokára gyanakszom: a fél litert 1/2 l-nek rövidítjük, azonos formában akarták felírni az egyliteres mennyiséget is. Ámde ez így nem rövidítés, hanem felirat-meghosszabbítás. Mert röviden írva az egy liter ugye: 1 l. Ha pedig az osztást akarták gyakoroltatni, ki lehetett volna bővíteni még a feliratot jó néhány azonos értékű áttörttel, mint sorrendben: 2/2, 3/3, 4/4 ... Hosszabb szöveg, nagyobb tudomány, drágább kivitelű felirat: nem kis eredmény lenne! Míg ilyesmi jár az eszemben, az utolsó mondat ötlik a szemembe a csomagolókartonon: „Minőségét korlátlan ideig megőrzi.” Ez ám a fontos közlemény! Az ecet ■nem romlik! Miért is vennénk, mondjuk uborkát, paprikát eltenni, ha még saját magát sem tudná tartósítani! Ez igazán alapvető követelmény az ecetnél! Ha nem így lenne, nem is lenne ecet! De felírni azért nem árt a kartondobozra: az ismétlés segít a tanulásban! Valószínűleg valamilyen szabvány is előírja ezt, mert ha az ecetnek van szabványa (MSZ 1846 i— rajta a dobozon), kell lennie a feliratnál is. Ennek ellenére mégsem kellene azért ennyire szájbarágósan aprólékosnak lenni. Igaz, akkor kevesebb lenne a glosszaírók témája! S ez sem elhanyagolandó szempont. O bán