Vas Népe, 1982. december (27. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-01 / 282. szám

A magyar koronát 1867- ben egy pesti ékszerész cin­nel megforrasztotta. Amikor tavaly nemzetközi tanácsko­záson vizsgálták és vitatták a koronázási ereklyék álla­potát, több szakértő azt ál­lította, hogy a cin és az arany huzamosan nem fér össze. Bár a korona nincs veszélyeztetett helyzetben, elhatározták, hogy nemzet­közi hírű ötvös restauráto­rok csoportjával fogják meg­vizsgáltatni. A koronázási palást álla­pota sürgősebb tennivalót indokol. A selymet koráb­ban varrogatták, öltögették, ezer év alatt az anyaga el­­piszkolódott, felületén bom­lik a szenny, ez károsítja anyagát. Fény hatására fel­gyorsul ez a folyamat. Most ezért nem látható a palást, a helyén őrzik, tokjába zár­tan eltakarják a látogatók elől. A koronázási ereklyékkel kapcsolatos valamennyi döntés előkészítéséért egy bizottság felelős. E bizottság elnöke Fülep Ferenc, a Ma­gyar Nemzeti Múzeum fő­igazgatója, aki a közelmúlt­ban Angliában járt, s a ko­ronázási ereklyék restaurá­lásához szakértők kapcsola­tát kereste. Hazaérkezése után a Magyar Távirati Iro­da munkatársának elmondta, hogy a British Museumban tartott előadása után meg­állapodott a múzeum főres­taurátorával, aki a nemesfé­mek szakértője. A nagyte­kintélyű szakember jövőre Budapestre jön, és más öt­vösrestaurátorokkal­ együtt véleményt mond a koroná­ról. Bár kíváncsian várják a megállapításaikat, Fülep Ferenc mostani véleménye szerint szükségtelen a koro­na restaurálása. A cin és az arany összeférhetetlenségé­re egyelőre semmilyen bizo­nyíték nincs, a kémikusok azt mondják, a veszély első­sorban hő hatására követ­kezne be, ettől viszont óv­ják a becses értéket. A palástot a világhírű svájci Abegg alapítvány két szakértője a közelmúltban megvizsgálta. Az elkerülhe­tetlen restaurálás előkészíté­seként hamarosan magyar szakértő utazik külföldi ta­nulmányaira. Hazaérkezése után, valószínűleg jövő év végére egy kollektíva meg­kezdi a palást restaurálását. Ez évekig tartó munka lesz, melynek során műanyag, műszál nem alkalmazható. Amint azt máig is halla­ni: „megindult a papriká­­zás”. Annyira „megindult”, hogy egyre-másra hamisítani is kezdték a terméket, még­pedig oly mértékben, hogy a múlt század végén már tör­­vénykezni kellett minősége védelméről. Csonka Ferenc vegyészmérnök vezetésével laboratóriumot is létrehoz­tak, amely intézmény aztán szigorúan minősített, bünte­tett, óvott. Lehet, hogy éppen a sok rossz termék szétrajzása mi­att, lehet, hogy más, papri­katermesztő országok piac­szerzésének következtében, de mindenesetre tény, hogy a századfordulóra a szegedi paprika hírén-nevén csorba esett. Csak az 1930-as évek­ben vált ismét kelendővé. De akkor ugyancsak­ Tonel­­li Sándor, az egyik szakértő így minősítette ekkoriban: „ .. .a magyar fűszerpaprika kiváló minőségét a máshol termesztett paprika sehol el nem éri. A magyar fűszer­­paprikának nincs párja... Az igen kellemes zamat, íz, az enyhe csípősség, a szin­te egyedülálló színezőképes­­ség, az ártalmatlanság, a vi­tamintartalom minden dicsé­ret helyett beszél. A sok tűz és élet a nap melegétől szár­mazik, a fény és a szín ta­lán a szivárványból ered....” Noha költőien szépek ezek a sorok, mégis igazat mon­danak. A statisztikák egyre­ növekvő termelési kedvről tanús­kodnak: a negyvenes években a szegedi papriká­sok földjeiről került ki az országos termelésnek több mint a fele, mégpedig mint­egy hétezer gazdaságból. Ez az immár több évszá­zados „paprikázás” termé­szetesen ma is virágzik. A termelőszövetkezetekben és a háztáji gazdaságokban egyaránt. Az előbbiek idő­közben ügyes gépeket sze­reztek be — segítségükkel a fáradságos palántázást az úgynevezett helyre vetés váltotta fel —, s a különféle érésszabályozókkal pedig még a szedés idejét is meg lehet határozni, amikor a lehető legősibb módszerrel, kézzel tépkedik le a barna­­piros termést. A Szeged környéki „pap­rikázás” históriáját egyéb­ként ma már nyilvános köz­­gyűjtemény mutatja be Mi­hály­telken, ott, ahol válto­zatlanul a „vörös aranyi­ból él a lakosság. A papri­kamúzeum stílusosan egy hajdani paprikamalomban — a volt Lábdy-féle intéz­ményben — kapott helyet, és tárgyak, képek egész so­rával idézi fel az emberi szorgalmatosságnak ezt a jellegzetesen szegedi fajtá­ját. á, La Hogy kiszáradjanak, koszorúkba kell fűzni, és úgy a napra tenni a megpirosodott csöveket. 1982. december 1. Szerda Termelőszövetkezetek a faluért A mezőgazdasági termelőszövetkezetek, amelyek a falvak, települések meghatározó gazdasági bázisaivá váltak, egyre inkább a „kerítésükön kívül” is tevé­kenykednek. Részt vállalnak a községek lakóhelyi, kulturális és kommunális gondjainak megoldásából, mégpedig önzetlenül, társadalmi munkával, anyagi támogatással, tervezéssel és gyakorlati segítséggel. Szinte nincs az országban olyan község, ahol a közös gazdaság valamilyen formában ne venne részt a kör­nyék arculatának formálásában. Erről szól az MTI munkatársainak összeállítása. Baranya több településén az a gyakorlat alakult ki, hogy amennyit a helyi ta­nács az asztalra tesz, ugyan­annyival járul hozzá a téesz egy-egy községfejlesztési cél megvalósításához, pénzzel, anyaggal vagy munkával, esetleg mind a hárommal. Az együttgondolkodást könnyíti, hogy — faluról lé­vén szó — a tanácstagok többsége szövetkezeti tag, tehát a tanácsülésen és a közgyűlésen egyaránt szót emelhetnek a községi fel­adatok érdekében. A som­­bereki termelőszövetkezet körülbelül 10 millió forint értékű támogatást nyújtott a 8 tantermes általános is­kola, a 150 személyes óvoda, a sportöltöző és az összekö­tőút építéséhez. A munká­kat a szövetkezet építő brigádja végezte el, gyakor­latilag önköltségi áron. Lippon a téesz sokoldalú támogatásával olyan okta­tási, művelődési és sport­­komplexum jött létre, ame­lyet nevelési központtá szerveztek és így az egész lakosságot szolgálja, a fia­talokat és a felnőtteket egy­aránt. A baranyai közös gazdaságok részt vállalnak a lakosság közvetlen ellátá­sában is, két helyen például üzemanyagtöltő állomást építettek. Vas megyében az apró­falvas településszerkezet miatt egy-egy téesz gyakran 5­6 falu lakosságát tömö­ríti, ezért körültekintő köz­ségfejlesztési tevékenységet folytatnak. A megye régi problémája az ivóvíz hi­ánya. A hatodik ötéves terv során 41 község jut vala­milyen formában egészséges ivóvízhez, közülük 12-ben a helyi téesz vesz részt a be­ruházásban. A közös gazda­ságok mintegy 40 millió fo­rintot szánnak erre a célra. Kenyéri községben 200 ada­gos konyha épült, ahol a gyermekeket is kiszolgálják, a beruházási költségek felét — mintegy egymillió forin­tot — a helyi Egyetértés Tsz viselte. Az ostffyasz­­szonyfai Petőfi Tsz felújí­totta a falu kultúrotthonát, a rumi Vörös Csillag Tsz társadalmi munkával most fejezi be az iskola bővítését. Egyházashetyen a Berzse­nyi Tsz építő brigádja la­kossági szolgáltatást nyújt kőműves- és szerelő munká­ban. A chernelháza-damo­­nyai Répcevölgye Tsz évek óta gazdája, fenntartója az öt falu kulturális életét meghatározó modern kul­­túrháznak. A Gyöngyös-rá­­bamenti Tsz kezdeményezé­se egyedülálló a megyében: a gazdaság a téeszbe tömö­rült hét község fiataljainak heti egy délutánra állandó jelleggel kibérelte a sárvári sportcsarnokot. A vasi téeszek a falvak sportolási lehetőségét is bővítik. Bő­gősén az egymillió forintos költséggel épített tekecsar­nok minden második tég­lája a téesz ajándéka. Cse­­himindszenten elkészült az aszfaltos kézi- és kosárlab­da pálya, ám építői nem csomagoltak össze, hanem rögtön megkezdték — ugyancsak a helyi téesz megbízásából — a község tekecsarnokának alapozását. Pest megyében különösen a hagyományosan mezőgaz­dasági járásokban nyújta­nak komoly segítséget a he­lyi feladatok megvalósítá­sában a mezőgazdasági nagyüzemek. A dabasi já­rásban például a jelenlegi tervidőszakban mintegy 400 millió forintot fordítanak fejlesztésre, az üzemek dol­gozói — a járás arculatának megfelelően mindenekelőtt a mezőgazdasági nagyüze­mek kollektívái — ezt az összeget további százmillió forinttal toldották meg. A Szabadság Tsz a honvédelmi nevelés segítésére MHSZ-lő­­teret épített. Ugyanez a gazdaság óvodát, bölcsődét és játszóteret adott a gyere­keknek. A dabasi Fehér Akác Tsz óvodát létesített, a Bugyi Tessedik Termelő­­szövetkezet támogatásával pedig nemrég készült el a falu korszerű tornacsarno­ka. Fejér megyében különö­sen azok a gazdaságok vál­lalnak magukra sok felada­tot, amelyek több község határában gazdálkodnak. A besnyői Sallai Imre Tsz, amelynek területe három falu határában van, évek óta rendszeresen egymillió forintnál nagyobb összegű társadalmi munkával segíti a téeszgazdák lakóhelyének fejlesztését, szépítését. Szo­cialista brigádtagok elvállal­ták, hogy rendszeresen tata­rozzák, javítják a községi gyermekintézményeket, óvo­dákat, iskolákat. Ugyancsak három falu határában gaz­dálkodik a lajoskomáromi Győzelem Tsz, építő brigád­jai a község szinte minden középületén rajta hagyták kezük nyomát. A közelmúlt­ban végeztek a lajoskomá­romi ifjúsági klub felújítá­sával. Az enyingi Vörös Hajnal Tsz 400 méter hosszú árok kiásásával segítette az ivó­­vízhálózat bővítését, és nemrégen befejezték az út­hálózat karbantartását is. A falu ellátásának segítésére hatósági hús­széket építet­tek. A csákvári Tolbuhin Termelőszövetkezet egymil­lió forinttal támogatja az általános iskola beruházását, a falusi ellátás javítására üzemanyagtöltő-állomást lé­tesítettek. Hozzájárultak a községi sportkombinát mun­kálataihoz is. Komárom megyében a gyermelyi Petőfi Tsz üzemi konyhájában 300—400 adag ebédet készítenek, ez a léte­sítmény része annak a falu­központnak, amelyet a kö­zös gazdaság teremtett. A konyhán főzött étel harma­dát házhoz szállítják a falu idősebb lakóinak. Az ebéd „körforgalmat” a téesz au­tóbusza bonyolítja le. A konyha nyersanyagait a háztáji termelők adják, a közös gazdaság külön jára­tú gépkocsija veszi át tőlük a zöldséget, gyümölcsöt, stb. A gyermelyi tsz saját anya­gaival, eszközeivel segítette a házasságkötő teremmel ellátott tanácsháza, az or­vosi rendelő, a szolgálati lakás építését. Emellett még a szolgáltatóház építésénél is tevékenykedett a közös gazdaság építő, brigádja, amely jövőre gyógyszertár és szolgálati lakás építésére vállalkozott. Egy eltűnt üzlet nyomában Szülővárosomban, Kőszegen cukrászda nyílik rö­videsen az utolsó faszobrász mester egykori üzleté­ben. Tíz évvel ezelőtt még szép, faragott keretek után érdeklődtek, díszes, sok ágú csillárokat vásároltak itt előszeretettel, különösképpen az erre járó idegenek. Mert ahonnét jöttek, ott már akkor sem volt kíná­lat az efféléből. Évtizedek óta észrevétlen tünedeznek el ezek a boltok, halnak ki az ilyen és hasonló mes­terségek országszerte. Tulajdonképpen örülnöm kellene, hogy végre hasznos funkciót kap, az immár hosszú idő óta gaz­dátlan, lehúzott redőnyű üzlet. Annál is inkább, hi­szen cukrászdából is híján van a város, ezen a for­galmas ponton pedig különös keletje lesz, tudom elő­re. Egy kicsit mégis visszasírom azt a régit. Akkori­ban jómagam pontosan tizedannyi áron vettem e bolt­ban szobám azóta is meglévő, féltve vigyázott ékessé­gét, mint amennyiért nemrég kínáltak hasonlót. Per­sze magánszemély kínálta, mert ahogy mondtam, mostanában készült párjára lenni szinte lehetetlenség. Elmennek a mesterek, égbe szöknek az árak... Ennek a kis üzletnek a műhelyében készítették talán az utolsó csillárok egyikét az országban. Fájlalom az üzletet, meg vele azt, hogy lassan a feledés fátyla borul néhány szakmára. Már az olyan szakembert is szinte lámpással kell keresni, aki meg­­esztergályoz, mondjuk, egy könyvállványhoz szánt falábat. Nincs, s egyre inkább nem lesz ezután, pedig a régi, szép, igényes munkák iránt éppen manapság mutatkozik eddig soha nem tapasztalt érdeklődés. Ebben a városban most kedves színfoltként újon­nan készült ötvös cégérek kerülnek a kisebb-nagyobb boltok bejáratai fölé. Hangulatos a látvány, jó volt az ötlet. Talán egyszer egy hajdani, s azóta eltűnt bolt, szakma is feltámad újra ebben a vállalkozó kedvű világban. Én mindenesetre titkon szurkolok érte. (lakatos) .ik. .dk. .db, .dkkkkb,.iiiisk. '«■■■■»”'bikini' 'mm- -mm- Számtanlecke a csomagolókartonon Olvasom az ecet szállítására szolgáló kartonon, hogy abban 20 db 1/1­­-es flakon található. Derék dolog: figyelmeztetik a kereskedelmi dolgozókat, el ne felejtsék: egy eggyel osztva pontosan egy. Mégsem vagyok elégedett ezzel a bőbeszédű fel­irattal. Indokára gyanakszom: a fél litert 1/2 l-nek rövidítjük, azonos formában akarták felírni az egy­literes mennyiséget is. Ámde ez így nem rövidítés, hanem felirat-meghosszabbítás. Mert röviden írva az egy liter ugye: 1 l. Ha pedig az osztást akarták gya­koroltatni, ki lehetett volna bővíteni még a feliratot jó néhány azonos értékű áttörttel, mint sorrendben: 2/2, 3/3, 4/4 ... Hosszabb szöveg, nagyobb tudomány, drágább ki­vitelű felirat: nem kis eredmény lenne! Míg ilyesmi jár az eszemben, az utolsó mondat ötlik a szemem­be a csomagolókartonon: „Minőségét korlátlan ideig megőrzi.” Ez ám a fontos közlemény! Az ecet ■nem romlik! Miért is vennénk, mondjuk uborkát, papri­kát eltenni, ha még saját magát sem tudná tartósí­tani! Ez igazán alapvető követelmény az ecetnél! Ha nem így lenne, nem is lenne ecet! De felírni azért nem árt a kartondobozra: az is­métlés segít a tanulásban! Valószínűleg valamilyen szabvány is előírja ezt, mert ha az ecetnek van szab­ványa (MSZ 1846 i— rajta a dobozon), kell lennie a feliratnál is. Ennek ellenére­ mégsem kellene azért ennyire szájbarágósan aprólékosnak lenni. Igaz, akkor kevesebb lenne a glosszaírók témája! S ez sem­ elhanyagolandó szempont. O bán

Next