Vas Népe, 1983. március (28. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-01 / 50. szám
Szocialista módon, de hogyan? Milyenek legyünk? Mit igényel, mit vár tőlünk a kor? A választ gyakorta halljuk mostanában: legyünk vállalkozó szelleműek, kezdeményezők, önállóak, öntevékenyek, alkotó és újító készségűek, kockázat- és felelősségvállalók. S ha a sűrű ismételgetés mintha már kezdené is koptatni egyikmásik követelmény értékét, aligha vonható kétségbe, hogy valóban mi a kar parancsa. Mégpedig hosszú időre szólóan az: nem átmeneti gazdasági nehézségeinkből, a külgazdasági egyensúly időleges megbomlásából adódik, hanem a szocialista építés, a gazdaság- és társadalomfejlesztés fejlettebb szakaszának természetéből. Márpedig ha ezek társadalmunk alapvonásaiból adódó követelmények, akkor természetszerűen beillesztendők az erkölcsi, nevelési eszményekről, az új típusú szocialista emberről, a követendő kommunista magatartásról alkotott felfogásunkba is. Hiszen ez a felfogás sem lehet merev, egyszer s mindenkorra adott, hanem követnie kell az élet, a gyakorlat változásait. Nagyon rossz dolog lenne, ha a szocialista ember, a jó kommunista bennünk kialakult képe szembekerülne a korszerű emberről alkotott elképzeléssel, mintha az előbbiek mellé a „konzervatív” jelző társulhatna. Hogyan tölthetnék be ez esetben a kommunisták élenjáró, vezető szerepüket? Ha jól meggondoljuk, a kezdeményező és alkotókészség, az önállóság és felelősségvállalás voltaképpen nem vadonatúj követelmények a párt életében sem. Jó tizenöt-tizenhét éve, a gazdasági mechanizmus reformjának elhatározása és bevezetése óta beszélünk róluk, számolunk velük. A gyakorlatban ez a felfogás mégis mintha lassabban tört volna utat a kelleténél. Sok héten egyoldalúan értelmezik az egységes cselekvést, a fegyelmezett végrehajtás követelményét. S emiatt helyenként olyan kép alakulhatott ki, hogy az igazi kommunista az, aki beáll a sorba, nem sokat töpreng, hanem teszi a dolgát, végrehajtja a határozatokat. Nem arról van szó természetesen, mintha a fegyelmezettség, a határozatok következetes valóra váltása ne lenne joggal elvárható, sőt megkövetelhető és megkövetelendő jellemvonása a párt tagjainak. De nem mindegy, miképpen értjük ezt a követelményt. Nem egy alkalommal kapott már hangot az a felismerés, hogy a határozatok végrehajtásának megszervezése voltaképpen egyet jelent a szükséges feltételek maradéktalan megteremtésével. S ha ezt így fogjuk fel, akkor a következetes végrehajtáshoz nagyon is kizzitartozik az fmatevékenység, a felelős, önálló gondolkodás és cselekvés, az alkotó és kezdeményező szellemiség. Nyugodtan kimondhatjuk: fejlődésünk jelenlegi szakaszában ezek nélkül semmilyen elhatározás, semmilyen döntése nem váltható igazán valóra. Mondják meg, mit kell cselekedni, s mi megtesszük — az ilyesfajta igényben nemcsak a tettrekészség munkál, hanem a másokra, a „felsőségre” váró tanácstalanság is. Ma már követelmény, hogy ne másoktól várjunk „eligazítást”, hanem magunk döntsünk teendőinket illetően, s magunk feleljünk döntéseinkért. Nehezíti a dolgunk, hogy nemcsak „tegnapi önmagunkkal”, korábbi beidegződéseinkkel kell szembeszállnunk. Mert létezik a vállalkozó szellemnek olyan felfogása is, amely ha elfogadottá válna, alapos zavart okozhatna. Nevezetesen az a nézet, amely egyenlőségjelet tesz a vállalkozókedv és a kisvállalkozás közé, amely a kockázat- és felelősségvállalás lehetséges területének csupán a „második gazdaságot”, a háztájit, a különféle gazdasági munkaközösségeket és más hasonló társulásokat tartja. Nemcsak a közfelfogásban él ilyen nézet, de hangot kap némely nevesebb gondolkodónk okfejtésében — például a televízió Tudósklubjának decemberi műsorában — is. Eszerint akorszerű, vállalkozó „autentikus személyiség” csak ebben a szférában alakulhat ■ki, s akad, aki ennek tápláló forrását, hagyományrendszerét a korábbi kistulajdonosok immár példaképpé magasodó vállalkozói mentalitásában véli megtalálni. Márpedig ha ez így lenne, akkor a vállalkozó készséggel mint pozitív erénnyel az emberek túlnyomó többsége aligha tudna mit kezdeni. S itt nemcsak az a kérdés, hogy — a divatossá vált formulával élve — „szeretjük-e lángossütőt?”. A keményen dolgozó, becsületes, a társadalomnak hasznot hajtó kisvállalkozót éppenséggel nyugodtan szerethetjük, de az óriási többség nem válthat kisvállalkozóvá, ez nyilvánvalóan képtelenség lenne. S olyan erényekkel nem sokat kezdhetünk, amelyeket éppen fő tevékenységi területünkön, fő munkahelyünkön, életünk alapvető színterén nincs módunk gyakorolni. Ha ez így lenne, értelmetlenség lenne a szocialista embertől, a kommunistától elvárni azokat. Csakhogy nincsen így! Nem tagadva a nagyüzemi munkaszervezet szükséges fegyelmét, a nélkülözhetetlen alá- és fölérendeltség meglétét, nem hunyva szemet gazdasági irányításunk némely kényszerű vagy szubjektív okokból adódó túlzott kötöttsége felett, azt kell mondanunk: nemcsak a háztájiban, hétvégi különktunkáinkban, nemcsak a kisvállalkozásokban van szükség a kezdeményezésre és vállalkozásra, hanem minden gazdasági egységben, hivatalban, intézményben. Sőt, itt van erre szükség igazán! A munkafolyamatban is, de nem kevésbévé a munkahely közösségi-közéleti fórumain, a politikai-társadalmi szervezetekben, a termelőeszközök köztulajdonából adódó tulajdonosi jogaink gyakorlása közben. Minél inkább jellemez bennünket ezeken a területeken a kezdeményező. március 1. Kedd felelősséggel vállalkozógitartás, annál inkább tekinthetjük úgy, hogy eleget teszünk a szocialista embertől, a fejlődésben élen járó szerepet vállaló kommunistától elvárható követelményeknek. Indokolt tehát ezt a kérdést is kétfrontos érzékenységgel megközelíteni, így lehet szemléletünk és gyakorlatunk ebben a tekintetben is korszerű, szocialista. Gy. L. a hazai furcsaságok (I.) nyomában nak. Mi ragaszkodunk a knédlihez, a hozzá való marhahús vadasmártással vetekedő szószban kerül elénk. Pohár sört hiába kérnénk, a legkisebb pohár fél literes. Svejkkel vigyázni kell. Szeretetünket hasznosítja a kereskedelem. Két pingponglabda, szürke posztóban, kis krumpliorr a jámbor arc közepén, ez Svejk — negyvenkoronáért. De van mázas korsó Kehely felirattal, Svejk-arccal 120- ért. Az aluljárókban nem hiányos öltözetű hölgyek ígérik a szerencsét, a Vencel téren Svejk áll jót a sorsjegyekért. Sok vendéglő viseli a nevét, alakját műanyag és bőr csecsebecsékre, kerámiákra, üvegekre préselik, vésik. Svejket belülről is vállalják a csehek. Magukra ismernek, vagy utólag kezdtek hozzá hasonlítani? Így is, úgy is. Jaroslav Hasek „csendes, szerény, ütött-kopott” katonájában a kisember lett halhatatlan. Kevesebben ismerik a Flek vendéglőt, amely sörfőzdéjének múltját 1499-ig vezeti vissza. Az „U Fleku” — a Fleknél legalább olyan jól csengő név, mint az „U Kalicha”, a Kehelyhez. A legzsúfoltabb belváros megtévesztően egyforma utcáin csak a helybeliek segítségével találtunk a Flekre. A komló illata vezetett az utolsó métereken. A Fleknél ma is saját főzésű sört adnak, balandnak nevezett fekete színű, kemény habú, erős, de nem keserű italt. A csípős, sűrű marhapörköltre, a zsemlegombóc ízű knédlire lemegy a fél liter. — Régen szó nélkül hozták a tele korsót, ha csak ujjnyi volt a pohárban. Ez ma már csak a törzsvendégeknek jár — irányították figyelmünket a pincérek mozgására. Itt csak mi voltunk idegenek. ,Az olcsó étel, a házi sör, az embermeleg megtartotta a prágaiak kedvencének a Fleket. Esténként eljárnak sörözni, beszélgetni, a poharat kérés nélkül cserélik előttük. Ámbár nyáron már itt sem az igazi. Jönnek a turisták. Prága a legvonzóbb idegenforgalmi központja Csehszlovákiának. — Érthető — mondta a Cedok egyik vezetője, — magam is először a fővárosra vagyok kíváncsi, ha ismeretlen országba utazom. De érthető az ismerkedés után is. Prága így télen, hósapkás tornyokkal, sós latyakban ázó utcákkal is nemes, szép. És ha zöldbevirágba borul a sok kert, park, ha az idő nem zavarja korán a szálláshelyére a vendéget, még maradandóbb lehet az élmény. A bombáktól, ágyúzástól, az utcai harctól megkímélt Prága teljes gótikus, barokk, romantikus és szecessziós pompájában árasztja az európai kultúrát. A megkésett tél, a szúrósan hideg hó miatt az átlagos turistánál talán többet időztünk múzeumokban. Nem sorolom fel. Csak kettőt említek, mert ezek nemcsak a kiállított érték, hanem az épület belső eleganciája miatt is megérdemlik a figyelmet. Meg azért is, mert nemcsak a műkincsekre, hanem a kiállításnéző emberre is tekintettel voltak a felújításnál. A várban, a Szent György kolostorban a cseh gótika nemzeti galériáját teremtették meg. Ízlés a válogatásban, mértéktartás a bemutatásban. Csodájára lehet járni. Irigykedve hallgattam, milyen nehéz volt megállni, hogy ne zsúfolják tele a termeket. Van bőven miből válogatni. A cseh várak, templomok, kastélyok, templomok többsége, felgyújtás, felrobbantás, kifosztás nélkül érte meg a XX. század közepét. A termekben is meg lehet pihenni, de a büfé is nyitva. A mosdók gondozottak. A kiállított képek, szobrok fotóját kicsiben, nagyban, egyesével és sorozatban meg lehet vásárolni. Így volt ez az Agnes kolostorban is, ahol a 19. századi cseh festészet remekei láthatók. A helyreállítás, az épületátalakítás itt is mintaszerű. Az ámulások után nem büfében, hanem étteremben találtuk magunkat. A prágaiak egy-egy italra, üdítőre, süteményre tértek be. Nekünk a vendéglátók jóvoltából nem kellett sokat törődnünk a számokkal. A 30—40 koronás, első osztályú étlapárral. Itthon mi is meggondolnánk, hogy képtárban ebédeljünk-e, ha 1,70-nel megszorozzuk a 30 —40-et! (Enni sok helyen lehet olcsón, inni azonban mindenhol drága. Egy aperitif 10—15 korona. Egy üveg Coca-Cola kétszer anynyiba kerül, mint egy üveg sör!) (Folytatjuk) Budai Rózsa Az Arany utca a várban. A várfalhoz tapadó házacskák üzleteinek fele télen is kinyit. Egy film okán... Még friss az élmény, hiszen csak tegnapelőtt este pergett előttünk a film a képernyőn. Javítom máris az „élmény” szót döbbenetre. Jobban illik ide. Hiába fantázia szüleménye a darab, önkéntelenül hatása alá vonta a nézők többségét. Milyen kiheverhetetlen kínokat, jóvátehetetlen tragédiát is okoz egy felelőtlen gyanúsítás, rágalom — láthattuk. Nem új ez a téma, sőt szokványos. Azt is megkockáztatom, hogy hétköznapi. Csak hát persze nem mindig végződik ilyen drámaian, ezért aztán nem figyelünk rá, eltűrjük, meghalgatjuk, nem ritkán tovább is adjuk, netán csámcsogunk is rajta, hogy X. Y. ... „Nos mit szólsz, hát te hitted volna?” Nemrég könnyes felháborodással jött hozzám egy köztiszteletben álló nyugdíjas korú asszony. Napok óta nincs se éjjele, se nappala, sötét gyanú árnyéka vetődött rá a legközönségesebb módon. Mások előtt próbálták ráolvasni, hogy vajat lopott az ABC-ben. Egy tucat ember a közelben tanúja volt az otrombaságnak. Annak már nem, hogy bent az irodahelyiségben ő azonnal tisztázta magát. A vezető meg az eladó előtt. De a többi fül- és szemtanú előtt vajon ki tisztázza? Legyen közülük csak egy, vagy kettő valamennyire is rosszindulatú... Egy kisvárosban — ahol ez történt — különösen táptalaja van a mende-mondának. Itt valósággal gyilkolni tud a gyanúsítás, a rágalom. Erkölcsileg mindenképpen. És nincs feloldozás, jóvátétel, az esetek nagy többségében nincs!ó, ha statisztikát vezetne valaki arról, hány munkahelyi konfliktus, családi dráma származott és származik abból, hogy felelőtlenül kikezdenek embereket! Valaki elindít valamit és aztán mint a lavina dagad. Olykor még a legszomorúbb esemény, haláleset kapcsán is megindul az ördögi gépezet. Tudnék rá friss példát mondani. Kezdetben csak találgatnak, feltételeznek, aztán az ötödik, tizedik láncszem a füzérben már állít... A mindennapi élet legszennyesebb jelenségét mutatta be, tárta elénk a vasárnapi film. Kinek-kinek odavitte otthonába a tévé. Alapos okot adott az elgondolkodásra. (lakatos) Fejlődési gondokkal A sárvári városi tanács végrehajtó bizottsága nemrég tárgyalta a nők helyzetével összefüggő feladatok teljesítését. Megállapította, hogy az utóbbi négy évben lassú volt a fejlődés a munkaképes korú nők képzésében, bérezésük és társadalmi helyzetük sem olyan, mint amilyen lehetne. Négy év nem nagy idő. Arra viszont elegendő, hogy" egy szakmát elsajátítson vagy valamilyen iskolát kijárjon valaki. Ezt ismerték fel Sárváron azok a fizikai munkát végző nők, akik 1979-ben még szakképzetlenek voltak, az azóta eltelt időszakban viszont szakmunkások lettek. 1979-ben ebben a kisvárosban száz foglalkoztatott nő közül még csak tizenötnek volt szakképesítése, jelenleg már huszonnégynek. Valamelyest javult a nők iskolai végzettsége is. Így például a 8 általános iskolával nem rendelkezők aránya 9 százalékról ötre csökkent. Fontos kérdésként kezelik a városban a nők képzését, továbbtanulását, hiszen mind több nő vállal munkát (jelenleg a munkaképes korú nők 85 százaléka munkaviszonyban van), s így nem közömbös számukra, milyen munkát kaphatnak és mennyit kereshetnek. Ezért nem kis gondot okoz még mindig a társadalmi szerveknek — a nem lebecsülendő fejlődés ellenére — a fizikai munkát végző nők szakképzettségének helyzete. A nők gazdasági és szociális helyzetének javítását szolgáló alapvető feltétel, a munkábaállás megvalósult. Nem lehet közömbös azonban továbbra sem, hogy a nők háztartási és gyermeknevelési kötelességük ellátásában milyen „háttér” segítséget kapnak. A szolgáltatások jobbak lettek Sárváron, de a központi és helyi intézkedések ellenére még mindig vannak különbségek bérekben az azonos munkakörben dolgozó férfiak és nők között. Ebben esetenként a munkáltatók magatartása is közrejátszik. Tanulság: Sárváron is megkülönböztetett figyelmet érdemel a dolgozó nők helyzetének javítása. De ők maguk is sokat tehetnek ezért, ha vállalják szakmai továbbképzésüket. (Kék) Nyereség-felosztás (Lakatos Ferenc karikatúrája)