Vas Népe, 1983. május (28. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-01 / 102. szám
pártbizottság üléséről mág is tapasztalható és bizonyos lazaság is. Ez nagyrészt a nem éppen könnyű helyzetiből adódik. A helyzet valóban nem könnyű, de egy marxista- leninista pártnak, a munkásosztály élcsapatának minden helyzetben dolgoznia és harcolnia kell és lehet. Ehhez tudni kell, hogy pozícióink szilárdak és tovább erősödnek. Meg kell értenünk, hogy éppen a jelenlegi helyzetben kell leginkább határozottan és aktívan kiállnunk, föllépnünk a szocializmus eszméi mellett, megvalósulásukért, céljainkért. Ez nem zárja ki, sőt igényli, megköveteli a pártdemokráciát, a vélemények nyílt kimondását, de a született döntések egyértelmű végrehajtását is. A harcot a határozatok végrehajtásáért, a szocialista fejlődésért, védve a köztulajdont, küzdve a beosztással való visszaélés, a korrupció, a megvesztegetés, a bürokrácia, az egoizmus és más kedvezőtlen jelenségek ellen. Nemes célokért küzdünk, a nép, a párttagság általában igényli a szocializmust, a tisztességes munkát és életet. Ennek az igénynek kell minél jobban eleget tennünk, és elősegítenünkkell. A pártdemokráciát, a szocialista és munkahelyi demokráciával összefüggésben, a pártirányítás és ellenőrzés javítása végett. Nagy a párt felelőssége az egész nép, és — természetesen — a testvérnépek iránt is. Úgy kell dolgoznunk, hogy megfeleljünk internacionalista kötelességeinknek is. A szocialista országok közösségéből is erőt merítünk, ezért irántuk, de más országok népei, az általános haladás iránt is felelősséggel tartozunk. Idehaza is számos kérdésre választ kell adnunk. Nagy dolog, hogy gazdaságilag közepesen fejlett ország lett a mienk. Nagyon mélyről indultunk s szocialista keretek között értük ezt el, másképpen nem is tudtuk volna. Hatalmasat fejlődött iparunk, mezőgazdaságunk számos ágazata világviszonylatban is élenjáró. Ennek ellenére is vannak gondjaink. Mi okozta ezt, külső, vagy belső okok? Erről gyakran vitatkozunk. Az tény, hogy külső okok is jelentősen beleszolgáltak nehézségeinkbe. Meggyőződésem azonban, hogy sok mindenen külső okok nélkül is változtatnunk kellett és kell. Sok kiforratlanság volt és van még gazdasági és társadalmi életünkben. Nagyon sok tartalék, lehetőség. Jakab Sándor kifejtette,hogy adósságainkba ezek kellő kihasználatlansága is belejátszott. Most vannak nehézségek, megszorítások, egyebek között beruházási visszafogások. Távolabbra nézve ez feloldandó lesz, ahogy a lehetőségek adják, különben a visszafogások tartóssága a fejlődés rovására menne. Arról is szólt, hogy tovább kell fejleszteni gazdaságirányítási rendszerünket, növelni kell az önállóságot, az érdekeltséget. Nagyon fontos, amit Horváth Miklós ellvtárs is mondott, hogy jelentősen növelni kell a személyes felelősséget. Ha gondjaink, nehézségeink csökkennek, akkor sem dolgozhatunk úgy, mint korábban. Hanem felelősebben, demokratikusabban, lejas vállalati igazgató felszólalásában rámutatott: az elkövetkező években a kitűzött célok eléréséhez nagyobb erőfeszítésre lesz szükség. Szólt arról is, hogy a pártmunkában egyre inkább az alapszervezetekre helyeződik a hangsúly. A kommunistáknak nem csupán maguknak kell eligazodniok az élet álttal felvetett kérdésekiben, de az ő kötelességük,hogy segítsenek eligazodni másoknak is. Dr. Bors Zoltán, a megyei tanács elnöke egyebek közt azt hangoztatta, hogy ma a korábbinál okosabban, értelmesebben, gazdaságosabban, eredménycentriktusabban kell dolgoznunk. Meg kell nézni, hol vannak kihasználatlan vagy nem kellően kihasznált lehetőségeink — ezeket kell maximálisan kihasználniak. Szólt arról is, hogy a mai, nem könnyű helyzetben a szocialista demokráciát nem szűkíteni, hanem fejleszteni kell, mert minél többen gondolkodnak és cselekszenek közöls céljainkért, annál biztosabban legyűrjük a nehézségeket. A felszólalások után Horváth Miklós, a megyei pártbizottság első titkára mondott vitazárót. Ezt követően a pártbizottság — kiegészítve korábbi, 1982. november 26-i állásfoglalását — egyetértését fejezte ki a Központi Bizottság legutóbbi határozatával, és jóváhagyta a határozat végrehajtását szolgáló feladatokat. Pozsgai Zoltán Borincz Károly Felszólalások Hagy Lajos, a Szakszervezetek Vas megyei Tanácsának vezető titkára felszólalásában a szakszervezeti munka magasabb szintre emelésének szükségességét húzta alá. Megemlítette, hogy a szakszervezeti tisztségviselők egyre inkább tudatában vannak felelősségüknek, gazdálkodást segítő munkájuk azonban mégsem mindenütt elég hatékony, aminek az is oka, hogy helyi gazdasági kérdésekben való informáltságuk néhol még nem kielégítő. Kristóf Ferencné a többi között hangoztatta: a tárgyali időszakban megyénkben is eredményes munka folyt a XII. pártkongreszszus határozatainak végrehajtásáért. Köziben azonban gondjaink is sűrűsödtek. Fontos, hogy a gondok leküzdésére minden munkahelyen mindig időben, mozgósítsuk az embereket. Dr. Schmidt Ernő, a Nyugat-magyarországi Fagazdasági Kombinét vezérigazgatója elmondotta: vállalatuknál is elemezték, mit tettek a XII. pártkongreszszus gazdaságra vonatkozó határozatainak végrehajtásáért. Eredményeik közt említette, hogy jelentősen növelni tudták exportjukat, sikerült takarékoskodni az export anyagokkal. Gondjaik viszont, hogy az importot helyettesítő hazai anyagok némely esetben lényegesen többe kerülnek, mint az importáltak. Dr. Apró Attila, a Vépd Mezőgazdasági Szakmunkásképző és Munkástovábbképző Intézet igazgatója egyebek közt rámutatott: az ifjúság nevelése azt igényli, hogy a szülők, az iskola és az ifjúsági szervezet tevékenysége jobban kapcsolódjék egymáshoz, jobban összhangban legyen. Jakab Sándor átadta a megyei pártbizottságnak a Központi Bizottság üdvözletét, majd arról szólt: Hagyomány már, hogy a pártkongresszusok felező idejében értékeljük a végzett munkát, a párt legfőbb fórumán hozott határozat végrehajtását. Azért, hogy tudjuk, hol tartunk, miben kellgyorsabban lépnünk. Szükségessé teszi az ilyen tanácskozásokat az is, hogy előre neon látott kérdések is felmerülhetnek. Például legutóbbi kongresszusunk óta nehezebbé, bonyolultabbá vált a nemzetközi helyzet, ennek megfelelően kell alakítanunk külpolitikánkat. VI. ötéves tervünk megvalósul, a külső és belső körülmények, új igények azonban némi módosulásokat is hoznak. A párt fejlődése is fontos téma, ezt is vizsgálnunk igyekszem jól megcsinálni” — JUL U JL S a maDoi Hogyan találnék. Tetszik. Kis remek. Na, csak nézzem meg jobban. Azokat a kis hornyokat alul. Ugye látom? No hát az bizony hiba. Nem volt jó a befogás. A legközelebbinál majd már tudom — biztatja szinte önmagát. Persze ez a faesztergálás némikép más, mint amit ő naponta csinál. Mégis... — A tökéletességre törekszik mindig? — Dolgozni csak úgy érdemes. — A fizetésért? — Nemcsak azért. Műszakpótlékkal együtt öt és félezret keresek. Szépen megélünk, nincs ok panaszra. Elárulom azt is, kevés az olyan jutalomosztás, amelyből én kimaradnék. Mégsem csak azért. Érzem, becsülnek. Ha olykor kérek valamit, még be sem fejezem, máris mondják: — Neked ne lehetne Marci, aki 30 éve itt vagy?... Látja ez az. Súlya van az ittlétemnek. A munkámnak. Azt is becsülik, amit nem az esztergapadnál végzek. Fontos szakszervezeti funkcióm van. Agitációs- és propaganda munka, kultúrfeladat, ha úgy tetszik. Van aztán egy másik is, amit a gyáron kívül látok el. Járom az üzleteket vizsgálódom, mint társadalmi kereskedelmi ellenőr. — Odabent az üzemben megkérdeztem néhány munkatársát: milyennek ismerik a Lakner Mártont? Tömören felelték, hogy ő egy jó hajtós szaki, örül ennek a minősítésnek? Felhúzza szemöldökét. — Amit elvállalok, azt igyekszem minél előbb, pontosan megcsinálni. Ha erre céloztak, örülök. ★ Valahogy ilyennek képzelek én minden vasast. Ilyen mackós termettel, széles vállakkal, lapát tenyerekkel. Trikóban fogadott, kerti munkásnadrágban. Ideje sem volt átöltözni, oly hirtelen nyitottuk rá az ajtót, pedig nemsokára sietnie kellett a délutáni műszakba. — Kint voltam a telken, ki kell használni a jó időt. Meg aztán nem is nagyon tudok meglenni nélküle. Nem túl nagy, 150 él mindössze, kint a Mezőgép kertszövetkezetben. Megterem ott nekem az égvilágon minden, ami a konyhára kell, meg mellette gyümölcsfa is van szépen és 81 tőkeszőlő. Kínált, kóstoljam meg a borát, maga préselte, kezelte. Ez az egyik hobbija, a kertészkedés. A másik a fúrás-faragás, barkácsolás a garázs melletti kis műhelyben. — Kocsmába nem járok, máshova se nagyon, ha csak a szombati meccseket nem számítjuk, mert onnét azért nem maradok el. Jut idő mindenre. Színházra, mozira is, olykor egyegy magyarnóta estre, többnyire már csak kettesben a feleséggel. A gyerekek maholnap kiröppennek. Andrea most érettségizik, Péter is első éves ipari tanuló, féligmeddig már ott van az apja mellett, Diesel-lakatosnak készül. Húsz éve költöztek ide, az akkor épült első szombathelyi KISZ-laikusok egyikébe. Pázsit, élősövény veszi körül a házakat. Pihentető csendes rész ez, a „Derkovits” bejáratánál. Olyan, amilyenre mindig vágyott, amit eltervezett magának, s aztán megvalósította pontosan szépen ezt is, mint mindent eddigi életében. ★ Soha nem kapott különleges nagy kitüntetést. Most se valami ilyesmi „hozta be” őt az újságba. Soha nem cselekedett egetverő nagy dolgokat, semmiféle szenzáció nem tarkítja életét. Egyszerű, dolgos, megbecsült és elégedett munkásember, mindennapi dolgokkal a vállán és örömökkel az arcán. Olyan, mint a többi, akik ott vonulnak most ezen a szép ünnepen a kibontott zászlók alatt. Lakatos FerencFotó: Benkő Sándor A baráttal, munkatárssal, Lakner Márton (balról) és váltótársa Nagy Károly, akivel évtizedek óta dolgoznak ugyanazon a gépen. 1983. május 1. Vasárnap hetőségeink lehető legjobb kihasználásával, eszmei tisztánlátással. Istenes István a tűzszövetség elnöke egyebek közt arra hívta fel a figyelmet, hogy a Központi Bizottság legutóbbi ülésén megjelölt feladatok alapján mindenütt helyileg kell meghatározni a tennivalókat. A termelőszövetkezeti gazdálkodást illetően szóvá tett néhány hatósági intézkedést igénylő problémát is. Németh István nyugdí Közösségbe tartozni . Hazánk lakosságának 22 százaléka van túl a nyugdíjkorhatáron, s közöttük sok az egyedül élő idős ember. Egy részük mindennapos gondoskodásra szorul, másoknak pedig a régi munkahelytől való elszakadás után a közösségbe tartozás oldaná fel magányát, tenné színesebbé életét. Ezeknek a közösségeknek a kialakításában sokat tehetnek a szakszervezetek — hangzott el a minap egy, az időskorúak helyzetéről tárgyaló országos tanácskozáson. Minthogy hazáinkban ma a nyugdíjasoknak egyötöde, csaknem 40 ezer ember él egyedül, ezeknek a kis közösségeknek a létrehozása valóban sürgető. Ilyen közösségek kialakítására alkalmasak lehetnek akülönféle munkahelyi és területi klubok. Ott, ahol lehetőség van rá, hogy a nyugdíjas visszajárjon a régi munkahelyére, a munkahelyi klubba való bekapcsolódás lehet a megoldás. Tény viszont, hogy nincs mindenkinek lehetősége régi vállalatához visszajárni, például lakóhelyváltoztatás miatt. Számukra a népfrontbizottságok közreműködésével létesítendő lakóhelyi klubok elégíthetik ki a kisebb közösséghez való tartozás iránti igényeket. S nem kevés jó példa van már arra, hogy a lakótelepeken alagsori helyiségeket hasznosítsanak ilyen célra. Az ember társas lény, nem szeret egyedül élni, ha csak teheti, igyekszik társakat keresni, közösséghez kapcsolódni. Idős korban az emberek az átlagosnál gyakrabban kívánnak ugyan egyedül lenni, de az állandó egyedüllét számukra is embertelen életfonna, elviselhetetlen. Jó ügyet szolgálnak azok, akik akár szakszervezeti, akár népfront- vagy egyéb tisztségviselőként igyekeznek lehetőséget teremteni számukra az említett kis közösséghez való tartozásra. D ! Közös a felelősség ! Egy információ kapcsán hívtam telefonon a Derkovits bevásárló központ építésvezetőjét. Beszélgetésünk végén keserűen megjegyezte: „Harminckét éve dolgozom az építőiparban, szeretem a munkámat, de nem bánom, hogy rövidesen eljön a nyugdíjas időm. Több építkezés tartozik a felügyeletem alá, mégsem a munkát érzem soknak, hanem azt a felelősséget, ami a napi munkaidőn túl nehezedik rám a kollégáimba mai egyetemben. Minden építkezés veszélyes terület, mi a magunk részéről megtesszük az óvintézkedéseket. De mit ér, ha a környék gyerekei áthágják ezeket a korlátokat, és játékuk színterének tekintik az épí- | tési területeket?” A helyszínen tapasztaltam szavainak igazát, csu- ■ pán néhány példa a gyerekek bűnlajstromából. A majdani szökőkút körfödémjét az építők rácsokkal bojtították. A lehegesztett rácsozatot felfeszítették, ott ■ tátong szabadon a hatméteres mélység. A körfödém I ablakait zömmel kiverték. A veszélyes helyekre sze■ gezett korlátokat majdnem mindenütt lefeszítették. A múltkor bekapcsolták az elektromos főkapcsolót, és egyikük felült a szállítószalagra. Szerencsére, társa időben lekapcsolta a főkapcsolót. Egy hete beüvegezték a felülvilágítók ablakait, ezekből már nyolcat téglával bevertek... A már régebben átadott épület kék színű cseh üvegmozaik lapjait több helyen megbontot- t ták. A lépcsőfeljáró armatúra rendszere is foghíjas. I És sorolhatnám, de minek? Az oktalan rombolást nem lehet gyerekes csínytevésnek felfogni. A mozgó éjjeliőrök viszont nem le- s hetnek mindenütt egy időben jelen, hogy védhessék I a területeket, tehát egyenlőtlen a harc köztük, meg I a gyerekek között. Tudjuk, a szülők sem foghatják mindig gyerekeik kezét, akik igénylik a szabad játékteret. De a pedag 9 gógusokkal és a környék lakóival hassanak oda, hogy a játékuk színterének ne az építési területet tekintsék. És néha nem árt ellenőrizni, hol jár, mit csinál gye- _ (takács) nekünk. Május 1.