Vas Népe, 1983. szeptember (28. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-01 / 206. szám

átmeneti bírság Hogyan szabaduljanak a veszélyes hulladéktól? Az ÉLGÉP 4. számú Szom­bathelyi Gépgyárát 375 ezer forint veszélyes hulladék­­bírság megfizetésére köte­lezte augusztus 12-én az Or­szágos Környezet- és Termé­szetvédelmi Hivatal Észak- Dunántúli Felügyelősége. Az augusztus 10-én tartott hely­színi szemlén a szakemberek megállapították, hogy a vál­lalatnál a termelési tevé­kenysége során keletkező fú­ró- és csiszolóemulzió keve­rék átmeneti tárolásáról nem gondoskodott és ezzel környezetszennyezést oko­zott. A keverék II. veszélyessé­gi osztályba tartozik, amely azt jelenti, hogy tilos szi­lárd, folyékony és iszapsze­rű települési hulladékok kö­zé juttatni. Az ÉLGÉP a veszélyes hulladékot a Győr- Sopron megyei Talajerőgaz­dálkodási Vállalatnak adta át olyan szerződés alapján, amely kikötötte, hogy a ke­verék veszélyes anyagokat nem tartalmazhat. Egy szó, mint száz: az ÉLGÉP nem közölte az átvevővel a kör­nyezetszennyezést okozó anyag nevét, minőségi jel­lemzőit, illetve annak ve­szélyességét. Az átvevő vál­lalat tehát nem veszélyes hulladékként vette át, és nem is úgy kezelte. .as. .au. :::::: :::::: :::::: ■::I tar 1981-ben minisztertanácsi rendelet született a veszélyes hulladékok biztonságos, kör­nyezetszennyezést nem oko­zó átmeneti tárolásáról. E rendelet kimondja, hogy aki az átmeneti tárolásra vo­natkozó kötelezettséget meg­szegi, azt veszélyes hulladék­­bírság megfizetésére kell kö­telezni. Az ÉLGÉP egyik műsza­ki igazgató-helyettesi uta­sítása, amely az 1982. janu­ár 1-én hatályba lépett ren­delet végrehajtásával kap­csolatos feladatokat határoz­ta meg vállalati szinten, 1983. május 3-i (!) keltezésű. Hangsúlyozom, vállalati szin­ten. A 4. pontja így szól: „Tekintve, hogy az Ipari Minisztérium részéről vég­rehajtási utasítás még nem jelent meg a teendők pon­tosítására, fel kell keresni az illetékes környezetvédel­mi felügyelőséget és jegyző­könyvben rögzíteni — orszá­gos tárolók és megsemmisí­tők hiányában — a gyárnál képződő veszélyes hulladé­kok ideiglenes elhelyezési, tárolási módját.” — Kovács Csabáné, az OKTH Észak-Dunántúli Fel­ügyelőségének munkatársát kértük, hogy nyújtson segít­séget, adjon tanácsot. Meg­oldásokat nem tudott mon­dani. Javasolta, hogy válla­lati szinten forduljunk az Ipari Minisztériumhoz. Jegy­zőkönyvet ennek megfele­lően nem tudtunk felvenni — mondja Kelemen József, az ÉLGÉP 4. számú Gép­gyárának főmérnöke. — Jú­nius 1-én lépett életbe egy igazgatói utasítás, amely a veszélyes hulladékok gyűj­tésének, átmeneti tárolásá­nak, nyilvántartásának, el­szállításának, előkezelésének és ártalmatlanításának gyári rendjét tartalmazza. Még 1983. május 17-én a városi tanács műszaki osztályáról engedélyt kértünk arra, hogy a REMIX hulladék­­gyűjtőjében a nálunk kelet­kező festékiszapot elégethes­sük. Úgy tájékoztattak ben­nünket, hogy csak az égető tulajdonosának kell besze­reznie a hivatalos hozzájá­rulást. A helyszíni szemle után egy nappal (!) mégis olyan válasz érkezett, hogy a KÖJÁL szakhatósági ál­lásfoglalása alapján eluta­sították. Ezek után azt a ja­vaslatot kaptuk, hogy több vállalattal közösen vegyünk egy több millió forint értékű ingatlant, és létesítsünk rajta hulladékégetőt, ha a KÖJÁL is hozzájárul. Vagy — tekin­tettel vállalatunk nagyságá­ra — oldjuk meg vállalaton belül a hulladékok ártalmat­lanítását valahol az ország területén. Mindennek kö­vetkeztében a festékiszapot, fémsókat tartalmazó kon­­centrátumok ártalmatlanítá­sa megoldatlan. ★ A bírságról szóló határozat ellen az ÉLGÉP augusztus 24-én fellebbezett. — Megyei, országos szin­ten sincsenek hulladékot megsemmisítő helyek, illetve nincsenek átvevő vállala­tok. Azután nincs olyan hivatalosan kijelölt vállalat sem, amely az OKTH által elfogadott minősítést, vagy ártalmatlanítási technológi­át tudna adni a veszélyes hulladékokról — mondja a főmérnök, majd így fejezi be a gondolatot: „ Minden hatóság és felettes szerv ideiglenes tárolást javasol, amely azonban a keletkező mennyiség nagysága miatt szinte lehetetlen. A környezetvédelmi szak­emberek szerint mindaddig, amíg a legkülönfélébb kör­nyezetszennyező anyagok ár­talmatlanítási helyét, mód­szerét ki nem dolgozzák, amíg az anyagi erőket kellő­képpen a legjobb hatásfok­kal nem koordinálják, ad­dig az egyedüli lehetséges megoldás — azok számára akik nem rendelkeznek ár­talmatlanító berendezések­kel — az átmeneti tárolás. A gyárak, üzemek, intézmé­nyek nagy többsége is ezt a módszert alkalmazza, hiszen csak így előzhetők meg a nagyobb szennyeződések.­­Vagy sok helyen mégsem ezt alkalmazzák, csak ott még nem volt helyszíni szemle ? Kovács Károly, az OKTH Észak-Dunántúli Felügyelő­ség igazgatója így vélekedik: — Például a körmendi Lad­a Tápszergyár a saját telephelyén megoldotta az átmeneti tárolást, a végleges lerakásig, vagy az esetleges újrahasznosításig. Mi a ma­gunk részéről segítünk, he­lyet is jelölünk ki. Az elsőd­leges feladatunk azonban nem a tanácsadás, hanem a hatósági ellenőrzés. Mégis összehozzuk az érdekelteket egyebek mellett kutató inté­zetekkel is. Ösztönözzük a vállalatokat arra is, hogy ön­állóan létesítsenek ártalmat­lanítót. Az Ipari Minisztéri­um nyolc lerakóhely létesí­tését tervezi az országban, az első még ebben a terv­időszakban elkészül, előre­láthatólag a Dunántúl észa­ki részén. A pontos helyet még nem tudjuk. A központi lerakóhelyek működéséig a vállalatoknak kell — a veszélyességhez mért nagy gondossággal — foglalkozniuk a keletkező hulladékok tárolásával. Ha egyedül nem boldogulnak, az összefogás bizonyára eredményre vezetne. A sa­ját érdekük ugyanis az ár­talmatlanítás, vagy az ad­digi ártalmatlanítási tárolás. Ha ezt nem teszik, büntetést kell fizetniük. A fúró-, csiszolóemulzió és emulziókeverék-hulladék 1982. évi mennyisége csak az ÉLGÉP 4. sz. Gépgyárá­ban 65 tonna volt. Ez öt év alatt 325 tonna. Tíz év alatt . . . Szenkovits Péter 4 VAS NÉPE Még az átlagember is tudja nálunk, hogy a válla­latok túl sok ilyen-olyan anyagot tartanak a raktára­ikban, vagyis — ahogy a közgazdászok mondják — rossz a készletgazdálkodá­suk. Mindez igaz, hiszen amíg például egy átlagos nyugat-európai vállalat az­zal is beéri, hogy 3—4 na­pi termeléshez szükséges anyagot, alkatrészt raktá­rozzon, nálunk sok olyan gyár van amely 90—120 napra elegendő készlete­ket halmoz fel. Az átlagos olvasó már meglehetősen sokat tud ennek okairól (a gyártók és a szállítók mo­nopolhelyzete, a laza szer­ződéses fegyelem, stb.) mint ahogy arról is hallott, hogy ennek a gyár meg a nép­gazdaság látja kárát, hiszen sok száz milliárd forintnyi érték hever a raktárak sö­tét zugában. ZAVAROS NYILVÁNTARTÁS Az már kevéssé ismert az olvasók körében, hogy a pazarló készletgazdálkodás mögött „nyelvi”, vagyis je­lölésbeli okok is rejtőznek. Tegyük fel, egy vállalat vezetői elhatározzák, hogy megszabadulnak a felesle­ges készleteiktől, például a túl sok raktári csavarjuktól. Erre elvben megvan a le­hetőségük, hiszen az Orszá­gos Piackutató Intézethez tartozó Interker börze nevű intézmény minden évben megszervez vagy 4—5 kész­letbörzét, ahol a szóbanfor­­gó vállalat is meghirdethe­ti, hogy mennyi csavart kí­ván értékesíteni. A gyakorlat azonban sok­kal bonyolultabb ennél. A börzén keresgélő vevők ugyanis érthető okokból pontosan tudni akarják, hogy milyen csavarról van szó? Mekkora az átmérője, miből készült (acélból, vagy alumíniumból?), milyen a menete és hossza, süllyesz­tett, vagy lencsealakú-e a feje és így tovább. Mindezt leírva nyilván­tartani rendkívül hossza­dalmas és körülményes. Ezért a vállalatok már évekkel ezelőtt kialakítot­tak maguknak egy saját használatú, házi kódrend­szert, amelyben különböző számokkal jelölték a kérdé­ses csavar tulajdonságait. Ez a módszer a vállalato­kon belül kiválóan bevált. De amikor kiléptek a bör­zére, kiderült, hogy például az M8-as méretű csavar jelölésére 14-féle kódot használnak a hazai vállala­tok. Van, aki ilyen szám­sorral jelölte: 818730. A má­sik cég viszont már így azonosítja: 281-111-2035. A harmadik viszont eképpen: 441-14. Vagyis valóságos kábeli zűrzavar tapasztal­ható a csavarok nyilvántar­tásában és — mivel a csa­var csak egy példa — más egyéb termékek jelölésénél is. KILENC JEGYŰ SZÁMSORRAL A sok gond miatt az Or­szágos Műszaki Fejlesztési Bizottság egyik témabizott­sága is napirendre tűzte az ügyet. Amint várható volt, arra a megállapításra jutott, hogy félbe kell hagyni a házi kódrendszerek haszná­latával, egységes, népgaz­dasági kódrendszer kiala­kítására van szükség. Sőt, még ez sem elég, figyelem­be kell venni, hogy a kül­földi országok is hasonló gondokkal küzdöttek, illet­ve küzdenek, ezért újabban mindinkább elterjed az EAN-nak nevezett nemzet­közi termékkód használata. Aligha volna jó az a hazai kódrendszer, amely eltekint attól, hogy az EAN-termék­­kód lassan világszabvánnyá válik. Hosszas töprengés, vita után olyan döntés született, hogy az egységes hazai kódrendszer kilenc jegyű számból álljon. Ebből a számsorból az első 4—5 azt jelöli, hogy hol, melyik ha­zai gyárban készítették a szóbanforgó terméket, pél­dánkban a csavart. (Ha az említett csavar importcikk volt, akkor a kódnak jelöl­nie kell az importáló kül­kereskedelmi vállalatot is.) A kilenc jegyű szám többi számjegye viszont arról tu­dósít bennünket, hogy — legalábbis nagy vonalak­ban — milyen típusú csa­varról van szó. S ha vala­ki még többet akar meg­tudni a kérdéses termék­ről, csak elő kell vennie a szóbanforgó gyár (mondjuk a Csavaripari Vállalat), vagy — import esetén — az illetékes külkereskedelmi vállalat kódkatalógusát. Voltak akik felvetették, hogy ily módon mégiscsak két­­kódkatalógus — a nép­­gazdasági, illetve a vállala­ti — használatára lesz szük­ség. E felfogás hívei azzal érveltek, hogy sokkal egy­szerűbb volna, ha minden tudnivalót az egységes nép­­gazdasági katalógusban je­lölnénk. Ez elvben igaz is. Csakhogy amint az OMFB­­-nek a már említett téma­bizottsága feltárta, ez rend­kívül költséges volna, hi­szen a népgazdasági szférá­ban forgalomban lévő ter­mékek száma napjainkban már több millió. Ezért egy — számítógépekkel ellátott­­ nagy apparátust kellene fenntartani az ilyen kód­katalógus összeállítása, kar­bantartása céljából, s ez olyan kiadásokkal járna, ami talán nincs is arány­ban a várható haszonnal. Ezért ésszerűbb a vállala­tokra alapozva, decentrali­záltan megoldani a kód­rendszer kialakítását. 1985-IG BEVEZETIK Jellemző a téma súlyára, fontosságára, hogy a kor­mány gazdasági bizottsága is foglalkozott az üggyel, s úgy határozott, hogy 1983- ban megkezdik az ETK (Egységes Termékazonosító Kódrendszer) kísérleti be­vezetését. A Gazdasági Bi­zottság döntése alapján kezdték meg az úgynevezett Termékinformációs Köz­pontok kijelölését is. Ezek a központok (a csavarok ese­tében például a Csavaripari Vállalat, az autóalkatrészek szférájában az Autóker) töl­tik be a gazda szerepét. En­nek megfelelően ők felelő­sek a kívánt kódkatalógus összeállításáért, kiadásáért is. A Csavaripari Vállalat gondozásában megjelenő ka­talógusnak például nemcsak arra kell választ adnia, hogy a Csavaripari Vállalat milyen csavarokat gyárt, hanem arra is, hogy ezenkí­vül még hol, milyen csavar­hoz lehet hozzájutni az or­szág többi, csavarelőállítás­sal is foglalkozó üzemében. A tervek szerint 1985-ig az egész országban elter­jed az ETK használata. Va­lószínű, ez is­­megfelelő fel­tételeket teremt ahhoz, hogy a termelővállalatok között meggyorsuljon a készletáramlás: aki akar, gyorsabban megszabadul­hasson a felesleges csavar­jaitól, aki pedig ilyeneket keres, előbb hozzájuthasson e termékekhez, mint ma­napság. Szuka Károly, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság osztályvezetője Egységes azonosítás — korszerű készletgazdálkodás Termékkódok babele Mint annak idején (au­gusztus elején) hírt adtunk róla, a KISZ Körmendi Te­rületi Bizottságának fiatal­jai kajakversenyt rendeztek a Rábán jugoszláviai fiata­lok részvételével. Ugyancsak velük közösen lehajóztak a Rábán Körmendtől Győrig, a Népek Barátsága elnevezé­sű vízi túra keretében. E sportkapcsolatok folytatása­ként nemrég magyar fiata­lok, körmendiek utaztak Ju­goszláviába, a Mura—Krog víziszakosztály kajakosai­nak meghívására. Augusz­tus 27—28-án részt vettek a „Dimek Memorial ’83” elne­vezésű csónakos emléktúrán. Ezt, az 1968-ban tragikus szerencsétlenség következ­tében elhunyt természetba­rát és sportoló, valamint fia emlékére rendezik meg Jugoszláviában a Mura fo­lyón, Krogtól Bistricáig, 1969-től minden évben. Az idén augusztus 28-án vasár­nap tartották, amikor is szá­zak — köztük a körmendi fiatalok is — kajakba, és csónakba szálltak, hogy meg­tegyék a Krog—Bistrica köz­ti közel 30 kilométeres ví­zitúra távját. Sok százan fo­gadták őket a bistricai Mu­­ra-hídnál. Itt, a helyi vízi­­sportszakosztály képviselői barátsági esten látták ven­dégül a magyar fiatalokat. Kulturális műsor is volt. A sportkapcsolatok követke­ző találkozóját a tervek sze­rint ez év októberében Kör­menden tartják. A kétnapos találkozó so­rán a körmendi fiatalok el­látogattak Radgonába is, meglátogatták a 13 ország részvételével megrendezett nemzetközi agrotechnikai és élelmiszeripari kiállítást. Ezen a nemzetközi kiállítá­son megyénk élelmiszeripa­rának termékeiből is ízelí­tőt kaphattak az érdeklődők- Rendeztek magyar estet is. A túra végállomásán kikötés a bistricai Mura-hídnál. Részlet a radgonai kiállítás egyik magyar tárolójáról. Bistricában: a képen a beltinci általános iskola diákjai. Tóth László 1983. szeptember 1. Csütörtök

Next