Vas Népe, 1983. október (28. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-01 / 232. szám

Lázár György fogadta az osztrák alkancellárt Marjai József, a Minisz­tertanács elnökhelyettese pénteken tárgyalást folyta­tott a meghívására hazánk­éban tartózkodó Norbert Ste­­gerrel, az Osztrák Köztársa­ság alkancellárjával, ke­reskedelmi és iparügyi mi­niszterrel. Megvitatták a nemzetkö­zi gazdasági élet egyes kér­déseit, és kölcsönösen tájé­koztatást adtak országaik gazdaságának helyzetéről. Megvizsgálták a Magyaror­szág és Ausztria közötti ke­reskedelmi és gazdasági együttműködés fejleszté­sének további lehetőségeit. Különös figyelmet fordí­tottak az árucsereforgalom feltételeinek javítására, az ipar, a mezőgazdaság és a szolgáltatások területén a termelési és értékesítési kooperációk s más együtt­működési lehetőségek bő­vítésére, valamint a magyar gazdaságfejlesztési tervek­ben való osztrák részvétel­lel összefüggő kérdésekre. Lázár György, a Minisz­tertanács elnöke pénteken hivatalában fogadta Norbert Stegert. A találkozón részt vett Marjai József,, és jelen volt Arthur Agstner, Auszt­ria budapesti nagykövete is. Norbert Steger a magyar —osztrák gazdasági, ipari és műszaki együttműködési vegyesbizottság társelnöke­ként részt vett a bizottság idei ülésén és magyar part­nerével, Veress Péter kül­kereskedelmi miniszterrel aláírták a bizottság jegyző­könyvét. Norbert Steger a nap fo­lyamán tárgyalásokat foly­tatott Méhes Lajos ipari miniszterrel és Juhár Zol­tán belkereskedelmi minisz­terrel.­­ Az osztrák alkancellár péntek este elutazott Buda­pestről. Libanon: Fegyverszünet, nyugtalan légkör A bejrúti repülőtér köz­­megelégedést keltő meg­nyitása után pénteken a szintén hosszabb ideje le­zárt közlekedési főútvona­lak szabaddá tételére össz­pontosította figyelmét a li­banoni hadsereg, a jobbol­dali milíciák, az ellenzéki Nemzeti Megmentési Front és az Amal nevű síita szer­vezet katonai képviselőiből alakult tűzszüneti felügye­lő bizottság. A fegyvernyug­vás sorsát illetően nyugta­lanító körülmény, hogy még mindig nem gondoskodtak a tűzszünet megbízható nemzetközi ellenőrzéséről. A tűzszüneti megállapo­dás széles körben elfogadott értékelés szerint a szeptem­beri harcok eredményeként helyreállt katonai erőegyen­súly gyümölcse, de önma­gában még nem biztosíték a politikai-hatalmi egyen­súly­­ megteremtésére. Salvador­i tárgyalások Konkrét megállapodások nélkül, de a párbeszéd fenntartásának lehetőségé­vel értek véget csütörtökön a salvadori hazafiak és a kormány képviselőinek első, hivatalos tárgyalásai. A ko­lumbiai fővárosban tartott találkozó Belisario Bétán­cur kolumbiai államfő köz­vetítésével jött létre. A tárgyalásokon a salva­­dori hazafiak két szerveze­te, a Farabundo Marti Nem­zeti Felszabadítási Front és a Forradalmi Demokrati­kus Front (FMLN—FDA) ideiglenes kormány létre­hozását javasolta. Maurice Bishop programjáról Maurice Bishop, a Grena­­dai Népi Forradalmi Kor­mány és az Úlj Mozgalom Párt (JEWEL) elnöke — aki Lázár György miniszterel­nök vendégeként, hivata­los látogatáson tartózkodik hazánkban — pénteken a Chinoin Gyógyszer- és Vegyészeti Termékek Gyá­rának tevékenységével is­merkedett. A nap folyamán Nagy Já­nos külügyminisztériumi államtitkár Unison White­­man külügyminiszterrel folytatott megbeszélést idő-­ szerű nemzetközi kérdé­sekről. Maurice Bishop délután találkozott a magyar sajtó munkatársaival. Bevezetőül tett nyilatkozatában rámu­tatott, hogy budapesti tár­gyalásait szívélyes, meleg légkör jellemezte, s különö­sen nagyra értékelte a Ká­dár Jánossal és Lázár Györggyel folytatott eszme­cserét. . A megbeszélések tartal­­­mi kérdéseit elemezve a­­grenadai kormányfő elmond­ta, hogy azok célja elsősor­ban a két párt és kormány közötti kapcsolatok, az együttműködés bővítése volt. Az MTI munkatársá­nak ezzel kapcsolatos kér­désére válaszolva Maurice Bishop elmondta, hogy a tárgyalások során jó alapja jött létre a kapcsolatok to­vábbi mélyítésének. ★ Maurice Bishop látogatá­sának hivatalos program­ját befejezve néhány napot hazánkban pihen. Az alábbiakban közöl­jük a megyei pártbizott­ság első titkárával készí­tett, a Társadalmi Szem­le legutóbbi számában megjelent interjú negye­dik, befejező részét. — Miképpen lehetne megfogalmazni a párt­szervek és szervezetek, a kommunisták lehető­ségeit az iskolai munka fejlesztésében? Milyen együttműködés van vagy lehetne a pedagó­gus és nem pedagógus szervezetek között? — A már eddig említet­teken túl, munkánkban mindig abból i­ndulltunk ki: fő feladatunk az, hogy az iskolai munkához a peda­gógusok számára olyan lég­ikört, társadalmi hátteret teremtsünk, amelyben szín­vonalasabban, nyugodtab­­ban tudnak dolgozni. A fel­adatok megoldása nagymér­tékben függ attól, milyen se­gítő társadalmi légkör ve­szi körül az oktatási intéz­ményeiket, hogyan támogat­ják a családok, a helyi kö­zösségek és az üzemek, in­tézmények az iskolák mun­káját. Az 1972-es határozat vég­rehajtásának tíz esztende­jében az iskolai pártszerve­zetek eredményes jó mun­kát végeztek. Politikai esz­,­közökkel igyekeztek, meg­felelő hátteret, ill­etve­ kör­nyezetet teremteni a tenni­valók elvégzéséhez. Nagy figyelmet fordítottak a ne­velők politikai és szakmai felkészültségének javításá­ra. Az is­ko­lák vezetését ar­ra ösztönözték, hogy erejü­ket a munka színvonalának javítására koncentrálják. Sokat tettek az­­iskolai élet demokratizmusának fejlesz­téséért a nyílt, alkotó lég­kör megteremtéséért Azt mondtam­, hogy „po­litikai eszközökkel”. Ezek közül had­d emeljem ki a meggyőzést, mert az ok­tatáspolitikában is ez bizo­nyult célravezetőnek. Mi­ként is tudnánk másképpen hatni például a családok­ra? Vagy a pedagógusok esetében elegendő-e akár a legtökéletesebb tantervi utasítás? Lehet-e az önálló­ságra, felelősségre törek­­vé­st, az újat, a tantestüle­ti demokrácia szárnypró­bálgatásait személyesség, kapcsolat, érvelő serkentés és biztatás nélkül támogat­ni? Ismételten mondjuk hogy a pedagógusok alkotó­képességének koibo­ntakozá­­sa a mai iskola igazi szelle­mi tartaléka. Eb­ben külö­nösen számítunk a megye 1300 kommunista pedagó­gusára, pártszerveikre és minden más, a társadalmi munkamegosztás egyéb posztjain tevékenykedő kommunistára és szerveze­teikre. Nélkülük m­ég a leg­­prakti­kusa­bbnak látszó ten­nivalók is megoldhatatlan­ná válnak. Hadd említsem az ötnapos munka- és ta­nítási hétből adódó i­otla­­dozásokat. És hadd utaljak arra a nemes, szocialista módon humanista és de­mokratikus kezdeményezés­re, amely szeretné gyakor­ítottá tenni: a tizenéves ta­nulóknak legyen módjuk közéleti szerepre az iskolá­ban. Legyenek kíváncsiak a véleményükre, foglalkoz­zanak javaslataikkal. Egy­szerűnek látszó dologról van szó? Mégis sok aka­dályba ütközik? Akkor an­nál inkább sarkalljon min­denkit annak tudata, hogy a régmúlt iskolának ilyen hagyománya egy szemernyi sincs. A kommunisták nél­küli nem tudtuk volna meg­kezdeni az iskolák és köz­művelődési intézmények in­tegrációját sem, ahol ismét sok rossz beidegződést és előítéletet kellett és kell le­küzdeni. — Most is, az előző kérdésekre adott vála­szaiban is, hogy úgy mondjam, szakmai rész­letességgel beszélt a közoktatás helyi és me­gyei, az iskola belső és külső problémáiról. Ez talán azt jelenti, hogy a különböző pártszer­veknek, pártszerveze­teknek és vezető testü­leteknek kell a minden­napi munkát a nyakuk­ba venniük? — Nem! Csak azt, ami rájuk tartozik!­­Mi­ — össz­hangban a párt­dokum­entu­mok intencióival — mindig elleneztünk, hogy mások, a felelősök és az arra illeté­kesek helyett végezzük a­­munkát, történetesen a köz­oktatásban ül.­­Mi mint aho­gyan üldözzük az agyom­­­gyámlkodást, az aprólékos beavatkozást, a hatáskörök megzavarását, hiszen ezek mögött a kisszerűség és a bizalmatlanság egyaránt fel­ütheti a fejét. Nem enge­dünk utat — amennyire tu­domásunkra jut, vagy erőnk van hozzá — az ilyen „kezdeményezéseknek”. Ezért is hangsúlyoztam az imént, hogy politikai eszkö­zökkel segítünk a közokta­tásban, s azon belül mis a meggyőzést szeretjük, be­csüljük, szorgalmazzuk a­­legjobban.­­ Más dolog az, hogy­­ma már — és jó ideje már! — a pártszervek tehe­tetlenek akkor, amikor a folyamat sodráról és rész­leteiről is hiányzik az irá­nyítók ismerete, informált­sága. Mint mást, az iskolát sem lehet „általában” és szentenciákkal irányítani. Egyre jobban megszokjuk, hogy­­helyiben, vagy fentebb az illetékes pártszervek és testületek­ teljességében és konkrétan tekintik át a helyzetet, mert így lehet elemezni és következtetni. Ez utóbbiak azonban részint ajánlások az illetékeseknek, részint pártszerű — értem rajta: a párt munkastílusá­hoz és hivatásához alkal­mazkodó — utasítások a pártszerveknek és a kom­munistáknak. Ha valaki hosszabb táv­on áttekinti a megyei, városi, községi vagy egyéb szervezeteink dokumentumait, találkozik ennek kézzelfogható bizo­nyítékaival. Ebben a beszél­getésben nem tértem ki ar­ra, hogy a megyei pártbi­zottság, a végrehajtó bi­zottság, a többi pártszerv mikor, hogyan, hányszor vizsgálta meg a közoktatást, és miképpen hozta meg in­tézkedéseit. Az erről szóló mérleg bizonyára túl szá­raz lenne. Itt is a végered­ményt tartjuk fontosnak. — A tavaly novem­beri pártbizottsági ülé­sen élénk, érdekes vita kísérte a vb előterjesz­tését. Fel lehetne idézni néhány fontos — mert új szellemű vagy kri­tikus — gondolatot on­nan?­­— Szívesen, hiszen a tes­tület vitája lényegében tük­rözte azt, amiről beszéltünk. Az egyik felszólaló vitá­ba szállt azzal a közkeletű igénnyel, hogy az iskola igazgatói csak a tartalmi munkával foglalkozzanak. Szerinte egy iskola ügyvi­teli és gazdasági irányítását nem szabad ennyire fél­vállról kezelni’. ‘Hiszen az intézmény intézményi tí­pusú vezetést kíván. Ez is továbbgondolást igényel. Többen méltatták az ok­tatás tárgyi feltételeiben bekövetkezett előnyös vál­tozást, egészen a kisközsé­gekig bezárólag, hasonló­képpen a termelő egységek — iparvállalatok, tisz-ek, ipari szövetkezetek stb. — áldozatvállalásait, segítő­­készségét is. Ezt tovább kell­ erősítenünk. Többen érintették, hogy a magyar ipar és mezőgaz­daság gyors fejlődésével nem tart lépést az iskolai munka, a szakmát tanuló fiatalok nem ismerkednek meg a mai korszerű tech­nikával és technológiával,­­ ezért sok végzős idegenül, kérdőjelként mered a be­rendezésekre vagy a meg­bízatásokra, pedig kulcskér­dés a hallatlanun drága technika hozzáértő kezelé­se. Itt sem állhatunk meg a tények konstatál­ásánál Érdekes ellentmondásra hívta fel a figyelmet egyik testületi tagunk; furcsállot­ta, hogy a humán művelt­ség dominanciája sok he­lyütt jól megfér a magyar nyelvi kulb­urálatlansággal és az idegen nyelvek elhn- Mi történik társadalmunk Interjú Horváth Miklóssal, az MSZMP Vas megyei Losonczi Pál beszéde az ENSZ-közgyűlés ülésszakán (Folytatás az 1. oldalról) eredményesebb tárgya­lásokra, politikai kon­zultációkra kerüljön sor közöttünk a kölcsönös biza­lom erősítése, a nemzetközi légkör javítása érdekében. A nemzetközi légkör gyö­keres megjavítása, a há­borús veszély elhárítása ér­dekében ma a legsürgetőbb fel­adat: a nukleáris lesze­relés. A Magyar Népköztársaság kormánya ezért megkülön­böztetett fontosságot tulaj­donít a Szovjetunió azon kötelezettségvállalásának, hogy semmilyen körü­lmé­­nyek között nem vet be elsőként nukleáris fegyvert. Bizonyos: ha a többi nuk­leáris hatalom szintén hajlandó lenne arra, hogy ilyen kötelezettséget vállal­jon, azt a v­ágközv­élemény igen nagy megkönnyebbü­léssel fogadná. Fontos kezdeti lépés len­ne megítélésünk szerint a nukleáris leszereléshez ve­zető úton annak a javaslat­inak a megvalósítása, hogy az atomfegyver birtokában lévő államok kölcsönösen fagyasszák be a nukleáris fegyverkészleteiket. Kijelentette: A Magyar Népköztársaság közvetlenül­ érdekelt olyan megállapo­dásban, hogy ne helyezzenek el nuk­leáris fegyvereket ott, ahol még nincsenek, s ne növeljék a mennyisé­güket ott, ahol már van­nak. Nagymértékben előse­gítené a bizalom és a nem­zetközi biztonság erősödé­sét, ha mind Európában, mind a világ más részein atomfegyvermentes és bé­keövezeteket alakítanának ki. Szeretném külön hangsú­lyozni, mennyire nagy jelen­tőségűnek tartom a Varsói Szerződés tagállamai által az idén januári prágai ülé­sükön tett azon javaslatot, amely indítványozza a NA­­TO-tagállamaina­k, hogy kössenek velük szerződést a katonai erő alkalmazásá­ról való kölcsönös lemon­dásról és a békés kapcsola­tok fenntartásáról. A Magyar Népköztársaság különleges fontosságot tu­lajdonít a hadászati fegy­verzetek korlátozásáról és csökkentéséről folyó szov­jet—amerikai tárgyalások­nak, és őszintén reméli, hogy azok eredményesek lesznek. Kitért arra is, hogy Ma­gyarországot sok más euró­pai országgal együtt nyug­talanítja az új típusú ame­rikai nukleáris eszközök ter­vezett nyugat-európai te­lepítése. A meglevő straté­giai egyensúly megbontása messzemenő következmé­nyeikkel járhat nemcsak Eu­rópa, hanem az egész vi­lág békéjére és biztonságá­ra. Meggyőződésünk, hogy a legjobb megoldás Eu-­­rópa teljes atomfegy­vermentesítése lenne, és erről a célról nem mon­dunk le. Addig pedig, amíg e cél elérését a nemzetközi helyzet alakulása lehetővé nem teszi, a legelfogadha­tóbb megoldást a középha­­jtótávolságú nukleáris esz­közök számának csökken­tésében, és semmiképpen sem növelésében látj­uk. A madridi találkozóval kapcsolatban kifejtette: A Magyar Népköztársaság kor­mánya a maga részéről ezentúl is ennek érdeke­iben fog munkálkodni, s arra fog törekedni, hogy miként eddig is, a jövőben is hiánytalanul végrehajt­sa a helsinki záróokmány és a madridi záródokumentum elveit és ajánlásait. Meg­tiszteltetésként fogadjuk, hogy 1985-ben Budapest lesz a madridi találkozó ál­tal elhatározott kulturális fórum színhelye, s megte­szünk minden tőlünk tel­hetőt, hogy e fontos rendez­vény sikeres legyen. Losonczi Páll a továbbiak­ban méltatta az el nem kö­telezettek mozgalmának jelentőségét, majd kifej­tette a magyar álláspontot olyan problémákban, mint a közel-keleti rendezés, a közép-amerikai helyzet, az indokínai hármak javasla­ta, Ciprus, Dél-Afrika, és Namíbia kérdése. A továbbiakban szólt, ar­ról hogy a nemzetközi kap­csolatok romlása, a világ­­gazdaság elhúzódó válsá­ga és bizonyos politikai in­dítékú lépések folyamato­san kedvezőtlen hatással vannak a nemzetközi gaz­dasági, kereskedelmi, pénz­ügyi és műszaki-tudomá­nyos együttműködés szinte minden területére. Ez meg­nehezíti a nemzetközi mun­kamegosztásban különösen érdekelt országok, köztük Magyarország helyzetét is. Köztudott, hogy a Magyar Népköztársaság tagja a Kölcsönös Gazdasági Se­gítség Tanácsának, e nyi­tott gazdasági közösségnek, élvezi a szocialista államok együttműködéséből eredő biztonságot és előnyöket. Országunk azonban ko­molyan érdekelt a va­lamennyi államhoz fű­ződő gazdasági kapcso­latok erősítésében is, függetlenül azok­­társadal­mi berendezkedésétől és po­litikai hovatartozásától. A Magyar Népköztársa­ság úgy ítéli meg, hogy a nemzetközi kapcsolatok­ra oly káros előítéletekkel, nemzeti gyűlölködéssel, el­zárkózással szemben a leg­jobb eszköz egymás megis­merése. Ez kormányunk ki­indulópontja az emberi­­kapcsolatok és az emberi jogok vonatkozásában is. A szocialista Magyarország­nak e területen sincs szé­gyellni vagy rejtegetni va­lója. Mi az emberi jogok szférájából nem felejtjük ki az élethez és a munká­hoz való alapvető jogot, s nem értünk egyet azokkal, akik szőkébbre vonják az emberi jogok körét. Köz­tudott, hogy részükről mi­lyen propagandiisztikus meg­fontolások játszanak ebben közre. De vajon az, ha em­bereket tömegesen foszta­nak meg annak lehetőségé­től, hogy társadalmuk hasznos tagjai, családjuk tá­maszai legyenek, nem érin­ti-e a legközvetlenebbül az élet minőségét és az emberi jogok érvényesülését? A magyar kormány úgy véli, hogy erőfeszítéseinket az ilyen gyakorlat megszün­tetésére kell összpontosítani, nem pediglan propaganda­­kampányok szervezésére, amelyek az emberi jogok nemes eszményeit tőlük ide­gen politikai szándékok esz­közeivé alacsonyítják. Losonczi Pál beszédének befejező részében rámuta­tott: minél feszültebb a nemzetközi helyzet, annál inkább nő minden egyes ál­lam felelőssége a békéért. A magyar kormány a felelős­ség ráeső részét vállalva, mindenütt, ahol erre adott­ságainál fogva lehetősége van, a párbeszéd, a tárgya­lások­ alternatíváját állítja szembe a konfrontációs tö­rekvésekkel. Úgy véljük, hogy ebben, miként a viták békés, tárgyalásos rendezésé­ben, az ENSZ-nek jelentős szerepet kell betöltenie. A Magyar Népköztársaság eddig is partnere volt és ez­után is partnere kíván lenni minden kormánynak a béke erősítését célzó nemzetközi együttműködésben. Meggyőződésünk, hogy nincs az a vitás kérdés, amelyet ne lehetne bé­késen, tárgyalások útján rendezni. A leghatározottabban elvet­jük azt a korunkban öngyil­kos alternatívát, hogy a fegyverek mondják ki a végső szót. A Magyar Népköztársaság, amelynek külpolitikája egy­beesik az alapokmányban megfogalmazott nemes célok­kal és elvekkel, kész arra, hogy kivegye részét a világ­­szervezet béke-erőfeszítései­ből. Küldöttségünk ebben a szellemben vesz részt a je­len ülésszak munkájában — mondotta befejezésül. 1983. október 1. Szombat

Next