Vas Népe, 1983. október (28. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-01 / 232. szám
A megyei tanács és a megyei népfrontbizottság együttes ülése (Folytatás az 1. oldalról) A MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS VI. ötéves tervidőszakra előírt 15 százalékos növekedését gyakorlatilag már 1982-ben elértük. A tavalyi őszi kedvezőtlen időjárás miatt elmaradt vetés és az idei aszály — az egyes helyeken meglevő üzemi, vezetési gondokkal együtt — azonban nagy kiesést és visszaesést okozott a megye mezőgazdaságában, s ez kihatással lesz az 1984. évi eredményekre is. A racionális földgazdálkodás eredményeként a mezőgazdasági terület három év alatt mindössze egy százalékkal csökkent, s a csökkenés 1985-ig sem éri el a 2 százalékot. A gyepterületek feltörésével és a rekultivációs munkákkal sikerült a szántóterületek csökkenését megállítani. Mérséklődött a beruházási és kommunális célokra történő területigénybevétel is. A növénytermesztésen belül a gabonatermelés az 1981—83-as évek átlagában 7,4 százalékkal haladta meg az 1976—80-as évekét. A kalászosok terméshozama 1983- ban 50 ezer tonnával — 17 százalékkal — elmarad az előző évitől, ami elsősorban a kedvezőtlen időjárás miatt 7 ezer hektárnyi búzavetésterület csökkenés következménye. NEM MINDEN TERÜLETEN valósulnak meg az állattenyésztés célkitűzései, a tejtermelés színvonala ugyanakkor már most eléri az 1985 végére előirányzottat. Az állat- és állati termék termelés jövedelemhelyzete — a premizált tejtermelés kivételével — elmarad a kívánt szinttől. Erőteljes ütemben folyik a szarvasmarha fajtaváltás az intenzív típusú állományra. Az 1980. évi 26 százalékról 42 százalékra emelkedett az intenzív fajtaállomány, ami az 1985 végére előirányzott terv 80 százalékos teljesítését jelenti. Mezőgazdasági nagyüzemeink jövedelemkiegészítő tevékenységében egyre nagyobb szerepet kap az ipari jellegű tevékenység. Az elmúlt két évben 240 millió forintot fordítottak a kiegészítő ágazatok álló- és forgóeszköz állományának bővítésére. A tervidőszak első felében javult a közlekedés személyszállítási tevékenységének színvonala, kulturáltsága és a menetrendszerűség. A kereskedelemről, a vendéglátásról és az idegenforgalomról szólva azt állapította meg a beszámoló, hogy a megye lakosságának áruellátása összességében megfelelő. Élelmiszerekből az árukínálat folyamatos és zavarmentes. Gondok vannak viszont a vegyesiparcikkek — főleg az építőanyag — ellátásában. A megye kiskereskedelmi forgalmának növekedése három év alatt — fogyasztói folyó áron — eléri a 25 százalékot. A megvalósított kereskedelmi beruházások tovább javították a vásárlási körülményeket, kedvezően befolyásolták a lakosság közérzetét. A bolti és vendéglátóhálózat 13 ezer négyzetméter alapterülettel bővült. Dinamikusan fejlődött megyénk idegenforgalma. Az ide látogató külföldiek száma 70 százalékkal növekedett, a konvertibilis valutaváltás négyszeresére emelkedett. A HATODIK ÖTÉVES TERV időszakára tervezett 6 ezer 550 lakásból 1981—82- ben 2 ezer 655 épült meg, 6,8 százalékkal több az előirányzottnál. 1983-ban várhatóan 1650 lakás építése fejeződik be, így a terv időarányosan teljesül. A terv első három évére tervezett 1329 lakásfelújítással szemben a teljesítés 1474, az öt évre tervezett felújítás 64 százaléka. A lakásépítés és korszerűsítés kialakult ütemének eredményeként évente a megye lakosságának 2 százaléka új lakásba költözhet, és 3 százaléka jut felújított lakáshoz. Részletesen foglalkozott a beszámoló a kulturális, egészségügyi és szociális ellátás, a környezet- és településfejlesztés célkitűzéseinek teljesítésével. A regionális kapcsolatokról szólva megállapította, hogy a szomszédos szlovén és osztrák területekkel gazdasági kapcsolataink a lehetőségekhez és adottságokhoz viszonyítva jelentősek. A tanácsi gazdálkodást érintve azt nyugtázhatta, hogy a középtávú tervidőszak első három évében a fejlesztési alap bevételei majdnem minden forrásnemnél túlteljesültek, a saját források többletbevételekkel nőttek, összegezésképpen azt állapíthatta meg a szóbeli kiegészítés és az írásbeli beszámoló is, hogy Vas megye gazdasága a hatodik ötéves terv eddig eltelt időszakában számottevő eredményekkel járult hozzá a népgazdaság egyensúlyi helyzetének javításához. A tervidőszak első felében végrehajtott termelő és infrastrukturális beruházások, rekonstrukciók, intézkedések javították a lakosság minden rétegének életkörülményeit. Eredményeink nehéz munkával, néhány területen nagy erőfeszítéssel, gonddal és a megye egész társadalmának összefogásával jöttek létre. A beszámoló feletti vitában tízen szólaltak fel. A felszólalásokra lapunkban visszatérünk. Az együttes ülés határozatában megállapította, hogy a VI. ötéves terv célkitűzései összességében időarányosan teljesültek, s ezt jól segítették a cselekvési és társadalmi-gazdasági programok. Az együttes ülés a terv célkitűzéseinek megvalósításához a jövőben is kéri a lakosság és minden közreműködő szerv segítségét. Vas megye tanácsa ajánlja a helyi tanácsoknak, hogy középtávú tervük időarányos teljesítését, a megyei beszámoló szempontjait figyelembe véve, tűzzék napirendre. A megyei tanács a továbbiakban elfogadta az igazgatási és ügyrendi bizottság munkájáról szóló beszámolót, s Bük községet 1983. november 1-i hatállyal nagyközséggé nyilvánította. Ezt követően személyi kérdésekben is döntött. Molnár Lászlót, a LATEX kőszegi Posztógyárának terv- és statisztikai osztályvezetőjét, akit Kőszeg város Tanácsa 1983. július 11-i ülésén választott meg megyei tanácstaggá, a megyei tanács végrehajtó bizottságának tagjává választotta. Végvári Istvánt, a Szombathelyi Járási Hivatal elnökét munkáját elismerve és megköszönve elnöki tisztségéből felmentette, mivel más fontos munkakörbe került. Az ülés befejezésekor interpelláció hangzott el. Farkas Mihály művelődési alapintézményében? Bizottsága első titkárával a közoktatásról nyagolásával. Ez is rendezni való dolgunk. A megye adottságaimagyarázzák, hogy többen is szóvá tették a bejáró tanulók-diákok olykor tarthatatlan helyzetét. Hiszen nem ritkaság, hogy a gyermek hajnali négykor kel, és csak este nyolckor ér haza. Ez egyaránt elrabolja az időt a tanulástól és a művelődéstől. Ráadásul igen sok tanuló az utcán, a várakozókban vagy csellengéssel herdálja az idejét. Különösen sok szakmunkástanulót ériint ez, s általában növeli az amúgy is hátrányos vagy hátrányosabb helyzetűek nehézségeit. Csak néhány mozzanatot idéztem fel a vitáiból. Talán ennyi is érzékelteti, hogy nagyon oda kell figyelni a kritikai észrevételekre és javaslatokra. Végül egy érdekes gondollatmenetet idéznék még fel: az egyik felszólaló arra intett, hogy ne skatulyázzuk ’be a pedagógus társadalmi helyzetévelkapcsolatos nézeteket, ne történelmietlenül láttass v a maii pedagógus he-tvs.^-' nagyobb közösségben. Elmondotta, hogy amikor apedagógus presztízs„csökkenéséről” szólunk, legtöbbször a felszínnél rekedünk meg. Mert nem kevésnosztalgiával emlegetik fel, ■hogy a régi faluban mekkora becsülete volt a „tanító úrnak”. Közben elfeledjük azt, hogy mennyivel több pedagógus foglalkozik ma — akár ugyanabban a községben — a tanulókkal; azt is, hogy egy kicsit „felis hígult” ez aszakma. A felszólaló elmondta, hogy ma már másféle lámpásként kell világítania a pedagógusnak a faluban is. Nem kell levelet, kérvényt,beadványt írnia azok helyett, akik a betűvetést nemtanulták meg, nem kell „kijárnia” a középiskolai felvételt. Másféle a „függőség is”, és a felnőttek kulturálódásának nem kizárólagos kútfője apedagógus értelmiség. Következésképp más tényezőktől — elősorban oktató, nevelő, iskolai jó munkájától — függ a pedagógus presztízse. A hangsúlyt erre a „más”-ra kell tenni. Elsősorban iskolai munkájáért kell elismerni a pedagógust. Még akkor 1®, ha a tanító, a tanár a mi életünkben is „lámpás”! Közélet, közösségi munka, okos politizálás el sem képzelhető nélkülük. Érdemes megfigyelni, hogy a felnövő generációk, a már felnőttek milyen tisztelettel fogják körül őket és hallgatnak a közélet mindennapjaiban azokra, akik egykor a betűvetéstől kezdve kézenfogva vezették őket. — Sokat tudunk arról, hogy ki mit tesz vagy mulaszt az oktatásügyben. Értékítéleteink is erre az ismeretre alapozódnak. Lehet-e azonban mérni, mérlegelni „tudni” a legfontosabbat: hogy milyenek, milyenné lesznek a gyermekek, atanulók, a fiatalok; hogy miképpen vélekednek a világról, hogyan készültek fel saját egyéni és kollektív jövőjükre? — Az a gyanúm, hogy ez a kérdés akár egy külön beszélgetés kereteit is kitöltené. Röviden: ez összetett társadalmi, pedagógiai és nevelési folyamat. Az óvoda, aziskola nélkül a szülők nem tudnák gyermeküket felnevelni és az életre felkészíteni, viszont az iskola sem nélkülözheti a szüleik szeretetteljes gondoskodását, cselekvő közreműködését a gyermek nevelésében, szellemi épülésében. Szélesebb értelemben mindez érvényes a települések, munkakollektívék és lakósközösségek meg aziskolák kapcsolatára is. Mindenféle iskola elszigetelt, béna vagy gúzsba kötött az ilyen jellegű társadalmi környezet híján. Hangsúlyozom: ez nem egyszerűen segítség, hanem létfeltétele a nevelésnek, az oktatásnak. Ezért igen fontosnak tartjuk a társadalom, a szülők és az iskola kapcsolatainak sokoldalú fejlesztését. Szerintem minél nyitottabb az iskola a társadalomra, minél őszintébb a kölcsönös bizalomra épülő a szülők és aPedagógusok kapcsolata, minél jobban ismeri a pedagógus szőkébb és tágabb környezetét, a világ állapotát, annál tartalmasabb, eredményesebb az oktató— nevelő munka. Ebben a kölcsönhatásban lehet — bár nem könnyen és teljes biztonsággal — értékelni, mérni az iskolai teljesítményt. Ez végső soron a tanulóban ölt testet, képességeiben és ennek tartásában, illetve abban, hogy az ifjú ember mit tud a hazáiról, a világról, hogyan gondolkodik, mit érez és főleg miként cselekszik. Ebben természetesen az iskolának tulajdonítom a döntő szerepet. A párt-, az állami és a társadalmi szerveknek éppen abban látom a semmi mással nem helyettesíthető szerepét, hogy fejlesszék a szülők, a környezet kultúráját, nemesítsék az emberi viszonyokat, hogy ezáltal is biztosítva legyen a pedagógus, az iskola számára az a kedvezőbb környezet, amelyben az oktatás, a nevelés, a személyiségformálás hatásfokát növelhetik. Befejezésül azonban szeretném hangsúlyozni, hogy amikor a megye ipari és mezőgazdasági fejlődéséről, lakosságunk általános kultúrájának fejlődéséiről, az értelmiség gyarapodásáról beszéltem, akkor az ott mutatkozó pluszokon az iskolai nevelés tettenérhető eredményeit látjuk. Hasonlóképpen azokban avilágnézeti adósságokban is, amelyekrőlszó volt, csak éppen ellenkező előjellel. Az iskolai munka, az egész közoktatás értékelésében, mérlegelésében elkerülhetetlen vizsgálódási értékszempont — éppen a mii pártunkban is — az, hogy a gyermekekben, a fiatalokban ne csupán az ismeret halmozódjék, hanemerősödjék az eszméinkből és eszményeinkből építkező meggyőződés és életvitel, amely cselekvésünk indítéka és meghatározója lehet. Fülek József 1983. október 1. Szombat Nem elég megüzenni Ki van cövekelve a ház előtti térség. Vajon mi a csoda lesz itt? Megyek át a szomszédhoz, talán ő többet tud. Kiderül, ő sem hallott semmit. És senki az utcában. Aztán napok múlva mondják, hogy járt itt egy motorkerékpáros ember, beszólt ide is, oda is, hogy ássa ki mindenki a portája előtti szakaszt, enynyivel is kevesebbet kell majd fizetni. — Fizetni? Miért? — Hát a járdáért, ami majd tesz itt. — Ja?... Nos ilyen úton-módon jutott el a friss hír az érdekeltekhez Kőszegen a Temető utca páratlan oldalán. Jobban mondva nem is a hír, hanem a kész tény, amivel kapcsolatban csak egyet lehet tenni: tudomásul venni. Persze ilyen előzményekkel ezt a tudomásulvételt ugyancsak megfűszerezik az emberek keresetlen észrevételekkel. — Kicsit furcsa eljárás, nem? — kérdezi tőlem az egyik ott lakó. Annyit azért elvárnánk, hogy idejében megbeszéljék, kellő módon tudassák az ilyesmit azokkal, akiktől munkát, és fizetséget várnak. Ne pedig megüzenjék a fenti módon. Nem lehet mit ellenvetni az ilyen észrevételeknek. Sőt további kérdések kívánkoznak elő. Hogy például az ilyen beruházást elrendelő szerv miért nem veszi igénybe az ottani tanácstag segítségét a háztulajdonosok kellő tájékoztatásai végett? Miiért nem hívnak össze gyűlést az érdekelteknek, ahol megbeszélik a dolgot? Hogyan fér össze az ilyesmi a nyílt várospolitikával? Volt már Kőszegen nem is oly rég egy nagy vitát (csaknem botrányt) kiváltó eset a járdásítás kapcsán utólag kivetített váratlan összegekkel kapcsolatban. Az Ady és a Kilián utca lakói tudnának (tudnak is) erről sokat mondani. Miért nem szolgált okulásul? Félreértés ne essék, nem a város gyarapodását szolgáló rekonstrukciók, beruházások ellen emelnek szót az emberek. A módszert kifogásolják. Hogy „tessék ezt tudomásul venni!...” (lakatos) Csalóka látszat — Ülnek a parkban órák hosszat! Beszélgetnek egymással, mellettük sírhatnak, felmászhatnak mindenre a gyerekek, rájuk sem néznek! — Jó dolguk van, azt sem tudják mihez kezdjenek a rengeteg idejükkel! — Én annak idején öt hónapot voltam otthon mindegyik gyerekemmel, de egy szabad percem sem volt. Reggeltől estig dolgoztam, mostam, főztem, takarítottam. Csak ebéd után jutottam le az udvarra, akkor is levittem a kicsiket aludni, ők senn voltak, én meg fent, a lakásban dolgoztam. Középkorú és idősebb asszonyok mondták el egymásnak felháborodott hangon fenti véleményüket az egyik szombathelyi boltban. A szóáradat megállíthatatlan volt... Ez a közvélemény? Vagy csak az irigység beszélt ezekből az asszonyokból azért, mert amikor nekik volt kicsi a gyerekük nem mehettek gyesre? Láttam én is parkban cseverésző anyukákat, mi több, voltam olyan kismamánál, akinél rendetlenség volt, a tisztaságot jelképező fehér szín nyomokban sem volt fellelhető. Mégsem jutott eszembe: ezeknek a mai kismamáknak milyen jó dolguk van! Mert egyeseknek van, másoknak nincs. Csakhogy azok, akik rendesen gondját viselik a kicsiknek, esetleg egy apró kis ételfoltot látva is átöltöztetik a gyermeküket, nincsenek annyira a középpontban, ők mostanában is dolgoznak a lakásban, tesznek, vesznek, és minden lehetséges igényt kielégítően jó anyák. És ahogy elnézem az utcán kocsit toló kismamákat, a szép, tiszta, ápolt babákat, úgy tűnik, ők vannak többségben. —thy VOSNEPE Köztéri szobortervek (23.) 3