Vas Népe, 1983. október (28. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-01 / 232. szám

A megyei tanács és a megyei népfrontbizottság együttes ülése (Folytatás az 1. oldalról) A MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS VI. ötéves terv­időszakra előírt 15 százalé­kos növekedését gyakorlati­lag már 1982-ben elértük. A tavalyi őszi kedvezőtlen időjárás miatt elmaradt ve­tés és az idei aszály — az egyes helyeken meglevő üze­mi, vezetési gondokkal együtt — azonban nagy kie­sést és visszaesést okozott a megye mezőgazdaságában, s ez kihatással lesz az 1984. évi eredményekre is. A racionális földgazdálko­dás eredményeként a mező­­gazdasági terület három év alatt mindössze egy száza­lékkal csökkent, s a csök­kenés 1985-ig sem éri el a 2 százalékot. A gyepterüle­tek feltörésével és a rekul­tivációs munkákkal siker­ült a szántóterületek csökkené­sét megállítani. Mérséklődött a beruházási és kommunális célokra történő területigény­bevétel is. A növénytermesztésen be­lül a gabonatermelés az 1981—83-as évek átlagában 7,4 százalékkal haladta meg az 1976—80-as évekét. A ka­lászosok terméshozama 1983- ban 50 ezer tonnával — 17 százalékkal — elmarad az előző évitől, ami elsősorban a kedvezőtlen időjárás miatt 7 ezer hektárnyi búzavetés­terület csökkenés következ­ménye. NEM MINDEN TERÜLE­TEN valósulnak meg az ál­lattenyésztés célkitűzései, a tejtermelés színvonala ugyanakkor már most eléri az 1985 végére előirányzot­tat. Az állat- és állati ter­mék termelés jövedelem­­helyzete — a premizált tej­termelés kivételével — el­marad a kívánt szinttől. Erő­teljes ütemben folyik a szarvasmarha fajtaváltás az intenzív típusú állományra. Az 1980. évi 26 százalékról 42 százalékra emelkedett az intenzív fajtaállomány, ami az 1985 végére előirányzott terv 80 százalékos teljesíté­sét jelenti. Mezőgazdasági nagyüze­meink jövedelemkiegészítő tevékenységében egyre na­gyobb szerepet kap az ipari jellegű tevékenység. Az el­múlt két évben 240 millió forintot fordítottak a kiegé­szítő ágazatok álló- és for­góeszköz állományának bő­vítésére. A tervidőszak első felében javult a közlekedés sze­mélyszállítási tevékenységé­nek színvonala, kulturáltsá­ga és a menetrendszerűség. A kereskedelemről, a ven­déglátásról és az idegenfor­galomról szólva azt állapí­totta meg a beszámoló, hogy a megye lakosságának áru­ellátása összességében meg­felelő. Élelmiszerekből az árukínálat folyamatos és za­varmentes. Gondok­ vannak viszont a vegyesiparcikkek — főleg az építőanyag — ellátásában. A megye kis­kereskedelmi forgalmának növekedése három év alatt — fogyasztói folyó áron — eléri a 25 százalékot. A megvalósított kereskedelmi beruházások tovább javítot­ták a vásárlási körülménye­ket, kedvezően befolyásolták a lakosság közérzetét. A bolti és vendéglátóhálózat 13 ezer négyzetméter alapterü­lettel bővült. Dinamikusan fejlődött megyénk idegenfor­galma. Az ide látogató kül­földiek száma 70 százalékkal növekedett, a konvertibilis valutaváltás négyszeresére emelkedett. A HATODIK ÖTÉVES TERV időszakára tervezett 6 ezer 550 lakásból 1981—82- ben 2 ezer 655 épült meg, 6,8 százalékkal több az elő­irányzottnál. 1983-ban vár­hatóan 1650 lakás építése fe­jeződik be, így a terv idő­arányosan teljesül. A terv első három évére tervezett 1329 lakásfelújítással szem­ben a teljesítés 1474, az öt évre tervezett felújítás 64 százaléka. A lakásépítés és korszerűsítés kialakult üte­mének eredményeként éven­te a megye lakosságának 2 százaléka új lakásba költöz­het, és 3 százaléka jut fel­újított lakáshoz. Részletesen foglalkozott a beszámoló a kulturális, egészségügyi és szociális el­látás, a környezet- és tele­pülésfejlesztés célkitűzései­nek teljesítésével. A regioná­lis kapcsolatokról szólva megállapította, hogy a szom­szédos szlovén és osztrák te­rületekkel gazdasági kapcso­lataink a lehetőségekhez és adottságokhoz viszonyítva jelentősek. A tanácsi gazdál­kodást érintve azt nyugtáz­hatta, hogy a középtávú tervidőszak első három évé­ben a fejlesztési alap bevé­telei majdnem minden for­rásnemnél túlteljesültek, a saját források többletbevé­telekkel nőttek, összegezés­képpen azt állapíthatta meg a szóbeli kiegészítés és az írásbeli beszámoló is, hogy Vas megye gazdasága a ha­todik ötéves terv eddig el­telt időszakában számottevő eredményekkel járult hozzá a népgazdaság egyensúlyi helyzetének javításához. A tervidőszak első felében vég­rehajtott termelő és infra­strukturális beruházások, rekonstrukciók, intézkedések javították a lakosság min­den rétegének életkörülmé­nyeit. Eredményeink nehéz munkával, néhány területen nagy erőfeszítéssel, gonddal és a megye egész társadal­mának összefogásával jöttek létre. A beszámoló feletti vitá­ban tízen szólaltak fel. A felszólalásokra lapunkban visszatérünk. Az együttes ülés határoza­tában megállapította, hogy a VI. ötéves terv célkitűzései összességében időarányosan teljesültek, s ezt jól segítet­ték a cselekvési és társadal­mi-gazdasági programok. Az együttes ülés a terv célkitű­zéseinek megvalósításához a jövőben is kéri a lakosság és minden közreműködő szerv segítségét. Vas megye tanácsa ajánlja a helyi ta­nácsoknak, hogy középtávú tervük időarányos teljesíté­sét, a megyei beszámoló szempontjait figyelembe vé­ve, tűzzék napirendre. A megyei tanács a továb­biakban elfogadta az igaz­gatási és ügyrendi bizottság munkájáról szóló beszámo­lót, s Bük községet 1983. no­vember 1-i hatállyal nagy­községgé nyilvánította. Ezt követően személyi kérdések­ben is döntött. Molnár Lász­lót, a LATEX kőszegi Posz­tógyárának terv- és statisz­tikai osztályvezetőjét, akit Kőszeg város Tanácsa 1983. július 11-i ülésén választott meg megyei tanácstaggá, a megyei tanács végrehajtó bi­zottságának tagjává válasz­totta. Végvári Istvánt, a Szombathelyi Járási Hivatal elnökét munkáját elismerve és megköszönve elnöki tiszt­ségéből felmentette, mivel más fontos munkakörbe ke­rült. Az ülés befejezésekor in­terpelláció hangzott el. Farkas Mihály művelődési alapintézményében? Bizottsága első titkárával a közoktatásról nyagolásával. Ez is rendez­ni való dolgunk. A megye adottságai­­ma­gyarázzák, hogy többen is szóvá tették a bejáró ta­­nulók-diákok olykor tart­hatatlan helyzetét. Hiszen nem ritkaság, hogy a gyer­mek hajnali négykor kel, és csak este nyolckor ér haza. Ez egyaránt elrabolja az id­őt a tanulástól és a mű­velődéstől. Ráadásul igen sok tanuló az utcán, a vá­rakozókban vagy csellengés­­sel herdálja az idejét. Különösen sok szakmun­kástanulót ériint ez, s álta­­­lában növeli az amúgy is hátrányos vagy hátrányo­sabb helyzetűek nehézsége­­it. Csak néhány mozzanatot idéztem fel a vitáiból. Ta­lán ennyi is érzékelteti, hogy nagyon oda kell figyel­ni a kritikai észrevételekre és javaslatokra. Végül egy érdekes gondollat­menetet idéznék még fel: az egyik felszólaló arra intett, hogy ne skatulyázzuk ’be a peda­gógus társadalmi helyzeté­vel­­kapcsolatos nézeteket, ne történelmietlenül láttas­s v a maii pedagógus he­­-tvs­.^-' nagyobb közösségben. Elmondotta, hogy amikor a­­pedagógus presztízs­„csök­­kenéséről” szólunk, leg­többször a felszínnél reke­dünk meg. Mert nem kevés­­nosztalgiával emlegetik fel, ■hogy a régi faluban mekko­ra becsülete volt a „tanító úrnak”. Közben elfeledjük a­zt, hogy mennyivel több peda­gógus foglalkozik ma — akár ugyanabban a köz­ségben — a tanulókkal; azt i­s, hogy egy kicsit „fel­­is hígult” ez a­­szakma. A fel­szólaló elmondta, hogy ma már másféle lámpásként kell világítania a pedagógusnak a faluban is. Nem kell le­velet, kérvényt,­­beadványt írnia azok helyett, akik a betűvetést nem­­tanulták meg, nem kell „kijárnia” a középiskolai felvételt. Más­féle a „függőség is”, és a felnőttek kulturálódásának nem kizárólagos kútfője a­­pedagógus értelmiség. Kö­vetkezésképp más tényezők­től — elő­sor­ban oktató, ne­velő, iskolai jó munkájától — függ a pedagógus presz­tízse. A hangsúlyt erre a „más”-ra kell tenni. Első­sorban iskolai munkájáért kell elismerni a pedagógust. Még akkor 1®, ha a tanító, a tanár a mi életünkben is „lámpás”! Közélet, közös­ségi munka, okos politi­zálás el sem képzelhető nél­külük. Érdemes megfigyel­ni, hogy a felnövő generá­ciók, a már felnőttek milyen tisztelettel fogják körül őket és hallgatnak a köz­élet mindennapjaiban azok­ra, akik egykor a betűvetés­től kezdve kézenfogva ve­zették őket. — Sokat tudunk ar­ról, hogy ki mit tesz vagy mulaszt az okta­tásügyben. Értékítélete­ink is erre­ az ismeret­re alapozódnak. Lehet-e azonban mérni, mérle­gelni „tudni” a legfon­tosabbat: hogy milye­nek, milyenné lesznek a gyermekek, a­­tanulók, a fiatalok; hogy mi­képpen vélekednek a világról, hogyan ké­szültek fel saját egyé­ni és kollektív jövő­­jükre? — Az a gyanúm, hogy ez a kérdés akár egy külön beszélgetés kereteit is ki­töltené. Röviden: ez összetett tár­sadalmi, pedagógiai és ne­velési folyamat. Az óvoda, az­­iskola nélkül a szülők nem tudnák gyermeküket felnevelni és az életre felké­szíteni, viszont az iskola sem nélkülözheti a szüleik szeretetteljes gondoskodá­sát, cselekvő közreműködé­sét a gyermek nevelésében, szellemi épülésében. Széle­sebb értelemben mindez érvényes a települések, mun­­kakollektívék és lakósközös­­ségek meg az­­iskolák kap­csolatára is. Mindenféle is­kola elszigetelt, béna vagy gúzsba kötött az ilyen jelle­gű társadalmi környezet híján. Hangsúlyozom: ez nem egyszerűen segítség, hanem létfeltétele a neve­lésnek, az oktatásnak. Ezért igen fontosnak tartjuk a társadalom, a szülők és az iskola kapcsolatainak sok­oldalú fejlesztését. Szerin­tem minél nyitotta­b­b az is­kola a társadalomra, minél őszintébb a kölcsönös biza­lomra épülő a szülők és a­­Pedagógusok kapcsolata, minél jobban ismeri a pe­dagógus szőkébb és tágabb környezetét, a világ állapo­tát, annál tartalmasabb, eredményesebb az oktató— nevelő munka. Ebben a köl­csönhatásban lehet — bár nem könnyen é­s teljes biz­tonsággal — értékelni, mér­ni az iskolai teljesítményt. Ez végső soron a tanulóban ölt testet, képességeiben és ennek­ tartásában, illetve abban, hogy az ifjú ember mit tud a hazáiról, a világ­ról, hogyan gondolkodik, mit érez és főleg miként cselek­szik. Ebben természetesen az iskolának tulajdonítom a döntő szerepet. A párt-, az állami és a társadalmi szerveknek ép­pen abban látom a semmi mással nem helyettesíthető szerepét, hogy fejlesszék a szülők, a környezet kultú­ráját, nemesítsék az embe­ri viszonyokat, hogy ezál­tal is biztosítva legyen a pedagógus, az iskola számá­ra az a kedvezőbb környe­zet, amelyben az oktatás, a nevelés, a személyiségformá­­­l­ás hatásfokát növelhetik. Befejezésül azonban sze­retném hangsúlyozni, hogy amikor a megye ipari és mezőgazdasági fejlődéséről, lakosságunk általános kul­túrájának fejlődéséiről, az értelmi­­ség gyarapodásáról beszéltem, akkor az ott mutatkozó pluszokon az is­kolai nevelés tettenérhető eredményeit látjuk. Hason­lóképpen azokban a­­világ­nézeti adósságokban is, ame­lyekről­­szó volt, csak éppen ellenkező előjellel. Az iskolai mun­ka, az egész közoktatás értékelé­sében, mérlegelésében el­kerülhetetlen vizsgálódási értékszempont — éppen a mii pártunkban i­s — az, hogy a gyermekekben, a fiatalokban ne csupán az is­meret halmozódjék, hanem­­erősödjék az eszméinkből és eszményeinkből építke­ző meggyőződés és életvitel, amely cselekvésünk indítéka és meghatározója lehet. Fülek­ József 1983. október 1. Szombat Nem elég megüzenni Ki van cövek­elve a ház előtti térség. Vajon mi a csoda lesz itt? Megyek át a szomszédhoz, talán ő töb­bet tud. Kiderül, ő sem hallott semmit. És senki az utcában. Aztán napok múlva mondják, hogy járt itt egy motorkerékpáros ember, beszólt ide is, oda is, hogy ássa ki mindenki a portája előtti szakaszt, eny­­nyivel is kevesebbet kell majd fizetni. — Fizetni? Miért? — Hát a járdáért, ami majd tesz itt. — Ja?... Nos ilyen úton-módon jutott el a friss hír az ér­dekeltekhez Kőszegen a Temető utca páratlan olda­lán. Jobban mondva nem is a hír, hanem a kész tény, amivel kapcsolatban csak egyet lehet tenni: tudomásul venni. Persze ilyen előzményekkel ezt a tudomásulvételt ugyancsak megfűszerezik az embe­rek keresetlen észrevételekkel. — Kicsit furcsa eljárás, nem? — kérdezi tőlem az egyik ott lakó. Annyit azért elvárnánk, hogy idejé­ben megbeszéljék, kellő módon tudassák az ilyesmit azokkal, akiktől munkát, és fizetséget várnak. Ne pe­dig megüzenjék a fenti módon. Nem lehet mit ellenvetni az ilyen észrevételek­nek. Sőt további kérdések kívánkoznak elő. Hogy pél­dául az ilyen beruházást elrendelő szerv miért nem veszi igénybe az ottani tanácstag segítségét a háztu­lajdonosok kellő tájékoztatásai végett? Miiért nem hívnak össze gyűlést az érdekelteknek, ahol megbe­szélik a dolgot? Hogyan fér össze az ilyesmi a nyílt várospolitikával? Volt már Kőszegen nem is oly rég egy nagy vi­tát (csaknem botrányt) kiváltó eset a járdásítás kap­csán utólag kivetített váratlan összegekkel kapcsolat­ban. Az Ady és a Kilián utca lakói tudnának (tudnak is) erről sokat mondani. Miért nem szolgált okulásul? Félreértés ne essék, nem a város gyarapodását szolgáló rekonstrukciók, beruházások ellen emelnek szót az emberek. A módszert kifogásolják. Hogy „tes­sék ezt tudomásul venni!...”­­ (lakatos) Csalóka látszat — Ülnek a parkban órák hosszat! Beszélgetnek egymással, mellettük sírhatnak, felmászhatnak min­denre a gyerekek, rájuk sem néznek! — Jó dolguk van, azt sem tudják mihez kezdje­nek a rengeteg idejükkel! — Én annak idején öt hónapot voltam otthon mindegyik gyerekemmel, de egy szabad percem sem volt. Reggeltől estig dolgoztam, mostam, főztem, ta­karítottam. Csak ebéd után jutottam le az udvarra, akkor is levittem a kicsiket aludni, ők senn voltak, én meg fent, a lakásban dolgoztam. Középkorú és idősebb asszonyok mondták el egy­másnak felháborodott hangon fenti véleményüket az egyik szombathelyi boltban. A szóáradat megállítha­tatlan volt... Ez a közvélemény? Vagy csak az irigység beszélt ezekből az asszonyokból azért, mert amikor nekik volt kicsi a gyerekük nem mehettek gyes­re? Láttam én is parkban cseverésző anyukákat, mi több, voltam olyan kismamánál, akinél rendetlenség volt, a tisztaságot jelképező fehér szín nyomokban sem volt fellelhető. Mégsem jutott eszembe: ezeknek a mai kismamáknak milyen jó dolguk van! Mert egyeseknek van, másoknak nincs. Csakhogy azok, akik rendesen gondját viselik a kicsiknek, eset­leg egy apró kis ételfoltot látva is átöltöztetik a gyer­meküket, nincsenek annyira a középpontban, ők mos­tanában is dolgoznak a lakásban, tesznek, vesznek, és minden lehetséges igényt kielégítően jó anyák. És ahogy elnézem az utcán kocsit toló kismamákat, a szép, tiszta, ápolt babákat, úgy tűnik, ők vannak többségben. —­thy VOSNEPE Köztéri szobortervek (23.) 3

Next