Vas Népe, 1983. november (28. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-01 / 258. szám
il szakszervezetek és az érdekvédelem Általános érdeklődésre számot tartó, az egész társadalmat érintő kérdésben foglalt állást legutóbbi ülésén az MSZMP Központi Bizottsága, összegezte a párt szakszervezeti politikájának bevált elveit, kifejezésre juttatta a szakszervezetek sokoldalú munkájának elismerését és megfogalmazta a párt, a kommunisták tennivalóit a szakszervezeti mozgalom továbbfejlesztésében. Mind hazai történelmünk tanulságai, mind a nemzetközi munkásmozgalom tapasztalatai igazolják azt a lenini tanítást, hogy a pártnak a szakszervezetekhez, vagyis a munkástömegekhez való helyes viszonya nélkülözhetetlen feltétele a munkáshatalom kivívásának, és megszilárdításának. A felszabadulást követő néhány évben a nagy tradíciójú magyar szakszervezeti mozgalom fellendült, szárnyakat kapott az ország újjáépítéséért, a dolgozók élet- és munkakörülményeinek javításáért, a munkáshatalom kivívásáért és megszilárdításáért, folyó harcban. A munkáshatalom létrejöttével azonban az MDP szektás, a tömegeket lebecsülő politikája, mindinkább háttérbe szorította a szakszervezeti mozgalmat, kisajátította érdekvédelmi szerepét, s a párthatározatok végrehajtására korlátozta működését. A párt vezető szerepét közvetlen beavatkozásokkal, utasításokkal érvényesítve, az MDP vezetői azt a követelményt támasztották a szakszervezetekkel szemben, hogy „levigyék” a párt által megadott szempontokat, főleg a gyorsított iparosítást szolgáló intézkedéseket. E politika hatására gyengült a szakszervezetek népszerűsége, befolyása tagságuk körében és ez kedvezőtlenül hatott, a párt és a tömegek kapcsolatára is. Az MSZMP 1956 után a szakszervezetekkel tartott kapcsolatából száműzte a közvetlen beavatkozást, az utasításokat, s a szakszervezeteket a dolgozók millióit átfogó önálló szervezetként kezelte, olyan szervezetként, amely a párttal azonos célért, a munkásosztály, a dolgozók felemelkedéséért küzd. A revizionista nézetek hirdetői az ellenforradalom időszakában és azt követően — kihasználva a dogmatikus politika okozta károkat — a „függetlenség” jelszavával léptek fel, a demagóg, teljesíthetetlen követelésekkel igyekeztek félrevezetni a tömegeket. Az MSZMP következetes elvi politikája meggyőzően leplezte le a függetlenséget hirdető nézetek revizionista tartalmát. Bebizonyította, hogy e jelszó voltaképpen a szocializmus ügyének megbuktatására hívja fel a szakszervezeteket, a munkásosztály érdekeinek elárulásához vezet. A függetlenség, az ellenzékiség nem örök kategória, és szocialista viszonyok között teljességgel elfogadhatatlan ,a szakszervezetek, a dolgozók számára. A szakszervezet nem lehet független a munkáshatalomtól, hiszen a munkáshatalom részese. Tagságát, annak érdekeit képviselve és védve résztvesz a döntések kialakításában, részt vállal a döntések végrehajtásában. A szakszervezetek a szocializmus viszonyai közt is érdekvédelmi szervek, de érdekvédelmi szerepük bővül, kiteljesedik azáltal, hogy beleszólásuk van minden, a tagságukat érintő kérdésbe. A tagság érdekeinek hagyományos képviseletét és védelmét éppen azzal alapozzák meg, hogy felelősséggel részt vállalnak a gazdasági építőmunkában, a hagyományos érdekek védelméhez szükséges anyagi javak megteremtésében. Ahhoz azonban, hogy a szakszervezetek betölthessék hivatásukat, messzemenő önállóságra van szükségük. Jól kell ismerniök tagjaik véleményét, igényeit, s ezeket összegezve ki kell alakítaniuk álláspontjukat minden kérdés eldöntése előtt. Az önállósághoz hozzátartozik, hogy a szakszervezetek kezdeményezzenek intézkedéseket, felkészült, vitaképes partnerként vegyenek részt az állami intézkedések előkészítésében, s konstruktív, módosító, kiegészítő vagy megerősítő javaslatukkal járuljanak hozzá a jobb döntéshez. A Központi Bizottság állásfoglalása több mint két és fél évtized munkáját öszszegezve bizonyítja, hogy a helyes szakszervezeti politika mozgalmas eleven életre ösztönözte már eddig is a szakszervezeteket. Az önálló kezdeményezések lehetősége jelentős jogkörbővüléssel párosulva lehetővé tette, hogy eleget tegyenek történelmi hivatásuknak. Jó úton haladnak, pályamódosításra nincs, szükség. Alapvető funkcióik nem változnak. A jövőben is feladatuk, hogy erősítsék és óvják a munkáshatalmat, a szocialista rendszert, tervezzék, mozgósítsák tagságukat, társadalmunk politikai és gazdasági erejének gyarapítására, képviseljék érdekeit, védelmezzék a dolgozók törvényekben, rendeletekben rögzített jogait, töltsék be sokoldalú, nevelő szerepüket. A szocializmus építésének gazdasági, politikai feltételei természetesen ma nem azok, mint a megelőző években voltak és várhatóan a következő években is változnak. A Központi Bizottság állásfoglalása olyan helyzetben ad útmutatást a további munkához, amikor a világgazdasági válság hatására gazdasági feltételeink nehezebbek, s a nemzetközi politikai élet gondjai is sűrűsödnek. Ezekhez a körülményekhez a szakszervezeteknek is igazodniok kell, mind a társadalom érdekeit védő mozgalmi munkában, mind a hagyományos érdekek védelmében, a dolgozók tudatá- - nak fejlesztésében. A Központi Bizottság állásfoglalása nagy fontosságot tulajdonít a szakszervezetekben dolgozó aktivisták, tisztségviselők elismerésének. A tapasztalatok szerint a bizalmi testületek már eddig is bebizonyították, hogy be tudják tölteni a dolgozók egyes rétegei, csoportjai érdekeinek képviseletét, alkalmasak az érdekek felszínre hozására, ütköztetésére, egyeztetésére, a népgazdasági, a vállalati, a csoport, és az egyéni érdek összhangjának megteremtésére. A Központi Bizottság megkülönböztetett figyelmet fordított a pártszervezetek és a szakszervezetek kapcsolatára, a párt tagjainak a szakszervezetekben végzett munkájára. Megállapította, hogy a kommunisták becsülettel helytállnak, s szakszervezeti tisztségük betöltéséhez élvezik munkatársaik bizalmát. Az szakszervezetek pártirányítása az ott dolgozó kommunisták útján elvi, politikai eszközökkel, példamutatásukkal, meggyőző, érvelő szavaikkal érvényesül. A közvetlen beavatkozás, s a munka kisajátításának hibás módszerét azonban még nem minden pártszervezet tudta leküzdeni. A Központi Bizottság állásfoglalása nagy segítséget ad ahhoz, hogy az önállóan, felelősen dolgozó szakszervezeti szervek jelzéseikkel, mozgósító, szervező munkájukkal minél jobban hozzájárulhassanak a párt politikájának kialakításához és megvalósításához. S. E. »11 év zöld fény őség érdekében alakítottunk ki egy jelzőlámpa irányító központot. — Mi a feladata ennek a központnak? — Állapot-információkat tudunk gyűjteni a csomóponti vezérlőgépekről. A lámpák hét különböző automata programban üzemelnek, ezt figyelemmel tudjuk kísérni, és ha a forgalmi helyzet úgy kívánja, be is lehet avatkozni a forgalomirányításba. Az ellenőrzés kiterjed a vörös fény égőjének kiégésére, egyéb géphibákra, feszültség kimaradásra, esetleges helytelen kapcsoló állásra, és figyelemmel kísérhetjük, hogy adott helyzetben — a hét program közül — milyen program szerint üzemel a rendszer. — Milyen beavatkozási lehetőségük van? — Tudjuk kézzel vezérelni a rendszereket, és villogó sárgára állíthatjuk a jelzőlámpákat. Ez tulajdonképpen kevés, de a rendszer úgy lett kialakítva, hogy később tovább fejlesztve külön, a csomópontonként regisztrált forgalmi változásokhoz állíthatja az automata a lámpák váltását. — Mennyibe kerül egy csomópont kiépítése? — Körülbelül egymillió forintba. — Hiába a legtökéletesebb jelzőlámpa rendszer, ha egyszer Szombathelyen az átmenő forgalom, a rengeteg nagy teherszállító jármű is a városon halad át. — Igen ez súlyos gondja Szombathelynek, mondhatni a legsúlyosabb. A rendezési, forgalomszervezési feladatok során mindig felvetődik egy, a várost elkerülő úthálózat kiépítése, de ez nem kis pénzbe kerül. Hasonló helyzetben van Győr is, ahol most írtak ki pályázatot a város belső magjának tehermentesítésére. Nálunk még vannak speciális esetek is, mint a kerékpárosok és egyes átvezető utak korlátozott átbocsátó képessége. — Mint a Zanati úti aluljáró? — Igen. Ennek kiküszöbölése, kiváltása, csak felüljáróval lehetséges. Ha egy ilyen épülne, akkor a Körmend felől érkezőket a Népfront utca folytatásában lehetne átvezetni a vasúton, és kijuttatni Zanat felé a forgalmat, ami ma a Hunyadi és a Tolbuhin úton bonyolódik. Mindenesetre a városban dinamikusabb lehetne a közlekedés, ha a járművezetők jobban odafigyelnének a lámpákra, és nem zöldben kezdenének el sebességet váltani, hanem már sárgában. Több mint harminc százalékkal nőhetne az átbocsátó képessége egy csomópontnak.• Létezik „zöld hullám” Szombathelyen? — Igen a Petőfi Sándor utcában, a Vörösmarty utcában és a Tolbuhin úton kialakított csomópontok öszsze vannak hangolva, átlag 40—55 kilométeres haladási sebességre. A Vörösmarty utca ennél kicsit gyorsabb, mert nagyon közel vannak egymáshoz a lámpák. Egy zöld jelzés átlag 25 másodpercig tart. Két másodperces követési távolság tartásával 10—14 gépkocsi átbocsátását teszi lehetővé, ez szombathelyi viszonylatban bőven elég. (Folytatjuk) Sibinger János Fotó: Benkő Az egyik fontos csomópont a Március 15. téren. 1983. november 1. Kedd Meddig? Négy fiatal mérnök beszélgetését hallgattam a vonaton. Érdekelt a téma, előző nap a Táskarádióban ugyancsak fiatal műszaki értelmiségiek vallottak munkájukról, életkörülményeikről. A megszólaltatott fiatalok mindegyike megélhetési gondokról panaszkodott. Megmondták őszintén, mégig mindig szülői támogatásra szorulnak. I Úti társaim közül az egyik fiatalember története ragadott meg leginkább. Állami ösztöndíjasként, vörös diplomával végzett aMűszaki Egyetemen. Az egyetem tanári katedrát ajánlott neki, ezt ő nagy megtisztelésnek érezte, mégsem fogadta el. Magyarázatul két okot említett: a családját és a szülővárosához való kötődését. Professzorai elfogadták a magyarázatot, hiszen az egyetem „csak” a katedrát biztosította volna, lakást nem. Fiatal házasember lévén, Pesten az albérlet felemésztette volna egyikük keresetét. Méltán gondolta, nyelvtudása és a vörös diplomája elegendő biztosíték lesz arra, hogy végzettségének megfelelő munkát kapjon. Végigjárta szülővárosának szinte minden munkahelyét, az egyik vállalat 3200 forintért akarta alkalmazni. Kevésnek tartotta a pénzt, így másutt helyezkedett el, mivel ott négyszáz forinttal többet ígértek. Igaz, őszintén megmondták, a szakmájában nem tudják foglalkoztatni. Hát csinált is mindent csak azt nem, amit öt kemény évig tanult. A könyvelésben segített, ha kellett, munkabért fizetett, de akadt olyan munka, is, amelyet szerinte nyolc elemivel bárki megcsinál. Kacérkodott a gondolattal, hogy diplomájával a zsebében, elszegődik kukás kocsira, ott legalább néhány ezerrel többet keresne. Hogy szavaival éljek, azért a végén minden görbe egyenes lett, alakult egy új cég, ahol mérnöki diplomájának végre hasznát veszi. Igaz, a fizetése az új helyen is csak háromszáz forinttal emelkedett, de legalább azt csinálhatja, amit kiválóan megtanult. Egyszóval, értelmét látja napi munkájának s egyelőre számára másodlagos az alacsony fizetés. — De meddig? — kérdezték tőle a társai. Bizonytalan vállvonogatás volt a válasz. (takács) Kétkerekű gondolatok Harminc évvel ezelőtt legtöbb vidéki városunkban jelentős kerékpárforgalom volt. Még aligha kellett kerékpárosnak félnie attól, hogy a sűrűn száguldó gépjárművek elütik. Tíz évvel később, a gazdasági növekedés éveiben itthon és külföldön a gépkocsi vált a fejlődés egyik szimbólumává, s a kerékpárok kiszorultak a zsúfolt városi utakról. Újabb tíz év és az energiaválság, a környezetvédelem, az egészséges életmód iránti igény hatására ismét előtérbe került a kerékpár-közlekedés. Ez a tendencia hazánkban is jól érzékelhető. Több vidéki városunkban már megkezdték a védett és biztonságos kerékpárútszakaszok építését, sőt néhány nagyobb forgalmú közút mellett is épült már kerékpárút. Mennyisége, hossza azonban ma még messze nem elegendő. Hazánkban mintegy négy és fél millió kerékpár van. Egy magyar családra átlag majdnem két kerékpárt lehet számítani, s ez kiugróan magas arány. A kerékpárút viszont nagyon kevés. Pedig számos példa bizonyítja, hogy a kerékpárosok külön közlekedésének biztosítása nem feltétlenül milliós beruházások kérdése. Békés megyében például társadalmi összefogással épültek kerékpárutak. Azt tartják, Hollandia a kerékpárosok hazája, legalábbis Európábanos, Hollandiában 710 kerékpár jut ezer lakosra. Hazánkban 370 kétkerekű jut ezer emberre, s Békésben pontosan 616. Bizonyára nem véletlen, hogy éppen ebben a megyében vált társadalmi üggyé a kerékpárutak építése. Ami a kerékpárutak, sávok kiépítettségét illeti, országosan bizony még nem állunk hollandiai színvonalon. De bíztató, hogy a kerékpárosok biztonságos közlekedéséért ma már az országban mindenütt tapasztalhatók kezdeményezések. B. A. Külpolitikai kommentár VÍSNEPE 3