Vas Népe, 1984. március (29. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-01 / 51. szám

efr Pekingben szerdán hivatalosan bejelentették, hogy a kínai-szovjet külügyminiszter-helyet­tesi konzultációk negye­dik fordulója március 12-én kezdődik Moszkvá­ban. A kínai tárgyalófe­let ezúttal is Csien Csi- - csen külügyminiszter­­helyettes vezeti. Ciriaco De Mita párt­főtitkárrá választásával szerdán délután véget ért az Olasz Keresztény­­demokrata párt kong­resszusa. A XVI. kong­resszus arra lett volna hivatott, hogy a DC tör­ténetének legsúlyosabb választási veresége után megteremtse az egységet és kijelölje a további programot. Ehelyett, mint a választás ered­ménye is jelzi, a kong­resszusra a pártvezetés különböző érdekcsoport­jai közötti hatalmi harc nyomta rá bélyegét. Sam Nujoma: „Pretoria csupán színleli...” A széles körben reklámo­zott dél-angolai „csapatszét­választással” a pretoriai kormány csupán színleli, hogy kivonja csapatait An­golából — jelentette ki Sam Nujoma, a Délnyugat-Afri­kai Népi Szervezet (SWA­­PO) elnöke a Diario de Mo­cambique című lapnak adott nyilatkozatában. Pretoria a „csapatszétvá­lasztás” trükkjével próbálja hátráltatni Namíbia függet­lenné válását. Az állítólagos kivonás ürügyén a dél-afri­kai kormány valójában az úgynevezett belső megoldást akarja kierőszakolni a meg­szállt namíbiai területen — mutatott rá. E megoldás célja az, hogy bábkormányt juttasson hatalomra Nami­­biában. Nujoma ismételten kifej­tette: a SWAPO valódi fegyverszünetet és az ENSZ ellenőrzése alatt megtartan­dó választásokat követel Namíbiában. Ellenkező eset­ben — szögezte le Sam Nujoma — a namíbiai haza­fiak folytatják fegyveres harcukat a függetlenségért. Gorbacsov az SZKP tevékenységének legfőbb irányvonalairól Mihail Gorbacsov, az SZKP KB Politikai Bizottsá­gának tagja, az SZKP KB titkára szerdán a sztavropo­­li határterületen levő Ipa­­tovóban mondott beszédet választói előtt. Az SZKP Központi Bi­zottságának februári rend­kívüli plénuma hangsúlyoz­ta a párt politikai irányvo­nalának folyamatosságát, s azt, hogy ez a politika a fejlett szocializmus tökéle­tesítésére, a világbéke meg­szilárdítására, valamint ar­ra irányul, hogy töretlenül megvalósuljanak a párt XXVI-ik kongresszusának határozatai, amelyeket az azt követő KB-plénumok alkotó módon gazdagítottak és fej­lesztettek tovább. A szovjet emberek egyhan­gú helyesléssel fogadták, hogy Konsztantyin Cser­­nyenkót választották meg az SZKP KB főtitkárává — hangoztatta." Konsztantyin Csernyenkó­­nak a februári KB-plénu­­mon mondott beszéde mély, marxista—leninista elem­zést adott az SZKP bel- és külpolitikájáról, s meghatá­rozta a munkának azon leg­főbb irányvonalait, ame­lyekre most a kommunis­ták és az egész nép erőfe­szítéseit összpontosítani kell — mondotta Mihail Gorba­csov. Politikai téren — folytat­ta Gorbacsov — ez annyit jelent, hogy: — meg kell szilárdítani a párt és a tö­megek kapcsolatait; — fej­leszteni és támogatni kell a munkásosztály, minden dol­gozó-alkotó tevékenységét; — — támogatni kell a munka­­ gyakorlati eredményeire irá­nyuló vállalkozó szellemet; — tökéletesíteni kell a párt­vezetés, valamint az egész állami és gazdasági appará­tus­ tevékenységének stílu­sát azzal a céllal, hogy az irányítás minden szinten kezdeményezőkész legyen, pontosan ismerje és teljesít­se kötelességeit. Gazdasági téren ez azt jelenti, hogy: — gyorsítani kell a népgazdaság fejlődé­sét és növelni kell haté­konyságát; — energikusan meg kell valósítani azokat az intézkedéseket, amelyek célja a gazdaság hatéko­nyabbá tétele, a tudomá­nyos-műszaki eredmények gyakorlati alkalmazása, a gazdasági mechanizmus és az irányítás tökéletesítése; — a társadalmi termelésnek a népjólét emelését kell céloz­nia. Szociális téren arról van szó, hogy: — töretlenül fej­leszteni kell és meg kell szi­lárdítani a szovjet életfor­mát; — minden körülmé­nyek között tiszteletben kell tartani a társadalmi igaz­ságosság szocialista elveit; — folytatni kell a rendcsiná­lást, tovább kell növelni a követelményeket a szerve­zettséget és a fegyelmet; — — megalkuvás nélkül­ har­cot kell folytatni a negatív jelenségekkel, amelyek el­lentétben állnak erkölcsünk­kel, szocialista törvényessé­günkkel. Nemzetközi téren — mon­dotta a továbbiakban Gor­bacsov — ez azt jelenti, hogy: — meg kell teremteni a szovjet nép alkotó munká­jának garantáltan békés kö­rülményeit; — erősíteni kell a Szovjetunió védelmi ké­pességét; — tovább kell szi­lárdítani a szocialista kö­zösséget;­­ következetes harcot kell folytatni az em­beriség legnagyobb felada­tának megoldása, a béke védelme érdekében, és el kell hárítani a nukleáris katasztrófa veszélyét. A továbbiakban Mihail Gorbacsov szólt az előző vá­lasztások óta eltelt öt év gazdasági eredményeiről, majd szólt arról, — amint a Központi Bizottság februá­ri plénuma is megállapítot­ta — a jelenlegi ötéves terv döntő időszak a termelés, az egész népgazdaság haté­konyságának növelése terén. Politikai bomba New Hampshire-ben M­ondale veresége Az amerikai elnökválasztások meglepetésekben gazdag történetében is politikai bombának számít a keddi New Hampshire-i előválasztások eredménye: Gary Hart colora­dói szenátor hatalmas arányú vereséget mért Walter Mon­­dale-re, az Egyesült Államok volt alelnökjére, aki az elő­választások fő esélyese volt. Hart győzelmének lehetősége csak a legutolsó kedd reg­geli előrejelzésekben merült fel, s furcsa módon a meteoro­lógiai jelentésekben, amelyek az idei nehéz tél egyik nagy hóviharát zúdították az egymilliónál is kevesebb lakosú New Hampshire államra, ezzel is a fiatal szavazók körében különösen népszerű Hartnak kedvezve. A mérsékelten liberális szenátor csaknem végleges ada­tok szerint a szavazatok 41 százalékát szerezte meg, míg Walter Mondale csupán 28 százalékot kapott, s ez azt je­lenti, hogy Hart 1952 óta a legnagyobb arányú győzelmét­­ aratta New Hampshire-ben. A harmadik helyen John Glenn to­ki­ói szenátor, a volt asztronauta végzett, javítva katasztro­fális iowai eredményein, a szavazatok 13 százalékával. A jí negyedi­k helyet saját várakozásainak megfelelően George Kole Govern volt szenátor, az 1972. évi liberális demokrata vél­nök jelölt szerezte meg 6 százalékkal. Ugyancsak a szavazatok 6 százalékával saját várako­zásai alatt szerepelt Jesse Jackson néger lelkész és polgár­jogi vezető, őt követte Ernest Hollings észak-karolinai sze­nátor, a demokrata párti konzervatív szárny kevéssé sike­res képviselője a szavazatok 4 százalékával. A nem telje­sen következetes és egyetlen kérdésre — a nukleáris há­ború elleni küzdelemre — koncentráló Alan Cranston sze­nátor a szavazatok 2 százalékát, az erősen jobboldali volt floridai kormányzó , Ruben Askew a szavazatok mind­össze 1 százalékát szerezte meg. A republikánus párt előválasztásain nem nagy megle­petésre Reagan elnök szerezte, meg a szavazatok mintegy 97 százalékát, ám győzelme még ebben az arányban is át­lagosnak számít hivatalban levő elnökről lévén szó, akinek ráadásul New Hampshire-ben is csak névleges ellenfelei voltak az előválasztások jelölőlistáin. Nagyobb aggodalom tárgya lehet a demokrata párti jelöltek számára, hogy a republikánus kampány a demokrata párti előválasztásokon is némi sikert ért el. A demokrata párti szavazók 6 szá­zaléka saját pártjának jelöltjei helyett Reagan nevét írta be a szavazólapra. 1 Halfst))­ belesz­és a Pentagonnak 111! fiz exportszabályozási törvény Az amerikai szenátus ked­den törvénykiegészítést sza­vazott meg arról, hogy az Egyesült Államok nem szál­lít nukleáris technológiát, berendezéseket és „érzé­keny” alapanyagot olyan országokba, amelyek nem írták alá az atomsorompó­­szerződést és elutasítják a nemzetközi ellenőrzést nuk­leáris létesítményeiknél. Ilyen ország Argentína, Brazília, Izrael, a Dél-Afri­kai Köztársaság és India. A szenátorok ugyanakkor elvetették a kormány saját tör­vény­ki­egészí­tési javasla­tát, amely nagyobb szabad­ságot biztosított volna a nukleáris technológia kivi­telének. A szenátusi tör­vénykiegészítés azonban ma­gában foglalja kibúvóját is: az elnök kormányrendelet­tel, az amerikai nemzetbiz­tonsági érdekekre hivatkoz­va, kivételeket tehet. A kedden elfogadott ki­egészítés a készülő új ex­portszabályozási törvényhez­­kapcsolódik. A régi hatálya szerdán járt le. Az elhúzódó kongresszusi előkészítés mi­att a most lejárt törvény hatályát 30 nappal meghosz­­szabbítják. Ezt a képviselő­­ház már meg is szavazta. Az új exportszabályozási törvény — hírügynökségi je­lentések szerint — általá­ban is új korlátokat állít a legmagasabb szintű techno­lógiák, a legértékesebb mű­szaki ismeretek kivitelének. Ugyanakkor nagyobb bele­szólást biztosít a Pentagon­nak azzal, hogy megadja a vétójogot egyes, stratégiai­nak minősített cikkek kivi­telénél. Felfüggesztették a kamion­sztrájkot A nyugat-európai fuva­rozók sztrájkbizottsága szer­dán reggel úgy döntött, hogy azonnal felfüggesztik a több mint egy hete tar­tó, a közutak forgalmát­­bénító akcióikat. A szállítók ugyanis ígéretet­ kaptak ar­ra, hogy az NSZK és Auszt­ria kormánya azonnal tár­gyalásokat kezd az olasz kormánnyal a vámellenőr­zés egyszerűsítéséről. A for­galom megindult. Az osztrák határ mellett fekvő nyugatnémet város­ban, Kiefersfeldenben szüle­tett döntés értelmében a sztrájkolók szerdán reggel nyolc órakor leállították ak­ciójukat. Ezen az ülésen az osztrák fuvarozók képvise­lői nem vettek részt, de ők már kedden este Innsbruck­ban egyoldalúan befejezett­nek nyilvánították a ma­guk részéről a sztrájkot. Kiefersfeldenben Rudolf Bayer nyugatnémet szállí­tási miniszter és Franz Neubauer bajor tartományi belügyi államtitkár egyez­ményt írtak alá, amelyben kötelezettséget vállaltak, hogy azonnal tárgyalni kez­denek az olasz kormánnyal a vámellenőrzési eljárások gyorsításáról, illetve egy­szerűsítéséről. A keddi megbeszélésen jelen volt Karl Lausecker osztrák köz­lekedési miniszter is. Varsói jelentés Lengyelországban még nem elég szilárd az 1982- ben bevezetett gazdasági re­form jogi alapja — erre a következtetésre jutott a Gazdasági Reformbizott­ság. A testület elnöksége, titkársága és egyik mun­kacsoportja Wladyslaw Baka reformügyi kormánybiztos vezetésével tanácskozott a kérdésről kedden­. A Rzeczpospolitának, a kormány napilapjának szer­dai­­beszámolója szerint a tanácskozáson azt emelték ki, hogy sok érvényes tör­vény ellentétben van a re­formmal, más reformtörvé­nyeket pedig a gyakorlat­ban nem valósítanak meg vagy megsértenek, ismét más területeken pedig a szejm még nem dolgozott ki olyan törvényeket, ame­lyekre szükség volna a re­form érdekében. A filmgyártás legfőbb költségeit manapság a nyers­anyag és a díszletek jelentik. Egy-egy tévéfilm ma már 10—20, sőt 40 millió forint­ba kerül. A díszlet felépíté­se produkciónként általá­ban 6—8, lebontása 2—3 na­pot vesz igénybe — tehát legalább 10 napig kihaszná­latlanul áll a stúdió, csúszik a többi forgatás. A televíziózás új eszközei­vel, a videó-technikával az előzetes számítások szerint is minimálisra lehetne csök­kenteni az említett kiadáso­kat. Az elektronikus műsor­­készítési technológia ugyanis feleslegessé teszi a film­nyersanyagot, megszünteti a pazarló túlforgatást, a la­­borálást, a vágást, az utó­­szinkront és az egyéb szo­kásos utómunkálatokat. Ért­hető tehát, hogy a nagy nyu­gati filmstúdiók mind több snittet igyekeznek video­technikával rögzíteni. A Bi­rodalom visszavág, a Jedy bosszúja és az E. T. című sci-fik nagy része elektro­nikus technikával készült, s utólag másolták át cellulo­idra. Elektronikus képkombiná­ciókkal üres stúdióban fan­tasztikus városok, sosem volt látványok varázsolha­tók elő szinte a semmiből. A többszáz helyszínen ját­szódó műsorok ugyanúgy két hét alatt készülnek el, mint azok a tévéjátékok, amelyekben a színészek fá­ból, gipszből, vászonból, pa­pírból, habarcsból épített, színházias hatású, nagy dísz­letek között ülnek és beszél­getnek. A szükséges maket­tek és térplasztikák azon­ban csupán töredékébe ke­rülnek, mint a hagyomá­nyosak. A színész az üres stúdióból távoli országok egzotikus színhelyeire „transzformál­ható”. Az Angyal szállt le Babilonba című magyar elektronikus tv-dráma egyes jeleneteihez a sok tagú tech­nikus- és színész-stáb he­lyett csupán hárman utaz­tak a dél-jemeni helyszínre, s rögzítették a környezetet, a csodálatos ősi palotákat, mesés pálmaligeteket. Az elektronikus tér­kép­zés már az első pillanattól fogva olyan tulajdonságok­kal rendelkezett, amivel a film sosem. Néhány példa: a kép bármely eleme kiemel­hető, áttehető egy másik képbe. A kiemelt képekkel bármit megtehetünk. Meg­felelő számítógép-progra­mokkal kicsinyíthetők, na­gyíthatók, elforgathatók. . A képernyő Jelenet az Angyal szállt le Babilonban című filmből (Sinkó László, Tordai Teri, Sinkovits Imre). W­ilheim Béla 1905-1984 Mély döbbenettel értesült a Lakástextil Vállalat dol­gozó kollektívája, Kőszeg vá­ros lakossága arról, hogy Wilheim Béla a Lakástextil Vállalat nyugdíjas műszaki igazgatója, a mindenki ál­tal megbecsült közéleti ve­zető ember életének 80. évé­ben, 1984. II. 28-án meg­halt. Földműves család gyerme­keként született 1905-ben, s 15 éves korában textilmun­kásként kezdett dolgozni Bu­dapesten. A felszabadulás új irányt szabott életének: részt vett a textilipar újra­szervezésében, a termelés beindításában. Az államosí­tás után a Magyar Díszszö­­vetgyár vezetésével bízták meg, 1948 október 1-től pe­dig a kőszegi Ágyterítőgyár műszaki vezetője, 1952-től főmérnöke. A Lakástextil Vállalat megalakulása után 1963. január 1-től 1976. ja­nuár 1-i nyugdíjazásáig a vállalat műszaki igazgatója. Kiemelkedő szerepe volt a vállalat fejlődésében, tevé­kenységét számos kitünte­téssel, 1975-ben pedig Álla­mi Díjjal ismerték­­el. A vállalaton kívüli közé­leti tevékenysége is sokrétű volt. Tagja volt a kőszegi városi tanácsnak, egy ideig a Hazafias Népfront városi titkára és a megyei bizott­ságnak tagja. Tagja volt a Nyugatdunántúli Intéző Bi­zottságnak és az Országos Béketanácsnak is. Társadal­mi tevékenységéért szintén sok elismerést és kitüntetést kapott. A pártnak 27 éven keresztül volt fáradhatatlan harcosa. Wilheim Béla emlékét családi és baráti körén kí­vül a Lakástextil Vállalat, annak dolgozói, Kőszeg vá­ros lakói kegyelettel megőr­zik. A Lakástextil Vállalat saját halottjának tekinti. Temetéséről később intéz­kednek. Az ellenzék elutasítja Választásokat rendeznek Bangladesben Május huszonhetedikén parlamenti és elnökválasztá­sokat rendeznek Bangla­desben — jelentette be szer­dán Hosszain Mohammad Ersad tábornok-elnök. A bangladesi államfő közlése szerint március 26-tól — a függetlenség kikiáltása 13. évfordulójának napjától — ismét lehet nyilvános poli­tikai gyűléseket tartani. Eredetileg az elnökválasz­tásokat májusra, a parla­menti választásokat pedig novemberre tervezték. A kormányzat választási menetrendje március 25-re viszont helyhatósági válasz­tásokat írt ki. Az államfő­­bejelentése az ellenzéki erők által csütörtökre meghirde­tett általános sztrájk elő­estéjén hangzott el. A hu­szonkét főbb ellenzéki pár­tot tömörítő két politikai szövetség a helyi választá­sok elleni tiltakozásul szer­vezi a csütörtöki megmoz­dulást. (Az egyik szövetség­be tizenöt párt tartozik és az Avami Liga irányítása alatt működik, a másikat a Bangladesi Nacionalista Párt vezeti). A pártok mindezideig elutasították, hogy részt vegyenek a he­lyi választásokon, mivel ál­láspontjuk szerint azokat egy törvénytelen katonai kormányzat égisze alatt rendezik meg. A két szövet­ség elsősorban a rendkívüli állapot megszüntetését, a politikai pártok tevékeny­ségének törvényesítését, a politikai foglyok szabadon bocsátását követeli. 1984. március 1. Csütörtök

Next