Vas Népe, 1984. május (29. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-03 / 102. szám
Megyésnélen, erdőszélen (..) A felsőjánosfaiak fényorgonája — ÉS DISZKÓ itt nincs is? Kihívásnak szántam a kérdést. ’Hosszasan beszélgettünk ugyanis már a faluról. Épülő házakról, le- és visszatelepedő családokról, a társközségi mivoltról, egy képviselői látogatás következményeiről, munkalehetőségekről, lélekszámról, de mindig ugyanoda kanyarodtunk vissza. A színjátszókhoz, az ifjúsági klubhoz. Hogy milyen darabokkal sorjázták a sikereket, milyen pályázatokat nyertek meg, milyen kitüntetéseket kaptak? Hallottam Ady és Radnóti-estekről. Ezért firtattam, vajon a felsőjánosfai tizen- és alig huszonéveseket a művelődésnek csak a komolyabbik oldala érdekli? Diszkóba nem is járnak? Horváth Ernőék kellemes otthonában beszélgetünk. A férj a népfrontbizottság elnöke. Felesége tanítónő és kiváló népművelő. A férj helybeli, a feleség ölből. Fiatal tanítónőként került ide, s lettek egy pár. Mindkettőjük életeleme a közösség, a kultúra, a szép, tartalmas élet. HIVATÁSUK is, hobbijuk is a fiatalság összefogása a szépre, a jóra. Színjátszócsoporttal, klubbal, könyvtárral, vetélkedőkkel és így tovább. A falukrónikában 1948 óta írnak a színjátszók sikereiről, amelyek a hetvenes évektől különösen megsokasodtak. A legutóbbi évekből felsorolni is hosszú lenne, hányszor voltak járási elsők, milyen minősítéseket kaptak bemutatókon. Annak ellenére, hogy négyet évente ahogy a gyerekek felnőnek, kicserélődik a tagság. Amúlt évben háromszori elsőségük alapján elnyerték a járási vándorserleget. Az idén újra nekik ítélték az elsőséget. A vépi bemutatón bronz minősítést kaptak, olyan együttesek között, amelyek főiskolás tagokkal léptek színpadra. Az ifjúsági klub márciusban megkapta a Vas megye Kiváló Ifjúsági Klubja kitüntetést. — A fiatalok azt gondolják, az ifjúságiklubban csak szórakozni, táncolni kell — mondja Horváthné. Nem könnyű megmagyarázni nekik, miért jó Adyverseket tudni, nagy irodalmáraink életét, műveit ismerni. Amióta az első versenyt megnyerték, azóta azonban igen fogékonyak erre. — Természetesen van diszkó is — adja meg végül a választ kérdésemre. — Fényorgonával, teljes felszereléssel. Ezeket később a kultúrházban meg is nézzük. Az összes berendezést, a szőnyegtől a fényorgonáig a díjakból vásárolták a fiatalok. Minden az ő munkájuk eredménye. Nem tanácsi pénzből, vagy központi keretből jutottak hozzá. HÉT, TíZ, 15 EZER forintos díjakat hoztak haza szerepeléseikről a színjátszók, a klubosok. Tájolni is azért jártak s járnak, hogy legyen pénzük, amire kell. — S egy-egy diszkó és bál után „csatatér-e” a kultúrház? — térek vissza a témára. — Sok helyen panaszkodnak, hogy törnekzúznak ilyenkor egyes magukról megfeledkezett fiatalok. — A kultúrház avatásakor, 1963-ban 140 széket kaptunk. Száz szék ebből ma is épen megvan. Több mint húsz év telt el azóta. Azt hiszem, ez mindent elmond a fiatalokról — mondja Horváth Ernő, s a feleség hozzáteszi: — A szép italbolt vezetője némelykor panaszolja is, hogy a klubélet elvonja tőle a fiatalokat. A fiatalság olyan, amilyenné a felnőtt társadalom neveli. Felsőjánosfán valóban a felnőttek jó példáján nevelkedhetnek az új meg új generációk. A társadalmi összefogás szép példáit a falu gyarapítására jól ismerik a falukrónikából, szüleik elbeszéléséből. 1950-ben iskolát építettek, majd a villamosítás következett, s aztán a vasúti megálló, a klubkönyvtár, a tűzoltószertár, a temető rendezése, legutóbb — a képviselői látogatás nyomán — a klubkönyvtár felújítása. AZ ÉLET azonban nemegyszer megpróbálta őket. Bármilyen észérvek szóltak mellette, keserűen érintette őket az alsótagozat körzetesítése Hegyhátszentjakabra. Megszűnt az iskola! Valósággal sokkolta a tény azokat, akik 30 évvel ezelőtt építéséért fáradoztak. A Horváth-házaspár dicséretére szól, hogy maguk is átvészelték a krízist, s a falunak is segítettek ebben. Micsoda öröm volt, hogy a tanítónő és családja maradt a faluban! Horváthné kezdeményezésére a tanács könyvtárrá alakította az iskolát, amely így most is a közművelődést szolgálja. A kies fekvésű falu képén is tükröződik a megmaradás, az élniakarás. Több új ház épül. Családok költöznek vissza, vagy máshonnét telepednek ide. — 1945-ben — mondja a népfrontelnök — 240 lakosa volt a falunak, s most is annyi. Nem nő, de nem is fogy. Köszönhető ez aszékhelyközség ipari szövetkezetének és Zalalövő közelségének is. Munkát tehát a közelben is találnak. Az autóbusz-közlekedés kielégítő. Még a Szombathelyen dolgozókat is naponta ■viszik hozzák. Jó átlagszínvonalon élnek a családok. A fiataloknál rendszerint az asszonyok is dolgoznak. Horváth Ernő maga is a zalalövői műszaki szövetkezet nyugdíjasa. Nem nyugdíjasként él azonban a faluban. Kiderülhetett ez már a leírtakból. Tagja a közös tanács végrehajtó bizottságának, pártvezetőségi tag, s népfrontelnök. — Sohasem pihenünk — mondja a felesége. — Az emberek csak szombat-vasárnap érnek rá, akkor tartjuk rendezvényeinket. A politikai vitakörnek is sokszor vannak fiatal részvevői a KISZ-szervezetből, amikor kül- és belpolitikai kérdésekkel ismerkedünk. TALÁN AZÉRT IS olyan fiatalosak, mert sokatvannak fiatalok között. Ám a népfrontelnök és Berkes Lajos titkár a falu más teendőiről sem feledkezik meg. Tudják, ki szorul állandó vagy esetenkénti segélyre az idősek közül. A tanácsnak is van erre gondja-pénze. Segítik őket a tüzelőbeszerzésben. Orvosi rendelőjük olyan korszerű, hogy száz év múlva is megállja a helyét — mondják. Most még csak kéthetente rendel az őrimagyarósdi orvos, de szeretnék elérni a hetenkénti rendelést. A falu a megyehatáron terül el, Zalalövő pár kilométer ide, gyógyszerért is a zalai településre járnak. Az ellátásba a pankaszi bolt is besegít. A helyi vegyesboltban több minden megrendelhető, felíratható, s a pankasziak beszerzik, alkalmas fuvarral például a műtrágyát Jánosfára szállítják, a kapuba leteszik. — Még messze vagyunk attól, hogy mindennel elégedettek legyünk — mondják egybehangzóan Horváthék. Egészséges türelmetlenség munkál bennük, s mindazokban, akik a kis falu népfrontmozgalmában, kulturális életében részt vesznek. Akik a hívó szóra előadásokra járnak, társadalmi munkátvégeznek. Akik csinosítják házukat, újakat építenek, itt gyűjtenek erőt, felfrissülést napi munkájukhoz. Ez az egészséges elégedetlenség munkál a fiatalokban, amikor újra és újra színpadra lépnek, pályázatokat írnak. Akkor is, amikor csak szórakoznak a klubban, s amikor Szegeden az ünnepi játékokon hajnalig vitatkoznak, kinek mi tetszett a Hunyadi László, a Háry János, a Trubadúr előadásában. ÚJRA A FIATALOKNÁL tartunk tehát, akik ipari tanulók, középiskolások, szakmunkások, alkalmazottak. Horváthék leánya tanárnő. Körmenden tanít, de lelkes szervezője és résztvevője, szülei példáján, a falu művelődésének. Mondhatjuk, hogy a népfrontmunka Felsőjánosfán a kultúrmunka? Mondhatjuk, hisz a falu életképességének, megtartó erejének egyik oszlopa ez. S a másokért, a faluért való szép, tartalmas élet megvalósulására kell-e beszédesebb példa, mint a felsőjánosfai? Markovits Ilona Oscar-díjasok színpadon, szövegkönyveket írt, és kisebb filmszerepeket játszott. 1969-ben ismerte meg nevét a világ a Szelíd motorosok részeges ügyvédjének szerepében. 1974. óta már csak filmszínész. 1975- ben kapott először Oscardíjat, a Száll a kakukk fészkére Mc. Murdyjának megformálásáért. Ismertebb filmjei közül néhány: öt könnyű darab, Kínai negyed, Foglalkozása: riporter. A legjobb külföldi filmi díjában mi is érdekelve voltunk. Az öt benevezett produkció közt szerepelt a Jób lázadása. A jelölés maga is minősítés, a díjat azonban Ingmar Bergman filmje, a Fanny és Alexander kapta. 1976 óta, amióta elhagyta hazáját, ez a világhírű rendező első újra Svédországban forgatott alkotása. Kitart amellett, hogy ez az utolsó film rendezése. Hogy így lesz-e, a jövő dönti el. A díjnyertes alkotás egy jómódú nagy családról szól, amely svédországi városban él a század elején. A hosszútörténet csak rövid időt ölel fel hőseinek életéből, a problémákkal való viaskodásukból. Mint minden Bergman-filmnek, ennek sem a története az elsődleges, hanem az emberi kapcsolatok. Bergman alkotótársa ezúttal is a kiváló Sven Nykvist operatőr. A népes szereplőgárdából csak néhány ismert Bergman-színész nevét emeljük ki: Jarl Kulié, Christine ScholHn, Harriet Andersson, Gunnar Björnstrand, Erland Josephson. A legjobb színészi alakításért Robert Duvallt jutalmazták a Gyengéd megbocsátás című filmben nyújtott teljesítményéért. Iszákos férfit személyesít meg, aki egy útmenti benzinkút tulajdonosnőjét arra kéri, hadd dolgozhasson nála néhány napig kosztkvártélyért. .. Az asszonyt Tess Harper, a kisfiát, Sonny Allan Hubbard játssza. A kritikák őket is dicsérik. Ugyancsak a Gyengéd megbocsátáshoz fűződik a legjobb forgatókönyvért adott Oscar-díj, amelyet Horton Foote-nak ítéltek oda. Barbra Streisand sokat remélt Yentl című filmjének nevezésétől, hisz többszörösen is magáénak mondhatta ezt az alkotást. Isaac Beshevis Singer regénye alapján Jack Rosenthallel ő írta a forgatókönyvet, ő volt a rendező és a saját produkcióban készített alkotásnak ő játszotta a főszerepét. Míg a sikeres és nálunk is hamarosan látható Tootsie-ban Dustin Hoffman olyan férfit játszik, aki csak nő képében tud érvényesülni, Streisand filmjében egy fiatal lány adja ki magát férfinak, hogy tanulhasson. Ehhez persze az is hozzá tartozik, hogy a történet a századelő Kelet-Európájában játszódik. Streisand várakozásával ellentétben filmjének csak zene- és dalszerzői, Michel Legrand, Alan és Marilyn Bergman kapott Oscar-díjat a legjobb zenei feldolgozásért. A legjobb eredeti dalnak járó kis szobrot Giorgo Moroder Micsoda érzés című szerzeményének adományozták, amely a Fleshdance című filmben hangzik el. A történet egy fiatal nőről szól, aki függetlenségre törekszik, és híres táncosnő akar lenni. Három Oscar-díjat kapott az Igazi helytállás című, űrhajósok között játszódó produkció: eredeti zenéjéért, hangeffektusaiért és hangprodukciójáért. A film írója és rendezője Philip Kaufman, a főszereplők: Sam Shepard, Barbara Hershey és Donald Moffat. Mint eddig, valószínűleg most is eljut hozzánk néhány az Oscar-díjjal jutalmazott produkciók közül. Erdős Márta Jelenet a Gyengéd megbocsájtás című filmből. Középen Robert Duvall. 1984. május 3. Csütörtök Műanyag poharak, egyebek A várva várt eső ellenére általában szervezetten, rendben zajlottak megyeszerte a Munka ünnepén a rendezvények. Tízezrek vettek részt a felvonuláson a megyeszékhelyen és igazán gazdag kulturális program várta az érdeklődőket kedden délután a Claudius Szálló melletti parkoló színpadán. Jól felkészült a vendéglátás, a kereskedelem is. Amerre szem ellátott, a Kálváriától a Pásztor csárdáig, szinte mindenütt lehetett kapni harapni és hörpinteni valót. Csakhogy: délutánra már lépni sem lehetett a sok szeméttől, eldobott műanyagpohártól, s az ünneplők térdig jártak a mustáros papírtálcákban, szalvétákban. S ami még „szorítóbb” gond volt: a szervezők nem gondoskodtak illemhelyek felállításáról sem. Szükségszerűen megszálltak felnőttek és gyerekek a gyönyörű és rengeteg munkával, költséggel megépített emlékmű bokros, virágos oldalát, s nem kevesen a környék házaiba csengettek be esendőn. Még valami: a zászlókról már többször is írtunk az elmúlt héten. Nem szószaporításként, de megemlítjük: a felvonuló vállalatok, intézmények között vonult egy olyan csoport is, amelynek tagjai összecsavart zászlókkal lépdeltek. Csak utólag derült ki, hogy miért: a zászló készítője, a Háziipari Szövetkezet fordítva szegelte fel a selymet és így zöld, fehér, piros ilett a lobogó. Még szerencse, hogy észrevették — bár észrevehették volna egy nappal előbb is. S szóljunk arról is, hogy az Élelmiszer Kisker dolgozói reggel 3-tól késő estig dolgoztak egyfolytában, s volt olyan, aki tegnap reggel hajnaltól ismét pult mellé állt. Bizonyára lehetett volna váltótársról gondoskodni. E nagy ünnepre minden évben megkülönböztetett figyelemmel készülnek a szervezők. Óhatatlan, hogy apró hibák ne forduljanak elő. Azonban a felsorolt szervezési hiányosságok véleményünk szerint nem aprónak minősülnek. Napok, talán hetek kellenek, hogy üdülő városrészünk ismét feléledjen__ ^ (györe) Buzdítás józanságra Gondolom bátran megválthatom valamennyi aszszonytársam nevében, hogy nem szoktunk örülni, ha az embereket (férfiembereket!) ivásra buzdítják. Kivéve persze, ha az ásványvizet, a Salvust, a Fonyódit, a Kékkútit és társait reklámozzák. Addig-addig, míg foganatja lett a reklámnak, s egyre népszerűsödtek az említett vizek. Egyik szomszédom például a legünnepibb ebéd mellé is Kékkúti vizet kíván inni, rovására egyéb folyadékoknak. Felesége épp ezért szaladt hozzám kétségbeesve az ünnepi bevásárlás után: a hazacipelt hét-nyolc üveg Kékkúti vízből négyet-ötöt akár azonnal vissza is cipelhetett volna. Szemmel láthatóan ihatatlan! Az üveg aljára vastag fekete szemétréteg ülepedett le. Az üveg mozgatásakor persze feljebb kúszik, úszkál a zavaros, olajossárgás lében! Igen, a lében, nem a vízben! Ha ezt a férje meglátja, aligha marad hűséges a Kékkúti vízhez! — Ne keseregj! — vigasztaltam. — Ha ez neki máris elég ürügy és ok a hűtlenségre, nyugtasd meg őt, hogy a sör sem tisztább, csak a barna üvegben kevésbé látszik! Szívesebben segítenék persze hathatósabban is a szomszédasszonyomnak, ezúttal mégsem keresgéltem a „felelőst”, az „illetékest”. A kifogástalan mentegetőzéseket, magyarázatokat ugyanis korábbról ismerjük: rossz az üvegmosó automata, kevés a munkaerő, kicsi volt a víznyomás, satöbbi... A bőséges exkuzálás tehát valamennyi felelőst tisztábbra mosna, mint az üvegeket az automata. Ha fordítva történne, jobb egészséggel fogyasztanánk, s nagyobb sikerrel toboroznánk újabb híveket a Kékkúti víznekbe. Május: munkavédelmi hónap 3 (Lakatos Ferenc karikatúrája)