Vas Népe, 1984. szeptember (29. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-01 / 205. szám

Új tanév kezdődik Közoktatásunk történe­teire kezdettől fogva nyu­godt és mozgalmas idő­szakok váltakozása jel­lemző: a csöndes évek, év­tizedek alatt rendszerint felsőb­b-nagyob társadal­­mii pedagógiai­­feszültsé­gek, ellentmondások hal­mozódnak föl a mélyben, és amikor ezek a felszín­re törnek, tovább már nem lehet kitérni a kü­lönféle tartalmi újítások vagy szerkezeti reformok elől. Persze nemcsak ná­lunk van ez így. Szinte nincsen olyan fejlett or­szág, ahol — főként az utóbbi századiban — húsz­­huszonöt évenként ne ke­rülne sor jelentős neve­lésügyi változtatásokra, s mindez azért, mert ami­óta intézményes oktatás folyik, az iskola sohasem zárkózhatott el a társadal­mi kapcsolatok-hatások elől. A nevelési-képzési feladatokat mindig is ha­tározott társadalmi igé­nyek szabták meg.­­Napjaink­ban kiváltkép­pen nem létezhet olyan is­kola, amely lemondana a lépéstartásról a társadalmi követelményekkel, ennek következtében a különbö­ző szerkezeti vagy tartal­mi korszerűsítésekről. Csak a megújulni képes iskolarendszer tud min­den korábbinál többet nyújtani a felnövekvő nemzedékeknek a képzés­ben és a nevelésben egyaránt. Sok minden megválto­zott, átalakult az utóbbi másfél évtized alatt az al­só- és a középfokú isko­lák életében; jóformán nem volt olyan tanév, amely ne az új és új fel­adatok megoldásának je­gyében indult volna. A felfokozott állandó szel­lemi-idegi készenlét alig­ha járult hozzá a tanítás színvonalának emelésé­hez —, a reformokkal szükségszerűen együtt já­ró kapkodás, bizonytalan­ság bizony megviselte, alaposan el is fárasztot­ta a pedagógustársadal­mat. A legutóbbi eszten­dők során mind több ki­áltás hangzott el az isko­lák belső életének nyu­galmáért, a kiegyensúlyo­zott nevelőmunka feltéte­leinek megteremtéséért. Mvniként a tavalyi tanév­nek, ugyanúgy az idei­nek is az lesz az újdonsá­ga, hogy az oktatási kor­mányzat nem jelölt ki új, megterhelő tennivalókat a tanítók, tanárok szá­mára. A most kezdődő tanév munkarendjét sza­bályozó miniszteri utasí­tás a szorgalmi idő, a ta­nítási szünetek és a vizs­gák időtartamának meg­határozásán kívül mind­össze két fontos teendőre hívja fel a nevelők fi­gyelmét: a felszabadulás negyvenedik évfordulójá­­nak méltó megünneplésé­re, valamint arra, hogy a tankönyvellátás javítása és a nagyobb takarékos­ság érdekében az intéz­mények vezetői szorgal­mazzák a nem munkálta­tó jellegű tankönyvek ön­kéntes begyűjtését és használatát a következő tanévben. (A már nem használható iskolai ki­adványok — munkatan- könyvek, munkafüzetek, elárvult tankönyvek — minden bizonnyal a MÉH-­­be kerülnek.) öncélú reformokra te­hát a jövőben sem törek­szünk. A mostanában oly gyakran emlegetett és az új tanévben is időszerű folyamatos fejlesztés nem mond ellent ennek az ál­lításnak, mert elsősorban nyugodt tempójú, tartalmi korszerűsítésre vonatko­zik, néhány tanterv és tankönyv korrekciójára. Rendszerünk demokra­tikus jellegéből követke­zik, hogy az oktatásügy­ben mélységes humaniz­mus, társadalmi igazsá­gosság érvényesül: az is­kolák kapui minden gyer­mek előtt nyitva állnak, ami korántsem jelenti azt, hogy a teljesebb esély­­egyenlőségért már min­dent megtettünk. Jócskán akad még pótolnivaló ezen a téren, miként az általá­nos műveltség széles ala­pokra helyezésében, a kö­zösségi nevelés pozíciói­nak erősítésében, a tehet­ségek fölkarolásában, a tanulói személyiség sok­oldalú fejlesztésében is rengeteg még a tennivaló — de hát ezek a felada­tok nem egyetlen tanévre szólnak. Az országgyűlés tava­szi ülésszakán előterjesz­tett és elfogadott közok­tatási program — amely a realizmus jegyében fo­gant — számol ezekkel a tanárpróbáló teendőkkel. Végeredményben olyan célokat tűz ki, amelyek a szocialista társadalom fej­lődése szem­pontjából élet­­be vágóak, ám amelyek az oktatási költségvetés tetemes növelése nélkül is elérhetők. Ez a program — miként Köpeczi Béla művelődési miniszter hangsúlyozta expozéjá­ban — „a kor kívánalmai­nak megfelelő változta­tásokat tesz lehetővé, amelyek a­­következő más­fél évtizedben szolgálni tudják a tartalmi, szerve­zeti, irányítási korszerű­sítést, és megfelelő gazda­sági feltételek biztosítá­sa esetén elő tudják ké­szíteni a későbbi, még na­gyobb arányú minőségi fejlődést”. Oktatásügyünk korsze­rűbbé tételének kilátása­it ki-ki alkata szerint ítéli meg, bizakodva vagy­­borúlátón. Az emberek­ tö­bbsége a gazdasági kö­rülmények szorítása el­lenére is optimista. Közé­jük tartoznak a pedagó­gusok is. Ez pedig azért fontos, mert a mostani tanév sikere, s persze a későbbieké is, mindenek­előtt azon múlik, hogy a nevelők serege hogyan­­azonosul a nagyszerű cé­lokkal, érdekeltek-e vé­gül is a munkában, a kor­szerűsítésiben. Bizakodásra ad okot, hogy a pedagógusok érzé­kenyek az újra, s hiva­tástudatuk a nehéz évek­ben sem csappant meg, és számolhatunk a szeptem­beri fizetésemelés ösztön­ző erejével is. Az viszont nyugtalanító, hogy most, augusztus végén sem tel­jes a szeptemberi induló tanárlétszám: néhány­­ezer állás egyelőre betöl­tetlen. Hogy ez a súlyos helyzet minél­ előb­b meg­­­szűnjék, elvégre ifjúsá­gunk neveléséről, saját jö­­vőnkről van szó, még so­kat kell tennie a­­társada­lomnak a nevelői pálya tekintélyének emeléséért, az itt dolgozók élet- és munkakörülményeinek hathatós javításáért. K. I. A. első tanítási napon. beszélgetések (3) a paradicsomig vésében, hanem az igazga­tósági épület egyik szobájá­ban beszélgettünk Georgi Szaniev elnökhelyettessel. Lényegében egyforma okból. A halászati egyesülésnek valószínűleg egyetlen hajó­ja sem tartózkodhat a kikö­tőben­, az agráripari egyesü­lésnek pedig, jóllehet 3000 hektárnyi szőlőterülete van, egyetlen árva borospincéje és egy liter bora sincs. Azon egyszerű oknál fogva, hogy teljes szőlőtermését feldol­gozatlanul adja el az állami borkombinátnak. Így hát íróasztal mellett ismerked­tünk meg a termelőszövet­kezettel. Igaz, asztalunkon jóféle, ötcsillagos konyak állt, amely viszont az itt termett szőlő levéből ké­szült. Az agráripari komplexum járásnyi területen, 25 és fél ezer hektáron gazdálko­dik. Két város és 17 falu­­tartozik hozzá.­­ A fő megélhetési forrás itt nem a mezőgazdaság, hanem az ipar és főleg a tu­rizmus. Hiszen az egész vi­dék üdülési terület, i­tt kez­dődik a híres, nevezetes Na­pospart, a közelben van a bájos Neszebar halászfalu, a naposparti kirándulások célja. Beszélgetőtársunk rész­letesen vázolta azokat a sza­kaszokat, amelyek során a bolgár termelőszövetkezeti mozgalom eljutott 1971-ig. Ekkor jöttek létre a korábban megerősödött termelőszö­vetkezetek egyesítésével az agráripari komplexumok. Ezek Bulgáriában átlagosan 13 200 hektáron gazdálkod­nak. Gyümölcsöt, mandulát is termel a gazdaság, de ki­emelkedő eredményeket a búza, árpa és kukorica ter­melésében ér el. Tavaly 3500 hektárnyi búzájuk 5,5 tonnát, 2200 hektár árpájuk 6 tonnát, 1100 hektár öntö­zött kukoricájuk 11 tonnát termett hektáronként. A 150 hektáros táblákról tavaly hektáronként 12 tonna para­dicsomot szüreteltek. — A 40 millió levés évi termelési érték 60 százalé­ka a növénytermelésből származik. Az állattenyész­tés teszi ki a további 33—34 százalékot. Juhot és szar­vasmarhát tenyésztünk. A 2100 tehéntől 4150 liter te­jet fejünk átlagosan — mondta az elnökhelyettes. Megtudtuk azt is, hogy a dolgozóik keresete átlagosan évi 3500 leva. Minden dol­gozónak 2 dekár háztáji jár, amit közösen művelnek és a termés értékét kapják meg a termelőszövetkezettől. Bulgáriában mind több csa­ládnak van háztáji gazdasá­ga, itt is felismerték ezek jelentőségét a mezőgazdasá­gi termelés fokozásában, az ellátás javításában. Hári Sándor (Következik: A csitalisták) Aratás az ország déli részén. Csúcsforgalom a Naposparton. 1984. szeptember 1. Szombat Sir a gyerek Fiatal édesanya mesélte: „Laci fiam hároméves I ■ kora óta óvodába járt. Nem mondom, hogy könnyen I szokta meg, hiszen előtte három évig otthon voltam ■­­ vele, és rettenetesen ragaszkodott hozzám. Hosszú I ideje még az ételt, az italt is csak tőlem fogadta el. I ■ Még az apja sem tudta megitatni, megetetni, mert I I csak az én kezemből volt jó neki étel-ital. Szóval nem I hezen szokta meg az óvodát, de megszokta. Sőt, na-­­­gyonis szeretett később oda járni. De most baj van: I m nagy izgalommal készültünk az iskolára, arra, hogy I a ő már elsős lesz. Együtt vettünk meg mindent és "­­ nem is álmodtam, hogy valami baj lesz. Amikor első­­ nap elbúcsúztunk a kapuban, láttam, hogy sírásra i­s görbül a szája. És azóta már elmúlt egy hét és Laci H I minden reggel már otthon kezdi a sírást és — mint I | a tanítónéni mondja — bizony folytatja az iskolában is.. ■ Éppen esztendeje lesz, hogy az édesanya elme-­­­e­sélte gondjait. Néhány hónappal később viszont már " ■ boldogan újságolta: Laci szeret iskolába járni, nem ■ sír már reggelenként, inkább ő sürgeti, hogy indul- e I jónak, mert szeretne mielőbb ott lenni. Miért jutott­ eszembe a tavalyi történet? Mert a­­ tanévkezdés minden szülő és diák számára esemény, de különösen nagy esemény azoknak, akik először lé- fl ■ pik át az iskola kapuját, akik először vesznek bú- 8 ■ csút gyereküktől a nagy kapu előtt. Sok gyerek ha­­g­y­mar beilleszkedik az új környezetbe, de bizony so­kan nehezen fogadják a változásokat. Új ember a ■ ■ tanítónéni, újak a pajtások — legalábbis egy részük, s ■ mert szerencsés esetben akad néhány volt óvodai | | társ is az első osztályban és akkor mindjárt nem olyan borzasztó az egyedüllét.­­ Tudom, a szülőknek szíve hasad meg, ha síró I­I gyerektől kell elbúcsúznia az iskola ka­pujában. Csak I ■ egyre gondoljon: mindez hamarosan elmúlik, teljesen­­ érthető és átmenetileg főleg azoknál a gyerekeknél B ■ jelentkezik, akik otthon kiegyensúlyozott környezet­ I ■ ben élnek. Baj tehát nincs. Az egyik gyerek könnyebben ■ fogadja a változásokat, a másik nehezebben. Csak ■ egy kis türelem szükséges: néhány nap, néhány hét i­s és eltűnnek a könnyek. s. M. I Volt egyszer I I egy játszótér , ■ Szombathely belvárosában, a Március 15. tér köz- I I vétlen szomszédságában. Ma már csak azok emlé- "­i keiben él, akik a hatvanas években költöztek a ját- m szóteret övező négy bérházba. ■ Ha kiülnek a megkopott, rozoga padokra, fel- ■ I emlegetik a régi időket. Amikor a tér egyik részén ® ,­­ben a szülök fociztak fiaikkal, rúgták a gólokat a B felállított két kapuba, a másik részen meg a homo- I ■ kozó selymes homokjában játszottak a kicsinyek. I ■ Kőkockával szegélyezett kavicsos utak váltakoztak a ■ I zöld pázsittal, különböző fajtájú növényzet díszlett, ■ és két nagy diófa árnyékában pihentek az öregek. I . A szép környezet a gyerekeket is kötelezte, vigyáztak I I is mindenre. Akkoriban havonta tartottak lakógyűlést a té-­­ ■ ren, közösen beszélték meg gondjaikat. Egy ilyen B lakógyűlésen határozták el, hogy megbízzák az egyik fl I nyugdíjas lakótársat a tér gondozásával. Megsza- I I vazták, mindenki fizet ezért egy (!) forintot havon- I ■ ra. Végül nem lett belőle semmi, hivatalos helyen elvetették, így aztán a lakók maguk gondozták a szép B ■ játszóteret. Aztán jött a gépkocsik korszaka. Tizennyolc ga- f­­­rázs épült a focipálya helyén. Ez már egy lépés volt a gyepes rész tönkretételére, néhány gépkocsitulaj- ■ ■ dános keresztül-kasul járt a téren, még a hinták és I­I a homokozók között is. Kisgyerekek, meg szüleik i­s riadt tekintete kísérte merészségüket. Később odaköltözött a KPM, az irodaházhoz ■ I megint csak garázsra volt szükség. Az egyik dió- I fát kivágták, a másikat betonkeretbe helyezték, ter-­­­mészetesen idővel az is kiszáradt. A növényzet meg­csappant a beton javára. És most nézzék meg a vá- ■ ■ rosszépítők, milyen képet mutat a hajdanvolt ját- I I szótér. A KPM építkezéséből megmaradt tégla he- I­I ver iszanaszét, két hatalmas betontalp sem kellett az I I építőknek. Otthagyták a sódert is, minek azt elvinni,­­ hiszen, olyan olcsó az építőanyag. Az embermagassá- f 8 gú gazt talán kár is említeni, mert ugyan kit érde- i ■ kel a kétszáz családon kívül... (takács) Kezdődik a küzdelem

Next