Vas Népe, 1984. október (29. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-10 / 238. szám

EXPRESSZ ★ ünnepi nagygyűlésen emlékezett meg kedden a vietnami főváros a francia gyarmati uralom alól való felszabadulásá­nak harmincadik évfor­dulójáról. Az elnöki pa­lota nagytermében tar­tott megemlékezésen je­len volt Le Duan, a VKP KB főtitkára, Tru­ong Chinh, a vietnami Államtanács elnöke és Pham Van Dong minisz­terelnök is. -­ Főképpen katonai kérdések álltak Giovan­ni Spadolini olasz és Manfred Wörner nyu­gatnémet hadügyminisz­ter firenzei tárgyalásai­nak középpontjában. Wörner hétfőn érke­zett Firenzébe, ahol találkozott olasz kollé­gájával, majd kedden mindketten Rómába, utaztak. A két miniszter október 11—12-én részt vesz a NATO nukleáris tervező csoportjának az olaszországi Stresában tartandó ülésén. ____________________________ Szovjet-osztrák kereskedelem Ausztria arra számít, hogy Norbert Steger osztrák ke­reskedelmi és ipari minisz­ter küldöttségének múlt he­ti moszkvai látogatását kö­vetően újabb megrendelé­seket kap a Szovjetuniótól — közölte az osztrák ke­reskedelmi és ipari minisz­térium szóvivője. Ipari lé­tesítmények, hajók, valamint olajkitermelő és gépgyártó berendezések bővülő eladá­sát remélik. Ausztria negyedik legfon­tosabb kereskedelmi part­nere a Szovjetunió, az oda irányuló export az idei év első felében 40 százalékkal bővült és 7,24 milliárd schilling volt. A Szovjet­unióból származó osztrák import ezen időszakban 26 százalékkal bővült és 8,82 milliárd schillinget tett ki. Ausztria energiaimportjá­nak 25 százaléka a Szov­jetunióból származik — kö­zölte a szóvivő. A távlati tervekről szólva megje­gyezte, hogy az elkövet­kező években Ausztria kap­csolódva a Szovjetunió kö­vetkező ötéves tervéhez, növelni kívánja részesedését a Szovjetunió nyugati ke­reskedelmében, azt a jelen­legi 4,2 százalékról az 1986 —90-es évekre 5 százalékra kívánja emelni. Szovjet—észak-jemeni együttműködés (Folytatás az 1. oldalról) Jemennek önzetlen segítsé­get nyújtott és nyújt jelen­leg is céljai elérésében, s a két ország kapcsolatai a kedden aláírt barátsági és együttműködési szerződés megkötésével új, magasabb szintre emelkedtek. A do­kumentum megerősíti a szu­verenitás és a függetlenség szigorú tiszteletben tartásá­­nak elvét és rögzíti a két­oldalú együttműködés továb­bi fejlődésének alapjait. A dokumentum hangsúlyozza továbbá a Szovjetunió szoli­daritását a Jemeni Arab Köztársasággal a tartós bé­kéért, a hegemonizmus és a gyarmatosítás, valamint a fajüldözés minden formája ellen folytatott harcában. Ugyanakkor a dokumentum nem tartalmaz egyetlen olyan kitételt sem, amely sértené bárkinek az érdekeit, vagy netán harmadik orszá­gok ellen irányulna — hang­súlyozta a pohárköszöntő­ben Csernyenko. Konsztantyin Csernyenko végezetül rámutatott: egy héten át jó, nyílt légkörű megbeszéléseket tartottak Moszkvában mindkét jemeni állam vezetőivel. A Szovjet­uniónak őszinte­­ örömére szolgál a kölcsönös tisztelet­nek és jószomszédságnak az a légköre, amely e két arab ország kölcsönös kapcsola­tait jellemzi. A Jemeni Arab Köztársaság államfője, a képen: Ali Ab­dullah Száleit a szovjet vezetőkkel látható a Kreml előtt. Különleges per. Különleges polgári per kezdődött kedden a New York-i bíróságon: a vietna­mi háború egykori ameri­kai főparancsnoka, William Westmoreland nyugalmazott tábornok indított rágalmazás miatt pert a CBS amerikai televíziós társaság ellen. Westmoreland nem keve­sebb, mint 120 millió dollár kártérítést követel a társa­ságtól amiatt, hogy egy 1982-ben sugárzott doku­mentumfilmben azt mond­ták róla: tudatosan megha­misította a vietnami szabad­ságharcos erőkről beérkezett hírszerzési adatokat. A film szerint Westmore­land fenn akarta tartani a „könnyű győzelem” látszatát és ezért kisebb adatokat kö­zölt Washingtonnal a Dél- Vietnamban harcoló szabad­ságharcosok létszámáról, mint amilyeneket saját hír­szerző apparátusa jelentett. A filmben ezt maguk az egykori felderítő tisztek mondták el. A másfél órás dokumentumfilmben a veze­tő riporter, az amerikai te­levíziózás egyik legismer­tebb személyisége, Mike Wallace „összeesküvésnek” nevezte a tábornok maga­tartását, ami sok ezer ameri­kai katona életébe került. Az amerikai közvélemény csak akkor tudta meg, hogy milyen erősek a felszabadító csapatok, amikor bekövetke­zett a nevezetes „Hold-újévi offenzíva”, 1968 tavaszán. A két fél olyan tanúk meghallgatását kérte, mint Robert McNamara egykori hadügyminiszter, Dean Rusk volt külügyminiszter, Wil­liam Colby és Richard Helms, a CIA két volt fő­nöke, Maxwell Taylor nyu­galmazott tábornok, aki eb­ben az időben a vezérkari főnökök egyesített bizottsá­gának vezetője volt. Rajtuk kívül sok volt tábornok, diplomata, magasrangú kor­mánytisztviselő, több volt elnöki tanácsadó tanúkihall­gatására is sor kerül. Új angol támaszpont Mint az mauritiusi for­rásokból indiai újságírók számára ismeretessé vált, London erőltetett ütemű ka­tonai célú építkezésbe kez­dett az Indiai-óceán térsé­gében. A földrajzilag a Chagas szigetcsoporthoz tartozó és Mauritiustól erő­szakkal elszakított Boddam szigetén óceénjáró hadihajók és tengeralattjárók befoga­dására alkalmas korszerű kikötő épül. A leendő bod­­dami katonai támaszpont hatósugarába esik Dél-Ázsia és egyebek között India is. Helyi megfigyelőik rámutat­nak, hogy a brit kikötő a Diego Garcia szigetén levő amerikai támaszpont köz­vetlen közelében fog elhe­lyezkedni. A Challenger és a Föld között ismét jó az összeköttetés Újdzab műrszalkis nehézségek merültek fel­ a Challenger amerikai űrrepülőgép útja során. Mire a személyzetnek si­került megoldania, hogyan továb­­bítsa a Földb­e az űrrepülő­gép radar­antennájának­ jeleit egy mesterséges hold segít­ségével, addigra a mesterséges hold működését zavarta meg egy kozmikus vihar. A radar­antenna jeleit egy, a Challen­ger külső felületére szerelt és a mesterséges holdra auto­matikusan irányító antennának kellett volna továbbítania. Ennek önműködő irányzó berendezése azonban elromlott. Ezért az űrrepülőt fordították úgy, hogy az antenna min­dig a műhold felé irányuljon. Mire azonban a manőver si­került, a kozmikus vihar következtében elromlott a mes­terséges hold továbbító­­berendezéseinek egy része, így a Személyzet csak a felvételek töredékét tudja a Földre to­vábbítani, igaz, azok kiváló minőségűek. További problémát okozott, hogy az amúgyis zsúfolt űrrepülőgép léghűtő berendezése sem működik megfelelő­en, ezért a kabinban nagyon meleg van. Az egyik űrha­jós véleménye szerint olyan a hőmérséklet, mint „Houston­ban augusztusban”. Houston nyaranta csaknem tropikus­­hőségtől szokott szenvedni,­­ az űrrepülőgépen viszont 21 fok körül kellene tartani a M­érsékelletet. A NASA, az Országos Űrhajózási Hivatal nem szándé­kozik egyelőre lerövidíteni a nyolc napra tervezett utat, s a nehézségek miatt csak a keddi kettős űrsétát halasztot­ták csütörtökre. Ked­den reggelre a földi irányítóknak sikerült módosí­tani a meghibásodott mesterséges hold működését. A mű­hold ismét biztosítja a rendszeres összeköttetést a Challen­ger űrrepülőgép és a Föld között. A kozmikus szerkezet a szakértők szerint napfolt-kitörés következtében hábásodott meg. Működésképtelenné vált berendezései helyébe most tartalék-berendezéseket helyeztek üzemibe, illetve egyes berendezések üzemmódját alakították át. Nem sikerült kijavítani viszont a Challenger léghűté­sében keletkezett hibát.­­ i­ / Atomüzlet Az IPA indiai hírügynök­ség értesülése szerint Pa­kisztán és a nyugatnémet OTRAG cég között titkos üzlet jött létre. A szerződés szerint az OTRAG — amely korábban a Dél-Afrikai Köztársaságnak szállított rakétafegyvereket — most Pakisztánnak szállít majd nagy mennyiségben nyu­gatnémet gyártmányú, atom­töltetek hordozására is al­kalmas, középhatótávolságú rakétákat. Urengji mezőn fő! Földgáz Olaszországba Megindult a napokban a szovjet földgáz szállítása az urengoji mezőkről kiinduló Jamal-földgázvezetéken Olaszországba — közölte a SNAM, olasz országos föld­­gázipari társaság elnöke. A múlt év májusában aláírt szovjet—olasz szerző­dés értelmében Olaszország évi 6 milliárd köbméter földgázt vásárol a Szovjet­uniótól 1992-től kezdődően, a korábbi szerződésekben lekötött mennyiségen felül. A SNAM elnöke elmondta azt is: lehetséges, hogy Olaszország emelj­e a két or­szág közötti szerződésben rögzített maximális vásár­lásokat. A tisztségviselő je­lezte: amennyiben az erre vonatkozó megállapodást az elkövetkező három év során aláírják, Olaszország évi 8 milliárd köbméterre növelné a pótlólagos földgázvásár­lásokat a Szovjetuniótól. ■Libanon Libanon baloldali, hazafias pártjai Nemzeti Demokrati­kus Front elnevezéssel új politikai tömörülést alakítot­­tattak — jelentette be kedden Bejrútban Valid Dzsumblatt, a Front elnö­ke, a Haladó Szocialista Párt elnöke. A Front — amelynek az ő pártján kív­ül tagja a Li­banoni Kommunista Párt, a Szíriai Nemzeti Szocialis­ta Párt, a libanoni Baath­­párt és az Arab Demokra­tikus Párt — alapító okmá­nyában a következő célokat tűzte maga elé: Libanon­­felszabadítása a megszállás alól; a nemzeti ellenállás elkötelezett támogatása; az ország újraegyesítése; de­mokratikus keretek között végrehajtandó politikai és gazdasági reformok; a val­lási megosztottság felszá­molása az állami életben; Libanon arab nemzethez való tartozásának megerő­sítése; a hadsereg demok­ratikus módon történő újjá­szervezése. Az idegen szavak és ki­fejezések szótárában a rizi­kó kockázatot, veszélyt je­lent. A rizikótényezők tehát kockázati tényezők, veszélyt jelentő tényezők. A közlekedésben a ve­szélyt különleges táblák­kal, veszélyt jelző táblákkal jelöljük meg. A közlekedés­ben résztvevők ezeket is­merik, és igyekeznek is be­tartani. Ismerik, mert kötelező vizsgát tettek,­ hogy jármű­vet vezethessenek. Betart­ják, mert tudják a veszély nagyságát és nem utolsósor­ban a közlekedési hatóságok azt be is tartatják velük. Tehát összegezve azt mond­hatjuk, hogy itt az ismeret szinte teljes mértékű, a he­lyes magatartás is magas százalékú. Ennek eredmé­nyeként a veszélyhelyzet nagymértékben csökken. Vajon hogyan vagyunk az infarktus veszélyt jelentő rizikótényezőivel? Mennyi­re ismerjük ma ezeket? Tu­dományos szempontból az infarktus kóroktanára vo­natkozó különböző vizsgá­latok az előidéző tényezők nagy részét feltalálták. Azonban ezeket az eredmé­nyeket, összefüggéseket a lakosság még nem eléggé is­meri és főleg magatartásá­ban, életmódjában ehhez még alig alkalmazkodik. Ezért súlyos most ez a prob­léma. Problémát jelent az is, hogy a különböző rizikóté­nyezők viszonyítása ma még rendkívül nehéz feladat. A környezethez és a belső adottságokhoz való alkal­mazkodóképesség egyénen­ként széles határok között mozog. Hiszen vannak, akik életmódjuk, életvitelük, al­katuk, meglevő betegsége­ik alapján infarktusváro­mányosnak tekinthetők. Mindezek ellenére mégis viszonylag magas életkort élnek meg. Ugyanakkor mások, szinte minden kimutatható veszé­lyeztető tényezőtől mente­sen mégis infarktusban szenvednek. Tehát a rizikó­­tényezők nem abszolutizál­hatók. Megítélésük körüli bizonytalanság azt mutatja, hogy a kutatás és a meg­előzés területén még sok a tennivaló. Az eddigi vizsgálatok vi­szont azt már bebizonyítot­ták, hogy a szívizominfark­tus rizikótényezői általában összetettek. Az egészségne­velésnek éppen az az igen fontos feladata, hogy a la­kosságának ezen ismert rizi­kótényezők kiküszöbölésé­hez, azok hatásának csök­kentéséhez, vagyis a helyes egészségmagatartás kialakí­tásához segítséget nyújtson. Melyek a legfőbb rizikó­­tényezők? Ma már 3 rizikótényező szerepe egyértelműen bizo­nyított. Ezek az elsőrendű rizikótényezők: dohányzás, magas vérnyomás, magas vérzsírszint. E 3 tényező önmagéban is hajlamosít infarktusra, ám, ha együtte­sen vannak jelen, akkor ha­tásuk nemcsak öszegeződik, hanem megsokszorozódik. Vagyis a 3 fő rizikóténye­zővel élni nemcsak háromszo­ros, hanem hathnyolcszoros infarktuskockázatot jelent. * Az elsőrendű rizikóténye­zők közül a dohányzás a leggyakoribb, mert a szív­érrendszert nagymértékben károsítja. Hazánkban a kö­zépkorú férfiak fele, a nők­ 30%-a dohányzik. A már infarktust kapott betegek 70%-ánál kimutatható, hogy előzően dohányzott. Sajnos jelentős %-uk még az in­farktus után sem hagyja ab­ba a dohányzást. Pedig a statisztikák bizo­nyítják, ha egy­­35 éves fér­fi napi 20—39 cigarettát szív, átlagosan 6 évvel rövidíti meg életét. Ha egy 35—50 év közötti ember napi 15 cigarettát szív, koszorúér betegségének kialakulása 3-szor gyakoribb, mint a nemdohányzóké. Napi 40 ci­garetta pedig szinte már biztos kockázatot jelent. A passzív dohányzás is éppen olyan káros, mint az aktív dohányzás. Legfel­jebb a passzív dohányos nem kerül annyiszor kap­csolatba a dohányfüsttel, mint maga a dohányos. Hazánk az egy főre jutó dohányzásban a 2. helyen áll. Sajnos meg is van az eredménye, hiszen a szív­érrendszeri megbetegedés Szíve egészsége (A.) Mi a 40 éve történt A Kommunista Párt és a Szoldáldemo­krata Párt illegális vezetőségének­­képviselői, Kállai Gyula, és Szafcasits Árpád Budapesten egységfront megállapo­dást írta­k alá. Ennek legfontosabb pontjai a fasiz­mus elleni közös harc, az új demokratikus Magyar­­ország felépítése, valamint a munkásosztály politikai­­szervezeti egységének megteremtése. Budapesten a Szír csoport kézigránát-és táma­dást intézett az Antalbolsevista Ifjúságii Tábor szék­háza ellen. Két nap múlva a csoport megismételte az akciót. Finn miniszter látogatása Toivo Viläjärvi, finn mezőgazdasági és erdőgazdasági miniszter Vámosa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter meghívására október 4—9. köz­ött látogatást tett hazánkban. Tárgyalásokat folytatott a kétoldalú együttmű­ködés fejlesztésének lehetőségeiről, és mezőgazdaságii, va­lamint élelmiszeripari üzemeket látogatott meg. Toivo Viäjärvit fogadta Marjai József, a Miniszterta­nács elnökhelyettese. Találkozott Veress Péter külkereske­delmi miniszterrel, Szabó Istvánnal,­ a TOT elnökével és Csendes Bélával, az Országos Tervhivatal elnökhelyettesé­vel. . A finn miniszter kedden sa­j­tó­tájékoztatót tartott. El­mondotta, hogy a mostani tárgyaláso­k jó alkalmat kínál­tak az együttműködés további lehetőségeinek feltárására. A finn mezőgazdaság, az élelmi­szer­ipar és az erdészet egy­aránt érdekelt a kétoldalú kapcsolatok bővítésében. Egye­bek között lehetőséget látnak arra, hogy közös megállapo­dás alapján fejlesszék a gyógy- és fűszernövény-termesztést és feldolgozást. A finn váll­alatoknál megvizsgált magyar alapanyag ugyanis beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Megvizsgálják annak lehetőségét­­is, hogyan lehetne a Finnországban gyártott tejipari termékek ízesítésére fel­használni a magyar gyümölcsöket,­­gyümölcsleveket. A finn vállalatok ugyanakkor­­ajánlatokat­­tettek a­­magyar élelmi­szeripar fejlesztésében való részvételre, egyebek között ga­bonatárolóik építésére, tejfeldolgozó berendezések szállítá­sára. A miniszter szerint tartalékok vannak az erdőgazda­sági együttműködésiben is. A részletes szakmai tennivaló­kat a magyar—finn mezőgazdasági és élelmiszeripari mun­kacsoport legközelebbi ülésén határozzák meg. Toivo Yiäjärvit kedden elutazott Budapestről. Reagan A Peresz találkozó Reagan elnökkel folyta­tott kedden megbeszélést Washingtonban Simon Pe­resz izraeli miniszterelnök. Ronald Reagan munkaebé­den látta vendégül Pereszt, aki korábban már kétszer tárgyalt George Schultz kül­ügyminiszterrel, találko­zott Caspar Weinberger hadügyminiszterrel és a kongresszus több vezetőjé­vel is. Értesülések szerint a megbeszélések közép­pontjában az Izraelnek nyújtandó gazdasági-anya­gi segítség kérdései álltak s a közel-keleti rendezés néhány vonatkozását is megvitatták. Izrael a jelek szerint el­sősorban azt szeretné, ha az idei költségvetési évre szóló, 2,6 milliárd dolláros amerikai katonai és gazda­sági segélyt egy összegben és azonnal folyósítanák s ezt követően más segítsé­get is nyújtanának Tel Avivnak. A miniszterelnök tárgyalásainak részleteit egyelőre még nem hozták nyilvánosságra. 1984. október 10. Szerda

Next