Vas Népe, 1985. április (30. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-01 / 76. szám
Árvíz, emberek, gondok a Hegyháton Tenger lett a szárvaskend—nagymizdó—döröskei Berek. A szökés iszapos víz csak ezen a részen több mint hatszáz hektárat áraszott el, s nincs tekintettel az alatta lévő értékekre. Százötven vagon szalma, harminc vagon széna kazlakban nedvesedik, ki tudja, mire lehet még használni? Fojtogat a víz több mint táz hektár őszi árpát, megközelítően háromszáz hektár — jól telett — búzát, na-ni kiterjedésű tavaszra előkészített mélyszántott területet, gyepet, és kisebb telepítésű svörösherét. Az ősziek télvégi megsegítésére harminc vagon nitrogén műtrágyát szórtak ki, de annak már semmi hasznát nem veszik. A szarvaskendi tsz tagjaiaz elmúlt húsz évben megismerték az árvíz és a belvíz okozta kárt. Ezerkiencszázhatvanötben hétszer, majd hét év múlva ötször gázolta áradás a szénen elmunlkált mezőiket, mintegy emetőt hagyva maga után. Aztán nem nárom évenként hozza izgalomba a lakosságot a Csörnöc és a Báta, de áradásukat megelőzi abelvíz. A vetést, a mezőt sajnáló embereket kérdezem, majd a vizet nézem, amely miatt Döröske—Molnaszecsőd közötti utat is le kellett zárni, hiszen azon is hosszan folyt — vagy folyik — a további területekre a Rába is a Csörnöc feleslege. — Éppen szolgálatos voltam —magyarázza Gyük László gépkocsivezető, amikor a Csörnöc átadására lettem figyelmes. Láttam, hogy komoly a helyzet, mert rövidesen a Rába is megtelt, majd kiloccsant. A vize elérte a Csörnöcöt, és másnak reggelre az lett, amit itt látnak... Szabó István és Vörös József traktorosok is csak ámulnak a baj láttán, hiszen művelni készültek a víz alatti területek egy részét. Mint a tapasztalt emberek mondják: sok jó idő kell ahhoz, hogy itt mostanában vetni lehessen. S akkor is mit? Aggódásának ad hangot Németh Lajos szerelő is, aki már látott itt árvizet, és tudja, mi a következménye. Csak hevenyészett számítás szerint 6,5—7 millió forint értékű terményre számoltak az elöntött területen. A mezei leltár értéke is 2,5 millióra becsülhető, de mint várható árbevétel ez is elmarad. És még nincs vége a kárnak. Utak, átereszek megrongálódtak, eltömődtek s egy fontos híd is használhatatlanná lett. A szövetkezet — korábbi hibák miatt — huszonkét és fél millió forint veszteséggel zárta az 1983-as évet. Ilyen kilátástalan helyzetbe került a gazdaság élére Verbovszki István elnök, Pető Gyula főagronómus és a jelenlegi főkönyvelő. A tagok mondják: személyüknek nagy szerepe volt, svan abban, hogy az üzem kezdett kilábalni a mélypontról. Tavaly például visszafizetett 3,5 millió forint esedékes banki tartozást, kiegyenlített 4,3 milliós kamatterhet, 914 ezer forint korábban kiszabott bírságot, és 340 ezer forint munkadíjadót, úgy, ho az idei évre is biztosítottnak látszott az újabb 3,5 millió forintos esedékestörlesztés. Tavaly a tagoknak is többet tudott fizetni a tsz, mint tavalyelőtt, ami a munkamorálra volt előnyös hatással. De most a váratlan kár és annak következménye miatt ismét nagy a gond. A vezetők sokat beszélgettek már a tagokkal a nagy területek hasznosításának lehetőségéről. A tavaszi árpa és a zab vetése már nem jöhet számításba. A kukorica és a napraforgó még adhat egyféle reményt, csak így a hajdina, aköles, a bab ... Ezekhez is jól jönne valamiféle kedvezményes vetőmag-akció olyképpen, hogy a termésből lehetne visszafizetni a mag árát. Pénzt foghatnának a nagyobb arányú fakitermelésből és feldolgozásiból, de ahhoz is előbb forint kellene. A faipari fejlesztésre pályázatot adtak be. Ennek kedvező elbírálása már a második félévben lendíthetne rajtuk, mert megvehetnék a feldolgozás gépeit, kellékeit. Enyhíthetné gondjaikat, ha a termelőszövetkezetek kölcsönös támogatási alapjából is jutna részükre egy olyan összeg, amekkora ilyenkor valóban segítséget jelent. Az Állami Biztosító — mint minden nehéz helyzetben — megértést mutat, ami beszédtéma is a munkahelyeken. A víz még tartja magát, s később visszahúzódik, levonul, sivatagot hagyva utána. Nehéz, költséges lesz majd a szántás, az újabb vetőágykészítés. Cseppet sem irigylem a gondban lévő, s azzal birkózó vezetőket, tagokat, akiket a szerencse is elkerül. Udvardy Gyula Fotó: Kaczmarski Zoltán stellét halok i árs fegyveres erők és testierek tagjait, a gazdasági üzemek megjelent vezetőit, is az esküre felsorakozott katonákat. Hozzájuk szólva egyebek között ezt mondta: — Önök már tudják, hogy a legmodernebb technika is haszontalan hozzá nem értő kezekben. A katonai mesterség elsajátítása kitartó, becsületes munkát, férfias helytállást követel. Katonai esküjük emlékeztesse Önöket a haza sorsa iránti felelősségre, pártunk és népünk áldozatos munkája eredményeinek megbecsülésére. Tetteik, elhatározásaik során mindig gondoljanak a mai, ünnepélyes katonaesküjükre. Nándorfi Balázs ifjú honvéd mellett ott állottak a szülei, amikor az esküt előolvasta. Felemelt öklű bajtársai egy emberként visszhangozták utána az életre kötelező érvényű mondatokat, miközben a Szózat hangjai újra és újra zengték , hazádnak rendületlenül ... Miután az eskü elhangzott, az előolvasó a csapatzászlók felé indult. Sok-sok éve tudósítok ünnepélyes katonaeskükről, tudom, ismerem minden mozzanatát, mégis, még ma is elszorul a torkom, amikor egy sugárzó fiatalságú katona odamasírozik a zászló elé, fél térdre ereszkedve megcsókolja. A többiek feszes vigyázzban, rezdületlen arccal nézik, de hiszem, hogy ezeket a fegyelmezett arcokat is megsimogatja a zászló selyme ... Németh Károly honvéd mellett ugyancsak ott álltak a szülei, amikor társai nevében ígéretet tett, hogy ifjúkommunista becsülettel, legjobb tudásuk szerint eleget tesznek a rájuk váró feladatoknak. Madarassy László alezredes, helyőrségparancsnok szólt az esküt tett katonákhoz. Gondolatok a beszédéből: — A mi hadseregünk szocialista hadsereg. Azzá tette a sor- és parancsnoki állomány érdekazonossága, a néppel való összeforrottsága, egész szellemisége, internacionalizmusa. A katonai szolgálat korunk objektív szükségszerűsége. Amíg az imperialista világ esztelen fegyverkezésével feszültséget szít a világban, hazafias és internacionalista kötelességünk hazánk védelmi képességének, harci készenlétének szüntelen növelése. Bátran állíthatjuk, összhangban pártunk XIII. kongreszszusa megállapításával, hogy néphadseregünk fegyelmezetten, egységesen kiáll pártunk politikája mellett, teljesíti a vele szemben támasztott követelményeket, katonáink tudatában vannak annak, hogy szolgálatuk a szó nemes értelmében becsület és tisztesség dolga, s az emberség nagy próbatétele is. Kötelez mindannyiunkat dolgozó népünk bizalma, a katonai eskü és nem utolsó sorban az elődök helytállása, akik szolgálati idejük során őrizték a laktanya alakulatainak jó hírnevét, illetve kivívták az „élenjáró” címet. Befejezésül a szülőket, hozzátartozókat arra kérte, hogy a család, az otthon szeretetével segítsenek abban, hogy szeretteik minden erejüket magasztos feladatuk szolgálatába állíthassák. A megye és a város ifjúságának nevében Horváth Róbert megyei úttörőelnök köszöntötte az esküt tett katonákat. — Mindnyájan büszkék vagyunk rátok. Az eskü szellemében sajátítsátok el a katonai ismereteket, s gondoljatok arra, hogy a mai naptól minden eddiginél nagyobb felelősséggel tartoztok a hazának. Legyetek éberek, erkölcsileg tiszták, gyarapodjatok tudásban, emberségben, a KISZ visszavár benneteket — mondotta egyebek között. A díszmenet mindig izgalmat vált ki a nézőkből. Nemcsak azért, mert pompás látvány, hanem azért is, mert szinte karnyújtásnyira vonul el előttük az, akit a legjobban szeretnének látni, s ez bevezetője annak az örömnek, amit majd az együtt töltött délután jelent. Várhelyi JózsefFotó: Kaczmarski Zoltán Hűséggel, becsülettel... 1985. április 1. Hétfő Hej, nevek! Nemrég egy helységnév (Nemesmedves) sajtóban történt elírása kapcsán tettem néhány, úgy vélem, jogos észrevételt az ilyen pontatlanság felháborító voltáról. Történelmi nevek nem kellő ismerete, „félreértése”, különösen, ha azok publikációkban, vagy egyéb nyilvános fórumokon szerepelnek, több mint egyszerű hiba. Folytatni kényszerülök a gondolatsort és a példázódást, mert hiszen sajnos egyáltalán nem elszigetelt jelenségről, felületességről van szó. Emléktáblák, utcanévtáblák örökítik meg egy-egy arra méltó személyiségünk nevét Itt is, ott is — rosszul. Gyakorta bukkan fel például a híres kuruc brigadéros, Béri Balog Ádám neve. Utcák, intézmények, művészeti együttesek vették fel, viselik ezt a nevet. Mindezek kapcsán időnként leírjuk. Többnyire hibásan. „Balogh”-nak, miként e név mai használóinál ez szinte kivétel nélkül gyakorlat. Csakhogy a kurucgenerális nevében a Balog-ház nem ragadt a „Ji”. Egyébként — mellőzendő minden vitát és tévedést, semmi egyebet nem kell tenni, mint felütni bármely lexikont. Erre lett volna szükség példának okáért, mielőtt a megyei tanács épületén lévő reliefre felvésték a szöveget, jó néhány évvel ezelőtt. Akkor nem csóválnák fejüket sokan, akiknek szemébe tűnik az elírás. Most aztán már hogyan, a miként helyesbít valaki? Bár Kőszegen megtették. Amikor felavatták Herman Ottó emléktábláját, azon még két „n” betű volt látható. Sürgősen észrevételezték a németesítést az erre érzékeny lokálpatrióták, és volt kellő bátorság az utólagos korrigációhoz. Se szeri, se száma, hányszor írják hibásan a Batthyány nevet. És hányszor kerül valamely névben az ,4” helyére „y” és megfordítva. Látni továbbá némely utcanévtáblán Kilián György nevét kibővítve még egy „1” betűvel. Sőt, — tán ez volt a csúcs — Fürst Sándor esetében felcserélték a vezetéknév két utolsó betűjét... Kevés itt a hely további felsorolásra. E néhány kirívó pálda azonban a maga módján épp eléggé bizonyítja, hogy a jó szándékot megbecsülést tükröző gesztusok kivált nem nélkülözhetik a gondos körültekintést. (lakatos) Ki az agresszív? Eldurvulás, agresszió. Agresszió szavakban és agresszió tettekben. Türelmetlenség és fékezhetetlenség. Egy ország szisszen fel, amikor olyan bűncselekményről hall, aminek nincsen indítéka, illetve dehogy nincs. Valakinek megint le kellett vezetnie fölgyülemlett romboló erőit, s levezette a jobbára ismeretlen vétlenen, aki semmiről nem tehet, ha csak arról nem, hogy akkor és ott a közelben tartózkodott, kéznél volt, kapóra jött. Jó, ha megússza súlyos sérüléssel, de volt rá eset, hogy bele is halt. Az eldurvulás, egymás semmibevevése, itt van körülöttünk. Kisebb-nagyobb változatait átéljük, elnézzük, elhallgatjuk, eltűrjük — jó, ha nem idézzük elő magunk is. Két agresszió közötti lélegzetvételnyi szünetben aztán érdemes elgondolkodni azon, hogy MIÉRT. A rádióban nemrégen Benedek István professzor közelítette meg a témát. Közelítette meg, szó szerint, mivel elég gyakran kimondta: jó volna tudni, de nem tudom. Magamat már nem féltem — célzott a korára — habár én se szeretném, ha a buszon utazó ismeretlen fiatalember teljes erőből arcon rúgna, de az utánam jövőket igen. Aztán példákat sorolt. A hétköznapi életből vett példákat, amikor lehetne agresszív ő is, de vigyázz rá, ne legyen. Nem engedi meg magának, mert nem fér össze a világlátásával, az életfelfogásával. S ha ő türelmes és udvarias, a szemben állók is azok. S amikor a társasága egyszercsak nem tud másképp beszélni, csak trágárul, akkor inkább megválik attól a társaságtól, mert nem bírja ezt a stílust. De mégsem biztos, hogy annyira agreszszívek vagyunk. Mert autóvezetés közben azt tapasztalja, hogy ötszázan normálisan haladnak, de ha egy megbokrosodik és veszélyesen előz, akkor azt az egyet veszik észre, és azt mondják: ilyen durva a közlekedési morál. Én nem tudok mást tenni, csak azt, hogy én nem vagyok agresszív, tehát nem vagyok hajlandó belebújni abba a kabátba, amit nem rám szabtak, és nem szeretem, ha úgy beszélnek a társadalomról, mintha annak minden tagja részese lenne valamiféle általános eldurvulásnak. Benedek professzor gondolkodásmódját fiatalabbak is megirigyelhetnék. —tria —