Vas Népe, 1985. szeptember (30. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-02 / 205. szám
Elindulnak az évnyitóra... Tulajdonképpen nem most, hanem jóval előbb — két éve — kellett volna sort keríteni már erre a beszélgetésre. Akkorra is volt megbeszélve, 1983 nyarának végére, amikor valami hirtelen támadt zavar állt be Kálmán Gyula életében. A tanév még rendjén ért véget, a pihentető vakáció, július, augusztus is a megszokott módon követte, ám akkor... egyszeriben mintha megállt volna az óramutató. Nem mozdult, nem jelezte számára, hogy eljött megint a szeptember, az új tanév kezdete. És talán ez hozta, hogy a szíve is kis híján megállt amikor, egyik percről a másikra. Infarktus jött, majd a füredi szanatórium. ★ — Voltál beteg korábbam is? — Nem én, soha a 38 év alatt, amíg tanítottam. Akkor lett csak baj, amikor végleg elköszöntem. A tavalyi nyár végét még a soproni szanatóriumban töltötte, ekkor sem sikerült az „időzített” találkozás. Kivártunk hát még egy évet. — Hogy vagy most a szíveddel? — Nem mondhatnám, hogy jól. Ez a szeles, változó idő rátelepszik, nyomja. Itt van egy halom gyógyszer, látod, ezzel élek. Meg állandó felügyeletre járok. Érzem, hogy eltelt sok esztendő ... Nézem szemüveges arcát, s az üvegből mintha egy percre visszatükröződne három és fél évtized. A múlt, amikor ugyanígy ültünk szemben egymással, csak kissé távolabb, ő a katedrán a tábla előtt, én meg lent a nyikorgó fajtadban. Osztályfőnököm volt. Az első tanárom ... — A múltból is mai arcodat látom. Ugyanezt a kis bajuszt, ezt a tréfálkozó mosolyt, amely aztán ha abbamaradt, hú ... ! Tudtál ám te másképpen is nézni! Igen szigorú tanár hírében álltál. Emlékszem egy nagy pofonra. A te kezedtől csattant, hál’ istennek nem én rajtam. — Ne mondd. Életemben kettőt adtam. — Az egyiknél ott voltam ... Próbált az énekkar a díszteremben. Volt köztünk egy fenegyerek, nem fért a bőrébe, szándékkal, hamisan énekelt. A karnagy dühösen rámordult: — Mekkora hülye vagy te fiam? — Az meg csak úgy rávágta nagy hirtelen. — Mint a temár úr. Akkor nyitottál be éppen... — Mosolyog és bólint szótlanul. — Felelj nekem őszintén. Elcsattanna a pofon ugyanezért manapság is? Hirtelen akar szólni, aztán mégis nyel egyet előbb. — Ma talán nem. Egyrészt mert ... Hm. Ma nem szokás így fegyelmezni. Megváltozott sok minden, — teszi hozzá kis szünettel. — A gyerek is. — Hogyan változott? — Ahogyan az otthoni környezet, a légkör, a viszony a szülőkkel. Meg amit tőlük hall. Gunk ... pénz ... hajtás ... munkahelyi problémák. A régi családi tereferét esténként pótolja a tévé, ahonnét meg jön a rengeteg információ. A gyerek felszedi, sokkal többet is idő előtt, mint amire szüksége van: összetettebb, bonyolultabb a mai gyerek. Sokkal nehezebb a pedagógus dolga. — Más lett ő is, mint volt akkor, amikor te kezdted a pályát? Elgondolkodik megint, lassan felel. — Hát, bizony. Talán nagyobb, szélesebb tudással jönnek. De ... egyesek talán kevesebb küldetéstudattal. Kevésbé lámpások ők, mint hajdanán ma voltunk ... őt még ezzel az intelemmel bocsátották útjára a kőszegi tanítóképzőből a negyvenes évek elején, hogy munkád a tanítás, hivatásod a tanítóság. A pusztacsói parasztgyerek messze, Kecskemét környékén kezdte a pályát, mint „népiskolai rendes tanító”. Negyvennyolcban ment vissza oda, ahol a diplomáját kapta. Tanított és tanult. Meszsze, Pécsre járt, hogy kémiából, földrajzból, biológiából tanári oklevelet szerezzen. Ebből az időből őrzöm én emlékét. Két évet, hármat volt mindössze velünk, aztán nagy hirtelen elvitték tőlünk. Hogyan, hová azt most ő meséli el. — 1951 októberének egyik estéjén kopogtak lakásunkon. A városi tanács művelődési osztályvezetője jött egy váratlan hírre: — Kálmán elvtárs, holnaptól ön lesz a leányiskola igazgatója! — Én?... De hát... Nem, nem, én semmiképp... Hogyan is gondolják. — Netán valami vaj van a maga fején? — jött a kérdés. — Ne majd kivisszük a napra, hogy gyorsan leolvadjon! — Azzal elköszönt. Kemény idők voltak, nagyon ellenkezni a hivatalos akarattal nem volt tanácsos. Huszonnyolc éves fejjed ijedten, szinte tanácstalanul egyszercsak ott voltam én, a legfiatalabb a csupa idős és tapasztalt kolléga között, mint igazgató. Meghatottan emlékezik a fogadtatásra, a sokféle bátorító segítségre, amit tőlük kapott. Aztán nyolc évre rá megint jött egy hivatalos felkérés, előléptetés. A megyei tanács művelődésügyi osztályának iskolai csoportvezetőjévé nevezték ki. Jó két évig tartott ez a kitérő, de a 62-estanév kezdésekor már megint ő állt Kőszeg legnagyobb általános iskolája élén. Mert akkorra már ez volt a Kossuth Zsuzsanna iskola. Csaknem 800 tanuló járt ide, együtt fiúk és lányok, ami nagy változás volt a korábbiakhoz képest. Fáradságos évek következtek. A szaporodó gondokat egyre inkább az idestova százéves épület rozzant állapota okozta. Halasztani lehetett a felújítást, elodázni nem. A nyolcvanas évek legelejére már tarthatatlanná vált a helyzet. Kiürültek a tantermek, öt különböző szükséghelyre oszlottak szét a diákok, tanárok. Az ezt követő másfél esztendő volt Kálmán Gyula igazi megpróbáltatása. Éppen akkor lett nyugdíjas. Más talán fogott volna csapatpapot, sietve elment volna. Ő azt mondta: egy évet még ráhúzok, de megújult, szép iskolát akarok magam után hagyni, így lett. Ma ez az iskola a megye legkorszerűbb intézménye. ★ Az ő igazgatósága alatt 2546 diák végezte el Kőszegen a nyolcadik osztályt. Egyötöde az itt élőknek. Tudom, szép búcsúztatója volt. Könnyesen szép, fájdalmas. Megkapta a Munka Érdemrend arany fokozatát. Ez csillog a legszebben kitüntetései közül. Legbüszkébb mégis a Gyermekekért Érdeméremre. Ez kizárólag neki szólt. Neki, aki lámpásként jött erre a pályára. ★ Sajnáltuk mindketten, hogy tervezett találkozásunk mindeddig késett. Most, hogy végre sor került rá, boldog szerfölött. Kivált azért, mert hiszen... Mire e sorok megjelennek, megint csak elindul ám ő az iskolája felé. A régi, jól ismert, ezerszer, tízezerszer megjárt úton, de ezúttal nem egyedül. Vele megy az évnyitóra, kézenfogva az éppen soros íkisuncska, Kinga, aki most lépi át először azt a küszöböt, amely még melegen őrzi a nagypapa lábanyomát. Menjetek derűsen, boldogan. És ... Vigyázz nagyon a szívedre, jó tanárom, Gyula bácsi! Lakatos Ferenc radgonai vásáron megalapozott, mindkét fél számára kölcsönösen előnyös legyen. A megyei tanács általános elnökhelyettese kitért arra is, hogy a Vas megyei vállalatok, munkaszervezetek a radgonai vásáron való részvételt nemcsak terítékeik kínálására, bemutatására használják fel, hanem a tanulásra is, hisz a vásáron tapasztaltakból sok mindent hasznosíthatnak. Örömmel üdvözölte, hogy a Vas megyei vállalatok vadgonai bemutatkozását viszonozva októberben szlovén cégek, munkaszervezetek ismertetik meg termékeiket a Vas megyeiekkel. Dr. Filec Borisz, a Szlovén Szocialista Köztársaság Végrehajtó Tanácsának elnökhelyettese válaszbeszédében hangsúlyozta, hogy Szlovénia nagy jelentőséget tulajdonít a Magyarországgal és a szomszédos Vas és Zala megyékkel kialakított sokoldalú együttműködésnek. Keresni kell a határmenti árucsere és termelési kooperáció bővítésének további lehetőségeit, mert azok még korántsem teljesen kiaknázottak. Kifejeztereményét, hogy Vas megye Tanácsa elnökének, dr. Bors Zoltánnak júniusi ljubljanai látogatása és Dusán Signorjal, a szlovén kormány elnökével történt tárgyalása, valamint a szlovén vállalatok októberi szombathelyi bemutatkozása további lehetőségeket teremt az árucsere fejlődésére. A fogadást követően a Szele Ferenc vezette Vas megyei küldöttség a szlovén vezetők társaságában megtekintette a vásárt, ahol a jövő évi kiállításig teljesítendő, oldalanként egymillió dollár értékű áru cseréjére vonatkozó szerződést írtak alá Szlovénia, valamint Vas és Zala megyék vállalatai, munkaszervezetei között. Szlovéniai és Vas megyei vállalatok között évente mintegy másfél millió dollár értékű a hagyományos határmenti árucsere, a mostani egymillió dolláros vásári megállapodás, amelyből Vas és Zala megyék fele-fele arányban részesülnek, a másfél millió dolláron felüli árucserére szól. Mint ahogy Krämer József, a KONSUMEX Külkereskedelmi Vállalat vezérigazgató-helyettese a megállapodás aláírásakor hangsúlyozta, a mostani szerződésbenrögzített egymillió dollár csak kis hányada a hazánk és Szlovénia közötti árucserének, amely évente mintegy 5 és félmillió dollár értéket tesz ki. Ivan Kovac vásárigazgató, aki a magyar napon végig készséges kalauza volt a magyar látogatóknak, sikeresnek mondta az idei radgonai vásárt, s szerinte ehhez jelentősen hozzájárultal- mintegy 5 és fél millió dol- a Vas megyei kiállítók is. Farkas Mihály A Vas megyei küldöttség a vásáron. Az egymillió dolláros szerződés aláírása. 1985. szeptember 2. Hétfő Gomba, helypénz és melegpadló Ezen a napon rendszerint nem különösebben erős a szombathelyi piaci nyüzsgés, kínálat. A csarnok elején négy hosszú elárusító padot egymáshoz húztak, és meglepetésemre valami nagy, vastag lepel van rájuk kiterítve. Jó vastag és mintás, közelebbről már látom, hogy egy jókora termet betöltő melegpadló. Jókora darabokat jelölnek ki valami krétával belőle, aztán nem éppen kicsi darabokra szabdalják szét. Déry István, a gombavizsgálók avatott mestere és Csatár István helypénz-szedő buzgólkodik a nagydarab, vastag műanyag szőnyegpadló darabolásán. (A helypénzt már beszedték, a gombák vizsgálata már megtörtént). „Van bizonyos pénz a piac karbantartására — mondják —, de nem annyi, mint kellene. Szükség van a karbantartáshoz a piaci személyzet társadalmi munkájára is. Mindenki vállal belőle, s azt rendszerint túl is teljesíti. Jön az ősz, a tél is itt lesz hamarosan. És bizony olyankor már nagyon hideg a kő, főleg a földszinti vizsgáló, helypénzkezelő, villamoskapcsoló és más helyiségekben. Komoly, felfázásos betegséget lehet szerezni bennük. Ezért társadalmi munkával mi magunk melegpadlókat húzunk a betonokra, kövezetekre. Már egészen belejöttünk az ilyenféle munkákba.” Valóban szépen dolgoznak. Ezekben a hatalmas piaci termekben és kisebbnagyobb helyiségekben a személyzet megtalálja a fontos, nagyon hasznos társadalmi munkát. Ez azért is tiszteletre méltó, mert ez a személyzet igazán nincs „valami jól eleresztve” fizetéssel. Amikor szabdalják a műanyagpadlót, valaki humorosan megkérdezi tőlük: „Remélem, az összehúzkodott, munkaasztalnak használt, elárusító padsorokért maguk is megfizetik a helypénzt!” Szerintem munkájukkal busásan megfizetik! — pozsgai — em . Van-e, és hol? — Az építkezés egész embert kíván — mondta valaki arra célozva, hogy a családi házat építőnek sokat kell járkálnia, utazgatnia, érdeklődnie, hol milyen anyagot talál. A hosszas járkálás, telefonálgatás általában eredményes — legalább is idővel. Pedig lehetne egyszerűbben is. A közelmúltban, amikor a népi ellenőrök a magánházépítést vizsgálták a megyében, érdekes dolgot figyeltek meg. A vizsgálat időpontjában például a Tüzép telepein nem volt kisméretű tégla, de az egyik községi áfész-telepen jelentős készlet halmozódott fel. Az építkezők a megmondhatói, mekkora könnyebbséget jelentene egy központi építőanyag-nyilvántartás. (Gondot jelenthet-e ez a számítógépek korában?) Ennek hiányában például a Tüzép-telepek nem tudnak tájékoztatást adni a másik telep készletéről. Marad így a taxi, az autó, a telefon. És telik a munkaidő, mert az ilyesmit napközben lehet csak intézni. Az említett népi ellenőri vizsgálat kiemelte viszont a Szombathely és Vidéke Afész-nél meghonosodott gyakorlatot: ott ismerik a másik telep árukészletét. Ugyan kérem, az építőanyag utáni szaladgálás már a múlté — mondhatná bárki. Hiszen már működik az új forma, amit nem a legszebb kifejezéssel anyagbiztosítási szerződésnek hívnak. A vizsgálat során az építkezők szóvá tették, hogy az építőanyagkereskedelem nem mindig tartja be a szerződésben vállalt szállítási határidőt. A Tüzép ellenvetése is jogos: nem egy építkező egyszerre több teleppel is szerződést köt. Ha megjön az áru, a telep nyolc napig köteles tartani, holott lehet, az építkező másutt már rég megkapta a szükséges anyagot... Futkosás, szerződés — ha kevés az építőanyag, csak késve juthat hozzá a vállalkozók egy része. Amíg sok a hiánycikk, addig az ellátást csak toldozni-foldozni lehet, megnyugtatóan megszervezni nem. Biztató jelek azonban vannak már a megyében is, új és megújuló téglagyárakról olvashatunk. Az egyik alföldi Tüzép-vállalatnál pedig — a tv-ben is hirdették — kedvezményes téglavásárlási akciót hirdettek. Bárcsak mindenütt és minden építőanyagból lennének már nehezen eladható készletek.... (Jakabos Ferenc karikatúrája) .