Vas Népe, 1985. november (30. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-01 / 257. szám
A maga nemében a legkorszerűbb Átadták a 17. számú Volán A 17. számú Volán Vállalat tavalyelőtti negyedszázados jubileumára megjelent egy kis füzet. Szép sorjában megtalálhatók benne mindazok a fontosabb események, amelyek a 25 év krónikájában megkülönböztető jelentőségűek. Ragadjuk ki ezek közül is az igazán nagy állomásokat. 1966. Átadják a vállalat új, Körmendi úti komplex telepét. 1971. Elkészül a vállalat új tanműhelye. 1931. A szombathelyi üzemek teljes igényét kielégítő szociális létesítményeket helyeznek üzembe. És... A gyarapodás, gazdagodás, kiteljesedés soron következő igen nagy állomásához tegnap érkezett el a 17-es Volán, mégpedig az autóbusz középjavító üzemének átadásával. Ez a teljesen új üzem szerves egységként illeszkedik be a vállalat tevékenységének egészébe, szorosan vett funkcióját tekintve mindazonáltal el is tér attól. Jelentősége vitathatatlanul túlnő a megyehatáron, amit jelképez az is, hogy átadásán itt voltak az ország valamennyi társvállalatának képviselői. Eljött felavatni és átadni az új üzemegységet a közlekedési miniszterhelyettes, dr. Nagy Ervin, megjelent az eseményen Horváth Miklós, a megyei pártbizottság első titkára, Szele Ferenc, a megyei tanács általános elnökhelyettese, Horváth Lajos, a szombathelyi városi pártbizottság első titkára, Paisch Nándor, a Volán Vállalatok Központjának vezérigazgatója, s itt voltak a tervező, beruházó, kivitelező vállalatok (mindenek felett a VASÉP) képviselői, akiknek Kocsis József igazgató meleg hangon köszönte meg a tervezett költségen belül elkészült hatalmas munkát. Tette mindazok nevében, akik mostantól itt dolgoznak az eddigiektől sok tekintetben eltérő technológiával és merőben más munkakörülmények között. A birtokbavevő nagy létszámú szakmunkás gárda természetesen szintén jelen volt az avatási ünnepségen. Egy kis visszapillantás. Megyei Volán Vállalatunknál 1966-ban újították föl az első autóbuszt. Egy évre rá már hatvanötöt, aztán fokozatosan egyre többet a Söptei-, meg a Gábor Andor úti telepen. Az ide előirányzat már 180, ám a következő évi — hála az új létesítménynek — 240 lesz. Erre képes — a maga nemében országosan is legkorszerűbb felszerelésekkel rendelkező , két nagy épületcsarnok, meg a munkát segítő többi üzemrész. Vas megyének és szinte az egész Dunántúl társvállalatainak autóbuszai mellett egyre inkább sor kerülhet mostantól az egyéb intézmények hasonló járműveinek felújítására, karambolos javítására, műszaki szemléjére. Minőségileg másként, magasabb fokon történik mindez mint eddig, főként ami a vázszerkezetek korrózióvédelmét, a karosszériajavítást, a fényezést stb. illeti. Az elmúlt évtizedekben nem történt hasonló beruházás hazánkban. Ezért, meg a fent elmondottak miatt számít különlegesen fontos eseménynek mindaz, aminek tegnap délelőtt tanúi voltunk. Felvételeink az avatás alkalmával készültek a Volán új üzemeiben. Az avatás legünnepélyesebb pillanata: dr. Nagy Ervin miniszterhelyettes átvágja a szalagot. A legkorszerűbb Ikarus buszok vázszerkezeteit és karosszériáit a legmodernebb tech- L. Fonológia szerint javítják, illetve újítják fel az óriás-üzemcsarnokban. Fotó: B. S. a REMIX-ben amire végre ki mertük nyitni a szánkat. G. J.: — Az öt évhez hozzátartozik, hogy ezalatt az idő alatt rengeteget változtak a gazdasági körülményeink, sokszor váltottunk. K. F.: — Számokkal is el lehet mondani, mekkora változás volt a gyárban. 1980 óta ötször volt átszervezés, kétberendezést telepítettek. Emiatt nagy volt a mozgás. Az emberek legfőbb gondja volt, hogy a budapesti központban jóval többet keresnek a dolgozók. Morgolódtak emiatt eleget. Odáig jutottunk, hogy az igazgatót kellettlehívnunk egy termelési tanácskozásra. Ezen kértem, magyarázza el, miért van ez a nagy különbség. Azt mondta, azért, mert a központ Budapesten van, ott magasabbak a bérek. Ezen azóta túljutottunk, szépen alakulnak itt Szombathelyen is a bérek. 1980-ban 38 ezer forint volt az átlagkereset, 1984- ben már 52 ezer 600 forintig jutottunk el. Van fejlődés. Változtak tavaly a műszakpótlékok is, a délutáni 20- ról 30 százalékra emelkedett, s tudni kell, nálunk sok a kétműszakos dolgozó. G. J.: — Az is hozzátartozik ehhez az öt évhez, hogy például szociálpolitikai téren nem voltak látványos újszerű változásaink. Ez nem azt jelenti, hogy elégedetlenek vagyunk, vagy azok a dolgozók . Mi már régebb óta adunk beiskolázási segélyt a rászorulóknak, megszervezzük az üdüléseket, legalább tíz éve nem volt olyan gond, hogy egy dolgozónk gyermeket ne tudtunk volna bölcsődébe, vagy óvodába elhelyezni. Az orvosi ellátás is teljesen megoldott, van fogászati szakrendelés és két éve a gyárban laboratórium is. Az elmúlt évek alatt csak az volt a gondunk, hogy szinten tartsuk a vívmányainkat, azt hogy étlapról étkezhessenek a dolgozóink, a rászorulók megkapják a segélyeket, s megszervezzük évente a kimara találkozókat. K. F.: — Minden évben két kommunista műszak van a gyárban, ennek bevételéből 600, 800, 1000 forintot kapnak a nyugdíjasaink, és még segélyért is jöhetnek. B. T.: — Ezen kívül a műszaki főosztály dolgozói azoknak a nyugdíjasoknak, akik magukra maradtak, vagy a helyszínen, vagy behozva megjavítják a háztartási gépeiket. Segítik őket a szocialista brigádok is. 82 szocialista brigádunk van, s olyan erő az emberekben, hogy az szinte hihetetlen. Lényeges állomása volt a mozgalomnak az eltelt öt évben: a középszintű vezetők véleményezése. Mi a műszaki főosztályhoz tartozunk, itt a férfiak nyersebbek. Kifogásolták néhány vezető beszédstílusát, hangnemét. Abban bízom, hogy mivel minden évben ismétlődik majd a főnökök ilyenfajta „minősítése”, jobb lesz majd a beosztottakkal a kapcsolat. — Hogyan fogadták a dolgozók az idei választások új formáit, a titkos választási lehetőséget és a kétlépcsős választási módot? H. K.: — Nagyon jónak tartom a titkos választást, mert belső indításuk szerint szavazhatnak az emberek. Nálunk például azért fontos ez, mert két különálló egység tartozik egy gazdasági vezetőhöz, s a főnökünk nem tudja mindenkiről egyformán, hogy naponta milyen értékkel, szorgalommal dolgozik. — Mi foglalkoztatja az embereket, mit várnak a szakszervezettől ? K. F.: — Sok mindent várnak tőlünk. Elsősorban azt, hogy az emberek 40 órában keressék meg azt az összeget, amire most heti 65 órai munkával jutnak hozzá. Nagyon fontos társadalmi probléma ez, mert szerintem emiatt vannak a válások, emiatt nem alakul ki a családi összetartozás. Azt hiszem a lakáshelyzetről még nem volt szó. Szerintem — remixes példát mondok — ma egy normálisan dolgozó fiatal biztos, hogy két éven belül lakáshoz jut. Vagy az ifjú házasok otthonában, vagy másként. De azt a lakást fenn is kell tartani, s azt tapasztalom, nem a lakást nehéz most már megszerezni, ennél jóval nehezebb a fenntartása. — Az elmondottak alapján úgy tűnik, minden rendben van szakszervezeti vonalon itt a vállalatnál, mindenki elégedett az Önök tevékenységével. G. J.: — Igen, úgy tűnhet, pedig csak a tényeket soroltuk el, semmit sem tettünk hozzá. Arról azért még hadd beszéljek, hogy vannak elégedetlen emberek. Egyszer például beállított hozzám egy fiatalember, s azt mondta: „Kérem, szabja össze a kartonomat, nem akarok tovább szakszervezeti teg lenni.” Csak néztem rá, aztán firtattam, milyen sérelem érte? „Maga nem olvas újságot?” — kérdezte. „Maga is tudja, milyen jól elintézték ezt az áremelést, s ebben a szakszervezet is bene volt.” Sikerült végül a főbizalmijával együtt meggyőzni arról, hogy elhamarkodott lépés lenne összetépni a kartonját, s a gazdasági szorítással szemben nei úgy kell harcolni, hogy kilépünk a szakszervezetből. Végül nem lépett ki, néhány nap múlva másként látta a dolgokat. (némethy) 1985. november 1. Péntek I I I I I I I I I I Deresalma Iskolás korom legkedvesebb emlékei közé tartozik a kora őszi almaszedés. Kora őszi, hisz általában szeptemberben, októberben indulnak a diákok vállalt munkájuk elvégzésére. Az idei vénasszonyok nyara sokáig tartott, napos, meleg idő volt, a hőmérő higanyszála 20 fok körül mozgott még október közepén is. Volt ahol a gyerekek fürdőruhában szedhették a gyümölcsöt. Több iskola ki is használta ezt az időszakot és eleget tett vállalt feladatának. Segítettek a termelőszövetkezeteken, a népgazdaságon, és saját gazdasági helyzetükön is, sőt felejthetetlen élményeket szerezhettek. Hiszen dolgozni öröm. A munkának van Azonban azok a diákok, akik — a későbbi érés miatt — a napokban kénytelenek még szedni , az almát, nincsenek a legjobb helyzetben. Reggel (hallhatjuk a rádióból is) mínusz 2—3 fokban indulnak. Deres a fű, az alma. Kesztyűben, sapkában, kabátban dolgoznak. Mégis teljesítik , a napi feladatukat 30— ' 50 kisebb zsák között mozog teljesítményük. Meleg teáról naponta gondoskodnak a munkaszervezők. A megtermett gyümölcsöt le kell szedni ilyen nehezebb időjárási körül ,mények között is. Hisz már november van, nem süthet hétágra a nap. A diákok többsége ezt megérti és még így is nagyon szép eredmények elérésére képes, ami értelme. A kegyelet ára Nem tudod meddig emelhetik még az árakat? •— kérdezte feleségétől egy idősebb ember a vásárcsarnokból távozóban. Az asszony csak annyit válaszolt: — A csillagos égig, apukám! S a kinyilatkoztatók talán még nem tájékozódtak arról, hogy a piaci áraknak két-háromszorosa a virágok, koszorúk ára a vállalatok által üzemeltetett virágboltokban. Évente ismétlődik ez a szomorú, de tiszteletreméltó hagyományú megemlékezésünk halottainkról. Ugyanúgy ahogy visszaköszönnek a szeretet, az emberi megbecsülés nem pirosbetűs ünnepei; a nőnap, az anyák napja, a névnapok. S ugyanúgy előre várhatóak az indokolatlanul magas virágárak, az évenkénti áremelések, amelyek messze nincsenek arányban a jövedelem- és béremelkedésekkel. Idén már 120 és 150 forint körül keltek el még a silányabb minőségű kis koszorúk is, a virágárakról már nem is beszélve. Pesten állítólag 120 forintot is elkérnek egy(!) szál orchideáért. (Hiába, a főváros úgy látszik ebben a vonatkozásban is példát, rossz példát akar mutatni!) A kiskereskedők, kistermelők pedig tudják, hogy bármilyen áron elkel árujuk, termékük, ezért srófolhatják az árakat. Az már kevésbé izgatja őket, hogy míg egy szűk réteg könnyűszerrel fizeti meg a legjobb és legdrágább árucikkeket is, addig az alacsony nyugdíjasok, a bérből és fizetésből élők nehezen, anyagi nehézségekbe ütközve kénytelenek megvásárolni a nem az ő pénztárcájukhoz szabott értékű, de szükséges ajándékokat, virágokat, koszorúkat. Hozzátartozója, barátja, halottja viszont válogatás nélkül mindenkinek van! A virág pedig ma már nem is ajándék, hanem a szeretet, a tisztelet, a megemlékezés természetes szimbóluma, mely nem tartozhat a borravaló, vagy a hálapénz kategóriájába; ha akarok adok, ha akarok nem... Az emberi értékekre, a humánumra épülő társadalmunkban a nemes érzéseket, a jó hagyományokat kihasználó haszonlesés, meggazdagodási vágy, nem lehet pusztán gazdasági kérdés. Még a „szabadárak világában” sem! (lendvai) @ ra .