Vas Népe, 1986. július (31. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-01 / 153. szám

EXPRESSZ je Losonczi Pál, az El­nöki Tanács elnöke táv­iratban üdvözölte Bap­tiste Begaza ezredest, a a Burundi Köztársaság elnökét az ország nem­zeti ünnepe alkalmából. Táviratban fejezte ki jó­kívánságait a Ruandai Köztársaság elnökének és Kanada főkormányzójá­nak országaik nemzeti ünnepe alkalmából. jó A LEMP X. kong­resszusának második napján, hétfőn Zbigniew Messner kormányfő, a LEMP KB PB tagja részletesen ismertette a jelenlegi tervidőszak és a kilencvenes évek legfon­tosabb társadalmi és gazdaságpolitikai célki­tűzéseit. A IX. kongresz­­szus óta eltelt öt évet jelemezve Messner kije­lentette: „A gazdasági és társadalmi élet zűrzava­rának felszámolása után sikerült ismét fejlődési pályára állítani Lengyel­­országot.” je Az Országos Szövet­kezeti Tanács elnöksége hétfőn ülést tartott. Szla­­menicky István soros el­nök méltatta Rév Lajos­nak, az OKISZ nyuga­lomba vonuló elnökének, az OSZT-ben 18 éven ke-­­ resztül végzett kiemelke­dő munkáját. Olasz válság Francesco Cossiga olasz államfő hétfőn megkezdte kormányalakítási tanács­kozásait a közélet vezető személyiségeivel. E ta­nácskozások keretében tár­gyalt a volt köztársasági elnökökkel, Sandro Perti­­nivel, majd a parlament két házának elnökeit fogadta. Cossiga elnök kedden ta­lálkozik a parlamentben képviselt pártok küldöttsé­geivel, s várhatóan szerdán adja ki a kormányalakítási megbízást. Rómában a három legna­gyobb párt, a Keresztény­­demokrata, a Kommunista és a Szocialista Párt veze­tősége hétfőn rendkívüli tanácskozáson vitatta meg az országban kialakult sú­lyos politikai helyzetet. 2 Gorbacsov Lengyelországról: nem a munkásosztály tiltakozása volt A Lengyel Egyesült Mun­káspárt X. kongresszusának második munkanapján szó­lalt fel Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, a kongresszuson részt vevő szovjet pártküldöttség veze­tője. Az SZKP KB nevében szívből üdvözölte a lengyel kommunisták tanácskozását, az egész baráti lengyel né­pet. A LEMP X. kongresszusá­ra az ország történelmének felelősségteljes szakaszában került sor. Ez a tanácskozás összegzi egy olyan periódus­nak a tapasztalatait, amelyet az éles eszmei-politikai ösz­­szetűzések, a helyzet norma­lizálásáért folytatott nehéz harc, a kibontakozás pers­pektíváinak feltárása jel­lemzett — hangsúlyozta Mi­hail Gorbacsov. „A történtek osztálytartal­ma közel sem volt mindig és mindenki számára nyil­vánvaló. De ez nem változ­tat a lényegen. Végső soron magáért a szocializmus léte­zéséért folyt a harc Len­gyelországban. A szocialista Lengyelország kiállta a pró­bát — ez a legfontosabb eredmény, amellyel a kül­­d­öttek erre a kongresszusra , amihez ma tel­jes joggal gratulálhatunk Önöknek” — mondta az SZKP KB főtitkára. Mihail Gorbacsov rámuta­tott, hogy a szovjet kommu­nisták mint elvtársak érde­keltek a LEMP kongresszu­sán megfogalmazódó elkép­zelések és kezdeményezések sikerében, abban, hogy Len­gyelország erős, független szocialista állam, a szocialis­ta közösség aktív tagja, szi­lárd láncszeme legyen. „Lengyelország és a Szov­jetunió — a két legnagyobb európai szocialista állam — szoros együttműködése, szö­vetsége elengedhetetlen fel­tétele országaink sikeres fej­lődésének, Európa stabilitá­sának és békéjének” — mondta. A továbbiakban Mihail Gorbacsov részletesen ele­mezte azt a válságot, amely a hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek elején meg­rázta az egész len­gyel tár­sadalmat. Rámutatott, hogy ez a válság ugyanakkor nem csak a belső ellentmondá­sokat tükrözte, hanem ma­gában foglalta a két rend­szer mai harcának minden bonyolultságát, kiélezett for­mában vetette fel mindazo­kat a problémákat, amelyek­kel a szocializmus, fejlődésé­nek mostani nagyon össze­tett, döntő szakaszában szembe kerül. „A lengyelor­szági válság tanulságai ép­pen ezért nem csak a len­gyel kommunisták számára fontosak” — hangsúlyozta Mihail Gorbacsov. Ugyancsak beigazolódott, hogy a szocializmus ma már nemzetközi valóság, mint olyan államok szövetsége, amelyeket szoros politikai, gazdasági, kulturális és vé­delmi érdekek fűznek össze. A szocialista rendszert kí­vülről ért támadások, azok a törekvések, hogy ezt vagy azt az országot kiszakítsák a szocialista közösségből, azt jelentik, hogy nem csak a nép akaratára, hanem a há­ború után kialakult egész rendezésre törnek, végső so­ron a békét fenyegetik — állapította meg az SZKP KB főtitkára. Az események azt is meg­­megmutatták, hogy csak a munkásosztály lehet a szo­cialista építés fő mozgató ereje és csak a munkásosz­tály pártja tudja megszer­vezni és az új társadalom létrehozására irányítani a néptömegek energiáját. A lengyel válság nem a munkásosztály­­tiltakozása volt a szocializmus ellen. A válság mindenekelőtt a szo­cializmus gyakorlatban való elferdítésével szembeni elé­gedetlenség volt. A szocia­lista Lengyelország belső és külső ellenségei saját cél­jaikra tudták kihasználni ezt az elégedetlenséget. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni — folytatta Mihail Gorbacsov —, hogy a szocializmus ügye törté­nelmileg új, a szocialista építés feltétlenül összekap­csolódik az imperialista erők ellenállásának leküzdésével, az imperializmus gazdasági, politikai, propaganda- és katonai nyomásával való szembeszállással. „Végezetül az elmúlt idő­szak tapasztalata ismét ha­tározottan bizonyította, hogy milyen veszélyesek a hibák, a szocializmus politikai rendszerének alapjait jelentő elveiktől való szubjektív el­hajlások, a párt- és az ál­lami élet normáinak meg­sértése, a szociális-gazdasági politikában elkövetett szá­mítási tévedések” — mondta az SZKP KB főtitkára. A szocialista forradalom tág teret nyit a társadalom mindenoldalú haladásának. De ez a haladás távolról sem következik be automa­tikusan, nem lehet a terme­lési viszonyok és a termelő erők kérdését egyszer s min­denkorra elintézettnek­ te­kinteni. A termelés, a tu­domány a technika, a kul­túra, az emberi személyiség fejlődése új követelménye­ket támaszt a társadalom megszervezésével szemben. Az SZKP KB főtitkára hangsúlyozta, hogy most a szocializmus saját alapjain­­történő, fokozatos megújítá­sa szerepel a napirenden. Ezzel kapcsolatban részlete­sen szólt az SZKP XXVII. kongresszusán megfogalma­zott feladatokról, a határo­zatok végrehajtásának kez­deti tapasztalatairól. „Pártjaink előtt az a tör­ténelmi feladat áll, hogy a szocializmus természetéből fakadó társadalmi igazságos­ságot összekapcsoljuk a leg­nagyobb fokú gazdasági ha­tékonysággal. A szocializ­must erősebbé, dinamiku­sabban fejlődővé, a kapita­lista társadalommal minden mutató tekintetében sikere­sen vetélkedővé kell ten­nünk” — mondta a továb­­biakban Mihail Gorbacsov. Ehhez a tudományos-műsza­ki forradalom lehetőségei­nek teljes és hatékony ki­használására van szü­ség. vas NEPE Viharos hétvége Az olasz államfői rezidencia, a Quirinale-palota a mostani vasárnapon enyhén szólva nem a megszo­kott álmos-békés képet mutatta, inkább felbolygatott méhkasra emlékeztetett. Ez a vasárnap Francesco Cossiga, az Olasz Köztársaság (kereszténydemokrata) elnöke számára nem a pihenés jegyében telt, hanem igencsak kemény munkanap volt. Eljött ugyanis a perc, amit sok megfigyelő már korábban megjöven­dölt: Itália kék ege alatt kormányválság robbant ki, és ennek megoldásában az alkotmány betűje és szel­leme szerint kulcsszerep jut az államfőnek. Mi a mostani krízis háttere? A válaszhoz először azt kell tudnunk, hogy Olaszországot ötpárti kormánykoalíció kormányozza, méghozzá úgy, hogy ezúttal — a szokásos gyakorlat­tól eltérően — nem a koalíció legnagyobb, legerősebb tagja (az Olasz Kereszténydemokrata Párt) adja a kormányfőt, hanem a nála jóval kisebb, méreteit tekintve inkább közepes nagyságrendű Olasz Szocia­lista Párt (Bettina Craxi személyében). Voltaképpen nem meglepő, hogy ez a helyzet irritálja a CD bizonyos köreit. A dolog jellegénél fogva azokról a csoportokról és személyekről van szó, akik úgy érzik: nekik járna a nagy hatalmat jelentő bársonyszék, amit most a szocialisták „bito­rolnak”. A Kereszténydemokrata Párt minnapi kong­resszusán félreérthetetlenül erősödött az effajta for­dulatra irányuló párton belüli nyomás. Ez a hang­adóvá vált irányzat keresetlen egyszerűséggel úgy fogalmazott: ideje a szocialistákat „a maguk helyé­re tenni”, vagyis (mert ez bizony azt jelentette) ki­szorítani a hatalom centrumából. A cél tehát már világos volt, csak az volt a kér­dés, hogyan próbálják megvalósítani. Az elmúlt hét végén ennek is eljött az ideje. A parlamentben egy minden ország számára fontos kérdés, a helyhatósági költségvetés vitája során nyílt szavazáson a nemzet­­gyűlés még megszavazta — igaz, már akkor is kis­sé vonakodva — a Craxi-kabinet javaslatát. De ami­kor ugyanerről a kérdésről titkos voksolásra került sor, a többség már nemet mondott. Ez a polgári po­rond szabályai szerint felér egy olyan döntéssel, hogy a parlament gyakorlatilag megvonja bizalmát a ha­talmon levő kormánytól. Craxit a holland fővárosban érte a hír, amire annak hordereje szerint reagált: tartózkodását lát­ványosan megszakítv­a azonnal hazatért az örök vá­rosba és — ahogy illik — benyújtotta kabinetje le­mondását. Harmat Endre Paszternák-múzeum A soknemzetiségű szovjet irodalom változatlanul a szocialista realizmuson alapszik, következetes cél­ja a társadalomban végbe­menő folyamatok hű tükrö­zése, elmélyült elemzése. Ez az irodalmi folyamat a hét végén befejeződött írókong­resszuson új aspektusokkal gazdagodott, hiszen a ta­nácskozás hasonló válto­zásokat hozott az írók éle­tében, mint a legutóbbi pártkongresszus a szovjet társadalomban — hangsú­lyozták a kongresszust kö­vető sajtókonferencián az Írószövetség képviselői. Jevtusenko javaslatára a kongresszus megszavazta, hogy Borisz Paszternák Moszkva melletti nyaraló­iját emlékmúzeummá ala­kítsák át, s bizottság ala­kult az egyik legnagyobb orosz költő életművének kiadására: a közeljövőben így megjelenik a Doktor Zsivágó című műve is. Emellett a kortárs írók több, eddig problematikus­nak ítélt alkotása is napvi­lágot láthat, például Ajt­­matov Pláha című regénye egy kábítószeres fiatalról, ennek közlését már meg­kezdte a Novi Mir című fo­lyóirat. portugi tárgyalások Pekingi diplomáciai kö­rökben bizonyosra veszik, hogy a Makao jövőjéről, az­az Kínával való újraegyesü­léséről hétfőn megkezdett tárgyalások viszonylag rö­vid ideig tartanak majd, s a kínai és a portugál tár­gyalófelek fél éven, vagy legfeljebb egy éven belül tető alá hozzák a megálla­podást. Ezt a véleményt mindenek előtt arra alapoz­zák, hogy Makao kérdése viszonylag egyszerű, s mind Pekingben, mind Lisszabon­ban megvan a készség a „történelemből visszama­radt” probléma békés és kölcsönösen elfogadható rendezésére. A tárgyalásokat megelő­ző kínai nyilatkozatokból és sajtókommentárokból vilá­gos, hogy a kínai vezetés Makaó esetében is a hong­kongi formulát szándékozik alkalmazni, vagyis az „egy ország két rendszer” meg­oldást, amely lehetővé te­szi, hogy Makaóban, annak, Kínához való visszacsato­lása után is fennmaradjon a tőkés gazdasági és társa­dalmi rendszer. A tárgyalások első — mindössze kétnapos — for­dulója biztató jelekkel in­dult Pekingben, s mint a kínai küldöttség vezetője mondotta, Makao jövőjé­ről nem ellenfelek, hanem partnerek tárgyalnak. Meg­alapozott tehát az a felté­telezés, hogy a kínai—por­tugál megállapodás ,„ le­vegőben van”, hogy 1997-­­ben Hongikong és Makaó közös szertartás keretében tér vissza a kínai anyaor­szág kebelébe. Argentína. Örömünnep­i áldozatokkal Halálos áldozatokkal járt Argentínában az ország lab­darúgó-válogatottjának vi­lágbajnoki győzelmét kö­szöntő ünneplés. A fővá­rosban több helyen vad lö­völdözéssel fogadták a szur­kolók Maradonáék mexikói diadalát. Eltévedt lövedékek egy férfit megöltek, egy nőt pedig súlyosan megsebesí­tettek. Tupuiman városban az utcáin tomboló tömeg egy fiatal fiút halálra tapo­sott. Buenos Airesben a rend­őrség vízágyúkkal és könny­gázgránátokkal próbálta megtisztítani a város köz­ponti terét a magukról meg­feledkezett ünneplőiktől. Egy ember itt is megsebesült. A mindent elárasztó Fi­estában­ többen kirakatok bezúzásával, gépkocsik fel­gyújtásával és boltok ki­fosztásával „köszöntötték” a nagy sikert. A rendőrség a fővárosban több mint 200 embert letartóztatott. Vita, egy négyzetkilométerért Az Egyesült Államok meghatalmazottja, Abra­ham Sofaer, vasárnap Kai­róba érkezett. A Sinai-fél­sz­iget Taba földsávjának hovatartozásáról négy éve folyó vitát igyekszenek ren­dezni Izrael és Kairó kö­zött. Tárgyal erről az egyip­tomi vezetőkkel, és a ter­vek szerint Izraelbe utazik tovább, hogy tolmácsolja a Nílus mentiek nézeteit. Utoljára Sofaer májusban kísérletezett a közvetítés­sel. Januárban Izrael már hozzájárult ahhoz, hogy az egy négyzetkilométeres ten­gerparti üdülőövezetet vá­lasztott bíróság ítélje an­nak a félnek, amelyet meg­illet, a testület felhatalma­zási jogkörét mégsem sike­rült még tisztázni. Bonyo­lítja a helyzetet az, hogy Izrael is követelésekkel lép fel , így például a tabai ügyet összekapcsolja egy vörös-tengeri terrorcselek­ménynek áldozatul esett iz­raeli polgárok hátramara­dottjainak kártérítési igé­nyeivel. A tabai kérdéstől függ —■z Egyiptom jelenlegi állás­­foglalása szerint — az, hogy­­küld-e megint nagyköve­tet Tel-Avivba. A Camp David-i szerződés értelmé­ben telepítettek ugyan misz­­sziót Izraelbe, de miután Izrael megtámadta Liba­nont, Egyiptom hazarendel­te legmagasabb rangú dip­lomatáját. Kína—Nicaragua Az Új Kína hírügynökség kommentárban marasztalja el azt az amerikai kong­resszusi döntést, amely le­hetővé teszi az Egyesült Ál­lamok kormánya számára, hogy 100 millió dolláros se­gélyben részesítse a nicara­­guai törvényes kormány el­len harcoló ellenforradal­mi erőket. A kínai kom­mentár szerint az amerikai döntés csapás a Contadara­­csoport békés erőfeszítései­re. Annak legfőbb oka, hogy mindeddig nem sikerült alá­írni a Con­tad­ara-csoport által kidolgozott békeszer­ződést, az, hogy az Egyesült Államok kormánya kitart Nicaragua-ellenes politiká­ja mellett és jelentős ösz­­szegű katonai segélyben ré­szesíti a kormányellenes erőket. Az Egyesült Álla­mok leplezetlen beavatko­zása Nicaragua belügyeibe erős ellenállásra talál mind az Egyesült Állalmokban, mind Közép-Amerikában. Reagan új segélye tovább rontja az amúgy is feszült viszonyt az Egyesült Álla­mok és Nicaragua között és kiábrándultságot kelt a Contadora-csoport körében. A nicaraguai lázadók tá­mogatásával Washington szembe helyezi önmagát a békével és ezáltal felelős a helyzet romlásáért Közép- Amerikában — mutat rá az Új Kína. Franciaország a szocia­listák kormányzásának évei alatt is a tőkés nyugat ré­sze, s a tőkés világ politikai és katonai szövetségese ma­rad, megőrizve a De Gaulle-i tudatos távolságtar­tást az Egyesült Államoktól, s az önálló francia atom­ütőerő fontosságának hang­súlyozását. Ghirrac-nak, az új-gaulleista kormányfőnek ezért a külpolitikában nem kellett olyan változtatáso­kat eszközölnie, mint a bel­politikában, amikor is gyö­kerestül a­karja kitépni a politikai életből és a köz­­gondolkodásból mindazt, ami 1981 és 1986 közt tör­tént. Ezzel együtt is fel kell tenni a kérdés­t, lehet-e szá­molni a francia—amerikai viszony módosulásával? ATLANTI HŰSÉG Chirac miniszterelnöki expozéja külpolitikai alap­elvként jelölte meg a két hatalom együttműködését annak a szövetségnek a ke­retei közt, amelyet szaba­don választott, és amelyet hűségesen megőrzött. Hogy nem a fogalmazás volt túl óvatos, azt az élet igazolta. Az új többség első szembe­­talállkozása az amerikai ér­dekekkel konkrét formá­ban a Líbi­a ellen tervezett amerikai támadás előesté­jén következett be. Wal­ters s tábornok nem passzív híveket kívánt toborozni nyugat-európai körútján, így a többi közt Párizsban is, hanem egyetértést várt és együttműködést kért. Ezzel szemben Franciaor­szág nem járult hozzá ah­hoz, hogy az amerikai repü­­lőgépek területe felett át­repüljenek. A döntés meg­hozatalakor sokféle tényező játszhatott közre. Kétségte­len az, hogy Franciaország számára éppen elég gond a területén jelentkező terror­izmus. S ennek törvénysze­rű megélénkülésére kellett számítani, amennyiben gya­korlati együttműködés jön létre az­­Egyesült Államok és Franciaország között. Másrészt, ha a Líbiát ért bombatám­adásban Fran­ciaország is szerepet vál­lal, területe is veszélybe kerül a líbiai fenyegetés miatt. Másrészt, ha Párizs nem is mondja, tulajdonképpen abból indul­­ki, hogy az Egyesült Államokat az At­lanti-óceán választja el a közel-keleti terrorista tűz­fészkeiktől a franciákat pe­dig mindössze a Földközi­tenger. Emellett azt is Francia A „társbérlet” 1986. július 1. Kedd

Next