Vas Népe, 1987. február (32. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-02 / 27. szám
Mai műsor Aill Televízió KOSSUTH RÁDIÓ 8.20 Mit üzen a Rádió? — 9.00 A hét zeneműve. — 9.30.A hét költője. — 9.40 Ki kopog? — 10.06 Nyitnikék. — 10.35 West Side-i történet. — 11.00 Az első világháborúban történt. — 11.06 Réti József énekel. — 11.34 A kelletlen leány. — 12.30 Ki nyer ma? — 12.45 Házánk tája. — 13.00 Magyar előadóművészek albumra. — 14.10 Katonadalok. — 14.32 Kultúrharc Tiszaszálláson. — 14.55 Édes anyanyelvünk. — 15.00 Veszélyben. — 15.30 Kóruspódium. — 16.05 Játékteremtő. — 10.40 Illik? — Nek illik? — 17.00 Bock mix. — 17.30 Találkozás Ferencsik Jánossal. — 17.58 Nóták. — 18.15 Hol volt, hol nem volt. . . — 18.30 Esti Magazin. — 19.15 BUÉK 1987! Ism. — 20.40 Mi a titka? — 21.30 Amiről a világ vitatkozik. — 22.20 Tíz perc külpolitika. — 22.30 Szegedi Anikó zongorázik. — kb. 23.30 Operaáriák. PETŐFI RÁDIÓ 8.05 Népdalé sokott. — 8.50 Délelőtti torna. — 9.15 Napközben. — 12.10 Kukeny Júlia operettdalokat énekel. — 12.25 Kis •magyar néprajz. — 12.30 Lakatos Sándor népi zenekara játszik. — 13.05 Slágermúzeum. — 14.00 Kettőtől ötig. — 17.08 Újdonságainkból. — 17.30 Ötödik sebesség. — 18.30 Zeneközelben. — 19.30 Sportvilág. — 20.05 Show, Mami Show. — 23.20 Noktürn. 3. MŰSOR 8.10 Zenekari muzsika. — 9.00 Madrigálok. — 9.30 Frederica von Stade operaáriákat énekel. — 10.00 Zenekari muzsika. — ill.04 Banokk muzsika. — 11.51 Honegger: Dávid király. — 13.05 A napimádó. — 13.50 A Mertens Rézfúvós Kvintett játszik. 14.12 Joseph Rouleau operaáriákat énekel. — 14.40 Orosz szerzők műveiből. — 15.23 Otto Klemperer vezényel. — 17.00 Iskolai rádió. — 17.30 A Belga RTV énekkara Liszt-kórusokat énekel. — 17.52 Operai művészlemezek. — 18.30 A hét zeneműve Lsm. — 19.05 XX. századi magyar politikusok. — 19.35 Janet Baker és Dietrich Fischer-Dieskau ének-hangversenye. — 20.33 Sikerlemezek CD-n. — 21.23 Zenekari muzsika. — 22.30 Gondolat—jel. GYŐRI RÁDIÓ 6.30—7.30 Jó reggelt! — 17.35 Hétfő este Nyugat-Dunántúlon. POZSONYI MŰSOR 19.30 TV-híradó. — FolM/fzműsor. Sílevsikló VB, felvételről. — 21.00 Sport visszhangok. — 21.30 Híradó. — 22.00 Világhíradó. — 22.15 Tévévásár. JUGOSZLÁV MŰSOR 19.30 TV-napló. — 20.00 F. Godina: Az illegaliista. Drámaest. — 21.15 Népzene. — 22.00 TV- napló. — 22.35 Sztereóvízió. — 23.25 Hírek. 2. MŰSOR 13.45 Zágrábi panoráma. — 19.15 Kiegészítés. — 19.30 TV- napló. — 20.00 Az ismeretek útjai. — 20.45 Tegnap, ma, holnap. — 21.00 Kis koncert. — 21.15 A világ ma (külpolitika). — 21.50 Házi mozi. Az utolsó színház. Amerikai játékfilm. OSZTRÁK MŰSOR 9.00 Hírek. — 9.05 A rózsaszínű párduc. Rajzfilm. — 9.30 Főzőcske ínyenceknek. Ism. — 10.00 Iskola-tv. — 10.15 Argumentumok. Ism. — 11.50 Alpesi Sí VB. Férfi Szuper—G. — 13.15 Hírek. — 14.15 David Belfour kalandjai. Amerikai film. — 13.00 Osztrák képek. — 18.39 MI — családi magazin. — 19.00 Ausztria — ma. — 19.30 TV-hiradó. — 20.15 Hétfő esti sport. — 21.15 Miami véce. Bűnügyi sorozat. — 22.06 A remény pszichológiája. 3. (befejező) rész. — 23.05 Hírek. 2. MŰSOR 17.30 Biológiai telekollégium. — 18.00 Hársfasor. Családi sorozatműsor. — 18-30 Robin Hood. 1. rész. — 19.30 TV-híradó. — 20.15 Mosel-híd. 3. rész. — 21.15 TV-híradó 2. — 21.35 Kulturális magazin. — 21.45 Schilling. Gazdasági magazin. — 22.05 A Marx-fivérek a vadnyugaton. Amerikai film. — 23.25 Numero hat. Bűnügyi sorozat. — 0.15 Hírek. (Mozi Savaria: A mindzisa színre lép !)0, 4, 6, 8. — Videomozi: Lee Khian sorsa, fél 4, fél 6, fél 8. Lapunkban ismét helyet adunk olyan írásoknak, amelyek a Celladam nevű gyógyszerrel, illetve a gyógyszernek vélt Celladammal foglalkoznak. Félreértések eloszlatására hadd jegyezzük meg: nem cikksorozatnak szánjuk, nem szállunk szembe a hivatalos állásfoglalással, tisztelettel vagyunk a jószándékú megnyilatkozásokkal — mégha ellentétes véleményeket tartalmaznak is, mert még semmi nem dőlt el, nem tagadják viszont, hogy hőn állítjuk: bárcsak beváltaná a találmány a hozzá fűzött reményeket. ■k Igen nagy érdeklődéssel olvastam január 26-i számukban dr. Alberoht Sándor cikkét „Életmentésrőlvan szó” címmel, mely a mindannyiunk érdeklődésére számot tartó Celladam alkalmazásáról szól. Igaza van a cikkírónak, amikor közel 5 éves különböző szintű huzavonáról beszél a Celladam alkalmazása során. Nyugodtan állítható, hogy nem csak a nagyközönség, de az orvostársadalom is kiemelt érdeklődéssel figyelte a szer keletkezésének történetét, az alkalmazásával kapcsolatos csaknem 5 éves vitát, beleértve az azok során jelentkező buktatókat is. Állíthatom ezt azért, mert az orvosnak alapvető és elsőrendű feladata a gyógyítás, a beteg gyógyulásának elérése. Természetesen csak olyan eszközökkel és módszerekkel, amelyet megnyugtatóan kipróbáltak és előreláthatóan azokat az eredményeket hozzák, amit az orvos tőlük vár. Közismert, hogy az igen széleskörű és szigorú eljárásokkal kipróbált gyógyszerek sem mellékhatás mentesek. Alkalmazásuk során az orvosnak minden esetben fel kell készülni váratlan, az egyedekre jellemző negatív hatások jelentkezésére. Azt a tényt, hogy az orvos a beteg gyógykezelése során csak kipróbált, a gyakorlatban bevált és a mellékhatásokat is figyelemmel kísérhető eljárásokat alkalmazhat, nemcsak egészségügyi miniszteri levél, hanem az egészségügyi törvény szabályozza, tehát törvényszintű utasítás, ami éppen a betegek védelme érdekében született jogszabály. Véleményem szerint az egészségügyi miniszter levele — ha nem is utal rá — ezen kötelezettségre hívja fel az orvosok figyelmét és egyáltalában nem jelenti, hogy megmásíthatatlan szabályt rögzít, hanema kiadásakor ismert tényeken alapul. Bizonyítja ezt a televízióban rendezett „Hírháttér” — vitafórum is, ahol az egészségügyi államtitkár, aki gyakorlatilag a minisztert képviselte, elmondta pozitív jellegű véleményét is. Ezt követően bejátszották az országgyűlésen egy interpellációra adott válaszát is, ami a televíziós nyilatkozatával szinte szó szerint megegyezett. Véleményem szerint az egészségügyi kormányzat jószándékát bizonyítja az is, hogy nem tiltotta meg a szer terjesztését a kutatók részére, hanem meggyőződve arról, hogy csak azok kapják, akikénél már más eljárás nem használt, hallgatólagosan eltűrte. Közvetetten tudomásom van arról, hogy mintegy négyezer beteg kapott a szerből, orvosok közreműködésével, és eddig fegyelmit senki sem kapott. Részemről a szert alkalmazó orvosokat nem ítélem el. Nekik saját orvosi lelkiismeretükkel kell elszámolniuk, és biztos, hogy ez sem könnyű dolog. Úgy tudom — ugyancsak nem hivatalos értesülésként —, hogy a betegek 24—26 százalékának állapota javult. A gyógyításban alkalmazott, vagy később alkalmazandó minden anyag, vagy gyógyszernek azért a legtöbbet, hogy a csodaszer mítosza lengi körül. A gyógyításban a merész bátorság és az óvatos mértékletesség között kell megtalálni a helyes arányt. Akkor nem csalódik sem beteg, sem orvos. A cikkíró szerint a Celladam hiányában a betegeket a kórházakban „sorsukra hagyják”. Ez nem felel meg a valóságnak. Az orvost esküje kötelezi arra, és ezt következetesen be kell tartania, hogy minden beteget élete utolsó pillanatáig kezeljen, törekedjen fájdalmai, szenvedései csillapítására és élete meghoszszabbítására. Nem tehet olyant, nem alkalmazhat olyan gyógyszert, mely a beteg életét, beleértve a súlyos daganatos betegeket is, akár 1 nappal is megrövidíti, mert ez a beteg és hozzátartozója részéről megrendítené az orvos gyógyító tevékenységébe vetett bizalmat. Ez az a tény, ami miatt orvos felelősséggel olyan szert, melynek mérgező volta megnyugtatóan bizonyítást nem nyert, nem alkalmazhat. Éppen a cikkíró által említett Conntergen bizonyítja ezt. Ott a korlátozott állat- és emberkísérletek vezettek a tragikus következményekhez. A televíziós műsorban elhangzott, hogy a szer törzskönyvezési eljárása elindult. Gondolom mindannyian bízunk abban, hogy az eljárás a szokásosnál gyorsabb lesz és igazolja a független tudósgárda megállapítását, hogy a Celladam nem mérgező és hatása kedvező volt az állatkísérletekben. Az állatkísérletek elvégzése után sem biztos, hogy a hatás embereken ugyanolyan lesz. Tehát még követni kell egy, az embereken történő szabályos gyógyászati kísérleteknek. Ezt a kutatógárda, ha nem is szabályos, de feltételezhetően szakszerű eddigi tapasztalatai gyorsíthatják. Egy kérdést mindenképpen le kell rögzíteni, ami nem cáfolható. Jelenleg a daganatos betegségek több mint 50%át tudja gyógyítani az orvostudomány, és a gyógyultak döntő többsége teljes egészében meggyógyul. Ha egy kipróbálatlan, vagy egyelőre bizonytalan hatású szerért ezt a biztos gyógyulási százalékot feláldoznánk, az múlhatatlanul komoly hiba lenne. Minden orvos tetteit a gyógyító szándéknak, a humánumnak kell vezérelnie. Egyetlen egy, még biztató kísérlet sem engedi meg, hogy az orvos gyógyító szerepébe, orvostudásába vetett hitet a beteg elveszítse, márpedig esetleg egy később alkalmatlannak bizonyuló szernél ez következhet be. Nem jelenti ez azt, hogy a Celladam eleve alkalmatlan. A kísérletek azon az úton vannak, hogy remélhetően hamarosan hírt kaphatunk arról, milyen esetekben és milyen módon alkalmazható. De addig véleményem szerint éppen a betegek érdekében kell megfelelő, nem elutasító, hanem higgadt és tartózkodó magatartást tanúsítani. Jelen soraim megírásánál nem a vitatkozási szándék vezetett. Magam is feszült érdeklődéssel várok a Celladamtól minden híradást. Napjaink egyik igen komoly problémája a daganatos megbetegedés. A halálozások közel 20%-a ezek következménye. Minden lehetőt meg kell tehát tenni a változás érdekében a társadalomnak ugyanúgy, mint az orvosoknak. De a könnyelmű, elhamarkodott tettek, vélemények, látszateredmények veszélyesek és hosszútávon esetleg sajnálatos, súlyos következményekkel járhatnak. Bízni kell abban, hogy a Celladam kiállja a kísérletek próbáját, bízni kell abban, hogy a betegek töméseit gyógyítja meg, vagy enyhíti szenvedéseiket. Nem elsősorban gazdasági haszna miatt lenne ez fontos, hanem általános, emberi humánus haszna miatt. Dr. Falamis László igazgató-főorvos Sárvárék Bár Kovács Ádám nem orvos, mit sem vonna le találmányának értékéből, ha az igazoltan rákellenes gyógyszer volna. Több mint 40 évig foglalkoztam rákos betegek gyógyításával és ezalatt a 40 év alatt legalább két tucat csodaszert találtak fel a Guernieri szérumtól (50-es évek) a Béres cseppekig (70-es évek). Ezeknek sorsa hasonlít a Celladam karrierjéhez. A szakszerű vizsgálatok és a gyakorlat bebizonyította, hogy legfeljebb, mint roboráló szerek voltak hatásosak. Míg ez kiderült, igen sok emberben keltettek hiú reményt. Meg lehet érteni a cikkíró szenvedélyes, bár kissé túlzó hangvételét, de nem szabad egyértelműen elmarasztalni azokat az orvosokat és kutatókat, akik szkeptikusak. Nem tartom viszont helyesnek, hogy a Vas Népe ilyen terjedelemben foglalkozik egy olyan találmánnyal,amelynek hatásossága egyáltalán nincs bizonyítva, és szerény véleményem szerint nagyon kérdéses, hogy a cikk írójának a rákbetegségre vonatkozó ismertetésénél sokkal összetettebb, bonyolult megbetegedés gyógyszerét ilyen egyszerűen fogják feltalálni. A cikk egyelőre csak arra alkalmas, hogy a rosszindulatú daganatos betegségben szenvedők egy részénél indokolatlan pszychózist váltson ki, és megnehezítse a gyógyító orvos munkáját. Ezenfelül visszaélések lehetőségét sem zárja ki. Dr. Kocsis Sándo ny. onkoradiológus főorv Csakugyan életmentésről van szó? Gondolatok dr. Ulbrecht Sándor cikkéhez 1887. február 2. Hétfő Nagybandó a Sportíiázban „Nagy balidéról” nem könnyű értékelést inni. Nem csak azért, mert — mint ezt könyvében maga is bevallja — rettentően kényes a kritikusi véleményekre. Hanem azért sem, mert aki már egyszer nevettetésre szerződött, annak sorsát úgysem a közönség dönti el. Márpedig a közönség, mint annyi helyen másutt, Szombathelyen is mellette szavazott. Azzal,hogy jöttének hírére zsúfolásig megtöltötték a város legnagyobb előadótermét, hogy tapssal, nevetéssel fogadták minden megnyilatkozását. Nagy Bandó Andrást szereti a közönség, és ez nem is véletlen. Mindig kell egy olyan ember, aki ki meri mondani aktuális gondjainkat. Bosszankodunk, ha nincs szén, ha az új lakásban púpos a parketta, ha emelkednek az árak. De ha mindezt vicces megfogalmazásban halljuk, jóízűen nevetünk, és máris nem fogjuk fel olyan tragikusan az egészet. Márpedig Bandó nem csak azt veszi észre, ami nyilvánvaló. Módszeresen kutat a gondok-bajok után. Emberek között járkál, faggatja, meghallgatja őket, panaszos leveleket használ fel alapanyagként. Szinte pszichológusként igyekszik „kiszedni a tüskét” embertársaiból. Aztán karikatúrát szerkeszt a hiányosságokból, úgy, hogyazért nem bagatellizálja el a dolgokat, hanem elevenbe vágó kritikát mond. Ennek a módszerességnek aztán az a következménye, hogy produkciója nem a közvetlen élmény hatása alatt született, spontán viccelődés, hanem aprólékosan megmunkált,, intellektuális humor. Nagy gonddal választja ki a legjobb szójátékot, a legélesebben odapörkölő csattanót. Nem is mindig kapcsolunk azonnal — sokszor hosszú másodpercek telnek el, amire sikerül követni a csalafinta gondolatmenetet és kipukkan a nevetés. A viszonylag hosszú „átfutási idő” nem mindig kedvez a gazdasági, politikai eseményekre azonnali reakciót követelő műfajnak. Mégis akadt olyan műsorszám, ami egészen friss élményből született — mint például az év eleji, járványszerű televíziórobbanásokhatására íródott használati utasítás, vagy az egyik vidéki kórház meglehetősen hiányos újjáépítésén élelődő, rekeszizmokat próbára tevő kórházi levél. De hallhattunk már előzetest a tavaszra tervezett börtönkabaréból is. Ugyancsak ritkán pellengérre tűzött téma a temetkezési vállalat tragikomikus esetekhez vezető hanyagsága. Az pedig, hogy bizonyos témák örökzöldek — lásd lakáskérdés megoldatlansága, alkoholizmus, kisnyugdíjasok gondjai — nos, ez már nem csak a humorista hibája. Visszatérnék ahhoz a megállapításhoz, hogy a közönség szereti Nagy Bandót. Hozzá kell tenni, hogy Nagy Bandó is szereti a közönséget. Szereti, mert nem veszi félvállról a produkciót, igyekszik mindig a legjobbat adni. Törődik a hallgatósággal, még ilyen hatalmas, ezerkétszáz fős tömegben is törekszik a közvetlenségre. Tud kapcsolatot teremteni, mindenkihez szólni. Jó előadó. Éppen ezért nem tartom igazán szerencsésnek, hogy néhány írását könyv formájában is megjelentette. Bármennyire is irodalmi műgonddal írja meg, ez a fajta humoreszk mégiscsak színpadi műfaj. Az írott szövegből nagyon hiányoznak az élőszó hangsúlyai, a gesztusok, a hatáskeltő kivárások. Hiába teszi oda a három pontot, a szemünk már óhatatlanul a következő sorsban jár, így a poénok sokat vesztenek értékükből. Ilyen formában talán még leginkább az ismert verssorokból összeválogatott szellemes montázs meghökkentő fordulatai élvezhetők a leginkább. Sajnálom, hogy Nagy Bandót is elfogta a most oly divatos könyvírási láz. Érthető, és talán épp a közönsége iránti rokonszenviből született az a törekvés, hogy bepillantást adjon a kuliszszák mögé. Hogy megpróbálja megfogalmazni azt a klasszikus témát, hogy mit érez a bohóc, amikor leveti az álarcot. De nem vagyok benne biztos, hogy a humort magyarázni kell, hogy jót tesz neki, ha megtudjuk, hogy mi van a hátterében. Sőt attól se fogok nagyobbakat kacagni a legközelebbi műsoron, ha tudom, hogy X. művelődési házban mekkora tömeg ünnepelte Bandót, és hogy utána milyen dicsérő leveleket kapott Persze, ez csak az én véleményem. A könyv legnagyobb érdemének tartom abenne szereplő roppant ötletes karikatúrákat — ezekkel az utóbbi időben sajnos ritkábban találkozunk. Minden előadói pályán, így valószínűleg a humoristák között is van némi jó vagy rossz értelemben vett versengés a műfaj művelői között. Éppen ezért nagyon nagyra becsülendő, hogy Nagy Bandó fiatal tehetségeket csempész be a műsorába.. Ezúttal Ihos József, a rátóti humorfesztivál felfedezettje volt a meglepetés. Mégpedig kellemes meglepetés. Ihos néhány perc alatt is ötletes, remek hangulatot keltő előadóként mutatkozott be. A Kati néni paródiájáiban elmondott ponéjai és gitáros-énekes számai egyaránt nagy sikert arattak. T. K.