Vas Népe, 1987. március (32. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-14 / 62. szám
Szombathely püspöki székhellyé válása, majd az ennek nyomán a XVIII. század utolsó, valamint a XIX. század első két évtizedében megindult és kiterebélyesedett dinamikus fejlődése — melyet az 1817- ben lezajlott nagy tűzvész sem tudott hosszabb időre megakasztani — már az 1830-as évek elején szükségessé tette, hogy a város életét irányító magisztrátus intézményesen gondoskodjon a megnövekedett számú lakó- és középület, valamint az utcák és terek rendszeres szépítéséről, csinosításáról. Az 1832. szeptember 27- én megtartott városi közgyűlés ezért úgy határozott, hogy egyfelől a pusztító tűzesetek megakadályozására rendszeresített eszközök megfelelő karbantartását szabályozó, másfelől pedig a siarvításra szoruló épületeik renoválását, és általában a megyeszékhely csinosítását célzó intézkedések kidolgozására egy, a városbáró, Schenk Ferenc elnöklete alatt működő, összesen 13 tagú bizottságot küld ki, melynek meghagyták, hogy javaslatait a legközelebbi közgyűlésre nyújtsa be. A kiküldött választmány az 1833. április 24-én lezajlott közgyűlés elé terjesztett, 6 pontból álló, részben elvi megfontolásokat, részben pedig gyakorlati teendőket felsoroló indítványa első pontjának egy részét — miután az ma is megszívlelendő megállapításokat tartalmaz — érdemes szó szerint idézni: „A szomorú tapasztalás azt mutatván, hogy a városnak minden igazaiban tett csorbulása leginkább azáltal okoztatott, hogya polgárok részént valósággal, részént pedig színlelve törvényes igazaikat, és kötelességeiket nem tudván, gyakorta magok a város igazaival ellenkezőket tettek, és ott, hol szükséges lett volna, a városi tanácsnak helybenhagyását alig nem kérték, sőt azzal éppen ellenkezőleg cselekedtek, és így az egész közönségnek — sokszor egyes polgárnak csekély haszna miatt — helyrehozhatatlan kár okoztatott.” Az 1833. április 24-i városi közgyűlés a választmány javaslatainak csaknem minden elemét elfogadva a következő határozatokat hozta: 1. A város addig alkotott jogszabályait, statútumait kikell nyomtatni ,és minden városi polgárhoz el kell juttatni. 2. A városi tisztviselők — a városbíró kivételével — hivatali megbízásukat a jövőben nem az addigi gyakorlat szerinti egy, hanem három esztendőre kapják. 3. A város piacterén álló és az 1817. évi tűzvész során erősen megrongálódott városi tornyot és a mellette, valamint az alatta elhelyezkedő városi börtönt — miután azok erősen csúfítják a tér képét — sürgősen le kell bontani. A városháza hamarosan esedékessé váló, emeletráépítéssel egybekötött renoválását pedig oly módon kell végrehajtani, hogy a felújított városházában helyet kell biztosítani a városi toronynak és börtönnek is. 4. Szombathely éjszakai rendjének és nyugalmának biztosítására az éjjeli őrök számát az addigi kettőről négyrekell emelni, és a közbiztonság fokozására a Városban mielőbb 24 lámpát kell felállítani. A lámpák felállításához és működtetéséhez szükséges anyagi fedezetet lehetőleg önkéntes adakozásból kell előteremteni, amennyiben pedig ez nem lenne elegendő, úgy a megyéhez kell fordulni segítségért. 5. A koldulás megakadályozására pontos felmérést kell készíteni a városi lakosok rendszeres önkéntes adakozásáról. Azon személyek házait pedig, akiik anyagi lehetőségeik ellenére pénzzel nem hajlandók hozzájárulni szegénysorsú embertársaik támogatásához, meg kell jelölni, s e házakat a koldusok hetente látogathatják. 6. A város közterületeinek tisztántartása, és általában a városkép csinosítása érdekében legfontosabb teendőként az utcák és terek járószintjének «kiegyenlítését, nivellálását a szükséges levágásokkal és feltöltésekkel el kell végezni. A városi tanács e határozatainak döntő többsége néhány éven belül megvalósult, ám az 1832-ben életre hívott választmány — miután az minden valószínűség szerint alkalmi jellegű, vagyis egyszeri megbízássalkiküldött volt — nem működött tovább. A tevékenységükre utaló adatok hiánya mellett erre abból is következtethetünk, hogy a város 1837. június 24-én megtartottközgyűlése Schenk Ferenc városbíró indítványára egy 14 tagot számláló, immáron állandó választmány, az ún. Csinosságra ÜgyelőBiztosság felállítását határozta el melynek feladatát így sommázták: „Városunk külső alakjára nézve a bátorságost, szükségest, hasznost, kényelmest és díszest célul véve, minderre amit e körben célszerűen eszközlendőnek vél, gondját és figyelmét kiterjeszteni és arról terv szerint készítendő javaslatát a nemes tanács helybenhagyása alá bocsájtani, az általa eszközlöttekről pedig időszakaszonkint közgyűlésekben érdemes közönséget tudósítani fogja.” A közgyűlés ezen, lényegében csak általánosságokat megfogalmazó elvárásokat máris konkretizálta, és a Csinosságra Ügyelő Biztosság első feladataivá a célszerű tűzrendészeti előírások kidolgozását, a tűzoltó eszközök praktikus tárolási módjának és helyének megállapítását, valamint a városi utcák állapotának gyökeres javítását tartalmazó javaslat elkészítését tette. Az 1837. június 24-i városi közgyűlés témánk szempontjából még egy igen fontos és ugyancsak előremutató döntést hozott. Előírták ugyanis, hogy a jövőben az újonnan felépítendő, illetőleg külső alakjukban átalakítandó épületek tervrajzait előzetesen be kell mutatni a Csinosságra Ügyelő Biztosságnak, s az építési vagy átalakítási munkálatok csakisaz onnan kapott jóváhagyás megérkezése után kezdődhetnek meg. A Biztosság tagjai nem sokat vesztegetve az időt munkához láttak és 1837. június 30-án ülést tartottak, melyen — többekközött — behatóan foglalkoztak a Kas Karicsa (egykori Kiskar) és a Kám (ma: Alkotmány) utca állapotával. Az ülés — elfogadva Hegedűs Sándor megyei főmérnök alapos helyszíni vizsgálat nyomán előterjesztett javaslatait — a legfontosabb teendőket a következőkben határozta meg: X. A szóban forgó utcák nivellálását úgy célszerű elvégezni, hogy az azokon levő laza földréteg elhordása után a kemény rétegre kavicsréteget kell helyezni. 7. Az utcák hossztengelyére merőlegesen az azokra kerülő víz elvezetését biztosító, kis levezető árkokat kell kialakítani. 3. A szükséges helyeken az utcák járószintjét kövekkel és fövénnyel meg kell erősíteni. 1. Az egyes házakba vezető fahidakat részben esztétikai okok, részben pedig amiatt indokolt lenne eltávolítani, mivel azok a felgyülemlő víz elfolyását akadályozzák. A Biztosság e javaslatait a városi tanács másnap, tehát 1837. június 1-én megtartott ülése elé terjesztette, ahol azkat elfogadták, de az indítványban említett szinti változtatási munka megtervezésit és a felmerülő költségek megállapítását a Biztosságra bízták. A Csinosságra Ügyelő Biztosság következő ülését 1837. július 11-én tartotta. Az itt megszövegezett tervezet szerint — mivel a Kis Karicisa utca szekerek általhasznált részének szintje lényegesen magasabb volt a már kövezett gyalogjárda szintjénél — szükségessé vált utóbbi megemelése úgy, hogy a házakba való bejárás ne nehezüljön, és a két kövezett szint találkozása egy, a víz lefolyását biztosító csatornát képezzen. Miután e munka elvégzése nem csak a köz-, hanem az egyes háztulajdonosok egyéni érdekét is szolgálná, a választmány azt indítványoz Részlet Szombathely város 1837. június 24-én megtartott közgyűlés határozatából, mely elrendelte a Csinosságra Ügyelő Biztosság felállítását. Ja, hogy a gyalogjárda újonan történőkövezésének költségeit felerészben a háztulajdonosok viseljék. A Biztosság ugyanekkor — annak megakadályozására, hogy a szekereik a gyalogjárdára hajtva azt megrongálják — azt kezdeményezte, hogy a városi tanács kötelezze a háztulajdonosokat arra, hogy a szekérút és a gyalogjárda közötti vízlevezető csatorna mellé állíttassanak karókat. A Biztosság vállalta, hogy e karókat — természetesen az érintett személyek költségián — egységes kivitelben elkészítteti. A Csinosságra Ügyelő Biztosság e tervezetét az 1837. július 12-ére összehívott városi tanácsülés vitatta meg, mely tanácsülésre meghívták az érdekelt Kis Karics-i háztulajdonosokat is. A Biztosság benyújtott javaslatát nyilvánosan felolvasták és a jelenlévő háztulajdonosok egységesen vállalták a járda újrakövezésének rájuk eső költségeit. Tilcsik György Városszépítés a reformkori Szombathelyen (I.) 1987. március 14. Szombat Sikeres emberek A sólyom röptetése Fakombinát. Legújabban ez a vállalat neve. Mondták már Fűrészeknek, Nyö- FA-nak, teljes nevén Nyugat-magyarországi Fagazdasági Kombinát. Belföldön is idegenül hangzott, megbicsaklott az ember nyelve. Hát még, ha külföldön idegen nyelvre kellett fordítani! A vállalat mozgástere nyugatra bővül, ott meg aztán különösen megmosolyogták a nevéért. A vállalati tanács még a múlt év augusztusában döntött a Fakombinát mellett. Az illetékes minisztériumban is elfogadták már. Mostantól hivatalosan ezt a nevet viseli, a mintegy négyezer embert foglalkoztató nagyüzem. Az átrajzolt embléma közepén a NYFK helyett most ez áll: FALCO. A fa,lalemez és akombinát rövidítése. De lehet sólyom is, ha valaki a szó latin jelentésére gondol. és ezt a sólymot röptetni kell. A vezérigazgatót nehéz utolérni. A harmadik telefon után végre rátalálok, s valami olyasmit mond, majd talán a jövő héten, ha ráér. A hét első napja van... öt napja hiába ikerestem. — Na jó. Fél 11-kor találkozhatunk! Dr. Schmid Ernő— mint mindig — ezúttal is a lehető legnyugodtabb, az igazán kiegyensúlyozott ember benyomását kelti. Mozdulatai természetesek, az arcán finom mosoly, a hangjában ugyanaz a nyugodtság, ami egész tartását uralja. A feltett kérdésekre úgy válaszol, mintha előre közölték volna vele őket. Kész feleleteket ad. — Bevezetőül mondana néhány szót a vezérigazgatói munka mechanizmusáról? — Egy vezető: szükséges jó, vagy szükséges rossz, mondhatja bárki. Tény: az a vezérigazgató, amelyik a napi gondok közepette tölti el a nyolc órát, csak a termelés, a reprodukciós munka, a köznapi feladatok foglalkoztatják, nála egy idő után a vállalat létezésében komoly gondok, zavarok adódhatnak. A mindennapi termelés nem a vezérigazgató dolga. Legfeljebb a munkaidejének 30— 40 százalékát töltheti ezzel. A többit a vállalat jövőépítésére kell fordítania, összetett, bonyolult feladat ez: gazdasági, közgazdasági, káderpolitikai és más kérdésekből áll. — Kikkel oldja meg ezt a tevékenységet? — Egy négyezres vállalatnál mindenkinek megvan a maga dolga. Nem teszek különbséget a feladat-megosztásnál: a vezérigazgatói helyettes és a beosztott dolgozó egyaránt fontos. Kinek-kinek a maga posztja a legfontosabb. A munkamegosztás természetesen a feladattal és a beosztással összefügg. — Mekkora az önállósága? — Ez egy nehéz kérdés. A Fakombinát működése időszakában — ez legalább másfél évtized — mi mindig éltünk az önállóság lehetőségével, illetve az ezzel együttjáró felelősséggel. E kettőt együttkell érteni. Gondot okozott, ha néha nem fogadtuk el a bábáskodást. De miután világosak lettek a gazdasági célok, nem a segítségre volt elsősorban szükségünk. Helyettünk nem dolgozhat senki. A vezető poszton mindig tisztában kell lenni a mozgástér határaival. A vállalati önállóság, a szabadság ugyanis nem fajulhat szabadossággá. Tudni kell, hol a határ, bár erre minős szabály. Kellő vezetői ,tapintatra, hozzáértésre van szükség. Ahogy az emberi magatartásnak is megvannak az írott és íratlan szabályai, úgy a vállalati önállóságnak, a beosztásnak is. — Nem zavarja, ha a beosztottai is önállóságra törekszenek? — Ellenkezőleg, megkövetelem tőlük. A korlátok közé szorított ember arra figyel, hogy be ne verje a fejét. S erre nagyon sok energiát kell fordítania. Ám, ha mégis beveri a fejét, mert ez előfrdulhat, a világért sem szabad még külön isbántani érte. Az önállósághoz a tévedés jogát is biztosítani kell. Egyben azonban nincs szabad választás, az elkövetett hiba kijavításának késleltetéseiben. Az illető érezze: ha hibázott, nem vágják agyon érte, s ha kijavította, folytathatja a munkát. — Érzi-e néha, hogy valamiben megkötik a kezét? — Soha nem lesz úgy, hogy a gazdasági vezető mindenben szabad kezet sz kap. Korlátozó tényezők mindig voltak és lesznek is. Ez az emberi, gazdasági, személyi kapcsolatokra egyaránt vonatkozik. Ezekben kell tudni eligazodni, mert ehhez sincsenek írott szabályok. A vezetőnek tudnia kell, mit kövessen ha döntésekre kerül a sor. A vezető dolga éppen az, hogy az említett korlátokat feloldja, tudjon dosztingválnni, és a korlátok feloldása után intézkedni. Manapság jellemző, s ez alól a sajtó sem kivétel, hogy a vezetőt felmagasztalják vagy letapossák. Mindkét vélemény eltúlzott, éppen a másságukban van a különbség. — Mióta érzi, hogy a piac egyik legfontosabb tényezője a gazdálkodásnak? — A gazdasági munka során, amikor a vállalati stratégiát meghatároztuk, egy dologban tévedtünk. A magunk részéről korábban vártuk a gazdaságii mechanizmus teljes körű kiterjesztését. Beleértve a piackérdéseket is. Tehát mi előbb készültünk rá, hogy a piac fog dominálni. De sajnos, ez még mindig nincs így, még mindig nem a piac dominál. — A vállalat elismert, mivel alapozta meg jó hírnevét? — Ez olyan dolog, mintha egy kérdést a visszájára fordítanánk: a tisztességes asszony soha nem fogja kérdezni, miért költik rossz hírét. Mi soha nem hirdettük, nagydobra sem vertük, hogy mekkorák vagyunk. De azt hiszem, amire vállalkoztunk az elmúlt években, azt teljesítettük. Nemcsak itthon ismernek el bennünket, hanem külföldön is. — Ezt külön is megkérdezném: milyenek a kapcsolatai itthon és a nagyvilágban? — Nagyon széles körűek a kapcsolataink. Szombathelyen tavaly 490 külföldi partnerrel tárgyaltunk. A külföldön lezajlott tárgyalásokat nem számolom. Mindebben az is benne van, hogy közel fél milliárd forint értékű tőkés export-teljesítés mekkora feladattal jár. A tisztesség, a kapcsolat, a korrektség ilyen apró dolgokon múlik. Egyszer megkérdeztem egy külföldi partnertől: elégedett-e a vállalat munkájával? Azt válaszolta: mi Önöket a legszínvonalasabb partnereink közé soroljuk. Önök a mi telexünkre még aznap válaszolnak. Ha nincs végleges válaszuk, akkor azt közüik, mikorra várható a végleges válasz. Máshonnan 2—3 hónap múlva érkezik meg a válasz. Sőt, van úgy, hogy el kell mennünk a válaszért. Én úgy érzem, elemi kötelességünk a tisztességes kiszolgálás — jó minőségben és határidőre. Azt kell észlelni, amit a nemzetközigyakorlatban csinálni kell. Olyan ez, mint a kétszeri kettő ... — Országgyűlési képviselő, vezérigazgató egyszemélyiben. Melyik izgalmasabb ? — Az egyik megtiszteltetés, a másik kemény kihívás, felelősség. Más műfaj az egyik, más műfaj a másik. Sokan úgy gondolják, hogy a képviselőnek külön nemzeti bankja van a Parlamentben. Nekik mondom elsősorban, hogy nincs ilyen. Extra kivételek nincsenek, őszintén szólva, ennek én nagyon örülök, hogy így van. Mindkét megbízatást nagyon nagy tisztességgel, műfajának megfelelően kell csinálni. Én így gondolom. —ön sikeres ember, ugye? Jó sikeres embernek lenni ? — Ahogy vesszük. Az élsportolónak, ha nem sikerül a világrekordot elérnie, lefújozzák,leköpködik. És sok az ellendrukker. És nemcsak a főtéri Mari-nénik között... Ha a sikeres emberek munkáját minden szempontból megkönnyítenék, talán még sikeresebbek lehetnének. Ennek így kellene lennie. Hiszen nem a saját, hanem a köz javára dolgoznak. A sikeres emberek többsége nem csupán a maga sikereinek örül. — Mit olvas? — A szépirodalomra sok idő nem jut, legfeljebb a szabadságom alatt. A szaksajtó, a munkámmal járó, kötelező irodalom tölti ki a szabad időm nagy részét. Azért néha a szépirodalom is elcsábít. Esetleg utazás közben. A pályaorientáció meghatározza az olvasásigényemet. — Beszél-e idegen nyelveket? — Németül elfogadhatóan ■beszélek, franciául jól olvasok. E kettő kiegészíti egymást annyira, amennyire a mozgásterem ezt megköveteli. — Mit gondol, egyénileg a csúcson van már, vagy vannak még tartalékai? — Nem tudom, voltam-e, leszek-e a csúcson? Az ember önmaga ezt nem ítélheti meg. Csak a körüláll fiók, a környezet esetleg. A vezetőt nem akkor lehet igazán megítélni, amikor még egzisztál, hanem akkor, amikor már nem vezető. A kérdés második felére válaszolva: ma már elég pontosan látom, hogy a Fakombinát a következő évtizedben hol fog mozogni. Hogy kinek vagy minek a tartalékaim múlik ez? Egyértelműen a vállalat tartalékairól van itt szó. Én csak a végrehajtó vagyok. — Felgyülemlett tapasztalatait kinek, kiknek adja át? — Én ezt folyamatosan csinálom. Nagyon sok fiatal, középkorú dolgozik körülöttem, velem. Tapasztalataimat nem rejtem véka alá. Talán ezért van az, hogy a Fakombinátnak nincsenek vezető-utánpótlási gondjai. — A csaláid? — Nagyapa korban , élő ember vagyok. Három unokám van. Gyermekeim önállóak. A fiam főépítésvezető a megyei építőipari vállalatnál, a lányom fejllesztésvezető. Szombathelyen élnek. Sajátos, ha úgy tetszik, szülői életcélom, hogy a gyermekeim itt, a közeliemben boldoguljanak. Még segíthetünk egymáson. — Elégedett? — Relatív kérdés. A társadalom értékelése számomra igazán magas szintű. Ak Jami-díjjal tüntettek ki. Sok olyan testületnek vagyok tagja, amelyekbe a behívásom azt jelenti: hasznosítani akarják tapasztalataimat. Ám ha azt nézem, mennyi minden elmaradt, mennyi mindenről lemaradtam, azt mondhatom, még egy életre lenne szükségem. — És ha ez teljesülne? — Rejtett, saját állmait az ember nem szívesen mondja ki. Talán egy másik egy későbbi beszélgetésben lenne jó erre visszatérni. Pósfai János Fotó: Kaczmarski