Vas Népe, 1987. május (32. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-01 / 102. szám
Hat évtized a munkásmozgalomban Éppen hat évtizede tagja a szakszervezetnek Hegedűs Lajos. Ugyanekkor lett tagja a Szociáldemokrata Pártnak is. A Vasáp nyugdíjasa, Lajos bácsi tehát ritika munkásmozgalmi múlttal rendelkezik. — Apám a fronton veszett, én hadiárva intézetbe kerültem — idézni fel cseppet sem könnyű gyermekkorát. — Négy polgárit jártaim, aztán asztalosinas lettem. Tanultam volna, de anyámnak nem volt módja erre, hárman voltunk testvérek. Fehérvárról 1927-ben kerültem vissza Szombathelyre, az első utam a szakszervezetbe vezetett. — Miért? — Tanítómestereim okítottak arra, hogy a szakszervezet nélkül nem fogok boldogulni. Szombathelyen az Andráskay cégnél dolgoztam, ők megtűrték a szakszervezeti tagokat, a szocdemeseket. Akkoriban még külön volt a Famunkás Szakszervezet, én a szombathelyi csoportban voltam könyvtáros, pénzügyi ellenőr, aztán alelnök, majd elnök, egészen a felszabadulás utáni egyesülésig. Mi folyamatosan tudtunk dolgozni, ezért a Famunkás Szakszervezetnek nem kellett újjáalakulnia a felszabadulás után. —■ Sok volt a hatósági zaklatás? — Az egyik nagy inzultus 1938-ban történt, amikor egy esti gyűlésünkön a rendőrség rajtunk ütött. Bevittek bennünket, de mind egyformát vallottunk, azt, hogy tanulmányi előadást hallgattunk. Egyébként gyakran megvitattuk a politikai helyzetet, azt, hogyan lehet védekezni a Horthyrendszer munkáselnyomása ellen. Néha pesti szónok is jött. Az összejöveteleink mindig szombaton esténként voltak. Gyűléseink többségén ott ült a rendőrhatóság megbízottja. Ha kényesnek ítélte a témát, utasította az előadót: „Terelje másra a szót!” Vagy: „Kénytelen leszek felfüggeszteni a gyűlést.” — Mindvégig az Andráskayéiknál maradt? — Igen, szinte az egész Dunántúlon építkeztünk. A 10-es években például megkezdtük az ajkai allumíniu,nagyér építését. Volt, hogy hatszáz embert is foglalkoztattak a cégnél. Én főleg parkettáztam. A cégnél maradtam az államosításig. A felszabadulás után a szombathelyi üzemek elindítása volt az egyik fontos feladatunk. A szakmaközi bizottság titkára Raáb Károly volt, én voltam a bizottság egyik tagja. Egy időben éjjel-nappal szállítottuk a fát a jaki, az őrségi erdőkből, hogy ne legyen anyaghiány az újjáépítésnél. — Lajos bácsi fontos megbízásokat is kapott... — Már az Andráskay cégnél is megbíztak alkalmilag anyagbeszerzéssel, az államosítás után Handler Jenő, a Magasépítő Nemzeti Vállalat igazgatója maga mellé vett, anyagbeszerzéssel bízott meg. Trösztösítés volt 1951-ben, engem a 72/7-es vállalat igazgatójának neveztek. Anyagellátás volt a feladatunk, hozzánk tartozott az összes gépkocsivezető, rakodó, építőanyaggal láttuk el a trösztöt. Három év után megszűnt a tröszt, én a Vasép anyagosztályvezetője lettem. Ezen a poszton maradtam egészen a nyugdíjig, 1970 júniusáig. Nekem jutott a feladat, hogy anyagot szerezzek a vállalatnak, kapcsolatot építsek ki a minisztérium anyagosztályával. Igyekeztem elérni, hogy legyen tekintélye a vállalatnak az anyagkiutalásoknál. — Nehéz volt anyaghoz jutni? — Az ötvenes években szinte ki kellett ezt harcolni, sok volt a hiányzó anyag. Úgy voltam, mint az a bizonyos ember, aki az ablakon mászik vissza, ha kidobják az ajtón. Rengeteg anyagot használtunk fel. Például szénosztályozót, bányászfalut emeltünk Ajkán, később volt úgy, hogy harminc tsz-ben építkeztünk egyidejűleg. Az volt a célünk, hogy ne legyen állásidő anyaghiány miatt. A kiutalás folyamatosan megszűnt, a 60-as évek után egyre könnyebb lett. Persze akkor is figyelni kellett, például arra, hogy túli ne fussunk, hiszen a bank szorított bennünket a készletek miatt. — Hogyan tudott sikeresen vezetni ? — Jó munkatársak nélkül nem tudtam volna elvégezni a munkámat. Szerencsére mindig jó főnökeim voltak. Igaz, én is mindent megtettem, hogy megbirkózzam a feladataimmal. Volt egy kis motorom, majdnem minden este kint voltam a telepen, az átvevőt tájékoztattam, milyen anyag érkezik. Vasárnap a telepvezetővel átnéztük, milyen anyagok vannak, ennek ismeretében tudtam hétköziben irányítani. — Vagyis nyolc óra nem volt elég ... — Volt, amikor két-három hetemként tudtunk csak hazajönni a vidéki munkahelyekről. Aztán: valaha Soproniban, Keszthelyen, Zalaegerszegen lovaink voltak, ellenőriztük, nem használják-e őket maszek munkára. Röviden: nagyon nehéz volt összefogni egy ilyen nagy szervezet ügyeit. — Mi adta a hitet ehhez? — Szerettem dolgozni. Ha látok egy házat, ezt mi produkáltuk, elégedett vagyok, megérte dolgozni. Sok ilyen ház van. Ilyen például Szombathelyen a Nagycsemege és a Rendőrfőkapitányság épülete, ezeket a háború előtt építettük. — Magánélete? — 1940-ben nősültem meg, egy lányunk született, ő most az IKV-nál dolgozik. 1950 óta lakom a Söptei úti házunkban, már van egy lány és egy fiú unokánk is. Régebben sokat szerettem a kertben foglalatoskodni, de a betegségem óta nem igen hajolhatok, vigyáznom kell a magas vérnyomás miatt.— Mivel telik a napja? — Mindig az én feladatom a családi bevásárlás. Olvasok, tévézek, átnézem a 3— 4 újságot, amik járnak. Csütörtökönként elnézek a Vasép nyugdíjas klubba, ott beszélgetünk, kártyázunk, összejönnek a régi szaktársak, szóba jönnek a régi idők és a mai helyzet is. — Miként vélekednek a régi szakik a mai helyzetről? — A munkafegyelem romlásában látjuk a bajok egyik okát. Annak idején ki kellett dolgozni a munkaidőt 7-től fél ötig. A tőkés a parkettázásért négyzetméterben fizetett, előleget kaptunk, s addig nem volt elszámolás, míg át nem vették a munkát. Garancia nem volt akkoriban... Aztán egy idősben inkább csak a mennyiséget követelték meg, most nehéz visszaállni a magas minőségi követelményekre. — Milyen vasépes nyugdíjasnak lenni ? — Rengeteget tesz értünk a vállalat. Meg-meglátogatnak, van üdülési, kirándulási lehetőség, a rászorulókat anyagilag is támogatják. Vannak összejövetelek a számunkra, ajándékot kapunk, havonta ingyen utazhatunk Bükire ... Kevés vállalat tesz ennyit. — Lajos bácsi, mi irányította tartalmas élete során? — Hadiárvaként tanultam meg az életet. Megtanultam, hogyan éljek, ha magam vagyok. Megtanultam megbecsülni a munkát, szeretni az embereket. K. T. Fotó: K. Z. és a vasi tsz-ek A vágás gépesítése az elmúlt években javult. Mindenütt van elegendő motorfűrész, s a rönkök kiszállításához öt tsz és egy 8 szövetkezetet egyesítő géptársulás szerzett be speciális traktort. Az apríték-termelés feltételeit három szövetkezet teremtette meg: az olaszfai, a petőmihályfai és az őriszentpéteri. A három üzem együttesen 1210 tonna aprítékot „gyűjtött” amivel baromfiférőhelyeket, szerelőműhelyt és más egységeket fűtenek — olaj helyett. A fával való javuló gazdálkodás egyértelmű kifejezője,hogy 25 tsz-ben iparszerűen felfűrészelik vagy más módon, dolgozzák fel a fát. Míg hat évvel ezelőtt mindössze 21 ezer köbméter gömbfát dolgoztak fel ily módon, tavaly már 32 ezret. Ládát, parkettfrízt, parkettát, raklapokat, asztalosárut burkoló lécet, kerítést, szerszámnyelet, és még többféle terméket állítottak elő. A tervek szerint a feldolgozott fa mennyisége a hegyháti üzem beindításával, illetve a szarvaskendi tsz faüzemének rekonstrukciójával az idén már elérheti a 40 ezer köbmétert. Kedvező változás állt be a faanyag értékesítésében is. A legnagyobb mennyiséget a Fakombinát vásárolja fel a szövetkezetektől. Tavaly 29 ezer köbmétert vettát tőlük, amiből 21 ezret exportra juttatott. Jó fel-vásárló a Lignimpex Külkereskedelmi Vállalat és a Tszker is. A tsz-ek kielégítik tagjaik, illetve a lakosság tűzifa igényét, és a Tüzépvállalatoknak adnak el nagyobb tételeket. Az erdőgazdálkodás, a fafeldolgozás és értékesítés eredménye látványosabban 1985 óta javult. Tavaly már elérte a 113,8 millió forintot. A mezőgazdasági bizottság úgy találta: az elmúlt években bővült a szövetkezetek együttműködése az erdőgazdálkodásiban és a fafeldolgozásban. Negyvennégy vasi tagja van a Fakombinát gesztorságával működő Nyugat-dunántúli Fafeldolgozó Társulásnak. Tevékenysége kiterjed a felvásárlásra, a csemetekitermelésre, a gépkölcsönzésre, az erdőművelésre. Az együttműködés keretében a Fakombinát átengedi egyes fatermékek gyártását, és ehhez alapanyagot ad a tszek fafeldolgozó üzemeinek. Az Erdészeti Géptársulás a Fakombinát és 8 termelőszövetkezte között jött létre — két évvel ezelőtt — 10 millió forint "tőkével". A társulás közös használatú erdpművelő és faanyag szállító gépeket szerzett be. Ugyancsak két évvel ezelőtt jött létre a Hegyháti Fafeldolgozó Társulás öt szövetkezet és a Lignimpex együttműködésével. Ez a társulás az olaszfai tsz gesztorságával működik. Tavaly elkészült a 12 ezer köbméter kapacitású fűrészüzem, amely a hegyháti térség akác anyagát dolgozza fel A termékek döntően exportra kerülnek. A jópéldák láttán további feladat a kisebb erdőterülettel rendelkező szövetkezetek együttműködésének fejlesztése a művelésben, a feldolgozásban, a -_r1 — -Ull€ígi€VO ' Ic'i OUinovalakozva. Az eredményesgazdálkodásnak mindenkori feltétele az ember, és a szakmai hozzáértés. A megye tsz-eiben jelenleg 9 erdő- és faipari mérnök, 56 technikus, dolgozik. Még több egyetemet végzett szakemberre lenne szükség a feladatok igényesebb elvégzéséhez. Mert növelni indokolt az ipari fa kihozatalét, és a feldolgozásban is az igényesebb termékek gyártására kell törekedni. A gondok enyhítésére, illetve a szakszerűbb munkavégzésre jó kezdeményezést tett a tsz-ek megyei szövetsége pénzügyileg is, műszakilag írtA iKrrAhwvn Q7 ÍITPiTH'| prlp. IX K JUVMMVXi ---• —__—. -dekek kölcsönös érvényesítésével lesz célszerű erősíteni a vasi termelőszövetkezetek és a Fakombinát kapcsolatát. Így tudunk még jobban gazdálkodni az erdővel, a fával, és így tesz magasabb a belőle származó jövedelem is. Udvardy Gyula 1987. május 1. Péntek 99 Ösztönzően, igazságosan A bér- és keresetszabályozás mindig központi kérdése volt a gazdaságirányításnak, de napjainkban különösen előtérbe került. Ez nem véletlen, hiszen a gazdasági eredményeink, a személyes jövedelmeink rendkívül befolyásolják mindennapjaink hangulatát, közérzetünket, előrehaladásunk irányát, sebességét. A teljesítményeknek és a jövedelmeknek egyenes arányban kell lenniük, mert csakis így lehet igazságos és ösztönző a munka díjazása. A jó bérezési—jutalmazási— érdekeltségi rendszer önmaga szabályozza a termelést, a teljesítményeket — mondta egy művezető a minap az egyik nagyvállalatunk szocialista brigádvezetőinek tanácskozásán. Ez valóban így igaz, de sajnos a gyakorlatban nem mindenütt érvényesül ez az alapelv. Nem ritka az olyan bér és jutalom kifizetése sem, amely mögött egyáltalán nincs, vagy csak alig van produktív munka. Néhol a gyengén gazdálkodó szervezetek többet fizetnek, nagyobb bérfejlesztést hajtottak végre évről évre, mint a nemzeti jövedelmünket az átlagnál lényegesen jobban gyarapító üzemek, vállalatok. Joggal kérdezik sokan: hogyan lehetséges ez, milyen alapon és miből fejlesztenek? Úgy tűnik, az új szabályozás, a kormányzati intézkedések véget vetnek az ilyen gyakorlatnak. Az alaptalan, igazságtalan bérkiáramlás káros az egész társadalomra, feszültséget okoz az egyes gazdálkodó egységek között éppúgy, mint a vezetők és a beosztottak kapcsolatában. Az emberek érzik, tudják, még ha hangosan nem is mindig mondják ki, hogy melyik munkatársuk mennyit dolgozik, mennyit érdemel. (Vincze) Akik akarnak... A különböző munkahelyeknek van egy sajátos mikroklímája, amelynek alakulásanem kis mértékben az ott dolgozók egymáshoz, a munkához s a munkahelyhez vúló viszonyától függ. S ez a sajátos munkahelyi légkör legtöbb helyen kifejezésre jut a falakon, berendezési tárgyakon elhelyezett díszítő elemekben, képekben, feliratokban, plakátokban, virágokban is. Több helyen például szép falidekorációkat alakítottak ki az érkezőképes üdvözlőlapokból, másutt a dolgozók által kedvesnek — jelkép értékűnek — tartott tárgyak láthatók, vagy feliratok olvashatók. Különböző munkahelyeken járva, előszeretettel nézegetem ezeket a tárgyakat, s olvasom a kiírt — helyenként üveglap alá tett — feliratokat, idézeteket. Találtam azonban nekem nagyon nem tetszőket is. (Például ilyen feliratokat: „Ne siess, a munka megvár”, „Hajcsár Gmk.” stb.) Most azt a nekem igen tetsző, az egyik munkahely falitábláján olvasható házi jelmondatot említem meg, amely szerintem napjainkban nagyon is időszerű. Ez így hangzik: „Aki jól akar dolgozni az egyre jobb módszereket keres, aki nem, az kifogásokat.” Mindezt azért írtam le, hogy e tartalmas jelmondatot minél többen ismerjék meg, s lehetőleg vallják magukénak. Úgy mint azon a munkahelyen, ahol ez olvasható. Ahol ahúsz tagú brigád már hosszú évek óta ilyen szellemben dolgozik és egyre eredményesebben. Nem véletlenül kapták meg az elmúlt napokban a Kiváló Brigád címet s jutalmat. — simpla — Ünnepnapok (Lakatos Ferenc karikatúrája)