Vas Népe, 1987. szeptember (32. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-01 / 205. szám

EXPRESSZ is Hazánkba érkezett hétfőn a mozambiki nemzetvédelmi miniszter Kárpáti Ferenc vezér­­ezredes, honvédelmi mi­niszter meghívására. Pártküldöttség utazott Szófiába Németh Mik­lósnak, az MSZMP Köz­ponti Bizottsága titkárá­nak vezetésével, hogy részt vegyen a KGST-or­­szágok kommunista és munkáspártjai gazdaság­­politikai kérdésekkel foglalkozó központi bi­zottsági titkárainak ér­tekezletén. if A tengerbe zuhant hétfőn egy thaiföldi re­pülőgép, miután sikerült elkerülnie az összeütkö­zést egy másik utasszál­lító géppel. A 74 utas és a 7 főnyi személyzet közül valószínűleg senki sem élte túl a katasztró­fát. Fülöp-szigetek A zendülés utóhangjai A Fülöp-szigeteki puccsis­ták ideiglenes katonai kor­mányt akartak fölállítani — derült ki a sajtóhoz hétfőn eljuttatott kiáltványukból. A kiáltvány azzal indo­kolja a puccsot, hogy a „korrupt” kormányzat el­lenséges a hadsereg iránt, „megalkuvó” a baloldali és a muzulmán gerillákka­l szemben, s ráadásul a­ „kommunisták magas tiszt­ségeket töltenek be benne”. Ezért — hangzik a kiállt­­vány — az ország élére ideiglenes katonai kormány­zatot állítanak, majd pedig — a viszonyok stabilizáló­dásával — új elnökválasz­tást tartanak. A szöveg szerint a kiáltványt maga az „ideiglenes kormány” ad­ta ki, amely a „fegyveres erők reformmoz­gallmának (RAM) ellenőrzése alatt áll”. Aquino asszony szóvivő­je a hétfői kormányülés után kijelentette: komoly a veszély, hogy a puccskísér­let megismétlődik. Meg nem nevezett magas állítású kormánytisztviselők aggo­dalmuknak adtak hangot. i ,ifi Arassis-igazság (Nem kell profi­­közgazdásznak lenni ahhoz, hogy megjövendöljük: a Johannesburgból keletkezett hét végi hír befolyásolja majd a világpiac aranyárait. Va­sárnap — hangzik a jelentés — véget ért a Dél-afrikai Köztársaság történetének leghosszabb (pontosan há­romhetes), és messze a legnagyobb (háromszázhar­mincezer embert érintő) tömegsztrájkja. .Az első mérleg megvonása szeriint „­bejött a pa­pírforma”. Egyik fél sem beszélhet kudarcról vagy diadalról, és inkább a kompromisszum a megfelelő kifejezés arra, ami végül­­­s történt.­­M­it követelt a NAM, a bányászok szakszervezete, és mi valósult meg ebből? Harmincszázalékos fize­tésemelést hangoztatott a három héttel ezelőtti va­sárnapon kelt hivatalos (vagyis a szakszervezet által elfogadott) munkabeszüntetési felhívás, valamint még két határozott óhajt: a munkafeltételek „radikális” megjavítását, és a­­korábbinál „sokkal nagyobb” kár­térítést a munkahelyi balesetek áldozatainak, illetve csal­ád­tag­jaiknak. Ezek a feltételek első pillantásra a Világ bármely részén elképzelhetők lennének — de valóban csak el­ső pillantásra. Mert a harmincszázalékos emelési kö­vetelés egyszerűen sokna­k, méghozzá irracionálisan soknak tűnik azoknak, akik nem tudják, hogy egy iszonyatosan nehéz munkát végző, három műszakban dolgozó d­él-afrikai fekete arany- vagy szénbányász éppen ,a harmadát kapja a hasonló munkát végző fe­hér osztályos társa fizetésének. Ami a második pontot, a munkakörülmények ja­vítását illeti, egy nemzetközi statisztika szerint tavaly mintegy nyolcszáz(!) bányász vesztette életét Dél-Af­rikában, és nagy bajok voltak a kártérítésekkel is. A mostani megállapodás lényege: tizenhét-huszon­három százalékos béremelés, a biztonsági követelmé­nyek megvizsgálása és a munkahelyi balesetek áldo­zatai ezentúl háromévi fizetésüknek megfelelő össze­get hagyhatnak családjukra. Ramap­hosa, a NUM főtitkára nem alaptalanul elégedett, nem kérés, ammit apartheid-közegben elért. Ráadásul ez nemcsak gazdasági, hanem politikai si­ker is. Az export nyolcvan, és a devizabevétel ötven százaléka az aranybányászatból származik, és a sztráj­kolók zöme ebben az ágazatban dolgozik. Ilyen körülmények között többszörösen igaz, hogy ez a monstre-sztrájk egyszerre volt gazdasági és po­litikai erőpróba — méghozzá olyan, amelyben a fe­kete többség ismét ízelítőt adott erejéből. Budapesten tárgyalt Lubomir Strougal­ ­Folytatás az 1. oldalról­ mélyítésének, a két ország­­ban élő nemzetiségeik jó közérzete biztosításának, tör­ténelmi múltunk kölcsönös tiszteletének és a közös ha­ladó hagyományok ápolásá­nak. Lubomir Strougal válasz­beszédében mindenekelőtt a két szomszédos szocialista ország baráti kapcsolatainak jelentőségét emelte ki. Hang­súlyozta: — Barátságunkat kötele­sek vagyunk ápolni, szélesí­teni és megszilárdítani a szocialista alapelvek szelle­mében, amelyek helyes és korszerű értelmezése és tár­sadalmi gyakorlata érdeké­ben az utóbbi időben oly sok erőfeszítést teszünk. —■ Forradalmi korban élün­k — folytatta —, nem­zeteink és államaink hozzá­láttak a politikai és a gaz­dasági rendszer átalakításá­hoz azzal a céllal, hogy meg­felelő, a műszaki é-s tudomá­­nyos forradalom korához igazodó dinamikát és széle­sebb demokratikus kerete­ket teremtsenek a fejlődés számára. E szempontból — fűzte hozzá a csehszlovák miniszterelnök — nagy fi­gyelemmel kísértük a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága júliusi ülésének eredményeit. A megújulás igénye jel­lemzi a csehszlovák—magyar együttműködés formáit és tartalmát is; a mostani meg­beszéléseknek is fő célja az új gondolkodás, az új gya­korlat meghonosítása a két­oldalú kapcsolatokban. A két ország kapcsolat­rendszerét áttekintve a mi­niszterelnök aláhúzta, hogy az állami és a párti kapcsola­­tok a szocialista internacio­nalizmust példázzák. Szám­talan bizonyítéka van a gaz­dasági és a társadalmi szer­vezetek, a szövetkezetek köl­csönös együttműködésének csakúgy, mint a nemzeti ki­sebbségek­­kapcsolatainak. Sikeresen fejlődik a gazda­sági együttműködés is: nö­vekszik a kereskedelmi for­galom, a kooperáció és a szakosítás aránya, s a Hal­­dex vállalat esetében már a közös vállalkozásra is akad példa. Lubomir Strougal ez­zel összefüggésben — az ed­digi tapasztalatokra, a jó­szomszédságra és a KGST- országok közösségének ha­tározataira alapozva — di­namikusabb, gyorsabb ütemű előrelépést szorgalmazott a progresszív ágazatokban, a tudományban és a techniká­ban, a közös vállalkozások területén. Rámutatott, hogy lehetőség van a fogyasztási cikkek kínálatának gazdagí­tására és a határmenti együttműködés bővítésére is. A nemzetközi élet kérdé­seit elemezve hangoztatta: — A helyzet megítélésé­ben teljes nézetazonosságra jutottunk. Forrón üdvözöl­jük, hogy sikerült megállí­tani a nemzetközi feszültség eszkalációját, s hogy lépés­ről lépésre teret nyer a jó­zan ész filozófiája a külön­böző társadalmi rendszerű országok megítélésében. Országaink számára — amelyek a szocialista kö­zösség nyugati peremén fek­szenek — meghatározó je­lentőségűek a kontinensün­kön fennálló viszonyok. Ezért támogatunk minden pozitív lépést a genfi és a bécsi leszerelési tárgyaláso­kon, ahol az európai bizton­sági és együttműködési ér­tekezlet résztvevő államai az egész Világrész együttműkö­dését szolgáló dokumentu­mok kidolgozására töreksze­nek — mondta Lubomir Strougal. Grósz Károly és Lubomir Strougal délelőtt megtartott négyszemközti megbeszélését délután újabb szűk körű­ eszmecsere követte a Parla­mentben. A két kormányfő személyes találkozója után plenáris tárgyalást tartottak a m­agyar vezetőik és cseh­szlovák vendégeik. A két kormányfő megbe­széléseit a nap folyamán megtartott partnertárgyalá­­sok egészítették ki. Lubomir Strougal kíséretének tagjai a kapcsolatok egyes ágainak kérdéseit vitatták meg ma­gyar kollégáikkal. Baráti mun­kalátogatásá­­nak befejeztével Lubomir Strougal hétfőn este eluta­zott hazánkból. Közlemény a látogatásról Grósz Károlynak, a Ma­gyar Népköztársaság Mi­nisztertanácsa elnökének meghívására 1987. a­u­gusztus 31-én baráti munkalátoga­tást tett Magyarországon Lubomir Strougal, a Cseh­szlovák Szocialista Köztársa­ság­­kormányának elnöke. A csehszlovák kormányfőt fogadta Kádár János, az MSZMP főtitkára. A tárgyalásokon a két kormányfő tájékoztatta egy­mást országaik belső hely­zetéről, áttekintették a ma­­­gyar—csehszlovák kapcsola­tok alakulását a legutó­bbi miniszterelnöki találkozó óta, véleményt cseréltek a nemzetközi helyzet legfon­tosabb kérdéseiről. A k­ét kormányfő kiemelte azoknak az erőfeszítéseknek a fontosságát, amelyek a szo­cialista társadalom, alkotóerő­inek és lehetőségeinek haté­konyabb hasznosítását szol­gálják. Szükségesnek tartják, hogy meggyorsuljanak a meglevő termelési-együttműködési megállapodások meghosszab­bításáról folyó tárgyalások, konkrét intézkedések tör­ténjenek a szakosítás és kooperáció elmélyítésére, mindenekelőtt a személygép­kocsi-gyártásban, az elek­trotechnikában, a vegyipar­iban, valamint más, tudomá­nyos ágazatokban. Megállapították, hogy a Bős (Gabcikovo)—nagyma­rosi vízlépcsőrendszer épí­tése a közös építési ütem­terv szerint folyik és a két ország szakemberei folya­matosan biztosítják a kör­nyezetvédelmi követelmé­nyek optimális kielégítését. Megállapodtak az építkezés m­eggyors­­ásában. Állást foglalta­k az ide­genforgalom fejlődéséhez szükséges feltételek továb­bi javítása mellett. Hangsúlyozták, hogy a le­nini nemzetiségi politika következetes megvalósítása hozzájárul a két szocialista ország gyümölcsöző kapcso­latainak, népeik barátságá­nak további erősítéséhez. Megállapították, hogy mind­két fél nagy gondot fordít a nemzetiségek egyenjogúságá­­nak érvényesülésére, kulturá­lis és társadalmi fejlődésére. Grósz Károly és Lubomir Strougal áttekintve a KGST- ben folyó együttműködés kérdéseit, állást foglalt a szocialista gazdasági integ­ráció mechanizmusának és a szervezet tevékenységé­nek korszerűsítése mellett. A nemzetközi helyzet idő­szerű kérdéseit érintve, a miniszterelnök teljes támo­­­ga­tásukról biztosították a Szovjetunió és a Varsói Szerződés többi tagállamá­nak az európai és a világ­­béke megszilárdítására, a fegyverkezési verseny meg­állítására és a világűrre tör­ténő kiterjesztésének meg­akadályozására, a leszere­lésre, a háborús veszély el­hárítására irányuló kezde­ményezéseit. Grósz Károly és Lubomir Strougal találkozója szívé­lyes, nyílt elvtársi légkörben, a teljes nézetazonosság je­gyében zajlott le. Lubom­­ir Strougal, a CSSZSZK kormányának el­nöke csehszlovákiai látoga­tásra hívta meg Grósz Ká­rolyit, az MNK Miniszterta­nácsának elnökét, aki a meghívást köszönettel elfo­gadta. t :A­i Mmsl H&i Fílkozta tevékenységét az iraki légierő Mól éleződött a feszültség Irak — légiereje fölényét kihasználva — két napja he­ves offenzívát indított Irán gazdasági létesítményei, táv­közlési központja, valamint kőolajkivi­tele ellen. Emiatt ismét kiéleződött a feszültség a Perzsai Arab­­­öböl környékén. Szombaton, majd tegnap is az iraki légierő több tucat vadászbombázója heves tá­madást intézett Irán gazda­sági hátországa és kőolajfel­­viitele ellen. Új s fenyegető elem, hogy ez utóbbi kiter­jedt az iráni kőolajat szállító tartályhajókra is — az ilyen jellegű akciókat Bagdad hat héten át szüneteltette. Az iraki elnök, Szaddam Husz­­szein rádióbeszédben jelen­tette be: mostantól kezdve a tengeren is lecsapunk rájuk, szétrombolva gazdasági csa­tornáikat, mélyükön át fi­nanszírozzák katonai agresz­­sziójukat. Elegendő időt ka­pott a teheráni vezetés, hogy válaszoljon az ENSZ BT tűzszünet­ felhívására, a háború lezárására. Ha nem fogadják el, légierőnk fokoz­za csapásait — hangoztatta. Ennek szellemében érték tá­madások a szovjet határtól alig 100 kilométernyire levő Tabriz elektromos műveit, a hamadani erőművet, három öbölbeli kis iráni szigetet, valamint Asadarabban az or­szág táviközlési központját, az olajexport szívének szá­mító Harg-sziigeti kikötőt. És kialudtak a lámpák London, Párizs, Berlin sötétbe borult ezen a na­pon. A lengyel határokat ötvenegy német hadosz­tály lépte át, majd befu­tott Hitlerekhez az an­gol—francia hadüzenet. Ezzel — csaknem fél év­százada, 1939. szeptember elsején — megkezdődött a második világháború. A lengyel állam össze­omlásával a szovjet csa­patok is elfoglalták a mai nyugat-b­elorusz és nyugat-ukrán területei­ket. A nácikkal való összetűzés nélkül megte­hették ezt: egy héttel azelőtt írták alá a Né­metország és a Szovjet­unió közötti szerződést. Bár ez a megállapodás időleges nyugalmat, két­éves további felkészülési időt adott Moszkvának — kényszerű lépés volt. A Szovjetunió csak a nyugati hatalmakkal, Angliával és Franciaor­szággal akart tárgyalni: antifasiszta, Hitler-elle­­nes front létrehozásán fáradozott, de Párizs és London akkor még nem mutatott erre hajlandó­ságot, így — elkerülendő a csapdát, hogy egyedül maradjon és magányosan keveredjen bele a Né­metország elleni háború­ba — aláírta azt a szov­jet—német megnemtá­madási szerződést, amelyről mindkét fél tudta: időleges. S ami­kor a nyugati hatalmak, a polgári demokráciák előtt világos lett, hogy a közös fő ellenség a ná­cizmus, létrejött — 1941- ben — az igazi szerző­dés, a szovjet—amerikai —brit antifasiszta koalí­ciós megegyezés. És le­győzték Hitlert. Minden történelmi visszaemlékezés annyit ér, amennyi tanulságot a mának nyújt. Nem sza­bad erőltetett párhuza­mokat keresni, egészen más világban élünk most, mint akkor, de van egy gondolat, amely ép­pen e régi lapok for­gatásakor ötlik eszünk­be, s az akkori nyugati hatalmak akarom-nem­­akarom húzódozásával függ össze. Emlékezzünk: egészen a katasztrófa be­következtéig, sőt még egy ideig azután sem tudták rászánni magu­kat arra, hogy komo­lyan tárgyaljanak a Szovjetunióval. De va­jon milyen mértékben és egyáltalán hasonlít-e az az állapot a maihoz? Hi­szen ma élénk tárgyalá­sok folynak, mi több, remény van a történelem első tényleges leszerelési megállapodásának az aláírására. Ez mind igaz. Nyilvánvaló azonban, hogy a mai nyugati ha­talmak még mindig nem döntötték el: őszintén, hosszú távon és baráti­­an együtt kívánnak-e működni, bizalmat épí­teni a kommunisták ve­zette országokkal, vagy sem. Akkor is volt ve­szély, ma is van. Akko­riban — tehát a négy évtizeddel ezelőtti idő­szakban — tizenkettő után egy perccel jött lét­re a fenntartások nélkü­li és tartós antifasiszta együttműködés — most még tizenkettő előtt va­gyunk. De a Damoklész kardja itt lebeg a fejünk fölött: nincs náci hata­lom, de van atomhábo­rús fenyegetés, fegyver­kezés.­­Megakadályozza, hogy a tényleges feladatoknak szenteljünk minden erőt: a jólét megteremtésének, környezetünk védelmé­nek, az emberiség egész­séges fennmaradásának. Ha így tekintjük a helyzetet, akkor 1939. szeptember 1-je és 1987. szeptember 1-je összeha­sonlítása már egyáltalán nem látszik erőltetettnek, mindig idejében kell szö­vetkezni! Akkoriban, te­hát azokban az időkben amelyekre most emléke­zünk, már csak valami ellen lehetett összefogni: a nekilendült fasiszta gőzhengerrel szemben. Ma szerencsére valami­ért: a békéért, a lesze­relésért, a gazdasági és az emberi együttműkö­désért, az életre alkal­mas környezet megte­remtéséért. És ebben a mai szövetségben részt vehet mindenki — füg­getlenül attól, melyik ol­dalon álltak elődei öt évtizeddel ezelőtt. T. I. A közlekedési gondok Villamost kap A növekvő forgalom és az üzemanyaghiány komoly nehézségeket okoz Romá­nia városaiban. A probléma megoldását a villamos-köz­lekedés bevezetésében, il­letve bővítésében vélik megtalálni. Kolozsváron nagyjából­ már elkészült a villamos­­vonal első szakasza. Az építkezésben részt vevő vállalatok dolgozói most teljes erejükkel az Allom­ás­tér rendezésén fáradoznak. Mielőbb be akarják fejez­ni az aluljárórendszert, hogy már az ősszel elindul­hasson az első járat. Új fejezet kezdődik ezzel a nagyváros tömegközleke­désének történetében. A meglevő hálózat, a maga korlátozott lehetőségével Kolozsvár belvárosa. Itt halad majd az épülő villamos­­vonal. 1987. szeptember 1. Kedd

Next