Vas Népe, 1988. március (33. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-01 / 51. szám

A TIT művészeti szakosz­tálya legutóbbi vezetőségi ülésén azokat a lehetősége­ket kutatta, amelyekkel fel tudná pezsdíteni s új terüle­teken segíthetné a megye művészeti életét. Különös figyelmet szentelt, az ifjúság­inak és az idősebb korosz­tálynak. A Szombathelyi Képtár akcióihoz csatlakoz­va a Képtár Baráti Köre se­gítségével folytatni tudja a színvonalas tárlatvezetéseket és a Művészet és ifjúság so­rozatot. A szombathelyi Há­­lmán Kató Kollégiumiban nagy siker volt a megye fő­építésze által vezetett, 4—4 előadásból álló sorozat, amely az általános és a me­gyei építészeti „izmusokat"­ szembesítette versenyszerű zárással. Ezt a sorozatot folytatni szeretnék nemcsak a Humánban, hanem kíván­ságra más kollégiumokban és diákotthonokban is. A tagság egy része társadalmi munkában vállalta, hogy ■rendszeres előadásokat tart a szombathelyi öregek napközi otthonában, illetve igény sze­rint más idős közösségekben. ■Folytatják a képtár segítsé­gével a kihelyezett kiállítá­sokat — legutóbb a Latex - idem volt ilyen nagy sikerrel —, Körmend máris érdeklő­dött a tárlat iránt. A szakosztály előadói o­tt vannak a filmklubokban is. Állandó bázis a teljesen nyi­tott jelleggel működő épí­tész klub, amelyben folytat­ják a hazai és külföldi épí­tészek bemutatását.­­A veze­tőség elhatározta, hogy éven­te néhány alkalommal ta­lálkozót rendez, ahol egy­­egy, a megyeszékhelytől tá­volabb élő tagtárs szob­a te­rülete értékeiről és gondjai­ról. Legközelebb az őrség művészetének és az ismeret­­terjesztésnek a kapcsolatáról szólnak. A műgyűjtőik ösz­­szefogására kívánják a kö­zeljövőben életrehívni a mű­gyűjtők klubját. (szabály) ez az egyetértés nem olyan mély és szilárd, mint azt Londonban és Párizsban sze­retnék. Egyszerűen azért nem, mert kifejezett és köz­vetlen amerikai érdekek ke­vésbé fűződnek az említett ■rakéták megtartásához. Már ez is okoz egy bizonyos fe­szültséget most, a NATO- csúcs küszöbén, egyrészt Anglia és Franciaország, ■másrészt az Egyesült Álla­mok között. A NATO-n belüli igazi el­lentét azonban Nyugat-Né­­­metország sajátos érdekeivel függ össze. Az 500 kilomé­ternél kisebb hatótávolságú rakéták európai elhelyezke­dése olyan, hogy a nyugati oldalon levő ilyen rakéták az NDK-it, a keleti oldalon levők az NSZK-t veszélyez­tetik. Ebben az értelemben ■tehát a két német állam a legközvetlenebbül veszélyez­tetett terület. Az NDK-nak az az álláspontja, hogy szük­ség lenne a „harmadik zérót’ megoldásra, ezért nagyon is elfogadható kiindulópont Bonn számára is — érthető és elemi biztonsági okokból. (Emlékezetes, hogy Kohl kancellár még a washingto­ni szovjet—amerikai csúcs előtt javasolta már ezt a „harmadik zérót”, és akkor csak angol—francia—ameri­kai nyomásra húzódott visz­­sza.) Az a különleges helyzet állt tehát elő, hogy a NATO legfontosabb európai száraz­földi hatalma, az NSZK kö­zös biztonsági érdekeket ta­lál a Varsói Szerződéshez tartozó másik német állam­mal — miközben biztonsági szempontjai nagyon is külön­böznek az angol—francia megközelítésitől. Összefoglalva: a NATO-csúcs előtt az jellemzi a helyzetet, hogy a szovjet— amerikai párbeszéd kibonta­kozása megváltoztatta a ka­tonapolitikai légkört az At­lanti Szövetségen belül. Va­lószínű, hogy egyelőre Brüsz­­szel­ben sikerül olyan komp­romisszumos megoldást lét­rehozni, amely elkerüli a nyílt konfrontációt, eltakar­ja a nézetkülönbségeiket, és helyszínen tartja az ellenté­tek középpontjában álló rö­vid hatótávolságú rakétákat. (S mindemellett valószínű az is, hogy a hagyományos fegyverzetek, főképpen a kettős rendeltetésű fegyve­rek terén szorgalmazni fog­ják a fejlesztést.) A Szovjetunió diplomáciai és katonapolitikai kezdemé­nyezései azonban szinte na­ponta teremtenek új helyze­tet. Számítani lehet arra, hogy a mostani NATO érte­kezlet s a moszkvai csúcs között a hagyományos fegy­verzetek ügyében is olyan új szovjet javaslatok születnek, amelyek módot nyújtanak a meglevő egyenlőtlenségek kiküszöbölésére. Ebben az esetben viszont az Atlanti Szövetség biztonságpolitikai ellentétei még élesebben ki­bontakoznak majd. M­i­r­e Egy francia gyártmányú, Platón nevű rövid hatótávolságú atomrakéta. 1988. március 1. Kedd SOK ÉVES hagyományai­nak megfelelően március elején rendezi meg a MTESZ Vas megyei szerve­zete a Műszaki és Mezőgaz­dasági Hetek rendezvény­­sorozatot. A szakemberek ebben a­z évben a hulladékok és má­sodnyersanyagok hasznosí­tását választották az elő­adások, ankétok, bemutatók fő vezérlőfonalául. A hulladékok hasznosítá­sának egyre növekvő nép­­gazdasági jelentősége szük­ségessé teszi az ezen a te­rületen elért tapasztalatok és eredmények megismeré­sét és megismertetését. A nyers­anyagfel­használás az utóbbi száz éviben mint­egy megnyolcs­zorozód­ott, és ez a növekedés a­­ má­sodik világháború után to­vább gyorsult. A fejlett ipari országok­ban az egy emberi munka­órára jutó termelés 1981-re az 1970. éviinek 5—10-szere­­sére nőtt. A termelés növe­lésének határt szab az ez­zel együttjáró többlet ener­gia- és nyersanyagszükség­­let. AZ IGÉNYEK növekedésé­vel a természetes nyersanya­gok egyre drágábbak lesznek és egyre nehezebben szerez­hetők be. Ez a körülmény égetően szükségessé teszi a természetes nyersanyagok­kal való takarékoskodást. Ennek egyik módja a má­sodnyersanyagok, vagyis gyártási és használati hul­ladékok hasznosítása, ami egyúttal ökológiai jellegű téma is, hiszen ezáltal csökken a környezetet szennyező hulladékok meny­­nyisége. A túlélés feltétele: a hosszú távra tervezett új­rahasznosítás­. A veszélyes hulladékok­kal kapcsolatosan a nyugati országokban az az általános nézet, hogy első és legfon­tosabb teendő a hulladékok keletkezésének minimalizá­lása. Ami pedig keletkezik, azt a lehetőségek határáig újra fel kell használni. A MEZŐGAZDASÁG és élelmiszeripar az elsők közt rendezkedett be arra, hogy hasznosítsa, feldolgoz­za azt a — ma már inkább mellékterméknek, sőt má­sodnyersanyagnak nevezett — hulladékot, amely a ter­melésből, illetve fogyasz­tásból visszamarad. A má­sodrendű gyümölcsből, le­vet,­ aromát, égetett­­italt készít, egy sor feldolgozási hulladékot takarmányként értékesít. Az élelmiszeripari hulladékok legnagyobb hasznosítója a különféle ta­karmányokat előállító ága­zat. A komposztálás az egyi­k legrégibb hulladékhaszno­sítási eljárás. A különböző oldható — elsősorban nit­rogéntartalmú — műtrá­gyák terjedésével azonban ez a módszer mind jobban feledésbe merült. A környe­zetvédelmi szemlélet tud­a­­tosabbá válása, valamint a nyersanyagforrások apadása újra előtérbe helyezte ezt az eljárást. A MEGOLDANDÓ kérdé­sek közé tartozik a mű­anyag hulladéko­k eltáv­olí­­tása. A műanyagok haszná­latával az emberiség érté­kes, esetleg ritka természe­tes anyagokat takarított meg. Alacsony súlyuk, ve­gyi anyagokkal szemben tanúsított ellenállóságuk ré­vén széles körben alkal­mazhatók. Mivel egy­re több műanyagból készült termék ■kerül forgalomba, egyre nagyobb az igény a mű­anyagok ismételt feldolgo­zása iránt. Ez a terület még csak fejlődésének kezdteti szakaszában van, de gyors növekedés várható a közel­jövőben. Világviszonylatban az alumínium ötvözeteknek 20—30 százalé­kát gyártják másodnyersanyagból. Az ötvözött alumínium hulla­dék­okát az öntvényfémek előállításához használják fel, hogy minden kompo­nensüket a l­ehető legna­gyobb mértékben hasznosí­tani lehessen. A nyersanya­gok világszerte szűkülő kí­nálata, a nagy­ energiafel­használás és a nagy hulla­­déktömeg a vaskohászati ipart is arra­­ kényszeríti, hogy minden lehetséges módot kihasználjon a faj­lagos nyersanyag- és ener­giaigényesség csökkentésére. Az új technológiák és technikák alkalmazásának feltéttele a megfelelő szak­emberképzés, beleértve a mérnökképzést is. Ezért szeretnénk a Vas Megyei Műszaki és Mezőgazdasági Hetek rendezvénysorozatá­val a szakemberek figyel­mét erre a szakterületre irányítani. EZT A CÉLT szolgálják a tudományos egyesület ál­tal szervezett olyan "rendez­vények is, mint A másod­lagos nyersanyaghasznosítás a Lakástextil Vállalatnál. A veszélyes hulladékok keze­lése a Vasi Volán, Vállalat­nál; A folyékony műtrágya hasznosítása; A hulladék­szegény technológi­a a­­könnyűiparban; Az erdei hulladékok hasznosítása; A fahullad­é­kok ipari felhasz­nálása; A fahulladékok fel­­használása az energiater­melésben; A mezőgazdasági és élelmiszeripari mellék­­termékek és hulladék­aik hasznosítása; A növényi hulladékok komplex hasz­nosítása ; Az egysejtű fe­hérje felhasználása a hús­ipari termelésben; a Cipő­ipar anyaggazdálkodása cí­mű előadások. A Vasi Műszaki és Mező­­gazdasági Hetek megnyitó­ja március 4-én lesz Szom­bathelyen a MTESZ-szék­­házba­n, ahol Hoós János, az Országos Tervhivatal el­nöke A gazdaság időszerű feladatai és a további ten­nivalóink címmel tart elő­adást. Barna Tamás, a MTESZ Vas megyei szervezetének titkára A beteg fizetés A Magyar Ifjúság című hetilap 13. oladán olvas­tuk az alábbi írást. Azért adjuk közre, mert az ifjú­sági lapot megyénkben kevesebben olvassák, mint a Vas Népét. De legfőképpen azért, mert hinni szeret­nénk, hogy hasonló eset mégegyszer nem fordul elő. A tanárnő nem hitt a szemének. Bruttósított fi­zetésként 26 forintot nyomtak a markába. Nincs té­vedés, egyetlen nullát sem felejtettem le, éppen 26 forintot kapott. Két kiló házikenyér árát. A tanárnő csodálkozott, hüledezett, hitetlenkedett, mígnem meg­magyarázták, hogy pontosan ennyi jár neki. Egy fil­lérrel sem több. A tanárnő — aki már 30 éve gya­korolja hivatását — egyébként viszonylag jól keres. Nemrégiben kétszer is fizetésemelést kapott. Az is igaz viszont, hogy a múlt hónapban három hétig be­tegeskedett, de hát erről sem ő, hanem egy baktérium­­törzs tehet. De miként apadt a 9350 forint bruttósított fizetés néhány fémpénzre? Mindenekelőtt: 8050 forintot le­vontak belőle betegpénz címén, ebből egyszer majd táppénz lesz, ma még azonban nem tudni, vajon meny­nyi. A fennmaradó egy hétre 1300 bruttósított forint jutott. 1010 forint jövedelemadót vontak le belőle, per­sze a teljes, az alapösszeg után. A nyugdíj 130, a szak­­szervezeté 94, a biztosítás 40 forint. Nincs tovább. Ma­radt a fent említett 26 forint. Ha a tanárnő 80 forin­tos biztosítást köt, még neki kell fizetnie. Azt is mondhatnánk, hogy piszok nagy szerencséje van. A számításban nincs hiba. A papír megfellebbez­hetetlen. A tanárnő tegye el szépen azt a 26 forintot és várjon türelemmel! Majd, úgy két hónap múlva, számíthat a táppénzre. Addig hitelezzen! Bizonyára így gondolja a hivatal. Csak épp a boltban nincs hitel. Márpedig a tanárnőnek egyetlen forint megtakarított pénze sincs. A tanári kar szánta meg, adta össze a lét­­fenntartáshoz szükséges összeget. Fejenként 200 fo­rintot ajánlottak fel. Teljes a happy end, végül is a baráti segítség, az önzetlenség diadalmaskodott. Csak azt nem tudom, mi lesz, ha kitör az influenzajárvány. (v­d­t) m­mm Nyomták a gombot... Az idegen vidékről érkező idősebb házaspárnak Lukácsháza volt az úticélja. Kérdezősködtek a vona­ton: hol, mikor kell majd leszállniuk. Készséggel út­baigazították őket, sőt elhangzott az útitársak külön figyelmeztetése is arról, hogy majd az ajtó feletti gombbal kell jelezni a leszállási szándékot. (Ezt egyéb­ként újabban alkalmilag megszólaló magnófelvételről is lehet hallani a kupékban, most azonban — meg nagyon sokszor máskor — hallgatott a készülék.) Meg­nyomták tehát a gombot időben, s hogy megállt a vo­nat, megpróbálták kinyitni az ajtót. Nem ment. Erő­nek erejével sem. Ijedten siettek végig a kocsin, meg­próbálkozni a másik ajtóval. Egy-két utas is segített nekik. Az az ajtó működött, ám időközben eltelt jó né­hány másodperc. Nyomták a jelzőgomb­ot, meg kiál­toztak, nehogy elinduljon a szerelvény, mert hiszen a leszállók egyike még fent van ... Fenn is maradt. A feleségnek jutott csak annyi idő, hogy lába biztonsággal földet érjen, a férj orra előtt becsapódott az ajtó. Hála az égnek, hogy így tör­tént. Mert az ajtó be is szoríthatta volna a csomaggal kifelé igyekvő férfit. Vagy ha már a lépcsőn van, a meginduló vonat lendületétől biztosan lezuhant volna. Újítottak az év elején a kőszeg—szombathelyi vo­nalon. A MÁV, vidéken elsőként, itt vezette be az úgynevezett HÉV-szolgáltatást. Nincs kalauz. Helyette jegylyukasztás van. Kezdetben „zenés körítéssel” je­lezték egy-egy állomás előtt a falvak neveit. Aztán elmaradt a muzsika, s azóta hellyel-közzel a szóbeli információ is szünetel. Sebaj. Sokkal nagyobb bosszú­ságot okoz, hogy némely vonatnál tanácstalan embe­rek hada várakozik a peronon szinte az utolsó per­cekig. Már benn áll a vonat, beszállni mégsem lehet, mert a jegylyukasztót állítják át az illetékesek... Most meg itt van ez a legújabb eset. Jó lenne tán ezeket a­­bizonyos ajtó feletti gombokat is gyakran el­lenőrizni, különben elő­bb-utóbb igen szomorú tapasz­talatot hoz a HÉV-rendszerű újítás. Ami sajnos, a leg­fontosabbat, az ehhez igazodó menetrendet a mai napig nem valósította meg. L. F. mm m Nosztalgia-hullám

Next