Vas Népe, 1988. augusztus (33. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-01 / 182. szám
Hídiiásgyártók között Sárváron Nehéz, de szép munka A Rába Magyar Vagon- és Gépgyár sárvári gyárának vasszerkezeti telephelyén csaknem 10 éve foglalkoznak hídiházgyártással. A félkész termékeket Győrből kapják, amelyeken szemeseverést, plazmavágást, peremescsonik-megmunkálást és hegesztést végeznek. Ezek a tevékenységek nagy rutint, jó szakmai érzéket, odafigyelést, pontosságot igényelnek. A hegesztőkmunkája sohasem skönnyű, ám a nyári melegben ők is még jobban „felforrósodnak”. Nehéz, de azért szépmunka az övék. A sárvári hídházgyártók teljesítik a rájuk bízott feladatokat, eleget tesznek a szigorú minőségi követelményeknek, rendszeresen „megfejelik” a programokban előirányzott tételeket. Tavaly a tervezett 40 ezer 569 hídiházzal szemben 40 ezer 622 darabot produkáltak. Az ütemes gyártást az idén is folytatják. Napi 80—85 egység alkatrészeit is ők szállítják a szentgotthárdi rákásokrészére. Átlagosan naponta — három műszakban — 235—240 hídházat készítenek el. Többféle típust állítanak elő, ezért a gyártás is — a termékfajtától függően — 11—15 munkahelyein folyik. Ott jártunkkor szorgalmas munkavégzés, rend fogadott bennünket. Felvételünk a hídfél osztósíkmaróst örökítette meg. (vincze) Nyugatról keletre Szerződések a tranzitváróban „Ha van munkánk, baj nem lehet!” .— mondta nemrég egy interjúban sokat tapasztalt, széljárásokhoz edzett, rutinos vállalatvezetőnk. Nos, a KGST-partnereknek szállító vállalataink egy része bizonyára kétkedéssel fogadná a fenti mondatot. Az Élgép szombathelyi divíziója (mert az év elején különböző profilú gyárakra, úgynevezett divíziókra bontották az addig egységes vállalatot) tej- és sajtgyártó gépeinek hetven százalékát szocialista barátainknak — nagyrészt a Szovjetuniónak — exportálja. Van munkájuk bőven. 1990-ig már érvényes szerződések garantálják a folyamatos termelést, s alig kéthete újabb tárgyalásokat kezdtek az 1991— 95 közötti együttműködésről. A megbeszéléseket valószínűleg újra hosszú évekre biztos munkát adó szerződésekkel pecsételik meg. —• Mennyit ér egy megkötött szerződés? — kérdezem • Kelemen Józsefet, az Éjgép szombathelyi divíziójának műszaki és kereskedelmi igazgatóhelyettesét. — Annyit, amennyi nyereséget könyvelhet el utána a vállalat. A nyereségünkkel azonban egyre kevésbé büszkélkedhetünk. Szemben az 1986. évi 84 millióval és a tavalyi 49 millióval, az idén 900 millió forintos termelés mellett már csak húszmillió forint nyereséget tervezhettünk. " — Ez a terv, vagy a valóság? — A tervezés reális volt. — Tehát a két évvel ezelőttihez képest negyedére csökkent a nyereségük. Fogalmazhatunk úgy, hogy a megkötött szerződések nem reálisak? — Nem. A szerződések a megkötéskor reálisak voltak. Ám a szerződés értelmében a szerződéskötés utáni áremelkedések a vevőre nem háríthatók át. — A nyersanyag áremelkedésekre gondol? — Igen. Az élelmiszeriparban szükséges nyugaton vásárolt rozsdamentes anyagok ára tavaly óta a duplájára emelkedett. Mi viszont továbbra is az évekkel ezelőtt, a szerződéskötéskor meghatározott áron adjuk el a drágábban elkészített terméket. Ez nem tipikusan a piacgazdaságra jellemző rendszer. De hogy csinálják ezt ott, ahol működik a piac?• A tőkés partnereinkkel kötött szerződéseknél szereztünk ilyen tapasztalatokat. Egy-egy árajánlat három hónapig érvényes. Utána újat adnak. További problémát jelent, hogy a termékeinkben rendkívül magas a tőkés importhányad. — Azaz nyugaton megveszik az egyre drágább alapanyagot és gépeket dollárért, és eladják keletre a változatlan áru készterméket rubelért. — Tavaly 37, az idén már 66 millió forintért vásároltunk alapanyagot nyugatról. Persze úgy, hogy végigjártuk az engedélyeztetési kálváriát. Rengeteg energia és idő pazarlódik el, amíg dollárhoz jutunk. — A Sabaria Cipőgyár a szocialista exporttámogatások ez év eleji leépítése miatt több tízmillió forintot veszített, hiszen a szerződését — leépítés ide, leépítés oda — teljesítenie kellett, önöket is fenyegeti ez az olló? — Nem. Nem kaptunk exporttámogatást, sőt kiemelkedően kevés, ttizenöt forintért termelünk meg egy rubelt. — A nyereség mégis csökken ... — A magas tőkés exporthányad, a változatlan szerződések és az emelkedő alapanyagárak mellett a szocialista export alapos, 16,5 százalékos megadóztatása", és a rubelérfolyam csökkentése játszik ebben szerepet. —■ Egy rubel most huszonhat forint. Két éve még huszonnyolc volt. Tegyük fel, holnap újra leértékelnék egy forinttal... — Az nekünk harmincmillió bevételkiesést jelentene. — Vagyis a húszmilliós nyereségük tízmillió forint veszteséggé alakulna? — Azt azért nem. Vannak tompító hatások is, de a nyereségünket mindenképpen csökkentené. — Meddig folytatható gazdaságosan ez a tevékenység? Egyáltalán a KGST-n belüli ármechanizmus, szerződéseknek, a nyugati áremeléseknek kiszolgáltatva mit tehetnek önök a nagyobb nyereségért? — Kísérletezünk. Új automata sajtgyártó gépsort fejlesztettünk ki. Új gépsor, új ár. Megpróbáljuk növelni a most még jelentéktelen, néhány százezer dolláros tőkés exportunkat is. Ez nehéz dió, de a kezdet biztató. Új piacokat is keresünk: az idén már nemcsak Csehszlovákiába, de rajta keresztül egy harmadik országba is szállítunk gépeket. A szovjeteknek pedig új ajánlatokat tettünk. — Új árajánlatot? — Nem. Felvetettük, hogy a mi szállításaink egy részéért ők rozsdamentes alapanyagot adhatnának. A javaslatra nem érkezett válasz. — Ha már itt tartunk, miért nem magyar rozsdamentes alapanyagot használnak? — Mert nincs. — Pedig igény lenne rá, a válságban levő kohászatnak pedig az önök hatvanmilliós megrendelése is segítene elmozdulni a mélypontról. — Mit ez a hatvanmillió?! Csepp a tengerben! A következő években ilyent nem várunk. Nem is várhatunk. Horváth Szilárd 4 Has Kepe ~7—17 évesek... Halálos játék az élettel C. N. 16 éves volt, amikor a téren megismerkedett egy társasággal. Ott kóstolta mieg először a gyógyszert, amiről nagyon sokáig nem tudott lemondani. Életében központi helyre tette, ha nem jutott hozzá, hiányzott neki, nem volt kedve semmihez. Később már injekcióban adta be magának. 1985-ben kórházba került. Kezelés után iskolai tanulmányait, nem folytatta, dolgozni kezdett, de a kábítószerről nem tudott lemondani. Az év végén gyógyszertúladagolás tünetével ismét kórházba került. Elmondása szerint azóta nem szedett gyógyszert. 1987 februárjában kábítószerrel való viszszaélés bűntette miattismét vizsgálatot folytattak ellene. Az eset, amelynek egy része Vas megyében történt, sajnos nem egyedi. A statisztika országosan több mint 30 000-re becsüli a toxikománok számát. Többségük 7—17 éves korú. A valódi szerek, a „kemény drogok” fogyasztása hazánkban ritka. Ezt pótolják különböző gyógyszerekkel, gyógyszer—alkohol kombinációkkal és szerves oldószerekkel. A megyei helyzet az országoshoz képest kedvező. Annak ellenére, hogy közvetlenül a nyugati határszélen vagyunk, akábítószer élvezőte száma kevesebb, mint más megyékben. „Kemény drogok” kis mennyiségben kerülnek csak a megyénkbe, főleg a külföldi diákok közvetítésével. A probléma azonban létezik, és az írás aktualitását az adja, hogya legnagyobb számban veszélyeztetett fiatalok szülői felügyelete a szünidő alatt fellazulhat. Ha egy új ,'„baráttal” történő megismerkedés vagyegy rossz csoporthoz valókapcsolódás során beindul a kábítószer-élvezés folyamata, a visszaút már nagyon nehéz. A függőség kialakulását külső testi jeleken lehet látni. Ezek közül legjellemzőbbek a karokon levő szúrásnyomok. Szakembereik szerint nem szabad lebecsülni a gyógyszerek és a kábítószerpótló szerves oldószerek hatását. Ezeknek is rabjaivá válnak az élvezőik, jobban gyengítik és pusztítják a szervezetet és leszokni is sokkal nehezebb és időigényesebb róluk, mint egyes „kemény” kábítószerekről. • A szipuzás a központi idegrendszerre hat, az illékony anyagok nagyon gyorsan felszívódnak és rombolják a sejteket. A maradandó elváltozások közül az izomsorvadáshozvezető ideggyulladás, a máj és vese elfajulása, a vérképző szervek és a légutak károsodása a leggyakoribbak. A fejre húzott nejlonzacskó a száj és orrnyílás elzárásávalhalál okozója lehet. A kábítószer-fogyasztók testi és szellemi leépülésük miatt súlyos terhet jelentenek a társadalomnak. Problémájuk szinte leküzdhetetlennek tűnik. A megfelelő segítség csak akkor hat, ha az egyén elhatározza a változtatást és felhasználja a család, a barátok és a szakemberek támogatását. Németh Róbert r.aliholgy. Népszavazás Vasváron? Vita egy névadás körül Az újabbkori nyíltság kétségkívül nagy előnye, hogy felszínre kerülnek és ütköznek az eltérő vélemények, lényegében ez történt Vasváron is egy iskola névadója kapcsán. A József Attila utcai, 96millióért épített 16 tantermes általános iskolát augusztus 19-én avatják fel. Három név jött szóba, úgymint az 1980-ban elhunyt, egykori NÉKOSZ-os Kardos Lászlóé, a helyi illetőségű néptanítóé, Barabás Istváné, valamint Bendaffy Lászlóé, aki geológusként és vízkutatóként szerzett magának nevet. Végül is Kardos mellett döntöttek és e döntést többen vitatják. Leginkább arra hivatkozva, hogy Kardos nem vasvári. A másik két jelöltnek sokkal több köze van a városihoz, egykori munkásságuk színteréhez. A vita odáig ment az elmúlt hónapokban, hogy a Barabás-pártiakbeadvánnyal fordultak több országos intézményhez. Úgy érezték, a döntés hátterében egyfajta számítás húzódik meg. „Idegen” nevét fogja viselni az iskola. Az ügy részleteit alaposan ismeri Papp Lajos tanácselnök, őt kérdeztük. — Három éve emlékülést és kiállítást rendeztünk Vasváron Kardos László hagyatékából. Egykori népi kollégisták jöttek el. Pataki Ferenc, Vitányi Iván szólt társukról, aki egyebek között a Bolyai kollégium alapítója, a Győrffy kollégium iigaszgtatója volt. Jelentős néprajzi munkássága is. A helyi múzeum vezetője, Barbalics Imre János időközben kiderítette, hogy Kardos édesanyja Telekesen született, tehát közvetve kimutatható a kötődés. Az egykori tudós özvegye, Pogány Mária felajánlotta: feldolgozza a Hegyhát néprajzát, juttat városunknak a Kardos-hagyatékból. Mi úgy gondoltuk, hogy a Népi Kollégiumszellemi hagyatékának fogadása és megőrzése nemes feladat. Kardos szellemisége fogódzkodó lehet, példát adhat az’ Ifjúságnak. A névadás konkrétan akkor jött szóba, amikor körzetünkben létrejött az első népfőiskolai osztály. — Úgy tűnik, itt egyfajta „valamit—valamiért”-ről van szó. Kardos Lászlónak neve van, Vasvárnak pedig nagyon is szükséges egy jó név. Ez „ütötte” volna ki a másik két jelöltet? — Barabás István vallóban méltó arra, hogy gondozzuk emlékét. De hát elneveztünk már róla egy utcát, szobra is van, picike emlékparkkal. Ezen kívül emléktáblát kapott, s ez ma is is látható az egykori elemi iskola falán. Bandeffy érdemei sem kicsik, ő egyébként Barabás unokája volt. — Tehát három név a kalapban. És a döntés: Kardos. — Úgy hisszük, az ő életpályája áll legközelebb a pedagógiához. Műveltsége, sokoldalúsága példakép lehet, céljai egybeesnek a mi céljainkkal. Azaz: erősíteni a helytörténeti és honismereti munkát, az általánosnéprajzot, valamint emelni az oktatás színvonalát. — Egyesek vitatják azt, hogy a döntés demokratikus körülmények között született. — Tárgyaltunk a pedagógusokkal, egyetértettek. A HNF bizottsági ülésén is szóba került az ügy, a döntés előtt több száz ember véleményét kértük ki. Voltak, attak Barabást ajánlotték, de a többségKardos mellett tette le a voksát. Ezt követően kerülhetett csak sor aziskolaigazgató által megfogalmazott beadványra, amelyben kérte a névadásihoz való hozzájárulást. A megyeitanács utánn a megyei pártbizottság, majd június 16-án az MSZMP KB illetékes bizottsága is jóváhagyta a kérelmet. Hangsúlyoznám, hogy a névadáshoz helyi testületi döntés nem szükséges. Ez a felterjesztő joga. — Tehát népszavazás sem képzelhető ell a kérdésben? — Ugyan miért? Vannak választott testületeink, amelyek tagjai a választóik bizalmát élvezik. Ha ezek a testületek egyetértettek a névadással, akkor nyilván választóik véleményét tükrözték. Ezért nincs szükség népszavazásra. .— Mit szól ön az ellenvéleményekhez ? — Nem kell mindengben egyetértenünk.Ha más nevet adunk, akkor azt ellenzik néhányan. Ez a dolgok rendje. A többségi vélemény számít. Azt azért elmondanám : kicsit „felfújták” ezt az ügyet. Nem hinném, hogy egy névadás ürügyén kéne „átmenni” ellenzékbe. Érméül sokkal fontosabb gondjaink is vannak. Amelyek iránt alig nyilvánul meg érdeklődés. Holott adottak a fórumok, lehetőség van a vélemények nyílt kifejtésére. Nézze, legalább száz Barabás kellene most nekünk, mert ő igazi, lokálpatrióta volt... — S aki nem az? — Aki folyton nosztalgiázik, túlbecsüli erőnket és lehetőségeinket. Barabást kelllő tisztelet övezd, Kardos jelenlétére pedig szükségünk van. — Ha ennyire nem értettek egyet, akkor miért nem nevezték el valamelyik klasszikusunkról az iskolát ? — Ez is felvetődött. De mi Kardost közelebb éreztük magunkhoz, szellemi hagyatékából profitálhatunk. Legalábbis van erre esély. ★I Nem kívánunk kom - mentárt fűzni az elhangzottakhoz. Végül is, vasvári ,,belügy” a névadás. De azt azért megjegyeznénk: nem hinnénk, hogy most ez a helybéliek legnagyobb gondja. Vasvár infrastruktúrája vészesen lemaradt. Kezdetleges a csatornahálózat, elavult az energiarendszer, a telefon. Nincs egy szálló, kemping. A megyében itt a legkevesebb szakember. Meglepően alacsony a főiskolát, egyetemet végzettek száma. Igen, fejlődött Vasvár, nem tagadható. Példa erre éppen az új iskola. A kívánatos mégis az lenne,ha a vélemények az utóbbi körül' csapnának 'össze, a jobbítás reményében és szellemében". Amelyből érvényes példát mutatott KardosLászló csakúgy, mint Barabás Imre, vagy Bendefffy László. Egymással összhangban és nem egymás ellenében. kozma 1988. augusztus 1. Hétfő