Vas Népe, 1988. augusztus (33. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-01 / 182. szám

Hídiiásgyártók között Sárváron Nehéz, de szép munka A Rába Magyar Vagon- és Gépgyár sárvári gyárá­nak vasszerkezeti telep­helyén csaknem 10 éve fog­lalkoznak­ hídiházgyártással. A félkész termékeket Győr­ből kapják, amelyeken szemeseverést, plazmavá­gást, peremescsonik-meg­­mun­kálást és hegesztést végeznek. Ezek a tevékeny­ségek nagy rutint, jó szak­mai érzéket, odafigyelést, pontosságot igényelnek. A hegesztők­­munkája soha­sem skönnyű, ám a nyári melegben ők is még jobban „felforrósodnak”. Nehéz, de azért szép­­munka az övék. A sárvári hídházgyártók teljesítik a rájuk bízott feladatokat, eleget tesznek a szigorú minőségi köve­telményeknek, rendszere­sen „megfejelik” a progra­mokban előirányzott téte­leket. Tavaly a tervezett 40 ezer 569 hídiházzal szemben 40 ezer 622 darabot produ­káltak. Az ütemes gyártást az idén is folytatják. Napi 80—85 egység alkatrészeit is ők szállítják a szentgott­hárdi rákások­­részére. Át­lagosan naponta — három műszakban — 235—240 hídházat készítenek el. Többféle típust állítanak elő, ezért a gyártás is — a termékfajtától függően — 11—15 munkahelyein fo­lyik. Ott jártunkkor szorgalmas munkavégzés, rend foga­dott bennünket. Felvéte­lünk a hídfél osztósíkmaróst örökítette meg. (vincze) Nyugatról keletre Szerződések a tranzitváróban „Ha van munkánk, baj nem lehet!” .— mondta nem­rég egy interjúban sokat ta­pasztalt, széljárásokhoz ed­zett, rutinos vállalatveze­tőnk. Nos, a KGST-­­partne­reknek szállító vállalataink egy része bizonyára kétke­déssel fogadná a fenti mon­datot. Az Élgép szombathelyi di­víziója­­ (mert az év elején különböző profilú gyárakra, úgynevezett divíziókra bon­tották az add­ig egységes vállalatot) tej- és sajtgyártó gépeinek hetven százalékát szocialista barátainknak — nagyrészt a Szovjetuniónak — exportálja. Van munká­juk bőven. 1990-ig már ér­vényes szerződések garantál­ják a folyamatos termelést, s alig két­­hete újabb tár­gyalásokat kezdtek az 1991— 95 közötti együttműködésről. A megbeszéléseket valószí­nűleg újra hosszú évekre biztos munkát adó szerződé­sekkel pecsételik meg. —• Mennyit ér egy meg­kötött szerződés? — kérde­zem • Kelemen Józsefet, az Éjgép szombathelyi divízió­­jának műszaki és kereske­delmi igazgatóhelyettesét. — Annyit, amennyi nyere­séget könyvelhet el utána a vállalat. A nyereségünkkel azonban egyre kevésbé büsz­kélkedhetünk. Szemben az 1986. évi 84 millióval és a tavalyi 49 millióval, az idén 900 millió forintos termelés mellett már csak húszmillió forint nyereséget tervezhet­tünk. "­­ — Ez a terv, vagy a való­ság? — A tervezés reális volt. — Tehát a két évvel ez­előttihez képest negyedére csökkent a nyereségük. Fo­galmazhatunk úgy, hogy a megkötött szerződések nem reálisak? — Nem. A szerződések a megkötéskor reálisak voltak. Ám a szerződés értelmében a szerződéskötés utáni­­ ár­emelkedések a vevőre nem háríthatók át. — A nyersanyag áremel­kedésekre gondol? — Igen. Az élelmiszeripar­ban szükséges nyugaton vá­sárolt rozsdamentes anyagok ára tavaly óta a duplájára emelkedett. Mi viszont to­vábbra is az évekkel ezelőtt, a szerződéskötéskor megha­tározott­ áron adjuk el a drágábban elkészített termé­ket.­­ Ez nem tipikusan a piacgazdaságra jellemző rendszer. De hogy csinálják ezt ott, ahol működik a pi­ac?­­• A tőkés partnereinkkel kötött szerződéseknél szerez­tünk ilyen tapasztalatokat. Egy-egy árajánlat három hónapig érvényes. Utána újat adnak. További problé­mát jelent, hogy a termé­keinkben rendkívül magas a tőkés importhányad. — Azaz nyugaton megve­szik az egyre drágább alap­anyagot és gépeket dollárért, és eladják keletre a válto­zatlan áru készterméket ru­belért. — Tavaly 37, az idén már 66 millió forintért vásárol­tunk alapanyagot nyugatról. Persze úgy, hogy végigjár­tuk az engedélyeztetési kál­váriát. Rengeteg energia és idő pazarlódik el, amíg dol­lárhoz jutunk. — A Sabaria Cipőgyár a szocialista exporttámogatá­sok ez év eleji leépítése mi­att több tízmillió forintot veszített, hiszen a szerző­dését — leépítés ide, leépí­tés oda — teljesítenie kel­lett, önöket is fenyegeti ez az olló? — Nem. Nem kaptunk ex­porttámogatást, sőt kiemel­kedően kevés, ttizenöt fo­rintért termelünk meg egy rubelt. — A nyereség mégis csök­ken ... — A magas tőkés export­­hányad, a változatlan szer­ződések és az emelkedő alapanyagárak mellett a szo­cialista export alapos, 16,5 százalékos megadóztatása", és a rubelérfolyam csökken­tése játszik ebben szerepet. —■ Egy rubel most huszon­hat forint. Két éve még hu­szonnyolc volt. Tegyük fel, holnap újra leértékelnék egy forinttal... — Az nekünk harminc­­millió bevételkiesést jelen­tene. — Vagyis a húszmilliós nyereségük tízmillió forint veszteséggé alakulna? — Azt azért nem. Vannak tompító hatások is, de a nyereségünket mindenkép­pen csökkentené. — Meddig folytatható gaz­daságosan ez a tevékenység? Egyáltalán a KGST-n belüli ármechanizmus, szerződések­nek, a nyugati áremelések­nek kiszolgáltatva mit te­hetnek önök a nagyobb nye­reségért? — Kísérletezünk. Új auto­mata sajtgyártó gépsort fej­lesztettünk ki. Új gépsor, új ár. Megpróbáljuk növelni a most még jelentéktelen, né­hány százezer dolláros tőkés exportunkat is. Ez nehéz dió, de a kezdet biztató. Új piacokat is keresünk: az idén már nemcsak Cseh­szlovákiába, de rajta keresz­tül egy harmadik országba is szállítunk gépeket. A­ szovjeteknek pedig új aján­latokat tettünk. — Új árajánlatot? — Nem. Felvetettük, hogy a mi szállításaink egy ré­széért ők rozsdamentes alap­anyagot adhatnának. A ja­vaslatra nem érkezett vá­lasz. — Ha már itt tartunk, miért nem magyar rozsda­­mentes alapanyagot használ­nak? — Mert nincs. — Pedig igény lenne rá, a válságban levő kohászat­nak pedig az önök hatvan­milliós megrendelése is se­gítene elmozdulni a mély­pontról. — Mit ez a hatvanmillió?! Csepp a tengerben! A kö­vetkező években ilyent nem várunk. Nem is várhatunk. Horváth Szilárd 4 Has Kepe ~7—17 évesek... Halálos játék az élettel C. N. 16 éves volt, ami­kor a téren megismerkedett egy társasággal. Ott kóstol­ta mieg először a gyógyszert, amiről nagyon sokáig nem tudott lemondani. Életében központi helyre tette, ha nem jutott hozzá, hiányzott neki, nem volt kedve sem­mihez. Később már injek­cióban adta be magának. 1985-ben kórházba került. Kezelés után iskolai tanul­mányait, nem folytatta, dol­gozni kezdett, de a kábító­szerről nem tudott lemon­dani. Az év végén gyógyszer­túladagolás tünetével ismét kórházba került. Elmondása szerint azóta nem szedett gyógyszert. 1987 februárjá­ban kábítószerrel való visz­­szaélés bűntette miatt­­ismét vizsgálatot folytattak ellene. Az eset, amelynek egy része Vas megyében történt, sajnos nem egyedi. A sta­­­­tisztika országosan több mint 30 000-re becsüli a toxikománok számát. Több­ségük 7—17 éves korú. A valódi szerek, a „kemény drogok” fogyasztása hazánk­ban ritka. Ezt pótolják kü­lönböző gyógyszerekkel, gyógyszer—alkohol kombi­nációkkal és szerves oldó­szerekkel. A megyei helyzet az országoshoz képest ked­vező. Annak ellenére, hogy közvetlenül a nyugati határ­szélen vagyunk, a­­kábító­­szer élvezőte száma kevesebb, mint más megyékben. „Ke­mény drogok” kis mennyi­ségben kerülnek csak a me­gyénkbe, főleg a külföldi diákok közvetítésével. A probléma azonban létezik, és az írás aktualitását az adja, hogy­­a legnagyobb számban veszélyeztetett fia­talok szülői felügyelete a szünidő alatt fellazulhat. Ha egy új ,'„baráttal” tör­ténő megismerkedés vagy­­egy rossz csoporthoz való­­kapcsolódás során beindul a kábítószer-élvezés folyamata, a visszaút már nagyon ne­héz. A függőség kialakulását külső testi jeleken lehet lát­ni. Ezek közül legjellemzőb­bek a karokon levő szúrás­nyomok. Szakembereik sze­rint nem szabad lebecsülni a gyógyszerek és a kábító­szerpótló szerves oldószerek hatását. Ezeknek is rabjaivá válnak az élvezőik, jobban gyengítik és pusztítják a szervezetet és leszokni is sokkal nehezebb és időigé­nyesebb róluk, mint egyes „kemény” kábítószerekről. • A szipuzás a központi idegrendszerre hat, az illé­kony anyagok nagyon gyor­san felszívódnak és rombol­ják a sejteket. A maradan­dó elváltozások közül az izomsorvadáshoz­­vezető ideg­gyulladás, a máj és vese el­fajulása, a vérképző szer­vek és a légutak károsodá­sa a leggyakoribbak. A fej­re húzott nejlonzacskó a száj és orrnyílás elzárásával­­ha­lál okozója lehet. A kábítószer-fogyasztók testi és szellemi leépülésük miatt súlyos terhet jelente­nek a társadalomnak. Prob­lémájuk szinte leküzdhetet­­lennek tűnik. A megfelelő segítség csak­ akkor hat, ha az egyén elhatározza a vál­toztatást és felhasználja a család, a barátok és a szak­emberek támogatását. Németh Róbert r.­aliholgy. Népszavazás Vasváron? Vita egy névadás körül Az újabbkori nyíltság kétségkívül nagy elő­nye, hogy felszínre ke­­rülnek és ütköznek az eltérő vélemények, lé­nyegében ez történt Vasváron is egy iskola névadója kapcsán. A József Attila utcai, 96­­millióért épített 16 tan­termes általános iskolát augusztus 19-én avatják fel. Három név jött szó­ba, úgymint az 1980-ban elhunyt, egykori NÉKOSZ-os Kardos Lászlóé, a helyi illetősé­gű néptanítóé, Barabás Istváné, valamint Ben­­daffy Lászlóé, aki geo­lógusként és vízkutató­ként szerzett magának­­ nevet. Végül is Kardos­­ mellett döntöttek és e döntést többen vitatják. Leginkább arra hivat­kozva, hogy Kardos nem­­ vasvári. A másik két je­löltnek sokkal több köze van a városihoz, egyko­ri munkásságuk színte­réhez. A vita odáig ment az elmúlt hónapokban, hogy a Barabás-pártiak­­beadvánnyal fordultak több országos intéz­ményhez. Úgy érezték, a döntés hátterében egy­fajta számítás húzódik meg. „Idegen” nevét fog­ja viselni az iskola. Az ügy részleteit ala­posan­ ismeri Papp La­jos tanácselnök, őt kér­deztük. — Három éve emlék­ülést és kiállítást ren­deztünk Vasváron Kar­dos László hagyatéká­ból. Egykori népi kollé­gisták jöttek el. Pa­taki Ferenc, Vitányi Iván szólt társukról, aki egye­bek között a Bolyai kol­légium alapítója, a­­ Győrffy kollégium iigasz­­gtatója volt. Jelentős nép­rajzi munkássága is. A helyi múzeum vezetője, Barbalics Imre János időközben kiderítette, hogy Kardos édesanyja Telekesen született, te­hát közvetve kimutatha­tó a kötődés. Az egyko­ri tudós özvegye, Pogány Mária felajánlotta: fel­dolgozza a Hegyhát nép­rajzát, juttat városunk­nak a Kardos-hagyaték­ból. Mi úgy gondoltuk, hogy a Népi Kollégium­­szellemi hagyatékának fogadása és megőrzése nemes feladat. Kardos szellemisége fogódzkodó lehet, példát adhat az’ Ifjúságnak. A névadás konkrétan ak­kor jött szóba, amikor körzetünk­ben létrejött az első nép­főiskolai osztály. — Úgy tűnik, itt egy­fajta „valamit—valami­­ért”-ről van szó. Kar­dos Lászlónak neve van, Vasvárnak pedig nagyon­­ is szükséges egy jó né­v. Ez „ütötte” volna ki a­­ másik két jelöltet? — Barabás István va­llóban méltó arra, hogy gondozzuk emlékét. De hát elneveztünk már ró­la egy utcát, szobra is van­, picike emlékpark­kal­. Ezen kívül emlék­táblát kapott, s ez ma is is látható az egykori elem­i iskola falán. Bandeffy érdemei sem kicsik, ő egyébként Barabás uno­kája volt. — Tehát három név a kalapban. És a döntés: Kardos. — Úgy hisszük, az ő életpályája áll legköze­lebb a pedagógiához. Műveltsége, sokoldalú­sága példakép lehet, céljai egybeesnek a mi céljainkkal. Azaz: erősí­teni a helytörténeti és honismereti munkát, az általános­­néprajzot, va­lamint emelni az okta­tás színvonalát. — Egyesek vitatják azt, hogy a döntés de­mokratikus körülmé­nyek között született. — Tárgyaltunk a pe­dagógusokkal, egyetér­tettek. A HNF bizottsági­ ülésén is szóba került az ügy, a döntés előtt több száz ember véle­ményét kértük ki. Vol­tak, attak Barabást aján­­­­lotték, de a többség­­Kar­dos mellett tette le a vok­­sát. Ezt követően kerül­hetett csak sor az­­isko­laigazgató által megfo­galmazott beadványra, amelyben kérte a név­adásihoz való hozzájáru­lást. A megyei­­tanács utánn a megyei pártbi­zottság, majd június 16-án az MSZMP KB illetékes bizottsága is jóváhagyta a kérelmet. Hangsúlyoznám, hogy a névadáshoz helyi testü­leti döntés nem szüksé­ges. Ez a felterjesztő jo­ga. — Tehát népszavazás sem képzelhető ell a kérdés­ben? — Ugyan miért? Van­nak választott testülete­­­ink, amelyek tagjai a vá­lasztóik bizalmát élve­zik. Ha ezek a testületek egyetértettek a névadás­sal, akkor nyilván vá­lasztóik véleményét tük­rözték. Ezért nincs szük­ség népszavazásra. .— Mi­t szól ön az el­lenvéleményekhez ? — Nem kell minden­­g­ben egyetértenünk.­­Ha más nevet adunk, akkor azt ellenzik néhányan. Ez a dolgok rendje. A többségi vélemény szá­mít. Azt azért elmonda­nám : kicsit „felfújták” ezt az ügyet. Nem hin­ném, hogy egy névadás ürügyén kéne „átmen­ni” ellenzékbe. Érméül sokkal fontosabb gond­jaink is vannak. Ame­lyek iránt alig nyilvá­nul meg érdeklődés. Ho­lott adottak a fórumok, lehetőség van­ a vélemé­nyek nyílt kifejtésére. Nézze, legalább száz Ba­rabás kellene most ne­künk, mert ő igazi, lokál­patrióta volt... — S aki nem az? — Aki folyton nosztal­giázik, túlbecsüli erőn­ket és lehetőségeinket. Barabást kelllő tisztelet övezd, Kardos jelenlétére pedig szükségünk van. — Ha ennyire nem ér­tettek egyet, akkor miért nem nevezték el vala­melyik klasszikusunkról az iskolát ? — Ez is felvetődött. De mi Kardost közelebb éreztük magunkhoz, szel­lemi hagyatékából pro­fitálhatunk. Legalábbis van erre esély. ★I­­ Nem kívánunk kom­ - mentárt fűzni az el­hangzottakhoz. Végül is, vasvári ,,belügy” a név­adás. De azt azért meg­jegyeznénk: nem hin­nénk, hogy most ez a helybéliek legnagyobb gondja. Vasvár infra­struktúrája vészesen le­maradt. Kezdetleges a csatornahálózat, elavult az energiarendszer, a telefon. Nincs egy szálló, kemping. A megyében itt a legkevesebb szakem­ber. Meglepően alacsony a főiskolát, egyetemet végzettek száma. Igen, fejlődött Vasvár, nem ta­gadható. Példa erre ép­pen az új is­kola. A kí­vánatos mégis az lenne,­­ha a vélemények a­z utóbbi körül' csapnának 'össze, a jobbít­ás remé­nyében és szellemében". Amelyből­ érvényes pél­dát mutatott Kardos­­László csakúgy, mint Barabás Imre, vagy Ben­­defffy László. Egymással összhangban és nem egy­más ellenében. kozma 1988. augusztus 1. Hétfő

Next