Vas Népe, 1988. november (33. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-01 / 261. szám

Iraki-iráni tárgyalások Hétfőn Genfben az ENSZ főtitkárának közvetítésével folytatódtak az iraki-iráni tárgyalások. Vasárnap a svájci konferenciavárosba ér­kezett Javier Pérez de Cuel­lar, a világszervezet főtitká­ra, valamint Tárik Aziz ira­ki külügyminiszter. Az ENSZ főtitkára Genf­ben kijelentette, hogy töré­keny a tűzszünet Irak és Irán között, és ezért a csa­patok visszavonása a tárgya­lások legsürgetőbb feladata. A New York-i tárgyaláso­kat követő genfi forduló na­pirendjén szerepel a két or­szág közötti fogolycsere, a közös folyami határ kijelölé­se és a Satt- el-Arab víziút megtisztítása a roncsoktól, valamint a háborús felelős­ség megállapí­ására hivatott bizottság meg­alakítása. Irak és Irán vasárnap sza­­ badon engedett 25—25 rok­kant hadi fogú ot. 2 Szovjet—kínai határtárgyalások A szovjet—kínai határ ke­leti részének csaknem vala­mennyi szakaszával kapcso­latban egységes álláspontra jutottak az e témáról tartott tárgyalássorozat harmadik fordulóján, amelyet a két or­szág képviselői október 20. és 31. között tartottak Moszkvában. A szovjet kor­mány küldöttségét Igor Ro­­gacsov külügyminiszter­helyettes, a kínaiét Tien Ceng-pej külügyminiszter­­helyettes vezette. A tárgyalásokon megálla­podtak abban, hogy a még egyeztetésre váró kérdéseket további megbeszéléseken vi­tatják meg. A moszkvai tár­gyalási forduló napirendjén emellett szerepelt a határ nyugati szakaszának problé­mája is, s megállapodás jött létre arról, hogy munkacso­portot hoznak létre a kérdés tanulmányozására. Abban is megegyeztek, hogy a nyugati határszakasz légi fényképfel­vételeinek elkészítését a két ország közösen végzi el. Hétfőn Eduard Sevardnad­­ze szovjet külügyminiszter fogadta a hat, a tárgyalásokon résztvevő kí­nai kormány­küldöttség ve­zetőjét, Tien Ceng-pej k­ülügyminiszter­­helyettest. A baráti légkörű, a felek kölcsö­nös érdeklődé­sét kifejező eszmecserén po­zitívan értékelték a határ­­tárgyalások menetét. Hang­súlyozták, hogy a határral kapcsolatos p­roblémák ren­dezése elősegí­t a két ország kapcsolatainál tisztázását, a jószomszédi viszony javítá­sát, a két o­rszág közötti bizalom erősítését. A találkozón áttekintették a szovjet-kínai kapcsolatok további fejlődésének néhány egyéb kérdé­sét is a kínai külügyminiszter decemberre tervezett első hivatalos szov­jetunióbeli látogatása előké­szítésének fényében. A tervjavaslatban foglaltak várható hatásai az életszínvonalra A SZOT elnökségének üléséről Hétfőn ülést tartott a SZOT elnöksége. A testület november 4-re, péntekre összehívta a Szakszervezetek Országos Tanácsát. Java­solta, hogy a szaktanács kö­vetkező ülésén foglalkoz­zék időszerű gazdasági, társadalmi témákkal; szer­vezeti és személyi kérdése­ket vitasson meg, s dönt­sön az országos szakszerve­zeti tanácskozás összehívá­sáról, munkaprogramjáról. A szakszervezetek három naposra tervezett országos értekezletének időpontjául az elnökség december 2­­4-ét javasolja. Az elnökség megvitatta a jövő évi népgazdasági tervjavaslatban foglaltak várható hatásait a dolgozók életszínvonalára. Megálla­pította, hogy változatlanul jelentős eltérés van a kor­mányzati elképzelések és a szakszervezetek igényei között a terv egyes, a dol­gozókat közvetlenül érintő kérdéseiben. Sajnálattal lát­ta, hogy a korábban el­hangzott szakszervezeti ja­vaslatok ellenére a terv a bruttó hazai termék (a GDP) stagnálásával számol. A szakszervezetek vélemé­nye szerint a hazai piac szerepének erősítése lehet­ne a gazdasági növekedés egyik forrása. A gazdaság jövedelemtermelő képessé­gét azokon a területeken le­hetne növelni, ahol jelen­tősebb import és költségve­tési támogatás nélkül elé­gíthetők ki a belföldi igé­nyek. Mivel a szakszerveze­tek lehetőséget látnak a gazdasági növekedésre, nem tudják elfogadni a reálbé­rek általuk ismert terve­zett csökkentését sem. Az elnökség nem ért egyet a ma tervezett árszínvonal­emelkedéssel, s különösen annak összetételével sem. A­­ tervezett árváltozások ugyanis olyan terheket je­lentenének a dolgozóknak, amelyek a szakszervezetek álláspontja sz­erint — vál­tozatlan gazdasági és szo­ciálpolitikai körülmények között — jövő­re nem vállal­hatók. A felté­elezett és ter­vezett áre­melkedésekkel szemben a szakszervezetek a maguk részéről a tervben szereplőnél j­­entősebb és a terheket jo­­ban mérsék­lő szociálpolitikai kompen­zálást támog­atnak. Szük­ségesnek tartják az alapve­tő fogyasztási cikkek köz­ponti áremel­ésének teljes körű kompenzációját. Ezzel kapcsolatban a vi­tában több sz­akma képvise­lője is elmondta, hogy a tagság teher­cselő képes­sége határához­ érkezett, a reálbér csökke­nésének meg­állítását igényli. Arra is rámutattak, hogy a lakos­ság terhei az idén várható­an az eredet­leg tervezett­nél jobban nőnek, s ez nem folytatható tovább. Szük­ségesnek tart­ák az idei gazdasági folyamatok kor­rekt elemzés­ét. Többen je­lezték a tagság fokozódó bizalmatlanságát, mert ed­dig nem igazolódtak a gaz­daságirányítás ez évi elkép­zelései, a gazdaságban nem tapasztalható lényeges el­mozdulás. Több ágazati szakszervezet vezetője vi­lágos és határozott progra­mot sürgetett a szerkezetát­alakítás irány­aira. Kovács László, a bá­nyászszakszer­­vezet főtitkár­a meggondo­landónak tartj­a végkielégí­tés rendszer­ének beveze­tését azok s­­­ámára, akiket munkahelyük megszűnése miatt bocsátanak el. Az alapvető fogyasztási cikkek áremel­ésének kom­penzálására tett szakszer­vezeti javaslatok közül töb­ben a fix öss­zegű ellentéte­lezés mellett szóltak, mert mint mondták, a bérek meg­határozott s­zázalékú eme­lése éppen azok számára je­lentene legkevésbé megol­dást, akiknek a legalacso­nyabb a bére, s akiket az áremelések leginkább súj­tanak. A fix összegű kom­penzálásra többféle lehető­ség is kínálkozik, abszolút összegben — a korábbi hús­pénzhez hasonlóan —, vagy az adórendszer változtatá­sával, az alkalmazotti ked­vezmény emelésével. A szakszervezetek a létmini­mum alatti nyugdíjak ese­tében az áremelések teljes körű kompenzálását tart­ják szükségesnek. A felhal­mozódott bérfeszültségek, jogos bérigények miatt a kompenzálások mellett nép­­gazdasági szinten a bértö­meg két százalékának meg­felelő központi béremelést is szükségesnek tartanak a szakszervezetek. Elhang­zott, hogy a szakszervezeti bér- és szociálpolitikai igé­nyek, s a kormányzati­-,el-,­képzetések között mintegy 20—25 milliárd forint a kü­lönbség. Az elnökség foglalkozott az Országos Érdekegyeztető Tanács feladatkörére, ügy­rendjére készült tervezet­tel. Megállapította, hogy a tanács a kialakuló szocialis­ta piacgazdaságban az ér­dekegyeztetés egyik fontos fóruma tehet. Hangsúlyoz­ta, hogy a tanács működé­se mellett a szakszervezetek változatlanul érdekeltek a kormány és a SZOT veze­tőinek további találkozói­ban. A szakszervezeti mozga­lom az OÉT munkájában a kormány, a kamara és a szakszervezetek hármas rendszerét tartja szükséges­nek. Ebbe a rendszerbe be­letartozhat a szövetkezeti szektor egy képviselőjének részvétele is. A kisiparosok, a kiskereskedők és a vállal­kozók képviseletét viszont a kamarán keresztül látná megoldhatónak. Az elnökség véleménye szerint a tanács elnöki tisztét a kormány, a kamara és a szakszervezetek képviselői egymást váltva tölthetnék be. Has népe A budapesti felhívás nyugatnémet sajtóvisszhangja Az NSZK sajtója változat­lan érdeklődéssel, általában kedvezően kommentálja a Varsói Szerződés külügymi­nisztereinek egy európai csúcsértekezlet megtartását és a bizalomerősítő intézke­dések elmélyítését szorgal­mazó budapesti felhívását, amelyet kormánya nevében vasárnap Hans-Dietrich Genscher külügyminiszter is üdvözölt. A Stuttgarter Zeitung cí­mű lap hétfői hírmagyará­zata szerint a budapesti jel­zés kétségtelenül azt bizo­nyítja, hogy a Varsói Szer­ződés őszintén törekszik az Európában felhalmozott ha­talmas katonai potenciálok csökkentésére. „A NATO számára is fel­tárult az esély, hogy esedé­kes téli ülésszakán átgondolt és konkrét választ adjon a budapesti nyilatkozatra. Most elsősorban arra van szükség, hogy megkezdődjenek a tár­gyalások. Elvileg most már mindkét szövetség egyetért abban, hogy mi legyen az első lépés” — írta a tekin­télyes Stuttgarter Zeitung. A VSZ-külügyminiszterek javaslatait bő tudósításban dolgozta fel a Süddeutsche Zeitung, a Die Welt, a Frankfurter Allgemeine Zei­tung és a Frankfurter Rud­­schau is. A kedvező kommentárok­tól azonban elüt a Südskurier és a Westfalenpost című la­pok véleménye, amely in­kább kételyeket fogalmaz meg. Előbbi újra elsősorban a VSZ-től kéri számon a konkrét leszerelési intézke­déseket, s azt fejtegeti: in­kább a leszerelés teremt bi­zalmat, és nem megfordítva. Felszámolják a gdanski Lenin hajógyárat Az év végéig felszámolják a gdanski Lenin hajógyárat, amely az utóbbi években sokkal kevésbé hajóiról, mint inkább arról volt híres, hogy a legkülönfélébb gazdasági és politikai sztrájkok tűz­fészkeként működött, az egy­kori „Szolidaritás” elnöke, Lech Walesa munkahelye volt. A gyár felszámolásáról ho­zott döntés azonban nem po­litikai, hanem kizárólag gaz­dasági alapú elhatározás volt, amely senkit sem le­pett meg igazán, főleg azo­kat nem, akik hittek Ra­­kowski új kormányának, energikus ipari miniszteré­nek, Wislczeknek: „Az eddigi tervek és programok helyett valóban be fogjuk zárni a veszteséges üzemeket”. A megszűnő gdanski Lenin hajógyár gépeinek, berende­zéseinek és munkásainak egy része a tengermel­léken mű­ködő három másik hajógyár­hoz kerül. Az üzem épüle­teit, egyes berendezéseit, gé­peit megpróbálják más ter­melő tevékenységre adaptál­ni. lilább Ladák Hosszú tárgyalássorozat ered­ményeként több gépjárműipari szerződést írt alá Budapesten a MOGÜRT Gépjárműkereske­delmi Vállalat szovjet partneré­vel. A szerződések a magyar— szovjet államközi megállapodá­sok keretén belül 24,3 millió ru­bel importot és 9,5 millió rubel értékű magyar exportot jelente­nek. Eszerint újabb 7000, külön­böző típusú Lada személygépko­csi importjára kerül sor, ebből 5000 Lada Szamara, a többi Lada 2104-es, 2105-ös és 2107-es gépko­csi importjára kerül sor, ebből döntő hányada még ebben az évben hazánkba érkezik. Az emberi,­" az újságírói ■kíváncsiság csinált belőlem kamionsofőrt. A Budatrans Fuvarozó és Szolgáltató Kis­szövetkezet munkája után érdeklődtem a szövetkezet­ben. Az elnök Kuglicz J. Attila felajánlotta, hogy utazzam el egyik kocsijuk­kal fuvarba, hogy láthassam miként dolgoznak. Majd ami­kor megtudta, hogy „nagy­kocsis” jogosítványom és gyakorlatom is van, felaján­lotta, menjek váltásként egy hosszú útra. Előbb az indulás napját, majd az­ úti­társam, Kolumbán Ká­roly nevét tudtam meg. Szombaton este lakásán ke­restem fel, hogy megbeszél­jük az indulást, vasárnap éjfél. * Délután alig aludtam. Már mindent elintéztem, az idő alig múlik. Ilyenkor csak a szorongás, az izgalom, a drukk a társ, sok év után, hogyan fogom vezetni a ha­talmas szerelvényt, vajon bírom-e a nagy távolságot, hogyan jövünk ki egymás­sal? Éjfél előtt két perccel ki­lépek a kapun. Akkor fékez a túlsó oldalon a hófehér szerelvény. Feldobálom a holmimat, és indulunk. Útitársam, Kolumbán Ká­roly szép szál, jól megter­mett, barna ember. Har­minchárom éves, felesége és fia várja otthon. Nyugodt, megfontolt, de „tolja” — mármint gyorsan megy. Reggel ötkor Jászapáti­ban van találkozónk a Hun­­gavis megbízottjával. Libá­ikat szállítunk az NSZK-ba. „Útitársunk”, egy MAN ■kamion, motorja több mint 400 lóerő, hossza meghalad­ja a húsz métert, és egy­szerre 3072 libát tud elvin­ni. Kényelmes, akár egy jó személyautó. A Velencei tónál az autó­pályán megállunk, kávét in­ni. Utána a parkolóba me­net Karcsi megkérdezi: „Megpróbálod a gépet?” Vá­ratlanul szakad nyakamba a feladat, nincs időm izgul­ni. Tükör jobbról-balról. Hol is a vége? Minden nehéz­ség nélkül mozdul meg a szerelvény. Már a pályán vagyunk. Az első percek után már éreztem a kétszer ■nyolc sebességfokozat he­lyét. Hat hosszú, nyolc rö­vid, majd hosszú. Gurulunk. Budapest, M 3-as autó­pálya, Jászapáti előtt már várnak bennünket. Mérle­gelés és rakodás. Megérke­zik Ágh László, a Buda­,­­trans ágazatvezetője, köz­vetlen felettesünk. Ő irá­nyítja, szervezi a liba és a kacsa , szállítását. Néhány Tankolunk Győrben, csak annyit, hogy az NSZK ha­táron ne legyen több gáz­olajunk kétszáz liternél. Koszorúzás Károlyi Mihály szobránál és sírboltjánál Az 1918-as polgári demok­ratikus — őszirózsás — for­radalom győzelmének 70. évfordulója alkalmából hét­főn délelőtt koszorúzási­­ ün­nepséget rendeztek Buda­pesten, Károlyi Mihály, Ma­gyarország első köztársasá­gi elnöke szobránál és sír­boltjánál. A forradalom vezéralak­jának Kossuth Lajos téri szobránál Stadinger István, az Országgyűlés elnöke mon­dott ünnepi beszédet. Fel­idézte Károlyi Mihály élet­útját, majd így folytatta: — A magyar október iga­zi népforradalom volt, tö­megerejét a szervezett mun­kások és fellázadt katonák alkották, akik egyetlen éj­szaka, vérontás nélkül meg­döntötték a korhadt régi rendszert. Október 31-én megalakult az első magyar népkormány a Nemzeti Ta­nács tagjaiból. E forra­dalom több történelmi fel­adatot is megoldott. Mint nemzeti forradalom, győ­zelmes volt, hiszen elérte, amiért a magyarság évszá­zadok óta, elmondhatatlan áldozatok árán sikertelenül harcolt. Elérte az Ausztriá­tól való különválást, a Habs­burgok végleges trónfosz­tását, Magyarország függet­lenségét, a köztársaságot. A magyar október az ország történetében először te­remtette meg a demokrati­kus Magyarországot. Meg­valósult a gyülekezési, szer­vezkedési, szólás- és sajtó­­szabadság, az első igazán demokratikus választójogi reform, a nőkre is kiterjedő általános választójog. Az első magyar népköztársaság kormánya földreformot is kidolgozott; ennek során Károlyi Mihály saját birto­kán 34 ezer holdat osztott fel a földnélküli parasztok között. Károlyi Mihály tu­datosan a szervezett mun­kásságra, a szociáldemokrá­ciára építette politikáját. Azt a nézetet hirdette, hogy ha teljesen radikális forra­dalmi kormány alakul, amely földet oszt és szocia­lista állam­ot teremt, ez a nemzeti kisebbségekre is na­gyobb vonzerőt gyakorol­hat, mint a szomszéd orszá­gok nemzeti propagandája. Már ekkor elkezdődött az „átsimulás” a szocialista — ahogy akkor mondták: szo­ciális a forradalomba, amely 1919. március 21-én ezért is győzhetett vértelenül. Ká­rolyi Mihály nagy érdeme, hogy politikájával mindkét forradalom vérteleségét se­gítette, ami meglehet, két­szer is a polgárháborútól mentette meg az országot. Már ő is feltette azt a kér­dést, amit manapság annyit hallunk: mi lesz Magyaror­szággal a jövőben? Válaszát nemcsak elfogadhatjuk, de erőt és hitet meríthetünk belőle a mi mai küzdelme­inkhez: „Európában és a vi­lágon másképp fog megva­lósulni a szocializmus, mint ahogy azt a XIX. századi forradalmárok elképzelték, de mindenképpen be fog következni...” Az első Magyar Népköz­­társaság elnökének szobrá­nál a beszéd után koszorút helyezett el a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Közpon­ti és Budapesti Bizottsága nevében Fejti György, a KB titkára és Barabás Já­nos, a budapesti pártbizott­ság titkára; az Országgyű­lés nevében Stadinger Ist­ván és Jakab Róbertné, az Országgyűlés alelnöke; az Elnöki Tanács és a Minisz­tertanács nevében Eleki Já­nos, az Elnöki Tanács tagja és Ur­bán Lajos közlekedési miniszter; a Hazafias Nép­front Országos Tanácsa ne­vében Kállai Gyula elnök és Huszár István főtitkár; a Szakszervezetek Országos Tanácsa nevében Sólyom Ferenc titkár és Petrák Fe­renc alelnök. Megkoszorúz­ták a szobrot a Budapest Főváros Tanácsa és a Ká­rolyi Mihály Társaság kép­viselői. A megemlékezés vi­rágait elhelyezték a fővá­rosi fiatalok is. Ezután az ünneplők a Me­ző Imre úti temetőben a győztes polgári demokrati­kus forradalomra és Károlyi Mihályra emlékezve meg­koszorúzták a politikus sír­boltját. Az ünnepség a Szózat hangjaival ért véget. * Hétfőn Budapesten fel­avatták Károlyi Mihály mellszobrát — Kirchmayer Károly szobrászművész al­kotását — az Agrocinform Agrárinformációs Vállalat I. kerületi Attila úti szék­házának előcsarnokában. Az őszirózsás forradalom 70. évfordulója alkalmából el­készült szobornál Major Ot­tó író, a Károlyi Mihály Tár­saság Intéző Bizottságának elnöke mondott avató be­szédet. 1988. november 1. Kedd

Next