Vas Népe, 1988. november (33. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-01 / 261. szám

A pályázatok tanulságai A megyei operatív bizottságok a támogatások odaítélésénél figyelembe veszik, hogy a pályázatok a helyi fejlesztési tervekben meghatározott célok elérésére irányulnak-e. Döntéseik azonban gyakran szubjektívek, mivel Somogy megye kivételével nem alakítottak ki és hirdettek meg az elbírálás alapjául szolgáló objektív követelményeket. Így fordulhatott például elő, hogy a Sabaria Cipőgyár vasvári üzemének fejlesztési pályázatát a bírálóbizottság nem fogadta el. A 158 millió forintos fejlesztéshez a 40 millió forintos támogatási igényt azzal utasította el, hogy a cég hitel instrukciót mond, majd a Hungavis képviselőjével tárgyal. Míg kint a csípős hidegben a libákat gyömöszölik a katracokba, mi Karcsival a kellemes melegben beszélgetünk. — Hogyan lettél kamionsofőr?— kérdezem Karcsitól. — Az Epfunál voltam sofőr. Rengeteget dolgoztam. Fiatalon megnősültem, albérleteztünk a feleségemmel. Megszületett a fiúnk, és csak dolgoztam, dolgoztunk. Feleségem a Falcónál, ahol fel lehetett iratkozni Betonyi-házra. Oda egyszerű ember nem fért be, de többen visszaléptek, és nekünk szerencsénk volt. Felépítettük. Még ma sem tudom hogyan, összeraktunk egy kis pénzt és vettem egy Ifát, avval beléptem a Budatransba. Amióta vannak ezek a „libás” fuvarok az NSZK- ba, azóta felváltva itthon dolgozom az Ifámon, vagy valamelyik nagykocsival NSZK-ban. — Ha ez a kisszövetkezet Szombathelyen működik, miért Budatrani a nevetek? — Ezt a szövetkezetet Budapesten alakították, mi csak a szombathelyi kirendeltsége vagyunk, de az országban több helyen van más kirendeltségünk. — Akkor nem is olyan kicsi. — Jóval 600 tonna felett van a fuvarkapacitásunk. — Még egyet árulj el. —Azt még csak értem, hogy miért „fuvarozó”, de azt nem, mitől „szolgáltató” a szövetkezet? — Mi a fuvaron kívül egyéb szolgáltatásokat is végzünk, például üzleti levelek továbbítása, ügyintézés, anyagbeszerzés, fuvarkapcsolás, amiért külön díjat nem is számít fel a szövetkezet. De több alkalommal vittünk ingyen jótékony célú adományokat. Azt a „szolgáltatást” nem is mondom, hogy gyorsaság, pontosság, korrektség, mert részben elcsépelt üres szólam, másrészt ez a mi természetes kötelességünk. Igazi tartalmát, hitelét nekünk Budatrans-os sofőröknek kell megteremtenünk és bebizonyítanunk, hogy nálunk így van. Nem könnyű. Közben befejeződik a rakodás. Újabb mérlegelés, okmányok kitöltése, és 17 tonna libával Jászapátiból elindítom az autót. Budapesten megállunk a Budatrans központjában, innen Karcsi viszi tovább a kocsit. Győrben , tankolunk. Csak annyit, ho a csehszlovák— NSZK határon ne legyen több gázolajunk, mint 200 liter, mert csak annyit szabad bevinni. Gyors időszámvetést csinál Karcsi, mert a felrakás befejezésétől számított 24 órán belül a vágóhídon kell lennünk, vagyis legkésőbb holnap, kedden reggel hat órakor. Körülbelül másfél-kétóra tartalékunk van, ami nagyon kevés, mert két határátlépés van előttünk, és csak reméljük, hogy defekt, más műszaki hiba nem. „Egy nap huszonnégy órából és egy éjszakából áll”, — mondja Karcsi, amikor elindítja a kocsit. Irány Rajka! (Folytatjuk) Kép és szöveg: Sibinger János „Csomagolják” az utazásra készülő libákat Jászapátiban. 1988. november 1. Kedd Napirenden az elmaradott területek fejlesztése Létjogosultsága csak a hatékony telelésnek van Napjainkban, a nehéz gazdasági feltételek közepette, az elmaradott térségek felzárkóztatása, társadalmi-gazdasági fejlesztésének meggyorsítása továbbra is feladat. Érvényben van az 1986. novemberében jóváhagyott kormányzati program, amely hét megyében összesen 573 kedvezőtlen helyzetben lévő települést jelölt meg gyorsított ütemű fejlesztésre. A népi ellenőrzés megvizsgálta e program végrehajtását. A hét megye (Baranya, Békés, Borsod, Somogy, Szabolcs, Vas és Zala) elmaradott térségeit a munkaalkalmak hiánya, ''az ingázók nagy aránya, a kedvezőtlen mezőgazdasági adottságok, a határmenti fekvés, a közlekedési peremhelyzet, az aprófalvas szerkezet s a fejlesztések iránti alacsonyszintű fogadóképesség (infrastruktúra- és szakemberhiány) jellemzi. Az úgynevezett területfejlesztési és szervezési alap (TFSZA) összegét a kormány hárommilliárd forintban szabta meg az 1986—1990-es évekre. TFSZA a fejlesztés meggyorsításában a katalizátor szerepének betöltésére hivatott. Eredményes felhasználás esetén vonzza az ágazati, a vállalati, a szövetkezeti, a tanácsi, a lakossági pénzeket, a vállalkozói kezdeményezéseket. (Sajnos a jelenlegi pályázati feltételek a magán- és külföldi tőkét kirekesztik e folyamatból.) Képes, a beruházást más forrásból is megvalósíthatja. A szarvaskendi Hegyhát Mgtsz pedig nyilván nem volt hitelképes, mivel ugyanez a bizottság 10 millió forint támogatást juttatott egy korábban felvett bankkölcsön törlesztésének fedezésére. A kedvezőtlen térségek tanácsai, gazdálkodói — éppen a hátrányos személyi, szakmai adottságok miatt — gyakran nem képesek a jó fejlesztési célok megválasztására, a pályázatok szakszerű elkészítésére. Ezért néhány megye szakmai segítséget nyújt ehhez. Békésben szorgalmazzák a felkészültebb, térségen kívüli szervezetek telephelyfejlesztéseit az elmaradott körzetben, így sarkadi, békéscsabai, gyulai, békési vállalatok, szövetkezetek összesen 275 fős létszámot foglalkoztató munkahelyet létesítettek Mezőgyán, Biharugra, Geszt, Kevermes, Elek, Bucsa településeken. Somogy megyében újszerű „licit” pályázati rendszerrel kísérleteznek. S az idei évtől a támogatások egy részét elkülönítették erre a célra. Borsod megyében pedig az egyébként elutasítható pályázatokat az esélyeket javító módosításokkal ismételten előterjeszthetik. A fejlesztések többsége — Baranya és Vas megyét kivéve — a foglalkoztatás bővítését célozza. A tervek szerint a folyamatban lévő beruházások 1988. végéig mintegy 3300—3400 munkahelyet teremtenek. Kérdés viszont, hogy az új munkahelyek megfelelő kereseti lehetőségeket nyújtanak-e az ott dolgozóknak. Egyes megyékben — például Vasban — az alacsony kereseti lehetőség máris súlyosabb gond, mint a munkalehetőség hiánya. Az alacsony kereset, a létszámhiány éppen úgy előidézheti a kapacitások kihasználatlanságát, miként a kereslet hiánya. Letenyén a Kossuth Mgtsz új cipőfelsőrész-készítő üzeme — 2 millió forint kamatmentes kölcsön felhasználásával — 1987-ben 1 millió forint veszteséget produkált, szakképzett, hozzáértő vezető hiánya miatt. Alacsonyabbak a bérek, nagy a fluktuáció, a kapacitásnak mindössze 60 százalékát használják ki jelenleg is. A téesz az idén a kamatmentes kölcsön átminősítését kérte végleges támogatássá, amihez a megyei tanács végrehajtó bizottsága hozzájárult. Szatmárcsekén pedig a Haladás Mgtsz 30 fős varrodát létesített, de a szakképzett munkaerő hiánya és a veszteség miatt be is zárta azt. Ingyen pénznek tekintik Tartós létjogosultsága csak a jövedelmező, a termelési szerkezetet javító gazdaságos termelésnek van. A pályázati felételek még nem kényszerítenek a támogatások rentábilis befektetésére. A pályázók így gyakran csak könnyen szerzett „ingyen” pénznek tekintik a lehetőséget. Az is előfordul, hogy a fejlesztési támogatás a veszteséges tevékenység fenntartását, a ráfizetés ellensúlyozását szolgálja és ezzel valójában nem a felzárkózáshoz, hanem az elmaradottság konzerválásához járul hozzá. A kizárólag munkahely-teremtésre koncentráló gyakorlat csak átmenetileg feszültségoldó hatású, hosszabb távon nem szolgálja a térség érdekeit. A szigorodó, változó feltételek hatására olykor még rövid távon sem. Szabolcs- Szatmár megyében az Auróra Cipőipari Vállalat a nyírbátori telephely bővítésével 500 fős létszámbővítést határozott el. A beruházás még tavaly befejeződött 32 millió forintos támogatás felhasználásával. A létszám azonban a mai napig csupán 21 fővel bővült, újabb feltételeket nem terveznek. A népi ellenőrök persze jó néhány korszerű, jövedelmező, a szerkezeti átalakítást is segítő fejlesztéssel is találkoztak az elmaradott térségekben. Ilyen egyebek között a szennai aerosolpalack-gyártó üzem, a letényei rétegelt lemezgyár, a dévaványai faüzem, az alumíniumgyár szendrői üzeme, a karcsai varroda, a borsodsziráki csokoládégyár, melyek termelésükkel a konvertibilis devizabevételek növelését is elősegítik. Mennyit ér a 3 milliárd forint? A megyei tanácsok a TFSZA legnagyobb hányadát vissza nem térítendő államitámogatásként folyósítják, ritka a kedvezményes kölcsön. Mindez a hatékony befektetésre ösztönző hatást az alap bővített újratermelését korlátozza. Kivételnek számít a Somogy megyei példa: termelőberuházások támogatásával megalapozzák az infrastruktúra fejlesztését, úgy, hogy a vállalatok, a szövetkezetek a támogatás 25 százalékát 5 év alatt visszafizetik a tanácsi fejlesztési alapokba. Ezáltal a községek mintegy 50 millió forint többletfejlesztési alaphoz jutnak, így építettek Szennán községi iskolát, Zselickisfaludon, Szilvásszentmártonban megoldották az ivóvízellátást, Simonnén javították a szociális ellátást. Azzal is számolni kell, hogy az aprófalvakban a lakossági és termelői infrastruktúra nem üzemeltethető jövedelmezően. Igen gyakran a meglévő szolgáltatások visszafejlesztéséhez vezet, hogy a kedvezmények egyre kevésbé ellensúlyozzák a hátrányokat. A magánvállalkozók bővíthetnék tevékenységi körüket, de erre jelenleg nincs lehetőség azokon a településeken sem, ahol nem működik gazdálkodó szervezet és érdeklődés sem tapasztalható. Végül is mennyit ér az elmaradott térségek fejlesztésére előirányzott 3 milliárd forint? Kevesebbet, mint eredetileg gondolták. Minisztertanácsi határozat 1988. január 1-jétől mentesítette a TFSZA felhasználásával megvalósuló beruházásokat a felhalmozási adó fizetésének kötelezettsége alól. Ám időközben bevezették az ÁFA-t, amely 20 százalékkal, a kétszámjegyű infláció pedig további 10 százalékkal csökkenti az eredeti összegek reálértékét. A 3 milliárdos állami támogatással, így is mintegy 20 milliárd forint értékű beruházás valósul meg a gazdaságilag elmaradott térségekben. K. J. Köznapi „bűvészek” Mindig csodáltam a bűvészek kézügyességét, akik szemfényvesztő — számomra mindmáig érthetetlen — módon varázsolnak elő s tüntetnek el különböző tárgyakat Ismerem persze Rodolfó mester azon figyelmeztetését, hogy „Vigyázat, csalok”! Azonban bármikor s bármennyire is figyelem a bűvészek kézügyességét, sohasem tudok rájönni, hogyan csalnak, s a szemem láttára hogyan csapnak be. Ám mivel tudom, hogy szemfényvesztésről s nagyfokú kézügyességről van szó, minden különösebb önmarcangolás nélkül viselem el: szemfényvesztés áldozata lettem. Nem így vagyok azonban azon köznapi „bűvészek” esetében, akik nap mint nap ugyancsak szemfényvesztő — de korántsem szórakoztató, hanem zsebremenő módon — csapják be áldozataikat. Azon „bűvészekre” gondolok, akik — szemünk láttára — villámgyorsan úgy mérik le a vásárolt árut, s írják rá az árat, hogy csak utólag — legtöbbször már otthon — jövünk rá, hogy bizony az áru súlya kevesebb, mint amennyiért fizettünk. Akik a szemünk láttára a legsoványabb húst teszik be a darálóba, s nem tudjuk felfedni, hogyan jöhet ki abból a legzsírosabb. Akik a szemünk láttára a parizer közepét szelik s csomagolják, s nem tudunk rájönni, hogy egy másik rúd vége-cafatja, hogyan szorult be két szelet közé... S az embernek egyre gyakrabban van olyan érzése, hogy az ilyen köznapi „bűvészek” száma mintha növekedne. A Népszabadságban éppen a napokban olvashattunk arról, hogy az előző évi minden harmadikkal szemben, most már minden második vendéget, vevőt becsapják. A „megkárosításuk átlagos mértéke 6,90 forintra növekedett, s ez mintegy háromszorosa az előző évinek.”Úgy látszik, nemcsak a forint, hanem a kereskedelmi morál értékállósága is romlik... S vajon mi lehet az oka annak, hogy el kell tűrjük az ilyen „bűvészek” mind gyakoribb szereplését. Talán azért, mert — a régi rómaiak szerint — a világ szereti ha becsapják? — simpla — Minden eladó! Már több mint másfél évtizede, amikor új munkahelyem kapuján kiballagtam az első napon, körülnézve két dolgot rögzíthettem dioptriákkal akkor még nem erősített „kamerámmal". Az első a késő őszi délután szinte a földig lógó felhői voltak, a második egy ezüstfenyő. Ott állt az út túlsó oldalán. Fiatal volt és kecses. Szabályos ágai úgy ölelték körül, mint táncosnőt redőzött tüll ruhája. A ritkás fák sorában olyan volt mint egy gyerek. Sokkal különb volt, de mégis közéjük tartozott. Amikor már a kertek alatt járt a tél, ágaira díszes zúzmara simult. A felhők közül néha előbukkanó Nap, rajta szikráztatta sugarait. Később tenyerén hordta a lágyan érkező hópelyheket, melyek ha elég kitartóak voltak, szőhettek rá flancos boát. Opálos zöldje makacsul dacolt az évszakokkal. Talán csak tavasszal, amikor nyújtózni kezdtek friss hajtásai, akkor tűnt egy kicsit kacérnak. Ahogy teltek az évek, a szomszédos kertben sorjázó lucfenyők bőven lehagytak növésben. A vele egy sorban álldogáló tuják, mintha megunták volna a növekedést, szépen hízni kezdtek. Aztán feltűnt, hogy a kis fenyő is nekiveselkedik. A szokatlanul meleg tavasz csalta egyre magasabbra, s mire a hajtások színe a régebbi tűlevelekhez igazodott, csúcsával áttekinthetett a közelben álló kopott téglafalon. És nőtt tovább, szinte észrevétlen. Páratlan szépsége önkéntelen csalta a tekintetet. Egy futó pillantásra mindig volt időm. Aztán tavaly baleset érte. Egyik reggelre egyik ága derékbatörve csüngött. Nem tudott leesni, mert néhány rostja tartotta meg. Átvészelte a tavaszt, bár egyre sápadt. Viszont a nyár nem kegyelmezett neki. Sárguló foltja egyszeresük eltűnt. A futó tekintet észre sem vette, hogy szépségén folt esett. A minap eltűnt a fa. Nem a szépsége, a formája, színe volt a veszte. Megvette egy koszorúkészítő. Csak az ágait. Féltő gonddal szétporciózva, készültek halottak napjára a koszorúk, hogy üde zöldjük gúzsbakötve őrizze a kegyelet virágait. Hajdani néma széptevőm arasznyi csonkja a fű között ott árválkodik. Gyertyát gyújtani érte is lehetne. —hj— Bunda-ügy (1.) A bűnjel. (Lakatos Ferenc karikatúrája) ~~ Has —epe | !