Vas Népe, 1989. január (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-02 / 1. szám
!/ Őszinteség és bizalom! A nyugat-dunántúli vízgazdálkodásban dolgozó fiatalok közös KISZ-titkári és ágazati tanácskozást tartottak Szombathelyen, a Vízgazdálkodásban Dolgozó Fiatalok Szövetségének (VDFSZ) megalakításáról. A tanácskozáson megfogalmaztak egy csatlakozási felhívást, s azt elküldték valamennyi, a vízgazdálkodás területén dolgozó KISZ-szervezetnek. Felhívásukban leszögezték: a VDFSZ létrehozásával olyan mozgásteret akarnak teremteni a szervezet tagjainak, amely segíti a társadalomba való beilleszkedésüket, védi érdekeiket, valós, elérhető távlatot kínál. A VDFSZ a föderatív alapon szerveződő KISZ egyik szövetségeseként kíván működni, amely a vízgazdálkodási ifjúsági szervezetek későbbi csatlakozásával országos szövetséggé alakul. Mivel e szövetség megalakításának gondolata a Vas Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat KISZ-eseitől eredt, Farkas Ferenctől a vállalat energetikujsától, illetve KISZ-titkárá- tól érdeklődtünk céljaikról. — A KISZ országos értekezletén elfogadott politikai platformot alapértékként elismerve, biztosítani kívánjuk a vízgazdálkodásban dolgozó fiatalok számára a szakmai, politikai cselekvési teret. Olyan érdekvédelmi és politizáló tevékenységet akarunk, amely az ágazatunkban a megfelelő társadalmi ellenőrzés feltételeit adja meg a fiatalok részére. Támogatjuk a közélet tisztaságát, annak belső biztonságát, a demokratikus választási és képviseleti , rendszer kiépítését, annak következetes működését célzó tevékenységet és a szervezetek munkáját. Céljainkat, programjainkat a szövetség kisebb közösségeinek törekvéseiből kiindulva, alulról építkezve fogalmaztuk meg. Közös érdekeinket képviselve országos és területi szinten minél több testület munkájában részt kívánunk venni, képviselőinket ennek érdekében különböző testületekbe bejuttatni. Taglétszámunk függvényében, a KISZ XII. kongresszusára a VDFSZ képviseletében küldötteket állítunk. Fő feladatunknak tartjuk, hogy fiataljaink valós problémáit feltárjuk, anyagi és erkölcsi érdekeik megfelelő helyen képviseletre találjanak. A fiataloknak mozgásteret kell adni, egy cél érdekében kell felsorakoztatni őket. Azokat a jelszavakat, amelyeket eddig használtunk, éppen a válságjelenség miatt már nem tűzhetjük a zászlónkra. Ezért is fogalmazódott meg bennünk, hogy tiszta profilú ágazati szövetséget hozzunk létre. — Ön ott volt az országos KISZ-értekezleten. Milyen „munícióval” tért haza? Milyen légkörben folyt a tanácskozás? — Egy KISZ-titkár barátom amikor hazajött a KISZ XI. kongresszusáról, azt mondta, nagyon „irányított’ kongresszus volt. Ez most „beszédes” értekezletnek bizonyult, a szekciókban mindenki lehetőséget kapott a szólásra. Jelszavunkat, így fogalmaztuk meg: stratégiai szövetségben a megújuló MSZMP-vel. Felvetődött, milyen szövetségben legyünk elvi irányítónkkal, a párttal. Legyünk-e gyermekei ? Amikor ezzel a kérdéssel foglalkoztunk, szekciónk vezetője kérte, tegye fel a kezét, aki KISZ-tag is, meg párttag is. Közülünk nyolcvan százalék jelentkezett. Mégis hangsúlyoztuk, hogy a megújuló MSZMP-vel. —• Ezt hogyan értelmezték? — Ha gondolatainkat szűrjük, formáljuk és úgy fogalmazunk, hogy az tetsszen másoknak is, akkor ez a társadalom nem találja meg az igazi szocializmus útját. Eddig helyettünk gondolkodtak és megmondták, mit kell tennünk. És, mi mindent végrehajtottunk, gondolkodás nélkül. Ma már tudjuk, ez nem lehet a fejlődés útja, egyetlen vezető sem tartja kezében a bölcsek kövét. Igenis, engedjék szabadjára a gondolatokat, mert csakis ily módon épülhet be a társadalomba az egyén. Jussanak el a gondolataink naturálisan a vezetőkhöz. Gondolkodásunkban szinkronfordulatra van szükség, de nagyon lényeges, hogy a hullámok egy csúcsban találkozzanak.• Felhívásukban feladataik között szerepel, hogy erősíteni kívánják nemzeti értékeink ápolását és megőrzését, nemzeti hagyományaink megbecsülését. — Eddig azt mondták nekünk, vigyázzunk, ne legyünk nacionalisták. Pedig történelmünket nem tudjuk megtagadni, értékeinket becsülni és tisztelni kell. Múltunk hibáiból tanuljunk! — ami jó volt, azt ne tagadjuk meg, építsük be munkánkba, és ragaszkodjunk hozzá. De fejlődésünk fékező erőitől nagyon gyorsan szabaduljunk. — Az is benne van csatlakozási felhívásukban, hogy szövetségesi viszonyt kívánnak létesíteni minden olyan ifjúsági vagy más szerveződéssel, akikkel közös érdekeik vannak, és tevékenységük alapértékeinkkel nincsenek ellentétben. Számítanak a szervezetüket támogató egyénekre, intézményekre, vállalatokra, egyszóval, pártolókra. — Ha ágazati szinten tömörítjük fiataljainkat, akkor az ágazatban hatékonyabb érdekviszonyt tudunk kialakítani. Ebbe beletartoznak a KISZ-en kívüliek és a pártoló tagok. Ha az egyén valahova tartozik, akkor olyan célokhoz adja a nevét, amelyek ezt a társadalmat olyanná formálják, amilyennek ő kívánja. — Végiggondolták, hogy mi lehet ebből? —• Igen. Lehet, azt mondják majd a szervezőknek : alapállás, igazodj! Azért „tartunk”, hogy a munkádat végezd. Tehát visszarendeződünk, újra megmondják, hogy mit tegyünk. De az is lehet, hogy nem fékeznek bennünket, hagyják, csak csináljuk, és majd meglátjuk a végeredményt. Egy biztos: jövőnket, boldogulásunkat mi tartjuk a kezünkben ... Takács Anna PEMÜ-tervek autókooperációra A Pest Megyei Műanyagipari Vállalat tervezetet dolgozott ki, hogyan lehetne részt venni személyautóik kooperációs gyártásában hazai előállítású műanyag alkatrészekkel. A PEMÜ felmérése szerint — amire az Ipari Minisztériumtól kapott megbízást — egész sor vállalat lenne képes az autókhoz szükséges műanyag elemek sorozatgyártására, s mivel egy átlag kocsi alkatrészeinek 17 százaléka műanyag, sikeres együttműködés esetén ezekért a termékekért külföldről jelentős menyiségű kész autó szerezhető be. Már a jelenlegi felkészültségi szinten lényegében beruházás nélkül évi 50 ezer személyautó műanyag alkatrészeinek előállítására képes az ipar, amiért cserébe 4500 autót hozhatnánk be. A PEMÜ évek óta sikeresen részt vesz nyugati autók — főként a Volkswagenek — gyártásában, évi 90 millió forintért szállít ki műanyag tetőléceket. Gyártási tapasztalatait elképzelései szerint japán, illetve dél-koreai cégekkel kötendő kooperációban kamatoztatná. A Suzuki, illetve a Daewo cégek képviselői már jártak is a PEMÜ-ben, s kinyilvánították: az itteni technológiai színvonal alapján készek lennének az együttműködésre. A PEMÜ műanyag autókárpit, lökhárító, szerelvényfal gyártására rendezkedne be, s külföldi tőke bevonásával évi 300—500 ezer személyautó műanyag alkatrészeit készíthetné el. (MTI) 4: Has Népe Némi cinizmussal, de jóindulatú humorral is Rotschiild szalonnak vagy párizsi divatüzletnek nevezi a lakosság a falun levő, és import ruhákat árusító kilós boltokat. Kezdetben amolyan lopakodva, egymás előtt szégyenkezve nyitottak be rajtuk az emberek, mondván: semmit sem akarok venni, csak a kíváncsiság hozott el. Néhány ilyen boltban — a választék ellenére — elég lehangoló volt a látvány. Megérkezett egy nála használt ruha, s annak összevisszaságából válogathatott, aki akart. Később pedig az, aki hozzáfért. Ma már, akárcsak a városi üzletekben, fogason lóg a kabát, a szoknya, a pongyola, a gyermekruha legkülönbözőbb méretben. Valamikor urakról levetett holminak mondtuk a használt ruhát, amit vagy ajándékba, vagy ellenszolgáltatás fejében adtak a „jobb” emberek: tanárok, városi hivatalnokok, értelmiségiek, földbirtokosok a szegényebbjének. A kilós boltok is ilyen felsőruházati cikkeket árulnak, mely szoknyák, báli ruhák, kabátok, blúzok nyugatnémet, holland, svéd állampolgárok tulajdonában voltak, s amiket ők ajándékba adnak az ottani jótékonysági intézményeknek. Nem tudhatom, hogy ők is ingyen adják-e tovább, de tény, hogy a forgalmazó, valamelyik impex itthon pénzért értékesíti, sőt nemrégiben — számomra nagyon elítélendő módon — ezeknek is emelték az árát. Nekünk még így is megéri, mert az új ruhának általában a 10 százalékáért jutunk hozzá nyugati minőségű anyaghoz. Ismerőseim körében is van néhány jól öltözött, akiktől ugyancsak más ismerőseim azt kérdezték: hol vetted ezt a jó szabású zakót? Vagy bálon érdeklődtek az egyik közelemben táncoló hölgytől: ki varrta az elegáns ruhádat? Mit lehet ezekre mondani? Visszajött az a világ, hogy megint urakról levetett holmikban járunk, divatozunk, mert csak erre telik. Vagy félretesszük a büszkeségünket, és azt mondjuk: nem érdekel, kinek mi a véleménye. Ha nekem tetszik, megveszem. Megyénk jól el van látva ilyen boltokkal. A toronyi tsz kb. húsz ilyen „lerakatot” működtet — sikerrel. A Tszkelnek eddig tíz, kilós boltja van a megyében. Köztük van a lukácsházi is, amelyben az év utolsó napjaiban jártam, s amelynek vezetője Bolfán Csabáné. Fotós kollégámmal együtt vevőnek néz, és a tőle megszokott figyelmességgel kérdezi: miben lehetne a segítségünkre? Mondom, hogy az újságtól vagyunk, és íran szeretnénk a boltjáról. Láthatóan örömmel veszi, és mondja is, hogy májusban nyitott, és azóta 624 ezer forint forgalma volt. — Csak a szegényebbje jár ide? — kérdezem. — Éppen fordítva. A szegényebbje szégyelli a szegénységét, és pár kivételtől eltekintve be nem jönne. Néhányan ugyan itt állították össze a karácsonyi ajándékot, de akiken a legtöbbet segíthetne ez a bolt, azok nem nagyon élnek a lehetőséggel. És ahogy mondom, elsősorban szégyenérzetből Az ilyen családok gyermekei butikos blúzért, meg szoknyáért nyúzzák a szülőket, akik bizony sok mindenről kénytelenek ezért lemondani. — Akkor hát kik a helyi törzsvásárlók? — Úgy mondanám, hogy az úribb nép, az úgynevezett menőbb emberek, akiknek jobb érzékük van az üzlethez is, meg a jó ruhához is. Mert ha ezeket valaki maga kimossa vagy kitisztíttatja, s éppen mert jó anyagból vaknak, úgy néznek ki, mintha mondjuk Bécsben vette volna őket. — És a szegényebbje ezek után sem kap kedvet az itteni vásárlásra? — Eddig nem nagyon kapott. Pedig mondom a kislányoknak: nézzétek meg az N. Kati, az N. Ica, az N. Kriszta — és még folytatom — is itt vette a farmer cuccát, a széldzsekijét, a tornairuháját, a szép szoknyáját. Ha ők nem szégyellik, ti se restelljétek felvenni, és mondjuk ez a blúz 800 forint helyett csak hatvanba kerül... — Itt a műút mellett jó helyen van a bolt. A helyzeti előnyénél fogva is biztosan nagy a forgalom. — Így igaz. Megállnak a Kőszeg irányából Szombathelyre tartók, vagy a Szombathelyről Kőszeg irányába igyekvők. Csoportosan jönnek velemi, hegyaljai kirándulók, noha tudom, hogy például Bozsokon is népszerű a kilós bolt. Karácsonyra, Szilveszterre elfogyott az emberek pénze, így januárban nem számítok nagyobb vásárlásra. Decemberben is csak 70 ezer forint forgalmam volt. Aztán majd beindul. — Ön előre tudja, mi van a bálában? —• Azt senki sem tudja. Az teljesen lutri. Ahogy lehet benne szép női bunda, estélyi ruha, ugyanúgy lehet sok kisméretű fiú és leányka konfekció vagy női szoknya ... — Milyen értékű készlete van ! — Pontosan 260 ezer forintos. Kolleginám titokban estélyi ruhával, jómagam egy öltönnyel szimpatizálnék. Ha jó a méret, majd azt mondom az érdeklődőknek: Szombathelyen, a Borostyánkő Áruházban vettem, 5100- ért. De sajnos, szűk a zakó. Talán majd jövőre az én méretemre is lesz. Csak közben kevesebbet ér a pénzem ... Udvardy Gyuli* Fotó: Kiss Dóra A szegényebbje még szégyellj - Akik innen vitték a karácsonyi ajándékot Lukácsházán, a Rotschild boltban — Tessék csak megnézni ezt a szép ruhát — mondja a bol- Ezt a farmert is bármelyik fiatal felvehetne, Jos. Munkásellátás Napjainkban- talán az eddigieknél is -több szó esik a munkásellátásról, ami korántsem véletlen, hiszen az észszerű gazdálkodásra ezen a területen is rendkívül nagy szükség van, ugyanakkor a munkavédelmi és egyéb elvárásoknak, utasításaiknak is eleget kell tenni. Mindez természetesen néha ütközésekkel is jár, s nem könnyű feladat ezek megnyugtató rendezése. Tehát — mint sok más teendő esetében — a munkásellátással foglalkozó szakembereknek is adott a mindennapi lecke ... A Rába Magyar Vagon- és Gépgyár sárvári gyárában különösen nehéz a helyzete a munkásellátási csoportnak, hiszen elég csak azt megemlíteni, hogy három telephelyen dolgoznak, több miint tízezerféle alkatrészt produkálnak, amelyek gyártásához közel ezer gépi berendezést kell működtetniük, állandóan üzemelő állapotban tartaniuk. A gyár munkavédelmi sikereiről már írtunk a Vas Népében, ezúttal viszont arra voltunk kíváncsiak, hogy miként látja el sokrétű teendőit a munkásellátási csoport. Rövid beszélgetésre invitáltam Móricz Árpádnét, a csoport vezetőjét, aki készségesen tájékoztatott munkájukról. — Állandó és kiemelt feladataink közé tartozik a védőfelszereléseik folyamatos biztosítása, a gyárban keletkező — elsősorban fa — hulladékok értékesítése, az étkeztetési és a gondnoksági tennivalók ellátása. Mindemellett mi foglalkozunk a szociálpolitikával is. Úgy gondolom, ez a felsorolás is jól jelzi munkánk sokoldalúságát, bonyolultságát. Valamennyi ránk bízott feladat igen komoly teendő, ám mégis szeretném kiemelni a munka- és védőruhák, egyéb védőfelszerelések biztosítását. Talán a költséggazdálkodás szempontjából is ez a leglényegesebb terület, örömmel mondhatom, hogy körülbelül két éve sikerült beállnunk egy olyan felhasználási szintre, amely valóban reális. Ebben persze nemcsak a csoport tevékenységének van jelentős szerepe, hanem annak is, hogy a gyárban kialakult az a helyes szemlélet, hogy a dolgozók igyekeznek megkímélni a védőfelszereléseket is, éppúgy, mint a munkagépeiket. Gondot okoz, hogy a védőruhák,felszerelések beszerzési ára emelkedett, de a tervezés még a régi áron történt, ami lényeges eltérések forrása. Továbbá problémáink akadnak az időjárás elleni védőruháknál, itt azonban a három — egymástól elég távol eső — telephely okoz nehézséget. Szervezőmunkánk javításával, körültekintőbb költséggazdálkodással igyekszünk gondjainkon úrrá lenni. — Tudjuk, a mi területünket másképp ítélik meg az emberek, mint a termelőszférát. Valóban, lényegesek is a különbségek, de annak ellenére korántsem vagyunk elkényeztetve ... Sok ütközést kell átélnünk, megoldanunk, s ezzel együtt munkánkat szolgálatnak tekintjük, mégpedig az egyes emberek és az eredményes termelő tevékenység szolgálatának. Nem túlzok, amikor elmondom, hogy az elmúlt években (felére csökkent létszámunk a csoportban) sikerült jó kollektívát kialakítani, s így a gyár és a dolgozók érdekeit jól szolgálni. Ezért vagyunk — fejezte be válaszát Móricz Árpádiné csoportvezető. Vincze 1989. január 2. Hétfő