Vas Népe, 1989. augusztus (34. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-01 / 179. szám
Európai ökumenikus békezsinat volt Baselban Egyháztörténelmi esemény: ezer év után újra együtt „Igazságosság, béke, a teremtett világ megőrzése” A csaknem ezer éve, 1054- ben bekövetkezett egyházszakadás óta, amikor a kereszténység két nagy ága, a római katolikus és az orthodox görögkeleti egyház különvált, valamint fél évezrede, amikor a reformációval újabb ágakra szakadt a kereszténység, azóta most első ízben találkozott Európa valamennyi keresztény egyháza a svájci Baselban, a május második felében megtartott összkeresztény konferencián. Minden túlzás nélkül állítható, hogy egyháztörténelmi eseményszámba ment ez az ökumenikus találkozó. Mert ezen nemcsak a protestáns, az anglikán, a görögkeleti egyházak vettek részt, hanem először történt meg, hogy a római katolikus egyház — nem csupán megfigyelőként, mint eddig — most teljes jogú, hivatalos résztvevőként volt jelen és vett részt a konferencia munkájában. Ezt az ökumenikus találkozót az Európai Egyházak Konferenciája — amely 120, evangélikus, református, anglikán és görögkeleti nemzeti tagegyházat foglal magában, valamint az Európai Katolikus Püspöki Konferenciák Tanácsa, amely 25 európai püspöki konferenciát egyesít , hívta össze egyhetes tanácskozásra, s ezen hétszáz hivatalos küldött és sok ezer érdeklődő vett részt. A 700 delegátus közül 350-et a római katolikus egyház, a másik felét a többi egyházak küldték ki. A 350 fős katolikus küldöttség 35 százaléka — először az egyháztörténelem folyamán — nő volt. Érthetően rendkívüli várakozás előzte meg és kísérte végig ezt az egyedülálló találkozót. Carlo Martini bíboros, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke így nyilatkozott a konferencia végeztével: „A mai világ kihívásai egyesítettek minket. Korunk kérdéseire adandó etikai válaszaink összekovácsoltak. S ez már önmagában is ökumenikus esemény!” Az Európai Egyházak Konferenciájának elnöke, Jean Fischer pedig páratlannak és egyedülállónak nevezte a zsinatot, mert „hosszú évszázadok óta ez az első alkalom, amely reprezentatív módon egyesíti földrészünk egész kereszténységét.” „Az európai békezsinat” — mert így nevezték hivatalosan — az „Igazságosság, béke és a teremtett világ megőrzése” időszerű és bonyolult témaköreivel foglalkozott. A megnyitó istentiszteletet a híres baseli protestáns székesegyházban, a Münsterben tartották, ahol Heino Falcke erfurti (NDK) evangélikus prépost prédikált. Többezres hallgatóságát arra emlékeztette: „Európa mai megosztottságának a terheit közösen kell hordoznunk, a kölcsönös megértést kell munkálnunk a minket egymástól elválasztó határok ellenére, a fegyvereket le kell szerelnünk és a békét kell építenünk. Egy olyan Európában, ahol a változás erői és a visszahúzó erők állnak egymással küzdelemben, a keresztényeket Isten Lelke és Krisztus szeretete kell, hogy cselekvésre késztesse.” Az egyhetes gazdag programból csupán ízelítőt adhatunk. Az első plenáris (nyílt) ülés szónokaként Kyrill, orosz-ortodox érsek lépett az emelvényre. Az erkölcsi megújulás szükségességét hangsúlyozta a világ megmentése érdekében. „Naívság lenne a világ megmentését az új, modern technikától várni. A különböző civilizációk csak úgy lesznek képesek a mostani zsákutcából kitörni, ha az ember személyes és társadalmi életét alárendeli a legmagasabb erkölcsi és szellemi normáknak. David Steel, brit parlamenti képviselő, az anglikán egyházi küldöttség tagjaként, beszédében sürgette az európai határok lebontását, és egy közös biztonsági politika életrehívását. A Vatikán hivatalos delegátusa, Roger Etchegaray a keresztény ember felelősségét állította reflektorfénybe a világ mai, kritikus állapotában, s azt kívánta: ez a békezsinat legyen tudatos, bátor kezdete olyan összefogásnak és közös munkának, melyet a keresztények minden tragikus szakadást legyőzve, képesek lesznek elvégezni. „A kétségek között élő emberiség számára az egyház eucharisztikus közössége legyen a reménység jele, hogy a politikai szférában is megvalósulhat a béke és Isten igazságossága.” Mario Paván, olasz tudós arra mutatott rá, hogy a népek közötti béke és az igazságosság elválaszthatatlanul összefügg az ember és a teremtett világ harmóniájával. Ha az ember élni akar, nem szabad tönkretennie a teremtett világot, mert az az ember pusztulását, az emberi élet megszűnését is jelentené. Annemarie Schönherr berlini lelkésznő előadásában megemlítette, hogy minden európai kereszténynek törekednie kell az „európai közös ház” mielőbbi felépítésére, s arra, hogy ebben a közös házban a „lakók” között béke és igazságosság legyen. De ha ebben az európai házban béke és igazságosság lesz, akkor elképzelhetetlen, hogy a németek „két külön lakásban, egymástól elválasztva” éljenek. Míg odabent, tágas előadótermekben, csarnokokban folytak az előadások, megbeszélések, viták, addig kint, a városban emberek tízezrei hömpölyögtek és vettek részt különböző rendezvényeken. A nyitó és záró istentiszteletek után például a katedrális előtti hatalmas piactéren ötezer szendvicset és több mint százezer üdítőt szolgáltak fel a vendégeknek. Ezrével jöttek át a közeli Német- és Franciaországból, de Svájc egész területéről is. A világhírű Traber kötéltáncos csoport tagjai Basel középső Rajna-hídja felett hatalmas kötélhidat feszítettek ki, és két kötéltáncos indult el egyszerre a kötélen, ellenkező irányból, hogy azután, középen, a Rajna folyó fölött összetalálkozzanak. A találkozás pillanatában a béke szimbólumaként galambot röpítettek föl. Európa egyházai a béke jegyében találkoznak. Hatalmas csarnokokban rendezték meg az egész héten át tartó vásárt, „Európa jövőjének műhelye” mottójával. Talán „egyházi nemzetközi vásár”-nak is lehetett volna nevezni. Nagy standokat állítottak fel, amelyekben bőséges információkat kaphattak a látogatók a mai Európa valamennyi problémájáról, a menekültkérdéstől a környezetvédelem körén át az ifjúság problémáival bezárólag. A külső rendezvények közül azonban a legemlékezetesebb marad az „Európa határok nélkül” elnevezésű kirándulás, melynek hatezer résztvevője három országban tett gyalogtúrát. A hatalmas menet elején gyermekek haladtak, akik a szivárvány minden színében tündöklő zászlókat vittek, jeléül annak, hogy sok népből való sereg békében van együtt. Először a Rajna egyik hídján a Német Szövetségi Köztársaságba sétáltak át (csak néhány száz méter!), ahol Weil am Rhein nevű falu evangélikus gyülekezete üdítővel látta őket vendégül, majd egy órás pihenő után, a másik Rajna-hidőn át francia földre érkeztek, ahol a polgármester köszöntötte őket. A francia városka a második világháborúban 75 százalékban elpusztult! A kirándulókat kísérő svéd püspök rövid válaszbeszédében felhívta a figyelmet arra, hogy „ez a nap valamit visszatükröz abból, amit ajándékoz nekünk a béke: íme, határok nélküli Európában, szabadon, békében és igazságosságban élhetünk!” Szerdahelyi Pál tengerparton 12.1 voltak bóvlikkal. A híresztelésekkel ellentétben nem is olyan olcsó a valódi bor és az arany. Nagyon olcsók viszont a technikai eszközök a ruhaneműk, a strandcikkek. Tüzes spanyol borokat főként az élelmiszerüzletekben lehetett látni. Itt valóban érvényesült a konkurencia. Az üzemeltető, a tulajdonos azon volt, hogy mindenki tőle vásároljon, ismeretlen fogalom az ármegegyezés. A rend őrei márkás nyugati kocsikon járnak, gyakori az éjszakai igazoltatás. (Ezt elsősorban a külföldiek érdekében teszik.) Napközben szigorúan ellenőrzik az utcai árusok, mutatványosok engedélyeit. Hiába, nyugaton az adómorálra sokat adnak! Egyik nap késő este betértem a szálloda közelében lévő, hajnalig nyitva tartó maszek vendéglőbe. Sört kértem a pultos hölgytől, tört spanyolsággal. — Német? — kérdezte. — Nem, magyar vagyok — válaszoltam. — Az én férjem is magyar — újságolta, aztán magyarul, angolul, németül, spanyolul elmagyarázta, hogy 1956-ban ment ki a férje, most Skóciában él, ő pedig nyáron itt Spanyolországban vezeti a boltot. — Szép ország Magyarország, Budapest — búcsúzott, és már szedte is le az asztalokat. A tenger kellemesen meleg volt, a vízpart finom, szemcsés fövenyű. Lehetett bérelni napozóágyat és napernyőt is, viszonylag olcsó áron. A parttól néhány száz méterre egy hajót figyeltünk. Legalábbis sokáig azt hittük, hogy egy horgonyzó hajó. Aztán rájöttünk, hogy egy sziklából hajóformává alakított idegenforgalmi látványosság. Elég nagy volt a hullámzás, de a víz sótartalma kisebb volt, mint például a Fekete-tengeré. A Nap pillanatok alatt égetett. Akinek volt elég pénze és a közlekedést is meg tudta oldani, az ellátogathatott igazi bikaviadalra, lovagi játékra, vagy éppen a delfináriumba. Nagy élményt jelentett egy valódi középkori várban udvari vacsorát enni, logaii küzdelmeket nézni. A híres Costa Braván keresztül ellátogattunk a katalán fővárosba, Barcelonába is. Igaz, bikaviadalon nem voltunk, de több nevezetességet megnéztünk. Többek között a parton magasodó Kolumbus-emlékművet és a Santa Maria nevű hajót, a különös építészeti stílusú Szent Család templomot. Csalódást okozott viszont a bevásárlóutca. Itt rengeteg maszek kis üzlet található, ahol persze alkudni is lehet (a butikokban is). Az 1992-es olimpia színhelyén csak elvétve lehetett a nagy játékokra utaló jeleket látni. (Ugyanakkor Olaszország már futballlázban él, kedves, de nagyon drága az 1990-es világbajnokság nemzeti színű focista-jelképe.) Fájó szívvel hagytuk el Spanyolországot (ahol nem kis meglepetésre még forgalomban van a Franco diktátor arcképét ábrázoló ötpesetás), de vigasztalt bennünket a csodálatos, fényűző francia Riviéra. Láttuk Nizzát, Cannes-t és Monte Carlót is. Feltűnő volt a Monacóban horgonyzó amerikai hadihajó. Számtalan esküvői gépkocsisor húzott el mellettünk, sőt Ventemigliába egy monacói rendszámú, márkásabbnál márkásabb gépkocsikból álló esküvői konvojt vezettünk be. Ki látott már ilyet? Magyar Ikarus egy dudaszóval száguldó nyugati esküvői menet élén! Ismét Ventemigliában szálltunk meg, majd másnap irány Magyarország. Útközben még „beugrottunk” az egyeteméről is híres Padovába. A vallásos olaszokkal zsúfolásig megtelt Szent Antal templomban mise közben sétálgatnak a turisták, az értékek csodálói. Sorba lehetett állni a Szent Antal testét szimbolizáló kőtáblánál. A fáma szerint, aki ezt végigsimogatja, az megmenekül a bajtól, a halálos betegségtől. Még egy pillantás Triestnél az Adriára, aztán éjszakai utazás Jugoszláviában, természetesen zuhogó esőben. A jobb útminőség miatt Rábafüzesnél, Ausztria felől léptük át a magyar határt a hajnali órákban. Mondani sem kell, a fárasztó, hosszú utazás után a hazaérkezés örömével. Tudtuk, hogy a fáradtság, a kisebbnagyobb bosszúság idővel elmúlik, de az élmények örökre megmaradnak. Vége. Lendvai Emil Fotó: Diborzsán Zoltán A merész építészeti stílusú Szent Család templom Barcelonában. 1989. augusztus 1. Kedd Bratyi A szépséges bemondónő ott ül a székben a kamerák előtt, szemben vele a riport alanya. Mi, akiknek ezt a műsort készítették, tátotta szájjal lessük, hogy kikerekedjen az, ami miatt beültünk a fotelba. De nem megy ez olyan könnyen. Felvezetésként megtudjuk, hogy a beszélgetőtárs a bemondónő évfolyamtársa volt valamelyik főiskolán, még nyolc évekkel ezelőtt. Ennek aztán mindketten nagyon örülnek. Én kevésbé, a képernyő előtt. Ugyanis nem a bemondónő előéletére vagyok kíváncsi, hanem arra, ami miatt odaült ez a főiskolás társ. « Ugyanaznap este van a lutri sorsolása, amelyet manapság lottónak neveznek, és államosítva van. Ugyanaz a tünemény vezeti ezt is, és hogy hogy nem, itt is ismerősei vannak. Aki az első számot húzná, arról kiderül, hogy munkatárs, miként a többiek is. Ez alkalmat ad egy jó kis csevegésre arról, hogy mi a feladata az adásvezetőnek. Ki is fejtik pár szóban, kellemesen elbeszélgetnek. Én pedig, akinek az „élete” függ attól, hogy ez az adásvezető majd milyen számú golyót emel ki a forgatás után, szóval én a körmömet rágom, míg ők bevezetnek az adásvezetés titkaiba. Jó,okosnak kell lennem, és így további életemet el sem tudom képzelni anélkül, hogy az adásvezetés titkait ne ismerném. De az istenért! Húzzák ki azokat a számokat már, s aztán elevenítsék fel a munkatársi és egyéb viszonyokat! Csak ne a képernyő előtt. Olyasforma ez, mint amikor a színészek egymásnak rendeznek bohócestet, s az ő belterjes világukba bevonják a publikumot, hogy több tenyér csattanjon. Enélkül nem bírják ki. Most már a bemondónők is ennek örülnek. Minduntalan ismerősökre bukkannak a kamerák előtt, s ketten nézhetik magukat. Pedig a fene se kíváncsi arra, hogy ki volt az ő osztálytársa, s milyen viszonyban volt vele. Ahogy Budapesten kívül nem nagyon létezik Magyarország, legalábbis az ott lakók szerint, úgy a tévéseknek sem nagyon létezik már ember, aki ennek a médiának a bennfentes hatáskörén kívül esik. Ezért úgy döntöttem, hogy nem lesem a képernyőt. Elmegyek a Józsival, a kocsmában leülünk, és elmeséljük, egymásnak!), hogy tíz évvel ezelőtt mi együtt jártunk iskolába. Bizony. (robog) Rendelőben A beteg taxival érkezik az orvosi rendelőbe, aztán szigorúan követeli az injekció mielőbbi beadását a nővértől, mondván, a taxióra ketyeg. A középkorú hölgy megkapja a neki járó gyógyszeradagot, s elindul haza, természetesen (?) taxival. Pedig egészségesebb lenne, ha sétálna, hiszen nem fekvőbeteg, sőt, mindenképpen luxus ez az ide-oda taxizás. Valaki megjegyzi: még a kocsmába is taxival megy — egyenesen a rendelőből. Az orvos a szobájában végzi a dolgát, a folyosón hangos beszéd. A nővér kiszól, egy kis csendet kér, mert a doktor úr képtelen a munkáját rendesen ellátni ilyen ricsajban. Öt percig csend van, utána kezdődik minden elölről. Közben megérkezik egy elég gyakran látott „vendég", aki igyekszik azonnal bejutni az orvoshoz, mert — elmondása szerint — nagyon rosszul érzi magát. Némelyek morgolódnak a tolakodó miatt, de engednek a követelésének. Viszonylag hamar túl van a rendelésen, mehetne haza, ám most már nem sürgős. Az órámat pontosan figyelem, s kissé idegesen tapasztalom, hogy a nyughatatlan teremtés éppen egy óra 15 perc múlva is a rendelő előtt beszélget a barátnőjével. A nyárihőségben nyitott ablakok mellett várakozunk, mindannyian szeretnénk távozni a rendelőből. A levegő is egyre oxigénszegényebb lesz. Egy fiatalember a zsebébe nyúl, kivesz egy szál cigarettát, s vígan rápipál. Valaki szól neki, hogy menjen ki, vagy oltsa el a füstölnivalóját, hiszen megfulladunk a melegtől és a füsttől. Nyitva van az ablak, majd kimegy a füst — hangzik a tiltott helyen cigarettázó udvariatlan válasza. Elviseljük. Meggyőződésem, nem egyedi esetek részese lehettem. A rendelő faliújságján meg ezt olvasom: Vigyázzunk egymásra! Segítsd a gyógyulásodat! Mások és önmagunk érdekében... (Vincze) Illusztráció ilos képe ! 3