Vas Népe, 1989. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-30 / 231. szám

Színházat? Miért ne? Szombathelyen már kétszáz évvel ezelőtt játszottak Két nappal ezelőtt látott napvilágot lapunk hasábjain az a felhívás, amely szín­házalapításra hívja fel me­gyénk társadalmát. Az ez­­év május 4-én megalakult Színházalapító Társaság (ma tartja első­ közgyűlését) ne­mes és eltökélt szándéka, hogy Szombathelyen színhá­zat teremt, s egyre több kiváló személyiség, köznapi ember, polgár akaratával találkozik. Az aláírók közt e sorok írója ugyan nem szerepel, annál nagyobb lel­kesedéssel, az ügy szereteté­­vel szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy az összefogást erősítse, s a szűkebb haza színházteremtő szándékai­nak felelevenítésével is táp­lálja a hitet azokban, akik e­z nemes feladatra vállalkoz­nak. „Szombathely színészeté­nek története a magyar színjátszás gyermekkorával kezdődik” — olvasom egy korábbi tanulmányban, amely a­­ magyar színészet első nyomait figyelemmel kísérve említi meg azokat az iskoladrámákat, amelye­ket az 1700-as évek elején mutattak be Szombathelyen. Egy másik munka a­­16. szá­zad végén, a kor divatja szerint, Kőszegen bemuta­tott templomi játékot emlí­ti, amelynek ugyan az „iga­zi színházhoz” és­­művészet­hez még nincs sok köze, de végül is előzménye a már említett iskoladrámáknak, melyek Kőszegen és Szom­bathelyen egyaránt megismertették a város polgáraival a színjátszást, magát a szín­padot s az emberekben fel­keltették a játék élvezete iránti vágyat közvetve ugyan, de ezek az iskola­­drámák vezették, meg me­gyénk későbbi színházi kul­túrájának az alapjait. Jog­gal mondhatjuk tehát, hogy a magyar színészet az is­kolák padjaiból nőtt ki. A német színészet ko­rára (közismert, hogy a ko­rai színi előadások nyelve a német vagy (a latin­.) a ma­gyar és a német társulatok küzdelmeire itt most nem térünk ki. Arra azonban ér­demes utalni, hogy a múlt század elején a Vándorszí­­­nészek, a magyar szellem és a nyelv ápolásának elhi­vatott munkásaiként jár­ták az országot A megyék többsége felkarolta ezeket a társulatokat, fontos ügynek tartották a művészet párt­fogását, Vas vármegye pél­dául az 1828. évi közgyűlé­­­sén jegyzőkönyvbe iktatta a Dunántúli Színjátszó Társa­ság megalakítását, támogat­ta a szomszédos megyéket abban, hogy Balatonfüreden nemzeti színházat létesítse­nek. Ennek egyik fő patró­­nusa Kisfaludy Sándor volt, kinek kezdeményezésére Győr,­ Vas, Veszprém és Za­la vármegyék Kiscellben, a mai Celldömölkön megtar­tott gyűlésen öt pontból ál­ló megállapodást fogadtak el. Küldetést láttak a Szí­nészek munkájában: szent szolgálatot, a haza és a nép ügyének szolgálatát. Vas vármegye jegyzőkönyve sze­rint, mert „az Ausztria és Styria felől árvíz módra terjedő elnémetesedés és az azzal járó nemzetiség ha­nyatlása ellen” ezzel lehet leginkább védekezni. A vándor társulatok ■ Szombathelyen leggyak­rabban a hajdanvolt Szarvas vendéglőben (később Sabaria, ma Pan­nónia étterem) léptek fel. Az első magyar nyelvű szí­nielőadást azonban a ren­delkezésre állló adatok sze­rint műkedvelőknek kö­szönhette a város polgársá­ga. Ez egy nevezetes ese­ménnyel függött össze 1813- ban. A Gyöngyös és a Pe­rint kilépett a medréből, s az árvízkárosultak megsegí­tésére rendezték az elő­adást. Még ugyanebben az évben, tehát 1813-ban érke­zett Szombathelyre Kilényi Dávid, a Nemzeti Színjátszó Társaság igazgatója társula­tával. (őket a környező me­gyékben is ismerték már. Két teljes hónapig játszot­tak a Szarvasban a magyar színészek színe-javával. Mindenekelőtt Déryné Szép­­pataky Rózát kell megemlí­tenünk, de ugyanígy a hí­rességek közé számított a nagy emberábrázoló Szent­­péteri Zsigmond, Láng Já­nos Árpád, Pályi Elek és Szilágyi Pál Kilényi I. társulata után nem volt olyan esztendő, hogy egy-egy társulat ne ütött volna tanyát­­Szom­bathelyen. A színházkedve­lő közönség tábora egyre nőtt, s 1850-re megérett a gondolata annak, hogy más vidéki városokhoz hasonló­an Szombathelyen ,is létre­hozzanak egy állandó színkört. Így készült el 1850. júniusá­ra a Rumi utcában levő nyári színkör. A megnyitó előadásra a város két sze­kérre való zöldgallyat aján­dékozott a színkör feldíszí­tésére — jegyezték fel r­óla. Az itt játszó társulatok mű­során többnyire Szigligeti Ede darabjai szerepeltek. Az állandó színház felé­pítéséről az 1860-as évek­ben tesznek először emlí­tést. Mezei (Pauer) Antal megyei irodaigazgató és lelkes társai kezdeményezé­sét­­a város lakossága nagy lelkesedéssel fogadta. Szín­házi választmány alakult, melynek­­elnökévé Horváth Boldizsár ügyvédet, a ké­sőbbi igazságügyminisztert­ választották. Személyes köz­reműködésével nőttön nőtt a pátfogók tábora. A Rumi és a­­Hosszú utcák (ma Thö­köly utca) sarkán levő ker­tek tulajdonosai 1865-ben 540 négyszögöl telket aján­lottak fel ingyen a színház felépítéséhez. A választmány műkedvelői előadások be­vételéből és önkéntes ado­mányokból 495 négyszögölnyi területtel bővítette az in­gyenes telket Az adomá­nyozók között volt Batthy­­­ány Fülöp herceg, Festetich György gróf,­ Horváth Bol­dizsár és több más neves személyiség. Az 1867-es kiegyezés és az azt követő években az országos ügyek intézése meglehetősen lekötötték a város vezetőit, így a szín­­házépítés gondolata egy idő­re megakadt. A város ak­kori egyetlen lapja, a Vas­megyei Lapok azonban nem hagyta végleg elaludni az ügyet. A színházi választ­mány élére Horváth­­Boldi­zsár helyett Takács Lajos került aki nagy lendülettel fogott hozzá a szervezéshez. Építő- és végrehajtó bizott­ság alakult, melynek tagjai közt érdemes megemlíteni Károlyi Antalt, Kuncz Adol­fot, Éhen Gyulát és Balogh Gyulát A vármegye 15 ezer forinttal, Szombathely ugyanennyivel és még 50 ezer­­falitéglával járult hoz­zá a leendő színház építésé­hez. A választmány ezeröt­száz darab 10 forint név­értékű részjegyet bocsátott ki. Hatvanezer forintért el­kelt­­4 darab örökös páholy­jegy. A dalosegyesület hang­versenyeket a műkedvelők újabb és újabb előadásokat rendeztek, hogy bevételeik­kel gyarapítsák a létesít­mény költségeit. A pénz nagyjából együtt volt. A színházépítés tervé­nek és költségvetésének el­készítését Hausmann Alajos budapesti építészre, egyete­mi tanárra bízták. Az már nyilván olvasóink többsége előtt ismert,­­hogy Szombat­hely máig egyetlen színháza a városházával egy fedél alatt kapott helyet, mégpedig a mai Forgó utca felőli szárnyban. Az épületre 1925 —26-ban emeletet húztak. A színház befogadóképességét ez azonban túlságosan nem növelte. A város színházát 1880. augusztus 19-én avatták fel. A Dalosegyesület énekszá­ma után Márkus Emília, a szombathelyi születésű, ak­kor már hírneves színésznő mondta el bátyja, Márkus Miklós külön ez alkalomra írt monológját, majd bemu­tatták Csiky Gergely Prole­tárok Című színművét. A Beődy Gábor színigazgató társulata által bemutatott darabban Prielle Kornélia és Márkus Emília, a Nem­zeti Színház két tagja is szerepelt. A művésznőket kiemelkedő Szereplésükért a választmány ezüst koszo­rúval jutalmazta. Arra itt most szintén nem térünk ki, hogy az állandó színház felépítéséig Szom­bathelyen még több szín­kör is létrejött. Legfeljebb arra érdemes utalni ennek ürügyén, hogy a megye­­székhely szinte egy eszten­deig­­­em tudott meglenni színjátszás nélkül. Az állan­dó színház megépítéséig­­ a városunkban főként a nyári hónapokban voltak előadá­sok, ettől kezdve azonban ősszel és télen sem hiányoz­tak a színházi bemutatók. Négy-hat hetes szereplések­kel az­­ ország­ szinte vala­mennyi társulata játszott Szombathelyen. Alig volt olyan neves színésze az or­szágnak, aki Szombathelyen ne szerepelt volna. Ragad­junk ki néhányat a leghíre­sebbek közül: Prielle Kor­néliát, Márkus Emíliát már említettük. Hadd idézzük fel Ujházy Ede, Jászai Ma­ri, Blaha Lujza, Vízvári Mariska, Ódry Árpád, Rá­kosi Szidi, Somlay Arthur,­ Honthy Hanna, Csortos Gyula, Fedák Sári nevét De szerepelt itt Palló Imre, Király Ernő, Rózsahegyi Kálmán és még több neves színész. Érdemes lenne kü­lön írni a Szombathelyen működött­­ színészgárdáról is, amelynek tagjai közül csupán egyet emelünk ki, Honthy Hannát, aki 1918- ban hosszabb időt töltött városunkban. Itt említjük meg, hogy a szombathelyi temetőben — legtöbbjüknek sajnos elkorhadt a fejfája! — nyugszik néhány színész, akik sírjához minden ősz­szel elzarándokoltak, amikor még létezett színészet Szom­bathelyen. Szombathely kis sínháza fölött egyszercsak kimond­ták az ítéletet: tűzveszé­lyes. Csakhamar be is zár­ták. Ahogy egy korabeli feljegyzés elkesergi, dicste­len módon múlt ki, ugyanis a helyén hatósági mészár­széket nyitottak. Az ezt­­kö­vető években ismét színkörök helyettesítették az állandó színházat Ilyen színkör létesült a Brenner János utcában, a Hérics­kertben. Felvetődött egy új színház építésének a gondo­lata is, sőt átmenetileg egy színházterem megépítésé­nek az eszméje is. Legto­vább az a deszkából épített Aréna „élt”, amelyre a mai szombathelyiek közül még sokan emlékeznek. Még a háború után is­­ meg voltak maradványai a Színház té­ren (Ma Március 15-e tér). Az újabb gyűjtések ered­ményeként felgyülemlett pénz értékét vesztette, a színházépítés gondolata el­vetélt. Évtizedekkel korábban írt tanulmány záró gondo­latai kívánkozik még ide. „Az emberi tudás és hala­dás vívmányai előrelátható­an még nagy meglepetéseket tartogatnak a jövő nemze­dékek számára, s azonban két­ségtelen, hogy sem a mozi, sem más technikai vívmány föl nem tartóztathatja a színházat további diadalmas előretörésében. Mert a szín­háznak mindenkor­­üde for­rása: a költészet soha ki nem apad, a közönség lelke pedig csak az emberi lélek hangjától nyer ihletet. Ezt pedig csupán a húsból-vér­­ből való színészek életet utánzó művészete tudja a színpadról elővarázsolni és a nézők lelkébe átültetni!’­ Aligha tehetünk hozzá bármit. Szombathely szín­háztörténete a háború után folytatódott. A Művelődési és Sportház megépítése előtt a múzeum nagyterme adott helyet a különböző előadá­soknak. A megye művelődé­si házában nagyon sok jeles társulat fordult meg. Sokan úgy vél­ték: nem kell az önálló tár­sulat, más megyék és a fő­város színészei a lehető leg­gazdagabb színházi élményt nyújtják. Aztán megépült a Megyei Művelődési és Ifjú­sági Központ a maga szín­padával. Újabb társulatok vendégszereplésére nyílt le­hetőség. Legutóbb a hon­védségi klub megépülése kí­nált újabb színpadi lehető­ségeket. Most három olyan létesítménye van Szombat­helynek, amelyekben szín­padi műveket lehet előadni. Az önálló társulat létreho­zásának tehát átmenetileg megvannak a tárgyi feltéte­lei. A Színházalapító Társaság mai közgyűlése mérföldkő lehet Szombathely és Vas megye színházi életében. Tisztelet a lelkes úttörők­nek, mindenkinek, aki a színházalapítás megszállott­ja és lelkes híve. Fosfai János Az egykori városháza, amely­nek bal szárnyában volt a színház. 1989. szeptember 30. Szombat Több mint kettőszáz tárgyat láthat a közönség az Ipar-­­művészeti Múzeum október 7-én megnyílt új kiállításái, amelyen a brit iparművészetnek a múzeumban őrzött em­lékeit mutatják be a XVII. századtól a XX. századig. A Hétfői találkozások lényege: lehetőség a tudományos integrációra Ötödik évadjába lép hétfőn kezdődő új sorozatá­val a TIT népszerű fóruma, a Hétfői találkoz­á­sok. A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is a tudományágak legavatottabb képviselői lépnek a vak­ közönség elé a társulat megyei székházában. Szentágothai­ János akadémikus, A magyar közélet időszerű kérdései cí­mű előadása nyitja a sort, majd decemberig bezá­rólag vendége lesz a fórumnak dr. Verebélyi Imre miniszterhelyettes (Az önkormányzati törvényről), Kiss Péter, a Baloldali Ifjúsági Társulás elnöke) Jö­vő nélkül nincs ifjúság, ifjúság nélkül nincs jövő?), Érdi Sándor, az MTV főszerkesztő-műsorvezetője (A­ Televízió és a kultúra), Kósáné dr. Kovács Magda, a SZOT titkára (A szakszervezet mai helyzete), Var­gha János biológus (Nagymaros után), Csáky Csaba, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem rek­tora (A magyar felsőoktatás és a közgazdasági kérdé­­■­sek reformjának problematikája), valamint Balogh Sándor, az MSZMP Párttörténeti Intézetének igazga­tója. Az évadkezdés küszöbén a fórum lényegéről, fon­tosságáról, egyedi jellegéről, népszerűségéről kérdez­tünk meg három törzstagot. Dr. Kövesdi László, a Politikai Intézet munkatársa: Mint a rendezvények többségén résztvevő tartom nagyon fontosnak a tudományos integráció lehetősé­gét. Ezeken a találkozókon a természet- és társada­lomtudomány jeles művelői adták át tudományáguk legfrissebb információit, vizsgálódásait. A tudomá­nyos tényen túl példát kapunk arra, hogyan lehet egy-egy problémát megközelíteni. A megye szellemi életének különböző képviselői, szemléletmódban és szakmai érdeklődésben eltérő emberek teremtettek itt közösséget, itt alakult ki a változtatás szükségszerű­ségére való rádöbbentés és rádöbbenés. És nemcsak a „falak” között, hiszen „kihelyezett” találkozásaink is voltak például a Vérellátóban vagy Bábolnám, ki­rándultunk Ausztriába... megismertük egymást. A világnézeti különbségek eltűnnek, vagyis a különb­ségekből fakadó problémákat is egy bizonyos szellemi szinten tudjuk megközelíteni a személyiség megsér­tése nélkül. Az időpont kedvező, s rá vagyunk kény­szerítve a tömörségre. Érdekes, hogy a hallgatóság egy része már előre készül, felkészül ezekre a talál- ■ kozókra, „hozzáolvas” a témákhoz. Érdekes lenne megtudni, hogy ezeknek a találkozásoknak milyen visszhangja, utóélete van a munkahelyeken! Fontos­nak tartom azt is, hogy­ ez a sorozat nem politikai jellegű, nem kötődik egy párthoz sem. Ha megma­rad a­­fórum, kiderülhet majd az azonosság és a kü­lönbség, bizonyítva egyben azt is, hogy a tudomány kapocs lehet. Úgy érzem, ezek a találkozások emelik az emberek közéleti személyiségét is. Hargitay József, a Pedagógiai Intézet munkatársa: — Már hiányozna, ha nem lenne ez az értelmi­ségi kör. A nyár derekán szinte gyorsítanám az időt, annyira várom ezeket a találkozásokat. Az elmúlt négy szezonban talán féltucat találkozóról maradtam kényszerűségből távol. Hogy mit nyújt nekem ez a kör? Tudást, műveltséget, új ismereteket, hiszen kü­lönféle szakágak legjobb képviselői jönnek közénk. És mi is kifejthetjük nézeteinket. Tévedni is szabad! Még csak meg sem mosolyognak bennünket. Van egy „mag”, amely meghatározza a találkozók atmoszférá­ját, amelyre meghitt, oldott légkör jellemző, s ez ön­bizalmat ad mindenkinek. A TIT vezetői a programo­kat tudatosan építik fel, minden tudományág helyet kap, s az előadók is megkeresik a kapcsolódási ponto­kat, amelyekkel hatni tudnak A szó legnemesebb értelmében ismeretterjesztés zajlik Az előadások köz­­érthetőek, nem tudományoskodók. És nincsenek tabu­témák sőt: Balog János még a nagy felhördülés előtt szólt, a vízlépcső ökológiai gondjairól, vagy említ­hetném dr. Kilényi Géza jogállamiságról szóló elő-­­ adását, amely megelőzte „korát”... Horváth János, a Nyugat-dunántúli Környezetvé­delmi és Vízügyi Igazgatóság osztályvezetője. — A találkozásokon a magyar szellemi élett, a­­ mai valóság keresztmetszetét ismerhettük meg nagyon színesen, sokrétűen, a régészettől a műszaki tudomá­nyokig, a közgazdaságtól a kultúrpolitikáig az egyes témák elismert művelőitől. Az előadások hangvétele őszinte, személyes, meggyőző, a szavak hitelét a job­bítás szándéka, a teljes nyíltság adta Az előadók lehetőség szerint mindig kitértek a témák Vas me­gyei vonatkozásaira is. A jelenlegi, igen bonyolult kapcsolatrendszerben elősegíti a tájékozódást, elmé­lyíti­­az európai gondolkodást, széleskörűen és tár­gyilagosan vonja be a közéletbe a megye értelmi­ségét. A közönség minden alkalommal kérdéseivel, kiegészítéseivel aktívan vesz részt mindebben. De külön is kiemelném a sokféle téma alapján kialakít­ható szintézis lehetőségét, amely elősegítheti céljaink megvalósítását. Szakály Éva Has Hope -15

Next