Vas Népe, 1989. november (34. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-01 / 259. szám

Tudósítás a parlament keddi munkájáról (Folytatás az 1. oldalról) Nagy Józsefné (Heves m.) a miniszterelnökhöz intézett interpellációt a hatvani in­ternáltak rehabilitációjának ügyében. Egy kiprovokált tüntetésben való részvétel miatt 1950-ben letartóztat­tak 44 hatvani vasutast. A férfiakat a recski táborba küldték kényszermunkára, az asszonyokat és a gyere­keket pedig Hortobágyra te­lepítették ki. Az elmúlt csak­nem négy évtized nem volt elegendő, hogy ügyüket meg­felelő módon rendezzék, ezért kérte a képviselőnő, hogy részükre az erkölcsi, politi­kai rehabilitáció mellett anyagi jóvátételt is nyújtsa­nak. A kormány nevében Kul­csár Kálmán igazságügymi­niszter válaszolt az inter­pellációra. Emlékeztette a képviselőnőt, hogy a jelenle­gi kormány kötelezettséget vállalt az igazságtalan ítéle­tek semmissé tételére, s az ezzel kapcsolatos rehabi­litációra, az anyagi jóváté­telre. Ám ez nem történhet egyik napról a másikra, figyelembe kell venni az ország teherbíró képességét is. A képviselőnő elfogadta a miniszter válaszát, az Or­szággyűlés is egyetértett az­zal. Fenyvesi Henrik (Somogy m.) a pénzügyminiszterhez interpellált a fizető-vendég­látásról szóló minisztertaná­csi, illetve pénzügyminiszte­ri rendelet módosítása tár­gyában. Elmondotta, hogy az üdülőkörzetekben, a Ba­laton környékén az állandó lakosságra méretezett költ­ségvetésből nem tudják a vendéglátáshoz szükséges infrastruktúrát kialakítani. Véleménye szerint a Bala­tonnál termelődő jövedel­mek jóval nagyobb részét kellene a térség fejlesztésé­re fordítani. A jelenlegi jogszabály azonban ezt nem teszi lehetővé. Békesi László pénzügymi­niszter elmondotta, hogy a kormány több területen ter­vez változtatást. Így ennek eredményeként az idén a gyógy- és üdülőhelyi díjak­ból 400 millió forint bevé­telhez kívánják juttatni a kiemelt üdülőkörzeteket. Jö­vőre pedig minden egyes forint gyógy- és üdülőhelyi díjhoz két forint állami tá­mogatást adnak, s az ebből származó fejlesztési forrás elérheti a másfél milliárd forintot. 1991-ben a pénzügyi kor­mányzat törvényjavaslatot terjeszt a parlament elé a helyi adóztatás rendszeré­ről. Ennek megfelelően a helyi önkormányzatok fog­nak dönteni a lakás, a te­lekadó, a településfejleszté­si hozzájárulás mértékéről és felhasználásáról. A képviselő és az Or­szággyűlés a pénzügyminisz­ter válaszát elfogadta. Tornai Endre (Veszprém m.) a szeptemberi üléssza­kon Békesi Lázsló pénzügy­­miniszterhez interpellált annak érdekében, hogy a lakossági borforgalmi adót 1990-re szüntessék meg. Az interpellációra adott pénz­ügyminiszteri választ akkor sem a képviselő, sem az Or­szággyűlés nem fogadta el, ezért a parlament elnöke további vizsgálat céljából kiadta a terv- és költségve­tési bizottságnak, amely részletes vita után a követ­kező döntést hozta: „1990- ben a jelenlegi adónemek fenntartása indokolt, mert ha a mai adószerkezetből a borforgalmi adó ellentétele­zés nélkül kiesne, úgy a bort értékesítő mezőgazda­­sági kistermelők — évi 2 millió forint árbevételig­­ — lényegében adó nélkülivé válnának. Ezért az 1990-es év egyfajta kényszerpálya marad, mert a jelenlegi költségvetési helyzetben az így kieső évi mintegy 210 millió forint tanácsi bevé­tel pótlását az érintett ta­nácsok nem tudnák kom­penzálni. 1991. január 1-jé­­től életbe lép az új adózási rendszer — a helyi adók rendszere —, és ennek meg­felelően rendezhető a bor­forgalmi adó kérdése is”. Az interpelláló képviselő — aki a bizottsági döntés­sel a testület ülésén egyet­értett — most kijelentette: a választ csak megjegyzés­sel fogadja el. Konkrét ígé­retet kér arra: a borforgal­mi adó 1990-ben szűnjön meg, ugyanis ez az 1989-es év adója. Az Országgyűlés a bizottság jelentését fo­gadta el. Dobos Józsefné (Heves m.) a szociális és egészségügyi miniszterhez interpellált a Mátrai Állami Gyógyinté­zet kékestetői egysége re­konstrukciójának tárgyában. Részletesen beszámolt a meg nem valósult felújítás okozta károkról, a rekonst­rukció mielőbbi megkezdé­sét sürgette, s kérte az egészségügyi kormányzatot, valamint a segíteni tudó minisztériumokat, hogy az ehhez szükséges, 1991-re megígért anyagiakat már 1990-ben biztosítsák. Válaszában Csehák Judit­­elmondta, hogy az intéz­ményt 1987-ben ki kellet üríteni, mert életveszélyes­sé nyilvánították. Elkerül­hető lett volna gondosabb és pontosabb szakértői mun­kával, hogy a kiürítés, va­lamint a felújítás költsége 80—100 millió forintra emel­kedjen. A tárcának nem volt mód­ja korrigálni e hibát, mert pénz hiányában elsősorban a már megkezdett rekonstruk­ciókat fejezik be. A gyógy­intézet felújítására feltehe­tően csak 1991-ben nyílik lehetőség. Az interpelláló képviselő nem, az Országgyűlés viszont elfogadta a választ. Papp Elemér (Zala m.) a gyermek- és ifjúsági üdülte­tés preferálása tárgyában interpellált a pénzügymi­niszterhez. Megdöbbenve ér­tesültem róla — mondotta —, hogy a költségvetési kon­cepcióban a körzeti, területi feladatok között nem prefe­rált a gyermek- és ifjúsági üdültetés. Az önkormányza­­toknak nincs elegendő pén­zük ennek finanszírozására. Akármennyire rossz az or­szág anyagi helyzete, mind­ez megengedhetetlen. Békesi László pénzügymi­niszter válaszában hangsú­lyozta, hogy az 1990-es költ­ségvetés jóváhagyása előtt hiba lenne a kormány ré­széről elígérkezni egyes részletkérdésekben. Az 1990- es költségvetés most készül, s ebben szó sincs arról, hogy elvonnák a támogatást a gyermek- és ifjúsági üdülte­téstől. Az viszont igaz — ismerte el —, hogy az ál­lamháztartás nehézségei miatt várhatóan nem nőhet e preferencia összege. A képviselő és az Országgyű­lés egyaránt elfogadta a vá­laszt. Börcsök Dezső (Budapest) a külügyminiszterhez és a kereskedelmi miniszterhez interpellált. Arra kért vá­laszt: mit tesznek annak ér­dekében, hogy a külképvi­seletek és a kereskedelmi kirendeltségek megfelelő in­formációkkal láthat­sák el a magyar gazdasági élet és a hivatalos szervek vezetőit a hazánkba érkező üzletfelek­ről. Beck Tamás kereskedelmi miniszter válaszában rámu­tatott: a külképviseleteken és kereskedelmi kirendeltsé­geken dolgozók kiválasztásá­ban mindinkább a ráter­mettség, az idegennyelv­tudás, a szakmai képzettség és gyakorlat szempontjai ér­vényesülnek. A gondot azon­ban nem az információ meg­szerzése okozza — hiszen erre megvannak a megfele­lő módszerek —, hanem az, hogy nem tudják, milyen in­formációkra van szükség itthon. A miniszteri válasszal a képviselő egyetértett, és azt az Országgyűlés is elfogad­ta-Szigethy Dezső (Győr- Sopron m.) a lakossági va­lutacsekk mielőbbi megszün­tetését, egy igazságosabb la­kossági valutaellátási rend­szer bevezetését szorgalmaz­ta a pénzügyminiszterhez intézett interpellációjában. Az interpellációra Tarafás Imre, a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyettese — él­ve a Házszabály adta lehe­tőséggel — harminc napon belül írásban válaszol. Fehérné Eke Katalin (Borsod-Abaúj-Zemplén m.) és Simon Péter (Borsod- Abaúj-Zemplén m.) a pet­rolkémiai benzinellátásról szóló jogszabály érvényesíté­sét szolgáló intézkedésekről kért tájékoztatást interpellá­ciójában a miniszterelnök­től.Az interpellációra a kor­mány megbízásából Beck Tamás válaszolt. Mint mon­dotta, a külkereskedelem a hiányzó vegyipari benzin­mennyiséget — miután a kormány döntése alapján a lakossági benzinfogyasztás elsőbbséget élvez — csak tő­kés importból tudta és tudja pótolni. A külkereskedelmi szervezetek felajánlották a dollár elszámolású ipari ben­zin importját, s erre most is lehetőség van, igaz, a ha­zainál jóval magasabb áron. Egyelőre más megoldási le­hetőség nincs. A miniszteri válasszal az interpelláló képviselők egyet­értettek, és az Országgyűlés is elfogadta. Bánffy György (Budapest, 4. vk.) a Magyarországon működő nemzetiségi isko­lákban folyó anyanyelvi ok­tatás ügyében interpellált a művelődési miniszterhez. Nehezményezte, hogy évek­kel ezelőtt megszüntették a nemzetiségi iskolákban az anyanyelvi oktatás lehetősé­gét. Glatz Ferenc újból elismé­telte azt a véleményét, ame­lyet már a parlament kul­turális bizottságában is ki­fejtett: a hazai kisebbségi anyanyelvi oktatás alanyi jogon jár minden magyar állampolgárnak. A minisz­ter határozottan leszögezte: vissza kell vonni az 1960- ban az e tárgykörben ki­adott miniszteri utasítást, s újat kell kibocsátani. Ennek előkészítését már megkezd­ték. Glatz Ferenc bejelen­tette : a Pénzügyminiszté­riumtól ígéretet kapott arra, hogy a hazai kisebbségek is­koláztatásának megoldására juttatnak a szétosztandó pártvagyonból. Az interpelláló Bánffy György köszönettel elfogad­ta a miniszteri választ, s az Országgyűlés is egyetértett azzal. Juhász Ferenc (Budapest) ugyancsak a művelődési mi­niszterhez intézett interpel­lációt az önálló igazgatású német nemzetiségi gimná­zium és diákotthon létesíté­se ügyében. Glatz Ferenc kedvező vá­laszt tudott adni a képvise­lőnek. Elmondta, hogy a szükséges összegek rendelke­zésre állnak, s véleménye szerint 2-3 év alatt megva­lósul a képviselő által fel­vetett elképzelés. Az inter­pelláló képviselő is és az Országgyűlés is elfogadta a miniszteri választ. Dr. Király Ferenc (Szol­nok m.) katonai szervezési és személyi kérdések tárgyá­ban interpellált a honvédel­mi miniszterhez. Véleménye szerint Bokor Imre Kiski­rályok mundérban című könyve megdöbbentő képet fest azokról az anomáliákról, amelyek Czinege Lajos mi­nisztersége alatt a hadsereg felső vezetését jellemezték. A képviselő elmondta: a könyv szerzőjét Kárpáti Fe­renc vezérezredes, honvédel­mi miniszter parancsára 1989. november 1-jétől nyug­állományba helyezték. Király Ferenc véleménye szerint ez a minősíthetetlen eljárás joggal vonja kétségbe a tár­ca vezetőjének nem egyszer hangoztatott megújítási szán­dékát. Ezek után a képvise­lő egyértelmű választ kért a minisztertől: nem lát-e el­lentmondást a parlament­ben tapasztalt rokonszenves reformista, liberális maga­tartása és Bokor Imre ellen alkalmazott „merev retor­zió” között; a feltárt tények alapján milyen szervezési és személyi konzekvenciákat kíván levonni? Kárpáti Ferenc vezérez­redes, honvédelmi miniszter válaszában utalt arra, hogy Németh Miklós miniszterel­nöktől hiteles, objektív vizs­gálat lefolytatását kérte. A miniszterelnök felkérte a honvédelmi bizottság elnö­két s néhány tagját erre a munkára, amely megkezdő­dött. Beszámolt arról is, hogy a könyv szerzője néhány napja vette át tudományos tevékenységéért a honvédel­mi miniszter által odaítélt Stromfeld Aurél-díjat. Mind­ezek után a miniszter — tekintettel a még folyamat­ban lévő vizsgálatra — kér­te a képviselőt és az Or­szággyűlést: a Házszabály értelmében tegye lehetővé, hogy az interpellációra har­minc napon belül térjenek vissza. Remélhetőleg addig a vizsgálat is befejeződik. Fodor István ezt követően bejelentette, hogy a mosta­ni ülésszakon nem tudják megválasztani az Alkotmánybí­róság tagjait, ugyanis az előkészítő bizottság nem fejezte be az ezzel kapcsolatos munkáját, s további egyeztetésekre van szükség az Ellenzéki Kerekasztal, valamint a jogi, igaz­gatási és igazságügyi bizottság képviselőivel. Erre tehát csak a következő ülésszakon kerülhet sor. Emiatt értelem­szerűen az Állami Számvevőszék teljes tisztikarát is csak azon az ülésen választhatják meg. Tekintettel azonban ar­ra, hogy az Állami Számvevőszéknek minél előbb el kell kezdenie munkáját, az elnök javasolta: a két elfogadott je­löltről még ezen az ülésen döntsön az Országgyűlés. A jelölések befejeztével folytatódott a népszavazások elrendeléséről, illetve a köztársaságielnök-választás kiírá­sáról hétfő délután megszakadt plenáris vita. Szavazás az ÁSZ vezetőinek jelöltjeire Horváth Lajos, az Állami Számvevőszék tisztségvise­lőinek jelölésére alakult bizottság állásfoglalásáról tájékoz­tatta az Országgyűlést. Elmondta, hogy a bizottság első­sorban azt tartotta szem előtt: olyan vezetőket kell válasz­tani, akik kiállják a politikai és a tágabb közvélemény minden próbáját. Kérte az Országgyűlést, hogy a bizottság jelöltjeit vegye szavazólapra, majd titkos szavazással dönt­sön. Ezután Fehérné Eke Katalin, a terv- és költségvetési bizottság tájékoztatóját ismertette. Mint mondotta, a bizott­ság az Állami Számvevőszék elnökének Hagelmayer Istvánt, elnökhelyetteseinek pedig Kupa Mihályt és Sándor Istvánt javasolta. A Ház megbízott elnöke külön-külön szavazásra tette fel, hogy az említett nevek felkerüljenek-e a szavazóla­pokra. Hagelmayer István és Sándor István jelölésével az Országgyűlés egyetértett, ugyanakkor azonban Kupa Mi­hály neve nem került fel a szavazólapra, mivel ehhez nem kapta meg a képviselők többségének jóváhagyását. Népszavazás november 26-án és január 7-én Az Országgyűlés úgy határozott: az állampolgári kezdeményezésű népszavazást november 26-án, a cí­mer kiválasztására vonatkozó népszavazást és a köz­­társaságielnök-választást 1990. január 7-én kell meg­tartani. A köztársaságielnök-választás esetleges má­sodik fordulójának időpontjaként január 14-ét jelölte meg. Bős—Nagymaros Németh Miklós beszámolója A Bős—Nagymarosi Víz­lépcsőrendszer sorsának alakulásáról, a nagyberuhá­zás nemzetközi jogi, ökoló­giai, műszaki hatásait fel­táró vizsgálatok eredmé­nyeiről szóló beszámolót Németh Miklós miniszterel­nök terjesztette a parlament elé. A vízlépcsőrendszer prob­lémáit komplex módon elemző írásos előterjesztés főbb megállapításait ismer­tetve a Minisztertanács el­nöke elmondta: a kormány álláspontjának megfogal­mazásánál abból indult ki, hogy a vízlépcsőrendszer eredeti terveknek megfele­lő üzembe helyezésével mindkét ország érintett te­rületei ökológiai szükség­­helyzetbe kerülnének. A kormány álláspontja szerint az ökológiai szük­séghelyzetet a csúcsrajára­­tás lehetőségének kiiktatá­sával, a nagymarosi vízlép­cső megépítésének végle­ges elhagyásával, a bősi erő­mű alapüzemű használatá­val lehet megelőzni. Mind­ezek alapján a kormány kezdeményezi a csehszlovák félnél „A Magyar Népköz­­társaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kö­zött a Gabcikovo—Nagyma­rosi Vízlépcsőrendszer meg­valósításáról és üzemelteté­séről szóló 1977. évi szep­tember 16. napján aláírt szerződés” módosítását. A magyar kormány ugyancsak kezdeményezi, hogy az 1989 februárjában aláírt jegy­zőkönyv Nagymarosra vo­natkozó részét érvénytele­nítsék. A kockázatok megítélésé­nél a kormány a környeze­tért érzett felelősséget, az élővilág életfeltételeinek megóvását tartotta szem előtt. Abból indult ki, hogy e létfontosságú kérdésben még a minimális valószínű­séggel bekövetkező kataszt­rófák kockázatát sem sza­bad vállalni. A környezet védelmében az abszolút veszélytelenséget kell bizo­nyítani, vitathatatlanul meg (Folytatás a 3. oldalon) Szexlázadás egy A közelmúltban fellázad­tak az egyik szovjet javító­nevelő munkatábor lakói. Ez magában még nem is rend­kívüli dolog, a lázadás oka viszont annál inkább.­­Nos, az elítéltek követelték, hogy haladéktalanul helyezzék vissza munkakörébe a tábor egyik női alkalmazottját, akit azért bocsátottak el, mert túlon-túl feltűnően és gyakran adta oda magát testestül-lelkestül a rabok­nak. Nem ingyen persze, hanem alkalmankénti 25—50 rubelért. A „tábori prosti­túció” eme formája mellett elterjedt az a változat is, hogy könnyű vérű hölgyek tekintélyes summa fejében elutaznak a táborokhoz, s ott kínálják szolgáltatásai­kat, azt állítva magukról, hogy az elítéltek „hitves­társai”, és férjeiket jöttek látogatni. Mindezekről a szovjet külügyminisztérium egyik intézetének jogásza beszélt a minap a moszkvai Trud című lap hasábjain s a fen­tieken kívül átfogó elem­zést is adott — vizsgálatok­ra támaszkodva — a szov­jetunióbeli prostitúció jel­lemzőiről, alakulásáról. Ugyanis ma már a Szovjet­unióban is nyíltan beszél­nek, írnak eme ősi mester­ség modernkori követőiről. Akik különben nem a pe­resztrojka sugallatára kezd­ték űzni az ipart; az effé­le szórakozásra vágyó urak korábban is találhattak ked­vükre való partnert, ám a Szovjetunióban az a nézet uralkodott, hogy elhallgat­juk, s ezzel úgy teszünk, mintha a jelenség nem is létezne__ Pedig nagyon is létezik. Az említett újságcikk sze­rint három nagy csoportba tartoznak az utcalányok. Az első ilyen — létszámban a legkisebb, de talán a legis­mertebb — csoport nem is az utcán dolgozik: fő mun­katerületük az Inturiszt nemzetközi szállodái. A ki­zárólag valutáért tevékeny­kedő hölgyek jövedelme ter­mészetesen nem kevés, a felmerülő kiadásokat leszá­mítva rubelben évi 20—30 ezer rubel. (Az átlagkereset havi 200 rubel körül van a Szovjetunióban.) S hogy mennyi lehet a bruttó jöve­delmük, talán érzékelteti a kiadások egy szűk listája. Ahhoz, hogy egy ilyen éj­szakai pillangót beengedje­nek egy nemzetközi szállo­dába, 5—50 rubel a kenő­pénz, a ruhatárosnak 1—5 rubelt, a valutás bárban egy üres asztalért 10—20 rubelt, a hárman vagy a pincér közvetítői szolgála­taiért akár 400 rubelt is le kell szurkolni. Orvosi vizs­gálatért egy tízest, sürgős AIDS-teszt elvégzéséért 120 rubelt kérnek. A város köz­pontjában egy lakás bérleti díja havi 500 rubel. Sápot kér természetesen a futtató 1989. november 1. Szerda

Next