Vas Népe, 1989. november (34. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-01 / 259. szám

Tudósítás a parlament keddi munkájáról (Folytatás a 2. oldalról) kell cáfolni az aggályokat, a félelmeket azoknak, akik szerint semmitől sem kell tartani. Ezt azonban az erőműpártiak nem tudták bizonyítani. Ha egyik fél sem tudja elfogadható mértékben alátámasztani az igazát, akkor az a döntéshozónak cáfolhatatlan bizonyíték arra, hogy helyesen dönt, amikor a beláthatatlan következményekkel járó bizonytalanság elhárítását szolgáló változat mellett teszi le voksát. A döntésnél tehát elsőbbséget kapott az ökológia, a környezet védelme, s ilyen értelemben Németh Miklós nem is tagadta, hogy a probléma fontos politikai kérdéssé is vált. „Lehet-e fontosabb politikai kérdés, mint az emberi környezet védelme, a jövő generációk életfeltételei iránt tanúsított felelősség?” — tette fel a szónoki kérdést a miniszterelnök. Végezetül határozottan leszögezte: a kormány vállalja a rá háruló felelősséget, azt nem kívánja a parlamentre hárítani. A miniszterelnök ennek szellemében azt kérte a parlamenttől, hogy vegye tudomásul a beszámolót. Adja meg a felhatalmazást a kormánynak, hogy a csehszlovák félnél kezdeményezhesse az 1977-es szerződés módosítását. Németh Miklós kérte azt is: az Országgyűlés kötelezze a kormányt arra, hogy az országhatártól Nagymarosig terjedő Dunaszakaszra a helyi és a területi tanácsok részvételével új, komplex, regionális fejlesztési koncepciót és rendezési tervet dolgozzon ki. Ez magában foglalja azt is, hogy a kormány azonnal tegyen intézkedéseket Dunakiliti térségének árvízvédelmére; tegyen meg mindent a Szigetközt fenyegető ökológiai és árvízveszély elhárítására. Vízlépcső: felfüggesztve Már este nyolc óra volt, amikor a képviselők nagy többséggel elfogadták a nagymarosi munkálatok felfüggesztése alatt végzett hazai és nemzetközi jogi, gazdasági, ökológiai, műszaki következményeket feltáró vizsgálatokról szóló minisztertanácsi beszámolót. Az Országgyűlés arra hívta fel a kormányt, hogy tevékenységét jövőben is az ökológiai szemlélet, a tudományos megalapozottság és a nemzeti érdek képviseletének elsődlegessége hassa át. Az Országgyűlés felhatalmazta a Minisztertanácsot az 1977-es államközi szerződés módosításának kezdeményezésére. Az Országgyűlés egyetértőleg tudomásul vette, hogy a kormány a Duna országhatártól Nagymarosig terjedő szakaszára komplex regionális fejlesztési koncepciót és rendezési tervet dolgoz ki. Ezzel a parlament októberi ülésszaka befejezete munkáját. Egyszeri nyugdíj kiegészítés Az Országgyűlés szociális és egészségügyi bizottságának állásfoglalása alapján a társadalombiztosítás irányításáról és a társadalombiztosítási bizottság létrehozásáról szóló határozattervezetről döntöttek a képviselők. E témával kapcsolatban senki nem kért szót, így az elnök elrendelte a szavazást: a képviselők nagy többsége elfogadta a társadalombiztosítás irányításáról és a társadalombiztosítási bizottság létrehozásáról szóló országgyűlési határozattervezetet. Ezután — ugyancsak a szociális és egészségügyi bizottság, továbbá a terv- és költségvetési bizottság együttes javaslata nyomán — a társadalombiztosítási ellátások 1989. évi egyszeri kiegészítéséről hoztak határozatot a képviselők. Az állásfoglalással egyhangúan egyetértett az Országgyűlés. A javaslat egyébként azt tartalmazza, hogy a 6 ezer forint alatti nyugdíjakat, járulékokat és a nyugdíjszerű ellátásokat 2000 forinttal, a 6 és 7 ezer forint közötti nyugdíjakat, járulékokat és nyugdíjszerű ellátásokat fejenként ezer forinttal, az első—második fokozatba tartozó 6000 forint feletti rokkantsági nyugdíjakat 2 ezer forinttal egészítsék ki ebben az évben. Továbbá kapjanak fejenként 2-2 ezer forintot a háztartási pótlékban részesülők, a 7 ezer forint alatti jövedelempótlékban részesülők, valamint a gyesre jogosultak. A családi pótlékban részesülők számára a javaslat gyermekenként ezer forintos kiegészítést tart indokoltnak. D • Fodor István elnök tájékoztatta a törvényhozókat arról, hogy a következő ülésszak november 21-én, kedden kezdődik. Az ülésszak napirendjén tíz törvényjavaslat és két tájékoztató szerepel. Fodor István tájékoztatásul közölte azt is, hogy a téli ülésszak a tervek szerint december 18-án kezdődik, s előreláthatólag négynapos lesz. Gyökeresen megváltozik az érettségi vizsgáztatás módszere hazánkban, erről tájékoztatta az újságírókat Benedek András, az Országos Pedagógiai Intézet főigazgatója. A részletekről a szaktárgyi érettségiket előkészítő pedagógusok adtak tájékoztatást: a magyar nyelv is irodalom tantárgy írásbeli tételeire pedagógusoktól kérnek javaslatokat, és ezekből állítanák össze a 100—120 tételt tartalmazó listát. Ezt az érettségi vizsga előtt egy-két hónappal tervezik nyilvánosságra hozni, majd az írásbeli napján tévéközvetítés keretében húznának ki a tételek közül hármat. Végül is a tanuló választana egyet a három tételből. Hasonlóan bevonják a tömegkommunikációt a matematika, a fizika és kémia érettségi vizsga folyamatába is. Mindhárom tárgyból közkézen forog az összefoglaló feladatgyűjtemény, ezek a könyvek képeznék a tervek szerint az írásbeli vizsga anyagát. A vizsga napján a tévében és a rádióban mondanák be a több ezer feladat közül kiválasztott példák sorszámát, a helyes megoldásokért járó pontszámokat, továbbá az elégséges és jeles érdemjegy ponthatárait Nyitott kérdés még a dolgozatok javításának módja: vagy az esti tvadásban ismertetik majd a részletes javítási útmutatót, vagy rábízzák a javítást a szaktanárokra. Ami a történelmet illeti, valószínűleg a pedagógusok fogják összeállítani és a tanulóknak előre kiadni a tételsort, mely a gimnáziumokban 40—45, a szakközépiskolákban 30— 35 tételt foglalna magában. Az MTI munkatársa aziránt érdeklődött, hogy nyilvánossá teszik-e a kijavított dolgozatokat, vagyis lehetőség lesz-e betekinteni azokba. A válasz: nem. A sajtótájékoztaó végén Benedek András újból hangsúlyozta: mindezek egyelőre tervek, a pedagógusok és a szakminisztérium véleménye, álláspontja formálhat az elképzeléseken. Változások az érettségi vizsgáztatásban munkatáborban fiú, a strici is. A legdrágább kiadás, hogyha sikerül névleges házasságot kötni egy külföldivel. Ennek ára minimum 4 ezer dolár, de az igazoló papír birtokában a nagymenő prostituált gyakorlatilag korlátlan lehetőséghez jut a valutakereskedelemben. A maffiózók testőri szolgálatait szintén meg kell fizetni, havi 250—350 rubelért, ám ez nélkülözhetetlen, enélkül ugyanis könynyen előfordulhat, hogy a szállodából kilépve leütik és kirabolják a hölgyet. Egy-egy kimagaslóan nagy fogás esetén azonban így is előfordulnak „balesetek”. Legutóbb Odesszában történt, hogy egy 69 éves francia öreg úr, azt tartva magáról, hogy őt már nem lehet meglepni semmivel, megismerkedett egy helyi rossz-szépleánnyal, aki bebizonyította, hogy a dolog nem így áll. A fellelkesült üzletember igazán fejedelmien jutalmazta az exkluzív szolgáltatást, de az utcalány öröme nem tartott soká — korábbi barátai kirabolták és brutálisan meggyilkolták. A prostituáltak talán legnagyobb, ám legkevésbé tanulmányozott csoportját alkotják azok a lányok, és asszonyok, akik 10—20—30 rubelért szereznek alkalmi örömöket az arra rászoruló férfiaknak. Igen nehéz őket nyilvántartani, hiszen javarészt dolgozó nők, laboránsok, titkárnők, óvónők. Tevékenységük folytatásához nélkülözhetetlenek a találkahelyek, ahol is egy ágyra nemritkán több tucat „prosti” jut. Meghatározó szerepe van ezen üzelmekben a találkahely tulajdonosának, aki a lányok jövedelmének egy jelentős részét, sokszor a felét is zsebre vágja. Közép-Ázsiában nem kivételes az olyan eset sem, amikor a lányok szinte rabszolgaként csak az ennivalóért és a ruhákért dolgoznak. Érdemes még néhány részlettel szolgálni, hogyan is működnek ezek az illegális bordélyházak. Sok klienst taxisok szállítanak egy-egy helyre éttermekből és máshonnan, de a lányok maguk is igyekeznek partnereket találni — különösen előszeretettel látogatják például a kolhozpiacokat záróra előtt pár perccel, mert tudják: a kereskedők tele vannak pénzzel. De az adott körben ismeretesek bizonyos telefonszámok is, amelyet tárcsázva házhoz is lehet hívni ezeket a call-girl-eket. Nem kevesen tartoznak a harmadik réteghez, a tényleges utcai vagy pályaudvari prostituáltakhoz. Ők a lecsúszottak, azok, akik felett már eljárt az idő, megjelentek a ráncok, s az alkohol vagy a kábítószer is megteszi a maga hatását. Általában munka- és lakás nélküliek, egyúttal a különböző betegségek legfőbb hordozói-terjesztői. Igényeik igazán a legminimálisabbak: már egy szendvicsért, vagy egy kupica vodkáért hajlandóak elmenni bárkivel. Az ismertetett három fő típus mellett létezik még egy rejtett ágazat is, az úgynevezett „kiállítási”, vagy „házi” prostituáltak. Ők azok, akik szolgálataikat a Szovjetunióban tartós kiküldetésben dolgozó nyugati üzletembereknek ajánlják fel. Pontosabban nem is ők választanak, hanem kézrőlkézre adják őket, mintegy örökségként. Azokról az egyetemekről sem feledkezhetünk meg, ahol pénzes külföldi diákok tanulnak. Itt bizony gyakran egyenlő a diáklány és tanárnője; mindketten testi örömök nyújtásával pótolják a mindennapi betevőre valót... S hogy végül is hányan űzik foglalkozásszerűen az ipart? Erre a kérdésre pontos számot a szakértő sem tud mondani, de bizonyos becslések szerint számuk csak Moszkvában 22— 25 ezer. Az üzletszerű kéjelgés visszaszorítása természetesen kiemelt feladata a szovjet hatóságoknak. Különösen fontosnak tartják a megelőző-felvilágosító munkát, annál is inkább, mivel a jelenlegi törvények adta felelősségre vonás lehetőségei nem igazán riasztják sem a hölgyeket, sem az őket futtató striciket. Tavaly például az egész országban mindössze 34 esetben indítottak eljárást bordélyházak fenntartói ellen, ám az „alkalmazottak”, azaz az éjszakai pillangók többnyire csak tanúként jelentek meg a bíróságon. Daróczi László Jelenet a Leningrádi Kis Színház nagy visszhangot kiváltott előadásából, amely a prostituáltak életével foglalkozott. 1989. november 1. Szerda Eltűnt egy tábla Üdítő híradás a Vas Népe első oldalán. Kőszeg megszűnt „Határőrváros” lenni. Jólesőn veszem tudomásul én, mint ott lakó, miként — bizonyos vagyok benne — túlnyomórészt mindazok, akik szintén a város polgárának vallhatják magukat. Miért? Mi bajunk volt nekünk azzal a címmel? Direkt módon tulajdonképpen semmi. Közvetetten viszont sokkal inkább csak elviselte a városra aggatott jelzőt, mintsem büszke lett volna rá bárki. De volt oka szégyenkezni is igen gyakran az embernek, csupán azért, hogy a határközelben él. Például a vonatincidensekre gondolok, amelyek naponta ismétlődtek szinte minden járaton. Alighogy elindult a „Piroska” Szombathelyről, megkezdte szokásos sétáló útját kocsiról kocsira, az ügyeletes BM-es. Ment az arcfürkészés. Mint valami kétes elem ült a helyén mindenki, akinek nem volt ismerős az arca. Kivált, aki fiatalabbnak számított, az kellett, hogy igazolja magát, sokát adja, kihez megy, miért és mennyi időre? Volt ebben az egész mustrálgatásban, faggatózásban valami megalázóan arcpirító primitívség, így ment ez hosszú éveken át, egészen a legutóbbi időkig. A táblán jelzett címhez ez is hozzátartozott. Meg az egykor szomszédunkban lakó, szinte még gyerekember ábrázata, amely sokszor magán viselte a nyomát ama szándéka következményeinek, hogy utánamegy nyugaton élő bátyjának. Ahányszor megpróbálta, annyiszor elkapták, mígnem ha jól emlékszem ötödjére, sikerült neki. Akkor ugyan még nem volt kint a tábla, csak a riasztó szellemisége volt jelen. A bezártság, a gyanúsító bizalmatlanság légköre, meg ez a zöld alapon tündöklő fehér betűs szó öszszemosódó, egymásba illő fogalmakként éltek bennünk. Hallgattam a nemrég menekülő NDK-sokkal készült riportot. — Miért mennek, hisz volt lakásuk, állásuk, jövedelmük? — szólt a kérdés. — De szabad légkör nem volt — hangzott rá a válasz. Pedig ez is fontos, akár a kenyér az asztalon. Hogy ne bámuljanak az ember arcába világos nappal, bizalmatlanul. Ezért érzem jobban magam, hogy eltűnt a tábla. L. F. □ □ □ Nemcsak csúnya, káros is „Tudom, kritizálni könnyebb, mint kaszálni” — mondta a múltkor egy útiársam, miközben megyeszékhelyünkről Szentgotthárda igyekeztünk. Elmosolyogta magát, aztán komolyra fordította a szót: „Tessék figyelni, mennyi száraz kóró, fű díszellenkedik mindenfelé, s ráadásul milyen károsak ezek!” Valóban, hiszen a nem mezőgazdasági szakember is tudja, hogy a „lábon” maradt gyomnövények táptalajt biztosítanak az áttelelő rovaroknak, különböző növényi és állati kártevőknek, amelyek nemcsak a saját területüket fertőzik meg, hanem a környezetüket is. Az útszélek, az árokpartok, a dűlők gyakran lekaszálatlanok maradnak, s így évről évre fertőzik a szomszédos területek kultúrnövényeit is. Ez pedig gazdasági és környezetvédelmi szempontból egyaránt káros. Mindazon túl, hogy fertőzésveszélyesek az ilyen elhanyagolt helyek, rendkívül csúnyák is. Sok példát említhetnék, éppen ezért, talán igazságtalan lennék, ha egy-egy útszakaszt nevén neveznék. Ezek a periférikus területek nem kis mennyiségű szálastakarmányt teremnek, csupán a rendbentartásukról kellene gondoskodni. Gazdasági helyzetünk sem engedi meg, hogy ilyen pazarlóak legyünk, a megtermett takarmányt ne hasznosítsuk. Az efféle elfelejtett földrészek, kisebb-nagyobb parcellák egyfajta fényképet is mutatnak a gazdájukról. A hanyagságból, nemtörődömségből lekaszálatlanul hagyott, éktelenkedő gazdára többoldalú. Pedig megelőzhető lenne a fertőzés, a környezet elcsúfítása. (Vincze) □ □ □ Ejtőernyős... ...és az ellenzéki sajtó. (Lakatos Ferenc karikatúrája)